 |
    |
 |
OROSZORSZÁG AZ ELNÖKVÁLASZTÁS UTÁN Borisz trónra lép Borisz Jelcin meggyőző fölénnyel nyerte a múlt héten az orosz elnökválasztást, maga mögé utasítva a demagógiában még rajta is túltevő ellenfeleit, mindenekelőtt Rizskov volt kormányfőt. Most már csak választási ígéreteit kell teljesítenie. Takarékos választás volt. A jelölteknek hivatalosan amúgy is csak 200 ezer rubel állt a rendelkezésére, hogy népszerűsítsék magukat. Volt, amelyiküknek ebből még a kampánystáb felállítására sem futotta. Moszkva utcáiról nem sok plakátot és röpcédulát kellett eltakarítani június 12-ét követően. Egyébként is rendben, csendben, szervezetten zajlott le az orosz történelem első elnökválasztása. Az újságok egy darabig még talán elrágódnak azon, hol, milyen szabálytalanságokat követtek el az urnák felbontásakor, mit érdemel a Szovjetszkaja Rosszija, amely a törvényt megszegve, még a szavazások napján is agitált Jelcin ellen, Rizskov mellett - ám a lényegen ez már nem változtat. Bár a választási bizottság csak június 22-ére ígért hivatalos eredményt, már 13-án elkészültek a meglehetősen pontos előrejelzések, amelyek szerint nem lesz szükség második fordulóra. S valóban: ahogy egymás után befutottak az eredmények a 88 szavazókörzetből, úgy ingadozott Borisz Jelcin mutatója 57 és 60 százalék között, egy pillanatra sem hagyva kétséget az abszolút többség meglétéről. Az Orosz Kommunista Párt az utolsó pillanatig hangoztatta, hogy programok és nem személyek között kell dönteni - elismervén ezáltal, hogy egyetlen jelöltet sem tudnak állítani, aki konkurálhatna Jelcin népszerűségével -, a választási kampány során mégis kevés szó esett arról, mit is akar támogatottjuk, Rizskov. Ehelyett inkább negatív kampányt folytattak Jelcin ellen, időnként igen durva eszközökkel. Ezáltal azonban nem hatottak sem a nacionalista, sem a piacgazdasággal ijesztgető, a széthullással fenyegető vádaskodások. A választók többsége az új Oroszország mellett szavazott, bízva abban, hogy a már megkezdett gazdasági sokkterápia sem hozhat rosszabbat. mint az elmúlt hetvenkét év. Jelcin mögött a homályos reményeket dédelgetők széles, de igen heterogén választói tábora sorakozott fel. Az őt jelölő Demokratikus Oroszország Mozgalom maga is egy laza struktúrájú szervezet, amelyet eddig a kommunista párt befolyásának az ellensúlyozása tartott össze, de most döntenie kell, hogy merre tovább. Jelcin megszerezte az ortodox egyház támogatását is - Alekszij pátriárka Isten segítségét kérte a győzelméhez -, taktikus alelnökválasztása, a reform kommunista Alekszander Ruckoj ezredes kiszemelése révén pedig megerősítette gyengének ítélt pozícióit a hadsereg körében. A katonai egységeknél leadott szavazatok tanúsága szerint Jelcin ebben a közegben is lépést tudott tartani Rizskovval. A fő vetélytárs mindössze 18 százalékot tudott megszerezni, az erős kommunista támogatás ellenére. Nem kizárt persze, hogy ebben az adatban benne van Rizskov kormányfői tevékenységének a kritikája, másfelől az is sokat mondó tény, hogy az SZKP, illetve az OKP nem tudott vonzóbb jelöltet állítani. A választók kimondták az ítéletet az Orosz Kommunista Párt által képviselt neobolsevizmus felett, aminek következményeképpen valószínűleg felgyorsul a párton belüli bomlás. Ruckoj az orosz parlamentben már létrehozta a Kommunisták a Demokráciáért elnevezésű frakciót, s egyre gyakrabban hallani, hogy a reform kommunisták szervezetileg is különválnak a konzervatívok kezében lévő SZKP-tól és OKP-tól. Eduard Sevardnadze a közelmúltban nyíltan is felvetette egy új párt létrehozásának szükségességét, mire a Szovjetszkaja Rosszija dühödt kirohanást intézett a volt