Utóhang

„Ha megszűnnének hazudni a kommunisták, azonnal megbuknának”
Diktátorok, csak véráldozatokka1 tudták magukat fenntartani. A történelemben erre sok példa volt. Ahol rend van, ott a " Béke " és nyugalom az Úr. A lelkek békéje adja a harmóniát. Nem a demokrácia árt a gazdaságnak, hanem a gazdaság elmaradása veszélyezteti a demokráciát. A vallás meglett szabadság nélkül is, de a szabadságnak szüksége van a vallásra. Hol a beszéd korlátos, ott rab a nyelv, s csak rabként szól. Nem a néptől rossz a hatalom, hanem a hatalomtól rossz a nép. Nem a nép ellenőrizte a hatalmat, hanem a hatalom ellenőrizte a népet. A demokrácia a legrosszabb államforma, de ennél jobbat még nem találtak ki. Kádár halálára: Nem hullott annyi könny érte, mint amennyi könnyet hullajtott a sok téves ítéletért, erőszakos államalapításért.
A szocializmus szekere nem fordul vissza, legfeljebb felfordul. Nemcsak az van csendben, aki alszik, hanem az is, akinek kést szorítanak a nyakának. Nagyapám kántor volt, apám kefekötő, Csapról ihatta a bort mind a kettő, Hogy az én gégémen egy csepp víz is lefolyna, a sírjában mindkettő megfordulna. Nem a szánk nagy, a zsemlye lett kicsi.
Ma divatos politikai szólás-mondások: A szőnyeg alá sepertük a kényes ügyeket. A párt olyan pályán játszott ez ideig, ahol nem volt ellenfél. Akkor lesz megbékélés, amikor egy akolban nyugodtan fekszik a bárány is, meg a farkas is, Jányi Gusztáv mondta:" Meglátjátok, aktatáskában hozom csak haza a II. hadsereget " a 2.magyar hadsereg 1941. június. 27-én kezdődött. Én személyesen beszéltem Jányi Gusztávval, balatoni harcokban, Balatonedericsnél.
Talán ennyi gondolat elég is lesz befejezésül, amikor bekötésre kerül az utóbbi éveknek kiemelkedő eseményei. A fenti mondások főleg az 1989-ben szólaltak meg hol itt, hol ott..., az egyes mondások mélyen kiérződik, hogy kell változásnak lenni, az egyeduralmi állampárt haldoklik, fuldoklik, de nagyon kell vigyázni, hogy a fuldoklásból mentő is nehogy áldozata legyen a fuldoklónak.
1990 április 8... a magyar történelemnek megismétlő 48-as, márciusa, amikor a magyar nép ismételten szabadulni akar a kommunista igából elég volt, megbuktatta önmagát, amikor analfabéták vezették az országot.

Szakmai képesítés nélküliek álltak az üzemek élére csak párttag legyen, majd belejön, volt a válasz,... bele is jött..., megszerezte a maga villáit, külföldi kocsiját, betétet rakott a külföldi bankokba...., szóval megrakta a fészkét minden földi jóval... el is vezették az országot majd 23 milliárd dollár adósságba, majd egy félmillió munkanélküliségbe, biztosították maguknak a nagy kiemelkedő nyugdíjakat... Erről tud az egész világ... Most végre kiesett a gyeplő a kezükből, megszűnik az állami párt, a maradékok szavaztak csak rájuk, kik busásan felélték a dolgozóknak izzadságából keletkező munka gyümölcsét. Körömszakadtáig ragaszkodnak még most is a hatalomhoz, ott ültek a parlamentben, igyekeztek nagyon szomorú örökséget hagyni a demokratikus parlamenti utókornak. 70 éven átgyömöszölték a népbe, azoknak a brossurait, amin ugyan meghájasodtak, de népet a romlás, a bukás mélyére taszították. És íme, ezeknek az isteni démonoknak a szobrait most tüntetik el a nép szeme elől, viszik őket valahova, sötétkamrába, e szobrok ledöntésével ledöntötték a maguk hatalmi szószékét is, ledőlt a berlini fal, s vele együtt eltűnt egy téves ideológia.
Megbukott a kommunista rezsimnek teljes dicsfénye, habár, a ló is akkor rúg a legnagyobbat, amikor már azt hiszik hogy megdöglött. Sok kommunista akarta magát átmenteni az új parlamentbe, pl. a hazafias népfrontnak, a pártnak zászló vivői, de kiestek, a nép megérett ahhoz, hogy tudja már, ki az akit pártfogolni kell, ki az akit tűzre kell dobni a politikai harcmezőből. Óriási boldogság hazánkon belül és kívül, reméljük, hogy az új demokratikus parlament megtalálja azt a politikai utat, amelyiken haladva, kivezetheti az országot a posványból. Persze nem lesz könnyű volt negyven évnek minden baját, tövisét, jaját máról holnapra májusi felvirágoztatásba vinni, több év kell ahhoz, hogy a beteg ország, amit tönkre tett a piros könyveknek a garmadája, a vörös bárók és grófok, nagyon nehéz politikai, gazdasági, pénzügyi, erkölcsi hagyatékot örökültünk..., de most már énekelhetjük: ez a harc lesz a végső... Reméljük ez a harc volt végső, békés, vérnélküli átalakulásban, a sok beígért segítségekkel, majd talán sikerül partra jutni.
Ez a többpárti választás nekem nem volt új, hiszen gyerek és ifjúkoromban csak több pártból tevődhetett össze a parlament, annak is az alsó és felsőháza.

Tán akkoriban még nagyobb volt az egyéni korteskedés az igaz, hogy a képviselő jelölt sokszor a maga zsebéből fedezte a kiadásokat. Nagy itatásokat rendeztek a kocsmákban, minden faluba megvolt a jelöltnek a kortese és az itatta a választó polgárokat. Plakát harcok voltak, amit este felraktak, azt éjjel leszedték stb.
Sokszor egy felszólalás el tudja buktatni a képviselőjelöltet. Vasváron kb. az 1935 táján gróf Apponyi Albertnek a fia, György lepett fel képviselőnek. Az öreg Egyed domonkos atya, nagymise után az összegyűlt választópolgárok előtt méltatta Apponyinak az érdemeit, főleg az apjáét, aki tényleg nagy politikus volt, vagy nyolc nyelven beszélt, szóval a kornak nagy embere volt. Egyed barát erre hivatkozva, mily nagy öröm számunkra Vasvár nagy érdemű választóinak, hogy egy ilyen nagy embernek a fia jött el hozzánk és ő akar lenni a mi képviselőnk. A tisztes polgárok hallgatják a barát szavait, majd amikor befejezte a mondókáját, egy vasvári honpolgár Farkas bácsi felszólalt: sok címeres marhának láttunk már satnya borjúját.... Apponyi Gyuri nem is lett képviselő.
Hát szóval megszületett a demokrácia gyereke, azaz megtermékenyült a magyar népnek az akarata, csak arra kell vigyázni, hogy életképes izmos ifjúvá is serdüljön fel. Persze ellensége akad bőven, Jézust is meg akarták ölni. Heródes minden három éven aluli gyermeket megöletett, gondolván, a megöltek közt lesz Jézus is. A terv nem sikerült.
Én már nem érem meg ezt a férfiassá való válást, de remélem a hozzá fűzött remények boldogabb jövőt biztosítanak, mint a Marxizmusnak a leszármazottjai. Hátunk mögött Marx, előttünk van Európa, éljünk a lehetőségekkel.
Szombathely, 1990. április 11.

Amikor a harangok megszólalnak…

Szombathely, 1990. április 18.


Amikor a harangok megszólalnak...
Rövid földi bolyongásomnak ideje alatt /hiszen az idén betöltöm a nyolcvanadik esztendőt, ha hagyják Odafenn!!!/ sok-sok politikai szellő, szélvihar, azaz orkán járta be a berkeket, gúzsba kötötte a szíveket, reményeket, hol ragyogott a politikai napsugár, hol feketegomolyag takarta el a szemlélő elől a kék eget, csodálatosan peregtek le az események, hol győzelemnek himnuszának allelujával, hol a sírba tételnek gyászos hangja mellett.
Nem vagyok történész, de akarva, akaratlanul szemlélőjévé váltam az egyes koroknak nagy-nagy viharainak az átélésében, mert tényleg átéltem sok mindent, ami új volt, ami véres volt, ami reményteljes volt, ami elhibázott volt, jöttek és mentek az újszelek szárnyán új eszmék, "új szelek nyögetik a fákat"...
Mennyi történelmi sokaság gyülemlett fel csak az én életemben is, amit tán az adott helyzetben nem is tudtam teljes egészében megérteni, magamévá tenni, hiszen ahogyan a gyümölcsnek is vannak érési fázisai, hiába akarom élvezni a korai éretlen almának zamatát, fanyar-kesernyés, élvezhetetlen még ebben a korban, várni kell a beéréséig, amikor a zöld héj kezd piros színt felvenni, jelzi annak élvezhetőségét, zamatát. Az emberi kornak is van ilyen éretlen korszakai, amikor még ok és okozati összefüggésében nem tudja a jelent, a bekövetkeztethető politikai eseményeket úgy befogadni, ahogyan azt jó volna és szükséges lenne.
Nem tudja kiválasztani azt ami jó volna, ami időtálló, az események itt vannak, látni kell, besorolni kell a hétköznapoknak a történelmébe, rangsorolni, megrostálni, majd a tudatba elraktározni.
Hányszor, de hányszor megbénították az emberi gondolkodásnak szabad és igazságérzetében tudva, hogy már mi a jó s mi a rossz, de a Damokleszi kard, a gilotin ott lógott a fejed felett, s minden pillanatban életet, vagy vért kívánt a megszólalásnak pillanatában.
Ily rövid bevezető után rátérek a magam gondolkodási berkeibe és most az emlékezetnek a polcáról leemelem a már beporosodni látszó múltnak tényeit, lefújom róluk a szürke port, hadd lássam a már megtisztulóban lévő volt valóságot. Nincsen szándékomban most valamit felfedezni, sem jósolni, sem olyant megfogalmazni, amit talán már mások nagyobb szakértelemben rég megírtak, de ahány ember, annyi a szemléleti látószög, mindenki lát valamit, de addig kell nézni egy fát, amíg nem veszi észre azt, amit mások meg nem láttak meg rajta, vagy benn.
Egy ősi átok ül ezen a nemzeten, " a turáni átok "... Ez olyanféle, mint az ördög aki ott ül, szemlélődik, ólálkodik, mikor és hogyan tudna valami összeférhetetlenséget, kárt okozni a boldogságban.

