 |
    |
 |
Szülőfalujában járt a honvédelmi miniszter Presbiterré választották dr. Für Lajost A mai napon közéleti pályafutásom csúcspontjához érkeztem, jelentette ki dr. Für Lajos az egyházasrádóci református gyülekezet előtt, a szombat délelőtti ünnepi istentiszteleten. Személyes hangú vallomását annak kapcsán tette a honvédelmi miniszter, hogy, az Egyházasrádóci Református Egyházközség tiszteletbeli presbiterré választotta. Jeles alkalmat is talált a helyi gyülekezet, hiszen ezen a napon tartották az egyházmegyei presbiteri konferenciát. Nem csoda hát, hogy sűrű sorokban érkeztek az arcvíz-illatot magukon viselő meglett férfiak és az ünnepi komolyságot mutató fejkendős asszonyok. Zúgott a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű zsoltár, s dr. Für Lajos is híven követte a zsoltár szövegét. A szószékről az igehirdetést dr. Márkus Mihály, az egyházkerület püspöke mondta el, aki Habakuk próféta könyvéből idézett. Az igaz ember a hite által él. Figyelmeztetett, hogy a presbiter kiállított őrszem, aki nem alhat el a tűzvonalban. A püspök szenvedélyesen ostorozta a hitetlenséget, s abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy újra két tűz között van a keresztény ember. Egyrészről még nem szűnt meg a harcos ateizmus, másrészről pedig most rendezi sorait a nyugati hanyatló hitetlenség. Vörös és fehér ateizmussal egyaránt kell tehát számolni. Azt is szóvá tette, hogy a műveltnek mondott Nyugatról árad a kultúrmocsok az országba és nincs senki, aki azt mondaná az erőszakot és pornót néző fiataloknak, hogy nézzenek inkább református istentiszteletet. Az igehirdetés után Szakál Péter, a község református lelkésze jelentette be, hogy a presbitérium a február 3-i ülésén, a 3. számú határozattal Für Lajos atyánkfiát tiszteletbeli presbiterré választotta. Mint a lelkész úr a híveknek elmondta az lehet presbiter, akit először az Isten, utána pedig a gyülekezet kiválaszt. Isten döntése nem marad titokban, mert akit elhívott, azt gazdagabbá teszi hitben, erkölcsi nagyságban és jeles gondolkodásban. A gyülekezetet éri szégyen és kár, ha nem hívja el szintén ezt a kiválasztottat. Ám az is szégyenletes, ha valaki úgy fogadja el a megtiszteltető hívást, hogy szűkölködik eme lelki ajándékokban. Az ünnepélyes eskütétel során a honvédelmi miniszter szívére tett kézzel mondta Szakál Péter után az eskü szövegét. Én, Für Lajos, esküszöm az élő Istenre, hogy az egyházi törvényeket megtartom, tisztemmel járó kötelességeimet híven teljesítem. Isten engem úgy segéljen. A kézfogással is megszentelt eskütétel után Szakál Elemér köszöntötte a presbiteri konferencia hazai, szolvéniai és burgenlandi megjelentjeit, s mindenek előtt dr. Für Lajost, aki mint mondta, erőltetett menetből lépett ki a mai napon, hogy itt lehessen szülőfalujában. A honvédelmi miniszter, aki négy éven át minden tanév végén, mint kisdiák állt valamikor itt az úr asztala előtt, hogy számot adjon arról, amit a szomszédos református iskolában tanult, megindultan mondta el ünnepi beszédét. A meghatódott gyülekezetnek köszönetet mondott, hogy az a közösség emelte a legmagasabb világi rangra, amelyik fölnevelte és olyan értékek tiszteletével ajándékozta meg, mint a szerénység, a szorgalom és mindenek előtt a tisztesség, ami az itteni emberek legnagyobb