külügyminiszter ellen, diplomáciai tevékenységét egy harmadik világháborús vereség következményeihez hasonlítva. Akár a pártalapítás próbakövének is tekinthető Vagyim Bakatyín indulása az orosz elnökválasztáson, sikertelen szereplése pedig arra vall, hogy egy reform kommunistákból álló, baloldali centrumpártnak kevés esélye van ma Oroszországban. A Gorbacsovval szemben lojális Bakatyin kevesebb mint 4 százalékot gyűjtve végzett az utolsó helyen. Úgy tűnik nagy az űr Jelcin időnként populizmusba hajló, ma még... Külszolgálaton A nyolcvanas években három, akkor még szocialista ország állomásoztatott külföldön csapatokat: a Szovjetunió az évtized közepén 5,3 milliós hadseregének mintegy 14 százalékát, jórészt a Varsói Szerződés tagállamai területén. A 10,5 millió lakosú Kuba erősen felduzzasztott 180 ezer fős hadserege is viszonylag könnyen tudta nélkülözni az Afrikában harcoló csapatokat: az ottani expedíciós erők létszáma 1988-ban érte el a csúcsot, ekkor mintegy 53 ezer kubai katona volt Angolában és Etiópiában. Vietnam a nyolcvanas évek elején egymilliós hadseregének közel egynegyedét állomásoztatta két szomszédos országban, 1985-ben már "csak" 160 ezer vietnami katona tartózkodott Kambodzsában és 40 ezer Laoszban (e két ország saját hadserege egyébként akkor 112 ezer, illetve 55 ezer fős volt). Katonai szakértők szerint csapatok külföldön való állomásoztatása, netán harci bevetése a politikai szempontok mellett komoly szakmai előnyökkel is jár. Csökkenti az anyaországban szükséges infrastrukturális beruházásokra való igényt, a kiképzés nem az anyaország természeti környezetét rongálja és nem az ottani lakosságot zavarja. Ehhez további előnyök járulnak akkor, ha e csapatok még harcolnak is: megismerik azt a területet, ahol egy következő háború esetén bevetnék őket; a csoportok rendszeres cseréjével akár a teljes hivatásos állomány háborús tapasztalatokra tehet szert; valódi háborús körülmények között próbálhatják ki a már rendszeresített és a fejlesztés alatt áltó fegyvereket. Másféle, főként a haditechnikai exportot segítő előnyökkel jár - a politikai hatások mellett - katonai tanácsadók külföldre küldése. E kategóriában is a Szovjetunió járt a tábor országainak az élén: 1985-ben közel 26 ezer katonai tanácsadója volt másfél tucatnyi országban. A második helyen az NDK állt, a nyolcvanas években átlagosan 2370 keletnémet katona szolgált külföldön - 250 Algériában, 500 Angolában, 550 Etiópiában, 125 Guineában, 160 Irakban, 75 Dél Jemenben, 400 Líbiában, 100 Mozambikban és 210 Szíriában. A Koreai Népi Demokratikus Köztarsaság.11 országba küldte el katonai tanácsadóit, a legtöbbet Angolába (1000 főt), de eljutottak a észak-koreai katonák Madagaszkárba (100), Iránba (300), Ugandába (200) és Zimbabwéba (130) is. ...árukkal tíz év alatt kellett volna visszatéríteni. Ez lényegében Magyarország fegyverkezését, háborúra készülődését jelentette. A párizsi békeszerződés szerint a magyar hadsereg létszáma 70 ezer fő lett volna. E hadsereg kiépítésére 1948 őszén még 11,7 milliárd forintot szántak, 1949 tavaszán már 20 milliárdot. Részben ennek következményeként is a reguláris magyar csapatok létszáma 1952-ben éppen háromszorosa lett a békeszerződésben engedélyezettnek - 210 ezer fő. Közben, mintegy mellékesen, egyre nagyobb számban érkeztek Magyarországra szovjet katonai tanácsadók, majd 1949 közepére például a 15. szovjet lövészhadosztály. Ennek egységeit - nyolc ezred, mintegy 12 ezer fő – hét magyar helyőrségben szállásolták el. A laktanyákat persze jó állapotban kellett nekik átadni, tiszti lakóházakat, étkezőket, klubokat, sportpályákat építeni. A magyar fél gondoskodott ágyról, ágyneműről, bútorzatról, a laktanyák minden berendezéséről. 