 |
    |
 |
Dr. Pálfy József „Magyarország” főszerkesztőjéhez Szombathely, 1988. jan. 12. Magyarország Szerkesztőségének Dr. Pálfy József Főszerkesztő Úrnak Budapest VIII. Blaha Lujza tér 3. 1959. Az 1987. dec. 25. 52. számban a 21. oldalon Botár Bálint úr írt egy cikket " Hazatérés " cím alatt. Amikor a címet és a cikket elolvastam, valami nagy forróság futott át rajtam, agyam lüktetett erősen, hát még mindig el lehet valamit kendőzni, a valóságot elhallgatva, tényeket kiforgatva leírni és mesélni a mostani nemzedéknek, kérdezem magamtól. A hadifogság az nem kéjutazás, az nem lakodalmi vendégfogadás, az bizony nagyon nehéz próbatétel, ahol a tagoknak nagy része feldobja a lábát. Előre bocsátom a cikk első és második oszlopában, írja a szerző, különböző címek alatt szövetségek, intéző bizottságok alakultak, hogy a hadifogság foglyainak a helyzetén változtassanak, azaz könnyítsék meg a napi életüket. Én ezt sem állítani sem cáfolni nem tudom, mert ezen időszakban már orosz hadifogságnak voltam az áldozata. Ez a sok karitász, hadifogoly szolgálat mit tett? Azt nem tudom. Kb. 1946.év nyarán egy orosz nacsalnik adott nekünk egy Pravda újságot és ebben a következő nyilatkozatot olvastuk: idézem: "A magyar nők könnyei nem hatották meg Moszkvát", valami magyar nőszövetség járt Sztálinnál a hadifoglyok ügyében. Nem is vettünk észre semmi nemű változást, sem a bánásmódban, sem az étkeztetésben, semmiben, maradt minden a régiben. Legyen szabad kérdeznem egyet Botár Bálint úrtól és a szerkesztőség igen tisztelt gárdájától, hányan voltak orosz hadifogságban, és ha voltak is esetleg "milyen beosztásban"?, megbízatásban éltek ott?, mert ez nagyon lényeges. A cikk írója kezdi az esti mesét, 43 év távlatában a gyerekeknek, hogy így, hogy úgy.... S közben elfelejtette, hogy ezt a mesét azok is hallgatják, akik ezt a földi poklok poklát túlélték és nekik egészen más a véleményük erről a táborozásról. Igen még a mai napig néhányan maradtunk, akik még élünk, hazajöttünk és még nem hantoltak el bennünket, mert a hazatért fogolytársaim közül már nem is tudom, hogy kik is élnek még, annyit tudok, hogy már hiába keresem őket, nem találom őket az élők sorában. Igen, még élünk, akik húsunk, vérünk, idegeink kínjait átéltük és valóságot elhallgatva, vagy elhallgattatva nem jelenhetett meg a nyilvánosság előtt. Ha már írnak a hadifogságról, ám akkor írjanak, de valós helyzetet tarják fel, az igazat, csakis az igazat írnák le, ne sminkeljenek. Én nem vagyok vadló, nem is akarok lenni, csak tényeket rögzítek le borsó nagyságban. Vas megyében, Inta-pusztán volt az első nagyobb gyűjtőhely. leírhatatlan közállapotok mellett. Innen vagoníroztak be bennünket, egy marhavagonba 90 főt passzíroztak be egy vagonba. Nyár volt, lelakatolt ajtók, bedrótozott ablakok mellett. A vagon aljában kb. 15x15 cm-es lyuk volt, ezen keresztül lehetett vécézni, jól kellett célozni... WC papír ismeretlen fogalom volt. Levegőhiány, fulladás, napi egyszeri etetés és itatás és így utazni napokon át. Fogsániban volt a nagy nemzetközi gyűjtő fogolytábor. Kb. 20-25 ezer ember összezsúfolva egy kis területen. Éhség, szomjúság, a gyengébbek már kidőltek a sorból, annyi