kincse. Ezért érzem úgy, hogy közéleti pályám csúcspontjához érkeztem, köszönte meg újonnan kapott tisztségét dr. Für Lajos. Az ország gondjairól szólva figyelmeztetett, hogy beteg lelkületű a magyarság. De még ennél is nagyobb katasztrófához vezethet, hogy fogy a nemzet. S fogynak nyelvtestvéreink, nemzettestvéreink is a határokon túl. Ebben a válságos helyzetben a református egyháznak azt kell tennie, amit akkor cselekedett, amikor először hódította meg a lelkeket. Megnyitotta a művelődés kapuit, iskolákat létesített, ahová minden rendű és rangú gyermek járhatott. S mindenekelőtt hitet adott. Ezt a hitet kell visszaadni, hogy elkerüljük a nemzeti katasztrófát. Adja Isten, hogy így legyen, fejezte be köszöntőjét a honvédelmi miniszter, az egyházasrádóci református egyházközség tiszteletbeli presbitere. Fodor Sándor „Becsületes ember volt az uram" Vallomás - vádak nélkül Este későn, vagy kora hajnalban jöttek a pufajkások. A teherautó megállt a ház előtt: megverték az ablakot, vagy az ajtót. Nem voltak durvák. Csak mint a parancs, csattant a hangjuk: ,,Öltözzön F. úr, velünk jön!" A teherautón rendszerint voltak már ismerősök. F. két kollégáját is minden alkalommal „begyűjtötték". Régi barátok üdvözölték egymást a platón. „Hová megyünk?" „Hová visznek?". Ezek a kérdések jobbára csak a szemekben, a tekintetekben égtek, megfogalmazni nem volt tanácsos. A pufajkások nem nagyon beszéltek, egymáshoz se szóltak: némán, begyakorlott mozdulatokkal tették a dolgukat. - Az én uramat így először április 4-e előtt vitték el emlékezik Forsthoffer Románné, a vaskeresztesi igazgató-tanító özvegye. - Aztán utána még többször is. Nagyobb ünnepek alkalmával rendszerint összeszedték a megbízhatatlanokat. Két-három nap múlva aztán haza engedték őket. - A férjének mi volt a „bűne"? - Azt csak a Jóisten tudja. A forradalom alatt higgye el nekem - ő volt az, aki inkább csillapította a kedélyeket. Az őrsparancsnok ki akarta osztani a fegyvereket a civileknek, az uram meg azt mondta: erről szó sem lehet, maradjon mindenki a helyén, tegye a dolgát. Románt megválasztották a nemzeti bizottság elnökének. Mondtam is neki: miért vállalod? Eddig az úttörőt hajtottad, most meg a nemzeti zászlót lobogtatod? De ő csak mosolygott jóságosan; azt mondta, a tanítónak mindig ott van a helye, ahova a falu állítja. - Bántották a férjét ötvenhatért? - Többször, elvitték. Volt, hogy egy hétig se láttam. De mindig azt mondta, vele nem durvák, nem bántják, csak kérdezgetik erről, arról. Egy házkutatási jegyzőkönyv tanúsítja, hogy még ötvennyolc nyarán is zaklatták. - Gondolja el, éppen moziban voltunk. Jöttek az ávósok, az öltözőből cipeltek el bennünket. Földúlták a lakásunkat, leveleket, feljegyzéseket szedtek össze, elvitték az uramnak a mappáját. És természetesen az uramat is. Ordítottam, kiabáltam velük: az én uram senkinek se ártott, mit akarnak tőle? Röhögtek. Azt mondták: öltözzek fel, elvisznek engem is, ha akarom Szombathelyre, a lányomhoz. Úgy, tehát ismerik a lányomat? - vágtam a képükbe. Mikor elmentek, leültem az ágy szélére és csak néztem magam elé. Tudja, akkoriban már sok embert felakasztottak, kivégeztek ötvenhatért. Mitagadás, féltem. Ki tudja, mit fognak az uramra, mibe keverik bele? Éjfél körül fellármáztam az ismerősöket: elvitték az uramat! Megint