 |
    |
 |
Hogyan kerültem Pápára a tanítóképzőbe? Szhely, 1977. szept. 22. Mielőtt elindulnék Pápára, öt évre a tanítóképzőbe, még maradok egy kicsit Vasvárott. Talán a megnevezett őrház volt az igazi szabad gyermek korszaka, amikor is környező szabad rét, legelő, grundok egész sokasága adta a lehetőséget a gyermek játékos kedvének. Autóforgalom nem volt, ellenben a tehenes, lovas szekerek sokasága karavánozott el ki-ki a maga földjére. Persze már messziről, a tehenekről, vagy ha már módosabb volt, az ökrökről, na aztán a csúcspont, a jómódnak a szimbóluma a lovak voltak és már ezeknek a látása után tudtuk ki jön szekéren. Sokszor meglestem estefelé hazatérő lucernás, lóherés szekereket, amikor is a nyulaimnak ekkor szerzetem be a bőséges takarmányt. Nagyon szerettem az állatokat, főleg a nyulakat, galambokat, habár ehhez sohasem volt nagy szerencsém, valahogy nem kedvelték a helyet, mindig elmentek. Akkor voltam boldog, ha a nyulakat kiengedhettem a kertbe, és mint kis nyúlfarmos gyönyörködhettem virgoncságukon, elevenségükön. Persze volt a Cigány nevű kutyám, aki bizony eleinte nem igen tudta megérteni, miért nem lehet ezeket megfogni és megenni. De nagyon okos állat volt, így hamarosan rájött, ez neki nem étel, csak háztáji lakótárs. Édesapám is pártolta ezen szenvedélyemet, nem akadályozott meg benne, hiszen ő is mint volt falusi paraszt gyerek, maga is művelte ezt a gazdaságot. A baj akkor keletkezett, amikor szabadon az istállóba tettem a nyulakat, és az akkori fajták igyekeztek mély lyukakat fúrni a földbe fiadzás előtt, ezek a mély lyukak, pedig megrongálták az istálló állóképességét, hiszen vasúti talpfából volt összeeszkábálva, tehát nem cement vagy kőalapra épült volt az ingatlan. Így akkor át kellett térni a katrovos rendszerű neveltetésre. Emlékszem, volt egy nagy baknyulam, lehetett hat-nyolc kiló, amikor levágtuk, nem akart a húsa már elfogyni. Édesanyának lúdjai is voltak, sőt pulykái is. A libákra haragudtam, mert nagy piszkot csináltak az udvaron, de mégis nagyon hasznosnak bizonyultak, tollukkal, húsukkal, főleg májukkal. Mindig nagy ünnep volt a téli tollfosztás, amikor jöttek a jó szomszédok... | |
