 |
    |
 |
Pintér József plébánosról Mégis csak akkor lesz ildomos és időrendi sorrendben való, ha magáról a Főtisztelendő Nagyságos Pintér József plébános úrról írogatok pár sort. Mivel ő volt az iskola igazgatója, na meg a falunak a hangadója, hiszen még ebben az időben teljes klerikális hatalommal rendelkeztek a papok, főleg az ilyen papok, mint Pintér József. Amit most elmondok, az nem az első éveknek az ismerete alapján mondom el, hanem pár év elteltének a szemléletéből fakadt. Hiszen, az első évben még csak csöppenként szedegettem magamba a falunak ízét, szokásait. Már említettem a plébániai kúria, emeletes ház nagyságára nézve bizony tekintélyt diktáló, a templom szomszédságában terpeszkedett el. Balozsa felől jövet, elsősorban ezt a paplakot lehet meglátni, fenyőfákkal dekoráltan, ami szintén patinássá tette a paplakot. Az emeleti részt lakta az atya, korának megfelelően teljes komfortban, ami annyit jelentett, angol WC szolgálta a napi megnyugvást. Ugyan villany nem volt, de mégis ragyogó fényt varázsolt a szobájába, ugyanis akkor volt nagyon divatos, de drága lámpa az „Aladin” petrol lámpa, amely elgázosította a petrolt, és egy szitaszerű, harisnya izzott gyönyörű fehér fénnyel. Ezt a lámpát mihelyt lehetett magam is meghozattam Pestről. Származására nézve szombathelyi származék volt a plébános atyja, valami piaci helypénzszedő bácsi volt. Ugyanerről sohasem zengedezett az Isten szolgája, ellenben az ügyvéd bátyjáról attól többet mondott, azaz többször volt itt vendég nála. Volt eset, amikor a paplakban találkoztam az ügyvéd úrral, de sohasem váltottunk semminemű párbeszédet, neki nem volt hozzám semmi mondanivalója, úgyszintén én meg mit kezdhetek egy ügyvéddel. Volt kettő fia is, aki pedig az időmben katonáskodott, velük szintén találkoztam többször, Miklós volt a nagyobbik. Mi lett a sorsa? Úgy hírlik bombatalálat érte őket. Na most nagyon előre mentem, de azért mégis csak majd vissza kell térni ezekre az időkre. Kezdetben többször átmentem a plébánoshoz. Hiszen ő sohasem lépte át a tanító küszöbét, az már nem lett volna hozzá méltó, vagy a gőg, vagy rang, nem engedte ennyire leszállni, hogy munkatársát meglátogassa. Kezdetén szívesen vette a látogatásomat, gondolom, amit csak hosszabb idő elteltével tudtam meg, ha Polgár Jenővel nem tudott mindenben egeret fogatni, mert Jenő politikai síkon néha kicsúszott a klerikál tacsvonalán kívül, így engemet igyekezett teljesen befolyásolni, egyházi hűséggel telítetté tenni, engedelmes isten szolgájává tenni. Nem emlékszem semminemű vitaesetekre, hiszen legtöbbször csak Ő beszélt, oktatott, irányított, nem is vitatom, jól képzett, olvasott pap volt, de nagyon szemellenzős volt, aki csak az egyházi politikának a fénykörében keringve királypárti, Ottó király koronázásában bízva hajtott mindenkit a maguk hatalmának diadalra való juttatásával. Különösen a téli időszakokban kopogtattam be irodájába, mert idejének nagy százalékát itt élte le, ha akadt vendége, de nagy ritkán, saját paptestvérei is kerülték háza táját, nem nagyon bírták természeténél fogva, na meg A pap gulyája kolom nélkül vonult ki a legelőre a zsugori urammal kezet foghattak volna, ott bizony szomjazhatott, akár csak magam is vagy egyéb vándor, nem kellett megköszönni a vendéglátást, az ízes falatokat. Pedig nagyon szépen ki volt dekorálva föld dolgában. Az egész plébániához tartozott egyszáznegyven kath. hold. Ebből harminc hold remek erdő, nyolcvan kath. hold szántó és a többi rét, legelő. A faluban csak az uraságnak volt nagyobb asztaga, nagyobb trágyadombja, ami mindig mértékadó volt a gazdaság nagyságára. Lábasjószágból sem volt utolsó. János gulyása naponta vagy ötven darab négylábú jószágot hajtott ki a legelőre, tehén, tinó, üsző, borjú vegyesen és egyszer a János, hogy mégis csak szerezzen tekintélyt ekkora gulyának, szerzett nagyon szépen kolompoló kolompot, kis borjukra csengőt, ahogyan én