 |
    |
 |
Nem bűnös, nem hős katona - Jány Gusztáv megítéléséhez Úgy tűnik, hogy napjainkban a történészi érveléseket, értékeléseket - főleg ha Magyarország második világháborús szerepléséről van szó - politikusi megnyilvánulások váltják fel. Ékes bizonyítéka ennek Szabó Miklós írása a Népszabadságban. A XIX-XX. századi magyar politika- és eszmetörténet ismert művelője most olyan területre tévedt - második világháborús hadtörténet -, melynek kutatásával még érintőlegesen sem foglalkozott, így nyilvánvaló, hogy politikusként szólal meg. Történészként ugyanis nem követné el azt a hibát, hogy levéltári kutatások nélkül, a vonatkozó szakirodalom ismeretének hiányában írjon, mert így valóban futja közhelyekre, feltételezésekre, blikfangos mondatokra, de alapos feltárásra nem. Igaztalan lennék, ha nem ismerném el, Szabó Miklós minden jel szerint ismeri a Horváth Miklós által összeállított dokumentumkötetet - A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál, Bp. 1959. -, ugyanis írásának hangvétele, érvrendszere megegyezik ama mű előszaváéval, melynek szerzője Münnich Ferenc volt. Úgy látom, Szabó Miklós írásának jelentős része feltételezésekre épül, más része pedig olyan megállapításokra, melyek igazolása elmaradt. Ilyen például az, hogy a Szovjetunió letett a kommunista eszme terjesztéséről. A „gyenge, békés" Szovjetunió-kép kissé másként festett az 1930-as években. A valóság: hatalmasra növelt hadsereg, „helyi háborúk", területgyarapítások stb. A szerző nagy általánosságokban mozgó fejtegetései után nézzük állításait, melyek már a 2. hadsereghez, illetve Jány Gusztáv személyéhez kapcsolódnának. Szabó Miklósnak a 2. magyar hadsereg fegyverzetére, felszerelésére vonatkozó megállapításai távol állnak a valóságtól. A 2. hadsereget -melyet a győzelemben jelképesen közreműködni szándékozott ország szövetségesi zálogaként, a győzelemben részt venni küldtek a keleti hadszíntérre - az ország lehetőségeinek arányában a legjobban szerelték fel. A hadsereg a honvédség fegyverzetének mintegy ötven százalékát megkapta, az itthon maradó csapatokat szinte ,,levetkőztették". Az 1942/43-ban érvényes hadrendi előírásokban szereplő fegyverzeti és felszerelési mennyiségnek a többszörösét bocsátották a 2. hadsereg rendelkezésére. Tény, hogy ez a hadsereg a Wehrmacht, illetve a Vörös Hadsereg hasonló hadseregével szemben nem mindenben állta volna ki az összehasonlítást. Itt főleg a páncélelhárításra és a páncélos fegyvernemre gondolok. (Mindezekről részletes adatokat találhat a szerző a következő néhány írásban: Szabó Péter: A 2. magyar hadsereg felszerelése és fegyverzete a frontra kivonulás idején, Hadtörténelmi Közlemények 1985/3. Uő.: A 2. magyar hadsereg kiszállítása Ukrajnába és előnyomulása a Donhoz, Hadtörténelmi Közlemények 1986/3. Szakály Sándor: Vita Nemeskürty Istvánnal, Mozgó Világ 1984/3. Szabó Péter - Szakály Sándor: Vita Magyarország második világháborús szerepléséről, Hadtörténelmi Közlemények 1988/1: A téma vizsgálatához kötelezően ismerendő levéltári források felsorolásától eltekintenék, de lelőhelyükre utalnék: Hadtörténelmi Levéltár, Magyar Országos Levéltár, Belügyminisztérium Központi Irattára. A freiburgi német katonai levéltár, a moszkvai, illetve podolszki levéltárak is említendők.) A magyar 2. hadsereg tisztikara, létszámában és összetételében szintén az előírások szerint állt össze. Minden mozgósított hadseregben - a világon mindenütt és mindenkor - a tartalékos tisztek létszáma meghaladja a hivatásosokét. A tényleges tisztikar ugyanis csak a békében fennálló hadsereg parancsnoki szükségleteit tudja kielégíteni. Egyébként az 1942 nyári és őszi hadműveletek során a legnagyobb veszteség a tisztikart, annak is hivatásos részét érte; meghaladta a húsz százalékot. A hatalmas veszteség pótlására többnyire tartalékos tisztek érkeztek, mivel a tisztikar létszámában igen nagy hiányok voltak. Ha már a hadsereg összetételénél tartunk, akkor szóljunk arról is, hogy a 200 ezer főt meghaladó hadseregben a nemzetiségek aránya megközelítette a húsz százalékot, ugyanakkor az országos arány 1941-ben 25,6 százalék volt. (A német nemzetiségű katonákat nem számították ide.) . A hadsereg létszámának tíz százalékát kellett kitennie a munkaszolgálatos alakulatoknak. Ezek létszáma a kivonuláskor mintegy 17 500 főt tett ki. Később pótlás és felváltás is érkezett. A 2. hadseregben a sorállomány aránya 23,3 százalék volt, míg az akkori honvédség egészében - mozgósított honvédség - ez 28 százalék volt. Ezek a számok is igazolják, hogy érvényesült, az az elv, miszerint az ország egész területe egyformán, terheltessék meg. Csak a román határ közelében állomásozó két hadtest - VI. és IX. - nem mozgósított. A katonai és politikai vezetés alapvetően egyetértett abban, hogy a magyar erőket a lehető legkisebb mértékben kell és szabad a németek rendelkezésére bocsátani. Ezt képviselte mind Szombathelyi Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke, mind Bárdossy László miniszterelnök, külügyminiszter, aki már 1941 júniusában úgy foglalt állást, hogy a szovjet elleni háborúban csak korlátozott erők vétessenek