 |
    |
 |
Szombathelyi diákévek Vas vármegyének a századfordulón három gimnáziuma volt: a kőszegi bencés, a szombathelyi premontrei és a szentgotthárdi állami. A gimnáziumokba íratott paraszt származásúak többségét - elsősorban az anyák - papnak szánták. A Vasi-Hegyhát Mindszent nevű falujában 1892. március 29-én született Pehm József, is e szülői szándékkal kezdte meg tanulmányait 1903. szeptember 5-én a premontreiek szombathelyi főgimnáziumában. A húsz holdon gazdálkodó apának szüksége lett volna 11 éves fiú munkaerejére, ezért nehezen egyezett bele Józsefnek a felesége által, szorgalmazott taníttatásába. Távozásával öccse is két húga maradt otthon, ők pedig még nem sokat tudtak segíteni a mezei munkákban. (A mindszenti Pehm család mindkét ági felmenői a Hegyhát és a Kemenesalja őslakósaiként várjobbágyok, papok, katonák, tisztviselők, többségben azonban földművelők voltak.) Szombathelyen nagy létszámú osztályközösségbe került. A premontreiek iskolájukba nem csak a katolikusokat fogadták be: az 1903/4-es tanév első osztályában 47 katolikus, 15 zsidó, 6 evangélikus is 3 református tanult együtt. (Származásuk: 4 őstermelő, 10 iparos, 11 kereskedő, 20 tisztviselő, 15 orvos, mérnök, ügyvéd és 11 egyéb.) Mindszent egytanerős iskolája hiányosan alapozta meg Pehm József alapismereteit. Sok pótolni valója akadt. Mivel kedvére való volt a tanulás és eszes is volt, nagy szorgalommal igyekezett behozni lemaradását. Az első tanév még be sem fejeződött, amikor „egy nap megjelent édesanyám: gyászban is kisírt szemekkel közölte velem, hogy hirtelen meghalt nyolcéves öcsém, akire a szülők tervében a családi gazdaság várt volna. Arra kért, hogy menjek haza” - olvasható az egykori szombathelyi diák Torontóban, 1978-ban megjelent Emlékirataim című könyvében. Könyörgéssel elnyerte az anyai támogatást a továbbtanuláshoz. „A szombathelyi katholikus főgimnázium” értesítői tájékoztatnak eredményeiről. Az 1903/4-es tanévtől az 1910/11-esig Pehm Józsefről megtudhatjuk, hogy az első években kapott gyengébb jegyeket folyamatosan javította, és felzárkózott a jó tanulók sorába. A hittudomány, a magvar is a történelem lehettek kedvelt tantárgyai: ezekből kezdettől csupa jót és jelest szerzett. A premontreiek vallásos és hazafias szellemben nevelték diákjaikat. Ezt szolgálta több egyesület is: jelentős volt a Mária Kongregáció és az önképzőkör. Pehm József mindkettőnek tevékeny tagja lett. Az önképzőkörben felolvasott, megörökítésre alkalmasnak ítélt műveket tanévenként egybekötötték: a különleges periodikának a Bimbófüzér nevet adták. A premontreiek elűzetéséig, 1948-ig 78 kötet készült, és ma a Nagy Lajos Gimnázium működő iskolakönyvtárában található. Pehm József az 1910/11-es kötetben öt bírálattal is négy alkotással szerepel. Ez utóbbiak a következők: Faji vonások a Rákóczi kor költészetében (értekezés), A Mária Kongregáció az ifjúság életében (szabadelőadás a Mária Kongregáció évzáró ünnepélyen 1910. június 8-án), Turnus az Aeneisben (jellemzés), Az alkohol barátai (két kép az életből). A (papi) szemináriumot Szombathelyen elvégző Pehm Józsefet 1915. június 12-én szenteltek pappá. Rövid Vas megyei lelkipásztorkodása után elkerült Zalába, majd más megyékbe, de a Hegyháthoz soha nem lett hűtlen. A szülőfalujához való kötödését azzal is kifejezte, hogy a püspöki, majd hercegprímási székbe emelkedve, családnevét Mindszentyre változtatta, s e névvel vált ismertté itthon és külföldön egyaránt. Kuntár Lajos Édesanyja, „Borbála néni”, valamint a két lány: balról Légler Józsefné, Pehm Terézia, jobbról Fukszberger Jánosné, Pehm Anna. Az ötvenes évek elején a fotót az érsek kérésére elküldték neki a börtönbe. folyt. 65.oldal után: Szólt a házfőnök: de exe lenciás uram ezt a kaput már több évtizede nem nyitottunk ki , nincs is meg a kulcs... én akkor is ezen a kapun fogok bemenni, -volt a válasz. Most kezdtek futkozni a Bécs városában éjszaka, hogy találjanak egy valakit, aki ezt a nagy vasajtót kinyitja… Ernyőjével védte A Mindszenty hercegprímás által a Magyarok Nagyasszonyának fölajánlott 1947-48-as év egyik utolsó nagy szertartása Celldömölkön volt. A szentmisét maga a hercegprímás celebrálta. A kommunista párt minden lehetőséget megragadott a hívők távoltartására, a hitélet megzavarására. Az atrocitásokról egy szemtanú, a ma már nyugdíjas Darics József mesél: - Már egy héttel előbb agyhártyagyulladás-járványt jelentettek be a hatóságok, hogy a lakóhelyét