 |
    |
 |
Találkozás XI: Pius pápával 1935 Epedve vártam az a pillanatot, amikor a krisztus földi helytartóját megpillanthatom –hiszen nem mindennapi élmény és látvány ez. Nagyon sok pap, titkár settengett, előzőleg rendezte a sorokat, majd igen szigorúan adták ki parancsban, hogy senki se merjen szólni a pápának, tilos hozzászólni vagy kérdezni. Ez maga is megütötte a fülemet, hát hiszen ismeretes az a bibliai jelenet amikor egyszer ment Názáretba –és valaki kiáltozott neki– Jézus meghallotta a kiabálót és kérette magához– Nem történt semmi, a beteget Jézus meggyógyította. – Miért ne lehetne szólni a pápának is, ha már egyszer itt vagyok?– gondoltam magamban. Rendben van, tilos hozzászólni, de én akkor is szólok hozzá-legalább annyit, hogy a magyarok üdvözlik. Németül meg is fogalmaztam magamban az üdvözlő mondatot –gyakoroltam is többször magamban– hát bizony egyszer csak nyílik a fogadóterem ajtaja –kilépnek a testőrök a kísérő papok, a színek tarkaságában, nagy taps fogadja a pápát, magam is tapsotok, habár én csak inkább bámulok. Itt szokás, Rómában, hogy a pápának tapsolnak– még a templomban is. Tiszta fehér köntösben, kis sapkában, eléggé szikár, aszkéta formában látom a pápát, fehér kesztyű a kezén, majd a pápai nagy ereklyét tartó gyűrű csillog az ujján. Nagy áhíitat és csodálat, de mélységes hit ült és tükröződött minden hívő arcán –leírhatatlan nagy bennsőgéges hitbuzgalom hullámzott a lelkekben. Köszöntöttem a pápát németül Bennem is hullámzott a krisztusi alázatosságnak fényben, pompában kifejezett glóriás dicsfénye, valahogyan össze szerettem volna egyeztetni a bibliát, a földi élet méltóságával. „csak a ruha szegélyét érinthessem meg –mondta a vak és meggyógyulók–és a biblia szavai szerint: A Te hited meggyógyíitott–menj békével – valahogyan mindenki hozott magával valami gyógyulni valót mindenki szeretett volna legalább hitében naggyá válni – én nagyon kértem ezt a római utamat és annak minden szentkegyét, helyét, ereklyéjét, hogy higgyek és nagyon higgyek Ilyen fogadáson még nem volt részem, életemnek ez az első ilyen nagy élménye, amikor a római pápával találkozhatom közvetlenül –látom a szeme sugarát –arcának minden mosolyát, rögét, látom a hitnek –a kőszikláját–milliók földi fejedelmét–a hatalmak é s világi urak legmegdicsőültebbét–valahogyan nem embert akartam látni– többet, hiszen az ember, mint gyarlóság az nem lehet iránytű– nem lehet –Róma szó1t … és be van fejezve ... Utolsó ítélet jutott eszembe, a jók elnyerik jutalmukat, a rosszak a büntetésüket –de ilyen ítélet nem volt most– csak egy találkozás –ami teljes főúri méltósággal –keggyel– és felmagasztaltatottsággal zajlott le. Meg is indult a pápa az első zarándokhoz –aki jóságosan –csillogó szemekkel –nagy nyájassággal –meleg szívvel állt meg egy –egy földi gyarlóság előtt– majd valami latin szöveget morzsolgatott a szájával és egyben két ujjával áldásával ajándékozta meg az ájtatos hivőt– aki a pápának jobb kezén levő-ereklyét tartó gyűrűjének megcsókolásával fejezte hűségét –hitét–alázatát. Majd folyamatosan zarándokról-zarándokra érve folytatta az áldásosztást, a díszkísérettel egyetemben –ekkor jutott eszembe, mint méhésznek az a jelenet, amikor a kaptárban az anyaméhét szoktam keresni és csak azt figyeltem hol gyülekeznek a méhék –hol van valami kíséreti gyülekezet, mert az anya csak ott lehet. Itt is állandó kíséret –állandó felügyelet– védve minden esehetőségtől– netán ha valami érné a szentatyát. Hamarosan hozzámért –aki már ekkor jó1 betanulta a német szöveget –mondom akármi történik akkor is szólok hozzá így is lett. Amikor nekem is kiosztotta az áldását –gyűrűcsókra akarok hajolni– csak kinyitottam a számat és mondtam németül, hogy a magyarok üdvözletét is legyen szabad tolmácsolni– a pápa rám nézett még jobban– de ugyanebben a pillanatban hozzám ugrott egy piros cinguléros pap– mit is akarok én?