 |
    |
 |
Pályázók özöne Van nekem is értékem, a kiállásom állítólag, jó képű ifjú voltam, jól tudtam bánni az emberekkel, na meg a Feri bácsi az maga egy nagy tőke a szimpátiának az elnyerésére, de pénzem, nagy áldomás, erre nem vagyok képes, apám nem ad egy garast sem, ha kell s ismételten csak a Feri bácsi lesz a gavallér velem szemben. Na jó elbúcsúztam a János bácsitól. Vettem az irányt Rábakovácsi felé. Mint őrtorony, úgy emelkedett ki a paplak a sok szürkeségből, sárga falai, fehér csíkokkal díszítve tiszteletet követelt már a ránézőnek is, hiszen nem közönséges halandónak adja a meleg fészket, két községnek pajánák, egy kis földesúrnak, amiről majd később tudok csak beszélgetni. Ismételten a papnál kezdem a látogatást. Nagy dicsértessékkel lépem át az irodájának a küszöbét, ja igaz elébb a gazdasszonynál teszem a tiszteletemet, hiszen ő volt-az őrálló a portán, ha már nyikorgott a vaskapu S szinte lesbe állt ,ki jön, mit akar? Ő már leméri, mennyire érdemli meg a nagyságos úr szinelátást. Amint meglátom, nagy tisztelettel maghajtom magamat, nem fukarkodik mosolyával, aranyfogainak csillogása még jobban ragyogtatta arcának a derűjét. Jó hírt tudok mondani - kezdi, nagyon megtetszett a faluban, de már sokan vannak pályázók, sokan keresték fel a nagyságos urat. Na ez jó hír- mondom magamban, de a kegyúr? Nem ígért nekem, még csak ő hiányzik, mennyire nagyobb lenne az esélyem a pályázatban, na nem baj. Nagy dicsértessékkel lépen át a nagyságos úr irodájának küszöbét. Kellő üdvözlések után ismételten kérdem, mi újság van? Van e sok pályázó? Igazi papi, azaz nagyúri, úgy akarom mondani semmit el nem áruló arccal Férfit – vagy nőt válasszanak? felém fordul, leállítja az írását, különös küllemet varázsolt az aranykeretes szemüveg, ragyogott körülette minden, nagy volt a tisztaság és a rend, monotonon elmondja: már negyven pályázó van, csak azt nem döntötték el, hogy nő lesz e vagy férfi? Na jól kezdődik, de többet nem árult el a továbbiakban. Egy alkalommal megjegyezte, hogy a hangom nem valami érces, egy kicsit szoprán-tenoros, bírom-e a tanítást, mert akinek bariton hangja van, az jobban kitölti a tanteremnek a térfogatát. Erről megnyugtattam, nem kell aggodalmaskodni, ez a hang megfelelő lesz a tanításra. Elküldött három faluba, tessék érdeklődni, hogy mi lesz, majd a választás napján kiderül, ami kb. két hét múlva lesz, kb. július vége felé úgy emlékszem rá. Ismételten nyakamba vettem az igen tisztelt választó honatyákat, de ismételten kimosott, kivasalt fehér nadrágban. Ha már erről emlegetnek, maradjon meg a kabala, hiszen erről mindenki felismer és megjegyzi személyemet. Hogy kinél azt már nem tudom, de bizony elém vetítik a nagy nehézséget, nagy problémát, tán úgy emlékezzem Mándli Gyula, akinek volt egy eladó lánya, akit a Polgár Jenő főtanító, kántortanító úrnak szánta titokban. Gyula bácsi csinált császár metszést a problémák fölött, mondván a következőket. Ismeretes hogy Polgár Jenő kántortanító úr, nőtlen, Terus húga vezeti a háztartást. Az előző húgát elvette Horváth József tanító, a Rózsit, és elpályázott Csörötnekre, így lett üresedő a második tanítói állás, így most az a probléma ha nőt választunk, akkor kivagyunk annak téve hogy Polgár Jenőnek választunk jövendőbeli feleséget, ha pedig férfit választunk akkor pedig a történtek után természetes következménye már, hogy a húgának a Terinek választunk férjet, és ez bizony nekünk most a községben nem közömbös feladat, mit is csináljunk. -mondja Mándli Gyula bácsi. Én utólag most úgy érzem Gyula, bácsi