Kárpótlási helyzetkép

Közvetlenül másfél millió ügyfelet, közvetve ötmillió embert érint a vagyoni és személyi kárpótlás –hangzott el dr. Sepsey Tamásnak, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnökének múlt heti sajtótájékoztatóján.
Az I. kárpótlási törvény alapján csaknem 830 ezer vagyoni kárpótlás (föld, lakóingatlan és vállalkozás) iránti kérelem érkezett a hivatalokhoz, s az elmúlt év végéig közel 500 ezer ügyben hoztak határozatot. Késleltette az ügyintézést, hogy fél évig tartott, míg a kárpótlási hivatalok megkapták a gyorsabb munkához szükséges létszámot és pénzt, de az igények döntő többségének elbírálásával így is végeznek ez év őszéig, az év végéig pedig valamennyi aktát lezárhatják.
A földárverések az elmúlt év augusztusában kezdődtek meg, s február elejéig 30 000 kárpótlásra jogosult szerzett földtulajdont, hárommillió aranykorona értékben. Az elárverezendő földalapok kijelölését nehezíti, lassítja, hogy a gazdálkodó szervezetek földkijelölési tervezetei sokszor hiányosak, a térképek, illetve ingatlannyilvántartási adatok nem fedik a valós helyzetet. Például a térkép szőlőt jelöl ott, ahol valójában szántó van. Ezért a kárpótlási hivatal elnöke szerint lehetetlen elvégezni az összes szövetkezeti föld elárverezését a törvényes határidőig, ez év március 31-ig. Reálisan számolva, ezeket az árveréseket december 31-ig lehet végrehajtani.
Az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak, illetve hozzátartozóik 330 000 kérelmet nyújtottak be a törvényes határidőig, 1992. november 2-ig. Fontos tudnivaló, hogy további hat hónapig, tehát ez év május 2-ig –az úgynevezett igazolási időszakon belül – még benyújtható ilyen, személyi kárpótlás iránti kérelem. A kárpótlással párhuzamosan havi 500 forint nyugdíj-kiegészítést is kaphatnak az érintettek, ám erre mindenkinek külön kérelmet kell benyújtania, a kárpótlás igénylése nem jelent automatikusan nyugdíj-kiegészítést.
A személyi kárpótlási igényeket folyamatosan, beérkezésük sorrendjében bírálják el, de késlelteti a határozathozatalt, hogy nagyon sok igénylőlapot hiányosan töltöttek ki. Jellemző adat: 1992. november 2. és december 31. között 13 000 ügyben született határozat, és több mint négyszer ennyi, 46 800 kérelemnél kellett hiánypótlást kérni a hivataloknak.
Megszívlelendő, amit Sepsey Tamás elmondott: megértik az érintettek türelmetlenségét, mégis azt kérik: gondjaikkal az ügyfélszolgálati irodákhoz forduljanak, s ne sürgető leveleket írjanak. Egy beérkező levél ugyanis – a feldolgozási rendszeren keresztül – azonnal leállítja a határozathozatali eljárást, hiszen fel kell tételezni, hogy a levél esetleg olyan kiegészítést tartalmaz, amely módosíthatja a kárpótlás összegét. Két-három héttel vetheti vissza a határozat meghozatalát egy ilyen türelmetlenkedés.
A kérelmek soron kívüli elbírálására az OKKH elnökének engedélyével két esetben van lehetőség: ha a kérelmező már betöltötte 80. életévét, vagy ha az igényelt kárpótlási jegyet önkormányzati tulajdonban lévő lakása megvásárlására kívánja fordítani. Ez esetben azonban nem elegendő ezt kijelenteni, csatolni kell az önkormányzat lakásvásárlásról szóló ajánlatát.
A személyi kárpótlás iránti kérelmek döntő többségével – minden hátráltató körülmény ellenére – ez évben szeretnének végezni a kárpótlási hivatalok.