erejük sem volt, hogy a nyílt sebeikről a vérszívó legyeket elhajtsák, ezek mind felszívódtak az örök nihilbe. Ki anyakönyvezte őket? Hányan voltak? Van róla statisztika? Egy aszpirin nem volt ennyi ember számára, ez már a háború befejezte után volt, 1945. május-június havában. Fogsániban írtam egy naplót, amit sikerült haza is hoznom, ennek alapján le is írtam a Fogsáni életet, napi történeteket. Szóval megjelent a " Nagy Kaszás ", nagy volt az aratás, megjelentek az ilyen helyzeteket kihasználva a vérszívó tetvek és poloskák. Ez a tábor is háromszoros szeges dróttal, farkaskutyákkal, szarvaslesekkel ellátva volt dekorálva, mennyivel volt itt is biztonságosabb az élet, mint sok más koncentrációs táborokban, senki sem volt a halál ellen bebiztosítva. Csak egyet a sok közül, a szálláshelyen hármas deszka priccsek voltak, egy-egy helységben kb. 400 fő elhelyezve, ezek valaha nagy teherautó garázsok voltak, csak oldalt lehetett feküdni, óriási hőség, bűz, test-testet érve, majd vezényszóra fordulás a másik oldalra, feküdtünk hajnal négy óráig, majd ébresztő... Leírhatatlan nyomor és éhség, jaj, de ki érti meg ezt, kinek fáj? Ismét jött a vagonírozás, indulás, hová?, merre?, nagy rejtély. Csak annyit tudtunk meg, hogy már majd két hete sínylődünk embertelen elhelyezésben napi egyszeri etetés, itatás, lezárt ajtók, emeletes priccsek... Tetvek és poloskák lakmároztak belőlünk, úgyis fogyóeszközzé váltunk már, nincs miért aggódni. Jött Ázsia, Ural, jött Szibéria.... Több mint két hét után nyitották ki a vagonajtót, davaj... jelszóval... Igen ám, csak ki tud menni? Megmacskásodtak a lábaink, nem bírták el romló testkollekciónkat. Aztán még ráadásul, megjelentek a csodálkozó civilek... Kővel dobáltak bennünket, hangosan kiabálták " nyemci-nyemci " majd köpködtek bennünket. " Anyám én nem ilyen lovat akartam "... Egy erdőbe hajtottak bennünket, amerikai sátortáborban helyeztek el bennünket. Robot..., erdőirtás, norma nagy, kusaty, malinkó, jaj-jaj, naponta nyolc-tíz halott közülünk, ki marad meg? 100 %-os teljesítményre 5 dkg kenyér... naponta meg csak fogytunk... Erre felé azt hangoztattak, hogy mi vagyunk a jóvátétel, nem számít az emberi élet, amit elrombolt a háború, azt nekünk kell felépíteni, magyarok sorsa, csak " vagon " kérdés. Kemény szavak... Ki hallgatja? Hát mit is dolgoztunk? Erdőt irtottunk, vasúti töltést építettünk... Dolgoztam az építkezésben, kőműves, villanyszerelő, szobafestő, WC merő... vízduzzasztó erőművet építettünk, kőbányában naponta 1.20 m3 követ kellett kitermelni, összetörni és kubikba rakni, négyszázan dolgoztunk itt a kőbányában és a déli ebédet a 20 kg korpát egy ember hozta a vállán. Ezek után írjam, hogy bizony az elindult 78 kilómból már csak 45 kg, maradt, kis, majd " disztrófeás lettem " egy csúszó mászó roncs. Szabad kérdeznem Botár Bálint urat, hogy ezekből mit élt át? Írja a cikkében, hogy hazahoztak vagy 600 000 ezer hadifoglyot, de ezt is tudják, hogy mennyit exportáltak ki háború után, mert erről nem szól a krónika, pedig jó volna tudni. Úgy vélem, hogy a háború nem ontott ki annyi életet, mint a hadifogság. Lehet, hogy tévedek. Az első világháborúban elesett olasz hadifoglyok