elvitték az uramat! - A falu mindehhez mit szólt? - A tanácstitkár másnap megjelent nálunk: na, megjött már a férje? Nem jött még haza, mondtam neki. Egy nap múlva megint eljött, ugyanazt kérdezte. Harmadnap hozzátette: ha nem lenne bűnös, már elengedték volna... Aznap este hazajött az uram. Úgy látszik, mégsem találtatott bűnösnek. A fiúnkról faggatták, aki a forradalom alatt disszidált. Azt akarták, hogy hozzuk, haza. Dehát hogyan? Nem mehettünk utána. Forsthofferék a háború alatt, 1943-ban kerültek Vaskeresztesre. A férj előtte tizenkét évig Bakonyjákon tanított. A sváb származású tanítót örömmel fogadta a jobbára német ajkú falu. Trakták, vendégeskedések, a néptanítónak kijáró megbecsülés fogadta őket. - Szerették az uramat, mindenbe beválasztották, a földműves szövetkezetnek is az elnöke volt. Mikor a forradalmat leverték, a fiatalok éjjelente körbe vették a házunkat. Azt mondták: az igazgató úrnak nem lehet bántódása. De mikor jöttek a pufajkások, azoknak senki nem állt ellent. Hatvankettőig éltek Keresztesen. Forsthofferné az óvodát vezette, később ő lett a kultúrotthon-igazgató. Színdarabokat tanítottak, nemcsak a faluban, hanem a határmenti községekben is tartottak bemutatókat. Szerették, becsülték őket. Az igazgató úr hirtelen halála megrendítette a falut, pedig akkor már nem ott tanított. - Még nem volt 58 éves. Kint dolgozgatott a kertben, egyszercsak a fejéhez kapott, a kezével felnyúlt, mintha meg akart volna fogni valamit. Két nap múlva a kórházban meghalt. Agyvérzést kapott. Forsthofferné 26 éve egyedül él Szombathelyen. A Szelestey László utcai kis lakásban idézi fel az együtt töltött éveket. Lánya, unokái gyakran meglátogatják, a kis dédunokák is, hogy megosszák vele a magányt. Járt már a fiánál Svájcban, sőt vaskeresztesi barátai révén eljutott Amerikába is. A múlt ősszel járt utoljára Vaskeresztesen. Abban a faluban, ahol oly sok megbecsülést kapott, s ahol a férjét jogtalan korbácsütések érték. - Pedig soha nem politizáltunk, csak éltünk és tettük a dolgunkat - nézett rám tiszta szemekkel: - Talpig becsületes ember volt az én uram... Pósfai SZOMBAT ESTI BESZÉLGETÉSEK Aki Sárdy Jánossal énekelt LÁTOGATÓBAN BAGOLY KÁLMÁN NY. IGAZGATÓNÁL BÖGÖTÉN Amikor megérkeztünk, kellemes zongoraszó fogadott bennünket, s kedves feleségével - Erzsikével - szépen énekeltek. Kálmán bácsi azonban énekelt mással is, nem is akárkivel: Sárdy Jánossal. Így emlékszik: - Iskolatársak voltunk a pápai képzőben. Ő két évvel járt felettem. Mindketten tenort énekeltünk, gyakran szólóztunk is. - Milyen embernek ismerte meg a későbbi híres színész-énekest? - Vígkedélyűnek és barátságosnak. Többször voltunk együtt színházban, s lehajtottunk egy-egy pohár bort is. Egyáltalán nem volt büszke vagy gőgös, beképzelt ember. Amikor tehette, mindig énekelt. Néhány tanár szekálta is érte. - Sárdy János dolgozott-e tanítóként? - Amikor végzett, Dunaföldvárra került, kánortanítónak. Egy alkalommal itt vendégszerepelt a Déryné Színház. Előadás után - közös poharazgatás közben - vidáman énekeltek. Ott fedezték fel a hangját. Magukkal vitték Pestre. Némi tanulás után elindult a karrier útján. Sajnos a tanítóképző hatvanéves jubileumára nem jött el... A kezdetekről? Öt elemit végeztem, majd Sárvárra jártam polgáriba, biciklivel - Gércéről. Télen