 |
    |
 |
Szabó Jóska /Bük/ temetési beszédem: 1988. aug. 19-én Kedves Jóska! Április 17-én vasárnap délután ismét elmentem a kórházba, látogatási szándékkal. A kórház területén a megszokott kép tárult elém, jövésmenés, ölelés, búcsúzkodás, majd így érek fel a második emeletre. Lesve lesem azt a helyet, ahol elsőben találkoztunk, vannak betegek ismét ezen a helyen, de ismerőst, Jóskát, nem látom sehol. Megkérdeztem a szolgálatos nővért, hol található meg Szabó József tanár úr? Meglepő volt a válasz, a 303-as szobában volt, de már odahaza van, hazaköltözött. Ez számomra öröm is volt, meg bánat is..., öröm, mert így már családi környezetben gyógyulhatsz, bánat azért volt, na most egy kicsit ismét elbeszélgetünk. "Tere-fere"... alapon nem sikerült a találka. Jól van ez így. Pedig a jelen esetben egy kis csomagot is cipeltem magammal, osztrák ajándékot kaptam, Jaffa narancsot és banánt, na meg egy kis süteményt is rakott a feleségem a csomagba, nem volt kinek adnom... Hát szóval hazamentél. Jobban is vagy? Ha majd engedi az egészségi állapotod, akkor majd pár sort küldjél felém is, kíváncsi vagyok hogyléted iránt. Ahogyan mondtam, egy kis áramszünet, egy kis lazítás, több mozgás, kikapcsolódás a legjobb javaslat a gyógyulásra. Tudom, feszit a tenni akarás, az írás, az alkotás, csökkenteni kell a sebességet, több szabadidőt. Ugye milyen okos tanácsokat tudok adni, igen már magam is ráléptem ennek az elméletnek a példájára, kényszerit a fáradság, a kor és a velejáró kórház. Szóval otthon vagy. Nem javasoltak valami üdülést, Balatonfüredet? Én már egyszer, nagyon régen már voltam ebben a szanatóriumban, kellemes és jó volt. Na majd erről is beszámolsz. A kórház területén találkoztam Zátonyi Jánossal..., a fia beteg, vesegörcsök miatt kellett neki az éjszaka bejönni a kórházba. Elbeszélgettünk egy kicsikét, látott az újságban. Téged is meg engem is..., érdeklődött hogyléted iránt. Jánost mindig tiszteltem, szerettem. Nagyon hívott, hogy látogassam meg. Ő is javulást kíván. Magunkról, magamról pár szót. Édes Párom is beteg volt, azaz még most is táppénzen van, de hála Isten, javulóban van. Gyerekeim, menyeim, unokáim nagyon szép családi örömet rendeztek számomra, névnapom alkalmával. Még egy kicsikét korrepetálgatok, de nagyon fáraszt, de mégis igénylem. E héten viszem a kocsimat műszaki vizsgára, ez nagy gond, lehetséges, hogy az utolsó vizsgája lesz, nagy teher nekem az autó fenntartása. De sajnálok tőle megválni. Így rakjuk a perceket, órákat, napokat, heteket egymásra, s ki tudja, "órák közül melyik lesz az utolsó" Édes Párodnak kézcsókomat küldöm, gondos őrzőangyal, nagyon vigyáz Reád! Kívánok jó egészséget, munkabírást Szombathely, 1988. április 18. Sok-sok szeretettel ölel: Czeglédy Gyula Bük, 1988. április 27-én. Kedves Gyuszikám! Nagyon megörültem levelednek annál inkább is, mert egy nagyon kedves élményedről számoltál be. Sajnáltam, hogy hiába fáradtál be a kórházba meglátogatásomra, de örültem is, mert elhagyva azt a "nem szeretem" helyet, most mar szeretteim között lehetek. Igen örültem volna, ha ismetelten elbeszélgethettünk volna, hiszen mindig találtunk megfelelő témát, amin elcsemegézhettünk. Vannak közös élményeink, melyek felelevenítése mindig jó érzést váltott ki bennem. Sajnos, ritkán találkozhatunk, de én úgy érzem, a baráti szálak nem lazultak meg bennünk egymás iránt. Ezt mutatta meg a kórházi látogatásod is, mikor az értesítésemre azonnal érdeklődtél sorsom, hogy létem iránt. Bizony ezt kevesen tették meg, és még hozzá második alkalommal csomagot is "cipeltél", hogy enyhítsed az ott szerzett kedvezőtlen érzéseimet, mert