sírjaikat most is rendben tartják az olaszok. Ostfiasszonyfán, a magyarok hol keressék valahol orosz honnan maradt hozzátartozóikat? Írja a cikk: a hazaszállításhoz és a szociális gondozáshoz jelentős összegre volt szükség, hogy az ország előteremtse. Kérdem velem együtt miért vesztettünk el 30-40 kg-ot? A henyélésben, vagy a munkában. Ha nekünk a teljesítményünk után kifizetik a munkabérünket, hogy járt volna e vagy sem, ezt nem vitatom, akkor minekünk nem kellett volna az illetékes szerveknek a fejüket törve, honnan vegyék elő az utaztatásra szóló összeget. Mert mi becsületesen dolgoztunk, építettük az orosz hazát, hiszen még az elitélt gyilkosoknak is kijár a munkájuk után járó bér, ha szabadul... Mi mit kaptunk meg? Nem folytatom tovább.., de azért ne ámítsák az utókort, mint ahogyan ámította Kardos István is " Azonosítás " címen írt valamit, ebből film lett, és magyar TV. 1986. jan.26-án kajánul kisugarozta az országba. Lehetséges, hogy voltak szerencsésebb elhelyezési lágerek, ahol más volt az életvitel, és az innen hazaérkező hadifogoly már az első este nemi aktust hajtott végre volt szerelmén. De ez nem jellemző a hadi foglyokra, így a fim megtévesztő szemléletet adott és mikor fogják ennek az ellenkezőjét bemutatni? " A Századunk " Bokor Péter? Nincs is rá szükség. Habár ha már a háborút, mint nem kívánatos állapotot akarjuk a maga borzalmaival bemutatni, akkor a hadifogság is lehetne annak egyik felvonása. Elrettentő példa gyanánt, de nem így, tele téveszmékkel, jelenségekkel. Ismétlem én nem vádló akarok lenni, nem is az összes hadifoglyokról akartam írni, csak arról pár ezerről, akikkel együtt voltam, majd három évig. Ami tény az tény, egy madarat hiába tesznek arany kalitkába, annak az is fogság. Ne akarjuk a négert fehérre mosni, úgyis fekete marad. Az oroszlán vadászatról többféle képen lehet írni, van aki elmegy Afrikába és átéli ennek a fenevadnak minden élményét, kiteszi magát esetleg egy vak véletlennek is, ott leli majd életét is. Lehet úgy is írni, hogy elő veszem azoknak a könyvét, akik már voltak ilyen vadászaton és én is elkezdek az élményekkel játszadozni, érdekfeszítő jeleneteket színesen vázolni, vagy elmegyek az állatkertbe, megnézem az oroszlánt a ketrecében, és megírom a vadászkalandomat. Na ne így, mert nem lesz hiteles az utóbbi kettő, ha pedig az első esetre nincs lehetőségem, akkor pedig, ne írjak a vadaszatról. Mégis csak úgy kellene megírni a volt orosz hadifogságot, hogy annak irodalma hiteles legyen, a valóságot tükrözze vissza, ne lehessen annak igazában kételkedni, ne lehessen megtorpedózni, igazat, csakis igazat kell megírni!!! Különösen addig, amíg annak szenvedő lényei még élnek. A történelmet úgysem lehet addig megírni, főleg kényes kérdésekben, amíg a szereplők élnek, mikor lehetett Sztálint eltávolítani Lenin mellől? Mikor lehetett Brezsnyev utcát visszakeresztelni? Próbáltak volna ezelőtt 10 évvel ezt megcsinálni. Ennyi idő után, bármilyen nagy is volt a szenvedés, a nélkülözés valahogyan minden idővel szagtalanná válik, tán meg is szépül. Én az akkori orosz népet csak sajnálni tudtam, fogalmam sem volt hogy ekkora nyomorban élnek milliók és milliók, akik