Olaszországi utazásunk, nyaralásunk Bellaria, 1978. szept. 1.

Szombathely, 1990. jan. 30.

Itália, Olaszországi utazásunknak a története.
Isten hat nap alatt teremtette a világot, a földet, növényeket, állatokat, a tengereket, a csillagokat, s amikor készen volt a remekmű, akkor teremtette meg az embert, a maga formájára, képmására, „földből alkotta az embert és lelket lehelt belé” írja a biblia. Elsőben csak a férfit, Ádámot formálta ki, majd kivette Ádám egyik bordáját és abból alkotta meg Évát az asszonyt. Isten gyönyörű kertet készített Ádámnak és Évának, hogy ott lakjanak, Isten megparancsoltatta, hogy a kertnek minden fájáról ehetnek gyümölcsöt, csak egy fáról nem szabad, ami a kert közepén van, mert ha abból esztek, el fogtok kárhozni.
Éva látta a tiltott fának a gyümölcsét, mily édesdeden kacsingatott rá, megkívánta és egy almát szakított le a tiltott fáról. Az ördög kígyó képébe burkolódzott és így szólt az Emberpárhoz. Miért nem esztek erről a fáról, ha esztek róla olyanok lesztek mint az Isten... Évának a gyengesége, kívánatossága kísértésbe hozta a kígyónak a szavai, és elkövették a legnagyobb bűnt... ettek a tiltott fának a gyümölcséből. Isten látta ezt a bünt, az első emberpárt kikergette a „paradicsomkertből” és megfogant Isten büntetése az emberen: arcod verejtékével fogod keresni a kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, mert porból lettél és porrá válsz.”
A mai napig sem tudom, hogy miért nem szabadott volna enni a tiltott fának a gyümölcséből és ha nem esznek akkor mi lett volna ebből az emberpárból, maradtak volna csak ketten? Nem szaporodtak volna, mi volt Isten célja csak a két emberrel? Mi az az „eredeti bűn”? Hát mindenki eredeti bűnben születik meg akkor, mert ha tilos nemzeni, szerelmeskedni, nemi életet élni, akkor hogyan lesz a két nemből egy harmadik és hogyan szaporodott volna el az emberiség ezen a golyóbison?
Mert azóta is valami szégyenpír járja át a lelkünket, testünket, ha esetleg tetten érnek egy szerelmi aktuson, sőt ha olyan helyen játszódik le ez a legnemesebb földigyönyörködés /tiltott fának a gyümölcsélvezete/ még megbotránkoztatás címén bírói büntetést is magával hozza az ember. Igen érdekes évezredek, tán milliók éve után is megmaradt az emberben ez a szégyenérzet, amit Éva és Ádám érzett, amikor elsőben kóstolgatták a testi érzéki gyönyörüket. Na nem is ezen akarok rágicskálni, de valahogyan most ezek a gondolatok jártak bennem, amikor visszaemlékezem Itáliai utunkra, utazásunkra és a látottakra. Isten mondotta: menjetek, sokasodjatok és szaporodjatok, töltsétek be a földet.... Hát bizony ez a mai napig is megvan, sokasodnak és szaporodnak Ádám és Éva unokái, tán jobban is mint kellene, azért kellett valahogyan korlátok közé iktatni a felelőtlen szaporulatot, fogamzásgátlóknak különböző eszközeivel, tabletta, gumióvszer, mert sokszor a felelőtlen és túlzott szaporodás egyes családoknál, vagy népeknél katasztrofális veszéllyel jár.

A Föld nagy és bejárhatatlan, legfeljebb annak csak egy-egy részét sikerül a szem elé vinni, azt megfogni, gyönyörködni a végtelen csodás természeti kincsekben, és az ember mindenkor vágyódik arra, hogy mettől többet megismerjen ebből a világból, utazzon, lásson, töltse el az ember lelkét a természet örök szépsége. Azonban ez a vágyakozás mindenkor sok pénzbe kerül, ebből pedig soha sincs elegendő, így sokszor be kell érni egy jó utazási leírásokkal vagy képekkel, képzelettel.
Igyekszik az ember mindig a kevésből is összerakni egy összeget, amit utazásra gyűjtögeti. Így született meg az a gondolat, hogy menjünk el Itáliába, habár én már voltam Rómába, de az anyu még nem látta a az Itália szépségét, annak gazdagságát, tengerét, népét, szokását, ételét, italát, és így született meg az a gondolat, hogy jó, hát akkor ütemezzünk be egy utat, pénzben, időben...
Dancs Jenőékhez szoktunk elmenni, ők is egy ilyen útról álmodoztak, így könnyű volt Katót táncba vinni, amikor kimondottuk a boldog igent.
Az utazási tervbe be is segítettek, mert a lánykájuk valamelyik utazási irodánál dolgozott és tájékozódott az utazásokról, hot és mikor lehet valahol nyaralni. Így fogott ki egy címet „Bellaria” Olaszország keleti felén, az adriai tenger partjánál, Riminihez közel fekszik.
Térképen igyekeztem megtalálni az ajánlott tengeri fekvésű nyaralót, amit meg is találtam Bologna, Ravenna után, délre fekszik, Firenzével egymagasságban, nem közel, de nem is messze, egészen a tenger partján fekszik, biztosan, hogy szép hely lehet, hiszen ahol tenger van az már csak szép lehet. A másik nagy kérdés, hány napra és mennyit kell fizetni. Valami kedvező volt a válasz, ide hát be lehet fizetni dollárba meg forintba 10 napra. Nagyszerű meg is egyeztünk a végleges utazásban.
Idehaza befizettünk úgy emlékszem hogy 50 dollárt fejenként és valamit még forintban is, azonkívül a vonatjegy.
Igen, mert elsőben azon tépelődtünk, autóval, vagy vonattal menjünk? Dancsék mindenképpen a kocsi mellett döntöttek, részben azért, mert a feleség is vezet, így meg tudják osztani a fáradalmakat, másképpen meg még többfelé is akarnak utazni, azért az autó mellett döntöttek. Mi pedig a vonatot találtuk a legjobbnak, hiszen ott lehet ülni, feküdni, ülni... enni, inni és főleg nem kell a forgalomban idegeskedni, mert azért van majd ezer km, ami nagyon fárasztó lehet egymagamra. Így maradtunk a vonat mellett.
Dancsék előbb indulnak, mi pedig majd szept. 1-én indulunk vonattal.
1978. szept. 1. az indulásnak a napja. Érdekes, nekem nem volt valami nagy kedvem az utazáshoz, vegyes érzelmek futkároztak bennem, mert hiszen ekkora úton mindig történhetik valami, ami elronthatja a kirándulásnak tervezetét. Nagy út, hiszen egyfolytában nem is lehet megcsinálni, közben pihenőt kell beiktatni, ez pedig majd Velencében lesz.
Anyu belevetette magát az útnak minden előkészítésében, valuta megszerzés, sütés-főzés az útra... ruhák előkészítése...
Az ember nem lehet igazán okos, mert az időjárás nagyon szeszélyes lehet.

