 |
    |
 |
Nagy változások ...eszik magukat degeszre. Magam is eljárok évente Rábakovácsiba búcsúra, egy-egy volt tanítványomnak vagyok a vendége (Németh Gyula). Csodálatos változás –fejlődés– eltűntek a földes szobák – új házak nőttek ki a lebontott régiek helyén. Pl. amikor Pásti Istvánnál voltam, akinek ismertem az apját, nagyapját, városi szinten álló ház – és teljes összkomforttal – autó az udvaron, tehenek az istállóban, disznók a hidasban, tyúkok sokasága az udvaron ...Központi fűtés – csak ámulok és bámulok ilyenkor, mekkorát léptünk előre azóta – hol vannak a régi puritán, egyszerű zsuppfedeles házikók? Ilyenkor magamban mindig felmerül egy állítás: de jó hogy eljöttem faluról –egy tanító ilyen gazdasági jóllétet sohasem tudna magának biztosítani–, nem tudna lépést tartani a paraszti jóléttel. Elmúlt az a világ, amikor örömmel fogadtak el egy-egy elvásott cipőt, ruhadarabot tőlem, ma pedig neki van feleslege, ajándékoznivalója. Nem kell már a gyereknek mondani. amikor kenyeret kér –még alszik a kenyér–, majd ha az óra mutatója ide ér, akkor lehet csak felkelteni a kenyeret. Ma pedig, a kukák gazdagon tárolják a szalámis, vajas kenyereket, semmi sem alszik, ha a gyerek enni akar akár csokoládét–süteményt, fagylaltot-minden ébren várja a kis édesnek a kívánságát ––sokszor már a szülő is inkább megrontója az igények felkorbácsolásával gyerekének, mint nevelője. Óriási igényt éleszt fel a szülő a gyerekben és mindinkább követeli a kielégülést és sokszor munka nélkül kapja meg a szeretett a gyermek –örül a szülő ha adhat valamit– habár sokszor a gyerek előtt pár perc múlva mint értéktelen semmivé válik. Horváth Elekné nagyszerű falusi néni volt, aki engem nagyon gondozott. Ő mesélte el, hogy több alkalommal dolgoztak együtt az urával a Coma-ház határban és úgy estefelé eszébe jutott, hogy otthon nincsen kenyér. Fogta magát, a határon kersztülcsapázva irány Rum –a szüleihez– ez egy trapp volt– hamar egy kenyeret elkért a szüleitől– a köténye alá rejtve, ismét egy tarpp és vissza Rábakovácsiba. Mire az ura a tehenekkel hazakeveredett úgy szürkületben, arra már ő is visszatért a család körébe. Ahogyan ismerem az utat, kitett összesen vagy tizennégy kilométert. Mire vacsorához ült a család, már a friss rumi nagymama kenyere ontotta a finom kenyér illatot az éhes család felé. Heten ültek le enni –öt gyerek és az egyik bizony hibás volt. A Laci– Ez aztán már igazán mese a mai fülnek –ki hiszi el ezt a nagy áldozathozást, amikor duskálódhatunk a kenyérhalmazban. Ezt a hozott rumi kenyeret bizony nem lehetett mindig fogyasztani –naponta sokat kellett neki aludni– hiszen akkor hamarosan ismét futni kell Ruma, de van-e ott is utánpótlás mindig.? Ezért voltak a búcsúk nagy ünnepek, mert erre a napra azért mindenki igyekezett összehozni –ételben és italban– ilyenkor került az asztalra olyan falat is, ami máskor nem létezett volna. A paraszt akkoriban nem evett, nem is ivott, mert állandóan gazdasági problémákkal volt elfoglalva. Takarékoskodni, és földet venni –volt a jelszó. Mindent eladni, a gyomron lehet legjobban spórolni így bizony a hétköznapi kosztolás nagyon sivár volt. A szorgos paraszt Akkoriban egy gazdag paraszt hírében álló Mándli Károly, aki már lóval bírt –és ökrökkel-volt tán húsz hold föld– híre járt annak, hogy vasárnap megfőznek egy hétre valót –mert ne kelljen délben haza jönni a mezőről, többet tudjanak dolgozni, több pénz legyen, mert már valahol a szomszédságban eladó öt hold föld, azt pedig meg kell venni. Így bizony a megfőzött savanyúkáposztán éldegéltek napról, napra, de dolgoztak annyit, mint egy állat. A Károly bácsinak csak egy keze volt, de azzal egy kézzel kapált, kaszált, ganéjszekeret rakott, nem lehetett megállni és főleg kiállni a munkából. Nem is tudom mi lett a sorsuk –úgy tudom valamelyik unoka é1 még, na de az már nem is ismerheti a nagyapai munkamorált. De nem egyedi volt Mándli Károly élete, mert volt egy közmondása, a paraszt csak akkor eszik csirkét, ha már halni akar –azaz nagyon beteg. Általában, nagyon egyszerű és szűk körű volt a paraszti menü, főleg mácsik, bab volt a nagyobb számú ételfogyasztás. Még meg is szólták esetleg azokat a