tőlünk, mint hadifoglyoktól kérnek kenyeret, mert ő magazinjukból elfogyott, a nagy tél pedig nehezíti az utánpótlást. Egy alkalommal az építkezésnél dolgoztam, és a földszintet mínusz 30-40 fokban fűtöttem kokszkályhákkal... Az ott dolgozó orosz asszony kért engem, hogy a hazulról hozott 5 db. krumpliját hadd süsse meg a kályhán. Ladna... amikor megsültek a szép krumplik, a nyálam folyt, a Zsenka rám nézett, vastagabban hámozta meg a krumplikat és a mondván: pan... tessék... Fenséges ebédem volt nekem is meg neki is. Kérdem. Miért nem mész haza és otthon ebédelnél... felelet: otthon is csak ezt ehetném.... Tisztelt Botár Bálint Úr! Nem volt szándékomban megbántani, de arra kérem magamfajtát se sértegessen hasonló írásokkal, mert egy mázsa papírra írt betűkkel nagyobbat lehet robbantani, mint egy mázsa ekrazittal. És ez kinek használ? Szombathely, 1988. jan. 12. Czeglédy Gyula volt orosz hadifogoly Balog Gyula u. 15. 9700 Czeglédy Gyula Szombathely, 1988. március 21. 9700 Balogh Gy. u. 15. Dr. Pálfy József Magyarország Politikai és társadalmi Hetilap Főszerkesztő Úrnak! Budapest, VIII. Blaha Lujza tér 3. 1959 Szabad megkérdeznem Öntől, hogy mit érez olyankor, amikor Ön valakinek a legnagyobb tisztelettel köszönt, és akinek szólt a köszöntése, még csak a füle botját sem billentette meg üdvözlésére? Ugyanis én Köszöntöttem Önnek kelt Szombathely, 1988. jan. 12-én írt levelemmel és a köszöntésemet nem fogadta el, azaz a mai napig még csak válaszadásra sem érdemesített. / Biciklis emberek vagyunk? / Nem kívánhatom, hogy Dr. Pálfy Úr írjon saját kezűleg egy levelet ilyen kis csórónak, mint én, ..amikor teljes erejét az országos ügyek lecsapolják, de azért feltételezem, hogy ekkora Szerkesztőségben akad, egy gépíró, gyorsíró, akinek tollba mond valamit, egy aláírásra pedig, csak van ideje. A levelemet ajánlva adtam fel, tehát valakinek azt iktatni kellett. Ajánlási ragszám: 5250 Szombathely 1988. jan. 11. Mi lett a levelemnek a sorsa? papírkosár? Amennyiben levelem nem ért célba, úgy kénytelen leszek a postán a panaszomat, kivizsgálásra beadni, saját költségemre / kis nyugdíjamból telik / Röviden: 1987. dec. 25 XXIV. évfolyam 52.sz. 21. oldalon BOTÁR Bálint úr cikkére fogtam a tollamat, hogy írjak. Remélem a FŐSZERKESZTŐ ÚRNAK tudomása volt előzetesen a cikk történelmi, valódiságáról, annak hiteléről, hiszen ezért Főszerkesztő, a cikk leközléséhez az engedélyt megadta. A Főszerkesztő úr csak tudja, hogy milyen cikk láthat napvilágot, a tekintélyt tisztelő hetilapjában, hiszen felelős érte... Olyan sokszor elhangzott már: hazudtunk eleget, és mit, bizonyít Botár úr cikke? Most ez a cikk marad meg az utókor számára?, és az utókort becsapjuk. Szükség van erre? Ha még nem alkalmas az idő arra, hogy ilyen nagy történelmi katasztrófáról hitelesen írni, reálisan, akkor várjunk, de ne fogjon lantot kezébe az, aki nem tud rajta játszani, csak fals lesz annak pengetése, és ki hallgatja? Tisztelettel kérdezem: megkapta a Főszerkesztő úr a levelemet, olvasta, vagy referáltak erre illetékes beosztottjai?, vagy nem kapta meg? Amennyiben nem kapta volna meg a levelemet, úgy kénytelen leszek a postán saját költségemre a levelem sorsának a kivizsgáltatására. Nagyon várom a visszaköszöntését! Szombathely, 1988. március 21. Tisztelettel: Czeglédy Gyula kis nyugdíjas, /volt orosz hadifogoly/ Balogh Gyula u. 15. 