330 ezer kérelem

KÁRPÓTLÁSI FÓRUM SZOMBATHELYEN

Szomorú társaság családias összejövetele volt szombaton délelőtt Szombathelyen. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színházterme és konferenciaterme zsúfolásig megtelt idős emberekkel. Sok, magát már vonszolni is alig tudó férfival, kevesebb asszonnyal. Volt hadifoglyok, kitelepítettek, gettóba kényszerítettek, hadiözvegyek, 56-osok és mások. Olyanok, akik egykor személyes szabadságukban korlátozva voltak, vagy vagyonukat egy tollvonással elvették. Kárpótlásra várók. Jöttek, hogy meghallgassák, mire számíthatnak a kormányzattól. A rendezvény házigazdája, Both Béla, a Recski Szövetség Vas megyei elnöke és bajtársai rangos vendégeket hívtak meg tájékoztatót tartani: Kéri Kálmán nyugalmazott vezérezredest, országgyűlési képviselőt, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnökét, dr. Sepsey Tamás címzetes államtitkárt, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnökét és dr. Zimányi Tibor országgyűlési képviselőt, a Recski Szövetség főtitkárát.
A 90 éves Kéri Kálmán a maga sajátos stílusában előadott beszéde során többször felcsendült a taps. Arról szólt, hogy az elhurcolt katonák, özvegyeik és árváik méltó megtiszteltetésben fognak részesülni, csak – mivel sok az elintéznivaló – legyenek türelemmel.
- Szegények vagyunk, nyomorgunk, de a helyzetünkön csak mi tudunk változtatni. A munka ma olyan valuta, amely ebben a világban fegyvert pótol – hallottuk tőle.
- Háromszázharmincezren nyújtottak be kárpótlást, ennyien szenvedtek kárt a náci németek, majd utánuk a nyugati hatalmak segítségével hazánkat megszálló, rendszerüket ránk erőltető sztálinista Szovjetunió uralma alatt – hallottuk dr. Zimányi Tibortól, aki így folytatta: - Nem a magyar volt a bűnös nemzet, hanem az a kicsi réteg, amelyik kész volt együttműködni a megszállókkal, kiszolgálta őket.
Ő is és dr. Sepsey Tamás is elmondta: mind erkölcsi, mind anyagi kárpótlásra jogosult minden olyan magyar állampolgár, akit törvénysértő módon korlátoztak szabadságjogaiban. Az Országgyűlés által korábban kinyilvánított erkölcsi megkövetést az anyagi rehabilitáció követi. Ennek első lépcsője a nyugdíjrendezés, amely egyrészt nyugdíjkiegészítés, másrészt az, hogy a korábban figyelmen kívül hagyott időt kérelemre a szolgálati időbe (nyugdíjalapba) beszámítják. A rehabilitáció tervezett következő lépcsőfoka a személyes kárpótlás. Erről külön jogszabály készül, s csak a legfontosabb adatok birtokában lehet megindítani az eljárást.
A személyes kárpótlásra az idén 5,4 milliárd forint áll rendelkezésre, de valójában 25-28 milliárdra lenne szükség ahhoz, hogy mindenkit egy összegben tudjanak kárpótolni. Ennyi pénz nincs. Az 5,4 milliárd forint arra jó, hogy az idén elkezdődhessen a folyamat, amely – a gazdaság várható 1993-94-es fellendülésével – felgyorsulhat. A törvénytervezet szerint az életüktől megfosztottak (ők nem azonosak a hazáért életüket adó katonákkal) után egymillió forint illeti majd meg a hozzátartozókat. Ez a pénz özvegy, szülő, gyermek között oszlana meg arányosan, ha valaki már nem él, akkor az élők kapják meg.
