 |
    |
 |
Az első bemutatkozás a papnál Feri bácsi maga is aki állomásfőnök volt, bizony ragaszkodott a főnök úr megszólításhoz, ami dukál az kijár, mondván. Így megtudtuk, hogy ebben a paplakban nem közönséges plébános lakik, a megszólítása a következő: Nagyságos és Főtisztelendő Plébános Úr. Ez nekem egy kicsit szokatlan volt, habár papi körökben sokat jártam de egy sem volt nagyságos, csak tisztelendő úr, vagy plébános úr és nincsen tovább. De itt már ki kell hangsúlyozni a nagyságos szót is mert csak így nyom a latba valaki ha bemegy hozzá. Nem is volt baj, hamar megtanultuk a Feri bácsival a megszólításnak ezen mondókáját és már fogtuk is a paplak kis ajtajának, ami kovácsolt vasból készült, a kilincsét. Messziről lehetett látni, nem szegény ember lakik itt, az udvar tele majorsággal, százával, nagy kazlak, asztagok, és főleg nagy trágyadombok, amik messziről hirdették a gazdának vagyonbeli nagyságát, rendjét tán mondhatom társadalmi megbecsülését, besorolását a többi között. Pillanatnyilag így átfutott az agyunkon, bizony itt egy nagyságos úr lakhatik csak, amit később több mindennel alá is támasztok. Ahogy az udvarról belépünk ismét egy vasajtón, ami a szuterénnak az előcsarnokába nyílott, csupa vasajtó, itt van mit félteni, minden vasból van, gondoltam magamban. Papi helyeken csak „Dicsértessék a Jézus Krisztus” köszöntéssel szabadott belépni, más köszöntést el sem fogadtak, ha pedig mégis valaki megreszkéroszta, úgyis kijavította a pap-nem az áldomos köszöntés papi házban. Ezt tudta Szabó Imre bácsi is, aki abban az időben olvasókkal járta be a falukat és bizony a paplakokban is hangosan dicsért, később ezt szégyellte, azaz nem akart rá emlékezni, de azért öreg veteránként glóriázták körül. Rápapatyi zsellér, akinek büdös volt a dolog. Amint hangosan dicsérünk, magunk előtt láttunk egy jó karban levő menyecskét, akit kellő tisztelettel kérdezünk meg Az első élményem a paplakban Itthon van e a Nagyságos /erősen kiemelve, hangsúlyozottabban/ és Főtisztelendő Plébános Úr??? Igen itthon van a nagyságos úr, mondta feleletül a nyájas menyecske /később tudtam meg ez a házvezetőnő, de van mellette cselédlány is/. Mindjár felmegy a nagyságos úrhoz, -hallom a kopogását, falépcsőn lehetett a nagyságos úrhoz eljutni, elébb egy üveg csapóajtó, majd a fogadó azaz az iroda. Mi tele epedéssel, hogy nézhet ki a nagyságos főtisztelendő úr, habár már tudtuk javakorbeli ötven körül szaggatta a naptárok számát, roppant vallásos, igazi pap, okos, nagyúr... Amíg az agyamon átfutott hírtelen minden, szemlélődve nézegettem, hiszen ilyen helyen még nem igen kopott a cipőm, érdekes és furcsa volt minden. Hamarosan ismét halljuk a kopogást, bejelentett minket a szakácsnő, azaz a házvezetőnő ás a plébános úr vár minket, azaz kegyeskedik fogadni bennünket. Mi is koptatni kezdtük a falépcsőt, tele várakozással, egy kis zavarral, tán izgatottsággal, hiszen nagyságos úrhoz megyünk, nem Isten szolgájához, ez több már annál… Egy üvegajtó előtt állunk, Feri bácsi még egyszer meghúzza a zubbonyát még feszesebb magatartást vesz fel, kopog.... Tessék! Jött kifelé egy hang. Lenyomta a kilincset, nyitja az ajtót, én utána, mint a fény és az árnyék megbújva mögötte, hiszen jóval kisebb térfogatú emberke voltam mellette, hangosan