9700 1986. jan. 26-án MTV 2-es csatornáján 20h 05-kor "AZONOSÍTÁS" cím alatt "MAGYAR FILM", 14 éven felülieknek sugározták, hadifoglyok érkeznek haza Szovjetunióból. Írta Kardos István. Fényképezte Lőrincz József, rendeztet Lugossy László. Feszült várakozással vártam a közvetítést, na végre..., szőnyegre kerül egy szomorú történelmi korszaknak eseménysorozata. De már előzőleg, amikor néztem a Tv újságot és látom egy sexes mámorba eső alakot, az mar egy kicsit csaló volt a történelmi hűséghez, a valósághoz. Hát amikor a film beindul, megborzadva és összetörve figyelem a fantasztikumot, és minden lehet, csak nem orosz hadifoglyok jövetele megérkezése, főleg azoknak fizikai felépítése, katonai mundér... Ekkor jutott eszembe az a mese: az illető író sohasem járt Afrikában, soha nem olvasott el egy oroszlánról szóló könyvet, tán még az állatkertben is csak felületesen szemlélte a fenevadat és nekiül megfeszített szemléletben öntudattal és megírja "Oroszlánok a vadonban".... Kérdem, ki volt Önök közül orosz hadifogoly? Ki látott érkező orosz hadifoglyokat? Egyáltalán van fogalmuk a hadifogságról? Amikor csontkollekcióvá válik az ember, a bőr nem ugrik vissza ha a vracska meghúzta az ülepén, amikor tetűversenyt rendeztünk kínunkban... Amikor " okás " s " disztrófeás " kategóriába került az a magyar hadifogoly, akiket a film oly nagyszerűen megálmodott. Állítólag akadt olyan hadifogolytábor, ahol ismeretlen volt a tetű, a poloska, a súlycsökkenés, a robot.... és még folytathatnám a fogságnak egyéb embertelen lehetetlen állapotáról, voltak önök közül 96-an lelakatolt és ledrótozott marhavagonban heteken át bezárva, napi egyszeri rátekintéssel.... Vallom, minden kalitka fogság a madárnak, még ha aranyból is van az a kalitka. Honnan vette az író, a rendező a filmes az adatokat? Főleg ha nem él ott, képekről? Irodalma még a jelenben csak az asztalfiókban vannak, ha pedig már egyszer mertek erről a témáról írni, miért festették az ördögöt oly gyönyörű angyallá. Nem gondoltak arra, hogy még vagyunk, akik ezt a poklok poklát végig szenvedték és élve maradtunk és most ilyen kipúderozott, ki idealizált állapotban látjuk az eltorzulást. Nem volt szándékomban senkit sem sértegetni, de még csak vádolni sem, de azért ne hamisítsuk el az igazságot, a valóság ne kapjon tündéri szárnyakat. Oly szegény ez az ország, sokszor emlegetik a közgazdászok, és mégis van erőnk oly sok milliót az ablakon szélnek ereszteni? Kink jó ez?. Ha már volt hadifoglyok nem leszünk, írjanak rólunk, de csakis az igazat, az igazat.... Szombathely. l986. febr. 22. Czeglédy Magyar TV. 1986. jan. 26-án sugárzott „Azonosítás” torz, hamis, hazugság az egész film 1986. január 26-án a 2-es műsoron 20:05 kor "AZONOSÍTÁS"" címen közvetíttek, azaz sugároztak egy magyar filmet, volt hadifoglyok érkeznek haza Szovjetunióból. Írta: Kardos István, fényképezte: Lőrincz József, rendezte: Lugossy József. Feszült várakozással vártam a közvetítést, na végre.... szőnyegre kerül egy szomorú történelmi