Kárpótlást fognak kapni a volt nyugati hadifoglyok is. Már felmérte a hivatal a jogosultak körét, de dr. Sepsey Tamás türelmet kért tőlük, még nem született meg a jogszabály, amely rájuk vonatkozna. A tervezet szerint az elvett, vagy megőrzött utalványaikat forintra tudják majd átváltani.
Hamarosan módosítani fogják azt a jogszabályt is, amely szerint most még csak a Szovjetunió területén fogságba esettek kaphatnak nyugdíjkiegészítést. (Mivel a Szovjetunió annakidején nem rendelkezett a hadifoglyokról, ezért 1945. augusztus 1-jétől kényszermunkásoknak számítanak a haza nem engedett magyar katonák.) Ez megváltozik, mindenki hozzájuthat majd, aki szovjet hadifogságban volt, akár Románia, akár más ország területén fogták el. Kárpótlást kap mindenki, aki a sérelem elszenvedésekor magyar állampolgár volt. Azok is, akik ma nem élnek hazánkban. Ők kárpótlási jegyhez juthatnak.
Dr. Zimányi Tibortól hallhattuk: pontos lista van arról, hogy az ötvenes években pártharcok miatt börtönbe kerülteket, majd szabadulásuk után pártszolgálatban maradtakat komoly kárpótlásban részesítette az akkori állam. Például Kádár János 160 ezer forintot, berendezett lakást, magánkönyvtárat, Rajk Lászlóné 230 ezer forintot, kétszobás lakást kapott. (Ma ez a szám héttel-nyolccal szorozható.)
Sokan akartak kérdezni, de a kérdésekre és válaszokra nagyon kevés idő jutott. Dr. Sepsey Tamás válaszaiból tovább tájékozódhattak, amikor elmondta: ha meghal a kárpótlásra jogosult úgy, hogy a hivatal még nem intézte el ügyét (22 ezer személyes kárpótlási ügyet nem bíráltak el még), akkor hozzátartozói jutnak hozzá a halála napjáig kiszámított kárpótláshoz; a B-listázás, a munkaviszony és a jövő elvesztéséért, a rendőrségi megfigyelés alatti időért nem jár kárpótlás. Az országos kárrendezési és kárpótlási hivatal munkája várhatóan fel fog gyorsulni, mert a Kürt utcából, ahol dolgoznak, nagyobb helyre költöznek hamarosan.
A rendezők, a Recski Szövetség Vas Megyei elnöksége azt tervezi, hogy ezentúl hétfő mellett csütörtökönként is fogadóórákat tart Szombathelyen. Eddig háromezer ügyet továbbítottak.
A kárpótlási fórum után Wagner András szombathelyi polgármester plakettet és a városról szóló könyvet adományozott a fórum előadóinak és Both Bélának. Ódor Zoltán egyetemi tanár, aki a sitkei emlékpark létrehozása körül bábáskodott, a sitkei alapítvány 85 számozott plakettjéből egyet Kéri Kálmánnak adott át, egy másikat Both Béla kapott.
A fórum résztvevői pedig azzal az ígérettel távoztak: beadott, levélben elküldött kérdéseikre írásban kapnak választ.
Némethy Mária