Persze ahogyan nincsen egyenlő, legfeljebb csak hasonló falevél a fákon, ugyanígy ezen a földgolyóbison sincsen teljesen azonos hitvallású, s gondolkodású ember, ha van is valami közös alap, de ezen belül mégis vannak kisebb eltérési árnyalatok, amik mégis valamiben mások.
Csak arra akarok kilyukadni, emlékszem 1919-es nagy időkre, amikor az őszirózsás kidekorált katonák, még a puskacsövébe is őszirózsát dugtak és nagy lelkesüléssel indultak az első világháborúnak mészárszékébe, hol csak hamar kijózanodott ez a földi teremtésnek koronája, hát ezért kellett nekem megszületni erre a földre, hogy milliók hulljanak a porba, amiből vétettek egykor. Ez a szellemi túlértékelés csakhamar kudarcba fulladt, kiábrándultak a katonák, nem kell a vérontás, nem kell a gyilkos golyó, nem akarok katonát látni, elég volt abból a mondásból " mors tua, vita mea! Az én életem a te halálod, és fordítva az én halálom a te életed.
Ezt az elkeseredett, és meggyengült emberi lelkeket most igyekeztek más szellemi vágányra terelni, jött: Kun Béla, Szamael Tibor, Lenin csomagtervvel,..."világ proletárjai egyesüljetek", dobáljátok el a fegyvert, nem kel a király... burzsoá világnak vége, "veletek száguld, vív lelkem világ proletárjai" vallotta Ady is... mi kell a fuldokló embernek, kapaszkodik még egy szalmaszálban is, az életből csak egy van, nem lehet cserélni, mint az inget... Persze, hogy ezek Kun Bélások propagandás hordós szónoklataival magába szívta a kifacsart, kiszáradt lelkű magyarságnak egy jó része. Főleg azok, akik ez ideig henyélve, vámszedői voltak a nyomornak, igyekeztek maguknak tábort, tömeget szerezni, politikai magvakat az elfáradt és megtévesztett magyar lelkekbe elvetni, hogy majd csirába szökjön a lenini mag s az így kicsirázott magból kiterebélyesedjen a magyar kommunizmus, amelynek árnyékában majd tovább üdülhetnek a felelőtlen, hitvány trógerek. Sikerült is helyenként a hatalmuknak cövekét leverni, mienk a hatalom, mienk a hivatal, az iskola, nem kell a vallás, a hit, a templom, az erkölcs, a mózesi tíz parancsolat, vannak helyette új a marxizmusnak reménykeltő igaz " Tőkéje "... Sokan behódoltak ezeknek a megtévesztő propagandista jelszavaknak, de sikerült magyart, magyar ellen is felheccelni, folyt a vér, nem volt elég a háborús vesztesség, most a testvér-testvért öl, búj az üldözött...
Mily jól emlékszem ezekre az időkre, korábban már írtam is erről.... s mi lett a vége, 133 napig élt a kis koraszülött kommunista szülött, rossz volt a fogantatás, génje az eszmének már a fogantatás pillanatában beteg volt, mint a mai " Aids ". El kellett pusztulni a magyar honban ennek az idegen eszmei áradatnak, nem vette be magába a magyar föld, nem az ő inge, idegen volt ennek a "kunos" eszméknek. Mily nagy diadallal ünnepelték a megbukását, eltűntek a hordószónokok, eltűntek a piros zászlók, de maga személyében is elbukott Kun Béla és társai, hiszen saját eszmei elvtársa Sztálin adta meg neki a kegyelemdöfést, ki érti ezt?

Több emlékem is van ezekből az időszakokból, de hiszen ekkor még teljesen zöldfülű voltam, hogyan is tudtam volna felmérni ennek az új és idegen eszméknek történelmi hivatottságát. Mint gyereknek tetszett a májusi népi ünnepély, a gulyás főzés a "Béla kertben" Vasváron... A nagy felvonulások csindratta-bum-bum-bum trombitás felvonulás, szóval a cirkusz, azért aztán megdöbbentett a megjelent darutollas székely, fehérgárdistáknak a megjelenése, amikor is a kommunisták úgy igyekeztek magukat eltüntetni, mint amikor a földi pocok napvilágra világosságra kerül és hamarosan igyekszik magát ismét elrejteni, a sötétségbe bekaparni magát. Volt itt is bujkálás, menekülés... Hiszen ez a 133 nap is elég volt arra, hogy sok magyar halt meg függőleges helyzetben, vagy megrövidítették a földi életüket.
Persze, ezen idő alatt, ha volt, mert volt ellenállás a kommunista áramlatnak. Hogyne, földet ígértek a cselédeknek, a zselléreknek, ezután az urak csak ti lesztek a gyárakban, üzemekben.... Szóval, ígértek felelőtlenül minden erkölcsi gátlás nélkül. Mint megbolygatott méhkas, úgy zsongott a nép, hallgatott, várt, mert érezte, titkon vágyakozott egy igazibb és szebb, tartalmasabb államforma után, amiben az ember ismét visszanyerheti személyi és vagyoni szabadságát, nem kell félni, félelemmentes dolgos napokat tud a háta mögött.
Na aztán alighogy felocsúdtunk, ránk kényszeríttették a Trianonnak vétkes és átkos határozatát, amikor az országot felszeletelték, mint egy kenyeret osztó kés darabolja fel az ízes, "édes ízű lesz a szánk". De most a darabolás után talán most érte el a csúcsot ennek az igazságtalan "Békeszerződésnek nevezett" vérontásai, amikor a trianoni szerződés már magába hordozott egy harmadik világháborút, itt van Erdély 1990, amikor menekül a székely, menekül a magyar, de menekülnek maguk a románok, saját szülő földjükről. Az újságok tele vannak napról-napra, a véres megmozdulásokról, amikor a megtévedt politika ismét kardjára tűzte a kisebbségnek a pusztulását. Na ebbe belejátszott a mi elmúlt negyven éves politikánknak is átka, a nagy szovjetbarátoknak vaksága, a nagy testvériségnek ködében motoszkáló Rákosi, majd Kádárizmus, amikor eladtak az országot, amikor megfeledkeztek a két és fél millió székely testvéreinkről, Erdélyben. A nagy román testvériességből megszületett a gyilkolás, a vérontás. Örök történelmi dátum: Temesvár 1989, karácsonya, amikor egy lelkésznek isteni hite adott akkora erőt és akaratot, hogy nem tudták térdre kényszeríteni a "Csauseszku" átkos politikája, ő adott / Tőkés László / egy szikrát ahhoz a robbanásig feszült romániai légkörnek, ami aztán magával hozta az örök történelmi igazságot, hogy a diktatúrának, "Néróknak" nincs létjogosultsága a mai korban. Persze a hétfejű sárkánynak, ha levágják az egyik fejét, még él továbbra is. Akik ennek a sárkánynak a védelmében éltek, kialakították a maguk hatalmi végvárukat, most attól félve, hogy elvesztik a lábuk alól a politikai hatalmukat, ismét elnyomatásnak eszközéhez nyúltak, a magyarság ellen, mert csak ebben látják az ő megsemmisülésüket.

