 |
    |
 |
Mint kisemmizett testvér Amikor ismételten teleszívtam magam a Búcsúnak hangulatával, végigsétáltam a holtak múzeumát, városát, a temetőt, elbeszélgettem a fejfákon olvasott nevekkel, tudva azt, hogy magam sem kerülöm el sorsomat, kocsiba ültünk anyuval, és jöttünk a szhelyi fészkünkbe, megpihenni, emészteni az emlékeket. Fájdalmas volt nézni még mindig, hogy anyám 43 éves korában már sírba tért. Mily rövid volt a földi virágzása, teljes pompájában jött érte a halál, a rák, ami nem kímélte, kegyetlenül kiszakította a családból, gyermekeitől, mindent itt hagyva. Virágot tettem sírjára, ugyan apám is mellette fekszik, aki ugyan hosszabb életet élt, 86 évet megért, de a sok földi gyötrődés és vagyonszerzés közepette nem tudott bennem egészen szentté válni, igaz besegítettek a vasváriak, a testvéreim, a Gizi, főleg annak az ura Catómió Gyula, a kapzsi és ravasz zsidó, aki inkább megnyerni kívánta a testvérek jogos apai jusst, mint a testvéri szeretetet. Így lett a juss testvéri bástyává, ami a szívek közé ékelődött, így lettek a testvérek idegenek egymáshoz, így lett a vagyon sátán úr a szívek felett, bizony ott jártam, Vasvárott, de édes testvéremet nem szabadott meglátogatni, mert a sátáni ravaszsággal megszerzett testvéri örökösi részt bitorolják saját boldogulásukra, azaz lehetséges, hogy boldogtalanságukra. Nem engedi meg ez az igazságtalanul ellopott apai örökség, amiből teljesen kifosztottak, a nagy vagyon után még csak annyit sem kaphattam apám után, hogy a vonatköltségemet kifizethessem belőle. Nekik kellett, ők voltak az éhesebbek, a kapzsibbak, mondván, aki a tűz mellett van, jobban melegszik. Hát csak melegedjenek, de vigyázzanak, nehogy felforrjon a vérjük a sátáni gyűlölettől. Így bizony nem jutottam el hozzájuk, hiszen ők haragusznak, miért nem kaphattak többet. Nem akartam perelni őket, apám halála után, hiszen hogy ami nekem van, az is kitart a koporsó leszögelésig. | |