Ezért főleg a ruhafélékkel van a legnagyobb gond, ha meleg lesz, akkor ez kell, ha hűvösebb lesz akkor ez kell... Volt egy nagyon kedves tanárom, professzorom, aki nekünk annak idején /1927-28- tájban/ mesét a kirándulásokról és az utazásokról, és valahogyan arra figyelmeztetett bennünket, hogy a csomag az nagyon leterheli az embernek a nyugalmát, elveszi az erejét... azért ő úgy csinálja, hogy csak egy felsőruhát visz magával, az alsót pedig ha beszennyeződik ott vásárol egyet ahol van… így a csomag nem lesz fárasztó. Sajnos, nálunk ez nem következett be, mert bizony nemcsak utazásra kellett ruhát vinni, lesz fürdés is, séta is, szórakozás is... kétszemélyre már több mindent kell becsomagolni, így a csomag súlyra is meg terjedelemre is növekedett. Engem is megöl a csomag... mert emlékszem amikor mint legényember utaztam elsőben Grazba, akkor bizony mint a málhás állat, úgy felszereltem magamat... megbántam ám, mint amelyik kutya kilencet kölkedzik.
Nagy gond egy ilyen nagy útnak az előkészülete, mert hiszen sok mindent rejtegethet az idegen hon, idegen környezet.
Csak maga a pénznek a megszerzése, mert szegény Koma /Geiger Vili/ Rómában amikor volt, nagy könnyelműen az ing kis zsebjébe dugta az úti dollárjait, na aztán lett nagy riadalom, amikor üres maradt az ing zsebje. Megszabadították a költőpénzétől, dollárban voltak pedig, nagy bánkódás e szorongatás lett az eredménye, de már amit elloptak, az nem jön vissza soha.
Ez az eset is rebegett a szemem előtt... hová is lehet biztonságosan rejteni a pénzt?... állítólag legjobb egy zacskóba tenni, és a nyakba kell akasztani az ing alá. Szóval kell varrni egy zacskót, kantárral és nyakba kell akasztani. Na rendben is van... Jancsi barátom, nagyszerű zacskót varrt, ki is próbáltam... remek rejtekhelyre került a pénz. Külföldön, főleg olaszban a nyári szezon alatt megsokasodnak a zsebtolvajok és egyéb tolvajok, pl. a hölgyek lengetik a kezükben a kézitáskát, vagy hanyagul a vállukra akasztják, hirtelen mellettük terem egy motoros, pillanatok alatt kirántja a táskát a kezükből, vagy lerántja a vállukról, és már köd előtte, köd utána... ebből élnek sokan és néha nagy összegeket tudnak ellopni. Főleg ha tömegbe kerül az ember, akkor meg igen könnyű soruk van a zsebmetszőknek, nálam is könnyű volt a dolguk... majd erről később.
Szóval sok irányban kell figyelni, egy külföldi út előtt. Pénz, orvosság... fésű, óra, olló és még ki tudja mit is kell becsomagolni, úgy szoktam, hogy már indulás előtt egy-két héttel írom a dolgoknak a nevét... csomagoláskor sorra veszem a felírtakat, és így sikerül mindazt bőröndbe juttatni, amire szükség lesz a nyaralás alatt.
Ez az előkészület már egymagában nagyon szép és érdekes, mert nézegeti a térképet, az útirányt, olvasgatja az útikalauzt, szóval egy előtanulmányt végez az ember, emlékezetben felkészül mindarra, amit majd szemével látni is kíván. Nagyon izgalmas egy ilyen felkészülés, főleg azokkal elbeszélgetni, akik már megjártak ezt az utat.