korszaknak eseménysorozata. De a közvetítést megelőzve a műsorfüzetben látok egy sexes, csókolódzó képet, mámoros ölelkezésben egymást ízlelgették, ez már nem fedi a valóságot, ahogyan elképzelhetetlen, hogy egy súlyos operáción átesett beteg, másnap már egy bájos nő ölében fickándozva, feledve sebeit, az operációból fakadó fájdalmait, eleget tudjon tenni e biológiai folyamatnak. Fantasztikumnak jó ez a beállítás, de valóság és az igazság teljesen más, hol volt a mi fizikai beállítottságunk ahhoz az aktushoz, amit a film ilyen irreálisan bemutatott. Kérdem: az írótól kezdve, rendezőkig, szereplőktől egyetemben hány volt orosz hadifogoly? Egyáltalán láttak érkező hadifoglyokat, mert ha láttak, akkor nem születhetett volna meg ez a torzkép a hadifoglyokról. Egyáltalán van fogalmuk a hadifoglyokról? Láttak már " okás, disztrófeás " hadifoglyokat, bár ilyen nagyszerű nagy szexi férfiúi üzemképes állapotban érkezhettünk volna a családi körbe. Hónapok elteltével, szigorú diétás és főleg vitamindús tápszereken élve kezdtek csak eltünedezni a fekete foltok a testünkön. A tikvakság, ami a fogság alatt keletkezett, szinten csak hónapok hosszú kezelése után indult javulásnak. Az író már látott csontkollekciót? Hát mi úgy jöttünk haza negyvenkilónyi súllyal. Volt az író 96-od magával lelakatolt vagonban hetekig, ledrótozott ablakrácsokkal, tudja, hogy mi a szomjúság, éhezés? Egy négyzet deciméteres lyuk volt heteken keresztül a WC, mit gondol sikerült azt fókuszban találni? Magammal együtt több ezren Szibériai részen dolgoztam, amíg a fizikai erő a lábamon tudott tartani, s nem, akkor pedig, maradva a földbe vájt fabarakkban csemege voltam a tetvek és poloskák hadának. Elképzeli az író, hogy ismeretlen volt a WC-papír? Nem akarom itt felsorolni a hadifogságnak szomorú és súlyos nehéz körülményeit, hiszen erről még irodalom nem születhetett meg /csak az íróasztal fiókjának/, de akkor pedig ha már valaki vállalkozik egy ilyen témának a feldolgozásához, filmet készítenek belőle, milliókat szórnak ki az ablakon, mondja valaki, hogy szegény ország vagyunk, akkor legalább körültekintőbben, adatok összegyűjtésével. Mint pl. a " Századunk, vagy Bokor Péter " Végjáték a Duna mentén"... Ezek a filmek igyekeznek a történelmi valóságot bemutatni, emlékezésül, okulásul, akik sohasem szagolták a puskapor füstöt, azok is megrémülve tiltakoznak a háború ellen, az oktalan vérontásért, ez férfias munka, tanulság az utókornak. Én nem tagadom, hogy esetleg nem jöttek haza ilyen deli legények az orosz hadifogságból, akadhatott valahol reklámtábor, de nem jellemző és nem fedi a valóságot. Vallom minden kalitka fogság a madárkának, még ha aranyból is van. Honnan vette az író az adatokat, főleg ha nem élt ott, ahol több tízezer hadifogoly élt, hadifogsági viszonyoknak megfelelő környezetben. Nem gondoltak arra, hogy még valahányan élünk és vagyunk, akikben elevenen élnek és jelen vannak a hadifogságnak minden jaja, fájdalma, és akkor bemutatnak egy ki idealizált, kipúderozott történelmi jelenetet, ami a jelenkor ebből ítélkezik a hadifogságról. Kár volt minden forint, amit erre a filmre elkölthettek. Szükségesebbek is volnának, amik ezt a pénzt