 |
    |
 |
Kedves Erzsi és Dezső!! Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gyula u. 15. 1993. jan. 28. 9700 Kedves Erzsi és Dezső!! „Lehunyja, két szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház, alszik a zümmögés... szundit a labda...” - de alszik az Erzsi is, alszik a Szimat is, aludjatok szépen, majd a Gyuszika csendben kopogtatja az írógépet, habár a balkezem mutatóujja egy kicsikét sztrájkba lépett, zsibbad, fájós jó közérzetet kelt bennem, de akarom, hogy még szolgáljon, akarom, hogy ami még bennem van az jöjjön ki. Hát szóval hogyan is vagyunk? Erzsi boldogan számolt be a kiruccanásáról részleteiben elsorolta az ott eltöltött órait, kellemes és élményben boldogan sorolta az ott lezajlott történteket. Természetes, hogy ez a látogatás nagyon bizonytalan volt, de már korábban elhatároztuk, hogy valamelyikünk elmegy, főleg az utolsó levelednek részletes kiértékelése folytán, nem írni kell, hanem egy találkozást kell valamikor beiktatni, párbeszédet kell a családi dolgokról folytatni, többet ér minden levélnél, a levél az holt papír, nem mosolyog, nem tud kacagni. Szóval abban maradtunk a levelednek elolvasása után, valamelyikünk, amikor az eshetőségek összhangba jutnak, megy a gőzös, megy a gőzös /busz/ Keszthelyre. De ahogyan szokott lenni, ha vödör van, akkor nincsen víz, ha van víz, nincsen vödör. Ebben nagy szerepet játszik az elmúlt éveknek halmaza, minden nehezebb, mint egykor, a térbeli távolságok is megsokszorozódnak, vártunk egy olyan időpontot, amikor minden összejön, és akkor...!!! Valahogyan így is jött ki a lépés. Írni sem tudtunk, hiszen minden bizonytalan, mint ahogyan az Erzsi elment, én már aznap orvoshoz mentem... taknyos fertőzést kaptam valahol, valóságos Aggteleki-cseppkőbarlanggá váltam. Na ez kellett meg ráadásul, meg most is szipákolok, sokat csepegtetek az orromba, vigyázz mert a papírt is megfertőztem... A mi korunk már nem gyermekkor, nem is felnőtt kor, az enyém egy vén öregkor, ami hozza magával a nagyon sok emberi gyarlóságnak a tüneteit, tehát magam sem vagyok kivétel, ami van és ami jön el kell viselni, vele kell élnem. Mindezeknek a csevegéseknek a következtetése, tehát nem arra vall, hogy az a szép gyöngysor, ami az eddigi rokoni együttlétünk alatt létrejött, abból még csak egy gyöngyszem sem esett ki, marad a régi szép ragyogásában ékeskedik köztünk kialakult rokoni szerető barátságban. Azzal, hogy levelet nem vitt a posta, az lehetséges, hogy hagyott valami utóízt, nahát még nem is írnak!!!!. Ez így... igaz is... de mivel egy örömteljesebb tartalmasabb meglepetést kívántunk részetekre, így a levél csak maradt és maradt a ma napig. /Ha Te tudnád Erzsi, hogy a jelenben mennyire fáj és zsibbadós mindkét kezem, majd úgy néz ki, hogy tán nem is tudom ma folytatni a levelemet/... azért egy kicsit pihenek, 2l h 30 p van, várok 22 h-ig és tán akkor lesz folytatás... Na most, tornáztattam a kezem, szesszel bedörzsöltem az ujjaimat, gumilabdával masszíroztam a tenyeremet… és a többi, na ugye, már nem vagyok a régi, megkopott, aszalásra érett, vén, aki már csak teher az élők nyakán. Dezső a feleségemnek unokatestvére. Postás lett, Keszthelyen szolgált, felesége Erzsi szintén postás volt. Nagy szeretettel ápoljuk a rokonságot. Boldogok vagyunk, ha egymással elbeszélgethetünk. Ők