igénybe. Ezt az elvet sikeresen valósították meg a gyakorlatban 1942 áprilisáig, amikor is megindult a 2. hadsereg csapatainak a frontra szállítása. Ez a hadsereg egyébként a német követeléseknek csak egy részét jelentette, mert 1942 januárjában a magyar katonai és politikai vezetőknek sikerült a követelésekből lealkudniuk. Nem tudom, hogy a Szabó Miklós által Ruszkay-Ranzenbergernek titulált Ruszkay Jenő (aki 1928. október 31-ig volt Ranzenberger, kettős nevet soha nem használt!) milyen katonai befolyással bírt, lévén 1940. május 1-jétől nyugállományban, majd 1940 novemberétől nyugállományú altábornagyi rendfokozatáról is leköszönt, a vezérkarnak pedig soha nem volt főnöke. Viszonya Szálasihoz több mint ellentmondásos volt. 1945 márciusában Szálasi Ruszkay magyar állampolgárságát is megvonta a németeket feltétlenül kiszolgáló működése miatt. Jányról a németekkel szemben túlbuzgóságot feltételezni ismételten csak a. források ismeretének hiányában lehet. Jány rendszeresen kért és követelt a hadserege számára utánpótlást, felszerelést, élelmet, fegyverzetet. Pontosan látta, hogy a nagy erejű támadást nem lehet feltartóztatni. Ugyanezen a véleményen volt a hadsereget megszemlélt Hennyey Gusztáv altábornagy, gyalogsági felügyelő is, aki 1942 novemberében jelezte, hogy az államhatalomnak teljes súlyával kellene fellépnie a hadsereg érdekében. Jány feltárta a gondokat testi-lelki jó barátjának, Nagy Vilmos honvédelmi miniszternek is, annak 1942. őszi szemleútja során, és kérte, hogy kezdeményezze felváltását az államfőnél. Nagy Vilmos elő sem terjesztette Jány felmentési kérelmét, mert tudta, hogy Horthy Miklós nem menti fel őt beosztásából. Jány, mint mindig, most is tudomásul vette a döntést. Tény, hogy Jány Gusztáv sokat idézett hadseregparancsa mélyen megalázó és sértő volt mindazokra, akik a kegyetlen orosz télben, hiányos felszereléssel és fegyverzettel megpróbálták a lehetetlent: a többszörös túlerőben lévő Vörös Hadsereg feltartóztatását. E parancs azonban már az úgynevezett doni csata után íródott, és azt később Jány visszavonta, és megkövette a hadsereg katonáit. A parancs helytelenségére például Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy, a 13. könnyű hadosztály parancsnoka is felhívta a figyelmet és tiltakozott ellene, mert, ő úgy vélte, hogy katonái teljesítették kötelességüket, és nem veszítették el a becsületüket. A jövő nemzedéke azonban majd csak ezen parancs alapján fog ítélkezni. Hollósy-Kuthy László jó jósnak bizonyult. Jány nem volt eszelős és nem volt pazarló. Magára nézve is kötelezőnek tartotta a Honvéd Vezérkar főnökének 1942. április 11-i parancsát, mely minden parancsnok számara kötelezővé tette a magyar vérrel való takarékoskodást. Jány katona volt, olyan katona aki a parancsot szentírásnak tartotta, a kötelességtudást és a hűséget pedig erénynek. Ezen erények a győzteseknél erények, a veszteseknél bűnök lesznek aztán idővel. Így történt Jány esetében is. Őt nem rehabilitálni kell, hanem ügyét független magyar bíróság elé vinni, azt újratárgyalni a működése idején érvényes törvények, jogszabályok alapján. A mérce ugyanis mindig és mindenkivel szemben csak ugyanaz lehet! Azt hiszem, hogy ebben Szabó Miklós is egyetértene velem, hiszen ez is a sokat emlegetett jogállamiság alapja. Remélem, nem tévedek! Dr. Szakály Sándor hadtörténész A múltat is teremetjük (1.) „A hazugság századában" a Donnál ,,Magyarország talán az egyetlen nemzet Európában, akinek egyáltalán nem volt semmi haszonélvezete ebben a században egyetlen történelmi fordulattól sem. Mivel ez a hazugság százada, a magyaroknál fekhetik valami igazság, lehet, hogy romantikusan kifejezve." P. D. G. Byrd angol színész kissé döcögős szavai ezek. Egy született angolé, aki felesége révén tanult meg magyarul. Ismeri történelmünket, irodalmunkat, filmezett is Kardos Ferenccel. Hazug század, állítja Byrd úr, az angol, egy olyan nép fia, amelynek középosztálya tagjai megfellebbezhetetlenül szokták kinyilvánítani: „Első osztály, első ország, első mindenben." Ilyen egyszerű az angol képlet. Nekünk, itt a Kárpát-medencében, óriási feladatot adott Illyés Gyula, amikor kimondta: nem csak a jövőt, a múltat is teremteni kell, állandóan helyre tenni, mert ha egy nép képtelen emlékezni, képtelen gondolkodni is. Nemrégiben emlékeztünk. Tízezrekre, mert már szabad volt azokra a katonákra, munkaszolgálatosokra, akik a Donnál lelték halálukat, az orosz hómezőkön, vagy hadifogolytáborokban. Emlékezés közben megtapasztalhattuk, milyen nehéz az illyési múltteremtés. Mert már az sem világos: kikre is emlékezünk? Áldozatok, vagy hősök nyugosznak ott messze orosz földben? Az egyik történész állítja: mivel Magyarország háborús részvétele antibolsevista keresztes hadjárat volt, a vörös diktatúra ellen harcoltak katonáink, ezért hősöknek tekinthetők. Ebből az okoskodásból kifelejtődött, hogy egy másik diktatúra, a fasiszta németek oldalán léptek hadba. Éppen ezért ,,csak" áldozatok voltak - érvel a másik oldal. ...17-én egy majdnem végzetes orosz támadást. A rengeteg sebesült mellett már halottjai is voltak az ezrednek, mikorra