Több ezer szekuritate / nálunk ÁVO-soknak hívták őket Rákosi és Kádár alatt minden hatalomnak főrészvényese, persze most félti hatalmi állását, annak rengeteg előnyét, nincs már számára más kiút, mint a megmaradt, elvhű társaikkal szervezkedve a további létüknek a biztosítása.
Maga, mint kommunizmus sehol sem élt ez ideig a világtörténelemben, "egyenlőség, testvériesség, szabadság", ezek csak zengzetes szavak voltak a diktátorok szájából, de a megvalósulásnak még csak csírája sem mutatkozott, ahol pedig mégis próbálta a fejét kidugni, csak torz szüleményt mutatott. Persze egy nagy háború, óriási vérveszteség mellett, na meg a háborúval járó nyomor nagyszerű táptalajt adott ilyen bolseviki lenini mozgalomnak, s a lerongyolódott testi és lelki állapotban nagyon sokan igyekeztek a bolseviki zászló alá állni, a szebb és jobb élet vonzási körébe telepedni. Az eszméknek legjobb helyet Lenin Oroszországban lelte meg, itt próbálta a maga politikai magvait elvetni, de eleve már csiraképtelen volt maga az eszme is.
Majd húsz év után ismét nálunk is a második világháború után újra megjelentek az új "Messiások". Moszkva emlőin nevelkedő politikai agyrémek, akik kihasználva a nemzet lerongyolódását, városok és falvak lerombolását, megjelentek az új eszmeáradatok, tied a gyár, tied a föld, magadnak építed, te vagy az úr, s előjöttek a föld alól ez ideig meglapuló dologtalan lumpenproletárok, akik a maguk butaságukkal akarták az országot vezetni.
Ez az időszak, ami kb. 1945-től megindult, talán a magyar történelemnek legszomorúbb Mohácsa volt. Nem volt elég a háborús veszteség, emberben, vagyonban, jött a megszállás, úgy hívták "felszabadítás" most e két fogalom kezd megtisztulni a sallangoktól, hát tényleg felszabadítás, vagy megszállás volt az Orosz részről?! Ahogyan 1956 kezdetben ellenforradalomként jegyezték be tankönyvekbe, el kellett telni majd 34 évnek, amikor mertek hangoztatni, nem ellenforradalom volt 1956-ban, hanem népfelkelés... Ezt a bátorságot Pozsgai Imre, államminiszter merte elsőben hangoztatni, és azóta felülvizsgálták a korábbi álláspontot és helyt kellett adni az igaságnak, tehát népfelkelés volt az 1956-os események sorozata.
És most, amiért írni kezdtem, most szeretnék rátérni a valóságra, az igazi történelmi szemléletre. Ez pedig a néma hallgatás, a belénk fojtott félelem, az internálás, a börtönök, a kivégzések, elhurcoltatások, fizikai megsemmisülések kora, amikor igazán időszerű volt az a közmondás: "Ne szólj szám, nem fáj a fejem". De igen a fazékban leszorított gőz is egy ideig hiába adja a feszítőerőt, a fazéknak a fala ellenáll mindennemű nyomásnak, de csak idő kérdése, hogy meddig is bírja az ellenállást, mikor robban fel az egész szerkezet, mikor szabadulnak fel az elnyomott jajok, fájdalmak, a sok könny és tűrés, mikor kiáltja hangosan: elég volt....
Csodálatosan tudta a rendszer úgy formálni a köztudatot, hogy a megsebzett országnak a vérző, vagy tán hegedő sebeit valamiképpen eltakarja a négy világ elől és csak egyféleképpen mutatni és ismertetni a jajt...

Sokat vérzett ártatlanul a világ zsidósága, embertelen körülmények közt tengette az életét, gázkamrák lettek a krematóriumai, mindez egy fanatikus eszmét hirdető diktátornak az agyában született meg, hogy minden nyomornak kútforrása a "zsidóság" nem kívánatos faj, méltó a gyehenna tüzére. Sajnos, nagyon sok zsidó esett áldozatul, korra, nemre való tekintet nélkül örök "mementó számunkra", de legyen szabad aztán megjegyezni, amikor a zsidóság a volt állapotukat minduntalan meg akarták lovagolni, a politikai hatalomban, a közigazgatásban, a belügyben, az iparban stb.. A bosszújuk révén nagyon sokan estek áldozatul a megszabadult zsidóságnak koholt vádjaik miatt..., mint pl. jó magam is, aki megjárta a börtönt.. A Buda-déli internálótábort és még hozzá Kistarcsát is, és miért? Mi volt a bűnöm?... Na ezt már a belügyminisztérium "rehabilitálta", de szerencse, hogy kibírtam ezt az aljas rágalomból eredt bosszúállást, lelki és testi lerongyolódásba vittek az 1948-as időszakban. Mire volt ez jó és ami most jön... Erről még beszélni sem volt tanácsos, tűrni, felejteni kellett, mert szólni jaj volt... Sem az orosz hadifogságnak földi poklairól, sem a hazai meghurcoltatásokról sehol se lehetett beszélni, mert itt csak egyedül a zsidóság képviselte a hatalmat és az elfojtott mindennemű próbálkozást, megnyilatkozást.... csak ők, csak ők szenvedtek... Ezt senki sem próbálja elvitatni tőlük..., de azért állítólag egyszer még Kádár is kikelt a már sok-sok zsidó követelésre és szánakozásra, egyszer így kiáltott fel Kádár egy központi gyűlésen: "ebben az országban nem csak a zsidók szenvedtek egyedül, szenvedett itt más is"..., de utána csend..., kb. ez volt 1970-80 között.... És így is volt, mert a németek igen nagy jóvátételt fizettek a zsidóknak, nagy pénzeket tettek el zsebre, amit a zsidó családok sohasem vertek dobra, de ellenben egyetlen egy internált, vagy hadifogoly nem kapott egy fillérnyi jóvátételt sem. A zsidóság agyon hallgatta a sok német segélyt, jóvátételt... Gazdagon fizetett a német a volt embertelen politikai sakkhúzásáért. De tudja ezt valaki. Mesélte egy zsidó is valakinek, pedig itt Szombathelyen is sok zsidó él, akik élvezték ennek a jóvátételnek a nagyságát, de agyonhallgatták az élvezők. Szóval, majd úgy nézett ki a magyar múlt, hogy ebben az évtizedekben egyedül vesztes és szenvedő, kárvallott csak a zsidóság volt, nem is vitatjuk, hogy volt bennük részük elég, de miért nem szabadott beszélnünk nekünk az orosz hadifogságról, Andrássy út 60-ról, vagy itt helyben a volt Király u. 14.sz. alatt uralkodó ÁVO-s embertelenségről... Eltűnésekről... Igen mert ezeknek az intézményeknek az élén legtöbbször zsidó volt a parancsnok...pl. Komlósi a közismert színész, színi igazgató, mert ugye csak igazgató lehet a zsidó.. Hányszor megjelent a TV-ben. Az éremnek három oldala van... Mily behízelgő tekintettel nézett az ország szemébe, de nagyon kevesen tudták azt, hogy a volt győri zsidó rabinak a fia, és az Andrássy út 60-ban a fő ávós fészekben pedig, mint ÁVO-s főhadnagy teljesítette a szolgálatát. Péter Gábor a volt országos hóhérnak a szolgálatában. Ami érdekes volt, szóval igyekeztek mind valahányan valami vezetői állásba jutni, lett az ÁVO ipari, gazdasági, pénzügyi vezérigazgatói, mindegy csak valami kiemelkedő állás legyen, ahol aztán sütögethetik a saját pecsenyéjüket. S ami a legismeretlenebb, pl. egy városi és járási széken ritkán vállaltak pozíciót, de a végrehajtásban bevonták a falusi, iskolázatlan emberi sokaságot, szóval ők csak az ostornyelét fogták, ők voltak azok, akik sugallták, hogy hova kell csapni, kit kell a közforgalomból kivonni... De ezekről a mai élők mit sem tudnak, hiszen aki 1945-ben született, vagy akárcsak valamivel korábban, fogalma sem volt az uralkodó pártnak embertelenségéről, legfeljebb később hallott róla, apja, nagyapja, vagy egy-egy rokona mesélte el a politikai háború terén való megpróbáltatásainak embertelenségét. Ha elemezzük ezt az ÁVO-s időszakot, akkor arra kell megdöbbenve rájönni, hogyan tudta a magyar, a magyart meggyötörni, gúzsba kötni, megkínozni, halálba vinni / lásd a Recski internálótábort, ez a tábor csak a halálra ítéltek kerültek ide, remélve, innen nincsen már visszatérés. Magam is elgondolkodtam ezen, hogyan tudtak a magyarságból ennyien behódolni ennek a zsidórendszernek? Hogyan tudtak szolgálatába állni, halált tápláló parancsokat végrehajtani, és most jut előtérbe Csaucseszkunak is csapata, a sok állami, menhelyben nevelkedő ifjak, akiket a család eldobott, az anya elhagyta, vagy eladta a gyermekét, akik nem érezték a családnak melegét, testvért testvérnek, anyát apát tisztelőt. Ezekből a gyerekekből lépett most ki a farkas, aki ha kell marcangol, ha kell öl, még saját apját is ha kell, mert nem is ismerte, nem is ismerhette meg, család melegét hiányolta, ezekbo1 a ifikbo1 neveltek ki a támadókat, gyilkosokat, partizánokat, mint ahogyan példa van most Romániában, amikor a legvéresebb szekuritáte tagok gyilkolják a magyart, ha kell a románt... Hiszen neki ismeretlen az anyja, apja, vadságban felnőtt, jólétét biztosító szerető diktátor volt az istene, alfa és omegája... Ebből a rétegből akadt a legtöbb kivégző, kínzó, halált osztogató emberi farkas.
Az tény, hogy nálunk is a legjobb a lerongyolódott testben és lélekben megkopasztott lények álltak egyszerre Rákosi szolgálatába / lásd Szelestén a "Szittya Pukler Imrét, aki egy dologtalan kocsmai töltelék volt, ez tartotta magasba kommunista zászlót, élet és halál ura volt, ítélkezett a falu dolgozói felett, borzalmasan lezüllesztették a közerkölcsöket, a munkamorált, az emberi szeretetet, ilyenek vitték a prímet hivatalokban, ÁVO-kban. Ez ideig nem juthatott hatalmi pozícióira, most felemelték, alávezették a "Rákosi paripát" lovagolj, táncolj Puklerek...
Mindezektől az utónemzedéknek fogalma sem lehet, hiszen még nem is volt e világon, vagy ha volt is hátulgombolós ifi volt, éretlen fickó, aki nem tudta kellőleg felmérni a társadalomnak rákfenéjét, P1. én is mikor beszélhettem volna az orosz fogságnak földi pokláról, amikor 1947-ben hazakerültem, csak nagy vonásokban szólhattam meg, de hamarosan az ÁVO kezére juttatott

