 |
    |
 |
A szabadság kapujában Pécsi Vilmos 1944-1956 13 év története dióhéjban. 1987. szeptember. 90. old. Ne, látom világosan, hogy forradalom az, ami történik. Az első napon csak azt tudtam, hogy Budapest népe felkelt. Brecht azt mondta egyszer: A népet nem lehet leváltani. Ez igaz, de nép leválthatja a kormányt. A magyar nép ezt tette 1956. október 23-án. 93. old. A Rádió épülete előtt tört ki, az első lövések 1956. október 23-án este 8 és 9 óra között dördültek el. Gerő trónolt a telefon mellett, ő biztosította a kapcsolatot Moszkvával. Gerő és Andropov párbeszéde. Jöjjenek az oroszok? - A kormány tagjai egyenként kérdezte a kormány tagjait – jöjjenek; ...Nagy Imre hallgatott... Gerő a párt első titkára. Október 24-e hajnala óta a keleti határon szinte szünet nélkül özönlöttek az oroszok. 109. 1956 okt. 25. Véres csütörtök, mert az ÁVH a Parlament előtt teljesen indokolatlanul belelőttek a fegyvertelen tömegbe. Gerőt kritizálják, Gerőnek menni kell, Gerő helyébe Kádár lép. Létre jött az a helyzet, ha ez júniusban jön amikor Rákosi lebukott, akkor ma nincs felkelés Magyarországon. Az oroszok behívását Nagy Imre nem írta alá, tényleges magyar miniszterelnök. 165. Szoboljev Szovjetunió képviselője mondta: Magyarországon csekély számú ellenforradalmár fasiszta felkelés folyik, a magyar kormánynak el kell fojtani. A Kossuth rádió meg közölte: hogy az országban nem fasiszta összeesküvés, hanem nemzeti forradalom tört ki. 167. Benjamin László verse: Lánctalpakon egyenruhában jött a halál értetek. Szerelem, munka, remény, jó és rossz már tőletek elvétetett. De már emléketektől is veszik el a becsületet. Élők és holtak, fosztogatólag titeket gyaláz, aki ezt a szomorú országot utolsó kincsétől akarja megfosztani. Hát jöjjön a lánctalpas hatalom, Szívünket fossza ki, Ágyúszó, könnyűzene búcsúztatja az elesetteket, Nem sírás. Mi lesz velünk már csak a sírban a szabadulás? Nincs felelet, csak vér van, csak gyász. 174. Mindszenty József bíboros prímás, kit 1948. dec. 26-án tartóztattak le és 1949. február 3-án ítéltek el életfogytiglani börtönre. 183. Kossuth és Petőfi Rádió önvallomása: hogy a rádió „hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon” 215. 1956. november 1-én Kádár János és Münich Ferenc megállapodott abban, hogy új forradalmi központ megszervezése létkérdés. Az esti órákban elhagyták Budapestet és hozzáláttak a forradalmi ellentámadás előkészítéséhez. 233. Arról, hogy hová mentek nem beszél hivatalos krónika. Feltehetően a tököli szovjet katonai támaszpontra. Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy innen elvitték őket a Szovjetunióba, Ungvárra. Kádár egy 1959. december 7-én kijelentette Ungváron: „Három évvel ezelőtt, amikor a magyar nép nehéz helyzetben volt, én már jártam ezen a vidéken. Azért jöttünk ide, hogy testvéri segítséget kérjünk a szovjet néptől” 249. Ott volt Jurij Andropov és hazudott az utolsó pillanatig... Nagy Imrében valami remény volt, hogy a Szovjetunió nem követ el ilyen gazságot, hogy ennyi tankkal gyilkolja a magyar népet. 248. Király Béla vezérőrnagy így emlékezik az események folytatására. „Amikor a szovjet csapatok elkezdték a tüzelést a Budapest körül felállított nagyon gyenge védelmi vonalunkra, felhívtam Nagy Imrét és mondtam: Szovjetunió háborút visel ellenünk. Nagy Imre hitte, hogy a Szovjetunió nem ennyire barbár.” 1956. november 4. vasárnap 247. old. 250. Nagy Imre kéri Maléter Pált és Kovács Istvánt, vezérkari főnököt, akik tegnap este 10 órára mentek ki a szovjet hadsereg parancsnokságra, jöjjenek vissza (Maléter honvédelmi miniszter volt). Az oroszok fogságban tartották őket. A tehetetlenség hangja: 7 óra 14 perckor elhangzott felhívás: „Figyelem, Figyelem, fontos felhívást olvasunk fel: A magyar kormány felkéri a szovjet hadsereg tisztjeit és katonáit, hogy ne lőjenek. Kerüljék a vérontást. Az oroszok barátaink és azok is maradnak.” 252. Nagy Imre és többi más magyar vezető családostul védelmet kapott a Jugoszláv nagykövetségen. Összesen 42 személy kapott menedéket. Az egész pártvezetésből csak Kádár volt szabadon. 253. old. 254. 1956. november 4-én. Apró Antal, Kádár János, Kosa István, dr. Münich Ferenc. Megalakult a Magyar Forradalmi Munkás Paraszt Kormány. 