Dancs Jenőékkel is többször is értekeztünk, mire is kell gondolni, mit kell magunkkal vinni? Ők autóval mennek, tehát a csomag terhe nem nyomassza majd őket.
Na amikor minden együtt volt, előjegyzés szerint magam is összeraktam az én holmimat, ami nem volt kevés, de mit lehet itthon hagyni? Semmit... ezt mind vinni kell, na egy nagy előny volt, hogy teljes ellátásban lesz részünk, nem kell főzni, nem kell vinni magunkkal semminemű nyersanyagot, mint Porecba.
Tehát mikor is lesz az indulás? 1978. szept. 10-én, pénteki napon, ugye nem vagyunk babonásak, mert a péntek az mindig valami szerencsétlenséggel párosul, mint a 13-as szám. De csak így lehet menni, ez a betervezett idő, mese nincsen. Minden összecsomagolva, hát bizony nem lesz könnyű ezeket a fene nagy csomagokat cipelgetni, de mit is lehetne itthon hagyni. Egy farmernadrág, egy kabát és semmi... ez a legcélszerűbb utazási csomag. De már nem vagyunk egészen fiatalok, így ez nekünk már nem elég, ekkora útra. Amikor a csomagokat szemléltem, láttam, hogy a két kezem teljesen le lesz foglalva, ami akadályoz majd a le és felszállásokban, azért mindjárt vettem magamhoz egy hordszíjjat, vagy egy vagy mindjárt kettő bőröndöt is nyakamba akasztok, így a kezem szabad lesz, legalább az egyik... és tényleg utazás alatt nagyszerűen beigazolódott ez a fogás, a nagy csomagokkal könnyedén közlekedtem.
Még volt egy nagy probléma, az Expressz vonatunkat csak Kanizsán tudjuk elérni, vagy felutazunk B.pestre. Ez így nem lesz jó. Kanizsára kell mennünk, így szerveztük be Attila fiunkat, aki autóval elvitt minket Kanizsára. Érdekes, a hangulatom nagyon hullámzott, néha a lelkesedést beárnyékolta az aggodalom, valamiképpen gomolyfelhők jöttek a kedvemnek napsugarára, szóval vegyes érzelmek futkároztak bennem, persze ezt anyuval nem éreztettem, csak úgy magamban fojtva vártam az idő múlását. Jöhet közbe valami, ami teljesen megbuktatja a tervünket, utunkat kettévágja, szóval nem tudom, de szívesen maradtam volna idehaza is, de már minden készen volt, valuta elküldése, vasúti jegy... stb. visszatáncolni nem lett volna boldogító.
Anyu semmit sem csüggedve, mindent elrendezett, összepakolt, jött Attila a kocsival, berakodtunk... és induljunk. Igen ám marad itthon egy kedves kis állatunk, családtagunk a „Szimat” kutyánk, ő legfájóbb részünkről. Hogyan is lesz vele?...
A lakást lerendeztük, Komáék Vilmosék lejöttek B.pestről, amíg mi ott leszünk, addig ők bírják a hajlékunkat, ez is már nagy megnyugvás számunkra, nem marad üresen a lakás… Gondozzák a Szimat kutyánkat, öntözik a virágokat... A búcsúzás nem volt könnyű... Péntek van. Éjjel + 4 és 6 fok meleg volt, tehát eléggé hűvös az idő, erre is kell gondolni.
Attila pontosan érkezett, mint mindig, de. 11 órára. Érzékeny búcsú a Komáéktól, a Szimattól... előző nap Endrééktől... indulás... megy a kocsi Kanizsára...

1978. szeptember 1.
Attila remek vezetése mellett, már 12h 30 perckor Kanizsán voltunk. Eszembe jutott a kanizsai életem, mint kis gyermek éltem itt a Csengeri utcában, édesapám vasutas volt, és így kerültünk Kanizsára, de kb.1915-körül Vasvárra kerültünk, édesapám mint váltóőrkezelő és raktáros minőségben. Kanizsán érdeklődtünk a római expresszről, s mindjárt kezdődött is a meglepetés, mert 80 perc késéssel jön csak meg. Így 14 h helyett majd úgy 16 órakor lesz itt a vonat.
Így maradt idő bőven ebédelni és várakozni. Attila türelmesen várakozott, látta hogy sok a csomagunk, segít majd a berakodásnál. Én nem is tudom, hogy mi történt, de valahogyan a csomagokról megfeledkeztem, jött a vonat... Attila berakta őket, és kiáltott nekem, hogy vigyázzak a csomagokra. Számozott helyünk volt, így ki kellett lesni a vonatszámot. Oly gyorsan ment az idő, hogy alig hogy berakodott Attila, meg már indult is a vonat... integetni is alig tudtunk... na meg mer a nyakunkon voltak a vámosok, akik kértek az útlevelet. Most jött ismét egy meglepetés... kérik a „Statisztikai lapot” hát ez meg mi lehet?... Anyu minden színben játszott... mert hiszen ő volt az utazási felelős... hiába forgatja a táskáját... statisztikai lap nem kerül elő… ez bizony nagy baj, mert e nélkül nem utazhatunk tovább... de a vonat száguld velünk... csakhamar Gyékényesre érünk... hát úgy volt, hogy Gyékényestől visszajövünk... ha más nem lesz... Mégis nagy emberiesség lakozott a vámosokban, hoztak egy üres blankettát... töltsük ki hamarosan... na ez is megtörtént... nagy aggodalmaskodás, vissza kell utaznunk, mekkora faradság... időbeni kiesés... én már verejtékeztem... kellett ez nekünk?... Na végre kitöltöttük a Statisztikai lapot, már a nyakunkon voltak a vámosok... nagyon úri módra kezeltek bennünket, semminemű zaklatás, semminemű turkálás... tán látták rajtunk a szűzi ártatlanságot, nem valami csencselő, üzérkedőkkel állnak szemben... csak dicséret illeti meg őket.
Gyékényes, átléptük a határt. Jugoszláviába érkeztünk. Érdekes, ahányszor erre a földre lépek, mindig valami szorongás fog el, mert magyar és szerb viszonyt mindig beárnyékolta valami... sohasem voltunk valami puszi barátságban... szarajevói trónörökös gyilkosság... a második világháború sem hozott meleg szívet... Nem tudom, ki hogyan van, de ahányszor átléptem a magyart határt, mindig elfogott valami szorongás, mint amikor a gyermek elveszti a szüleit a nagy forgalomban, és sírva keresi az édesanyját, én is mintha érezném, hogy elvesztettem az édes hazámat, idegen földön idegen vagyok, nem érzem magamat biztonságban... de ez az érzés később elmúlik, felenged, eltűnik, mint a reggeli köd.
Fekvős kocsit váltottunk magunknak, éjszakára ki lehet húzni az ülőkét, és kényelmesen lehet feküdni, éjszakára takarót is adnak. A vonat eléggé telt volt, a baj az volt, hogy ahová szólt a helyünk, abban a fülkében már voltak, négy személyes, a szomszéd fülke pedig üres volt, így később odaköltöztünk át, mert négynek egy fülke éjszakára nagyon szűkös lett volna.

