 |
    |
 |
Licit Kádár sétabotjára TISZTELŐK, GYŰJTŐK, ÜGYESKEDŐK Licit Kádár sétabotjára A világon nem volt még, s talán soha nem is lesz ilyen árverés. A teljes Kádár-hagyaték került kalapács alá –három napon át folyt a licit. A sok-sok vásárló között akadt, akinek Kádár János iránti tisztelete nyitotta meg pénztárcáját, míg mások gyűjteményüket gazdagították, s jó néhányan kifejezetten a jó üzlet reményében jöttek. -Van fogalma róla, menyit ér egy olyan pohár, amiből Kádár ivott?- Az elegáns úr fürkészően figyel, van-e bennem ennek felméréséhez elegendő üzleti érzék. Aztán a poharakat rejtő dobozra bökve hevesen magyarázza: -Valódi ritkasághoz jutottam. Kanadából repültem ide, kizárólag az árverés miatt. Kádár neve ma is jól cseng Nyugaton, „a legvidámabb barakk” első emberének személyes tárgyaiért a gyűjtők minden pénzt megadnak. Eközben folyik az árverés az Iparművészeti Múzeumban; hol itt, hol ott emelkednek magasba a sárga licitkártyák. Koppan a kalapács, újabb és újabb tárgyak kerülnek sorra. Az árverést vezető hangja hallatszik: árajánlatokat kérek! És már mondja is a következő tétel kikiáltási árát, hogy megszerzéséért harcba szálljanak az érdeklődők. Egyszerűen öltözött, idős asszony huppan le a mellettem lévő székre. Bejövetkor véletlenül láttam, milyen nehezen guberálta össze a licitkártyáért az ezer forintot, márpedig azt mindenkinek meg kellet vennie a belépéshez. Az utolsó százast már fémpénzekből számolta le. -Borzasztó, mennyire felverik az árakat –panaszolja. –Igaz nem reméltem, hogy vásárolni tudok. Nem telik nekem arra. De eljöttem megnézni, kik hordják széjjel a hagyatékot –mondja, és előbbre megy néhány sorral, hogy jobban lássa, mire licitálnak. Három srác ül le nagy zajt csapva a hátsó sorban. -Nagy baromság volt háromezret kifizetni azért, hogy bejöjjünk –közli véleményét hangosan a szőke. –Ha már itt vagyunk, vegyünk is valamit –s azzal a katalógus tanulmányozásába mélyed. Később látom, aprócska vázát vett. -Mihez kezd vele? -Elteszem emlékbe. A gyerekemnek megmutatom majd, elmondom neki, kié volt. Másra úgy se jó. Az első napon a hanglemezek kerültek kalapács alá, és egytől egyig elkeltek. Másnap az olcsóbb tárgyakat kínálták, amelyekért a gyűjtőkön kívül elsősorban a Kádár-tisztelők versenyeztek. Különösen Kádár János személyes használatú holmijaiért folyt nagy „harc”, értük a kikiáltási ár százszorosát is hajlandók voltak megadni. A sétabotja például 100 forint helyett 10 ezerért kelt el, sakk-készlete árát pedig 600-ról 30 ezerre verték fel. -Hát, nekünk itt nem terem babér –kesereg az 50-es férfi a ruhatárnál. –Ezekkel az árakkal nem tudunk versenyezni. Állami múzeum számára akartunk vásárolni, de szegények vagyunk mi ehhez, a kiszemelt tárgyakat mind megvették előlünk. Szomorú, hogy a múzeum semmilyen előnyt nem élvez, ugyanúgy licitál, mint a magánszemélyek. Sőt a vételáron felül a 20 százalékos forgalmi adót nekünk is meg kellene fizetnünk, ha sikerülne valamilyen darabra szert tennünk. Óvatosan csúsztatja a reklámszatyrába az imént átvett szerzeményét a pocakos fiatalember. Rám néz, aztán büszkén mutatja a kristályvázát. -Olyan lehetőség ez, amit nem szabad kihagyni; a történelem egy darabkáját vettem meg hétezer forintért. Ne higgye, hogy rajongtam Kádárért, egyáltalán nem, sőt utáltam az elvtársak kiváltságait. Az egyik sor szélén idős hölgy szorítja magához csomagját. A papírzacskóból a Kovács Margit-kerámiák jellegzetes feje látszik ki. Szektadráma Texasban A szekták száma az Egyesült Államokban legalább 120 és