is jönnek hozzánk, mi is megyünk hozzájuk, főleg ha Hévízre megyünk. Az idő rövidsége, na meg a napi munka telitettsége, nem engedett egy kis „tere-ferét”- azt jól tudom, a szalámi Bandival egyetemben alkotni az nem mindennapi élmény, amit kihagyni nem szabad, vétek volna, ha a Dezső ezen ünnepi lehetőségből kivonná magát. Jól is van ez így, azért volt egy kis idő, amikor otthagyta Dezső a „p i n e c é t”... és dialógusba volt Erzsivel... de ugye a gondolatok csak-csak nyomottá tette a párbeszédet. Úgy kellett az Erzsinek, miért ekkor ment, amikor ily nagy termelésben van Bandi. De Erzsi teljes megnyugvással tolmácsolta nekem, hát ilyenkor nem lehet időből kiesni, tenni és dolgozni kell. Egyébként minden rendben volt, evés-ivás, teljes mértekben megérdemlitek az ötöst + egy szentképet. Erzsi nagyon örült a ki-kisérésnek, hiszen akkor tudtátok csak igazából térben is időben az otthoni gondoktól. Na majd talán a legközelebbi találkozó zökkenőmentesebb lesz, azaz több idő marad a dödörgélésre. Mindig nagy öröm volt édes együttesben lennünk, erre Ti mindig adtatok is lehetőséget, szállást, evést-ivást, mi csak hálával emlékezünk meg Rólatok, mennyi jóban részesítettek bennünket, ha évekkel ezelött megjelentünk. Igaz, nyár volt, iskolaszünet, unokák távol a nagymamától. Fő, hogy a szalámi elkészült, tán már meg is füstölődött, íze, zamata, királyi lehet. Még üzlet is keletkezhetne ott a Balaton sikátoraiban, pénzzé lehet váltani a tudást, a szorgalmat, most igazán üzlet ám az üzlet!!! Dezső gondolkodjál!!! Szóval,... a Gyuszi nem irt, mondogattad Erzsinek... ne most akkor pótolok mindent, de az ujjaim ismét elfásultak, nem megy, nem megy... mi lesz velem?....Utolsó leveled összességében egy kicsikét elszomorított, sajnáltalak benneteket egy kicsit... de ugye az jól tudjuk- „Keine Rose ohne Dornen!” Hát igen nem a tüskéért ültetnek rózsatöveket, hanem a virágjának csodálatos szerkezeti színpompájáért, illatáért, a tüskéket leszedjük, levagdaljuk. Mi szülők, akik nemzettünk gyermekeket, el kell viselni úgy, ahogyan informálódtak, ha tetszik ha nem. Ebben Te Erzsi már itt a földön megdicsőülsz, mert a nagyanyai melegedő szíved, lelki türelmed határtalan az édeslányod iránt, és ezzel kapcsolatban az unokák iránt, habar tőlük tán csak tüskéket kapsz, néha egy kevéske rózsaszirmot is, Te ezért is nagyon hálás vagy irántuk. Ezt mi nem tudnánk utánozni, számtalanszor már írtuk és mondottuk, a Ti gondoskodó szülői szeretetetek átlépi a szülői határt, sem időt, sem fizikai, sem lelki, de ha még kell pénzbeli áldozói vagytok Vikiék felé. Utolérhetetlen nagy kegy az Istentől, hogy ennyi és ekkora áldozathozatalra képesített benneteket. Egy anya felnevel száz fiokát, de száz fióka nem tud egy anyát sem odaadással áldozni, segíteni. „Embernek lenni nagyon nehéz, de másnak lenni nem érdemes.” Küzdenek gyermekeid is, felnőttek, maguk lábán járnak, de ha már ennyire megerősödtek, az a beteg aki ezideig mankót használt és már mankó nélkül is tud futni... akkor dobd el a mankót és „járj!” Sajnos én nem tudnék ilyen jóságosan a Ti munkátokat végezni, ehhez csak Ti kaptatok örökséget örökül, valljátok: Az élet nem álom, hanem küzdelem, és csak azokat nem csalja meg, akik világos fejjel és kemény akarattal néznek vele szembe. Kedves Erzsi én tudom, hogy