Kéri Kálmán, a 90 éves optimista
„Csak a munkában bízhatunk”


Jobbára az a korosztály ült a hallgatóság soraiban, akik félszavakból is megértik egymást. Kéri Kálmán vezérezredes, országgyűlési képviselő, vagy húsz percen keresztül beszélt szombaton Szombathelyen, a kárpótlási fórumon arról, amiről szokott: hazáról, hazaszeretetről, a volt hadifoglyok gondjairól, kisebbségben élő magyarságról, akikért tenni kell valamit, ha nem élhetnek békésen őseik földjén. Sok tapsot kapott.
- Pontosan hány éves ön vezérezredes úr? – kérdeztük tőle a fórum után.
- Kilencven múltam.
- Említette: gyakran mondják az idősekre, csak nosztalgiáznak, a múltat akarják ünnepelni. A Parlamentben, ha egy idősebb képviselő, például ön felszólal, előfordul, hogy az ellenzék padsoraiból moraj, lehurrogás hallatszik. Hogy viseli?
- Nem lehurrognak, inkább ellenvéleményt nyilvánítanak, de én nem érzem magam megbántva.
- Ön szerint mi az oka, hogy másként értik azt, amit mond?
- Mást tanultak. Hosszú életem során annyit tapasztaltam, beosztásaimban – például szárnysegédként – olyan dolgokat ismertem meg, ami a nagyközönség előtt nem volt ismert. Ezért én mindig azt mondom: nem lehet a brosúrák alapján gondolkodni.
- December végén kemény napokat élt át a Parlamentben. Hogyan bírta?
- Végig kitartottam, éjszaka csak negyed órát aludtam kint a pamlagon. Ha már úgy éreztem nem megy tovább, inkább felálltam, de maradtam. Lássák a képviselőtársaim, hogy a helyemen maradok. Úgy gondoltam, csak egy ember mehet el, ez pedig Szentágotai. Ő is idős ember.
- A fórumon mondott egy mondatot: „A munka ma olyan valuta, amely fegyvert pótol.” Mit ért ezen?
- A leszerelésre való törekvés ma általános. Hogy tekintélyre tegyünk szert, erőre kapjunk, jól kell dolgoznunk. Mint ahogy a németek tették. Nem fegyverekkel, a márkájukkal érték el mindazt, ami ma az övék. Kicsik vagyunk, fegyvereink is korlátozva vannak, csak a munkában és a munkával elérhető gazdagodásban bízhatunk.
- Ön 90 éve ellenére rendkívül optimista. Mi táplálja ezt, amikor nálunk inkább a pesszimizmusra hajlanak az emberek?
- Megismertem sok nemzet fiait, s bár én „vegyes” ember vagyok, szepesi, nemcsak megszerettem a magyart, de megtanultam becsülni is. Tudom mire képes, ha eszményt adnak neki. Ha tudja, miért kell dolgoznia.
Némethy

Ellenfél nélkül

A Szovjetunió összeomlása nyomán az Egyesült Államok az egyetlen és kikezdhetetlen világhatalom. Katonai fölénye, politikai és diplomáciai rendszerének győzelme teljessé vált – vélte vasárnap az Observer című brit lap.
Ám ezzel egyszersmind odalett az amerikai fegyverkezés alapvető érve: nincs igazi ellenfél. Senki sem fogja megállítani Amerikát, ha rendezni akarja a számlát Kubával, Irakkkal, vagy Líbiával. Ám az amerikaiaknak meg kell kérdezniük önmaguktól; ők akarnak-e a világ utolsó nagy bikája maradni?
A brit kormány már tájékoztatta a hadiipari vállalatokat: a szovjet fejlemények ráütötték a végső jóváhagyó pecsétet arra a tervre, hogy három éven belül 25 százalékkal csökkentik a brit haderő létszámát. Az Observer Washingtonnak is ezt ajánlja. (MTI)
Választottak és váltottak