289. November 6-án éjjel néhány harckocsival elindultunk a főváros felé. Simán ment minden. A kerepesi temető környékén azonban egy két órával odaérkezésünk előtt... Egy töltényt találtak nála és ezért kísérték a Kossuth akadémiára, ahol a dísztermében egy hat tagból álló orosz hadbíróság halálra ítélte a 14 éves gyereket. Egy orosz katona kísérte Sanyit a díszteremből a hátsó udvarra, ahol a kőfal mellett már hullahegy volt, közvetlen mellettük egy óriási gödör frissen megásva. Az orosz katona 5-6 méterre megállt a kőfaltól, és Sanyit előre küldte. Amikor már csak egy méterre volt a kőfaltól, meg akart fordulni, hogy lássa, hogy miért nem lő az orosz katona. Fordulás közben dördült el a pisztoly és tarkójára irányított lövés a jobb füle alatt érte Sanyit. A lövedék a bal szeme alatt jött ki. Sanyi elesett, de nem vesztette el az eszméletét. Az orosz katona hozzáment, és a földön fekvő fiúnak, a második lövést egészen közelről a légcsőre irányította. Sanyi a földön könyökölt, és a bal kezével megpróbálta elnyomni a pisztolyt. Amikor a második lövés is eldördült, elvesztette eszméletét. Arra ébredt fel, hogy fázik és valami nyomja a hátát és a lábát. Halottak voltak akiket utána végeztek ki. Rengeteg vért vesztett, óriási erőfeszítésébe került, hogy kihúzza magát a hullák alól. Ahhoz viszont már hiányzott az ereje, hogy lábra tudjon állni, de teljes mértékben tudatánál volt. Tudta, hogy éjszaka van. Azt is tudta, hogy segítségre van szüksége, mert még mindig vérzik. Kúszva, a földön vonszolva magát a kőfal mellett haladt a gyengélkedő felé, amíg elér egy kapuhoz. Az ajtó alsó fabetétje ki volt esve, és keresztül tudott mászni rajta. Tudta, hogy a másik oldalon klinikák vannak. Imádkozott, csak annyi ereje maradjon, hogy az egyik klinikát elérje. Borzalmas erőfeszítés után elérte a csengőt, majd újra elvesztette az eszméletét. Fehér ágyon feküdt, amikor magához tért. Az ápolónővérek elmondták, hogy már három napja ott van. Nem is azon a klinikán fekszik ahová becsengetett, mert az orvosok féltek, hogy az oroszok észreveszik, hogy az egyik halottuk megszökött, és a vérnyom, amit kúszás közben maga után hagyott, rátalálnak. A kerteken keresztül áthozták erre a klinikára, ahol már biztonságban volt. Az első golyótól elvesztette a bal szemét. A második golyó az alsó állkapcsát roncsolta szét teljesen, aminek következtében sem enni, sem beszélni nem tudott. Intravénásan táplálták. Csoda, hogy életben maradt. A bal hüvelykujját a második golyó roncsolta szét. Mindent leírt amit mondani akart. Leírta, hogy mi történt vele. Leírta nevét, címét. Az orvosok mindent elkövettek, hogy életben tartsák. Három műtéten ment keresztül és már januárban elhagyta a klinikát. Két corvinista bajtársa segítségével nem haza ment, hanem egyenesen Jugoszláviának vették az irányt, mert az osztrák határ akkor már nagyon veszélyes volt Jugoszláviából rövidesen Németországba került, még 1957 nyarán felvette a kapcsolatot velem (corvin barátjával) 1960 ... Németországban is operációk során ment keresztül, üvegszemet kapott, a csípőjéből kivettek egy csontot, és azzal próbálták rendbe tenni a szétroncsolt állkapcsát. Az állandó fejfájásait csak fájdalomcsillapítóval tudta elviselni. Lelkiállapota nagyon erős volt, ebben a pillanatban kezdené elölről még akkor is, ha tudná, min kell keresztül menjen. Németországban leérettségizett, és jogi egyetem hallgatója lett. Ösztöndíjat kapott és diákotthonban lakott. Egy német család örökbe fogadta. 287. Szabad Rajk Rádió! Ne higgyetek a hazaáruló Kádár Jánosnak, ígéreteinek. Ne higgyetek neki, hogy a Kádár klikk Magyarország önállóságát kívánja biztosítani akkor, amikor idegen hadsereg fegyvereivel rendez tömeggyilkosságot hazánk földjén, amikor a kommunizmus és a nemzeti önállóság gyönyörű gondolatait véres és barbár módon legázolják. Ki bízta meg Kádár János klikkjét az ország kormányzásával? Az önálló magyar nemzet, vagy az idegen hódító hatalom, amelynek sok ezer főnyi csapatai holttesteken át gázolnak ebben az országban? 313. Kádár János 1956. november 11-én így nyilatkozott: Kádár kijelentette, hogy az október 23-án megindult népmozgalom okai a korábbi pártvezetés hibáira vezethetők vissza, amelyek miatt a tömegek felháborodása jogos volt. Kádár szerint tehát jogos népmozgalom és nem ellenforradalom robbant ki 1956. október 23-án. Nagy Imre kommunista volt és maradt mindvégig. Ennek ellenére két év után Kádár Nagy Imrét kivégeztette. 