amit Te csinálsz az neked élet, éltető erő, öröm, amiért még hálát sem vársz, de tán még jó szót sem, ez a jószívűséged úgy van elkönyvelve „k ö t e l e s s é g”... de Neked nem ez, hanem lelki kiegyensúlyozottságnak szükséglete. Ezért nem teher, ezért nem is vársz hálát és ebben rejlik az isteni titok, hogy ennyire is bírod. Unokáidban megújodsz, megszépülsz, érteni kell ahhoz, hogy az életből álmot, az álomból valóságot csináljunk. Te úgy érzed nélkületek Vikiék rokkanttá válnának, nem tudnák a helyüket megállni, ehhez ők gyengék és tibennetek van az a plusz erő, amivel és csak azzal tudnak boldogulni, helytállni. Az Isten az anyai szivbe óriási kincseket rejtett el /szeretetet, türelmet, megbocsátást, reményt, stb./ csak ezeknek az adományoknak a birtoklása folytán tudod megszakítás nélkül e családi gondoskodást ellátni. Nem sok anya dicsekedhet ennyi adománnyal, mint amivel Te bírsz, talán sokszor megfogalmazódik benned: nincs tovább, elég volt... de, és ismét de, és mi lesz akkor? Sok unoka van az országban, sok nagyszülő van e hazában, nagyon kevés az a szám, ami kimutatná ezt az eredményt. Ti úgy vagytok, mint az a biciklizni tanuló gyerek, akinek az apja mindig fogta a biciklit, jaj csak le ne essen a drága magzatom... az apa, szorgalmasan járt kelt a bicikli mellett, már később amikor a gyerek egyensúlyba jött bizony már futni is kellett az apának… a fiát biztatta, jól van, jól van.... a gyerek örült neki és biztonságban érezte magát, hiszen az apu fogja a biciklit, majd egy bizonyos idő elteltével a gyerek hátra tekint, a bicikli fut, apu sehol... és ekkor a gyerek úgy megijedt, hát nem fogják már a biciklit és ő meg rohan, na ekkor jött a tragédia, hupp... a gyerek félelmében elvágódott... Nem kell mindig fogni a biciklit, a gyerek akkor is tud már biciklizni... 23 h 15 p végleg lebénult az ujjam... kész... majd holnap újra indul a levélírás... Igen másnap van, 15 h 15 p most jöttem meg a sétából, a náthám szűnőben van, a Szimat mellettem fekszik, elmélkedik, álmodik, Erzsi pedig elment meglátogatni egy barátnőjét, aki vígözvegy, és milyen jó neki... és nagyon sok vígözvegy barátnője van Erzsinek és bizony elhangzik: hát meddig akarsz élni?... Hogy komolyra fordítsam a soraimat, semmit sem nehezebb megérteni, mint a jelent, amelyben élünk. Erzsi bűnt követnék el, ha arra biztatnálak hagyjál fel ezzel az anyai önfeláldozással, nem a szeretet ésszel fel nem fogható, annak roppant nagy erejében. A legtöbb embernek szüksége van arra, hogy munkájával olyan ügyet szolgáljon, amelyet sokra becsül, ezzel elérje azt a lelki nyugalmat, amelyre vágyik. Tehát nem rábeszélni akarlak Benneteket ekkora önfeláldozás után, mert ez halálos bűn volna részemről, úgy nézne ki, hogy én mindig elkapkodnám az éhes ember szája elől az ételt, s maradjon csak továbbra is éhes. Ez embertelenség volna, de azért kivizsgálnám, tényleg szüksége van ennek az embernek erre a könyöradományra, miért éhes? Miért és sok ilyen miért volna... Amikor Rábakovácsiban voltam 1930 táján, a kanászról azt beszélték, hogy valaha ötven hold birtokosa volt, de lassan-lassan behordta a kocsmaajtaján... Azon percben megszűnt bennem a sajnálat, el lehet pazarolni azt, amire holnap is szükségünk lehet. Mindig történik valami, amiért szomorkodunk, és mindig születik