férfi párti volt, remélve ha férfi lesz akkor Polgár Jenő hátha elveszi a lányát, jobb lesz a férfi, ha pedig elveszi a Terkát, hát egye meg a fene, had vegye el, csak az ő lánya, az Annus, az legyen kántorné. Miért ne? Hiszen a falu leggazdagabb gazda leánya, vagyon bőven van, igaz az Annus nem valami szemrevaló, mint általában, alacsony, köpcös kis teremtés, de gazdag az biztos. Akkoriban két pár ló, lipicaiak vonultak ki az udvarról, állandóan híztak az ökrök, mentek Olaszországba, extrém gyanánt, sokszor én számítottam ki az árukat, mert Gyula bácsi hadilábon állt a tizedes számok osztásával, szorzásával és inkább hajlandó volt elengedni, mondván az már nem érdekli. Csak most elöljáróban annyit, az Annus sohasem lett kántorné, ellenben lett Östörné, kocsmáros Lukácsházán, nagyon jó hírnevű vendéglő volt abban az időben, a ház most is megvan, úgy látom ma is valami ilyesfélét szolgál a hajdani Östör féle kúria. Na idementek az ökrök árai, mert dőlt a pénz, Gyula bácsi nem hagyta magát, különösen volt egy méltóságos sógor is Östör névre hallgatott, valami kúriai bíró volt, aki ide Lukácsházára jött haza gyakran és Nacáék vendége volt. Nyugdíjas korábban itt telepedett is le a bíró úr. Na Gyula bácsi erre a magas rangú rokonra nagyon büszke volt, hiszen kevesen dicsekedhettek azzal, hogy kúriai bíró a sógor. Szóval a hátsó gondolatok azt sugallták a Gyula bácsiban, legyen csak férfi tanerő, elveszi a Terkát, elveszi, ha nem hát, akkor nem. Bizony nekem ezt elmondották másutt is és nagyon kértek, hogyha megválasztanak, ne vegyem ám el a Terkát, hát ekkora szerencséje ne legyen a Polgár családnak, két lány kevés hozomány, csak nagy száj, felvágás, hiszen a Polgár bácsi már képviselőnek is jelöltette magát egykor, magam is ragasztottam a plakátját, de a nagy hűhó és más semmi. Gyakran irt az akkori heti gazda lapban, olyan Veres Péter szerepet akart betölteni, de kevés rátermettséggel. Lehetséges tán néha a Jenő írta meg a cikket apja aláírásával. Most is van egy ilyen heti lap: Szabadföld, akkoriban is volt egy parasztoknak szóló heti lap. Állítólag Jenőnek a plébános úr ezt a témát fel is tette volna, ha talál a nő pályázók közül olyat, akit úgy véli feleségül is tudná venni, abban az estben nőt választatának, tehát rajta. Ez úgy hírlett csak, mennyiben volt hiteles ez a hír, sohasem jártam utána. Az elképzelhető lett volna, ha Jenő így fogja fel a dolgot akkor tán a szavazók közt egyet kettőt meg is tudott volna nyerni a szándékának, de nem hiszem hogy győzött volna, későbbiek tapasztalata alapján. Mindenesetre Jenő nagy áldozatot vállalt, hogy az első húgát magához vette házvezetőnőnek, kisasszonynak, Rózsi kisasszony hat elemivel, kevéske vagyonrészesedés után, és sikerült egy tanítót kifogni a Rózsi számára, a jelenben Csehiben laknak. Mert Horváth Józsi Csehimindszentre került igazgatónak, fia: Barnák a jelenben is itt tanít. Ő úgy vélte, ha Teri hálójába is egy tanító bekerül, mint ahogyan kell is, hogy bekerüljön, ez nagyobb szerencse lesz és nagyobb húzás, mint az ő nősülése, mert neki megnősülni nem nehéz, hiszen igazán férfi szépség volt, női álom, akiért sokan esdekeltek és reméltek, de előbb a Terin kell valamiképpen túladni, ez nagyobb nehézségbe ütközik. De ha már egyszer sikerült a Rózsinál, miért ne sikerülhetne a másodiknál is,már a módszerek ismeretesek, csak majd résen kell állni. Szóval a faluban ezen hangulat hullámzott, nő vagy férfi legyen a tanító. Volt is megosztás hangulat, hiszen indokolt is lett ,mert bizony a lányok részére, a