parasztokat, akik nagyobb konyhát vezettek –szerintük pazaroltak. Besegített a téli disznóölés, amikor a bőség kosara megtelt finom füstölt sonkákkal, kalbászokkal és ezek szolgáltak a nyári nagy munkákhoz kalóriával. Tejhaszon ugyan akadt, de mivel még ekkor főleg tehenekkel dolgoztattak –szántottak, takarultak– ritka ház volt, ahol ökör, vagy 1ó helyettesítette őket, hiszen a nagy munkába fogott tehénke ledolgozta a tejhozamot is. Ha mégis fejtek valamit a fáradt tehéntől, azt a tejet pedig a csarnok várta –kellett a pénzecske is Mégis csak visszakanyarodok az iskolára, fóleg a plebániára és annak urára. Ahogyan mondtam, a falunak ekkorában három ( Ez teljesen elüt a tárgytól, de ma 1978. áprl 8-án voltam Sárvárott fürdeni és ott hallottam kettő szellemes viccet: Száz éves az öreg Khon. Összejönnek ünnepelni a testvérek, unokák, dédunokák, barátok, és ami ilyenkor szokott lenni csak fel teszi a riporter a kérdést, tessék mondani Kohn bácsi, mi az hosszú élet titka, hogy lehet ilyen szép kort megérni. Khon bácsi egy kicsit mereven néz –aztán megszólal: az emberiség felét leszartam, a másik fele meg, kinyalhatta a seggemet. Mindenki megrökönyödött, ezen a kijelentésen és hangosan felkiáltottak az unokák –hát mi hová tartozunk? …Ti választhattok, felelt az öreg zsidó. A másik: mi a különbség a halál és a hasmenés között?––Semmi, mert ha jelentkezik bármelyik, menni kell! – ) Na ezt csak betétként használtam fel. három értelmisége szokott lenni, elsőben a pap, majd a főjegyző és valahol utánuk sorakozik a tanító, de a falu zsidóját sem lehet kihagyni. A hat eleminél megállt a tanulás –esetleg elvétve akadt egy polgárista, esetleg egy ipari tanuló és nincs tovább. Ezt, most nem is akarom boncolgatni, hiszen majd még visszatérek a falu kesztmetszetére, csak inkább a jelenben a Pintér József pelbánost szeretném véglegese a helyére tenni. Amint már írtam, a klerikálizmus a kettőezer évnek most ülte a legzsarnokabb korát, amikor az egyházfiak megrészegedtek a civil élet bőségében, a földi javak gazdagságában. Értelmi, iskolázott szinten a papnak volt a legmagasabb iskolai végzettsége –hiszen érettségi után még négy évi papi szemináriumban szívta magában e földi, majd a másvilági élet ismereteit. Az tény, hogy a kiképzésük nagyon alapos–sokoldalú és főleg kiváltságossá tette őket– mert tán már említettem a plebános mellett működő, alig múlt húsz éves kis káplánocska is nagyon elvárta, hogy messziről tiszteljék süvegeljék meg, de nemcsak a fiatalok, hanem az öregek is. Ami aztán a legmegalázóbb volt, amikor úton-útfélen nyújtotta a pap kézcsókra a dolgozók felé –főleg asszonyok, de bizony férfiak sem vonakodtak ettől a nagy megtiszteltetéstől.( Jól jegyezd meg a napot, amikor megbántod a papot! – volt a közmondás. ) Tagadhatatlan, hogy az egyháznak voltak el nem vitathatatlan érdemeik a honfoglalástól kezdve több száz éven át, de ahogyan kisiklott már majd a talaj alattuk –túlkapásaik miatt, vagy elfogódottságukból kifolyólag – / reformáció, inkvizíció, egyházszakadás, ezek mind tilos jelzéssel válaszoltak a visszaélők ellen, de nem használt –dőzsöltek– az uralkodó felső tízezerrel együtt egy dudát fújtak, így nagyon erős bástyát építettek ki raguk körül –a földiekben védte az urakodó osztály, a földöntúliakban kapaszkodtak Istenben. Mindkét oldalról akarták biztosítani az életük zavartalan földi és túlvilági létét. Habár úgy hírlik: hogy a pokol, papok koponyájával van kikövezve –Prohászka püspök felismerte az egyház ferdeségét az elfajult javak iránti elharapódzásban– figyelmeztette is a papságot „A kultúra és terror” c. könyvében –jaj lesz nektek papok, ha a szocializmust meg fogják valósítani, de ha nélkületek fog az megszületni. Pintér zsugorisága Index alá tették saját püspökük könyvét –ki olvas el ilyent és főleg ki hiszi ezt el. Megérték a jóslat bekövetkeztét– bizony, el is vesztette a paság a maga nagy tekintélyét. -üresek maradnak a kihalt plébániák fárái. Fiatal papot alig látni, sőt nagyítóval is alig lehet találni –az átlag életkor ötven és a végén jár Na,Pintér idejében még erről csak beszélgetni sem volt szabad –hiszen nagyon bíztak az Ottóban –a trónörökösben–, akit száz