egy családnál laktam. Eztán következett a pápai öt év. Ott a gyengébbek korrepetálásával jutottam egy kis pénzhez. Meghúztam magam, de színházba - ha csak tehettem - eljártam. Azt mondta az egyik tanárunk, ha innen kikerülünk egy kis faluba, ott ilyesmire úgysem lesz lehetőségünk. Egyszer a Régi nyár című darab ment. Társaimmal azt gondoltuk, ott a helyünk. Ám a szigorú hittanárunk utánunk jött, s kizavart bennünket az előadásról, mondván, nem nekünk való... Fegyelmit kaptunk. - Ebben a primadonna is hibás volt... - Az újabb fegyelmiben. Én ugyanis kettőt kaptam. Kár elaprózni... Bevallom, én bizony szerelembe estem. Még az öltözőjébe is beszöktem: - Imádom magát, drága művésznő! Ám egy diák nem partner a primadonna számara. Végül az aláírásával megelégedtem. Harangozó Teréznek hívták. (Természetesen nem azonos a jelenlegi énekesnővel. D. L.). - Hol kezdődött a tanítói pálya? - 1930-ban kaptam meg a tanítói oklevelet. Éppen 20 évesen kerültem Baltavárra. 25 pályázó közül engem választottak. Jóakaróim azt mondták, ne az iskolaszék tagjainak, hanem a feleségeiknek - a menyecskéknek - kedveskedjek. Sikerült. Hej, Baltavár! A hölgyek elég sokszor kacsintgattak rám. Hárman voltunk barátok, az állatorvossal meg a segédjegyzővel. A három jómadár minden szombaton és vasárnap beült az oldalkocsis motorba, s jártuk a vidéket. Minden búcsún ott voltunk, minden pincét ismertünk. Hívtak bennünket. Jóképű' legények voltunk, s ahogy a nóta is mondja: Korcsmárosné azt hiszi, hogy a lányát elveszi... Ennek érdekében hullottak is a csirkék rendesen, hogy rántva kerüljenek a tányérjainkra, s jócskán fogyott a jófajta bor..., de - akkor még - egyikünk sem nősült meg! - Tizenegy éves Baltavári tanítóskodás után - 1941-ben - Bögötére került. Ötvenkét év jelenlegi lakhelyén. Huszonhárom éve nyugdíjas. Régen, egy ma már érdekesnek tűnő módszerrel tanították a kicsi elsősöket. - Ez volt a fonomimika. Minden betűhöz tartozott egy rajz, egy mondóka (rövid mese, történet), s hozzá a „mutogatás", a mimika (kézjelek) kapcsolódtak. A gyerekek így könnyebben egymáshoz kapcsolták a betűket. és segítette a szótagolást, gyorsította az olvasástanulást. - Kálmán bácsi, többször említette Gárdonyit... - Én is lámpás akartam lenni, igazi néptanító! Abban az időben mindenes voltam. Többek között kultúrotthon igazgató is. Színdarabokat rendeztem, ez is hozott egy kis bevételt. A gyerekekkel dolgoztunk, mezőgazdasági munkát végeztünk. A pénzből - ez volt a mi ötéves tervünk - bejártuk az országot! Első évben Badacsony és a Balaton környéke volt a cél (szalmán aludtunk), ez úgy 1952 körül lehetett. A második évben Budapestre mentünk, meg a repülőre is felültünk! Harmadjára Miskolc és vidéke, egészen Aggtelekig. A negyedik évben bejártuk a Hortobágyot, én is akkor láttam rizstáblákat először... S végül Szeged. A szabadtéri játékokon láttuk a Hunyadi Lászlót. Tehát bejártuk az egész országot... - Gárdonyi Az én falum köteteiben szólt élményeiről... - Hasonlóakról én is tudok mesélni! Cselédfalu volt ez, három uradalommal. A cselédek fizetése kevés volt, de gyerek 5-6-7-8 is... Ők ősszel és tavasszal nem nagyon jártak iskolába, mert be kellett segíteni a munkába. Napszámba mentek vagy állatokat őriztek. Télen pedig azért nem jöttek, mert sok volt a gyerek, de