kézimunka, főzés kérdése, az alsósok foglalkoztatása közelebb állt egy női tanerőhöz, mint egy férfihez. Bizony meg lett keverve a közhangulat, zajlott a káosz, ki tesz majd pontot a végére?.. Mindettől függetlenül mindent bele jelszóval ismételten végigjártam az igen tisztelt egyházi képviselőtestületi tagokat, akiknek igyekeztem megnyerni a tetszésüket, asszonyokat, gyerekeket sem kíméltem egy-egy kedves megszólítással. Játszani, játszani ugyan még ezt nem tudtam még ennyire tisztán, nem voltam képmutató, csak ha már az ember fenn van a színpadon egy falunak a nézőterébe került, hát akkor legyen valamivel több, valamiben nagyobb, mint az átlag ember, mert mi az, amiért mellém álljanak? Sokan vagyunk férfiak, tán jobb bizonyítványuk is, jobb a hangúk, mulatósabbak, tetszetősebb nem igen akadhatott, mert nagyon megnyerőnek találták küllememet, nyájas mosolyomat, amint később tudtomra adták. Mégis találkoztam olyan képviselőtaggal, Pásti István a kis utcában, aki nyelvtanból vizsgáztatott, azaz nyelvtanról, igeragozásról beszélgettünk, később tudtam meg hogy járt polgári iskolába, meg is látszott rajta, az egész ember kiállása fenntartott volt, értelmes és megnyerő, habár nem volt sohasem hozzám hízelgő, inkább Polgár Párti volt, ahogyan később megtudtam. De többet kellett tudnom a nyelvtanból, mint neki, hiszen akkor mi lenne a különbség kettőnk közt, és mindjárt híre szaladt volna, mint a füst úgy terjedt volna rólam megalkotott véleménye. A beszélgetésben meg kellett nyernem, mégis csak jobban tudom a nyelvtant és tudom a helyesírás szabályát. De ahhoz is kellett értenem másutt, hogy melyik a tehén, az ökör, a bika, a búza stb., hogy lesz több tojás, hogyan hízik jobban a disznó, hiszen ez mind sokat nyomott a latban. Sokhoz és sokat kellett tudni, tudni kellett mi az a szügyhámszerszám, mert a lovas embernek ez volt a főbeszéd témája. Vallás, Isten, erkölcs, bizony abban az időben elsőbbrendű kérdés volt mindennél, és jaj aki szembe szállt a közfelfogással. Hamar meglehet nyerni a falusi embert, de nagyon meg is lehet bántani és örökre elveszíteni. Mindenkihez volt valami kedves szavam, érdekelt az udvaron futkározó tyúk, a hidasban röfögő hízó, az istálló állománya, nem volt közömbös az asztag nagysága, a szép tornác, a konyha tisztasága, a gyerekek sorsa, az unokák szépsége, rengetegre kellett gondolni és vigyázni, hogy megérezzék vérükből vér vagyok, húsukból hús vagyok, magyarnak magyarja vagyok, értük akarok égni, lángolni velük akarok énekelni, és ha kell sírni is. Ilyen kortesút után indultam is vissza bácsiékhoz, akik bámulattal hallgatták útjaimnak kálváriás stációját. Ötvenhárom pályázó van A kimenetelt nem lehetett látni, annál is inkább mivel még nem foglaltak határozottan állást a nemek között. De bíztunk és reméltünk. Most itt csak beszúróan említem meg, természetesen tisztelegtem Polgár Jenő főtanító úrnál, akinél tényleg láttam egy nőszemélyt, bemutatta, mint húgát, aki nagyon igyekezett szépnek és csinosnak lenni. Ekkor futott bennem keresztül, ha megválasztanának, ezt kellene elvennem? De talán csak olyan szivárványos látomásom volt, női személyek közt egy kicsit ügyetlen voltam, tán egy kicsit butácska is, hiszen Tóth Tihamér tiszta férfiúság emlőivel itatták át bensőmet, Dr Cethoffer Antal hitoktatónk pedig csak Szt. Imre ideált tudta elibénk tárolni úgy, hogy mint nőt én nem ismertem még ebben a korban. De minden tiszteletet, sőt nagy tiszteletet adtam minden nőnek, hiszen jövendőbeli anya, Szűz Máriának földi képviselői, az örökélet csirájának