 |
    |
 |
Gondolatok a Csehimindszenti üdülőben /vers/ Czeglédy Gyula / 1980/ SZOT üdülőben Csehimindszent Gondolatok Csend borul a tájra, Rádőlök az esti magányra, Lépkedek, csoszogok, kocogok előre, Gondolok az elmúlt szép gyermekidőre. A tanulók százezrei Indulnak nyáron pihenni, Most kezdem József Attilát megérteni, Mert őtet sohasem vitték nyaralni. Kemény tíz hónap van a hátunk mögött, Tanulásban, megfeszített munkában, Temetjük ezt a tanidőt, Lepjük meg az üdülőt. Nagyon vártam a tanév végét, Még jobban a nyaralás siker élményét, Ősi úri kastély évszázados fái, Adjátok meg amit kér az üdülő fái. Nagy időknek vén fái, bólogatva így szólnak hozzánk: ” Vándor, ki elhaladsz mellettem, Ne emelj rám kezet, Én vagyok tűzhelyed melege, Hideg téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjadat. Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja, Én vagyok asztalod lapja, Én vagyok az ágy, amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakod építed. Én vagyok házad ajtaja, Bölcsőd fája, koporsód fedele. Vándor, ki el mégy mellettem, hallgasd a kérésem, Ne bánts ”!!! Kéréseteket meghallgattuk, Ígérjük, be is tartjuk. Köszönjük az ózondús levegőt, Testet lelket felüdítőt. Nem csalódtunk ebben a két hétben, Éltünk egymás közt szeretetben, Jó volt elhagyni a szülői házat, Vágyva kívánjuk ismét a családi otthont. | |