A Szovjetunióban eddig három helyen tartottak közvetlen elnökválasztást: Grúziában, az Orosz Föderáció területén és az ebből kiváló Tatárisztánban, amely az új szövetség önálló tagja kíván lenni. S bár máshol is fontolgatják, hogy elnökválasztást rendeznek, jelenleg az egyes szovjet köztársaságokban egymástól eltérő hatalmi struktúrák körvonalai bontakoznak ki.
A legfogékonyabbnak a közép-ázsiai köztársaságok mutatkoztak arra a régebbi gorbacsovi elképzelésre, hogy az egypártrendszer haszonélvezői a tanácsi struktúrákon keresztül mentsék át magukat. Tadzsikisztánban és Türkméniában a párt első embere rugalmasan váltott át a parlament felett álló elnöki pozícióba, s ugyanez a folyamat ment végbe Üzbegisztánban, ahol a gyapotmaffia okozta megrázkódtatásokat követően kezd visszatérni az élet a „rendes” kerékvágásba. Kazahsztánban és Kirgiziában összetettebb folyamat zajlik: Nazarbajev kazah elnök vitathatatlan tekintélyét a gyorsított ütemű piacgazdasági reformok bevezetésére használja fel. Akajev kirgiz elnök pedig az Akadémia elnöki székéből került az államfői posztra, s fiatal, tehetséges technokrata csapatot gyűjtve maga köré, ugyancsak megkezdte az eltávolodást a korábbi pártstruktúrától. Azerbajdzsán a tadzsik és türkmén mintát követi. Oroszországgal szemben, ahol az elnöki típusú irányítási rendszer van kibontakozóban párton kívüli elnökkel, a másik két szláv köztársaságban még nem dőlt el a hatalmi harc. Ukrajnában Leonyid Kravcsuk a parlament elnökeként próbál egyensúlyozni a törvényhozás kommunista és a nemzeti önállóság szükségességét hangoztató erői, valamint Kelet- és Nyugat-Ukrajna képviselői között. Belorusziában elakadt az átmentés, s a tavaszi sztrájkokat követően a parlamentben patthelyzet alakult ki a kommunista és a velük szembehelyezkedő nemzeti erők között.
A szövetségi szerződés előkészítéséhez nem csatlakozó hat köztársaságban is egymástól eltérő helyzet alakult ki. A Baltikumban ugyan mindenhol a parlamenti demokrácia csírái bontakoznak ki, de míg Litvániában – „lengyel mintára” – egy tömegmozgalom vezetője jelentős tekintélyi hatalommal rendelkezik, addig Észtországban a parlament reform kommunista elnöke és népfrontos kormánya viszonylagos egyensúlyt épített ki. Egy nemzeti reform kommunista, Anatolij Gorbunovs vezeti a lett parlamentet, és kormányfője ugyancsak népfrontos, akinek a hatalmi biztosítékát elsősorban kompromisszumos nemzetiségi politikája adja.
Grúziában erősen tekintélyelvű elnöki irányítás bontakozik ki. Örményországban Levon Ter-Petroszjan a parlament elnökeként hadakozik a türelmetlen nacionalistákkal – ebben a két Kaukázuson túli köztársaságban a kommunista párt szinte teljesen elveszítette befolyását. Különleges helyzet alakult ki Moldáviában, ahol Mircea Snegur elnök a közelmúltban felülkerekedett a népfront türelmetlen szárnyát képviselő Mircea Druk kormányfővel szemben – utóbbi távozni kényszerült. Sokan már azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy valamilyen formában Moldávia is csatlakozik a „Kilencekhez”.

Alkotmánybírósági repeta

Az Alkotmánybíróság (Ab) ismételten kötelezte a kormányt, hogy szüntesse meg a Magyarországon működő külföldi cégek ingatlanszerzésére vonatkozó korlátozást. Az Ab első ízben tavaly május 23-án minősítette alkotmányellenesnek azokat a szabályokat, amelyek szerint kizárólag a budapesti Pénzügyminisztérium engedélyével juthatnak magyarországi ingatlantulajdonhoz a külföldi érdekeltségű vállalkozások. Az Ab múlt évben 1990. szeptember 30-ig négy hónapi haladékot adott a végrehajtó hatalomnak arra, hogy az általa teljes egészében megsemmisített 145/1989-es kormányrendelet, illetve a részlegesen hatályon kívül helyezett 26/ 1987-es kormányrendelet helyébe megfelelő új rendelkezéseket léptessen. Az inkriminált jogszabályokat egyébként az Ab azért találta alkotmánysértőnek, mert azok ellentétben álltak a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló 1989. évi XXIV. törvénnyel. Ez utóbbi jogszabály szerint a külföldi tulajdonú a magyarországi társaságok mindenféle előzetes engedély nélkül szerezhetik meg a működésükhöz szükséges ingatlant. Az alkotmányőrség mostani döntése egyébként meglehetősen abszurd módon fejezi ki a testület rosszallását a kormány iránt: az Ab június 5-én hozott határozata (amely a Magyar Közlöny ez év 60. számában ráadásul csak néhány napja jelent meg) visszamenőlegesen (1991. május 31-i határidővel) kötelezi a kormányt arra, hogy jogalkotói kötelességének tegyen eleget.