megérkeztek az első vonal közelébe. Parancsnokuk, vitéz Bánky alezredes a bevetésüket mindenféle kifogással húzta, halogatta. Ám egy napon a rangban fölötte álló vezérkari őrnagy parancsára - tüzérségi, légi erősítés nélkül harcba vetették az ezred javát. Iszonyú veszteségek árán elfoglalták a kijelölt terepszakaszt, amiért az őrnagyot előléptettek, parancsnokuk viszont az iszonyú vérveszteség láttán idegösszeroppanást kapott és visszarendelték. Átmenetileg új parancsnokok alatt szolgáltak. Amikor a nagy offenzíva idején megkezdődött a magyar hadsereg visszavonulása, a szombathelyi 35-ös ezred meg mindig kitartott. Egy évvel később - megfogyva, illetve újra feltöltve tartalékosokkal - jöhettek vissza Magyarországra. - Akik még élnek, igencsak magas korúak - mondta az özvegy. - De elfelejteni egy sem tudja az átélt borzalmakat, elesett bajtársaik és tisztjeik nevét, emlékét, akikkel együtt megjárták a brianszki erdőt, Orelt, Oskolt; Voronyezst... Özvegyek, árvák, anyák és apák siratták, siratják, ma is szeretteiket. Az Új Magyarország folytatásokban közli az, orosz harcmezőn eltűntek és elesettek nevét, lakhelyét. A listán mindig akad néhány megyénkbéli is. Iszonyatos hosszú a névsor. Mint azok az évek, melyek azóta sem hervasztották el a reményt azok szívében, akik még mindig várják a katonafiakat. Képeink egy szombathelyi vitéz harcos albumából valók, hűen őrzik a félévszázados emléket. Pósfai János Nem kért kegyelmet Portrévázlat egy esküjéhez hű katonáról Jány Gusztáv élt 64 évet, ebből 40 évet katonaként szolgált. A kivégzőosztag golyója végzett vele. Fegyelmezett, parancsot teljesítő, esküjéhez hű katona volt mindig. Ezek az erények is bűnné váltak '45 után, amikor a népbíróságok az 1945. évi VII. törvénycikk alapján sorra-rendre vonták felelősségre az előző rendszer háborús bűnösnek kimondott politikusait, tisztviselőit, katonáit... Ötven esztendővel később - ma - politikai viharokat vált ki, ha egy háborús és népellenes bűnösnek kimondott személy esetében fölmerül a kérdés: vajon jogos-e az elítélése, törvényes volt-e az eljárás, kiállná-e a törvényesség próbáját? A történészi megközelítéseket a politikai hovatartozás, az érzelmi beállítottság szerinti hozzáállás vá1tja föl. Pedig a történész, a hadtörténész nem bíró. Ő nem ítélhet, de bemutathat, személyt, eseményt, cselekedetet. Erre teszek kísérletet magam is, amikor vázlatos képet igyekszem rajzolni Jány vezérezredesről, a magyar 2. hadsereg egykori parancsnokáról, arról az emberről, akinek pályafutása, életútja Rajkáról indult és a budapesti Gyűjtőfogházban ért véget. A rajkai evangélikus egyházközség keresztelési anyakönyvének tanúsága szerint a Hautzinger Sándor kereskedő és Jány Vilma gyermekeként 1883. október 21-én született fiú október 28-an a Gusztáv névre kereszteltetett. A lébényi szatócs és gazdálkodó később, 1896-ban családjával együtt Budapestre, a Kistemplom utca 3-ba költözött. Hautzinger a Gang gyárban, mint magánhivatalnok kereste kenyerét. A havi 160 korona fizetéséből kellett eltartania feleségét és három gyermekét, Gusztávot, Sándort és Ilonát. Gusztáv a budapesti evangélikus főgimnáziumban tanult, többnyire elégséges összeredménnyel, és ott is érettségizett 1902-ben. A szerény körülmények között élő, vagyontalan család legidősebb fia - talán az apa ösztönzésére is, aki 1874 és 1880 között a cs. és kir. 76. gyalogezredben szolgált és őrmesterként tért haza - a Ludovika Akadémiára pályázott. Sikeres fölvételit tett és teljesen díjmentes államköltséges helyen tanulhatott. Évfolyamában általában az első nyolc között szerepelt. 1905. augusztus 18-án avatták gyalogsági hadnaggyá, a m. kir. lugosi 18. honvéd gyalogezredhez, melynek legénysége többségében román nemzetiségű katonákból állt. A fiatal tiszt századszolgálatot teljesített, volt az egyévi önkéntes iskola oktatótisztje, az ezred kerékpáros részlegének parancsnoka. A törekvő, magát továbbképezni akaró tisztet 1908 októberében a budapesti honvéd felsőbb tiszti tanfolyamra vezényelték. A közel egyéves tanfolyam a fiatal magyar tiszteket készítette föl a bécsi Hadiiskolán (vezérkari iskolán) folytatandó tanulmányokra. A honvédség évente nyolc-tíz tisztet küldhetett ide. A tanfolyam elvégzése után köztük volt Hautzinger Gusztáv hadnagy is. A több mint fél évszázados múltra visszatekintő Hadiiskolát 1909 és 1912 között, „igen jó" összeredménnyel végezte el a - közben főhadnaggyá előlépett - honvédtiszt. Beosztották a vezérkarhoz, és a m. kir. 82. honvéd gyalogdandár vezérkari tisztje lett egészen 1915 októberéig. Ezt követően a 18. hadtest 55. gyaloghadosztályánál szolgált, majd a nyugati hadszíntéren volt megfigyelő. Később a 3. hadsereg parancsnokságán beosztott vezérkari tiszt. 1918 szeptemberétől Hautzinger vezérkari testületbeli százados a honvédelmi minisztérium 1. osztályának a beosztottja. Az ún. „őszirózsás forradalom" után a hadügyminisztériumban teljesít szolgálatot, majd 1919. január 31-étől az ún. Székely hadosztály 1. dandárcsoportjának 1. segédtisztje. A hadosztály zömével 1919. április 26-án ő is román fogságba esett. Volt börtönben Szamosújvárott és internálva Brassóban. 