315. Becslések szerint kb. 30-40 ezer között mozgott az internáltak száma 1956 után. Vagyis ennyi embert ítéltek el jogerősen és börtönöztek be. A kivégzettek száma2 ezerre tehető. A legalacsonyabb szám: 453 fő lehetett a kivégzettek száma. 336. Kádár ígérte: Nagy Imrét semminemű veszély nem érheti, ha kijön a Jugoszláv követségről, ezt ígérte november 22-én. Amikor kijöttek a követség kapujából, letartóztatták őket és később titkos per után kivégezték Nagy Imrét. Csalódtak akik hittek Kádár ígéretében. 2000-re becsülték a kivégzettek számát, 20-30 ezerre az internáltak számát. 342. 1956. október 23-a és december 31-e között harci cselekmények között kb. 19 222 ember sebesült meg. Közülük 16 700 Budapesten. 2502 ember vesztette életét. 346. Az oroszok a legbrutálisabb eszközeiket alkalmazták. Páncélosokkal zárják le ... 356. A legvéresebb karhatalmi kilengésre Salgótarjánban került sor, december 8-án. Kádár 1954. július 22-én szabadult. Nagy Imre alatt szabadult. Vers Rákosi magasztalására: Gyertek lányok, öltözzetek fehérbe, Szórjatok virágot Rákosi Mátyás elébe. Hadd járjon ő a rózsában bokáig, Éljen-éljen Rákosi elvtárs sokáig. EGY KOLNI SHOW MENEDZSER egymillió márkát akar fizetni azért, hogy Lenin bebalzsamozott holttestet bemutathassa a világ különböző helyein. A nem vadonatúj ötlet nem sokkal az után látott ismét napvilágot, hogy a moszkvai Mauzóleum elől bevonták a díszőrséget, s ismét olyan hírek keltek szárnyra, hogy Lenin holttestet elviszik a Vörös térről, majd eltemetik Szentpéterváron, a síremléket pedig lebontják... Forradalmár aszpikban Felújítás tizenhat havonta Örökös nyugalom? Amikor a világ első proletár államának alapítója és vezére hetven évvel ezelőtt meghalt, az akkori legtudósabb tudósok láttak hozzá, hogy konzervaljak a holttestet. Ereit glicerinnel, formalinnal és alkohollal töltötték fel, mégis egy teljes hónapig tartott, amíg sikerült felülkerekedniük az enyészettel szemben. Egyes testrészeitől már akkor megszabadultak. Vlagyimir Iljics azóta, eszméivel ellentétben, romolhatatlan. Igaz, bőre egy részét, az ujjai hegyét és összes haját kicserélték már, amúgy azonban egészen jó karban van. A szarkofágban, amelyben őrzik, állandóan tizenhat fokos hőmérséklet uralkodik, ezt és a helyiség páratartalmát számítógépek ellenőrzik. Generáljavításra tizenhat hónaponként kerül sor - ilyenkor bezárják az újkori piramist, és a rég holt vezért két hétre tartósító oldatba merítik. Amikor a kúra véget ér, az erekben lévő (és nem keringő) vegyszereket újakkal cserélik ki. A befejező mozzanat az átöltöztetés: tiszta inget és új nyakkendőt kap – sötétpirosat, fehér pettyekkel. Életében ez volt a kedvence. Átmenetileg úgy tűnt, nem lesz több generálozás, Lenint az egyik szentpétervári temetőben nyugvó rokonai melle temetik. Mára fordult a kocka: az orosz parlament egyharmada ismét kommunista, ők pedig aligha engedik meg, hogy a kedvenc múmiájuk a föld alá kerüljön. -mpr- Jekatyerinburgból hogyan lett Szverdlovszk? Távol a hazától, még térképen is légvonalban több mint 3000 Km. Az Uralon túl, na a Volgán is túl van ez a város. 1945-46-47-ben éltem itt ebben a városban, mint orosz hadifogoly. Kutya hidegek voltak. Szeptemberben leesett a hó, és tartott májusig. Fogcsikorgató hideggel kellett megbirkóznom. Valóságosan sírt a hó a „valenkin” alatt, ahogyan ráléptünk, nyikorgó-nyekergő Bartók szimfónia menetelésünk alkalmával és ez a kellemetlen, idegeket megborzongató hang kísért mindig, amerre csak jártunk. Gyermekkorom óta belém ivódott a szobrok iránti tisztelet, hiszen ha valakit halála után úgy tisztelnek meg, hogy ércbe öntik annak képmását, akkor ez a volt földi némber kiérdemelte az utókornak a háláját, nagy jótevője volt az emberiségnek, vagy valami nagy tettet vitt végre... Legalább minket így neveltek, szobortisztelet volt bennem is. Amint reggelenként hajtottak a davajok a dermesztő hidegben, mindig egy ércszobor mellett kellett elmenni. Szentek szobrairól általában felismerem a volt földi lényt, pl. szent Péter, Jézus stb., de erről a szoborról nem tudtam semmit sem, ki volt ez a nagy szovjet legendás hős, akinek a hálás utókor ily