Koltai Lajos / valaha Klein volt a neve / vasvári ringlispilnek a tulajdonosa, neki már volt hatalma és szava, hogy számomra kinyissák a börtönnek és az internálók táborának a kapuit. Erről most nem írok, hiszen ezt már megírtam korábban, de nem volt senki ebben az országban, aki felmérje ilyen Koltaik / Kleinek rágalmait /, amiket csak most 45-46 év után a normális, törvényes igazságot járó bíróság merte kimondani, hogy ezek mind csak rágalmak voltak ilyen magamfajta elítéltek, akiket a gyűlölet és a megvetés hajtott rácsok mögé. Negyvenöt évnek kellett elmúlni felettünk, amikor ebből a politikai tébolydától felszabadultan lehetett már kikerülni, beszélni lehetett és most térek rá talán arra, amiért most írógépbe tettem a papíromat.
Megdöbbentő adatok, akták sorai kerülnek elő a tikos páncélszekrényekből, amelyekből csak most lehet megtudni, tényleg nemcsak a zsidók szenvedtek el érdemtelenül sok embertelenséget, hanem a magyaroknak százai ezrei véreztek el a golgota hegyén, kit hová vittek el? Hol földelték el? Hol gyújthatna meg egy szál gyertyát a fia, unokája, vagy felesége, nincsen róla papír, nincsen róla halotti anyakönyvi kivonat, csak azt tudjuk, hogy élt, kb. meddig, de már ez sem biztos, mert nem tudjuk a napot, hónapot, évet, mikor és hol lobbant utolsót az életének szívdobbanása.
Sorra kerülnek elő a tömegsírok, most ismerte el Moszkva, hogy igen Sztálin a második világháború idején a jelenlegi állambiztonság elődje, az NKVD végezte ki a Katyini erdőben azt a tizenötezer lengyel tisztet, akinek a haláláért Moszkva elsőben a náci Németországot tette felelőssé. De kérdem, hol vannak a második világháborúban elesetteknek a sírhalma?, vagy az orosz hadifogságban elhantolt édesapák, testvérek, férjeknek a sírhalma, van valahol Oroszországban valahol egy emlékmű is, ami jelezne valami adatot, vagy nevet, mert ezek az érzékeny oroszok nagyon érzékenyek voltak hajdanán, csak a város főterén lehetett az elesett orosz katonákat elföldelni emléktáblával ellátni.... Mutasson Oroszország egy emlékművet, egy fakeresztet, vagy csak egy helyet is, amivel igazolná, hogy itt ennyi és ennyi magyar honfi fekszik itt és álmodja örök álmát. Nagyon egyoldalú volt ez az irányzat, de maga a magyar kommunista fővezérek sem kérték sohasem számon az orosztól, de nálunk minden április 4-én óriási parádéval koszorúzták meg az itt elesett orosz katonák sírjait, díszmenet, majd nagy lakoma az orosz majd a magyar pártbizottságokon..., igyekeztünk hálánkat leróni azután sok magyar kiontott vér után, amihez az oroszok besegítettek az itteni kormányzásban és ítélkezésben. Erről mélyen hallgattak Kádárék, szinte természetesnek vélték a mi harcunk egy fasiszta harc volt. Mint háborús bűnösnek nem jár tisztelgés, nem jár márványtábla, de még az utódoknak sem...
Politikai pókháló vonta be a kommunista vezetőknek a szemléletét, fő az volt, hogy ők meggazdagodva, nemzet vérét kiszívva, élje le életét, farkasverembe vezették ezt az országot, elherdálták a nemzetnek a vagyonát, és még ezek kiemelkedő nyugdíjjal kastélyokba, olcsó végvárakban élik az életüket.