1920. november 1-jével szabadult. Azonnal jelentkezett szolgálattételre. Előbb a debreceni vegyesdandár vezérkari főnöke, majd a katonai körletparancsnokság 1. vezérkari tisztje. 1923. augusztus 1-jével a Hadiakadémián, az akkori nevén Ludovika Akadémián a tiszti továbbképző tanfolyamon a harcászat tanára. Még a Hadiakadémia tanára, amikor első világháborús teljesítménye alapján vitézzé avatják és fölveszi anyja nevét: 1924. június 17-tő1 vitéz Jány Gusztáv. A tanári beosztásából kerül 1928. május 1-jével a 2. vegyesdandár vezérkari főnöki posztjára. E beosztásban három évig marad, állomáshelye Székesfehérvár. 1931. szeptember 1-jével veszi át a Ludovika Akadémia I. főcsoport parancsnoki posztját, és itt kapja meg a tábornoki kinevezését 1934. november 1-jével. A főcsoport élén eltöltött öt esztendő Jány egyik legkedvesebb beosztása volt. A jövő tisztjei kiképzésének irányítója. Úgy érzi, keze alatt formálódik a remélt nagyobb, korszerűbb honvédség tisztikara. Számos hallgatója később alárendeltje a... ... fegyverzeti kiegészítések megérkeznek. Az ígéretek csak részben valósulnak meg, így - a magyar viszonyokhoz mérten - a lehető legjobban fölszerelt hadsereg, a német Wehrmachttal és a szovjet Vörös Hadsereggel történő összehasonlításban már nem állhatja ki a próbát. A több száz kilométeres gyalogmenetek, a nyári-őszi harcok érzékeny veszteségeket okoznak a 2. hadseregnek, főleg a tisztikarnak. Utóbbi a kivonuló létszám mintegy 20 százalékát veszíti el. A kitűzött célt azonban elérik, kijutnak a Donhoz. A hídfőcsaták eredményeként csökken ugyan a hídfők száma és területe, de a scsucsjei és urivi hídfők szovjet kézen maradnak. E hídfőkből indul majd meg 1943. január 12-én a szovjet támadás. Jány tapasztalt katona. Látja hadserege gyöngéit, hiányosságait. Kér és követel. A csapatait megszemlélő Nagy Vilmos honvédelmi miniszternek föltárja a hadsereg helyzetét, kéri, terjessze elő fölmentési kérelmét az államfőnél. Nagy meg sem próbálja, tudja, a kormányzó nem fogadná el. Jány marad és továbbra is kísérletezik: élelmiszert, lőszert, műszaki anyagot, fegyverzeti kiegészítést kér. A kérés alig hoz valami eredményt. A hadsereg helyzetéről az azt megszemlélő Hennyey Gusztáv altábornagy, gyalogsági felügyelő így vélekedett: „A hadsereg-parancsnokságnak a német hadseregcsoport-parancsnokságnál történt többszöri és erélyes sürgetésére nem javult a helyzet. Szükségesnek tartanám, hogy e téren az államhatalom teljes súlyával közbelépjen, mert egyébként végzetes helyzetbe kerülhet a hadsereg." Hasztalan a kérés, követelés, a hadsereg helyzete nem változik. A 2. hadsereghez a végsőkig való kitartásra utasító parancs érkezik. Hitler „kérését" az államfő „akceptálta” Egy fizikailag kimerült, lélekben elfáradt, fegyverzeti hiányosságokkal küszködő hadsereg várja a szovjet csapatok támadását. A többszörös túlerőben lévő, hatalmas páncélos és tüzérségi támadást élvező szovjetek ellen három hétig vívja elkeseredett harcát a 2. hadsereg. A parancsnok a súlyos helyzetben a harcok döntő részének lefolyása után adja ki sokat idézett. 1943. január 24-ei hadseregparancsát. A parancs mélyen megalázó mindazokra nézve, akik harcoltak, életüket adták a Don mellett. Jány úgy érzi, hadserege lesz majd a bűnbak a német fegyvertársak szemében, a magyarokat fogjak okolni a csatavesztésért. Úgy véli, ezt el kell kerülni. A parancs kiadását követően tábornokok és tisztek is tiltakoznak ellene. Ők úgy látják, csapataik megtették mindazt, amit az adott körülmények között megtehettek. Jány elfogadja az érveket, belátja tévedését. 1943. március 12-ei parancsában már más hangot üt meg, és az 1943. május 24-ei kormányzói hadparancs is kegyelettel emlékezik a hősi halottakra. Jány hazatérése után. 1943. augusztus 1-jével megválik beosztásától, és 1943. november 1-jével nyugállományba kerül. Ezután nem vállal szerepet. A Szombathelyi és társai elleni perben (1944. október 11-12.) a hadbíróság tagja, de a pert elnapolják. A harcoknak Budapesthez való közeledtével elhagyja a fővárost. (Amikor olyan hírek jutnak el hozzá miszerint ő átállt volna az oroszokhoz, újságban cáfolja azokat.) A kitelepítési parancsoknak eleget téve egyre nyugatabbra sodródik feleségével. 1945. május 1-jével amerikai hadifogságba kerül Bajorországban. Különböző táborokban fordul meg, majd 1946 októberében hazaindul. Többen igyekeznek eltéríteni tervétől. hiszen ismeretesek a magyarországi perek eredményei, a „pártatlan bíróságok" működése. Jány mégis hazajön, felesége Németországban elhunyt, ő úgy érzi, itthon a helye. A kaposvári .,szűrőtáborban" a katonapolitikai osztály emberei „kiemelik". 1946. október 7-étől az ő őrizetükben van. Közben távollétében 1945. június 19-ei hatállyal lefokozzak és a honvédségből kicsapjak. A katonapolitikai osztálynak nehezen sikerült megfelelő anyagot összeállítania, hogy a vád megfelelő érvekkel léphessen föl. A népbíróság előtt Jány katonásan viselkedett. Nem tagadott, vállalta tetteit. (,,Nem kérek kegyelmet, mert azzal bűnösségemet ismerem el" - mondta.) Az ítélet golyó általi halál. A késő novemberi napon egyenesen és tiszta lelkiismerettel ment a halálba. 