hordozói és még ki tudja mennyire szentté tették előttünk a női nemet, hogy majd csak egyszer tán, és csak egyet igazán és főleg csak házasság után szabad …ez abban az időben szigorú erkölcsi szabály volt, amit magam is valltam és eszerint is éltem. De ettől eltekintve nagy tisztelettel köszöntöttem kézcsókkal a Terikét, akit Jenő bájos mosollyal mutatott be. Kértem szintén pártfogását, hiszen biztosan lesz, aki kikéri a véleményét, és nem lesz közömbös ki lesz a kollégája, kivel kell majd egykor együtt tanítani. Nem emlékszem továbbá az első találkozásnak az összképére, de valószínű ez csak feltételezés, hogy jámborságom, nagy tiszteletem, és főleg nagy udvariasságom, tán egy kis bárgyúságom reményt adott arra, hogy nem leszek nehéz falat a megnyerésre, a vőlegénységre. Na, ezt csak feltételezem, nem állítom, tehát a Jenő lemond arról, hogy nő legyen a megválasztandó partner. Feri bácsiékkal mindent kitárgyaltunk és vártuk a napok múlását, a várva várt napot, a választás napját. Már most aztán csak igen röviden, még eljártam párszor, bizony a pályázandók ötvenháromra szaporodtak fel, vegyesen. Amint később is visszajártam, mindjobban megtetszettem a község aprajának nagyjának, habár maradt utánam egy kapu, ahol volt, ellenzéki hangulat is Takács kocsmáros rokona, nagy áldomás, na aztán meg még mások is. De zömmel engem emlegettek a közforgalomban, de ez még nem biztos, majd a választás dönti el végérvényesen ki lesz a győztes?... Bedobva egy állás, bedobva egy csalétek, ötvenhárom nagy hal akarja egyszerre bekapni, elnyerni, szegény halász is milyen aggodalomban a sok közül melyiket fogja ki, melyik volna a jobb falat, melyikkel nyerne többet? Nagy volt az állásnélküliség, öt-hat év is eltelt, amire valaki állást kaphatott. Béri Jenő, aki Zsennyébe került tanítónak, hat évig volt állás nélkül, az molnárnak szegődött el, és zsákolt hat évig a püspökmolnári malomban Martonéknál. Sok ezren és ezrek dolgozni kívántak, mindenki másutt volt, mint amire készült. Voltak a díjtalan hivatali erők, évekig ingyen dolgozott hivatalban, jegyzőségen, szolgabíróságon, hogy majd így egykor kinevezik gyakornoknak. Bizony egy állást elnyerni 1930-ban,a ötös találatnak illett be, mert borzalmas volt a munkanélküliség százaléka. Tán ebből a szemszögből nagyobb súllyal érethető már, hogy nem volt közömbös nekem sem, ha már felültem a lóra, hogy meg tudom-e nyergelni, vagy szégyenszemre ledob. A nő részére talán, nem is volt akkora tragédia, ha nem válasszák meg, hiszen otthon a háziasszonyi teendőkbe nagyon belefolyt és várta a vőlegényt, majd csak férjhez megy. És ha sikerült férjhez menni, akkor nem kellett az asszonynak félni, nem kellett neki is állást vállalni, elég volt a férfi keresete ahhoz, hogy egy normális polgári létet tudjanak élni. Igen akkoriban egy férfi el tudott tartani egy családot is, anélkül, hogy az asszony is menjen dolgozni. Kevés asszony is járt el akkoriban dolgozni. Kántortanítónak volt akkora jövedelme, hogy bátran nősülhetett, főleg ha az asszony is valami hozománnyal be tudott segíteni. Nem volt teljesen érdektelen akkoriban sem, mert faluhelyen a szemlélet csak a vagyon körül mozgott, ki hogyan él és mije van. Ahogyan közeledett a választás napja, annyira izgalmas volt a hátra levő idő, hiszen, amikor már az ember a lóversenyen tesz valamelyik lóra, akkor kezd érdekes lenni a futam, ami addig teljesen hidegen hagyta. Polgárék tudtommal nem gördítettek akadályt ellenem, habár lehetett volna. Gondolom Jenő még a kezdet kezdetén volt a pályájának, nem volt