senki el ne hagyja. Mi hárman, miskei jó barátok összebeszéltünk, hogy az éj leple alatt mégiscsak elmegyünk Cellbe. Vásárosmiskéhez kilenc kilométer, csak Alsó- és Felsőmesterit kellett kikerülnünk, hogy össze ne találkozzunk senkivel. Mikor a Sághegyet elhagytuk, a sötétben apró kis villanásokat láttunk. Közelebb érünk, halkan ránk szólnak, hogy „kik vagytok”? Katonák feküdtek, cigarettáztak az árokban. Mondtuk, hogy miskeiek vagyunk és a zarándoklatra jöttünk. Azt mondták, hogy csak menjünk, senki sincs a közelben, akitől tartani kellene... A városban egy ismerős asszonyhoz kéredzkedtünk be. Akkor már legalább húszan voltak ott, mind miskeiek. - Kordon volt a város körül, és még belül is katonák járőröztek? - Hogyne! Katonák, rendőrök, ávósok! Mind teljes készültségben voltak! Mi meg virradat előtt elindultunk a templomba. Mikor a Koptik utcába érünk, négy-öt katona fut felénk. Futásnak eredtünk. A mostani gimnázium épületet tataroztak, oda gyorsan beszaladtam. Az egyik katona meg utánam. A szomszéd telektől elválasztó fal föl volt állványozva, arra fölszaladtam, és a másik oldalon leugrottam. A katona nem mert, vagy nem akart utánam ugrani. Az épületből kiszaladva körülnéztem, a klastrom mellett, a túloldalon gyümölcsárusok voltak - átfutottam. Mondtam, hogy mi van. Elbujtattak. Rámdobáltak egy halom rossz ponyvát, pokrócot. Azok alatt kuksoltam sokáig. Már kezdtem fulladozni, mikor hallom, hogy harangoznak. Az árusok is mondjak, hogy a hercegprímás Úr most érkezett Alsóságra. Birizgált a mehetnék. Akkor arra jött egy cigánylány, a nyakában tálcán édesség, cipőfűző, pertli, satöbbi. Kérdeztem nem segíthetnék-e neki... Minden további nélkül nyakamba akasztotta a tálcát, és kettesben indultunk el a templom felé. Mikor a sarokhoz értünk, a papság már kint állott a lépcsőn: a főpapi sorfal között kellett a templomba mennem. Nagy köszönettel visszaadtam a leányzónak a tálcát, Kovács püspök úr pedig hangosan ezt mondta: kolosszális. Ez kolosszális! És figyelmeztetett, hogy az oldalajtón menjek be a templomba, mert a nagykaput a romos Hangya-épületből szemmel tartják az ávósok. - Úgy tudom, nem csak a megérkezés volt kalandos. - Nem bizony. A templomban, ember ember hátán. Közben megérkezett Mindszenty hercegprímás úr. A klastrom előtti lépcsőnél fogadták a főpapok, onnan indult a menet a templom felé. A főkapu bal oldalán állt egy asztalka, rajta evangéliumos könyvek, imakönyvek, szenteltvíztartók satöbbi. S hát alig kezdődik meg a szertartás, nagy kiabálás hallatszik, hogy „jönnek a tűzoltók, fecskendőstül”. Én ugye, közel voltam az ajtóhoz. ha kibújtam a papok közt, hogy lássam, mi történik. A fecskendő még akkor elég távol volt - nyomták a vizet rendesen. Nem a mondom, hogy trágyalé volt, de büdös volt nagyon... A sarokban állók közt megláttam unokatestvéremet, Fálszics Arankát. Elkértem az ernyőjét. Gyorsan a hercegprímáshoz szaladtam vele, és a feje fölé tartottam ugyanis ő a palástjával takarta, óvta az említett kis asztalkát. A tűzoltókocsi parancsnoka a fellépő jobbhágcsóján állt. Sokan bottal, esernyővel ütöttek-vágtak, szidtak, köpködtek... Az meg mentegetőzött: „nagy családom van, muszáj nekik kenyeret keresnem...” Közben a hercegprímás úr azt mondja nekem: „Fiam, kint ne maradj, menj be a templomba, mint beljebb, mert téged megjegyeznek, fényképet is biztos készítettek rólad”. Azzal megköszönte a bátorságot. A főpapság visszajött és megkezdődött a szertartás. Az evangélium után, a szentbeszéd előtt a hercegprímás úr ezekkel a szavakkal fordult az egybegyűltekhez: „Mielőtt szentbeszédemet elkezdeném óvást emelek, hogy a rendőrség milyen jogon terrorizál a templom közvetlen közelében”. A mise után még egy jó órát a templomba töltöttünk. Mikor aztán a hercegprímás elhagyta a várost, a kordont feloszlatták, fegyvereseket visszarendelték. No, hát akkor jöttek még zarándokcsoportok, de sokan. Emlékszem egy fiatal, magas papra, valahonnan Dömölk, Sitke vagy Simonyi felöl érkezett a híveivel - annak csupa vér volt a arca... Útközben összeakadhattak velük rendőrök (vagy mások...). A templomszentelésre ugyan nem értek oda, de azért befejezte zarándokútjukat... GRAFFIT 1992. március 28. szombat Hosszú várakozás után már dolgoztak a lakatosok... a prímás pedig csak ült és várt, a kíváncsiskodók tömege pedig furcsállotta a dolgot, de érdekelte a főpapot... szép csendben ült és várt. Végre nagy nyikorgás közepette kinyílt | |