– a pápa nagyobb mosollyal nézett rám és szinte megköszönte ezen üdvözlő köszöntésemet. Nem dőlt össze a világ, ha szólni mertem a Szt. Péter utódjának. Tényleg nagy hatással volt rám ez a találkozás, hiszen mi földi gyarlóságunk alakítjuk ki a földi szentjeinket, magunk vonjuk köré a glóriát, mindig kellett egy felettébb álló nagyság, akiben –akitől többet vár, mint egy másik halandó föld porától. Az egyház a kettőezer évi fennállása óta nagyon is megtalálta azt az utat, amelyen haladva kivívhatja magának a csodálatot, az imádatot –a magasabbrendűséget– hogy ennyi éven át, uralkodó, vezérszerepet tudott betölteni végtelenül nagy politikai, szervezettségi készség kellett ehhez. Feltétlen kellett biztosítani a vagyoni –politikai függetlenséget mindenek felett– az egyház szervezeti felépítésében mindenki egy téglának számít az egyház épületében– senki sem vonhatja ki magát a nagy közösségből– mert hiszen akkor saját erejét is veszti egyben, csak így sündisznó állásban tudták magukat az utolsó falusi paptól bezárólag a legmagasabb egyházi funkcióig minden támadást kivédeni. A vagyoni függetlenségben találom elsősorban az egyház sebezhetetlenségét –legalábbis akkoriban, mert hisz azóta pont ebben a bázisban lettek elfűrészelve a hatalom gyakorlásában– így kellett az egyháznak korábban egy követ fújni a tőkésekkel, azért alakították ki az egyház vagyoni trösztöket, bankokat, műkincsek gyűjteményét –magát egyházi államot az olasz államban– és amit minden országban igyekeztek magvalósítani, hogy az egyház állam az államban és igenis van az állami ügyekbe beleszólása, politikailag, gazdaságilag, kulturális alapon főleg –iskolák alapitása– szerzetek felállítása-szóval ekkor éreztem ennek a világszervezeti gépezetnek –-szívének– rugójának a mozgató energiális hatalmát, amikor –hol Rómának dobog szíve ... csak bepillantást –de csak mint mikrokozmosz a makrokozmoszban– mint a hangya a Himalájához viszonyítva ébredtem tudatára ennek a hatalmas hatalmi gépezetnek felbecsülhetetlen földi hatalmának a kifürkészhetetlen nagyságára. Nincs szándékomban útikalauz lenni, hiszen ezt nálamnál jobban leírták és olvashatók az irodalomban, de mégis más olvasni és más látni, közvetlen valóságában megfogható közelségből szemlélni. A pápai múzeum csodái Mégis, mi hatott rám, ami még negyvenhárom év távlatában is úgy érzem érdemes volt elmenni Rómába –és ha volna rá lehetőség szintén végignézném az ősi várost. Mint, minden múzeum igyekszik értékeket is gyűjteni -ami nem csak, mint muzeális érték, hanem valuta értéke is van– vagy olyan értékeket is tudok elraktározni, ami csak nekem van és nincs tovább. Amikor végigjártuk –végig néztük– végig?– dehogy, csak valami kis szemléletiséget nyertem a csodálkozástól–eredeti festmények, arany, gyémánt ötvözetek megszámlálhatatlan sokasága és mégis milyen az ember –az erotikát sem felejti el. Amint nézegettem a múzeum csodálatos kincseit –Szerb Antal, aki szintén velem volt és ő magyarázgatott el valami történetet– egyezer nagyon mutogat valami szoborfélére. Gyere, nézd meg jól ezt a szobrot. Tényleg előttem van egy kb. negyven-ötven centi magas lovasszobor –a ló valahogyan úgy helyezkedik el, hogy a nemi szerve mereven meredezik, de egy meztelen nő, aki megkívánta a lónak a nem kis fütykösét, kezével fogja, de úgy hogy igyekszik a nő sajátjává tenni, azaz a lóval akar közösülni. Na mondom, ilyen szobor –ilyen jelenet a pápai múzeumban?