/E sorokat írom a megmaradt naplómból 1990. febr. 13./
A vonat haladt, ment, ahogyan az ablakból kinézek, mindenütt kukoricaföldek terülnek el, de a tábláknak a nagysága arról regél, hogy itt nincsen még kolhozistálás, maszek gazdák földjei ezek. Tehát a kolhoszt, vagy a szofoszt ezen a tájon még nem ismerik. Igen kukoricaföldek, mert ezen a vidéken nagyon divik a disznóhizlalás, emlékszem, amikor a háború alatt a Mura vidékre /Perlak/ rekvirálni küldtek ki bennünket, akkor főleg kukoricát rekviráltunk az ottani lakósságtól. Csáktornya volt a központi hely, erre a vidékre vezényeltek, mint rekvirálót, a katonaság részéről. Igen emberies módon hajtottuk végre a rekvirálást, mindenkor a gazda maga ajánlotta fel a piacra dobni kívánó kukorica készletét, mi ezt vettük fel a rekviráló jegyzékbe, a házaknál nem volt kutatás, habár jöttek jelzések, hogy ez meg ez elrejtette a kukoricáját a pajta alá... de mi erről nem vettünk tudomást. Amit jó szívvel felajánlott, ezt a készletett vettük jegyzékbe és ennek az árát hivatalos napi áron fizették is ki a gazdáknak. Persze, ez a lépés sem erősítette a szerb-magyar barátságot, de nem éltünk vissza, semminemű erőszakkal. Egy két hétig tartott ez a kiküldetés és jöttünk haza.
Na ilyenkor jelentkeznek a múltnak az eseményei, de mint a felhő jön a tiszta égen és már tova is megy ismeretlen tájra. A vonatunk közben csak lötyögött, valóságban csak éppen hogy zökögött, nem expressz ez, valóságos tehervonati sebességben haladtunk, nem tudom az okát, de sebességben nagyon messze lemaradt a gyorsvonatoknak a száguldozásától. Semmiképpen sem illik rá, hogy „Nemzetközi gyors” talán nemzetközi tehervonat.
A kilométerek csak mentek, közben az estnek a sötét leple betakarta a tájat, nagy fekete köpeny borult a 1atóhatárra. Jó volna előkészíteni az éjszakai alvást is, azért változtattunk fülkét is. Azért is kellett fülkét választani, mert amiben voltunk az dohányzó volt, na meg már négyen voltak benne, így hatan lettünk volna éjszakára, ez pedig nagyon szűkös helyet tudott volna biztosítani.
Ismét egy állomásra értünk, amint kitekintek az ablakon, Zágráb, na fene, már itt vagyunk, régi magyar város. Hatalmas pályaudvar, vasúti csomópont. Sokat nem lehetett tájékozódni, hiszen este van 19 h 45 perckor érkeztünk ide. Közben jött egy vasutas, hozza magával az éjszakai takarókat, mindenki kap egyet-egyet. Amikor búcsút intünk Zágrábnak, a takaróval egyetemben elfoglaltuk a szomszédfülkének üres helyeit, lesz ami lesz, legfeljebb a vasutas visszarendel bennünket a helyünkre, de senki sem zavart meg bennünket a helyfoglalásba, bevettük az altatókat, csi-csi baba, aludjál, szépeket álmodjál...

1978. szept. 2. szombat.
Nagyszerűen kipihentük magunkat, szinte altatott a vonatnak ritmikus zakatolása, ez az utazás azért mégis más volt mint a Brianszki erdőbeni utazásom /1942. nov.-ben, amikor utaztam ki a Donhoz/. Nagyon jól éreztük magunkat.

Jött a reggelizés, a hazai készítményből bőven tellett, a reggeli itóka, az elmaradhatatlan volt, aztán jött sorjában a készletnek a finom fogásai. Amint befejeztük az evést, az óra is már jó előre haladt, de közben azért volt némi fájdalom is, mert hiszen itt volt Trieszt, hajdani kikötővárosunk. Mily nagy érték volt számunkra, tengeri kikötővel dicsekedhettünk, óriási forgalmat bonyolított le a magyar és nemzetközi kereskedelemben, de ezt is elvitte Trianon, mint ahogyan sok nemzeti kincsünket bitorolja más ebben a Kárpát medencében.
9 h 45 perc, olvasom a jelzőtáblát, Velence Venezia, csodálatos már itt is vagyunk. Sorra vesszük a csomagjainkat, a szokásos módon kettőt a nyakamba akasztok, így az egyik kezem szabadon lehet. Ezek csomagok, ha nem volnának mennyire jobb volna, de mit tehet szegény csiga, neki is cipelni kell a hátán a házát.
A vasútállomás nagy kiterjedésű, nyüzsög benne a nép, valóságos bábeli zűrzavar, mert itt aztán a világ minden nyelve, faja, színe itt megtalálható. Mit is csináljunk? Mentünk a tömeg felé, valahol van kijárat, úgy is lett, kijutottunk a szabadba. Mindig van amit az ember nem tud előre... ugyanis itt is elhibáztunk valamit, a csomagokat be kellett volna tenni a csomagtárolóba, ne kelljen cipelgetni... csak a legszükségesebb csomagot vigyünk magunkhoz. Ez lett volna a legjobb megoldás, hiszen csak egy éjszakára maradunk, így nem kellett volna cipelgetni a terhet. De ugye ezt csak utólag mondhatjuk, mert hiszen ehhez is kell valami tapasztalat, jártasság, na meg főleg pénz, mert nem tudtuk, hogy mibe kerül egy ilyen csomagtárolás... A német nyelven lehetett boldogulni, így valahogyan tájékozódhattunk volna, de ezt a matt helyzetet nem tudtuk elhárítani.
Na szóval, kiértünk egy térre, majd a tenger mellé, ahol a forgalom már óriási volt. Az idő nagyon kellemes. Letelepedtünk egy helyre, na most hogyan tovább? Mindenestre a legelső a szálláskeresés, meg is kezdtük a felderítést, találtunk egy szállást... maszek helyen, 13 ezer líra. Ez egy éjszakára igen drága, mondottuk, próbálkozzunk olcsóbbat keresni. Ismét letelepedtünk egy helyre, anyu fogta magát ebben a nagy ismeretlen városban, elindult vízibuszon, hogy majd bent a városban talál olcsóbb szállást. Tele voltam nyugtalansággal, jó-jó elment, de hogyan talál majd ide vissza? Mert bizony az idő ment, de az anyu nincsen sehol, én meg itt gubbasztok az állomás tövében... Egyszer csak feltűnik a latóhatáron, mint aki már rég itt lakott volna, teljesen kiismerte magát ebben a városban... de bizony a szállásért mindenütt sok pénzt kérnek... Akkor mit csináljunk? Hamarosan a közelünkben felfedeztünk egy szállodát, bementünk és érdeklődtünk szállás felől. Van is, nincs is, ami pedig van, az az udvari részén található, olyan nyári konyhára emlékeztető helység, ágyakkal, villany, asztal, szék, semmi más. Ez van és ez a legolcsóbb a többi mellett. Szóval udvari szoba, köves, eléggé rideg hely, de csak egy éjszakára kell, aludni lehet, másra nem is alkalmas. Egy éjszakára 11 000 líra.