bizonyára Te is tudod, mit jelent egy olyan közösségben eltölteni az üresnek tartott órákat, napokat. Hála Istennek, túl vagyok ezeken, s most mar a megszokott kedves környezetemben lehetek. Magam is meglepődtem, mikor a főorvos asszony bejelentette, hogy annyira javult állapotom, hogy a hét végen hazamehetek. Szombaton reggel aztán átadta az elbocsátó levelemet mire a gyermekeim is megérkeztek, és búcsút mondhattam a szobatársaimnak is. Aranyos vagy, hogy féltő tanácsokkal is elláttál. Igyekszem ezeket betartani: sokat mozgok, tartok "áramszüneteket" is, csökkentve a "sebességet" is. Még a kapát is megfogtam, de édes párom azonnal kivette a kezemből. Még, így is felügyelet alatt állok!!! Balatonfüreden már két ízben is kezeltek, s mindig felfrissülten jöttem meg onnan, de ez már a 70-es évek elején volt. Utána a listán szerepeltem is, azok között, akiket gyakrabban oda beutalnak, de valahogy mindig kimaradtam. Talán azt tartva, jöjjenek a fiatalok! Sajnálom Zátonyi Jancsi fiát, ki fiatalon került be a kórházba. Látod, a baj nem válogat, nem tekinti a kort. Azóta nem sikerült vele találkoznom, pedig sokszor lefut Bükre, és ilyenkor össze-össze akadunk. Remélem, azóta a fia is hazamehetett, és a családja megnyugodott. Közben lassan tevékenykedem. Befejeztem a Vasi Szemle részére készített kis ismertetőmet, melyet félbehagytam itthon a kórházba menetelemkor, "A karácsonyi ünnepkör népszokásai a Felső-Répce mentén" címet adtam neki, mely ígéret szerint majd az ez évi, karácsonyi számban jelenik meg. Elindítottam egy mozgalmat a községben, hogy a II. világháborúban elesettek nevei felkerüljenek a templomparkunkban álló szép hősi emlékműre. Ezt tovább szorgalmazom. Gyűjtöm az elesettekre vonatkozó adatokat, fényképeiket, hogy egy maradandó emlék maradjon az utókor számára. Sok-sok tábori lap tanúskodik sorsokról, nehéz helyzetekről, az Istenbe vetett bizalomról. Nagyon tanulságos lenne ezekről írni, ismertetőt adni a mai fiataloknak, a mai vezetőknek. Vigyázzatok Ti is magatokra, Édes Párodnak gyógyulást kívánok, s a munkával csak úgy "törtessetek" ... ",ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes..." Az autódról azért ne mondj le, már azért sem, mert néha Bük felé is el lehetne irányítani azt a fránya kormányát!!! Ebben a reményben küldöm kedves Feleségednek kézcsókjaimat, további jó egészséget kívánok Mindnyájatoknak, egymásra pedig, ügyeljetek. Féltő szeretettel. Igaz baráti szeretettel ölel: Jóska Kedves Szabó család, kedves Jóska Bük A sok-sok jókívánságokkal telített kedves meleg hangú, színpompától ragyogó névnapi képeslapodat megkaptam, amelynek végtelenül megörültem, hiszen milyen jóleső érzés, utólag is, hiszen még van azért ezen a golyóbison egy-két barát, akikben él még a barátságnak az olaja, gondol valahol néha rám is. Nagyon boldog voltam a sorok olvasása alatt, s közben villámszerűen valamiképpen végig pergett egy életnek a történelmi életrajzi filmje, a maga sikereivel, bukásaival, irigyeivel, jóakaróival, bestiális gyilkos kezeivel, valahogyan oly sok közös öröm, de közös rögtörésnek voltunk a napszámosai. S munkánk gyümölcsét oly kajánul tudták maguk vitorlájába befogni, hogy tán sokszor úgy véltük nem is a mi energetikus áramforrásától, azaz forrásából ragyog a fejük felett a győzedelmi glória dísz fénye. Olvasás közben mégis találtam lapodon soraidban elkeserítő és szomorú hírt is... "pedig Szombathelyre sokszor bemegyek..." és nem találkozunk. Ez ami fájó és elszomorító, mikor lesz arra idő és energia, na pedig most leülünk, nem érdekel a külvilágba semmi sem, ami kötelez más órákban, ahogyan a fuldokló