mondjuk egyszerre, Dicsértessék Jézus Krisztus! Az íróasztal mellett, aranykeretes szemüveggel látunk egy papot, aki feláll, mi közeledünk feléje, ő is lépett egyet előbbre, majd a Feri bácsi unifomisa volt talán hatással rá, az parancsolta hogy felálljon és egy lépést tegyen felénk, majd a Feri bácsi már mondja is a nevét, címét ragját, engem is bemutat és nyilatkozik Feri bácsi a jövetelünk céljáról. Meleg késfogás után leültetett bennünket, főleg a Feri bácsit, aki bizony nagyon jól és hibátlanul többször hangsúllyal ismételgette a plébános nagy címét, soha sem hibázta volna el, a nagyságos mindig valami különös zamatot, ízt kapott a bácsim száján. A pap is leült íróasztalához, átvette a kérvényt, belenézett, olvasgatta szó nélkül, én kívülről tudtam minden sorát, úgy hogy a pap nézéséből tudva és magamban mondtam a szöveget. Epedve vártuk elolvasás után hogy szóra nyíljék a nagyságos úr szent szája, és na mit is fog mondani. Nem mondott mást, mint kérem, elfogadom a pályázatot, már vannak vagy húszan, tessék megpróbálni. Menjenek el az egyházközségi képviselő tagokhoz, akik paraszt bácsik valának, és vannak összesen 12-en a plébános a tizenharmadik, estleges egyenlő számszerű szavazásnál ő lesz a döntő. Aztán még szóbakerült ez is, az is, bácsim a legnagyobb vasúti fegyelmezett magatartásával továbbra is állta a nagyságos úr jelenlétét, jól értette meg a hit szavát- hivatkozva Husiár Mihály sárvári apátplébánosra, mint porpáci születésű nagyságra, és még ki tudja miről folyt is a szó. Magam is kaptam néha időt egy két szóra, de helyettem is mindent elmondott a bácsim, ha lehetett volna még meg is könnyeztette volna a nagyságos urat, az árvák iránti pártfogásának kiérdemlésére. Elbeszélgetés után kérve szíves pártfogását, segítségét, mondván nem rajta múlik csak, hanem a képviselőkön, ő nem lesz akadályozója a sikernek. Mindezeknek tudatában ismételten hangos és nagy meghajlással mondtuk a szép köszöntést, kézfogás és indultunk a szokott falépcsőn lefelé. A házvezetőnő már ott várt az utolsó lépcsőnél és az aranyfogaival rám mosolygott, mi visszamosolyogtunk és mondtuk mit mondott a nagyságos úr. Igen biztatott bennünket, sikert kívánt, nagyon megtisztelve, majd kezet csókolva búcsút vettünk a paplaktól. Vizitelés az egyházközösségi tagoknál Na ezen már túljutottunk, most merre és hová?... Feri bácsi ismételten felhúzta a fehérkesztyűt, amit többet soha le nem húzott, mert még csak azt elfogadta, hogy nagyúr a nagyságos plébános úr, de aztán már utána csak ő jöhet, ezért nem volt többet kesztyű nélkül tárgyalni a faluba senkivel. Az egyházképviselőknek a névsora a kezünkben van, csak érdeklődni kell, ki-ki hol lakik. július vala, tehát a paraszti munkáknak dandárja folyik, ki otthon, ki a mezőn van. Na sorra vettük az igen tisztelt tagokat, szintén nagy tisztelettel köszöntünk, főleg dicsértessékkel, mert az dukált akkoriban falun, aprajától kezdve az öregekig bezárva, és mit szólnának, ha csak egyszerűen jónapotra, leszürkítve köszöntenénk ilyen nagy funkcióban levő parasztokat, akik tudták, hogy most rajtuk múlik egy ember jelene, csak ők lehetnek jók vagy rosszak és ezt nagyon is tudták és volt is ahol éreztették is velünk. Bizony volt, aki éppen a ganéjszekeret rakta, jó fekete, lekváros