pompás szoborral akarja leróni iránta érzett háláját. Na majd érdeklődünk a "davajtól" aki betöltött pisztoly bátorságával kísért bennünket a kőbányába. Mivel az orosznyelvi tudásunk még embrió állapotban volt, de azért már tudtuk kérdezni a "davajt" kakda?????? Kicsoda ez a emberi szobor? A davaj nem sokat gondolkodott,... rögtön adott is rá választ: egy nagyot köpött a szobor felé. Megrettenve néztem ezt a megtisztelő-gyalázkodó választ, hát ezt illeti ez a szobor? Nem tisztelet, hanem köpködés?... Hátha köpködi az orosz katona, ennek valami oka van, de mégis ha már szoborban itt áll Szverdlov főterén..., hát mégiscsak tett valamit az emberiség sorsának jobbrafordulásának érdekében, hiszen azért csak azokat szokták haláluk után megmintázni, fából, gipszből, bronzból akik kiváltak a mindennapi szürkeségből... hát ez az ember mivel érdemelte ki az utókortól, hogy bronzban örökítsék meg a küllemét?... Ez 1945-46-47-ben előttem ismeretlen maradt, hiszen lágeri élet nem volt, azaz nem adott lehetőséget arra, hogy valami kulturális gondolatokkal birkózzunk, legnagyobb harcunk az élet megmaradására, annak fenntartására központosult, a lágerban naponta több halott lett, nem is volt lelkierőnk ahhoz, hogy valami helyi kultúrába kóstolgassunk bele. Így ez a szobornak a kiléte felfedezetlen maradt sőt feledésbe is ment, mert más munkahely más útvonal és így a találkák is elmaradtak. És mit tesz Isten?... Az újságokból felismerve a homályból szinte kirepülve megjelennek a cikkek..., s kiről is szól?... Arról a személyről, akinek a szobra előtt reggelenként dideregve meneteltünk, akit az orosz katona köpködött. Na jól van, ha egy ateista nem emeli meg a kalapját Isten e szobra előtt ez érthető hiszen Istentagadó, de nem találkoztam olyan hitehagyottal, hát jól van, nem köszönti a szobor előtt, de nem is köpködi. Az újságcikkek alapján élesen kirajzolódott a Szverdlov körüli nimbusz, de egyet bizonyít, hogy magában a nagy SZU-ban sincs egyenlő elvi, politikai szemlélet az elvtársakban. Azaz, nem mindenki ad ötöst, egy szentképet, Szverdlovnak, azért a cselekedeteiért, amit vagy parancsra, vagy életmentésre, vagy politikai meggyőződése alapján végzett Mennyi taps, vörös virágcsokor, ünnepi hangulat övezte ennek a szobornak a felavatását, ámulatba és bámulatra gerjesztette a szovjet népet, mondván ezek a nagy cári uralkodók döntötték a nyomorba a muzsikot, zsarolta és éheztette a millióknak táborát. Nincs irgalom, kegyelem, pusztuljon a férgese, vessünk véget a volt cári uralomnak, még az emlékét is gyomláljuk ki az orosz nép szívéből..., mert most következik majd a földi boldogság, Marx, Engelsz, Lenin, Sztálin jöhet csak az élre, ők a nagy felszabadítók a tőkés hatalom alól. A nép lelkendezett, hitt, tapsolt, ezreket, milliókat kellett elküldeni a másvilágra, akik csak még gondolatban is mertek visszatekinteni a cári tőkés világra. Sütötték, forgatták a politika konyhájában az eszmék dicsőítését, kell az áldozat, a vértanú, hiszen nem maradhat fenn egy új szellemi, politikai áramlat, Évforduló Száz évvel ezelőtt, 1885. június 3-án született Jakov Szverdlov orosz forradalmár, az első szovjet államfő. A bolsevikok megbízottjaként a századelőn Jaroszlavban, Kazanyban, Kosztromában, Jekatyerinburgban végzett illegális munkát. A cári hatóságok elfogták, bebörtönözték, száműzték. 1912-ben tagja lett a bolsevik párt központi bizottságának. Jelentős szerepe volt1917 októberében, amikor a fegyveres felkelés mellett foglalt állást, s tagja lett a Forradalmi Katonai Bizottságnak. 1917 novemberétől Szovjet-Oroszország államfői tisztét töltötte be. Egykori működésének színhelyét, Jekatyerinburgot róla nevezték el. AZ OROSZ CÁRI CSALÁD FELTÉTELEZETT MARADVÁNYAINAK egymástól teljesen független vizsgálata kétséget kizáróan alátámasztotta: a jekatyerinburgi Ipatyev-ház pincéjében kivégzett cári család földi maradványait találták meg három éve. A csontokat amerikai, brit és ukrán szakértők egyaránt megvizsgálták, s egyöntetűen megállapítottak, hogy az 1918. július 17-én kivégzett II. Miklós és családjának földi maradványairól van szó. Egyelőre nem tudni, hogy hol temetik újra II. Miklóst, feleségét és az Alapajevszk település közelében feltárt sírban talált gyermekeiket. II. Miklóst és családját, orvosukat