nagy rutinsága az akadályok felállításában, így engedte a jobb reményekben bízva az eseményeket szabadon futni. De az tény, hogy menyasszonyi választási szándékát nem igen hangsúlyozta ki, így nem robbantotta a közösségi szellemet az egyházközségi tagokban. Sokan lettünk pályázók, ki-ki kereste a kapcsolatokat, ilyenkor minden ük és ősi rokonság előbukkan, akikről sohasem hallott az ember valaha. Itt is akadt, ahogyan később megtudtam nekem valami rokoni kapcsolatok útján, őseim Süle Jenőék szülei, akikről addig sohasem hallottam, de ekkor sem tudtam vele élni, hiszen csak később derült erre fény. Protekcióm nem volt sehová sem címezve, magamnak voltam teljes egészében a reklámozója, protektora, na meg a jó Isten, akiben úgy bíztam mindig. Hogy mit éreztem a választás előtt, nem tudom, de valamiképpen egy kevés bizadalmam volt, habár nem tudtam semmire sem támaszkodni, mint személyi megjelenésem utáni szimpátiának. Nagyúr volt ekkoriban a papnak a szava, tehát nem volt lényegtelen, hogy ki mellé hangolódik a pap, mert mindig voltak szolgalelkek, akik feltétlen engedelmeskedtek a papjuknak. Gondolom, Pintér plébános is tartott a közhangulattól, nyomozott ő is a faluban kiket emlegetnek a jelöltek közül. Azt már említettem, hogy igen is jó szimpátiának örvendtem a faluban, így ha a Pintér plébános egy kicsit megosztja az irántam való bizalmát, akkor nem lesz nehéz az állás elnyerése. Persze a sikertelenséget fel sem tudtam mérni, hiszen nem tudtam mi az az állásnélküliség, hiszen állandóan tanultam és tanultam tizennégy A választásnapi események éven át, így nem voltam tudatában mily nagy csapás lesz rám ,ha nem jutok mielőbb állásba. Elég volt a mostoha sors, még csak az van hátra, ne kapjak állást és akkor teljes lesz a nyomor. Elérkezett az a vasárnap, amikorra ki volt tűzve a választás. Emlékezetem szerint július hónapban volt a választás. Litánia után ül össze az egyházközségi képviselőtestületi tagok, hogy titkosan leadják szavazatukat az 53 pályázó közül. Vasárnap délelőtt a Feri bácsi szintén fessen kicsípett a főnöki ruhájába, felhúzta a fehér kesztyűt. Magam is némiképpen a legjobb ruhámat vettem fel, de nem kellett nagyon öltözködnöm, hiszen a magam húsz évével nagyon fess legény voltam, ahogyan mondogatták azóta is. Erzsi néni segített az útravaló elkészítésében is. Pogácsát rakott egy kis szatyorba, nagy fohász, búcsúzkodás, Isten áldása legyen rajtatatok, győztesen térjetek vissza, légy az új kis tanító Rábakovácsiban. Búcsú után, megrúgtuk a bicikli pedáljait /kölcsönvett biciklim volt/ és irány a választásra. Útközben nem sok hangot adtunk, bácsim sohasem volt bőbeszédű, főleg most nem, hiszen velem együtt szorított tán jobban izgult, mint én. Úgy rögzítettük az indulást, főleg az érkezést, hogy éppen litánia alatt érjünk az iskola elé, ahol lesz majd nagy szavazás. Rum előtt leálltunk megpihenni, a vén nyárfák alá és elővettük a madárlátta nagyon finom pogácsát. Ahogyan majszolgattuk, ha arra ment egy jobban öltözött magyar mindegyikben egy pályázót véltünk felismerni, hiszen még akkoriban nagyon meg lehetett különböztetni a falusi és a városi embert az öltözékéről is. Na, az is a választára megy Rábakovácsiba, mondogattuk egymásnak, amint majszolgattuk és ízlelgettük Erzsi néni ízletes pogácsáját. Elharangozták már a delet is, bim-bam, szólt Rumban és a környező falvakban. Kinek szól úristen a harang, tán elibénk harangoznak az új tanítónak? Képzelődtem tán. Igazi nyári nap volt, ontotta a sugarát a földre az öreg nap, de mi az árnyékban nagyon jól