értékesíthették volna. Nem volt szándékomban senkit sem önérzetében megsérteni, bántani, de az igazságtalanságot nem lehet szivárványszínekbe öltöztetni, és mint originált, történelmi tényt feltálalni. Ha nem írhatjuk meg az igazságot és való helyzetet, akkor jobb hallgatni róla. Mi is éppen olyan áldozatok voltunk, mint más táborokba kerülők, voltak, akik túlélték a fogságnak napjait, de ezrek nem térhettek sohasem vissza a szerelmesük ölelő karjaiba. Ha már nem leszünk, nem élő tanú, írjanak a hadifogságról, mert akkor már nem lesz élő cenzor, de akkor is csak a színigazságot, csakis az igazságot és valóságot mutassák az utókornak. Szombathely, 1986.március 21. Tisztelettel: Czeglédy Gyula volt orosz hadifogoly Czeglédy Gyula Szombathely 1988. július 9. Balogh Gyula u. 15. 9700 Igen Tisztelt Dr. Balogh Gyula Jogtanácsos Úr! Budapest Néphadsereg tér 10 / a 1055 Végtelenül örülök, hogy levelem célba talált, megtaláltam a keresettet, azaz a nagy kritikust. Jó, hogy többen vagyunk, akik nem megyünk el részvétlenül e múltnak tragikus ténye mellett, nem is szabad elfelejteni ezen időszaknak áldozatit. Én majd három évig voltam Szibériában / mint jóvátétel / hadifogságban, tehát nem azok közé tartozom, akik már 1945. szeptember körül Romániából Fogsániból hazakerültek. Magamfajták végig szenvedték az orosz fogságnak minden földi poklát / 40 kg-mal jöttem haza, 80 voltam / és akik ott maradtak ? Nincs senki, aki számot tudna adni az örök elmúlásról. Ott télen nem is lehetett temetni, a láger egyik sarkában voltak ruha nélkül, mint az ölfák összerakva, s amikor jött a tavasz úgy május derekán, akkor valahová egy közös sírba elhantolták, se jel, se kereszt, se márványtábla nem jelzi örök álmuknak gyászos hantjait, hamvait. Borzalmas látvány volt ez, ez másnak csak história, nekem szomorú valóság. Magamnak megírtam a hadifogságom történetét egy kötetben, kb. 230 oldalon, ebben a visszaemlékezésben segített a naplóm, mert sokáig írtam a naplómat a fogságban, még az Urálon túl is, haza is mentettem. "Mindez már történelmi históriának hat..., nekem kegyetlen, eleven valóság volt" A kötet címe: ...és még élek! Nyomdafestéket nem láthat, habár nem is próbálkoztam vele, a többi köteteim mellett csendesen emlékezik a múltra. Dr. Botár Bálint nem ezekről a hadifoglyokról írt, azokról, akik szerencsés esetben már 1945-ben hazakerülhettek... Még hazai tartalék erejük. Ezekről a hadifoglyokról írni nem sikk..., jó lesz elfelejteni őket. Köszönöm, megtaláltam Stark Tamás cikkét a Valóság című folyóiratban, van is róla fénymásolatom. E cikk írója igyekszik az igazságot felderíteni, Erről a cikkről nem tudtam, köszönöm az eligazítást. Dr. Botár Bálint írhatott a kezdetben hazaérkező hadifoglyokról, de hallgatnak az 47-48 utáni hadifoglyokról. Dr. Pálfy főszerkesztő még a mai napig is adósom a válaszadásban, nem találja meg a " Hazatérés " cikk íróját, nem is érhet rá szegény Pálfy, hiszen GMK-ni kell neki a TV-ben is ... Ott mosolyog kajánul. Ismételten köszönöm a szíves fáradozását és útbaigazítását, a megjelölt cikket. Botár Bálint elérhetetlen Budapesten? Csak tudnám meg a címét. Üdvözlettel és tisztelettel: Czeglédy Gyula | |