Fővárositörvény-sokk

Formailag egyszerű többségi szavazással, ám eredményét tekintve kétharmadosnál nagyobb többséggel - 173 igen, 77 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett - fogadta el a múlt héten a parlament a fővárosi törvényt. Az önkormányzati törvényben előírt határidőhöz képest fél évvel később elfogadott jogszabály jócskán eltér attól az emlékezetes megállapodástól, amely a főpolgármester és a kerületi polgármesterek között született, mellesleg annak a miniszterelnöki ígéretnek a birtokában, mely szerint az addig hadban álló kerületek és a főváros megegyezése esetén a kormány magáévá teszi a közös tervezetet. Az ígéret azonban beváltatlan maradt, mi több, a több száz módosító javaslat közül rendre azok maradtak fenn a kormánypárti többségű parlamenti bizottságok és a kormány rostáján, amelyek nem csupán a kerületek javára csorbították a főváros jogait, hanem általában korlátozzák az alapvető települési - kerületi és fővárosi - önkormányzati jogokat. Erre a legszembeszökőbb példa a törvénynek az a passzusa, mely szerint a köztársasági megbízott, valamint az illetékes miniszterek kérésére az önkormányzatok térítésmentesen kötelesek az állami hivatalok használatába adni ingó és ingatlan vagyont egyaránt. Az SZDSZ egyébként 32, a Fidesz 3 - az említetthez hasonlóan - alapvető önkormányzati jogokat korlátozó kitételt talált a végül vitára bocsátott tervezetben, s ezek elfogadásához az önkormányzati törvényre hivatkozva kétharmados szavazást indítványoztak. Az alkotmányügyi bizottság azonban a kérést nem találta indokoltnak, és egyszerű szavazást rendelt el. Az ügy külön pikantériája, hogy az ülésről nagy számban távol maradt ellenzéki képviselők jóvoltából ennek ellenére kétharmadosnál nagyobb többségű döntés született. Ezzel azonban alighanem füstbe ment az a lehetőség is, hogy a főváros, az SZDSZ vagy bárki más az Alkotmánybíróságon támadja meg a jogszabály rendelkezéseit, hiszen az önkormányzati törvény felhatalmazza a parlamentet arra, hogy kétharmados többséggel határozzon az önkormányzati jogokról.

Sztrájk-visszakozz

Tizennégy órával a múlt csütörtökre meghirdetett figyelmeztető sztrájk előtt lefújta a tiltakozó akciót a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). A kormány és az MSZOSZ megállapodásából az derül ki, hogy az utolsó pillanatban a szakszervezeti központ komoly engedményeket tett a kormánynak. Nagy Sándorék beletörődtek, hogy követeléseik jó részét elutasították. Így többek között nem tudták kiharcolni, hogy a minimálbéreket 7 ezerről 8 ezer forintra emeljék, s megbukott az ingyenes munkavállalói tulajdonszerzést sürgető indítvány, miként az energiaárak júniusi emelésének azonnali felfüggesztésére vonatkozó javaslat is. Az MSZOSZ voltaképpen egyetlen igazán kézzelfogható eredményt tud felmutatni, az évi egyszeri vasúti utazási kedvezmény visszaállítását. Ez utóbbi (évi 50-70 millió forintba kerülő) követelésnek a teljesítésével a kormány olcsón megúszta a sztrájkot, hiszen az MSZOSZ eredetileg 6-7 milliárd forintos szociális csomagot követelt az áremelések kompenzációjára (HVG, 1991. június 15.). Ez az összeg később 5 milliárdra olvadt, amit a kormány delegációja múlt szerdán - diplomatikusan - „reális tárgyalási alapnak" ismert el, amennyiben az MSZOSZ az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) tárgyalóasztalánál folytatja a vitát. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a kompenzáció mértéke végül is az említett összeg és a kormány által képviselt 2,1 milliárd forint között alakul majd. A kormány a többi vitatott kérdést ugyancsak visszautalta az ÉT elé, miközben szintén „reális tárgyalási alapként" ismerte el például azt az MSZOSZ-követelést, hogy a privatizációs bevételek 15 százalékát új munkahelyek létesítésére kellene fordítani. A 2.3 millió dolgozót tömörítő MSZOSZ 73 tagszervezete közül végül is 72 szavazott a sztrájk lefújására, egyedül az akció egyik kezdeményezője, a 147 ezer tagú Bányaipari Dolgozók Szakszervezete fejezte ki fenntartásait tartózkodó szavazattal a megállapodással szemben.