Na jó, szállás van, a csomagokat itt lehet hagyni, az ajtó zárható, kész... Elkészültünk az indulásra. Kezdődött a városnézés. Mindjárt jól kezdődött, mert az út, a járda nem volt legyalulva és az én drága kis feleségem, akkorát esett, hogy azt hittem hogy darabokra törött. Te szent Jézus, most pedig mije törhetett el? Mehetünk a kórházba vagy azonnal haza... Magam is, de jöttek mások is felsegíteni a földre esett anyut, nagy ijedtség, mid törött el? Nem törött el semmim, csak egy kicsikét megütöttem magamat. Na hála a szentek karának, ezt megúsztuk, most aztán jöhet a város. A hangulatunk egy pillanatra alábbszállt, de ilyen eset mindig jöhet közbe.
A „vaperottok” a kis vízi hajók állandóan közlekednek, így mi is elmentünk egy vaperottóval a Lidón végig, majd kiszálltunk, gyönyörködtünk a tájban.
Ez a táj csak itt van, sehol a világon ehhez hasonló nincsen... Megtelve a sok látványtól... majd egy pohár sörre tértünk be egy kis vendéglőbe. Gyönyörű korsóban hozták a sört... nagyon megtetszett a korsó... kivittük a teraszra a sört, majd amikor megittuk a zamatos italt, a pincér nem jött, a korsót meg hová is vinni? Nem tudjuk... bizonytalanban nem hagyjuk, magunkhoz vettük a kettő korsót és a mai napig is megvannak a többi üvegek mellett. Így lett egy emlék már Velencéből.
A naplómból is olvasom, hogy valami rossz hangulatban voltam, valahogyan nem tudtam felengedni, valami nyomasztólag hatott rám, és nem tudtam tőle szabadulni, jobb szerettem volna azonnal vonatra ülni és indulni haza. Na de hát ez meg hogyan is lett volna ? Így bizony fáradtan nézegettünk a városban. Magát most Velencét nem akarom leírni, hiszen ezt már nálam jobban is megírták az utazók, csak nagy vonalakban akarom a történelmi, művészi dolgokat felemlíteni.
Közben esteledett is, hazamentünk a szállásra., megvacsoráztunk a hazaiból és igyekeztünk álmot lopni a szemünkre.

Velence, 1978. szept. 3. vasárnap.
Az alvás jól sikerült, jól kipihentük magunkat, a kedv is megjött. Velence olyan, mint egy mese város, az utcái sem az igaziak, a házak lábát tenger mossa. Az egész város egy műemlék. Velence ezer éven át volt Kelet kapuja. Az építményeken látható a román stílus, a festői bizánci stílus dominál, majd a gótika teszi hangulatossá az épületeket. Az ősi falakból áradó hangulat, a színek és foltok játéka, a szűk sikátorok, a zöldes víz, kanyargó csatornák teszik az egész várost romantikussá. Kb. 367 000 ezer lakosa van. Mit is lehet itt látni? Csak címszavakban: Szt. Mark templom, mellette az Óra-torony, sorban látható a „Sóhajok hídja”, a börtönből vezették át itt az elitélteket, közben van egy kis ablak, az ablakból kilátható a tengerre, na az elitéltek egy pillanatra megálltak az ablak előtt és egy nagyot sóhajtottak, búcsúztak az életüktől...
Szt. Márk Tér, hatalmas tér, árkádsorral és a jellegzetes galambsokaságával. Tán több ezer galamb él itt a téren, persze óriási piszkot is csinálnak.
Maga a templom méreteiben is óriási: 52 m széles, 77 m hosszú... öt kapuja van.

Nem vállalkozom ennek a templomnak a leírásával, hogy mi minden látható benne, az ember eltörpül a sok művésziesség mellett, márványok tömbjei, szobrai orgonás erkély, fehér-fekete oszlopok Jeruzsálemből valók. Egyszeri látogatással nem is lehet átfogni ezeket a történelmi, építészeti, művészeti alkotásokat, többször kell megnézni és részleteiben tanulmányozni. Évezredes történelemmel találkozik itt az ember. A főoltárban helyezték el Szt. Márk ereklyéjét. A főoltár előlapján vannak kis zománcképek, 1000 kg, színaranyból vannak a keretei. Mindenkor nagy előtanulmányt kíván ilyen nevezetességeknek a megszemlélése, mert különben nem talál az ember kapcsolatot a látottakkal.
Szt. Mark templom után következett a Doge-palota. Itt aztán remekeltek a világhírű festőknek elragadó képei, színükben arányukban és mondanivalójukban. Giovanni Bellini, majd Carpacció, majd Gorgione „Öregasszonya” majd Tintorettó. Tizianó és ki tudná mindezt a szürkeállományba beépíteni, amit itt lehet látni. Hogy mit tudott létrehozni ez a korszak, az akkori festőművészét, ma is utolérhetetlen, színekben, árnyalatokban.. A Doge-Palota nem csupán a fejedelem lakhelye volt, hanem a köztársaság államhatalmának a középpontja.
Rengeteg a turista, a szemlélő, a világ minden nyelvével lehet itt találkozni. Tehát bent a teremben rengeteg festmény, freskó, mind-mind valami történelmi eseményt ölel fel. Van itt a falon egy akkora festmény, hogy ezideig nem tudták pontosan leolvasni, hogy hány személy is van a képen. Nem is próbálom részletezni a látnivalókat, azt ajánlom a kedves olvasómnak, hogy menjen el egykor Velencébe.
A gondolák sokasága jön-megy a tengeren, nagyon cirádásak, díszesek, színekben hivalkodók, csalogatók, hiszen ez örök vágy, hogy egyszer majd gondolával járjuk körbe Velencét. A tenger valósággal mossa a szép palotáknak falait, hogyan is bírják a paloták ezt a tengeri ostromot? Pár palota név, amivel találkozunk, utazunk közben: Palazzo Da Mula... ez egy csúcsíves palota, Byron is megénekelte. Barbarigó-ház....muranoi gyár lerakata. Contarini-palota, Loredan-palota… Ki tudná mindegyiket felsorolni. A szemnek is, na meg a lábnak is sok az, amit itt egyben lehet felölelni. Borzalmasan elfáradtunk a sok-sok látnivalóban... Na aztán most jön a legérdekesebb mondanivalóm. Emberáradat, folyam lett mindenütt, mert valami tengeri ünnepet tartottak az olaszok. Rengeteg gondola, felvirágozva, tengeri „karnevál”.
Velence az 1575. évi szörnyű pestis elmúlásának az emlékét ünnepelik. Mindenki gondolára, hajóra száll, zene, most már rádió, még zongora is van a nagyobb hajókon, nyüzsög a nép a vízijárművektől. Esti szerenád ez a Canal Gradén, évszázados hagyomány ez Velencében. Igen ám, már sötétedett, a vízibuszok nem jártak, a tömeg hömpölygött, nekünk pedig menni kellene a szállodába, mert hiszen még ma este vonatra kell szállni és most jön a nagy meglepetés, azt veszem észre hogy a zsebkendőm egy kicsit kilóg a zsebemből.