valami új, amiért érdemes élni, mondja az Írás... Igen tartós örömet csak magadban, és munkásságodban lelhetsz, mert amit kapsz érte, az nagypénteki koplalás. Ha az ember nem dolgozik, vagy nem dolgozhat, annak vége van, akkor meghalunk. Talán a naposabb oldalról áttérek árnyékos oldalra. Édes Erzsikém nincsen semmi okod arra nézve, hogy rám egy kicsikét is neheztelj, mert úgy vagyok veled, mint az egyszeri emberrel, aki eljárt az orvoshoz baját próbálja megtalálni, kivizsgálni és adjon rá megfelelő medicinát, hogy megszabaduljon a betegségtől. Az orvos lelkiismeretesen átvizsgálja a panaszost... talál is gyógyításra való terepet, erre felírja a receptet, és a beteg nagy hálásan megköszönve elhagyja az orvosi rendelőt. A betegnek esze ágában sem volt, hogy a recepteket beváltsa és az orvosságokat beszedje, tovább élt egy darabig, de aztán ismételten a fájdalmak nem szűntek... ismét orvoshoz kellett menni... a téma ismétlődik, a bajt megállapítja az orvos, megírja a receptet, de a beteg ismételten elkerüli a patikát... Édes Erzsikém, ha visszagondolunk az elmúlt évtizedre, oly sokszor álltunk mellettetek, gondolj csak a gyönyörű családi ház sorsára. Mily szép receptet irtunk, és mi lett a tanácsadásunk sorsa, sohasem sikerült valóra váltani javaslatainkat, természetesen nem azt vallom, hogy nekünk volt igazunk... azóta lett egy kokaslabon forgó nyaraló stb... stb... és ki tudja, tán jobb is ha receptünket elfújta a szél. Na ezzel csak azt akartam mondani, mindig mellettetek voltunk, ha viharba kerültetek és a hullámok csapkodtak fejetek felett. A szemlélet nagyon csaló és megtévesztő. Olvastam valahol: A mangófának négy gyümölcse van. Az első olyan, ami éretlen és annak is látszik, a másik éretlen de érettnek látszik. Aztán van olyan, ami érett, de éretlennek látszik, s végül negyedszer van, ami érett s érettnek is látszik... Így vagyunk a napi életben is, ki tudja, mikor cselekszünk éretten és éretlenül. Örök becsület: ha van gyönyör a világon, azt csak a tudomány és a szeretet adja. Mindkettőnek birtokában élsz Erzsi, és így csak boldog lehetsz a zajló világban. Úgy érzem, hogy ezzel a kis levelemmel talán tudtam némi örömet is okozni, hiszen oly rövid az élet, az ember azzal tölti az életét, hogy örökösen búcsút mond a távozóknak, míg el nem jön a nap, amikor azoknak mond búcsút, akik maradnak. Mivelhogy bizonytalan, hol vár bennünket a halál, várjuk mi őt mindenütt. Aki belátja hogy az élettől megválni nem szerencsétlenség, annak semmi sem szerencsétlenség többé az életben. Az életem ereje fogytán, fáradságom nő, de megnyugszom abban a tudatban, hogy ami lehetséges volt, azt mind meg is tettem. Szeretném látni USA-ban Jóska feleségét, Máriát? Mi van a nagy republikánus elveivel, Bush-al elbukott ez a politikai irányzat, köztársaság nagy hivője, minden politikai uralomban voltak kivetettek, megalázottak, elűzöttek, felmagasztaltak, szegények és gazdagok, ezért van az emberiségben mindig a változásnak nagy vágyói, most győzött egy 46 éves új reménycsillag, ifjú, tettekre harcos politikus, aki magával ragadta a választóknak nagy %-át új seprű jól seper, kiseperte a „fehérházat főleg annak veteránjait” benépesíti ifjú titánokkal. Bill Clinton 1946-ban született, apja még születése előtt meghalt, tehát sohasem ismerte az igazi apát, anyja újra férjhez ment és ettől a második férjtől kapta Clinton nevet, aki baptista vallású. Tehát gör.