1949 és 1953 között 216 millió forintot költöttek ilyen építkezésekre, 72 milliót fenntartási költségekre, 18 milliót berendezési tárgyakra. Ebből a szovjetek 1953 májusáig 35 milliót térítettek vissza, ráadásul az általuk fizetett közüzemi szolgáltatásokat 50 százalék kedvezménnyel kapták. Történt mindez úgy, hogy a, két ország kormánya, illetve a magyar kormány semmilyen módon sem szabályozta a szovjet csapatok ellátását, amelyeket egy 1953-as hadtápfőnöki előterjesztés vendégalakulatoknak minősített. Az 1956. november 4-i újólagos megszállás - 15-20 szovjet hadosztály vonult ki s be - után sem szabályozták az itteni szovjet létszámot, fegyvernemeket, csapategységeket Az 1957. május 27-én megkötött magyar-szovjet egyezmény is csupán azt regulázta, mi a teendő, ha a szovjet katonák bűncselekményt követnek el itt. Az időközben - a hivatalos terminológiában - "ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet csapatokká" átkeresztelt egységek 1957 utáni vendégszerepléséről még kevesebb információ áll rendelkezésre, mint a megelőző időszakról. Visszaemlékezésekből, egy-egy nyilvánosságra került dokumentumból lehet csak következtetni arra, hogy törvényes rendelkezések hiányában kézi vezérlésekkel, leiratokkal szabályozták a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának gazdasági feltételeit. Az ötvenes évek végén a szovjet alakulatok még közületi áron vásárolhattak építőanyagokat, és a részükre végzett építőipari munkák adómentességet élveztek, így a magyar vállalatok szinte sorban álltak az ilyen munkákért. De még a hatvanas évek végén is Czinege Lajos - aki még változatlanul vendégalakulatoknak titulálta az itt tartózkodó szovjet egységeket - közel 70 millió forint azonnali átutalását rendelte el szovjet tiszti lakások építésére. A szovjet csapatok itt tartózkodását szabályozó esetleges titkos egyezményeket, a végső elszámolás alapjául szolgáló költségkimutatásokat még nem hozták nyilvánosságra. Csak annyit lehetett megtudni idén január végén, hogy a szovjet fél 50 milliárd forintra taksálja azoknak a beruházásoknak az értékét, amelyeket a magyar kormánnyal meg kíván téríttetni. Ekkor még a magyar fél nullszaldós elszámolást szorgalmazott, mondván, a szovjet csapatok á1tal okozott - elsősorban környezeti - károk éppen kiegyenlítik a fenti összeget. Március végén Annus Antal altábornagy, a tárgyalásokat magyar oldalon vezető államtitkár úgy nyilatkozott, hogy április elejéig "a környezeti károkkal és -a karbantartási munkálatok elmulasztásával kapcsolatos kárigényünket elfogadja a szovjet fél". A múlt héten azonban kiderült, hogy az álláspontok időközben nem közeledtek, hanem távolodtak és szétnyílt „a követelésolló" két szára. A szovjetek precízen 48,2 milliárdra tartják saját követelésüket, a magyar igény azonban ezt ma már lényegesen meghaladja, Keleti György HM-szóvivő szerint éppen annyival, hogy "a különbség fedezné a honvédelmi tárca égető anyagi szükségleteit". Annus korábbi előrejelzésével ellentétben Keleti szerint "a szovjet fél nem tanúsított rugalmasságot" a múlt hét óta egyébként folyamatosan zajló tárgyalásokon. Márpedig a tárgyalások elhúzódása nem sok jóval kecsegtet - ha másért nem, éppen a tárgyalások kedvéért még jó néhány szovjet katona fog Budapesten „állomásozni". Hadtörténészek emlékeztetnek rá, hogy a negyvenes évek végén a Szövetséges Ellenőrző Bizottságokban részt vevő szovjet tisztek elhagyták ugyan - e minőségükben - Magyarországot, ám tanácsadókként nyomban vissza is tértek, olyannyira, hogy hamarosan egyetlen magyar katonai egység sem maradt- szovjet tanácsok nélkül. | |