is szoktam őrzéskor, na meg mások is, de egy alkalommal a szerény pap parancsot adott a Jancsinak az összes hangszerek leszerelésére, a tehenek nyakáról. Mert bizony néha-néha, amikor legjobban ájtatoskodott, a plébános, a templomban, különösen, ha csendes mise volt, ez idő alatt hajtotta a nagy gulyát a János és behallatszott a templomba csilingelés, kolompolás és ez valami ellenmondást váltott ki azon evangéliumi szent igazságokra, miért gyűjtetek a Mamonnak, mit ér a födi gazdagság, ha elvesztitek az örök boldogságot és a földi javak csak lehúzzák az embert, a lelki felemelkedéstől. Bizony a János, az naptól kezdve lopva hajtotta ki ezt a jámbor állati csordát. Ami a legszebb volt ebben a birtokban, a legideálisabban helyezkedett el a birtok a kúriától, így a földek megművelésénél sok időt lehetett megtakarítani, hiszen ideális központosítás volt, nem kellett messze járogatni feleslegesen. Ezt a pompát igyekezett, némileg fényétől megfosztva, mások előtt csökkenteni, csak ráfizetés van, jobb egy tanítónak, aki megkapja a havi fixet (140 pengőt), és ezt nagyon nagy nyomatékkal hangsúlyozta is analfabéták közt, hogy sajnálják. Na, ha ez akkora gond, ez a gazdaság elvonja az isteni igehirdetés lehetőségétől, mert bizony nem volt közömbös prédikálni, amikor tudta, hogy már negyedszer ázik meg a lekaszált lóhere, rohadni kezd, elvonta a földi gond a mennyektől. Ekkor tettem fel neki a leckét: Plébános úr, ha ezt komolyan gondolja, hát csináljunk szövetkezeti bérletet a gazdákkal, legyen szavahihető, hitelt érdemlő gazdák felelőse, akik kibérelik a földet és minden évben készre adják a termést vagy a pénzt. Élhet teljes szívvel Istennek, nem húzza le a föld, a boldog másvilágot jobban tudja biztosítani, több lelki missióval. El is fogadta az ajánlatomat, én pedig a gazdák körében szerveztem az első földosztást, lett is jelentkező, de amikorra komolyra fordult volna a szövetkezeti szerződések megkötése, inkább maradt az én hamis papom a földieknél, mint a mennyei boldogságnál. Így nem sikerült szövetkezeti alapon a nagy tehertől megfosztani a plébános urat. Csak mind porhintés volt az ő számára ez a külső siránkozás, hiszen zsugoriék mintaképe volt, ott senki sem törölhette meg a száját, mert nem evett, ebédelt és főleg nem kortyolgathatott, legalább erre példát nem találtam, A szerény vacsorából nekem nem jutott egy pohárra való sem kivéve, ha ügyvéd rokonai tettek nála látogatást. Így bizony, amíg együtt fungáltunk kb. 6-7 évig, még csak egy pohár tej erejéig sem jutott a nagy gazdagságból. Több alkalommal vacsora időszakában mentem fel hozzá, amikor a következő jelenet játszódott le. Amint beléptem az irodába; ül az íróasztala mellett, előtte vagy ötvenszer-ötven nagy tálca, arról csipeget, közben szót váltunk, de csak eszeget. Amíg tömögeti éhes kis pocakját, a gazdaasszonya is ott settenkedett és előttünk várta mikorra végez a nagyságos úr. Ahogyan ott eszeget, mondja, ugye milyen szerény kis vacsorát fogyaszt el? És akkor nézem jobban meg a tálca tartalmát, az igaz kilóra nem volt sok, de ízekben és változatosságokban nagyon vegyes volt. Található volt ott, egy csésze tej, kakaó, kalács, keksz, méz, sült gesztenye, dzsem, stb. Igazán szerény összetételű, nekem se legyen az életben sohasem egyből sok, csak sokféle, mert az az igazi. Nem jött ki a száján, sohasem, hogy mondta volna a Mariskának, hozzon a kistanítóinak is egy pohár tejet, sohasem jutott tőle egy morzsányi sem. Bizony most utólag mind jobban felmérem ennek a kapzsiságnak súlyát, de egyben nagy lelki szegénységét, csak ennyire élte át Krisztus szent tanát? Persze, az akkori klerikális beállításnak ez volt a fundamentuma, Isten után elsőben csak ők és csak ők jöhettek számításba, utána jöttek az arisztokraták, kegyuraságok és itt tán 1e is záródott a dráma, a többi csak asszisztálhatott, statisztált, hogy nekik tekintélyük mindjobban emelkedhessen. | |