-lat. vallás 17. sz. elején Angliában keletkezett keresztény hitfelekezet, tagjai csak felnőtt korban felvett kereszténységet fogad el, egybekent jezsuitáknál nevelődött, akkor határozta el magát hogy elnök lesz, amikor Kennedyvel egykor kezet fogott. Siker koronázta akaratát, 5000 vendég volt a beiktatásán, vagy húszmillió dollárba került az Ünnepély, erősen európai kérdések uralkodnak a szürkeállományában. Úgy legyen...!!! Szegény Mária USA-ban nem roppant össze. Nem kell félteni e nagy főket, évi 140-160 ezer dollárból kell életüket tengetni, majd a Szeretet Máltai Lovagrend segélyezi őket, ha éheznek... USA 42. elnöke Clinton. Talán még egy furcsaság és meglepő, amit Kínáról olvastam, hogy születés előtt megmondják az orvosok, hogy lány, vagy fiú fogantatott, és ha lány, akkor jogos az abortusz, így a fiúk száma aránytalanul megnőtt, nem lesz menyasszony, felborult a születési arány, ha pedig mégis kívánják a gyerek megszületését 500 dollárt kell lefizetni egy férfi három évi keresete... így a populáció hímnemű oldalra erősen elbillent, ez pedig előbb-utóbb csődbe kerül. Jan.10-én volt nagy megemlékezés a Doni csatatérnek összeomlásáról 50. évforduló, hetenként ismétel a TV egy-egy jelenetet a visszavonulásról... megborzadva nézem végig, csak egy hajszál mentett meg, hogy 1942. dec. végén sikerült nekem a Donról hazajönni. Állva fagytak meg a katonák, a borzalmas hidegben, a nyárias öltözékben... Jan. 25-én volt „Krónika” a 2. magyar hadsereg a Donnál... későn van általában 22 h után, sok ismerős tiszt bukkan elő, akikkel együtt voltam, vagy ismertem még békében. Nekem nagy élmény, hogy meleg szobában nézhetem végig ezt a „mohácsi vészt” magyarság felfasérozását. Nagy ünnepély volt, utána ökumenikus Istentisztelet /kat. ref. evang. zsidó felekezetek képviselésével összekapcsolva... Ez magában véve csodálatos, hogy találnak egy középutat, ami szinten egy célba vezet. Majd ezt követte a fogadás, evés-ivás, de én már erre nem mentem el, elfáradtam... Nézzétek a TV-t főleg hétfőn van ez a golgotai színjátszás, DONI kálvária... Erzsi mindig látja rajtam ezt az idegfelborzadást, és mérges rám, akkor miért nézem... nekem ez szükséges, élő, eleven történelem számomra, térképen kisérem az orosz háborús turizmusomat, Kiev, Kurszk, Novioszkol... Belgorod stb... 360 km gyalogolás majd két héten át... hómezőn, hulla és döglovak temetőjében... Elmúlt és még élek!!!!! Semmi neheztelés felénk nem jogos, mert néztem a térképet és lemértem a kettőnk közti távolságot oda és arra döbbentem rá, hogy onnan ugyancsak annyi km ide. Ti még fiatalok vagytok, Dezső könnyebben tudna utazni, főleg a vő kényelmes kocsijával.... igaz nálunk nem lehet szalámit tölteni, de érdeklődni lehetne, hát Ti szegény „Rokonyok” hogyan is éltek?... Élni kell a lehetőséggel, amikor a kedves és készséges vőtök oly sokszor kanyarodik Szombathelyre. Nem kell vele visszamenni, van vonat, busz, olcsó és kész... Az élőket kell szeretni, a holtakat tisztelni és emlékezni rájuk. Szeretek a temetőbe járni, főleg Vasváron, mert már mindazok ott vannak, akiknek egykor kezét csókolommal köszöntöttem, vagy szerbusz... olvasgatom a neveket a rideg márványtáblákról