ganéjtól bűzlött az egész ember. Amikor beléptünk hozzá szintén jó módú ember vala, Mándli Gyula bácsi, akinek éppen eladó lánya is volt, de hozzám egy kicsit idősebb lett volna, de számit, jöhet a kántor is. Bizony csak nagy nehezen mond le a Gyula bácsi a ganéjrakásról, mert amikor mondtuk, hogy mi járatban vagyunk, szinte azonnal felvette a hivatalos arcot, akire most fel kell nézni, hiszen ő az egyik legnagyobb szókimondó és hallgatnak rá. Csak leereszkedett hozzánk annyira hogy méltónak talált bennünket fogadni, letette a szaros villát, kezét meghömpölygette kék kötényében, és már nyújtotta is nagy méltósággal a kezét. Bizony a Feri bácsi fehér kesztyűjén rajta maradt Gyula bácsinak a szaros, ganéjos kézfogata, és már mindjárt nem volt olyan szép fehér a főnök úr kesztyűje. Elmondtuk a mondókánkat, Gyula bácsi nem nyilatkozott. Tán csak annyit, hogy már többen voltak nála, közben csak kidugja fejét Mándli néni is - aki természetesen nem vehette közömbösen ki ez a látogató, főleg milyen lesz az új tanító, ha már saját gyerekeit nem is de nem közömbös ki fogja tanítani az unokáit. Az asszonyokkal bámulatosan tudtam a szót szóra rakni, hiszen inas koromba már megtanultam, főleg ha az udvaron észrevettem egy kisgyereket, magamhoz öleltem, "szólístátok magatokhoz a kisdedeket...." és így szerepeltem a nagy színpadon, mint színész és tapsoltak hozzá az egyházközségi képviselők. Bizony nagy színésznek kellett lenni, mert ha nem nyerem meg a tagok bizalmát, nem tetszem meg fellépésemben, akkor sohasem lehetek sehol sem tanító. Feri bácsi mondta a szöveget, néha idegen szót is használt főleg: ecetera-ecetera, ami nagyon tetszett a parasztnak és gondolták magukban, ha a nagybácsi ilyen szép nagy ember, főleg már főnök idegen szavakat is kever a beszédébe, akkor nem esik messze az alma a fájától. Végig látogattuk az összes képviselőket, vigyázva, hogy senki se maradjon ki, de ismétlem főleg az asszonyokra szenteltünk nagy gondot, mert nem közömbös az asszonyi lélek, hogy merre kacsingat, és merre fordítja az ura fejét, mert a nyak biztosan az asszony, ha fő az ember is. Bizony fekete lett a fehérkesztyű, mire végig értünk a falun, mert mindenkivel szobaálltunk, volt egykét szavunk, a kézfogás az nagyon fontos volt, de mivel a bácsim érezte már magát elsőbbnek így soha sem nyúlt volna csupasz kézzel mások kezéhez. Majd itt folytatom legközelebb, milyen visszhangot váltott ki az első látogatásunk a többivel szemben. Volt egy vasvári pályázó is Horváth Karcsi, de lett még vagy öt osztálytársam is, akik szintén pályáztak velem együtt. Amikor már mindenkit megtiszteltünk látogatásunkkal, bemutatkozásunkkal, ismételten biciklire pattantunk és indultunk hazafelé Oszkóra. Útközben latolgattuk a lehetőségeket, elemeztük a tisztelt képviselőknek irántunk való megnyilatkozását, mert volt, akinek egyszerre megtetszettünk. De bizony volt sunyi is, pl. Szovák Lajos bácsi, Fábrics István a kisutcában, akik vonogatták a vállukat, kérem, majd meglátjuk, kit akar a nagyságos plébános úr is, mert hiszen végeredményben ő dönti majd el, azért kértük ennek dacára, szíveskedjék minket is pártfogolni, mellettünk is mondjon valami szépet és jót. Nehéz tagoknak bizonyultak, kemény magyar parasztnak, akinek most nagyhatalmon