"Csak az tud félni a gyíktól, akit már egyszer a kígyó is megmart"!!! Ebben az országban sokan vagyunk, akiket a kígyó megmart, és bizony a félelem az nagyon eluralkodott az emberekben, elbizonytalankodtak, elbódultak a munka terepén.
Hogy mi is történt 1945 után, szóval felszabadítás, vagy megszállás volt erről nagyon vita hangzott el és most főleg amikor már az ideológiának bronz szobrai is eltűnnek a nagy nyilvánosság elől múzeumokba, vagy sötét pincék be kerülnek, vagy tán lesz majd egy park "ahol majd felállítják ezeket a bronztömböket", hogy mi lesz a neve ennek a parknak? Talán könnyek parkja, vagy hóhérok parkja, vagy áldozatok Nérójai, semmi esetre sem lehetnek hősök parkjai, mert ezeknek a főszereplőknek fedőneve alatt végzett ki Sztálin vagy 25-40 milliót, hogy megértesse a világgal, egyedüli üdvözítő és boldogító jövő a szocializmushoz, a kommunizmushoz csak így lehet belépőjegyet váltani. Borzalmas történelmi pillanatok, amikor ennek az elveknek tévedhetetlenségéből millióknak kellett ártatlanul kimúlniuk a világból, csak azért, hogy a nagy főnök, a földi isten, biztosítani tudja a további tévtanait. Mert álljon meg a menet, ha igazán a marxizmusnak a vonata olyan síneken haladt volna, ami elviszi az emberiséget a boldogabb, a szebb, a megelégedettebb álomvilágba, ahol érték maga az ember és a munka, bejut az élet "vidám parkjába", ki akarna helyette akkor valami mást, ki lázadozna ellen. Az igaz, hogy kialakította a maga kis királyait, hatalmasoknak hatalmait, a legfelső fórumtól a legalsóig, loptak, csaltak, hazudtak, élték a maguk kiskirályi földi életüket, mert ők a szocializmusnak elkötelezett hívei, akik oltárképet csináltak a nagy jövő felé mutató ideológiai szentekről, ezt imádták, ha kellett ennek a védőpajzsa mögé állva, fedezte a maga, lopásit, csalását, megtévesztett milliókat. Jelszó volt: "többet termelj, többet kaphatsz, csak azt tudjuk elosztani amit megtermelünk"... Hát igen, igyekeztek a nagy komcsik elkölteni a munkások verejtékével szerzett javakat, igyekeztek elherdálni a munkásságnak a vagyonát, külön repülőkkel szálldostak, mint a lepkék a nagyvilágban eszmei hű barátjukkal, helikopterről rendeztek vadászatot, majd az álcázott /fényképezni tilos tábla mögött rejtett földi paradicsomra emlékeztető kurvaotthon volt a nagy nacsalnikok számara/ Mindez a nép, a munkásságnak jobb és vajasabb kenyér juttatásának hazugságai mellett.
Nem volt nap, hogy az újság ne hozott volna felülről lefelé az utolsó üzemi tanácselnöki beosztásban sütkérező nép fiairól valami elrettentő hírt, ennyit loptak, sikkasztottak, költöttek, és mind a nagy "Párt" fedezéke alatt, ugyanis majd megvéd bennünket a nagy moloch, sikkasztóknak tömkelege lett ismeretes az újságokon keresztül, azok a hű és elkötelezett elvtársakról, akiket a nép ültetett a bársonyszékbe. Sikerült is az országnak a dolgozó népnek vagy huszonnégy milliárd dollár adóságot a nyakába akasztani, nyögd te marha, és még senkit ebben az országban nem vontak felelősségre, senkit sem akasztotta fel a herdálásért, sőt, továbbra is részben ott ülnek a parlamentnek kényelmes padsoraiban, vagy kiemelt és érdemeinek elismeréséül megkapva a nagy gyémánt, rubin kövekkel díszített érdemjelvényeket, és kiemelt nyugdíjjal szerénykedik vagy 200-300 négyzet méteres Rózsadombi villájában, amit még hatalmának teljes delében tudott magának eszmei áron, vagy anélkül betábláztatni a földhivatalnál. Lásd nálunk: Gonda, Horváth Miklós, akik a tanács által rendbe hozott, kiparkírozott, nagy palánkkal ellátott valakiknek volt házát, eszmei áron törvényes keretek közt, mondják ők, megvásárolták és ülnek a babérjaikon, mondván éljen a kommunizmus, de csak maguknak jó ez.
Kár ezt a témát továbbra is kizsigerelni, mert hiszen ezt nálam jobban és hitelesebben már megírták, azaz megírják. Egy tény, csak az boldogulhatott ebben nagy eszmei, ideológiai uralomban, akinek volt piros könyve, csak annak volt szocializmus létrája, aminek a fokán mindig feljebb tudott mászni, vagy lépkedni addig, míg ezt a rendszer megengedte, hogy mit engedett meg és mennyit, erről a napi sajtó számtalanszor ökölbeszorító témákkal szórakoztatott bennünket.
Ha körül nézel helyben és vidéken, pl. még egy iskolai igazgató is csak akkor lehetett igazán igazgató, ha leggyengébb képesítésű volt a tantestületben, ha párttag volt, vagy pártvonalon dolgozott "izzadt". Nincs igazgató Szombathelyen, aki ne a párt kegyeltje ne lett volna... Persze tanítani nem tudnak, azaz kényelmetlen nekik, s amikor már a pártnál kellőalapot megszerezték maguknak, érdemeik elismeréséül egy-egy megüresedett igazgatói állásba csak őket lehetett kinevezni. Hiszen megdolgozott érte,... sokat evett-ivott, hányszor megjelent egy-egy párti értekezleten,... Kezdhetem pl. Kiss Vilmoson, aki annak idején Zalában élt, mint szürke veréb, a piros könyvével bejutott a szombathelyi Művelődésügyi Osztály vezetőjévé. Szegény nagyon botorkálva járt, de öntudata volt, mert tudta, hogy hová jutott, de nem tudta, hogy mi lett!!! Nagyon gyenge, képesítésű fej volt, de zalai volt, van piros könyv, mindent vállal, amit a párt kíván tőle... Tehát jó lesz vezetőnek, majd amikor itt is megszolgálta az érdemjegyeket, akkor csak iskola igazgató lehetett az egyik iskolánál, és ezt nagyban támogatta hazánk legszebb és legelhivatottabb népi szervezete a Hazafias Népfront... Hiszen a HNF volt pártnak a szócsöve..., ugattató kutyája..., teljes szervilizmusa párthoz, de sorolhatnám további igazgatókat is. Miklós Istvánt, aki szintén elbűvölten ült a párt foteljében, majd Fáy József, és a többi igazgatók mind-mind valahol piros lepellel letakart pártirodában fejtett országos munkásságot. Éltették a nyomornak vámszedőit, és elnyomtak a nekik nem tetszőket. Pl. Erdélyi Béla, aki felszentelt pap volt..., valami oknál fogva ketrecnek találta a papi katedrát, a szószéket, többre vágyott... Lett megyei HNF elnöke, majd érdemeinek elismeréséül lett a megyei tanácselnök helyettese, amikor pedig itt is kiélte már magát, kihasználva hivatali méltóságát, állítólag valahol megették, megitták, elkótyavetyélték az óvoda pénztárát, ebből lett is valami utórezgés, de ugye Erdélyi Bélának nem eshet baja, védi mentelmi jog, hiszen párttag, megyei tanácselnök helyettes. Szegény óvodai vezetőnőt persze, hogy elítélték, állítólag Gonda, a megyei tanács elnöke szóbeli figyelmeztetésben részesítette Erdélyit, és már ekkora erkölcsi bukás mellett nem maradhat megyei tanács elnök helyettesnek, valahova pedig a teljes fizetésének meghagyása mellett el kell helyezni, hiszen nyugdíj előtt áll, hová is? Hová is tegyék...e hát mit gondol a kedves olvasó hová került Erdélyi Béla?.... Na hová?... Üres volt egy gimnáziumi igazgatói szék..., jó lesz pedagógusnak..., és a Béla idekerült példás életet mutató munkásságának jutalmául, nem rács mögé..., nem a cellába..., dehogy tévedés ne essék... gimnáziumi igazgatót csináltak belőle, szóval farkast tettek meg a bárányok őrzőjévé.... Jellemes példás magatartású igazi párttag volt. És most sorolja tovább az eseményeket,... Engem Gonda a volt megyei tanácselnök 1966-ban érdemtelennek tartott, hogy az igazgatói állást betöltsem, ez a Gonda, aki feltornázta magát államtitkári rangig, élvezi a magas nyugdíjat, majd lakja a gyönyörűen berendezett és parkosított, nép pénzén, Jókai utcában a kisajátított villában gondtalan életét, mert hiszen ő is ártatlan. Erről talán Regős elvtárs tudna beszélni, aki kihordta az üzletekből a színes TV-ket, hűtőket, de elfelejtett fizetni..., azaz neki soha senki sem szólt, hogy fizessen. És ebben a buliban, ha jól hallottam Gonda is benne volt, a mendemonda után, ugyanis az utolsó tárgyaláson, amikor az ügyész vádolta Regős elvtársat, akkor jelen voltam a bírósági tárgyaláson,... persze ismét igaz az a régi mondás: "Nem zörög a haraszt, ha nem fúja a szél!"
Se vége, se hossza nem volna az emlékezésnek, ha minden ilyen általam ismert berkekben kezdenék most beszámolót tartani, csak az a nagyon sajnálatos dolog, hogy ezek a makulátlannak volt igaz honfiak, elvtársak ezt tudatosan és joggal végezhették, míg az egy kis tábla csokoládéért, amit úgy véletlenül egy-egy vevő igyekszik elrejteni, azt pedig meghurcolják, megbüntetik, hol van egy porszem, a Himalájától?!!! És mégis sokszor csak a porszemet akarjuk Himalájává tenni, azoknál akik nem rendelkeznek, azaz rendelkeztek piros könyvvel.
Vagy itt volt az a bizonyos áldott és sokat tett Hazafias Népfront...HNF.
Kik bújtak ennek a köpönyege alá?... Akik élvezni akartak a pártnak nagy éltető erejét, mindenben kiszolgálták, híven teljesítették a pártnak az utasítását, de úgy hogy ez a balga nép ne vegye észre / Jákob keze, Ézsau hangja/ bibliában ismert történelem alapján... Mennyi pénz, fölösleges személyzet paloták, szolgálták ezt a nagy urat "a Pártot", a népnek a köntöse alá igyekeztek magukat befészkelni, mondván, amit a párt és egyéb szervek nem tudnak megvalósítani azt az istenadta HNF majd megcsinálja. Ez a szervezet a legkisebb településtől, a nagy városokig megrakta a fészkét, kiépítette a maga hálózatát, csinált magának járási és megyei, városi független HNF titkárságot, ezt az előkelő helyet a párt által jóváhagyott, elkötelezett honfitársak foglaltak helyet, hiszen semminemű felelősség, semminemű számon kérő munka mellett csak jól kellett magukat adminisztrálni, tükörképet mutatni a párt programja felé, tömjénezni, magasztalni a szocializmusnak hőn szeretett Ideológiáit / Lenin, Sztálin, kezdve Rákosi, majd befejezésül Kádár, közben Brezsnyev/, persze ahogyan kiestek a nép kegyéből ezek a kommunista csillagok, úgy változtatták maguk is politikai prédikációit, mindig erősen viszonyulván a központi párt utasításához... Amerre hajolt a sín, arra kellett a vonatnak is fordulni, tehát ha a sin balra kanyarodott, akkor mese nem volt hiába ment eddig egyenesen a vonat, neki is balra kellett irányt venni, mert ellenkező esetben kisiklásnak lett volna a következménye, ez pedig nagy tragédiákhoz vezetett volna.
Na ez a szervezet, ahogy mondom nagyon beépítette magát a legkisebb falutól kezdve a nagy városokig, és ami a legfőbb függetlenített, jól megfizetett, reprezentációval ellátott, külön székházzal, autóval megspékelt támogatásokkal biztosított, magát igen fontosnak és nagyra becsült, pótolhatatlan szervként jegyezte be magát a történelembe, annak birtoklapjára, tulajdonlapjára. Az igaz, hogy magam is fejtettem ki munkát a faluban Pl. rendeztem "Béke nagygyűlést" amire áldást a HNF adta meg, hogy a megyei apparátus / kb. 1960-as időkben, Farkas László volt a megyei HNF titkár, rumi születésű, majd kántortanító Csipkereken, munkásőr, a pártnak hit elkötelezett tagja lett, így nyerte el a megszállásnak éveiben ezt a beosztást /. Na de, kinek nem kell a béke? Nem a HNF tekintélyének a népszerűsítésére szolgált, de ugye kellett a HNF-nak is valami töltelék, valami adminisztráció, nagyon szívesen fogadott egy-egy ilyen rendezvényt, a maga malmára hajtva a vizet.
Nem is ez ellen van megjegyzésem, csak amikor teljes egészében napvilágra került a HNF-nak küldetése, tehát nem más mint a partnak ugató kutyája, azért tartom a kutyát hogy vigyázzon a házam tájára, megugassa az idegeneket, felhívja a ház gazdáját, hogy valami szokatlan van a kertben. Amikor a párt staféta botját átvette, hogy azzal fusson tovább célba, amit a párt tűzött ki, mert hiszen oly édesdeden volt a harmonikus együtt működés, hogy sohasem tettek egymás útjába meg csak egy szalmaszálat sem, mindig megtalálták a kivezető helyes utat a cél eléréséhez. Állandó beszámolót kellett adni a párt felé a HNF megmozdulásairól, szóval nyilván tartotta a párt minden megmozdulást, és ebben mindig közös nevezőre jutottak, sohasem volt ellentét, még akkor sem, amikor a falusi házak padlásáról lesöpörte a párt az utolsó gabonaszemet is, vagy amikor a megszállás után sorra vitték a magyarokat alaptalan vádakkal a börtönökbe... Ebben sem talált a HNF kifogásolni valót, hiszen a párt mindenek felett tévedhetetlen és szent, amit tesz. Nem kifogásolta azt, hogy templomba nem volt ajánlatos menni, főleg aki vezető állásban volt, vagy nincsen hittan tanítás, vagy a felvételeknél a sorrend nem jó, vagy a pannonhalmi érettségizetteket lehetőleg ne vegyek fel az egyetemekre, egy volt a jelző, mindent a párt érdekeinek alárendelve, még akkor is ha a józan ésszel ellenkezett, a hatalom végre hajtotta a végakaratát, ha abból nagy bukás is származhatott.