karommal akartak idevarázsolni –mint hős legitimista–, benne látta az egyház további földi egyeduralmát. És mi lett? – majd elmesélem. Sajnos, ha nagyon megerőltetem magamat, amíg együtt dolgoztam, azaz amíg plebánosom és iskolám igazgatója volt Pintér –szeretném ha nagyon igazságosan és érdemeinek teljes elismerése mellett de ugyanakkor hibáinak is a serpenyőbe való belehelyezésével reális mérleget készíteni. Mégis csak az úgy illik, ha előbb az emberibb, a szebb, a behizelgőbb jellemrajzaival, ecsetjeivel vázolom fel e földi gyarló sáraranyt. Mi volt az ami mégis utólag is jobb pontozást érdemel. Mivel már korban –legalább 25-30 év volt a korkülönbség –így tapasztalati tudása, tán olvasottságánál fogva feltétlen kiemelkedőbb szellemi többlete volt, ami egyben növelte papi tekintélyét. Ugyan nem emlékszem, hogy egyszer is beszélgethettünk volna irodalmamról –vagy tudomány bármely ágáról– de még csak hitigazságokról sem–nem volt vita köztünk– csak a kimondott hivatali tekintély alapján álltunk egymás mellett. Tán én sem tudtam még akkor kiprovokálni egy irodalmi-közgazdasági-politikai vitát –hiszen magam sem rendelkeztem olyan akkumulált szellemi olimpikumal, ami versenyképes lehetett volna egy Pintérrel szemben. De arra sem emlékszem, hogy valamilyen könyvet ajánlott volna a továbbképzésre –habár mindig igyekeztem lépést tartani a kornak haladó irodalmával. Ezért is járattam akkor a legnagyobb és legértékesebb folyóiratot,.... ami ugyan klerikális tömjéntől volt telített, de ebben szólalt meg a kornak legnagyobb szónoka Banga páter –jezsuita– Csávosi Elemér nagy jezsuita', majd a Tiszta férfiúság c. könyv kiváló írója Tóth Tihamér. Továbbá a napi sajtó a Nemzeti újság volt a katolikus papi szócső, a Pesti Hírlap az teljesen zsidó beállítású napilap volt. Ezenkívül vettem is könyveket és kértem kölcsön –de arra sem volt példa, hogy valami könyvet adott volna Pintér –pedig volt valami házi könyvtára. A predikációira készült, így olvasni kellett, de engem különösen nem tudott lekötni valami okossal. Vakság é s sötétség –tán könnyebb a vezetés, volt a tudat alatt, elég ha vakot köve tjük az egyháznak instrukcióit, elég ha ők tudják hogyan –nekünk meg legyen elég az a tudat, hogy szolgálhatjuk az Isten földi méltóságának parancsait. Éreztem tudásom csekélységét, azért utazgattam nyáron többet –tanultam németül– szigorú napirendet tartottam magán életemben, aminek a legdöntőbb tényezője, tanulni, tudni. Pintért nagyon lefoglalta a meggazdagodásnak –a földi életnek vagyongyarapítása, amit néha tán szeretett volna másodrendűnek tartani a lelkek felett, de a tények nem hazudtak, vagy ötven-hatvan kijáró borjú,. Üsző, tehén –vegyesen. Huszár Mihály Álcázta állandóan magát, akinek csak az Isten a legelső és semmi más-mert a breviárium sohasem hiányzott a kezébő1 –olvasgatta, meditált belőle– de mégsem tudott annyit belőle kimeríteni, hogy a gazdag elsősorban adósa a szegénynek és a hitmagját kicsíráztatni a szomjas lelkekben. Kötelességét, mint papi kötelességét maradéktalanul teljesítette –ebben nem ismert kihagyást– de fukar kezekkel és összeszorított marokkal nyúlt az éhes felé. A vagyonszerzésnek minden csínját kitanulta. Nagyon vigyázott arra, hogy a templomi vagyon is állandóan emelkedő grafikont mutasson, hiszen a díszes templom –mint a falu első egyházi klubja, nem csekély összeget emésztett fel évente. Így állandóan szemmel tartotta az elöregedőket –főleg ahol gyerek sem volt– p1. Cuzi néni– ott lakott a Mária szobor háta mögött –az ilyen, magukra maradottakat nagyon kebelére ölelte és mily nemes cselekedet volna, ha a vagyonokat a templomra hagynák … fényes dicsglória övezi majd a fejüket másvilágon. Csak sikerült bizony vagy hatholdnyi szántót ismét a templom telekkönyvébe bejegyeztetni, ami abban az időben jó jövedelmet hozott –bérlet formájában is. Akadt ilyen elárvult szegény több is a faluban. Sárváron tartották évente az espereskerületi tanítói gyűléseket. Itt megjelent maga az esperes úr –több is volt az én időmben– de központi tekintély Huszár Mihály apátplébános úr, aki korábban Rábakovácsiban fungált. 1918 körül lett Sárvár apátplébánosa –majd országgyűlési képviselő. | |