többségük nem hajlik az erőszakra, de számosan közülük a fanatizmus, a megszállottság és az agresszivitás rabjai. Tagjaik feltétel nélkül követik vezetőjüket, s erre hátborzongató példát kapott a világ 1978-ban, amikor Jim Jones szektafőnök 900 „agymosott” emberét a guyanai őserdőbe csalta, ahol Amerika történetének legnagyobb tömeges öngyilkosságát követték el. Amerika mostani, a televízió nyilvánossága előtt lejátszódó szektadrámája nem volt előre látható. A százezer lakosú texasi Waco város vallási fanatikusainak farmját az Alkohol, Dohány és Tűzfegyverek amerikai irodája már régóta szerette volna átkutatni, mert felmerült a gyanú, hogy a wacói szekta egy ideje illegálisan nagy tűzerejű fegyvereket halmozott, illetve halmoz fel. Az Egyesült Államokban egyébként nem tilos a fegyvertartás, és az ország 250 milliós lakossága élt is a lehetőséggel, mert mostanában mintegy 200 millió fegyver gyűlt össze a háztartásokban... Waco szektafarmjának fegyvereitől viszont annyira tartott már az említett hatóság, hogy saját emberét küldte be ismeretlenül a szektatagok közé, és a baj ebből származott. A „kém” ugyanis rossz megfigyelőnek bizonyult, mert azt jelentette, hogy nem lesz nagy ellenállás, ha a kommandósok elfoglalják a „Branch Davidians”, a „Dávid törzse” szekta központját. A marhaszállító teherautókon megbúvó 100 rendőrt azonban erős tűz fogadta, és 45 perces valóságos csata alakult ki, amely után négy rendőr és néhány (9-10) szektatag terült el holtan az „Isten erődítményévé” kiépített farm körül. A szekta vezetőjét egykor Vernon Howellnak hívták, és úgy vette át csoportjának vezetését 1987-ben, hogy elődjét és annak fiát néhány lövéssel egyszerűen leterítette társaival, amiért bíróság elé is került, de felmentették. Akkoriban állítólag még viszonylag normálisan viselkedett, de egyik dalának (Howell rockénekesnek készült) önkritikus sora már így hangzott: „Él Wacoban egy őrült...” Ezután Izraelben járt, nevet változtatott: David Koresh lett, majd megváltó ként kezdett ágálni embereinek körében. Jézus Krisztusnak adta ki magát, és megjövendölte a világ végét, mire számosan még komolyabban vették. Ausztráliában, Angliában és Texasban összesen mintegy 200 követője él a 33 éves fiatalembernek, aki alkalmanként „Isten tengerészgyalogosá”-nak is tartja magát, hívei pedig természetesen az ő tengerészgyalogosai... Amerikai lapjelentések és szektaszakértők szerint Koresh esetében nem igazi vallási vezetőről van szó, hanem közönséges szélhámosról, akinek sérült az idegrendszere. A jó megjelenésű férfi nem végezte el az általános iskolát sem, viszont kitűnő szónok, színes egyéniség, akihez különösen a nők és a magányos férfiak vonzódtak. A farm körüli „csata” előtt még 19 felesége volt és legalább 15 gyereke. Az utóbbi hónapokban már „kölcsönkérte” a tagok feleségeit, sőt azok 13-14 éves lányait is. „Az elmúlt két évben sok gyermeket nemzettem, és igaz az, hogy sok feleségem és gyermekem van” –üzente az „Isten erődítményéből” a szektavezér, s ezzel megerősítette azt, amit a sajtóban is írtak róla. Koresh szektája 1935-ben szakadt ki az adventista egyházból, amely egyébként tekintélynek örvend az Egyesült Államokban, ahol mintegy 1,8 millió tagot számlál, legtöbbjük Amerika déli vidékein él, ott, ahol az önjelölt vallási megszállottak mindig visszaéltek Isten nevével és személyével. Szakértői vélemények szerint az Egyesült Államokban jelenleg mintegy 600 olyan vallási csoport, szektaképződmény működik, amely teljesen kiszakadt a társadalomból, és saját „törvényei” szerint