1947. november 26-án (más adatok szerint november 28-án) oltotta ki életét a kivégzőosztag sortüze. SZAKÁLY SANDOR A Jány-dosszié (1.) Források-parancsok a doni katasztrófáról A különböző országos napilapokon kívül a Vas Népe is több cikket közölt a 2. magyar hadsereg, ezen belül a III. szombathelyi hadtest, valamint vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, hadseregparancsnok szerepéről, a doni katasztrófa áldozatairól. Véleményünk szerint a vihart Raffay Ernő honvédelmi államtitkárnak a doni áttörés évfordulóján elmondott beszéde váltotta ki, melyben kijelentette, „kívánatos lenne Jányt és Szombathelyit rehabilitálni". De ki is volt Jány Gusztáv? A vázlatos katonai pályát ismertették a Vas Népében. Kiegészítésül szükséges hozzátennünk, hogy Jány Szombathelyről való elkerülése után még nem lett a 2. magyar hadsereg parancsnoka. Az Észak-Erdély 1940. évi visszacsatolásakor vette át a 2. magyar hadsereg parancsnokságát, mert előtte Horthy főhadsegéde volt. Az erdélyi bevonulás után a Jány-féle 2. magyar hadsereget visszavonták az úgynevezett „békehelyőrségekbe", s Erdélyben az 1. magyar hadsereg maradt Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes parancsnoksága alatt, akit nyugdíjazása folytán rövid idő után a II. hadtest parancsnoka Schweitzer István altábornagy váltott fel. Itt kell megjegyeznem, hogy a tábornokokat 36 évi katonai szolgálat után nyugdíjazták, s így az 1905-ben végzettek közül a rangelsővel fogják a sort kezdeni. Nagy Vilmos vezérezredes volt a rangelső az 1905-ben végzettek közül, de a sorrendben szerepeltek még Jány Gusztáv, Littay András, Novák Elemér, Bengyel Sándor és Keresztes-Fischer Lajos altábornagyok is. Jány Gusztáv nyugdíjazására nem került sor, de az 1942. januári német-magyar megállapodásoknak megfelelően, mint a frontra kerülő 2. magyar hadsereg parancsnoka már az első lépcsőben a parancsnoksággal, illetve a III. szombathelyi hadtesttel 1942 áprilisában a frontra érkezett. Miért esett Jányra a választás? A tábornoki kar egyik elméletileg legképzettebb tagjaként tartották számon! Zárkózott, puritán magatartás jellemezte! Ahhoz a generációhoz tartozott, amely a bécsi hadiiskolán még az első világháború előtt szerezte meg a legmagasabb katonai képesítést. A háború után nyolc évig volt tanár a Hadiakadémián, öt évig parancsnoka volt a Ludovika Akadémiának, több mint egy évig pedig a kormányzó katonai irodájának élén állt. Szélsőjobb körökkel nem volt kapcsolata! De voltak negatív tulajdonságai is. Harcoló seregtest vezetésére sem egyénisége, sem gyakorlati tapasztalatai nem tették alkalmassá. A kormányzó bizalmasa, a nemet szövetség feltétlen híve, a hivatalos politikai vonal támogatója volt. Az 1942-es nyári-őszi harcok során pozitív magatartását emeli ki Nagybaczoni Nagy Vilmos 1942. szeptember 22-én kinevezett új honvédelmi miniszter. Véleménye szerint Jány Gusztáv mint a 2. magyar hadsereg parancsnoka, sokszor szembeszállt a hitleri hadvezetés szertelen követeléseivel. Kérte, hogy a német hadvezetőség teremtsen olyan helyzetet, hogy a magyar csapatok a feladataikat el tudják látni. Sürgette a hadsereg arcvonalának megrövidítését, megfelelő, korszerű fegyverekkel való ellátását, általában az anyagi ellátás javítását, valamint az utánpótlás hiányosságainak megszüntetését. De miként vélekedtek a németek Jányról? Hadd álljon itt ismét Nagybaczoní Nagy Vilmos honvédelmi miniszter 1943. január 11-én Göring születésnapja kapcsán Berlinben szerzett értesülése. A minisztert útja előtt már tájékoztatta Szombathelyi vezérkari főnök, hogy a németek Jány leváltását kívánják. A berlini magyar katonai attasé - Homlok vezérőrnagy - véleménye szerint a németek azért nem akarnak Jánnyal tovább dolgozni, mert kellemetlen, hogy Jány állandóan erősítést és felszerelést kér. Jány azt kijelentette a németeknek, hogyha a kívánt harci eszközöket nem kapja meg, a továbbiakért nem hajlandó felelősséget vállalni. Keitel vezértábornagynak feltehetően ezek jutottak eszébe, amikor a magyar honvédelmi miniszterrel beszélgetett, s persze már az orosz támadás éreztette hatását. A sors sokszor teremt furcsa helyzeteket. Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnoka, nem nyújtott megfelelő támogatást az 1942. június 28-án induló magyar támadáshoz a III. szombathelyi hadtest parancsnokának - Domaniczky Ödön altábornagynak -, aki azonnal kérte felmentését, mert nem volt hajlandó vállalni a kudarcokért az erkölcsi felelősséget. A következőkben érdemes lesz megvizsgálni Jány Gusztáv különböző intézkedéseit, melyek hadserege helyzetének javítását voltak hivatva elősegíteni. Dr. Zielbauer György A Jány-dosszié (2.) Források-parancsok a doni katasztrófáról Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes 1942. szeptember 24-i felterjesztésében kéri a honvéd vezérkar főnökét, hogy járjon el a német véderő főparancsnokánál a magyar hadsereg sávjának rövidítése érdekében. Közli, hogy a jelenlegi folyamvédelmi részt nem tudják tartósan védeni. (Hadtört. Levéltár: II. világháborús fond. 2. hads. pság. 10. fasc.) A felterjesztés lényeges pontjai: ,,M. kir. Honvéd Vezérkar Főnökének, Budapest. 