legfeljebb 1 pár a bakancs! Ma az egyik vette fel, holnap a másik... A hiányzásnak se szeri, se száma. Ilyenkor azt kellett beírni: „A sok mulasztás miatt nem osztályozható!" - Aztán jöttek a nyugdíjas évek. - Hirtelen időmilliomos lettem. Az öreg legények, az elváltak. az özvegyek, akik nősülni akartak, mind hozzám jöttek. – „Igazgató úr, szerezzen valakit!" Azt mondtam, legjobb az újsághirdetés. Mindig én írtam meg, az íródeák! Egy-egy jelölt kapott 10-15 levelet. Kiválasztottuk a megfelelőt. Volt autóm, elvittem a „jövendő" férjet, hadd találkozzanak egymással. Néhányat meg is nősítettem. Nem mindegyiket sikerült. Volt aki ajtóstól akart berontani a házba, pedig előtte kioktattam hogyan kell viselkedni... Ígérjen fűt fát szépen lassan haladjon előre. Hiába! - A nyugdíjas kor a jelen, a gyermekkor a múlt... - Tízen voltunk testvérek. Az apám 60 évig volt Gércén postamester, meg paraszt is. Én is őriztem teheneket. Éppen tizet. Egyszer a jégeső rendesen kopogtatott a fejemen. Vérző fejjel találkoztam a keresésemre indult szüleimmel... Egyébként gazdatiszt szerettem volna lenni. Anyagilag nem ment, így néptanító lettem. S komolyan is vettem a szót: mindig a népért akartam tenni, minden rendszerben! - Kit ajánl szombat esti beszélgetőtársnak? - Felsőjánosfáról Gácsiné Kovács Erikát. Kálmán Bácsi 1970-ben ARANY-, 1980-ban GYÉMÁNT diplomát kapott. 1995-ben a VAS-. 2000-ben a RUBIN diploma lehet az övé. Tiszta szívből, szeretettel kívánjuk, hogy együtt ünnepelhessünk vele! Devecsery László LAPCSÁNKA - Bagoly Kálmánné, Erzsike receptje – 5-6 burgonyát lereszelünk; 4-5 tojást, kis fokhagymát, sót, borsot elkeverünk. (Mióta a nyugdíjat megemeltek (!) egy adag löncshúst is tehetünk hozzá. 40 dekásat). Mindezt jól összedolgozzuk, pogácsákat csinálunk, majd forró olajban kisütjük. Váratlan vendég esetén is igen laktató, ízletes étel. Borkorcsolyának is remek. Csúcs a főnök a rádióban - Gombár és a rendész A kormány nem tűri el... A Miniszterelnöki Sajtóiroda pénteken az alábbiak közzétételére kérte fel a távirati irodát. „A polgári demokrácia viszonyai között a kormány példátlannak tartja dr. Gombár Csaba és dr. Hankiss Elemér magatartását és reagálásait a rájuk vonatkozó kormánydöntéssel kapcsolatban. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió vezetői elnöki tisztségükről 1993. január 6-án kelt levelükben lemondtak. A lemondásra való tekintettel a kormány január 20-ai hatállyal a munkavégzés alól őket mentesítette. Ennek következtében dr. Gombár Csaba a Magyar Rádiónál és dr. Hankiss Elemér a Magyar Televíziónál január 21-étől elnöki jogkörét nem köteles, de nem is jogosult gyakorolni. Amennyiben a két médiumelnök magára nézve sérelmesnek, vagy jogszerűtlennek tartja a kormány döntését - a hatályos jogszabályok alapján - jogorvoslatért fordulhat a független bírósághoz. Mindaddig azonban, ameddig a bíróság a kormány döntését meg nem semmisíti, e döntés érvényes és kötelező erejű. A kormány minden törvényes eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy az érvényes és hatályos döntéseit végrehajtsák, és nem tűri el, hogy egyesek önmagukat a jogrendszeren felül és minden hatalmi szférán kívül állóként minősítve, a hatályos jogszabályokat semmibe véve, ne vegyenek tudomást a kormány döntéseiről, vagy éppen azzal