és a személyzet néhány tagját 1918-ban végeztek ki Jekatyerinburgban (a későbbi Szverdlovszkban) a bolsevikok. Borisz Jelcin, aki egy kori szverdlovszki párttitkárként a KB utasítására leromboltatta az Ipatyevházat, az ország vezetőjeként utóbb már támogatta az újratemetést lehetővé tevő intézkedéseket, és többször is arról beszélt, nagyon bánja, hogy annak idején engedelmeskedett a pártvezetés akaratának... Lenin végeztette ki a cárt? Az „Argumenti i Fakti" című szovjet lap értesülései szerint maga Vlagyimir Iljics Lenin hagyta jóvá II. Miklós cár és családja kivégzését 1918-ban. A lap Eduard Radzinszkij történészre hivatkozik, aki szerint Lenin aláírása is szerepel azon a táviraton, amely a cári család kivégzéséről intézkedik, és amelyet; Jekatyerinburgba küldtek a helyi vezetőkhöz. Az „Ogonyok" című lap már korábban közölt egy hasonló tartalmú cikket, amivel megerősítette a nyugati történészek gyanúját. Az Ogonyok Trockij naplójából idézett, amelyben az egykori bolsevik vezető azt írta: „A döntés Moszkvában született, Lenin közvetlen részvételével". II. Miklóst és családját 1918 júliusában végezték ki Jekatyerinburgban - a mai Szverdlovszkban - egy lakóház pincéjében. Hetvenkét évig sikerült fenntartani a látszatot, hogy a cári család sorsáról a helyi vezetés döntött, és Leninék csak utólag értesültek a kivégzésről. Roppant nagy figyelemmel és meglepetéssel olvastam az alant csatolt újságcikket, miszerint egy Nagy Imre nevezetű magyart – most van a nap lemenőben – levéltárakból bogozzák ki, csak nem a mi Nagy Imrénkről van szó...??? Nagy Imre aki 1896-ban született, ekkor volt 24 éves. Az tény, hogy volt oroszhonban – sok Nagy Imre van és volt... A jekatyerinburgi Romanov-rejtély Életben maradt-e Anasztázia? – Vall a három hóhér egyike A peresztrojka szelleme, ha nem tárta is ki, de legalább résnyire megnyitotta a szovjet archívumokat. Előkerült egy irat, mely szerint: egy első világháborús hadifogoly, bizonyos Nagy Imre is részese volt a cári család kivégzésének, sőt, ő maga adta ki a tűzparancsot. Akadt, aki azt állította: ez Nagy Imre a mártírhalált halt '56-os miniszterelnök volt... A tálalás aligha nélkülözi a politikai kajánságot. Ám minden, esetre kiderült, ha volt is a Romanovok jekatyerinburgi őrei között egy Nagy Imre nevű magyar, az nem volt azonos a későbbi kommunista politikussal. De arra sincs megbízható adat, hogy ennek a másik Nagy Imrének szerepe lett volna a kivégzésben... A februári forradalom győzelme után a Kerenszkij-kormány őrizetbe vette II. Miklós cárt és családját. Öt hónapig Péterváron voltak a foglyok, majd Szibériába szállították őket, Toboszlkba. Innen hozták a trónfosztott uralkodót - akkor már a bolsevikok - 1918 áprilisában vagy ezer kilométerrel közelebb Moszkvához: Jekatyerinburgba, a mai Szverdlovszkba. A monarchisták azonban tudomást szereztek a cár tartózkodási helyéről, megpróbálták kiszabadítani, a fehér seregek júniusban körülzárták a nagy iparvárost, napok kérdése volt, hogy a vörösök feladják. Kik? Hol? Hogyan? Akkor döntött úgy a szovjet kormány, hogy kivégezteti II. Miklóst és családját. Az ítéletet július 16-án közölték velük, s azonnal végre is hajtották. A hivatalos jelentés szerint agyonlőtték őket. De kik? Hol? Hogyan? Miként folyt le az egész? Erről egy szó sincs a közleményben. A várost elfoglaló fehérek egyetlen tanúval sem találkoztak, csak a véres padlót és a bútorokat láthatták a színhelyen, a cári család odaérkeztekor kilakoltatott Ipatyjev kereskedő házában. A városparancsnok, Szokolov kapott megbízatást a vizsgálatra. Az ő jelentése csak hallomásra, pletykára, szóbeszédre támaszkodhatott. Az egyetlen kifaggatható személy, egy bolsevik lány felszolgálóként dolgozott az uralkodói család mellett. Legutolsó percükig velük is volt, de öt az őrizetért felelős Jurovszki cseka-parancsnok kiküldte a teherautóhoz abból az alagsori szobából, ahol a Romanovok az állítólagos elszállításukra várakoztak a számukra végzetes napon. A felszolgálót a fehérek elfogták, kivallatták, majd felakasztották. Szokolov nem tudott meg tőle semmi érdemlegeset a tragédia részleteiről, csupán a cári család életének utolsó heteiről adott figyelemre méltó tájékoztatást. A Szokolov jelentésben az áll, hogy az őrség 12 tagja végezte el a véres munkát, s