Azt tudtam, hogy az első zsebbe tettem a magyar pénzt, 400 Ft, ot-a nyakamban volt egy zacskóban a dollár, na meg a líra... szóval egész bank. Nincs meg a szép bőr bukszám... nagyon szép buksza volt... elment, ebben a tömegben a zsebmetszők arattak, hiszen olyan nagy volt a tülekedés a vízibuszra való felszállásnál, ki vette volna észre, hogy valaki a zsebemben kotorászkodik. Na ez elment, de mi lesz most?... Sötét este lett... mi pedig a szállodának az udvarán rakódtunk le, mert reggel szabaddá kellett tenni a szobát. Szóval minden holmink, bőröndünk, kabátok, az egész cucc, az udvaron, szabadon pihen a fal mellett, ha pihen, mert most kezdtem aztán igazán bepörögni... a pénzem már elment, de ha a csomagjainkat is meglovasítottak, akkor végleg elintéztek bennünket. Hosszú tolakodás után végre feltornásztuk magunkat egy vízibuszra, ami éppen a vasút felé ment, de nekem csak a csomagok jártak az eszembe... meglesznek? eltűntek?... borzalmas érzés futkározott bennem. És most korholom magamat, hogy tudtunk ilyen könnyelműek lenni, hogy a csomagot őrizetlenül hagyjuk a Hotel udvarán és már sötét este van...
A vízibusz kikötött a vasútnál, majd futólépesben mentünk a Hotelig, nem volt innen messze... és mint a tolvaj lopódzkodtunk abba az irányba, ahol reggel a csomagokat elhagytuk, könnyelműen... Uram Isten... ez nem igaz!!! Egyben van minden... böröndök, kabátok.... hála Isten!!! Na ezt is megúsztuk, a forintot már el is felejtettem... Már későre járt az idő... 21 óra is elmúlt... összeszedelőzködtünk és indultunk ki az állomásra... Utólagosan is megborzadok, ilyen könnyelműek voltunk, mindent őrizet nélkül elhagyjuk az összes csomagunkat, egy szabad udvarban, hogy majd estefelé találkozunk ismét, de ugye közben jöttek a meglepetések. Kizsebeltek, forintjaim elhagytak, a tengeri ünnepély miatt nem tudtunk időben visszatérni, habár utólag tudtuk meg, hogy több hidacskán áthaladva elérhető lett volna a szállásunk, de erre nem is gondoltunk, mikor mindenütt csak víz és víz, tenger, forgalom, ezeken a kis hidakon elérhettünk volna a csomagokhoz. Most már mindegy, nem hittem volna, hogy meglesznek a csomagjaink, ha a forgalomban ekkora a rablás, akkor egy szálloda udvarán, ahol oly sokan megfordulnak, őrizetlenül látnak egy csomaghalmazt, miért nem viszik el? Hát szóval valamiképpen a felkavart idegszálaim nyugalmi helyzetbe kerültek, menjünk az állomásra, mert most van 21 h. 30 perc, a vonatunk meg indul 0.05 perckor, gyors. Van időnk enni és inni, hiszen a váróteremben kényelmesen üldögélhetünk. Rengeteg az utas, jönnek és mennek, valóságos népvándorlás. Borzalmasan fáradtak vagyunk, anyu azonban jól bírja a terhet, hála Isten.
Előre megérdeklődtünk, mikor is indul a gyors Ferrarába? Melyik vagányon fog állni a vonat? Gyors vonat-e? Treno vagy személy, carozza? Mikor: qundo ? Kell e helyjegy? Posto risevato? Van-e átszállás? Cambiare? Szóval kell tudni pár olasz kifejezést is biztonság fejében, habár a némettel igen jól lehet boldogulni, habár én kevertem a beszédbe oroszt, latint, magyart, németet... és minden rendben lett.

Az utazásnak a legnagyobb leterheltsége maga a csomaghordozás, ez borzalmasan kikészített, nem szabad ennyit összecsomagolni, mint a málhás állat vonszolja magát az ember. Egy farmerkészlet és kész... csak ha az ember asszonnyal utazik, akkor ily szűkecskén nem lehet gondolkodni...
Na szóval itt Velencében a váróteremben már ülve ki lehet bírni az utat. Az óra maga is kergette a maga perceit, alvásról nem lehetett szó, legfeljebb bóbiskolás lehetséges, egyébként sétálgattam a nagy vasúti peronon, mindig van valami új látnivaló ilyen nagy nemzetközi központban. Így emlékezem meg a naplómban: Borzalmasan fáradt vagyok, ez az utolsó utam, soha többet ilyet...!!!!