van a kezében, ő mondhat igent is meg nemet is. Mégis összefoglalóan amint tiportuk a rozzant kerekünket és csak fogytak a méterek, sőt a km-ek is, már Kám felé haladtunk, úgy éreztük nem mindenhol voltunk ellenszenvesek. Sőt, a jó és fess bátor megjelenés, Feri bácsinak az egész pónemja, kibeszélése, gazdasági szaktudása, hiszen ekkor minden kell, hogy a beszédfonalát állandóan fonjuk, nem szabad annak megszakadni sehol sem, mert akkor azt mondják, hiszen még beszélni sem tudtak, kukák voltak, kinek kell ilyen tanító. A nagyságos Pintér József plébános úr is azért valamiképpen úri modorban beszélgetett velünk, valamiképpen éreztük, a szimpátiáját, persze még nagyon messze van a vég, amikor is titkosan kell a voksot valakire letenni, Erzsi néni sokszor kitekintett az újlaki útra, ami vezetett fel az állomásra ,hiszen ő egésznap, csak az imát morzsolgatta és leste leste a messzeséget, mikor tűnink fel a láthatáron, hogy mielőbb meghallja a híreket. Ugyanis ő ismeri az egész választásnak a lefolyását, mert a testvére Fazekas Sándor bácsi igazgató, kántor, tanító Pórládonyban, akit szintén ugyanígy választottak meg valamikor. Tehát Erzsi néni előtt teljesen ismert volt a választás lefolyása, csak bele nem tudott látni a dolgokba. Bizony már a nap nagyon közel hajolt a földhöz öreg korától, hogy valalmit is lásson, nagyon meg is éheztünk, hiszen egész nap csak korteskedtünk korgó gyomorral .Hol is ettünk volna, nem volt még bisztró, vagy valami normális étterem, de mi tán nem is voltunk éhesek, azaz éhesek voltunk az emberek megnyerésére, s eközben a gyomor csak másodrendű lett a szemünkben. Ilyenkor kínálat sincs a faluban, hiszen ez nagy hiba volna, ki tudja még hogy ki lesz a nyertes és már előre inni a borjú bőrére ??? Hej, kit látunk az út végénél? Erzsi néni ragyogó arcát, aki telített kérdésekkel alig várta a beszéd közelségét és immár mi meg annak sorrendjében mondtuk s a szöveget elejétől vissza. Nagyon kíváncsi volt a részletekre, vannak e pályázók? Hányan vannak már? Vagy húszan. Mit mondtak a parasztok?...bizony, amikor látta Erzsi néni a fehér-feketés kesztyűt, akkor már tudta, hogy bizony sok helyütt jártunk, nagyon sokkal paruláztunk, úgy érezzük jó volt az a bemutatkozás. Persze én, mint fiatal húsz éves, nem tudtam teljesen felfogni ennek a napnak a súlyát, nem tudtam magamat sem vigasztalni, sem örülni, de nem is szomorkodtam semmiért, hiszen húsz évem eladom, nagytőke ez számomra, majd valahol csak nyertes leszek. A finom vacsorát is végig tárgyaltuk, hiszen téma volt bőven, milyen volt a plébános? Milyen a falu? Mekkora? Hol van az állomás? Ami a jelenben semmi sem érdekelt nagyon, hát pályáztunk és kész. A vég, hogy mivel végződik, győzelemmel vagy bukással részemről teljesen közömbös volt, ha most nem majd valahol...gondoltam magamban. Talán Feri bácsi jobban mérlegelte felnőtt szemmel a látottakat és hallottakat, habár az első találkozó után nem lehetett semmire sem következtetni, hiszen nagy a felhajtás a piacra, választék van bőven, nemre, színre, alakra, protekciósra, küllemre, mert bizony nagy volt a kínálat a tanító választás piacán. Amikor már mindent kitárgyaltunk és úgy véltünk nem maradt ki semmi sem, a fáradság lecsukta a szemünket, és álmodni kezdtük a jövőt. | |