megpihentünk. Amikor már elfogyasztottuk a napvendéglőben a komplett ebédünket, indultunk szép lassan Rábakovácsi felé. Vegyes érzelmek közepette érkeztünk az iskola elé, ahol nagy volt a forgalom, hiszen húszan-harmincan a jelöltek közül ott járkáltak, beszélgettek. Amikor megérkeztünk, találkoztunk ismerősökkel, latolgattuk az esélyeket, volt, aki megreszkéroszta azon kijelentést, hogy Te lesz!!! Pirosra forrt az arcom, de volt ellen hangulat is, így nem vettem készpénznek az előjeleket. Minden változhat az utolsó pillanatban is, nem tudni kiben mi lakik és mennyire szavahihető, hiteltérdemlő. Jönnek az ájtatos hívek a templom felől, vége van a litániának. Sorjában térnek be a képviselőtagok az iskolába, mi pedig nyájasan mondunk egy-egy szép jó napot kívánva, de bizony az arcuk nem árult el semmit, senki sem súgott valamit, vagy félre hívott volna, tehát mindenki remélhetett, mint ahogyan remélt is, hiszen egynek el kell nyerni az állást, de ki lesz az? Jött a nagyságos és főtisztelendő plébános úr is piros cingulussal, ezzel is ki akarta fejezni a napnak a nagyszerűségét, nem a megszokott nap van ma, tanító választásra ülnek össze, amihez feltétlen ildomos a piros cingulus. Semmit sem eláruló arccal, amint felmegy az iskola lépcsőjén Feri bácsival egyetemben még egyszer hangosan mondtuk: Dícsértessék a Jézus Krisztus, amit nagy nyájasan: Mindörökké Ámen fogadta és eltűnt az ajtóban. Mindenki jobban idegeskedett a szokottnál, hiszen most vagy soha. Minket, a jelölteket elküldtek az ablaktól távolabb, ne halljunk ki semmit sem. Kínosan teltek a percek, hosszú időnek tűnt minden másodperc ekkor. Én lettem a nyertes Bizony már eltelt tíz-húsz perc-most már kell eredménynek születni, lestük az iskola ajtaját, mikor nyílik ki, és ki jön rajta ki. Közömbös témával társalogtunk, hogy kivel arra már nem emlékszem, Feri bácsi csak szemlélte a sokaságot, hiszen falubeliek is sokan ott maradtak, nagyon kíváncsiak voltak az eredményre, vajon ki lesz az új osztálytanító? Lestük-lestük az ajtót, már majd egy félóra telik el, Jézus! -valaki kiáltozza a nevemet, Czeglédy Gyula jöjjön be az iskolába. Mint a megrészegült, tele pírral, lábaim elgyengültek, de mégis jól kapkodtam őket, moraj végig a várakozókon, ez lesz a tanító, azért hivatják, sokan mosolyogtak rám amint elhaladtam a várakozók közt, és már ott is teremtem a tanteremben, a tisztelt képviselők színe előtt, és az elnöki helyen ülő plébános úr előtt. Plébános úr, mint iskolaszék elnöke kijelenti, hogy tizenhárom szavazó közül tíz, három ellenében titkosan rám szavaztak, azaz engem választottak meg tanítónak Rábakovácsi osztálytanítói állásra. Nem volt nagy rutinom még az ilyen alkalmakban, de amint elmondotta a plébános úr a mondanivalóját, meghajtottam magamat a tisztelt tagok előtt, megköszöntem nekik ezt a bizalmat, és ígértem teljes erőmből azon leszek, hogy ezt ki is érdemeljem majd munkámmal. A plébános úr gratulált, kezet fogtam minden taggal és egyenként is megköszöntem a rámszavazást, még annak is aki ellenem szavazott, hiszen titkos volt, pillanatnyilag nem lehetett tudni ki nem szavazott rám, de ez nem is volt már érdekes. Utólagosan tudtam meg, hogy Szovák István, Fábrics István, meg még valaki nem szavazott rám, hanem a Takács kocsmáros jelöltjére szavaztak, mivel mondván ő nagy áldomást fizet megválasztatása esetében. Én sohasem éreztettem ezt ezekkel az emberekkel el is felejtettem, nagy békében és egyetértésben dolgoztam ebben a faluban tizenkettő éven át. A plébános úr kijelentette, püspöki jóváhagyás