1978. szept. 4. hétfő.
Elérkezett a beszállásnak az ideje, megjelent a táblán, hogy melyik vágányon van a mi vonatunk, ami Ferrarába visz bennünk. 02 h. 30 perc az érkezésnek az ideje Ferrarába. 0 05 kor van az indulás, tehát majd kettő és fél óra múlva leszünk Ferrarába. A vonatban nincsen tömeg, kényelmesen lehet utazni, a gyors pedig az igazán gyors, röpülve megy. Megint van egy problémám, tehát érkezés Ferrarába, de mikor és hol kell majd leszállni.. Éjfél után kettő órakor már tipródtam a vonat folyosóján... nézegettem az utasokat, kinek van szándéka a kiszálláshoz?... Közben a mellettem lévőket kérdezgettem németül, Ferrara?... bambám néztek vissza, nem értenek németül… ez baj... na majd próbálkozom másokkal... egy fiatal ember is mozgolódik a folyosón, szólok hozzá németül... Ferrara aussteigen?... ja ja… na ez ért németül, mindjárt nézi is az óráját, nach dem zehn Minuten komm Ferrara... Anyu készülődünk, mert jön az állomás. Idegen helyen, éjszakai sötétségben tájékozódni, hogy na merre is vagyunk, egyet tudtam hogy kb. éjfél utan fél három körül kell megérkezni Ferrarába… Csak ez volt a támaszpontom, semmi más... és ilyenkor jó, ha az ember jártas az ország nyelvében, vagy más nyelven… mert hiszen olaszban is nagyon sokan tudnak németül Ez volt a szerencsénk és megnyugtatónk az éjszakában. A fiú jelezte nekem, most jön az állomás... Ferrara... nagyon megköszöntem neki... ismét málháztam magamat, a csomagokat a nyakamba... kezembe... ez a fiatalember pedig segített anyunak a leszállásban... A neonfény jelezte: FERRARA...
Elhelyezkedtünk a váróteremben... anyu elnyújtózkodott a padon, én pedig éjszakai szemlére indultam. Maga az állomás nem nagy volt, talán mint Celldömölk... Csendes az állomás, kevés az utas… éjjel van, csatlakozás csak majd reggel 7 h 15-kor lesz Bellariaba. Van idő bőven, pihenni, enni és inni. A fáradság nem szűnt meg, még mindig nehezen vonszolom magamat, de ha már vállaltuk az utat, akkor vállalni is kell a vele járó kényelmetlenségeket is. Utasok jönnek-mennek, itt mindenkor van szórakoznivaló, mert az utasok ahányan vannak, annyifélék. Általában csendesen telnek óráink, egy kicsikét magam is bóbiskolok, alvásról nem lehet szó, hiszen még ágyban sem tudok mindig aludni, de a pihenés jó erőgyűjtés a további utazásunkhoz.

Ferrara kb. 155 000 ezer lakosú város. Az Este hercegség egykori székhelye nagy szerepet vitt a reneszánsz életében. Magát a várost nem láttuk, hiszen éjszaka érkeztünk, csak átszálló állomás volt számunkra.
Na végre hajnalodott, közeledik az indulási idő, amikor is indulunk Bellariába. Ferrarából 7 h 17 perckor indultunk egy motoros vonattal. Hát persze ismét a csomagokkal való harc, cipelés-emelés... kényelmes helyet találtunk a vonatban. A motoros vonat nagyon gyorsan szedte a km-ket... gyorsan haladt. Hamarosan ismét szedelőzködtünk, mert közeledik Bellária...
9 h. 30 perckor van az érkezési idő, amit pontosan be is tartott a vonatvezető. Csomagokkal ismét igyekeztünk mielőbb kirakodni, a vasúti állomás nem nagy, van egy kis peronja, ott gyűjtöttük össze a csomagokat, mindig megszámolva... igen megvan mind a hat csomag... amint így leltározunk, hangokat hallok... magyarszki?... Hungária… ismerős a hang... keresem a hangforrásnak a helyét, s amint kutatok körben, egyszer csak látom a Dancs Jenő fejét egy fal mellett rejtőzködni... elnevetjük magunkat... na hála Isten!!l Megvagyunk ti már itt ismerősök vagytok... kalauzoljatok a szálláshelyre. Nagy öröm... Cili is jól van Jenő felesége... sok-sok puszi... ők már pénteken érkeztek, mert útközben sátoroztak, de hűvösek voltak az éjszakák, és így hamarább jöttek Bellariába.
Segítenek a csomagok cipelésében... indulunk a „Hotel Adriatico” hotelba. A hotel képe látható nagyon szép külsőt mutat, egy magáncég a tulaj, a családja a személyzet, ez az igazi maszekolás, verseny a vendégekért. Nagyon elegáns a Hotel, megkaptuk a szobát is. Tiszta, világos... kényelmes... zuhanyozó, stb... Nem is késlekedtünk sokáig... a kipakolás is maradhat... nagyon jó az idő... meleg van...gyerünk a tengerre... A tenger nem volt messze, kb. 150 m-re... így oda már fürdőruhában mentünk. Bámulatos szép a tengeri látkép... óriási víztömeg... a tarka-barka fürdőzőknek tömkelege, homokos part, háta mögött pedig hullámzó tenger... A partja nagyon homokos, a homokba el lehet temetkezni... Közben jöttek nagyobb hullámok is, amik kifutottak a partra, hozták magukkal a homokszemcséket, na meg a kagylócskáknak tömkellegét. A fürdés nem tartott sokáig, mert jött az ebédidő... ami mindig pontosan kezdődik, azaz van egy határozott ebédidő, és azt be kell tartani.
Én már ismertem az olaszkonyhát, nagyon szeretem a fűszerezését, a mienktől eltérő, a sok déli olajbogyóktól kezdve különféle fűszerekben gazdag ország, amivel nagyon tudnak ízletes ételeket készíteni.
Az asztalról nem hiányozhat a reszelt parmezán sajt, amit levesbe kell tenni, van aki nem szereti, én bizony mindenkor elfogyasztottam az odakészített adagot, igen jó ízt adott a levesnek, főleg a paradicsomlevesnek. Az olasz borokat is szeretem, Fraskati vörös bora nagyon kellemes zamatú könnyi bor, de van fehérben is. Ott lehetett venni az ebédlőben, azt mindig az asztalunkra tették, s ha elfogyott, akkor újra rendeltünk. A maszeknak a családtagjai voltak az alkalmazottak, a felesége a konyhai főnök, a fia pedig a pincér... a gazda pedig mindenes... és még volt valami besegítő rész de végtelenül nagy figyelemmel és nagy udvariassággal szolgáltak ki, mindig a Schmal Gyula bácsi jutott az eszembe itt Szombathelyen, amikor ő vezette a Sabaris vendéglátót. A gazda szeme minden kívánságot abban a pillanatban teljesítette, hol van már ez?... na most kezd majd visszatérni /1990/ mert mind több maszek kezd ismét a vendéglátokban üzemelni.
A remek ebéd után jött az alvás. Fürdés, evés-ivás, megkívánja az alvást is... az üdülésnek szükséglete.
Délután aztán ismét a tengert vettük a birtokunkba, gyönyörű színkép tárul az ember szeme elé, a különböző színű fürdőruhák... a rengeteg nyugágy... a bőrszínek, a duzzadó keblek... a vidámság, a jókedv, mindebből bőven volt, de nem volt meztelenség... a nők fedték a keblüket, nem lógtak a „cicik” általában kulturált volt az öltözék. Élveztem a hullámoknak a romamát, amik selymes csapkodásuk mellett ölelték magukhoz az embert.
A fürdést követte a vacsora... ami szintén nagyon jó volt... na aztán az itteni szokás szerint, az élet este kezdődik, mert a boltok, a bazárok általában a napnak jó részében zárva tartanak, hiszen a vendégek fürdenek, na meg meleg is van sétálgatni, ellenben este, mint a méhek kirajzanak az utcákra, az utcákat szegélyezik a kirakodó sátrak, áruk halmaza... van mit nézegetni a sétálóknak, és ha kedvük akad vásárolhatnak valamit. Mi is jártuk a bazárvárost... felsorolni nem is kívánom... mert szinte lehetetlen volna... óriási választék mindenből… Anyu vett nekem egy pulóvert 7500 líráért, fehér, csak sétálgattunk... néztük az árakat... lábunk, szemünk elfáradt, indultunk pihenőre 23 óra felé... mert az élet tart éjfélig. Nappal fürdés- alvás, éjszaka pedig a szórakozás. Lefekvés előtt megittam a tejemet... s aztán próbáltunk elszenderegni. Egymás karjába borulva el aludni... Jó éjt--- Itáliában...