mindegyiküket egyaránt terheli felelősség. Ezt a tételt elfogadták a kutató történészek is, és ma is elfogadják. De az őrök sorsáról roppant keveset, szinte semmit sem tudunk. Sorra elestek a forradalom valamelyik frontján. Feltehetőleg a harmincas évek derekán tűnt el Jurovszkij a cseka belharcainak következtében, mint trockista összeesküvő vagy hasonló. A rögtönítélő hármas tanácsok nem sokat törődtek még az indoklással sem. Élt azonban - s végül gégerák következtében ágyban, párnák között halt meg - Jurovszkij egyik beosztottja, valóságos szárnysegédje, Jermakov. Vele Szverdlovszkban, az egykori véres események helyszínén találkozott és beszélt egy világutazó amerikai újságíró, bizonyos Richard Halliburton. Jermakov csak akkor, egyetlen alkalommal szólalt meg, s tett tanúvallomást. Üres zsebbel a világ körül Vajon hiteles mindaz, amit Halliburton leír? Az amerikai még diákkorában jutott arra a hóbortos, kalandos elhatározásra, hogy üres zsebbel járja körül a Földet. Gazdag család sarja lévén telt volna neki jegyre is, ehelyett ő halászbárkára szállt, szeneskocsin potyázott. Készített titokban felvételt a brit katonai támaszponton, Gibraltárban, megkockáztatva egy többéves börtönt is. „Vízkiszorítása alapján" bejegyeztette magát a Panama-csatornán való átkelésre. Fotósok és kíváncsiak nagy ovációjától kísérve végig is úszta a csatornát, kínos lassúsággal, miközben óriási költséggel nyíltak meg előtte a zsilipkapuk, de neki mindössze filléreket kellett lefizetnie. Belevetette magát egy inka áldozati kútba. Kis rendezési hiba: csupán a vízbe csobbanva jött rá, hogy onnan ki is kellene jönnie, s az egyedül bajosan fog menni. Végül sikerült. Ez a Richard Halliburton, amikor már híres volt, és világjáró könyveiből is megélt volna, Szovjet-Oroszországba utazott, mert izgatta a cári család pusztulásának kérdése. Tisztázni akarta a történteket, s a helyszínen akart bizonyságot szerezni: megmenekülhetett-e a mészárlásból, élhet-e valóban nyugati emigrációban a tündéri Anasztázia hercegnő. Moszkvában a Chicago Daily News tudósítójától, Stonemantol, aki maga is foglalkozott a Romanov-rejtéllyel, használható tippet kapott. Stoneman 1933-ban kinyomozta, hogy az egyik ítélet-végrehajtó, bizonyos Pjotr Jermakov még él, börtönigazgató Szverdlovszkban. Halliburtont Szverdlovszkban lesújtó hír fogadta. Igaz, a városban él Jermakov. Igaz, hogy ő is ott volt a kivégzésnél: Igaz, hogy a cseka oszlopos tagja. Az is. igaz, hogy a börtön igazgatója. De súlyos beteg. Nem fogad senkit, nem beszél senkivel. Halliburton telefonon felhívta Jermakov feleségét. Az asszony sem mondott mást. A férje valóban nagyon beteg, az orvos eltiltotta minden beszédtől. Halliburton arra gondolt: hátha Jermakov már mesélt valamit a feleségének azokról a napokról, azokról a percekről - interjút kért a meglepetésében beleegyező asszonytól. Halliburton könyvéből „Negyven év körüli, jóképű, szíves modorú asszony fogadott szegényesen berendezett, kétszoba-hallos kis lakásban - kezdi beszámolóját Halliburton. - A hallba kihallatszott a beteg köhögése, krákogása. Két méterre sem lehetett onnan, ahol álltam. Átéreztem a helyzet súlyosságát, és csak ugyan igyekeztem takarékoskodni a szóval. - Úgy tudom, az ura egyike azoknak, akik a Romanovokat kivégezték. - Igen: Ez igaz. - Azt mondják, tíz-tizenkét tagú volt a kivégző osztag. Ez is igaz? Bizonyára hallotta az urától. Ekkor rekedt, súgó hang hatolt át az ajtórésen: - Hárman, voltunk, megmondhatod neki." Jermakov megszólalt. És hosszú órákon át, küszködve a rosszulléttel, el-elveszítve hangját, felidézte a júliusi eseményeket. Csaknem két évtized telt el azóta, nem kötötte már sem a titoktartás kényszere, sem valamilyen megtorlástól való félelem. Lélektanilag valószínűleg az egyetlen lehetséges időpontot választotta ki szerencsésen az amerikai újságíró. Halliburton leírja: a rekedt közbeszólásból megérezte a vissza nem térő pillanatot. Gyorsan a tolmácshoz fordult, a számára legfontosabb kérdéssel. - Mi lett Anasztáziával? Hangosan kérdezze. Mondja, hogy Amerikában ma is hiszik, hogy megmenekült, átlopták a határon, és New Yorkba vitték. Alig hangzott el a fordítás, még mielőtt az asszony felelhetett volna, egy szoros kar nehéz mozdulattal belökte az ajtót. - Jöjjön be - mondta