–nagyon sokan megnézegették ezt a ritka szexet–, de nem áltatták a nők sem magukat bizony sokáig nézegették a művészi alkotást. Csodálkozás –ámulat és bámulat másodpercenként jelentkezett –akárhová néztünk, mindenütt a művészetnek valamilyen utánozhatatlan nagyságával találkoztam. Maga Szt. Péter templomának méretei pontosan megtalálhatók az útikalauzban –de mégis ahogyan méreteihez képest, úgy szoktam jellemezni, hogy a szenteltvíztartója nyugodtan szogálhatna fürdőkádhoz– bámulatos méreteknek a remek harmóniája egyesül itt egyben. Michelangelo „Mózes” szobra utánozhatatlan –valamiképpen azt magyarázta valaki– de már csak később, hogy Mózes szakállában el van rejtve az alkotóművésznek a képmása, de én ezt akkoriban nem tudtam -így nem is tudtam benne felfedni. Szt. Péternek óriási szobra állt egy talapzaton bronzbél volt öntve. A lába magasság kb. emberi magasságban állott és valamiképpen a jobb lába volt hozzáférhető és a sok csóktól a lábfejnek, már csak a két harmada van meg, a millió csóktól elkopott elvásott a bronzláb. A templom hossza: 194m , területe: 15 160m2 .Átlagos magassága: 46m. A kupola átmérője 42m. Magassága a laterna tetejéig: 132,5m. Szédítő számok. Vehetném sorba a látottakat, de ismétlem erre nincsen szükség, mert Itáliai útikönyvben minden hiteles adat megvan. Talán ami mégis nagy élmény volt számomra maga a húsvétvasárnapi nagymise, amikor hordszéken hozzák a pápát, kb. ötszáz énekes –kicsi diakónustól öreg veteránig– fülnek, szemnek felejthetetlen kórus –és most ami nagyon szokatlan volt számomra, amikor a pápát behozták a templomba, bennem valami néma de mégis nagyon felemelő érzés keringett, gondoltam tán másban is az áhítat némaságával fogadja a pápát, amikor is ,mint mikor egy nagy meccsen gól születik, úgy ordítottak, ki-ki a maga nyelvén, éltették a pápát –vivá, salve, hoch. –hát akkor már mi magyarok se maradjunk le, pont amikor egészen közel voltam a hordszékhez –ami csak belefért-éljen a pápa –éljen– ordítottam teljes erővel. Ez nekem nagyon szokatlan volt –hiszen nálunk a templomok nagy csendet és figyelmet parancsolnak, itt pedig, majd hogy nem táncra is perdültek az ájtatos hivők. Persze volt itt mindenféle színű és rangú, származású ember, tarka-barka népviseletű fajzadék, óriási hangzavar keletkezett, zavarólag hatott rám ez a hangorkán, mert az énekkart sem tudtam hallani. Érdekes, a római templomokban nem találtam orgonát, az oltárok mellett lehet találni egy-egy harmóniumot. A pápai mise alatt rengeteg papi segédlet, szertartásoknak a szertartásai közepette zajlik le a mise –valamiképp az utolsó vacsora nem ilyen díszpompával és fénnyel zajlott le. Hányszor elvitték és visszahozták a tiarát –a hármas koronát– hányszor füstöltek –valóságos színijáték, főszerplővel és rengeteg mellék szereplővel játszódott le a mise–. Volt aki rosszul lett, de a mentőszolgálat azonnal helyben készenlétben állt valahol WC is van beépitve a templomba –de nekem nem kellett használni. Mise után jött a templom előtti téren „urbi et orbi” pápai áldás ....hogy hány ezren?– ki tudja? –ez már ismeretes is a TV-bő1. Ekkor láttam a pápa rendtartó csendőrségét, a karhatalmat, nagyon divatos és elegáns uniformisban. A templomok közt lehet válogatni, hiszen számszerűen több száz van. | |