ellentétesen cselekedjenek. A kormány határozottan emlékeztetni kívánja a két médium vezetőjét nemcsak a jogi, hanem arra az erkölcsi kötelezettségre is, amelyet a nyilvánosság előtt szereplő valamennyi vezető tisztségviselő köteles betartani: törvénytisztelő, a demokrácia intézményeit becsülő magatartást kell tanúsítaniuk minden körülmények között." - Akadálytalanul bejutottam munkahelyemre, és már csak a köztársasági elnök felmentését várom, hiszen Göncz Árpád a békülékenységet elősegítő javaslatot tett Antal József miniszterelnöknek - mondta el tegnap délben Gombár Csaba. Hozzátette: Csúcs László alelnök átvette a Magyar Rádió irányítását. A rendészet vezetője csak az alelnök személyes hozzájárulása alapján engedheti be őt az épületbe. Csúcs László egyúttal érvénytelenítette Gombár Csaba aláírási jogát. Gombár hangsúlyozta: furcsának tartja, hogy a kormány utasítással kötelezte Csúcs Lászlót az intézmény irányításának átvételére. Mint mondta, nem tart ellenértekezletet, nem ad ki ellenutasításokat, figyelembe veszi a kormányutasítást. Mint kiderült, személyi célú használatra kapott gépkocsiját még nem vették el tőle, miként állami vezetői igazolványát sem. Diplomata útlevelének sorsáról Gombár Csaba nem tud, hiszen ez az okmány amúgy sincs nála. Batthyány-Strattmann Lászlóra emlékeztek Körmenden ,,Papika a körmendi kápolnában fekszik, körülötte sok-sok virággal és egész nap reggeltől estig nagy csoportokban jönnek a páciensei és szegényei Őhozzá, nála imádkozni. Hangosan kiabálják az öreg nénikék: Oh drága kegyelmes urunk, miért mentél el" - írta naplójában 62 évvel ezelőtt Batthyány-Strattmann László leánya, Blanka. Tegnap Körmenden a herceg-orvosra emlékeztek halála évfordulóján. Reggel fé1 7-től három, Rómába utazó főpap - Dankó László kalocsai érsek, Gyulay Endre szeged-csanádi püspök és Mayer Mihály pécsi püspök -a körmendi plébániatemplomban misézett. Ebéd után a városi kórház (ez 1934-tól 1948-ig viselte nevét, majd 1990-től ismét felvette) falán elhelyezett domborműnél tartottak ünnepséget. Itt dr. Gyurki László kanonok méltatta a kiváló szemészorvos érdemeit. Elmondta: Batthyány-Strattmann László gyakorló orvosnak tartotta magát, nem vágyott tudományos babérokra. A betegnek nemcsak a testi bajával, hanem lelkével is törődött. Orvosi munkája mellett szorgalmazta a körmendi tbc-gondozó létrehozását, saját költségén rendelt oltóanyagot, rendszeresen támogatta a városi kórházat, amelynek ingyen adott 10 hold területet is, és 35 ezer korona értékű felszerelést. A megemlékezés délután 5 órától a kastélykápolnában szentmisével folytatódott. (Ott, ahol annak idején fölravatalozták, mielőtt Németújvárra, a családi sírboltba vitték.) A megemlékezés résztvevői innen a kivilágított Mária szoborhoz mentek. Ennek glóriáját 1931-ben kivilágíttattak a város képviselői azért, hogy az idegen tudja meg, a körmendi pedig sohase feledje, milyen nagyszerű ember élt egykor ebben a városban. (némethy) Cserkész dal, serdülő koromnak lángoló dala zengett Vasvár utcáin... Fiúk fel a fejjel a harc a mienk, Álljunk csatasorba vidáman... Ránk vár a világ ez a harc a mienk, Katonái vagyunk valahányan, Jó fegyverünk izmos karunk Égő szemünk, s vidám dalunk Amerre járunk megterem a győzelem, a győzelem! ! ! Nagyon szép dal volt,.. | |