Hogyan lehetett, hogy csak párttagok lehettek mindenfajta állás betöltésénél csak párttagok, még akkor is ha nem rendelkeztek megfelelő szakmai, általános iskolai, műveltségi tartalommal, majd beletanul, volt a jelszó, és mennyi anyagi és erkölcsi kár származott ebből a balga tévútból, csődbe jutott az ország erkölcsi, anyagi, értékcsökkenőbe jutott az ország hitelképessége. De ugyanakkor a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények meg szegényebbek lettek, ki tudott alakulni sok-sok "Cinege" ebben a gyászos történelmi időszakban, amikor luxus nyaralók, kastélyok szolgálták a párttagokat, kellő olcsó, vagy ingyenes kiszolgálás mellett... Helikopterekkel vadászhattak hazánknak kiemelkedő vezető párt tagjai, külön luxus repülőgépekkel járták be a világot. Volt Németh Károly miniszter, vagy a szakszervezet fő atyaúristenei is volt a neve?... Sarlós István, mondván neki ez megjár, a milliók és a milliárdok pedig sokasodtak a nemzet mínusz oldalára. Hol volt a HNF ekkor miért nem hallatta szavát, miért nem tiltakozott, ha ők annyira képviselték a dolgozók millióit, országunk jövőjét?... Hallgattak..., vakon néztek, süketen hallgattak, hiszen hogyan lehetne az ég villámaival harcot vívni.
Felelőtlen, szakmai tudás nélkül, minden erkölcsi alapot nélkülözve, gátlástalanul sorakoztak fel a párt zászlaja alá, csupán csak a maguk zsebüknek az érdekeit vették alapul, ezért ültek be minden állásba, kiszorítva a magasabb fajsúlyú embereket.
Így élte le világát maga a HNF is, hiszen teljesen a párt védőpajzsa alá bújhattak, habár hangoztatták a függetlenségüket, de akkor is teljesen kiszolgálták az államapparátust, az állami diktatórikus hatalmát, mert ellenkező esetben nem is létezhetett volna a kommunista hatalomnak szóvivője. Sokat vitatkoztam a legutóbbi HNF megyei titkárával Mészáros Imrével, aki a maga sokszínűségével mindig igyekezett a könnyű pénzforrás mellé állni. Azt nem írhatom róla, hogy jellemtelen volt, mert a maga hite, pártállása bűvkörében nehéz eldönteni, hogy mikor volt valaki jellemtelen és miért volt erkölcstelen magatartású, mert a kommunista erkölcs tág teret adott a jellemtelenségre, a magánérdekeknek az elburjánzására, tudta kamatoztatni és ködösíteni a dolgozók tömegét, igyekezett biztosítani magának egy főállást, ahol a duma-dumára borult, kihasználva a jóhiszemű emberek ezreit, központba helyezte küldöttségét. Elhivatottnak érezte magát a dolgozók közt, ezen szorgoskodás közepette jól tellett a családi kaptár földi javakkal, lakásjuttatás, családi ház, autó, telkek és szőlős vétele, villatelek, majd annak beépítése. Feleségének biztosított szintén vezetői állást, mert hiszen más mi is lehetne, csak iskolai igazgató, hiszen oly sokat tett a dolgozó népnek a lezüllesztésére, tehát méltó a nép hajójában vezérlő poszton élni, maradni, megvetni mindazt ami szép volt. Nagyon vigyáztak mindketten a feleségével együtt, hogy pártállásuknak megfelelő élettérben mozogjanak csak, ami rájuk nézve nem előnytelen, és megvetni mindazt, még ha testvéri is lenne, vagy rokoni volna, de nem előnyös a barátkozás, inkább kivetem a rokont is, mert a múltjában volt egy kis koncepciós bírói ítélet, egy kis börtön egy-két internálótábornak volt a lakója, ugye ezt nekem bűnül könyvelték el, hogyne amikor az ilyen flekkes emberek csak veszélyeztették a szent szocializmus alapjainak a letételét ebben az országban. Pl. amikor nyugdíjba mentem 1970-ben és pár évvel később mint nyugdíjast meghívott pár iskola helyettesnek, napközisnek... az én édes drága, mindig mosolyt integető igazgatónő elvtársnő, sohasem mert az iskolába meghívni, sőt kerülte is a találkozásomat, szóval a személyem veszélyeztette volna az elkötelezett pártállasának mindenben kiszolgáló elvtársi elhivatottságának, más igazgatót nem kellett félteni, azaz más igazgató nem féltette önmagát attól hogy ha engem meghív az iskolájába, akkor esetleg meginog az igazgatói fotel alatta, számon kéri a párt, hogy mertél egy volt reakciós horthysta katonatisztet meghívni az iskoládba? Erre nagyon vigyázott a Catómió Gizi, Mészáros-né, de maga a férje Mészáros Imrének is a velem va1ó barátkozás nem jelentett jó pontot, talán a személyi lapjára rávezettek volna, hogy a régi rendszer hadviselőjével tart fenn kapcsolatot, amiért pártfegyelmit is kaphatna. Na szóval ha beszélni lehet, mert lehet, hiszen ez nem kerül nyomdafesték alá, nem kerül a nagynyilvánosság elé, ezt csak magamnak és magam felé örökítem meg, hiszen úgy vélem nem egyedi eset ez, de sokan nem tudják, hogy milyen is volt az én HNF titkár sógorom, na és annak édes felesége az unokahúgom.
Nem volt sikk vallásosság, a templom... el is kerülték messze-messze, még a sógorom temetésére sem mert az én igazgató elvtársnő eljönni se a férje, pedig ha valaki fogyasztotta a sógoromnak a vendégszeretetét, akkor az igazgató nő naponta megtömte a gyomrát a kamrában található, válogatás nélkül, lévő ételekből. Azért nem jöttek el, mert pap temette, 1980-ban nagy bűn ez!!!! Van nekik két fiú gyermekük, akik nagyon kedvesek, sőt talán mint gyermek rokon szertők is lettek volna, ha erre találhattak volna módot. Egy alkalommal a házam előtt ment el a titkár elvtárs a két fiával, és a fiúknak kedvük támadt, ha már itt lakik a Gyuszi bácsi, akkor pedig most megnézzük... Az ajtóból húzta vissza a titkár elvtárs, a sógor, nem engedte be őket, és a gyerekek nem értették meg az apai szigort, hiszen Gyuszi bácsi rokon, édesanyjuknak nagybácsija, a nagymama testvére... és nem nézhetjük meg... tilos a házába bemenni... nem szabad üdvözölni????? Örök kérdőjel lesz a gyerekek számára.... Egyébként ezt a szomorú történetet nem az ujjamból szoptam ki, egy alkalommal találkoztam Vasváron a húgomnál, a Gizusnál, az ő nagymamájuknál és kérdeztem a srácokat miért nem jöttök el hozzám....??? És akkor mondottak el nekem ezt a szomorú történetet, ez a Mészáros Imre... megyei HNF titkár, az én sógorom... Jellemtelen?... Kérdem az olvasót?..., hogy értehetetlen az biztos..., hogy jellemtelen e vagy sem, ítélkezzen az olvasó.... Még a gyerekeivel is éreztette, hogy a velem való beszélgetés, találkozás neki nem jó minősítést hozna a személyi kartonjára... Csak azt tudom mondani: aljas és mások testén keresztül kapaszkodó érvényesülni, úszni bőségben jólétben élni, biztosítani a proletárdiktatúra adott lehetőségeit, ez pedig megadta, mert a szellemi erkölcsi, a tisztesség, a becsület, az igazságosság jellem, adott szó, ez mind-mind alulértékelve jutott kifejezésre, nagy átlagában. És ezt sokan kiélték, kihasználták a maguk önző érdekeiknek a gyarapítására. A sógor is nagy reményekkel indult, ugyanis valahol Moszkvában végzett valami fejtágítót és ekkor volt arra esély, hogy a megüresedett megyei pártbizottsági titkárságának légkondicionált zsöllyébe ül be, azaz azt örökli, hiszen Moszkva neveltje, valami patinás párt állásba lehet csak elhelyezni. Majd úgy is indult a tét, de azért mindig vannak felfedezők és kutatók, akik megnézik ki honnan jön, a családi körülmények nem voltak rosszak, mert a sógornak anyja apja vörös színben tündököltek mindenkor, tehát a fiuknak ez előny lehet csak, de ugye a jó falatot mások is szeretik és ügyelnek arra hogy a húsos fazék mellé ki üljön le. Akkoriban rebesgették, hogy a sógor valami csencselő üzletet folytat, ez pedig egy-egy állásfoglalásnál esélytelen helyzetbe hozható, így is lett, más lett a megyei párttitkár... Horváth Miklós személyében.
A sógor kiállásában nem volt utolsó legény a vidéken, "Jávor bajuszával" női szemmel nézve nem selejt volt, ehhez még csatlakozott a kaján mosolygós, behízelgő, okoskodó marxista bölcsessége, hiszen még a nagyra becsült marxista egyetemnek nevezett iskolán is tanított. Mennyi energia, mennyi pénz pocsékolódott el egy ilyen iskolákban, de előírt követelmény volt vezető beosztásban lévőknek, hogy elsősorban megszerezzék a nyolc általános iskolát, aki tudja végezze el gimnáziumot, vagy valami főiskolát, s ha nem megy akkor pedig el kell végezni a "Marxista egyetemet", hogy lejáratta magát ez nagytekintélyű tanoda, mit adott ez az egyetem?... Lehetett itt megszerezni valamilyen szakon a pedagógiai képesítést, persze olyan is lett a pedagógia, vak vezet, világtalant.
Egyszer kérdeztem /kb. 1989-ben a sógortól: Mondd Imre, amikor már jött a többpártrendszernek a szele, szükség lesz a többpártrendszerben a HNF-ra? Hát hogyne..., továbbra is összefogja azokat, akik egy pártnak sem a tagjai, tehát tovább élni fog a HNF éltetni igyekszik önmagát. Önző karrierizmusának érvényesülése érdekében elszakítja a rokoni, baráti szálakat, majd csak "dicséret illeti a sógort, és nem bírálat "!
Annyira vitte mar a kapaszkodási ösztöne, hogy közben országos hazafias szövetségnek országos titkára lett, persze dr. István Lajossal az élen, hogy ez minek egy híres professzornak? Nem tudom,.... És most jött egy nagy ugrás, látva, hogy a HNF-nak nincsen jövője, se jelene, csak múltja, ez pedig nem reménykeltő, egy óriási szaltóval beugrott az országos képviselők táborába, mint koalíciós népfront cégére alatt jelöltette magát a Vas megyében, az 5. körzetben, mint országgyűlési képviselő. Hát hogyne, miért ne, hiszen eddigi érdemei feljogosítják erre a méltóságra, hiszen mennyit tett a falvakban a HNF. Igazán ha valakinek van