a rekedt hang. - Tudja, mi lett Anasztáziával? Ezzel a kezemmel szórtam szét a hamvait egy lapátból, ötversztányi úton Szibériában. Ezt üzenem a New York-iaknak. Az amerikai világutazó így írja le interjúalanyát: ,,Alacsony faágyon feküdt, durva szövésű vörös takaróit széttúrta hánykolódásában, zihálva lélegzett, nagy, kövér teste egyre mozgott. Sűrű, fekete borosta fedte állát, haja a fülébe lógott. Vagy egy hónapja nem beretválkozott, nem nyiratkozott, bizonyosan. Szája félig nyitva volt, s ahogy oldalt fordult, néhány vércsepp fordult ki, pirosra festve szakállát, párnáját. Veres, lázas szeme vadul villogott. Indulatosan kezdte. - Tudni szeretné, hogyan végeztük ki őket? Akkor engem kérdezzen, ne a feleségemet. Mit tud az! Aggodva, bocsánatkérően pillantottam az asszonyra, mintegy jelezve, hogy majd csak egyetlen kérdést teszek, aztán felállok és megyek. - Hát hogy végezték ki a Romanovokat, Jermakov?" (Folytatjuk) ALAKSZA TAMÁS Hétfőn töltötte volna be 85. életévét dr. Sághy Elek apátkanonok, volt püspöki jószágkormányzó. Ezen a napon, amikor az ország is gyászol, fájdalmasan emlékezik az '56-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtására, a szombathelyi egyházmegye temeti hűséges papját. 1991. október 28-án, Szent Simon és Júdás apostolok ünnepén csendesen elszenderült. Június 24-én még betegszobájában, asztalánál ülve aranymisés pap barátjának segítségével mutatta be gyémántmiséjét. Hálál adott Istennek, mert hatvan esztendeje részesült a papszentelés kegyelmében ez a kiváló szellemi képességekkel és gyakorlati érzékkel megáldott ember, aki egyházmegyéje szolgálatában végigjárta az elismerések és mellőzések, a kitüntetések és börtönök szinte minden állomását. Nyolc éve, hogy megrokkant testtel, de Istenre hagyatkozó erős lélekkel, imádságos magányában töltötte nem könnyű napjait. Szépen és reményteljesen indult ez a lelkes és bátor fiatal pap. Zalaegerszegen hitoktatói munkakörben töltött rövid időt. Itt ismerte meg közelről a varos apát-plébánosát, a későbbi Mindszenty bíboros-hercegprímást. Gazdasági diplomájának megszerzése után püspöki jószágkormányzói megbízatást kap. Amikor főpásztora, Grősz József a kalocsai érseki székbe került, fiatal gazdasági szakemberét és hűséges papját magával vitte, mert a háborús években Kalocsán is szüksége volt megbízható, lelkiismeretes gazdasági szakemberre. Börtönkálváriája 1944 őszén kezdődött. A nyilasok Budapestre hurcolták számonkérőszékük elé, mert nem volt hajlandó az érsekség állatállományát a visszavonuló német hadsereggel nyugatra menekíteni. Munkája elismeréséül főpásztora 1945-ben Szentfülöpi apáti címmel tüntette ki. A szombathelyi Székesegyház, a várost 1945. március 4-én ért bombatámadás következtében romokban hevert. Újjáépítése szervezett összefogást igényelt a háborút követő időkben. Sághy apátnak is köszönhető, hogy az infláció. anyaghiány és sok-sok nehézség ellenére 1947. szeptember 7-én Mindszenty hercegprímás újraszentelhette a Székesegyházat. A „fordulat évében", a kommunista hatalomátvételkor kitiltották Kalocsáról. Szombathelyre végleg visszatérve - időközben a Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan kanonokjának nevezték ki - főpásztorának legfőbb munkatársa, tanácsadója lett. Mindszenty hercegprímás elítélése után szentmiséjén imádkozott érte a Székesegyházban. Ezért a „népbíróság" népellenes bűntett feldicsérésének vétsége miatt hat hónapi börtönbüntetésre ítélte „a népgazdaság érdekeit súlyosan veszélyeztető külföldi fizetőeszköz tiltott átvétele miatt". Mellékbüntetés teljes vagyonelkobzás volt. Sokan emlékeznek még arra, amikor teherautók jelentek meg a Szily János utca 36. számú kanonoki ház előtt és rakták fel rájuk a bútorokat. Az emeleti ablakból dobálták a teherautókra a könyveket. Sághy apát minden anyagi értékét. Lakását pedig kiutalták másoknak... A Nagy Imre féle enyhüléskor. 1955-ben visszanyerte szabadságát. Az AEH (Állami Egyházügyi Hivatal) többször figyelmeztette, hogy se egyházpolitikai, se gazdasági ügyekben ne tevékenykedjék, különben kitiltják Vas megyéből. 