1. Én ismételten rámutattam és jelentettem a „Heeresgruppe B"-nek, hogy a hadsereg kiterjedése oly nagy, hogy mélysége nincs. Hátsó fészekként néhány nehézfegyver, parancsnoki figyelő és üteg tüzelőállása van kiépítve. Összefüggő akadályöv sehol sincs. Szívós ellenállást ilyen körülmények közt nem lehet kifejteni. Ehhez jön, hogy a Don menti őrsöket az esős időszakban a talajvíz kiönti és csak kezdetlegesen kiépített fészkekbe jutnak. Kérem kivívni, hogy sávunkat megrövidítsék. 2. A csapat maga a műszaki munkát és a védelmet nem tudja tökéletesen megoldani. Annyi zsidó munkás-századot kérek kiirányítani, amennyit csak ki tudnak állítani." (3-11. pontok zömében ellátási kérdéseket érintenek.) Szombathelyi Ferenc vezérezredes, vezérkari főnök 1942. október elején bíráló észrevételeket adott ki a 2. hadsereg parancsnokságának, melyben választ követel a magyar csapatok veszteségteljes és eredménytelen hadműveleti ténykedéséről. Jány vezérezredes, a „Helyzet megvilágítás" című 1942. október 12-i jelentésében a legfelső katonai vezetésre hárítja az elégtelen kiképzésből, a katonák erkölcsi-katonai állapotából származó tragikus veszteségeket. (Lásd az előzőekben leirt Hadtört. Levéltár anyagát, megjegyezzük, hogy az eredeti „észrevételek" az iratok rendezésekor nem kerültek elő, s így csak a „Helyzet megvilágitás"-bó1 lehet tartalmára következtetni.) Csak a legfontosabb kérdéseket ismertetjük az alábbiakban: „2321/2. hads. I. a. 42. X. 23. sz. Helyzet Megvilágítás A 291/M. hdm. 4. vkf. 1942. sz. alatt kiadott észrevételekre az alábbiakat kell hangsúlyoznom, hogy a helyzetkép tisztán látható legyen. 1. Hogy a magyar kiváló katona anyag, azt magam is hiszem és vallom, hogy azonban vajmi keveset tud, az bizonyos. Az okokat vegyesdandár, vezérkari, hadtest és hadseregparancsnoki koromban leszegeztem, azokat elvonulás előtt is minden parancsnoki értekezleten ki is mutattam. a./ Túlszerveztünk és ezzel túlléptük a felhígítás határát, melyet még rontott a nemzetiségek beosztása. b./ Kiképzésünk csak szemledombról mutatott jó képet, ha azonban a részletet nézte az ember, látta, a csatár nem mozog helyesen, stb. stb. A c-g közötti pontok apró kiképzési kérdésekkel foglalkoznak. h./ A törzstisztikar túl öreg, nem elég rugalmas. 2. A 2. hadsereg hadrendje papíron tényleg megvesztegetően szép volt. Nehéz fegyvereit az utolsó napokban kapta meg, velük éles lőgyakorlatot nem tarthatott, lőszer sem állt rendelkezésre. ...Vajmi keveset tudtunk, ma már megtanultuk saját kárunkon. A megtakarított pengőkért vérrel fizettünk. 3. A következményeket a csapathoz kell mérni. Itt a német fővezérség követel, amelyet nekünk kell teljesíteni, bár minden alkalommal jelentettem nehézségeinket, sokszor meg is tagadtam meneteket, mikor ellátásunk túlzott terhet rótt csapatainkra. (A 4-7. pontok felsorolásánál sok a kihagyás, de lényegtelen kérdések.) 8. Végül kérem, hogy minden tekintetben egyszerűsítsünk, ne csak a kiképzés és tudás tekintetében, hanem a fegyverkivitelezésben is. Akármelyik orosz fegyvert veszem kézbe, az mind durva formájú, s alig áll néhány alkatrészből, az nem finoman csiszolt, hanem egyszerű és törhetetlen. Hogyan juthatott el Jány Gusztáv a fentiekben leírtak után az 1943. január 24-én kiadott parancsához, azt nehezen lehet megmagyarázni. A különböző források felhasználásával erre kísérletet teszünk. A magyar katonai legfelsőbb vezetés - bár a sztálingrádi (ma volgai-csatának nevezik) harcokról már volt tudomása, nem számolt a 2. magyar hadsereg vonalában a közvetlen orosz támadással. Az orosz támadás váratlan és gyors volt, s ennek az lett az eredménye, hogy rövid idő alatt - 1943. január 12-15-e, majd január végéig a 2. magyar hadsereg teljesen fel morzsolódott, s az akkori honvédelmi miniszter - Nagybaczoni Nagy Vilmos - szerint alig maradt meg 60 000-70 000 ember, az 50 000 munkaszolgálatosból mindössze 5000-6000 fő. Nem foglalkozunk a harcok alakulásával, inkább a Jány-féle különböző parancsok és utasítások bemutatásával igyekszünk a vereség hátterét megrajzolni. Jány hadseregparancsnok a következőket állapítja meg az orosz támadást követően: „Amit én vártam, bekövetkezett. Az ellenség Urivnál óriási túlerővel támadott és a megszálló csapatokat kétnapos harcban tiszteletet érdemlő küzdelemben felmorzsolta. A mindenhonnan összevont tartalékok ellentámadását meghiúsította az ellenség, noha a csapatok úgy harcoltak - a német gyalogezred parancsnokának nézete szerint -, hogy minden dicséretet megérdemeltek. - A csapatok, melyek az ellenség átkarolása elől áttörtek, fegyvereiket nem tudták magukkal hozni. Az ellentámadáshoz összegyülekező részeket megdermeszti a 32 fokos hideg. A helyzetet és a már szétmorzsolt három hadosztályt a pusztulástól csak úgy tudjuk megmenteni, ha az ellentámadás 24 órán belül megkezdődne. Ez csak a német Cramer-hadtest bevonásával lehetséges. Számolok azzal, hogy az ellenség 1943. január 19-én újból támad. Ezt csak úgy tudnánk megakadályozni, ha erős páncélos egységeket tudnánk bevetni. A tüzérség elveszett. A páncélosok ellen kézigránáttal és puskával harcolni nem lehet. A csapatok ugyan a végsőkig kitartanak, de gyors és hatékony segítség nélkül számolni kell azzal, hogy egyik hadosztályt a másik után felgöngyölik. Törzsszállás, 1943. január 18. Jány vezérezredes. " Egy érdekes kérdésre külön kitérünk: a katonákra való utalásnál Jány megállapítja, egyes helyeken olyan katonák vannak kihelyezve, akik koruk és hiányos kiképzés következtében harc céljára nem alkalmasak. Itt jegyzi meg azt is, hogy ez azért van, mert „népünk elégtelen táplálkozása folytán korán elhasználódik". 