után nyer a megválasztásom véglegesen megtörténtnek. Ez már csak olyan formula. Ezzel véget ért a választásnak a hivatalos része. Ezennel meghívtam a tagokat Takács féle kocsmában egy kis áldomásra. Amikor kijöttem az iskolából, végtelen nagy örömpír hullámzott végig bennem, nem hagyott el az árvák Istene, nekem is juttatott az ürüm mellé nagy örömet, sokan jöttek gratulálni, de sokan már el is mentek hazafelé, hiszen a kérvényüket majd visszakapják postán. Persze találgatták, hogyan sikerülhetett nekem ez a megválasztatás. Ugye nem kellett a dr. Tulok főszolgabírónak sem a protezsálása, hiába volt Horváth Karcsinak jobb bizonyítványa, hiába ígértek nagy áldomást, én lettem az új tanító ebben a faluban. Feri bácsi átölelt, megcsókolt édesanyám helyett is, hiszen testvére volt jó anyámnak, nem hiába lett fekete a fehér kesztyű, sikert hozott a sok-sok kedves és nyájas elbeszélgetésünk a falu dolgozóival, tán mások nem tudtak ennyire a falu hangszerén játszani, mint ahogyan mi pengettük meg az emberek lantjának húrjait. Játszottunk-játszottunk és ők jól választottak. Úgy érzem utólag is nagyon jól választottak, sohasem volt ellentét köztünk, jó munkát végeztem ebben a faluban, bizonyítja az, hogy negyven év után is visszajárok évenként egyszer, de nagy a tisztelet még most is irántam, akkori tanítványok közt. Jöttek a képviselő tagok is szép lassan, Feri bácsi ismételten fehérkesztyűben megköszönte nekik a bizalmat, és mentünk a kocsma hivatalba. Nekem nem volt egy fillér sem a zsebemben, apámnak esze ágában sem volt, hogy erre az alkalomra, netán ha sikerülne a választás, akkor illik valami áldomást fizetni is. Nem adott egy fillért sem, soha el sem jött ezen idő alatt, hogy esetleg segítsen a munkámban. Feri bácsi készült fel titokban, ha megválasztanának, ne legyünk szégyenben, előhúzott egy húszast, adván a kocsmárosnak, mulassanak egyet. Nem volt nagy pénz, de kicsi sem, hiszen egy liter bor abban az időben húsz-harminc, negyven fillér volt. Kb. húsz-harminc liter bort ihattak meg ebből a nagyon tisztelt választók, még azok is velük együtt akik nem szavaztak rám. A plébános urat is hívtuk az áldomásra, de ez elképzelhetetlen volt, hiszen ő ennyire nem ereszkedett le, hogy a kocsmába menjen és leüljön a parasztokkal egyetemben. Azért volt őnagyságos úr…na, jól van, akkor még nem igen értettem meg ezt, csak jóval később nyílt meg előttem az ég. Mi pedig jó mulatást kivárva otthagytuk az áldomásozó tagokat alig vártuk, hogy már hazaérkezzünk, vihessük a jó hírt Erzsi néninek. Ment is a hír mindenfelé, mint a villámlás fénye a sötét éjszakában, a környéken, Vasvárott egy nap alatt befutott mindenhová a sikernek sikere, hiszen nagyon sokan várták titokban, na mi lesz az eredmény? Már messziről mosolyogva mentünk Erzsi néni felé, aki kiállt az útra és várta a megérkezésünket. Sikerült?!!! Igen! Bólogattunk nagy vigyorgás közepette, leírhatatlan volt az öröme, sírt is, nevetett is, hát lehetséges volna, nem csapjuk be… aztán mindent részletesen el kellett mondani hogyan zajlott le a napnak ezen igen fontos aktusa. Együtt örvendeztünk Oszkón, csak apám nem tudott semmit sem a történtekről. Nem is igen siettem haza, hiszen nincs miért menjek haza, ami öröm volt az itt összpontosult az Oszkói állomáson. Mégis mit tesz az Isten, másnap, tehát hétfőn ki gratulál elsőnek apámnak a sikerért? Na ki? Dr. Tulok József főszolgabíró úr. Nekem nem kellett neki megköszönni az értem való kiállását, hiszen nyíltan megmondta, már elígérkezett. Ez volt és ez jellemzi a főbírót. | |