1956-ban megyéspüspöke a Megyei Nemzeti Bizottságba delegálta. Papi öltözékben ment ki a Söptei úton lévő ávóslaktanyába és rábírta a Budapestről érkezett fegyvereseket, hogy kerüljék el a fegyveres harcot. November 4-én hajnalban harminc társával együtt a Szovjetunióba, Ungvár környékére szállították. Innen az ENSZ nyomására 1957. március elején szabadon engedték. A forradalmi megtorlás időszakában Tökölre internálták. 1957 karácsonyáig raboskodott. A hatvanas években teljesen mellőzték. A káptalani misén és zsolozsmán kívül szinte semmiféle egyházi ténykedést nem végezhetett. A püspökségen működő egyházügyi titkár figyelmeztette és figyelte, Winkler püspökkel együtt Budapestre is felrendelték az AEH-ba, kioktatták őket, hogy mihez tartsák magukat... A börtönévek és megaláztatások felőrölték egészségét. A daliás, jó megjelenésű ember meggörnyedt, szemét megoperálták. Lábai sem bírták már el. Szellemi frissessége azonban megmaradt. Látogatóinak sokat beszélt élményeiről. A Szombathelyre látogató Lékai bíboros, más püspökök, külföldi vendégek mindig felkeresték otthonában. Köztiszteletben állt a papság, az igazságszerető emberek körében. 1990. szeptember 17-én a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága az ellene emelt vádak alól felmentette, mert valamennyi bírósági ítélet törvénysértő volt. Így rehabilitációja megtörtént. Szenvedése, áldozata nem volt hiábavaló. Földi élete beteljesedett most a halállal, mert erősen remélte az apostollal: „Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéséből, olyan bőven lesz részünk Krisztus által a vigasztalásban is". (2 Kor 1,5) Tibola Imre Ez a találkozás csak kellemes és jó emlékeket juttatott eszembe. Jóska, annak idején (1960-as időszakban) Rákosi éra hatalmának időszakában is ember tudott maradni, okosan gondolkodó, a dolgozókért bátran kiállott, tudott tisztelni, emberben embert látni, nem vakította el szemét a párttitkársággal járó gőg. A kultúrának nagy harcosa volt, az állami gazdaság területén többször tartottam az ott lakó volt uradalmi cselédeknek esti előadásokat, Jóska nagyon patronálta ezt a kultúrmagvetést. Színdarabot rendeztünk, Jóska is, mint szereplő szívesen tanult, később beiratkozott a Dolgozók esti iskolájába és elvégezte az általános iskolát, 8. osztályát. Jó tanuló, nagyon értékelte a tudásnak a nagyságát. Lelkes volt minden kulturális megmozduláskor, az ősi szunnyadó szürkeállománya mohón szívta magába a jót, a nemest, nem ragadtatta el magát a párt által sugallt beteges áramlatokkal, mindig megszűrte, engedett időt a letisztulásra, nem volt forró fejű, nem a pillanatnyilag áramlott eszmei hullámba vetette magát bele, nem engedte magát sodortatni idegen és fajtáját ölő brosúráknak. Nagyon tiszteltem Jóskát, és többszörösen adta vissza ezt a megtiszteltetést. Mindig kellő tisztelettel közeledett felém, kérései értékállók voltak, ezért tudtam vele a barátságot fenntartani és az egészséges magyarság érdekeit előbbre vinni. Családi élete példás volt. Édes párja, nagyon kedves asszony, aki megteremtette számára az igazi otthont, gyönyörű, házat építetett, amely őrizte és ápolta a családi melegségnek a fényét. Lánya is jó tanuló volt, akit igyekeztem bevezetni az ismerteknek birodalmába. Mindig nagy szeretettel gondolok Jóskára és családjára. A megbékélés, a megbecsülésnek minta embere volt, azért a fajsúlya sohasem csökkent, ma is nagy szeretetnek és megbecsülésnek örvend Söpte községben, ahol éli békés nyugdíjas éveit. Kívánom ,hogy vágyai, álmai megvalósuljanak és töltse el a hátra lévő idejét nagy boldogságban. Horváth József nyugdíjas: - Az ilyenfajta vizsgálat a rendszerváltás természetes velejárója. Nem látom okát, hogy kifogást emeljek ellene, noha jómagam is, ha úgy vesszük, a régi rendszer kiszolgálójának számítottam. Párttag voltam, mégpedig 1947-tól. Önként léptem be, megmondom őszintén. Ötvenhat ugyan megingatott, mégis ezután lettem községi párttitkár. Jórészt azért vállaltam el, hogy legyen befolyásom megakadályozni azoknak az internálását, akik a forradalom oldalára álltak a községben. Később, mivel a lányomat megbérmáltattam, elkezdtek zaklatni, úgy hogy elegem lett a pozícióból. De a pártból nem léptem ki. Aki ezt felrója nekem, tegye. Azzal nem tudnak vádolni, hogy ártottam volna valakinek. Higgye el, faluhelyen aki belépett, az csak egyszerű párttag maradt, nem volt annak súlya, befolyása. A nagykutyák egészen máshol voltak, azokat kapják csak el, magam is azt mondom. | |