kidugja a fejét a vízből közben, hogy éltető levegőt szívjon a szomjazó tüdejébe, és most csak az a lényeg hogy lélegezni tudjon... Hát édes Jóskám... tudunk, azaz még lesz időnk, hogy a naponta fogyó majd mind kisebb élet kanóca fénye közben el tudnánk egy kis időre szakadni a napi, vagy havi gondoktól, nem törődve a holnappal és csak egyedül a boldog jelennek a gondolati forgószelével kergetnénk az élet perceit?... Hiszem, hogy erre is sor kerülhet..., vagy nálunk, vagy nálatok.., de ha már oly sokszor vagy Szombathelynek látogatója, keress fel elébb Te... Hunyadi úton a Vásárcsarnoktól elindulva jössz a négyes sávú úton kifelé..., kb. 300-400 métert..., majd a megyei tervező hivatalhoz érsz..., és utána a MOP ház, orvosi, mérnöki, pedagógus házhoz ott találsz, kis maszekházat... Ott balra fordulsz a gyalogjárdán és a saroktól kb. 60 méterre, ismét találsz egy maszekházat ebbe lakunk mi... Mellettünk van egy televíziós faház, majd "Hajnal" presszó..., könnyen ránk találsz... Egy kérésem van..., ha lehetséges inkább délelőtt..., de csak mostanában, mert a délutáni időkben korrepetálok, de ha jönnél, azonnal félbeszakítom a munkát és már szabaddá is teszem magamat.... Lényeg az, hogy gyertek...., ha pedig majd a fürdőre egyszer megyünk, akkor pedig, feltétlen a szekerem rúdját csak felétek irányítom... Most nem is kívánok részletesen tájékoztatni napi időtöltésemről, tán kevés a napi idő?.. Lehet... Valószínű Ti is így vagytok..., futunk az idővel. Ismételten nagyon köszönöm a sok-sok jókívánságokat, amit ugyancsak feléd is ugyanezeket kívánom... Édes Pároddal egyetemben... Tudom, sokat dolgozol... Kiemelkedő és díjazott a tolladnak munkája... Az én tollam nem tud oly értékes és közérdekű eredményeket szülni, csak a szűkebb családi körben van némi kis fénye a szavak halmazának..., de sem a jelenben sem a jövőben már nem fogja senki sem maradandónak tartani. Magam vagyok az írója, olvasója és temetője... A te szikrád nagyobb máglyarakást gyullasztott lángra, messzebbre tudtál világítani a Te tüzed melegénél sokan tudnak melegedni. Ezért vagyok boldog, nem maradtál alul, sas lettél a ludak közt, akik ugyan felgágognak hozzád, de oly magasba sohasem fognak szállni. Igen a birkák közt is mily büszkén lépked a szamár..., felnéznek a birkák a szamárra, pedig tudják hogy mily nagy szamár... Mostanában sokszor találkozom ezekkel a nagy szamarakkal, akik köztünk oly nagy büszkeséggel lépkedtek... Hatalmat kaptak felettünk... Élni is akartak vele..., pedig tudtuk, hogy mily nagy szamár.... Kedves Jóskám nem rabolom el az értékes perceidet, remélem lesz még annyi kedvezményünk " Fent ", hogy lesz lehetőségünk egymás közt kitárgyalni a múltat " ...hiszen akink nincs olyan messze az élet határa, nem előre szeret nézni, hanem csak hátra.".... Mindnyájatokat nagy szeretettel ölellek Benneteket... Szombathely, 1983. április. 13. Czeglédy Gyula Szabó József tanár temetésére Bük, 1988. aug. 19-én Kedves Jóska, édes jó Barátom ! Az idén áprilisban beszélgettünk utoljára a szombathelyi kórházban és akkor megpecsételtük, azt hogy, ha én meghalok, akkor Te fogod a koporsóm mellett elmondani az utolsó Istenhozzádot. A kérésemet el is fogadtad, habár egy sejtetést elárult az arcod, és ha én megyek el előbb?... Azért olvastam megdöbbenve a halálodról szóló jelentést, Szabó József tanár meghalt 1988. aug. 10.