olvasom... „Ahogy lelkem roskadozva vittem, csendesen váratlanul átölelt az Isten”...legszebb halál… volt, van és nincs... „Nem búcsúztál csak elmentél, azt hitted visszajössz még, de a szíved megszűnt dobogni s nem tudtál többé visszajönni!” - és így járom a temetőt, olvasgatok és emlékezek... nekem ez is nagy megnyugvást ad, 35 osztálytársamból tán hatan vagyunk még életben... az én korosztályom már elment, oly fiatalok voltak... az én korosztályom megindult a temető felé, van aki halni indul, van aki élni akar még, de hogy a kettő közül melyik megy jobb sors elé az mindenki előtt rejtve van... A halál az biztos, de az élethez hozzátartozik a halál, a halál elleni küzdelem az élni akarás. Kegyetlen vigasz, hogy nem tudjuk a napot, órát, percet, mikor veszünk utoljára lélegzetet, ezt nem szabad abbahagyni, mert akkor ez már a halál. Ahogyan készülnek a szülésre, lakodalomra és más élet ciklusara, így kell készülni a halálra is, nem szabad lekicsinyelni a halált, inkább derűs lélekkel kell fogadni, hiszen a természet akarata szerint való, mint sok más. Ismét begörcsölt a kezem, az ujjam, tán már sokallja is ezt a sok szövegezést, de ha igaz, hogy tetszik néha a gondolataimnak szüleménye, hát akkor most vess magadra Erzsikém, olvass és elmélkedj a leírtak felett. És ha találtál benne valamit is ami a zsigereidhez is eljutott, akkor nem hiába írtam, görcsültem be... „Akkor élsz, ha másokért élsz.” - ez Benned hatványozottan kiemelkedő jelenség, „Omnia in caritate” mondja Szent Pál, mindent szeretetben csinálni, gyarlóságaink közepette sokszor az értékek is elsikkadnak. Ha még tart az éltemet fenntartó mécsesében életre való erő, akkor szeretném még az utolsó kötetemet elkészíteni, nem marad más hátra az utókorra csak ezek a könyvek, irományok, amik nekem nagyon sok örömet adtak, amíg gyöngyfüzérekké, könyvekké formáltam őket. Csak nekem szólnak, másnak még olvasmányként sem szolgálnak, de nekem élő valóság, történelem, öröm, könny, fájdalom, gyönyör gyöngyeiből vannak összefűzve, ha majd egykor elmegyek, ezek a kötetek maradjanak meg az utókornak, pénzt elköltik, marad a semmi, a szó elszáll, az írás marad. Kapcsolatok nélkül az ember nagyon magányos, a világ szép, csak túl kell nézni, a felkevert porfellegen, az emberek apró súrlódásain, csörtetésén. Bocsánat, hogy ennyi időt elraboltam életedből, a levél olvasása folytán. Szombathely, 1993. 01. 28. Csókol: Gyuri A menyasszonnyal találkoztam Szombathelyen, amikor előadást tartott a volt Kovács kávéházban. Kézjegyét is megszereztem, apjának a fényképének a hátulján van megörökítve. Legyenek boldogok, éljenek sokáig! (Újságcikk) …mégis változott, fotósok kordonja helyett kis cserkészek és huszárok állnak sorfalat. Gyönyörű virágok (szám szerint egyezer) díszítik a templomot, a menyasszony oldalán piros-fehér kardvirágok, Habsburg-színekben. A másik oldal kék-fehérben, a Douglas család színeiben pompázik. Walburga a tegnapi korallpiros csodaruhát, Erika Schwaiger, a házi varrónő menyasszonyi ruhakölteményére cserélte fel. Az egyébként klasszikus eleganciát követő, decensen öltözködő főhercegnőnek meglepően jól áll ez a fehér, selymes, fátylas, fürtös nőiesség. „Összeillő pár” - ábrándozott a tömeg, és valóban a 33 esztendős Walburga és a 43 éves Archibald szemmel láthatóan remekül