Nagyprivatizációs start Prágában

Több mint 1 milliárd dollárnyi külföldi tőkét remél a prágai kormány az ország eddigi legnagyobb privatizációs programjától, a cseh köztársaság 50 legjelentősebb állami nagyvállalatának teljes vagy részleges eladásától. Jan Vrba ipari és Tomas Jezek privatizációs miniszter a múlt héten Londonban jelentette be az egyenként 50 és 500 millió dollár közti éves forgalmú félszáz cég eladásának tervét. A vállalatok - melyek között szerepel gépipari, vegyipari, textilipari és építőipari gyár, elektronikai és fémfeldolgozó üzem, valamint nyomda - listáját júliusban hozzák nyilvánosságra. A privatizáció során a kormányt a londoni Bankers Trust International Ltd. befektetési bank látja el tanácsaival. A külföldi részesedés mértékét esetenként fogják...

...demokratizmusa, valamint a pártállam leszavazott képviselői között, s ezt pillanatnyilag a liberalizmus zászlaja alatt újrakezdődő, nacionalista felhangokat hallató és a felelőtlen demagógiától vissza nem rettenő konzervativizmus tudja leginkább kitölteni. Vlagyimir Zsirinovszkijra, a Liberális Demokrata Párt vezetőjére a választóknak csaknem nyolc százaléka adta a szavazatát, azaz több, mint négy millióan. A demokratikus sajtó jókat tréfálkozik azon, hogy Zsirinovszkij népszerűsége elsősorban annak tulajdonítható, hogy a vodka árának a leszállítását és egész napos árusítását ígérte. A jelenséggel azonban valószínűleg elmélyültebben kell majd Jelcin táborának a közeljövőben foglalkoznia. A választásokat követő sajtóértekezleten Zsirinovszkij folytatta Jelcin dühödt támadását, pszichikai esetnek nyilvánítva az orosz elnököt, aki létrehozta „az elnyomás szerveit", s aki egy csónakban evez Gorbacsovval és Bakatvinnal. A liberáldemokraták vezetője bejelentette továbbá, hogy a nyáron létre akarja hozni az oroszok védelmének ligáját, s ellenzi Gorbacsov részvételét a Hetek londoni tanácskozásán, mivel „szégyen a világ leghatalmasabb államának vezetőjére nézve, hogy a jelenléthez engedélyért kell könyörögnie. Gorbacsovot és Jelcint egyaránt elutasító fellépésével több, mint hat százalékot szerzett a teljes ismeretlenségből előbukkanó, a szervezett struktúrák támogatását nélkülöző Aman Tulejev kemerovói tanácselnök is, s még a bolsevik ultrakonzervatív Makasov is összegyűjtött annyi szavazatot, mint Bakatvin, megint csak azt igazolva, hogy az orosz társadalom polarizálódása felőrölte a köztes álláspontokat.
Ebben a birkózásban a Nyugattal együttműködő és rendszerváltásra készülő reformerek megerősítették hídfőállásaikat Moszkvában és Leningrádban, Gavriil Popov, illetve Anatolij Szobcsak közvetlen polgármesterré választásával, A fővárosi polgármester első rendeletével július elsejétől ingyenes utazást biztosított a nyugdíjasoknak a moszkvai tömegközlekedési eszközökön - annak jeléül, hogy a demokraták tisztában vannak vele: a piacgazdasági áttérés közepette szükség van a szociális gesztusokra is. A leningrádiak többsége megszavazta, hogy ismét pétervárinak akarja tekinteni magát - ám a visszakeresztelést, ami a kommunista évtizedek jelképes lezárásának tekinthető, még az orosz parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Érzékelvén, hogy ismét új szelek fújnak, Gorbacsov is határozottabban áll ki a reformok felgyorsítása mellett. A hét végén részt vett egy tanácskozáson a Kremlben, amelyen a denacionalizálásról és a privatizálásról folyt a vita. Ezt követően a televíziónak nyilatkozva megerősítette: az új szövetségi szerződést már júliusban alá lehet írni, s - valószínűleg már az orosz elnökválasztás hatása alatt - jelezte, hogy a köztársasági vezetők szintjén egyeztetett szerződéstervezetet a köztársasági törvényhozások hagyják majd jóvá, s a Kilenceket képviselő előkészítő bizottság dolgozza ki az aláírás menetrendjét is. Vagyis a mindinkább a konzervatívok fellegvárának számító szovjet Legfelsőbb Tanács egyre jobban kiszorul a pályáról. Jelcin pedig, trónra lépésével, immár Gorbacsov egyenrangú partnereként mentheti a még megmenthetőt a birodalomból, az új együttélési formáció, a Szovjet Szuverén Köztársaságok Szövetsége keretében.
LAMBERT GABOR / MOSZKVA