érdeme, akkor neki, mint HNF megyei elnökének kimagasló érdemei vannak, tehát méltónak érezte magát a képviselő jelöltségre, hiszen felülről is kapott biztatást, főleg Pozsgai Imre vette erősen a szárnyai alá, csak az a baj, hogy maga Pozsgai Imre is kibukott a soproni körzetből, vissza is vonta a egyéni jelölését. Na a mi sógorunk minden erőt összeszedve, felkereste a régi elvhű vidéki ismerőseit. Na és ilyenkor ugye nem szabad kihagyni az egyházat sem, a plébános urat is meg kell nyerni a cél, érdekében, hiszen most van az átalakulás..., felejtve a régit, a cél szentesíti az eszközt... ment nagy dirrel-durral ámítani a választó polgárokat, itt-ott volt is sikere, csak hamarosan rájöttek, hiszen ez a földi lény ez ideig a pártnak volt vazalusa, most pirosról átfestette magát fehérre... Hiába festik be a rókát fehérre, akkor is ravasz marad, ellopja a tyúkokat, így erre a sorsra jutott az én kedves rokonom is... Erősen kibukott, személyében is, na a pártjában is. Hát mit gondolt ez a földi némber, a nép vak, süket, felejt? Öntudatos társadalom fejlődött ki az utóbbi esztendőkben, az csinál most propagandát, aki tolta a szekeret az MSZMP-nek? Akik az országot jégre vitték, eladták, csődszélére juttattak... Felvettél egy maszkot, hogy talán most már nem az vagyok aki voltam, megújhodtam, felvilágosultam, tudom a hibámat, újra kezdjük az életet, amit elloptam, elfecséreltem, azt felejtsük el, tiszta lappal kezdjük az életet. Az a majd egy millió párttag összezsugorodott, máglyára vetették a párttagsági piros könyvecskéjüket, még a megmaradt vezérigazgatók a kegyeltek, kiemelt nyugdíjasok, levitézlett "Cinegék", piros foltos nadrágosok, munkásőrök még próbálják a gátszakadást foltozgatni, létszámukban lecsökkentek pár ezerre, eltűntek a bérencek, Grószosok és a sleppjeik, pedig ugyancsak körülbástyázták hatalmuk trónját. Hatezer volt az, akik pártfunkcióban tengették életüket, képviselték a dolgozóknak érdekeit, mondván ők, közben kilopták a vagyont az ország pénztárából, különböző al-, és főcímeken még egy szakszervezeti főtitkár is úgy érezte, hogy neki jár egy külön repülőgép, ha szórakozni akar, belföldön, vagy külföldön. Szórták a dolgozóknak verejtékkel megdolgozott pénzüket, a nemzet adóssága, hirtelen megnőtt, és ezt akarják most megmagyarázni a népnek, már tudjuk, hogy hol és mikor hibáztunk.
Hát szóval, a rokon a jelenben nem jutott be a parlamentbe, nem fogja élvezni a havi ötvenezer tiszteletdíjat és mellette a sok-sok ingyen étkezést, szórakozást. Ez ideig is részesült, hiszen ez a beosztású népi vezérek ritkán ehettek otthon, mert örökösen úton voltak, ünnepelni, enni nagyokat inni, bájologni s aztán ami még ezzel együtt jár.
Teljes részvettel vettem tudomásul a kibuktatást, na nem féltem én a rokonomat, azaz dehogy is rokonom, le tagadom, talán csak ismerős, mert hiszen nem is nevezhetem rokonnak, amikor ő tagadta meg a velem való rokoni érzelmeket. Nem féltem, mert ha az egyik ajtón kidobják, a másikon bemegy, keresi a kapcsolatokat, s ha most nem sikerült a parlament, majd jön a következő húzás, Most csodálkozni fog a kedves olvasóm, hogyan tudok ilyen rossz májú lenni. Nem vagyok rossz májú, csak szerettem volna érzékeltetni az ilyen tipikus köpönyegforgatókat, akik mindig és minden formában csak a győztesek oldalán akar sütkérezni.
A nagy pártnak "umbellája" alatt bandukolt mindig a sógor, védelmet csak ott talált, építette ki a mag hatalmi várát, elfordulva mindazoktól, akik nem hintetek lábai elé rózsaszirmot. Ez fajzat rombolta le az igazi munkás értéket, mert a munkás csak arra volt jó ilyen beállítottságú nagy párthívőnek, amíg mindig győztesen futhatott be a célba.
Magasra emelte a HNF küldetését, majd párt volt a pártállamban, hogy szinte a párt függött tőlük és nem fordítva. Na most elérkezett az alkonynak ideje, amikor már nem lesz a költségvetésből milliókat elpazarolni egy ilyen érdemtelen gyülevész hadra, megszűnik a nimbusza, összezsugorodva kerül a szemétdombra. Ideje volt már, hogy ettől a salaktól is megalakulhasson a szabad és félelem teljes demokrácia ebben az országban.
Összedőlt a homokvár
Negyven éves félelem teljes uralomnak vége, ledőltek az ideológiai szenteknek a tévtanai, szobrai. Hova lett a Sztálin imádat? Majd negyven millió ember vérét szívta ki e személykultusznak piócája, nem lett neki hálás az utókor, halálával elvitte magával a megdicsőítésnek a felmagasztalásnak, a nagy Sztálinnak, az örök ideának, a nagy tanítómesternek nimbuszát, amit öröknek és egyedüli üdvözítőnek harsogták a köpönyeg forgatóknak ezrei, akiknek megnyitotta a külön palotákat, perzsa szőnyeggel terített kondicionált irodákat, amiket majd három évenként mindig új bútorokkal, csillárokkal kellett bebútorozni, főúri berendezések, naponta fogadások, reprezentálási ebédek, nyaralók tündérmesei üdülők, ahová aztán már a közönséges párttagnak sem lehetett bemenni, nem lehet felsorolni, hogy milyen földi paradicsomi luxus életet vívtak ki maguknak a nép nevében, mert mondván, ha a valamikori grófok, hercegek megtehették, akkor nekik is joguk van a part égisze alatt őket lekopírozni, utánozni, hiszen ma népi uralom van és volt zsellér, kubikus látta a múltnak hagyományait, mindenben igyekeztek felülmúlni a volt főurakat. Borzalmas negyven évet temettünk el 1990 április 8-án, amikor ez az agyongyötört, megkínzott, kisemmizett nép és főleg a felnövekvő új generációnak felvilágosult fiai mertek ellenszegülni a nagy diktatúrának, a párt hatalmának, az állami hatalomnak, elég volt, ledöntve a negyvenéves sztálini lenini ideológiának élvező hatalmasait, és megdöntötték az egy párt hatalmának beidegződését, már nem félve az internálasoktól, a fegyver csörtetésétől, kiélte már magát az MSZMP-félre az útról, nélkületek indulunk egy szebb és boldogabb demokrácia felé.
Ehhez nagyon hozzájárult maga a nagy pártnak a belső szétszakadása, előbb maguk hagyták cserben egymást, szétszakadtak, lett egy MSZP és maradt a régi MSZMP. Az MSZP élén Nyers és Pozsgai, majd az előbbiben vezérkosként Grósz és Berec. Ők is indultak a nagy választási harcban, bízva a volt pártnak kitenyésztett hatalmasaiban, de a szavazás után belátták, hogy az a sok taps, az a sok lelkesedés amit egy nagy párti konferencián kiprovokálták a tömegekből, ez mind hamis volt, hiszen hová lettek ezek a tébolydában botladozó örök hűséget esküdő két lábon járó párttagok? Falusi, járási, városi, megyei vezetőknek nevezett főhelyeket betöltőknek nagy száma elsősorban analfabéta volt, hiszen még a nyolc általános iskolai képzettséggel sem rendelkeztek, de jó volt hadügyminiszternek, vagy vezérigazgatónak valahol, főleg a kezdetben, később ezt a hibát igyekeztek különféle átjátszásokkal papíron megszerezni, mint ahogyan megszerezte a megyei tanácselnök is a doktori címet is, de szegény megboldogult dr. Benkő József volt büntető bíró, magához rendelte Gonda, ez a név is hamis, mert az eredeti neve: úgy tudom Geisler volt.... Szóval besenyő, na és a Jóska nekem panaszolta, hogy esténként felrendelte magához a megyei tanácsi elnök és ott kellett tanítani, magyarázni... Sőt a doktori disszertációt is Benkőnek kellett megcsinálni, Gondának csak alá kellett írni.... és így lett ő és sok ezer más doktor ebben a népi egyeduralomban. De ahogyan Benkő József mesélte, soha még csak egy csésze feketét, vagy egy pohár bort sem nyújtott feléje, ez kötelessége volt Dr. Benkő Jóskának. Szidta a besenyőt, elmondta aljas gazembernek, aki felült a nép nyergelte szocializmusnak a lovára és büszkén írja a neve mellé doktor... Persze ebbo1 a rangsorolásból sok haszna is lett. Hiszen lett belőle államtitkári, de ez is csak úgy született meg, nem tudták már hogy hogyan váltsák le a megyei vezetésből, hát adtak a feneke alá egy államtitkári puhább plüss fotelt, sőt még képviselő is lett a sárvári járásban, de amikor kirobban a Regős-féle botrány, a sok szajrézás a nép nevében, amiben állítólag Gonda is benne volt, azaz mint orgazda részesült a lopott javakból, mert állítólag amikor a botrány már rendőri kézbe jutott, házkutatást is rendeztek a lakásban, kutatva a lopott hűtőkért, színes TV-kért...stb. Na és ezt követően már a HNF megint a párt szócsöve, nem jelölhette már ismételten Gondát a mandátum elnyerésére. Ez a Gonda volt aki engem is 1966-tájban, mint politikailag megbízhatatlantól megvonta az iskolai igazgatói megbízást. Persze ebbe besegítettek a csepregi dr. Horváth orvosok, főleg annak a felesége, aki szintén besenyő volt, egy alkalommal amikor jöttek a söptei iskolába, mint a hatalomnak nagyságai csak betörtek az iskolába, mint iskolai orvos, se szó se engedély, csak a maguk hatalmi fölényük érzésének a tudatában egy iskolai igazgató nekik nulla, és ezt én nagyon kikértem magamnak... kioktattam a besenyő orvost, akik panasszal éltek vérkapcsolatú Gondához, hát persze nekem lett ebből is hátrányom, hogyan merhettem egy besenyőt illemre tanítani... Na szóval ezzel még adós maga a Gonda besenyő is, majd egy alkalommal emlékeztetni fogom ezen humánus hatalmi végszavához. Hát szóval ez egy kis kitérés volt megint, de nem tudok sokszor kitérni a múltnak nagyon sok-sok döfésétől, ami bizony nyitott sebeket hagyott hátra.