1943. január 16. Jány parancsot ad Legeza vezérőrnagynak: ,,A 23. és 19. hadosztályoknak az utolsó emberig ki kell tartani. Egy lépést hátrajönni nem szabad. Világos tehát? A legkíméletlenebb rendszabályokkal meg kell akadályozni, hogy egy ember is az állását elhagyja. Ott csak meghalni lehet, de hátramenés nincsen. Köszönöm, végeztem. Isten veled." Jány 20.10 h-kor jelenti Weiche vezérezredesnek: „A IV. hadtest jelenti, hogy nehéz harcokat vívott. Most visszarendeltem védelemre és kiegészítettem a 10. és 13. hadosztály részeivel. A VII. hadtestnek is ugyanezt a parancsot adtam, már mint, hogy tartson ki az utolsó emberig. Ez a hadsereg teljes felmorzsolódását jelenti." ,, 20.16 h-kor Legeza vezérőrnagy visszakérdezi az előbb kiadott parancsot. Igen - válaszolja Jány vezérezredes - az utolsó emberig ki kell tartani." 1943. január 17-20-a között a 2. hadsereg parancsnoksága hadműveleti, harctudósítási naplója nem tartalmaz Jányra vonatkozó feljegyzést. Az 1943. január 20-i, 273/2. I. a. 43. I. 20. sz. parancs a visszaözönlés megakadályozását írja elő. A hadseregparancsnok erélyes és kíméletlen intézkedések végrehajtását adta parancsba, a visszaözönlések és pánikkeltés továbbterjedésének megakadályozására. Általunk fontosabbnak vélt - mondatokat emelünk ki: „...minden alakulatnak ki kell tartani mindameddig, amíg más parancsot nem adok. Ellenszegülőkkel szembeni előzetes vizsgálat nélkül minden tisztet feljogosítok arra, hogy fegyvert használjon... Meg kell érteni, hogy az elveszett becsület visszaszerzéséről van szó." Zielbauer György A Jány-dosszié (3.) Források-parancsok a doni katasztrófáról Jány legvitatottabb - sokak szerint hírhedt - hadseregparancsa a 294/2. hds. l. a 43.1. 24. szám alatti. Sokszor idézgettek belőle, tanulmányok, értekezések tárgya volt. A „hírhedt" jelzőt véleményem szerint az 1-3. pontokban leírtak miatt kapta, s a szó szerinti közlésnek azért van értelme, mert a tábornok merész személyiségére utal. „1. A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés az esküjéhez és kötelességéhez hű - ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott. Állásainkból ellenséges túlerő kiűzethetett még akkor is, ha a csapat kötelességét megtette. Ez szerencsétlenség. De becstelenség az a lelkeveszett, fej nélküli gyáva menekülés, mit látnom kellett, miért most a szövetséges német hadsereg és az otthon mélységesen megvet bennünket. Ehhez minden oka meg is van 2. Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol újjászervezésünket végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul. 3. A rendet és a vasfegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. Ennél kivétel nincs, legyen az tiszt, vagy rendfokozat nélküli honvéd, aki parancsomnak nem engedelmeskedik, az nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse és nem engedem, hogy szégyenünket bárki is tovább nagyobbítsa." Ezzel a Jány-féle paranccsal teljesen ellentétes hangnemű az 1943. február 9-én, 517/2 hds. I. a. 43.1I.9. sz. helyzetjelentés. A nyolc pontból álló jelentésnek néhány olyan megállapítása van, mely teljesen ellentétes a „hírhedt-híres" hadparancs szellemével. Ilyen megállapítások: - „A gyülekeztetett részek embereinek erőállapota a hosszú menet, hideg és elégtelen élelmezés és meg nem felelő elhelyezés miatt olyan alacsony, hogy az előttünk álló menetet a zöm nem bírja ki. - Az ismételt követelésre, hogy bocsássanak vasúti szerelvényeket rendelkezésünkre, a németektől válasz nem érkezik. - Az a benyomásom, mi már a Don-menti harcok alatt kialakult, beigazolást nyert, hogy a hadsereg feladata, a német egységek biztosítása, ha fegyver nincs, akkor az élő tömeg szerepeljen a sebesség csökkentő ütközőként. Ugyanezt a szerepet töltötte be a III. hadtest, mely becsülettel állta még akkor is helyét, mikor helyzete reménytelen és teljesen kiszolgáltatott volt. vitéz Jány vezérezredes. sk." A szovjet csapatok további előretörése miatt 1943. március 5-én rendelték el a 2. magyar hadsereg csapatainak sürgős hátravonását a Dnyeper nyugati partjára. A 2. hadsereg hazahozatalára vonatkozó vezérkari főnöki elhatározás, mely teljesen összhangban volt a kormánykörök szándékával, éles ellentétben állt a feltétlen németbarát katonai vezetők akaratával. Ennek nyíltan hangot adott Kovács vezérőrnagy, aki Jány közvetlen beosztottja volt. A 2. magyar hadsereg hazaszállítása 1943. április 24-től május elejéig tartott. A vaskereszt lovagkeresztjével kitüntetett Jány vezérezredes és szűkebb törzsének ünnepélyes fogadására 1943. május 1-jén került sor a Keleti-pályaudvaron. Ünnepélyesen fogadtak a ,,békehelyőrségekbe" bevonult alakulatokat is. A vezérkari főnök külön programot készített el az ünnepélyes fogadásra (53. 