STOCKHOLM ES AZ EGK
Svédcsavar

A stockholmi parlament úgy döntött, hogy csatlakozási kérelmet nyújt be az Európai Gazdasági Közösséghez (EGK). A szakértők jó esélyt adnak a svédeknek, igaz a belépésig még néhány akadályt el kell hárítani: így népszavazásnak és a következő parlamentnek is jóvá kell hagynia a lépést.

Svédország négy éven belül a Közös Piac teljes jogú tagja kíván lenni, az erről szóló dokumentumot Ingvar Carlsson miniszterelnök július 1-jén személyesen kézbesíti Hágában a Közös Piac soros elnökének, Ruud Lubbers holland kormányfőnek - hozták nyilvánosságra a stockholmi parlament döntését a múlt héten. Carlsson forgatókönyve szerint a skandináv ország és a nyugat-európai szervezet között a csatlakozásról a tárgyalások 1993-ban kezdődnének, s még abban az évben sikeresen be is fejeződnének. Ezt követően a parlamenti választások évében - 1994-ben - népszavazás elé viszik a teljes jogú csatlakozás ügyét.
Ha a svédek igent mondanak s a Közösség is beleegyezését adja, Svédország már 1995-tól tizennegyedikként beléphet a szervezetbe. Időrendi sorrend tekintetében ugyanis Ausztriát elsőbbség illeti meg: Bécs két évvel ezelőtt már beadta csatlakozási kérelmét, amely azóta is megválaszolatlanul hever a brüsszeli bürokraták asztalán. Szakértők szerint azonban az sem kizárt, hogy Svédország földrajzi elhelyezkedése miatt megelőzi Ausztriát, s „szerencsés" tizenharmadikként beléptetik a szervezetbe. A kérelem benyújtásának hírét - nem úgy, mint annak idején Ausztriáét - kedvezően fogadták: Major brit miniszterelnök és Kohl német kancellár máris támogatásáról biztosította a svédeket. Ami Ausztriát illeti, Jacques Delorsnak, a brüsszeli bizottság elnökének - aki többször kijelentette, hogy újabb tag felvételéről 1993 előtt szó sem lehet -, ha kijelentéseihez tartani akarja magát, a végső válaszra mar csak egy jó éve van. Bár könnyen lehet, hogy tovább is húzhatja, hiszen az utóbbi időben egyre többször lehet hallani a nyugat-európai integráció elhalasztásáról. Svédországon és Ausztrián kívül ez idő szerint Törökország és Ciprus kopogtat a Közösség kapuján, valamint három kelet-európai ország - Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország - is társulási viszonyt szeretne kialakítani Brüsszellel.
Ausztriához hasonlóan Svédország esetében sem pusztán gazdasági természetű...