Így kerültem aztán 1967-ben a Sorok-major, volt püspöki uradalmi iskolába, Petőfi-telepre, osztatlan iskola, de "C" területi fizetést kaptam, anyagiakban nem sokat vesztettem, de az erkölcsi csapás felért egy jégveréssel, de ezt is kihevertem, mert borzalmasan jól beilleszkedtem az adott környezetbe, innen mentem nyugdíjba 1970-ben, nagy megbecsülés mellett, itt kaptam ajándékul azt nagy kristálytálat, amit azóta is nagy szeretettel nézegetek a szobában. Ha valamikor kezdenék tanítani, ilyen helyzetben kezdeném az életemet. Nagy barátságban voltam az ottani TSZ vezetőkkel, a nyolc gyermekes pártitkárral és a major minden lakóival, kivéve akiket az elődöm beoltott haraggal, gyűlölettel, de ezeknek a száma mind kisebb lett, sőt belátva az elődömnek gyarlóságait az iskolai munkájában, így kerültem a nagy megbecsülésnek köntösébe. Na ebből elég. Ez nagy kitérés volt az eredeti témámtól.
Szóval uralkodott negyven éven át az a politikai nézet: miután, azaz miszerint a politikában az érdek erősebb az igazságnál, az az igazság, hogy nincsen igazság, holott milliók várták, hogy a morál győzedelmeskedjen a hazugság felett.
Eljött a megváltásnak az ideje, ez pedig 1990 április 8. amikor szavazott az elnyomorított magyar nép, persze kivonták magukat a múltnak a múlt negyven évnek a mellőzöttei, azaz itt, ott próbálkoztak egyénileg jelöltetni magukat valahol, mint pl. Pozsgai soproni kerületben, Berec valahol másutt, de a báránybőrbe öltözött báránykákat hamarosan felismerte az öntudatos, erkölcsiekben megerősödött választóknak milliói és bizony a gyehenna tüzére kerültek, kivéve Pozsgait, aki országos listán került be
a képviselőségbe. Pedig nagyon fájdalmas volt Pozsgainak, hogy a választói hátat fordítottak neki, mert nagyon bízott Pozsgai abban, hogy ő merte elsőben hangoztatni azaz megfogalmazni, hogy 1956 nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés, na ez a megfogalmazás nagy port kevert fel a kommunista berkekben, majd ő és Nyers igyekezték a volt MSZMP pártot bírálni belőle kiválni, marad a salak, ők pedig új eszméknek szeleinek a vitorláját kifeszítve MSZP néven evezzenek a történelemnek vizein. Sőt ami a legfájóbb, hogy a köztársasági elnöki szék várományosa, jelöltje volt, hiszen a pártja már megadta hozzá a bizalmat a kongresszuson, és most meghámozták, mérlegeltek személyében elesett attól a magas hivatástól, pedig már nagyon érezte a büdös valaga alatt a köztársasági elnöki hatalomnak bársony hatalmi trónszékét... Most úgy érzi ez az álma is kútba esett, hiszen már külföldön is elvetette ennek a hatalmi posztnak a jogosultságát és már sok helyen úgy kezelték, mint köztársasági elnököt. Elénekelheti: lecsúszott le csúszott a szénaboglya teteje. Már most kezdik kikezdeni az utódját is Antall Józsefet, akit vádolni akarnak zsidóellenes propagandájáról, mondván: A holocaust Magyarországon 1944 március19-ike után kezdődött meg, amikor hazánk mar német megszállás alatt állt. Addig Magyarországon élt Európa legnagyobb zsidóközössége. Továbbá Magyarországon külföldi zsidóknak ezrei kaptak menedéket.

Ennek eredményeként kapta meg az apám, mondja Antall József az elismerést és a
Jad Vasem rendet, tovább emléktáblát állítottak az apám emlékére és Izraelben fát ültettek a tiszteletére. Tehát Antall erről az oldalról erősen bástyázott, nincs rés rajta. A történelmi távlatban kristályosodik ki a politikai akarásuk. De milyen csodálatos, hogy egy emberi létben mennyi változásnak formálásnak van kitéve, azaz szemlélődhet a távlatokban. Előttem formálódott a történelem, de előttem formálódott maga az ember is. Keressük az igaságot, és az ilyen igazságkereső emberekre nagyon nagy szükség van, ma jobban, mint holnap.
Nem érzem magamat hivatottnak, hogy a múlt negyven évét mérlegre tegyem és mint a hamupipőke kezdjem válogatni az elmúlt politikai eseményeknek igaz magvait a konkolyból, ezt már megtették az igazi történészek, vagy írók akiknek nagyobb és szélesebb látókörük van ezekben a történelmi berkekben, de azért egy ilyen kis emberke is, aki szintén élt már vagy nyolcvan esztendőt, nem járt vakon az elmúlt történelemnek berkeiben.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!!!
Megbukott a kommunizmus!!!
Ez a köszöntés járja most embereknek a száján, persze van aki fennhangon mondogatja, van aki sunyin nézi, van aki félve hallgatja, de szintén van még néhány, de csak néhány az országban, aki a negyven évet vallotta igazából és tartotta megváltónak, és most is vallja, kiáll a maga hithűsége mellett, a vak sem lát fényt, nem tudja a színeket egymástól elválasztani, neki minden fekete, homályos, ez egy betegségnek a szülemenye és nem is biztos hogy meggyógyult szemmel fogja valaha is látni a világot, vak marad örökké, és tagadja a színeket, annak sokszínűségét és nem tud benne gyönyörködni sohasem.
Ha az elmúlt évtizedek világhíradóját van alkalmunk nézegetni Rákosi apánk! a mi megváltónk, a szegények atyja, a jövőnk messiása, a munkásoknak gazdagítója, és még ki tudja milyen feliratú táblákkal jöttek elő a május elsején a felvonuló tömegek, a nagy tribünön állva a megszálló csapatoknak a vezérei, a magyar vezérek, Rákosi, Rajk, Gerő, Kádár és lehetne még sorakoztatni az 1945-1956-ig az uralkodó népnyúzókat, akik igyekeztek mosollyal fogadni az előttük elvonulóknak behódolóit, különféle feliratok, szimbólumokkal integettek a fővezérek felé, és ha most azt mondom, hogy sokan hittek is nekik, akkor nem igen távolodom el a igazságtól, hiszen egy háborúnak most lett vége... Romokban az ország, újra kell építeni az üzemeknek nagy részét, az ország csak most kezd felocsúdni a bombariadóknak félelmetes riadalmaiból, Németország "kaput", el kellett hinni azaz el kellett fogadni a nagy Sztálinnak a jobbját, hátha ezen keresztül kapjuk meg az életet adó, életet csordogáló nemzeti segítséget. A fuldokló ember, még a szalmaszálban is kapaszkodni kíván, ha életről van szó. Mámorban, de részeg mámorba jutott az ország, mert hiszen elsőben Rákosi alatt meg nem igen lehetett hangot adni, hozzátok haza a több tízezer százezer / hatszázezer / magyar hadifoglyot, akik mint jóvátételként vannak el könyvelve a nagy orosz birodalomban / magam is majd három évet dolgoztam le csontig lefogyva Szibériában, Szverdlovszkban/ rengeteg a halott... ki merte ezt szóvá tenni? Rákosi a Sztálin fia, hogy emeljen szót az apjánál?... Megteltek a börtönök sok-sok becsületes magyarral, mert hogy vegyék el a vagyonát, hogyan tegyék el láb alól, kirabolták a kastélyokat, elhurcolták a nemzeti vagyont, pl. vépi gróf : Erdődy gróf sekrestyés lett itt egy közeli faluban, elűzték a kastélyából, mint büdös burzsujt... és a többit. Persze a rabolt értékek az elvtársak birtokába jutottak, mondván ez úgyis a kizsákmányolásból eredt a néptől, tehát vissza a néphez... S amíg rabolhattak, amíg minden üzemet, maszekot államosítottak, addig nem is volt hiba az állami háztartásban. Sorra jöttek az internáló táborok a legproletárabbtól a volt miniszterekig, államtitkároktól, papoktól, grófoktól, üzemek tulajdonosaitól, magamfajta kis emberkéktől bezárólag. Buda-déli Károly laktanyában vagy 15-ezren szorongtunk, majd jött Kistarcsa. A legmohóbb Recsk volt, ez volt a nagy emésztőláger, ide csak bejutni lehetett, de a kivezető utat elsimították, kevesen menekültek meg ebből a lágerből. Ezrek és ezrek lettek internálva az alföldi tanyákra, 3-4-5 év kellett mire hazaengedték, azalatt idehaza teljesen leomlott a családi bázis, hontalan lett a magyar... És kérdem ki merte ezt követelni Rákositól?... Tapsolt ez a nép, mint a cirkuszban a bikaviadalon "