133. sz. eln. 4. vkf. 1943.): - Munkácsra való érkezés alkalmával a VIII. hadtest parancsnoka nevében az állomás parancsnok jelentkezik, és fogadásának programját átnyújtja. - Miskolcon való átutazása alkalmával a 7. ker. parancsnoka jelentkezik. - Hatvanig elébe utazik és üdvözli a H.M. úr részéről az elnökség vezetője. - Budapesten fogadja az ország és a magyar királyi kormány nevében: a magyar királyi Miniszterelnök, honvédelmi miniszter, a kormány néhány tagja és vezérkar főnöke. A fogadásnál megjelennek még a HM., a Vkf beosztottjai, hadtest, hadosztályok parancsnokai, a budapesti helyőrség, továbbá nagy tiszti küldöttség. - Rádióközvetítés, Megérkezés időpontja: 1943. május 1-én 17 óra 30 perc. Vitáz Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg volt parancsnoka Horthytól nyugállományba való helyezését kérte. Ettől kezdődően semmilyen szerepet nem vállalt a továbbiakban. Szálasi hatalomra kerülése után is távol tartotta magát mindentől. A konklúzió levonását az olvasóra bízom azzal, hogy normális viszonyok között a németekkel szembeni magyar érdekek következetes képviselete és az 1943. január 16-i Legeza vezérőrnagynak, az 1943. január 20-i (minden tisztet feljogosítok arra, hogy fegyvert használjon) majd az 1943. január 24-én kiadott hadparancsa teljesen ellentmond egymásnak. Ezekkel a hadparancsokkal szemben egészen más hangnemet tükröznek az ezt követő helyzetjelentései, melyek világosan és félreérthetetlenül tükrözik azt a véleményét, hogy beigazolódott, hogy a hadsereg feladata, a német egységek biztosítása, ha fegyver nincs, akkor az élő tömeg szerepeljen a sebesség csökkentő ütközőként. Ezt a szerepet töltötte be a III. hadtest is. Hogy a háború befejezését követően mennyire ismerték a felsorolt forrásokat, azt megállapítani nem állt módomban. Feltehetően Jány Gusztáv népbírósági perénél a parancsok-jelentések nem voltak ismeretlenek, feltehetően nem akartak ezekről tudomást venni. Dr. Zielbauer György A magyarok nyilaitól ments meg Isten! Volt egykor a jelszó, tartósan semmikor sem igáztunk le egy nemzetet sem. Hogy voltak kalandozások, javak szerzése, honfoglalás utáni időszakokban, az igaz, de hamarosan Szt. István király felismerte a helyzetnek elpusztító hatását, okos és bölcs rendelkezéseivel megszüntette a kalandozásokat, véglegesen letelepítette a magyarokat a Kárpát medencében. Gyönyörű helyet választott ki magának " Ha Föld, a Föld Isten kalapja, úgy hazánk, hazánk bokréta rajta" Így szól egy szép ének. Külföldön 1. Japán és Okinawa: 51 000 2. Dél-Korea: 39 000 3. Fülöp-szigetek: 14 200 4. Guam: 9 000 5. Diego-García: 1 800 6. Ausztrália: 700 7. A 7. flottán. 33 000 Nagy-Britanniának Hongkongban 7100 katonája, Franciaországnak pedig Francia-Polinézián kétezer, ÚJ-Kaledóniában ezer katonája tartózkodik. E térségben két országban vált ki feszültséget az amerikai katonai támaszpont. A Fülöp-szigeteken a támaszpontokkal szemben már 1959-tól tapasztalható ellenállás, s a hetvenes évek közepétől kilátásba helyezték azok felszámolását. Így Washington 1979-tól ötévenként megújítandó bérleti szerződéssel biztosítja a subic-bayi haditengerészeti és a Clark légi támaszpont fenntartását. Del-Koreában a koreai háború befejezését követően az 1953 októberében kötött amerikai-koreai védelmi szerződés alapján állomásoznak amerikai csapatok. Jelenlétük ellen már többször tiltakoztak a Koreai Köztársaság lakosai, s állandó feszültséget tart fenn az északi és déli országrész között. Közel- és Közép-Kelet E térség néhány országában még a nyolcvanas évek közepén is állomásozott kisebb létszámú amerikai katonaság. Így Egyiptomban 1500, Libanonban 1200 és Szaud-Arábiában 600. Nagyszámú külföldi haderő 1990 őszén, Kuvait iraki megszállását követően került a Perzsa-öböl térségébe az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata alapján. A Kuvait felszabadítására 1991. január 17-én megindított Sivatagi Vihar fedőnevű hadművelet végrehajtására 28 nemzet, öt kontinens országai küldtek csapatokat. A nemzetközi összefogásból az egykori szocialista országok némelyike is kivette a részét. Hazánk egy 40 fős orvoscsoportot küldött. Orvosaink május 29-én hazatértek. A hadművelet megindulásakor az öböl térségében állomásozott néhány ország haderejének hozzávetőleges létszáma: 1. Egyesült államok: 500 000 2. Nagy-Britannia: 15 000 3. Franciaország: 11000 4. Szaud Arábia: 65000, 5. Egyiptom: 20 000 6. Szíria: 8 000 7. Pakisztán: 5 000 8. Argentina: 1000 Kuvait felszabadítása után, a tűzszünetet követően megkezdték a külföldi csapatok kivonását, de az öböl térségében az USA-nak még legalább 400 000 katonája van. Libanonban tartósan állomásozik nagyobb létszámú szíriai fegyveres erő. Az 1976-os rijádi megállapodás nyomán, a fegyverszünet megtartása címén 30 ezer fős szíriai haderő tartózkodik Libanonban. Izrael most azzal vádolja Szíriát, hogy az Öböl-válságot kihasználva bekebelezte Libanont. Bögös László | |