-én 73 éves korában. Ez nem lehet igaz, ez lehetetlen, hiszen nekem Jóska ígérte, hogy... és most ez az ígéret is véled egyetemben a sírba száll?!... Most nem célom, hogy születésedtől a halálig eltelt pályafutásodnak minden állomásán megálljak, és emlékezzek, emlékeztessek, csak egy kis búcsú csokrot igyekeztem barátságunk jeléül összeállítani. Helyettem beszélnek a munkásságodnak örök értékű irományaid, műveid amelyekkel, mint ismeretlen, beeveztél a honismeret, néprajzgyűjtők, helytörténeti alkotók országos táborába. A legnemesebb értelemben igazi Néptanító voltál, nem féltél a munkától, pedig nagy volt az iskolai tantermed, az egyik faluvégtől a másik faluvégéig ért és tanítottál, fáradhatatlanul vallottad, hogy a tudás az érzés, az emberi szeretet, az erkölcsi törvények örök értékűek. Nagy volt Benned a hivatásszeretet, a néptanítói elkötelezettség, hivatottság. " Szeretni az embert és küzdeni érte, Meglátni a gyermekben a korán szenvedőt, És hűen állni meg Isten s ember előtt ! " Mécs Lászlóval vallottad: " Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a Föld! " Szabó Jóska a szeretetnek, emberségnek, isteni szeretetnek nemes magvait ültetted el tanítványaidnak szívének, lelkének tápdús talajába, hogy boldogabb utókort hagyjál magad után, mettől szebb megelégedettebb életet élhessen meg a jövő nemzedéke. Tudtál szeretni, és ezért tudtak Téged is viszontszeretni. Igyekeztél mindig mosolyogni, pedig nem volt mindig felhőtlen éltednek napjai, a világháború, majd az orosz hadifogságnak élted át földi pokoli kínjait, majd ennek betetőzésül a személyi kultusz hatalmasai és elkötelezettjei igyekeztek koholt vádak alapján a forgalomból kivonni, golgotás napokat szerezni, amelyek mind besegítettek, hogy beteggé tegyék szívedet. Melletted volt ezekben a zivataros napokban a hűséges Párod, aki igyekezett, a gondterhes ráncokat elsimítani az arcodról. " Arcom víg a bánat idejében, nem akarom, hogy sajnáljatok " vallotta Petőfi sorait. Kultúrház igazgatói munkásságoddal nagy népszerűségre tettél szert, a kultúra igazát a Te kultúrotthonodban. Irományaid emlékműként hirdetik magas szárnyalású munkásságodat, országos hírnévre tettél szert. Igazi lámpás voltál, amelynek fényénél százan és ezren szívták magukba az emberi kultúrának minden szépségét. Ha nem is lehettél fényes csillag az égen, Legalább kis mécses voltál a faludban, a járásban, az iskolában, a kultúrházadban. Egész életedben szívósan és kitartóan dolgoztál, adatokat gyűjtöttél, majd levéltárakban kutattál, amíg a betegség nem fosztott meg a munka örömétől. Meghalt és itt hagyott minket, Ismertük őt, nagy volt és kiváló, Meleg szív, a mi szívünkhöz hasonló. Ajkát lepecsételte a halál, elköltözött a siralomvölgyéből, a vérnek óceánjai sem tudják kifáradt szívét újra megdobogtatni. Az ember visszatér a porba, a hü szívektől elszakad, nem kelti fel se könny, se szó, se vegyszer, örök válás, búcsúzkodás a sorsa, minden elmúlik az ég alatt. Mily magányos lény az ember, egyedül bukkan fel a végtelenségből erre a világra, egyedül örül, szenved, tépelődik. Végül pedig, egyedül indul útjára, hogy felkutassa a nagy titkot az árnyak, holtak szent birodalmában. Nem azok halnak meg, akiket eltemetnek, azok halnak meg, akiket elfelejtenek. Kedves Jóskám Te élni fogsz édes Párod szívében, gyermekeid szeretetében, élni fogsz tanítványaidnak, barátaidnak szívében. Mi, akik most itt körülállunk, sajgó, fájó szívvel végbúcsút intünk..., legyen könnyű a sok vértől áztatott szent magyar föld, Aludjál.... szépeket... álmodjál.... Szabó Jóska, szerető kedves barátom... Isten Veled !!!! ui. Jóska feleségével egyetemben felutazott Budapestre fiának az esküvőjére. Nagy volt a hőség. Jóska egy áruházban összeesett és meghalt, Budapesten. Szép halál..., de tragikus. A temetésen rengeteg koszorú és virág. Falubeliek, ismerősök, barátok vettek tőle búcsút. | |