él. Legtöbbjüket a világvégében és az „utolsó nagy ütközetben” való hit tartja össze, s erre épített az elmúlt hetekben a gyilkossá vált „Dávid törzse” szekta vezetője, David Koresh is. A fegyvereket és a több hónapra elegendő élelmet ezért halmozták fel erődítményükben, miközben „Isten parancsára” vártak, amelyet természetesen ifjú prófétájuk közvetít az égi intelem megérkeztekor... „Isten legidősebb fia” (Koresh egy rádiós beszélgetésben nevezte magát így) világvége-őrülete során „érzelmeit” is kimutatta: néhány gyerekkel együtt elengedett tíz kutyakölyköt is, mert anyjuk elpusztult a lövöldözés során. A gyermekek kísérték biztonságba a kiskutyákat, és így legalább ők nem tartoznak már a szektavezér fennhatósága alá, aki állítólag további isteni sugallatokra vár a rendőrség és a világ televízióinak gyűrűjében. Egyikőjük, az amerikai NBC „Waco ostroma” címmel máris filmet kezdett forgatni a véres szektatörténetből, melynek vége több mint egy hónap elteltével sem ismeretes. Erni Péter A BÉKE tanyája.... 1988, jun.29. Város szélén, erdő szélén, Bújnak meg a kertek, Ide járnak nagyon gyakran Nyugvást kereső emberek. Kertnek-kert a szomszédja, Szíves-nyájas emberek lakják, Nem kell ide, senkit csalogatni, A barátság hoz ide mindenkit. Hogy mi minden van a kertben, Nem lehet azt felsorolni, Van itt virág, eper, málna, És ami kell még a konyhára, Egyik szebb mint a másik, A munka édes gyümölcse beérik. Itt van igazi baráti boldogság, Derű mosoly, vidámság... Hogy ki ne száradjon a jóság virága, Sörrel, borral egymást megkínálja. Van itt kacagás, nevetés, Igazi felebaráti érzés, És amikor a nap is elfáradt, Leszáll az erdő túloldalára, Indul a KukuIló is jó éjszakára. Csen némaság él e tájon, Egy kis madár ugrál a fákon. Ezernyi színben játszadozik, A kertek tarkabarkasága. Itt ülök a magányban, Szorgos hangyák futtában, Csodálkozva néznek rám, Sietve mennek tétován. Kis alpesi házikó a vendéglátó, Van itt bőven enni, innivaló, Barátsággal fogad mindig, Testet, lelket felvidít. Íródott e vers Péter unokám neve napjára... Ki vagyok én? Asszonyomnak szólít a vécésnéni, naccsosasszonynak mond a piacon a zöldséges, ön következik, hölgyem, invitál a székbe a fodrász, tessék leülni, néni, mondja a gyerek a villamoson, ketteskének becéz a kórházi ápolónő, kedveském, szólít meg a közértben a velem egyidős asszony, s megkér, olvassam le a dátumot a kefires pohárról; én vagyok a következő a körzeti orvosnál és én vagyok a te hülye állat a Trabant vezetőjének, amint a még villogó zöldben átmegyek a zebrán, drága szép naccsága vagyok a kvarcórát áruló cigányasszonynak, kedves ügyfél az OTP-ben, megszólítást se érdemlő kérelmező a tanácson, elvtársnő a gyárigazgatónak, bár fogalmunk sincs, melyikünk melyik párt tagja vagy nem tagja, szaktársnő, mondja a művezető, tisztelt felperes vagyok a bíróságon, kedves szülő a gyermekem osztályfőnökének, szülőtárs a gyermekem osztálytársa apukájának, anyuka a védőnőnek, sporttársnő a kocogó partneremnek, lakótársnő a lakóhelyemen, kedves hívem a papnak, testvéremnek szólít az alkalmi hittérítő, egy tanfolyamon kertészkedő társam vagyok a mellettem ülőnek, embertársam, mondja a vak ember, akit átsegítek az utcán. És otthon én vagyok anyósomnak a kismenyem, apámnak lányom, szép sógornőm a sógornőmnek, nővérkém a húgomnak, hugicám a bátyámnak, anyuci a gyerekemnek, kislányom a nagyanyámnak, keresztjánykám a keresztanyámnak és figyelsz rám a férjemnek. Ennyi megszólítás után csak kapkodom a fejem: Ki vagyok én? Vagyok egyáltalán? S.K. | |