megértik egymást. Műveltek, képzettek, munkájukért élő emberek, és főleg százszázalékosan európaiak. A főhercegnő a Nemzetközi Páneurópai Unió, a legrégebbi európai egységmozgalom elnökhelyettese. Találóan emlékeznek még rá, hogy 1989-ben szimbolikusan ő vágta át a világrendszereket szétválasztó vasfüggönyt. Archibald gróf szőke királylánya művelt, aktív, igazi mai nő, aki újságíróként és az Európai Parlament tanácsadójaként járja a világot, ahelyett, hogy a rózsalugasban szenderegve várná az ő hercegét. (V) Talpig népviseletben: a vőlegény mamája, Douglas grófnő. Talpig mosolyban: a menyasszony családja. Ottó von Habsburg és felesége, György főherceg és a kiskorú Habsburgok. Szőke, sudár, mosolygós királylányt vezetett oltár elé egy svéd gróf december 5-én a Mátyás templomban. A menyasszony múlt századi fátylat és történelmi nevet viselt, ami már önmagában is elegendő egy kiadós népünnepélyhez. Ám ha az utolsó magyar király, IV. Károly unokája, Ferenc József dédunokája, Ausztria főhercegnője mondja ki a boldogító igent a Szent Háromság téren, akkor ahhoz egy ország lelkes asszisztálása szükséges. És lőn. Mindenki ott volt - legalábbis úgy tűnt -, azon a borús szombat délelőttön, amikor kicsi hazánk apraja-nagyja ott zsúfolódott a kordonok és a képernyők előtt. A fotósok létra tetején táncoltak, tovalebegtek a tömeg feje fölött, és „bitte”, „please” segélykiáltásokkal próbálták a jegyespár tekintetét a kamerák kereszttüzébe terelni. Az ostrom már pénteken a Gellért Szállóban elkezdődött, ahol dr. Walburga von Habsburg és Archibald Douglas gróf először nézett farkasszemet a világsajtóval és a gratulációra felsorakozott kékvérű vendégek szűnni nem akaró áradatával. A hetedhét országra szóló lagzi valójában tizenöt országra szólt, ugyanis Ausztrián, Magyarországon és Svédországon kívül Cseh és Szlovák Köztársaságból, Horvátországból, Romániából, az Ománi Szultánságból, Németországból, Franciaországból, Belgiumból, Lichsteinből, Svájcból, Andorrából, Dél Afrikából és az USA-ból érkeztek vendégek. A Habsburg és Douglas családokon kívül megjelent Erzsébet bajor hercegnő, a lichsteini hercegek és hercegnők, Hessen Moritz herceg, Sachsen Meinigen Frigyes herceg és Beatrice hercegnő, valamint a portugál királyi ház feje, Braganza hercege, aki egyik pillanatról a másikra a sajtókordon mögött találta magát, egy lelkes, luxemburgi kolléga invitálására. Braganza hercege kérdésemre elmondta, hogy már többször járt Budapesten és mindannyiszor elbűvölte a magyar nép életkedve és vendégszeretete. Őfelsége közvetlen volt és önfeledt, pezsgőt is hozott, az órák óta várakozó tikkadt firkászok nagy-nagy örömére. Alig távozott, György főherceg, a menyasszony öccse tűnt fel a kordon mögött. Jókedvűen, ám kissé fáradtan pislogott, kitartóan mosolygó családja felé, kik ez idő tájt úgy a száznyolcvanadik vendég gratulációját fogadhatták. A kiskorú Habsburgok narancslére vadásztak, és fülig érő szájjal pózoltak a fotósoknak. Az ajándékasztal egyre zsúfoltabb lett, a vendégek pedig egyre éhesebbek, így a péntek esti fogadás menüjének - pisztráng Vincellérné módra, sült libamáj és Gundel-palacsinta - garantáltan lelkes közönsége volt. Szombaton a helyzet változatlan. Tömeg van. Meg vendégsereg. Felhők és felhőtlen jókedv a Mátyás-templom előtt. Valami | |