1978. szept. 5. kedd
Csöpörgős reggelre ébredtünk, fürdeni nem lehet. 9 órakor volt a reggel: tej, fekete, vaj, dzsem, egy nagy zsemlye, szóval bőséges adagolás, a gazda megbecsüli a vendégét.
Na ha fürdeni ne lehet, akkor menjünk a városba sétálni. Séta közben Cili vett magának egy korál fülbevalót, nagyon szép művészi munka eredménye.
Körte 1000 L, a szőlő 800 L, borok 1600 L kb. 1 1/2 liter, azt kell mondani, hogy forintunkhoz képest nem drágák, tehát a forintunk jó pénz a lírához viszonyítva.
Az idő nem kedvezett a fürdéshez, azért úgy határoztunk, hogy délután Jenőékkel elmegyünk autóval San Marinoba. A távolság kb. 30 km, nincs tőlünk messze… Rendben is van, San Marino a világ egyik legkisebb állama, köztársasága, a 739 m magas Monte Titano homokkő ormain és gerincén fekszik. Területe 60 km2 15 000 állampolgársága van. Állítólag Dicletianus keresztényüldözése idején itt talált menedéket. A fegyveres erőt néhány tucat eredeti öltözékű katona képviseli. A köztársaság fő jövedelmi, az idegenforgalom...

Hogy mennyire fejlett az idegenforgalom és ebben a légkörben fogadni az idegeneket, mindjárt találtunk is rá példát. Amint nézegelődünk, ja azt meg elfelejtettem megemlíteni, hogy a határt nem is vettük észre, legfeljebb abból lehetett következtetni, hogy San Marino határához értünk, egy furcsa öltözetű katona áll és tiszteleg nekünk, azaz köszönti az érkezőket. Aztán, hogy van-e útlevél? Van-e pénzünk, na meg mit is hoztunk?... mi van a kocsiban? Erre aztán igazan nem volt kíváncsi... szalutált és már mi egy kis állam területén voltunk már. Na hogyan mondom... mendegélünk az utcán, egy üzlet ajtajából kiabál egy úr... „magyar gyere... erre gyere... amit akarsz azt ihatsz ingyért... magyar gyere...” ez volt az egész magyar szókincse, de elég is volt ahhoz, hogy a vendégeket becsalogassa az üzletbe. Nagy örömmel fogadott a tulaj... nem állami üzlet, bor és szesz üzlet... ahogyan beértünk az üzletbe... kérdi... mit akarsz inni, melyikből... nem kell fizetni... na fene, na fene, hát itt van már a Kánaán földje...? Biztatott, hogy igyunk valamit. Na aztán rámutattunk valamelyik re... azonnal vette is az üveget, adott kis poharat és már töltötte is az üveg levét... Ki ezt, ki azt kóstolgatta... ebbő1 is abból is ittunk... venni nem akartunk semmit... de hát ez nagy szégyen volna ránk nézve, hogy potyázunk csak venni meg nem veszünk semmit... Meglátok egy nagyon szép üveget, magyar címerrel és színekkel dekorálva, Tokaji bor... na lám itt is találkozhatunk hazai termékkel? Na ebből az üvegből vettünk... és még vettünk valamit, nagyon köszönte a tulaj a vásárlást, meg volt velünk elégedve... máskor is jöjjünk, mondjuk el másoknak is... ez az üzlet, ez a kereskedelem, magyar szocialista kereskedelem tanulhatnál tőle.. .itt a vevőt becsalogatják a boltba... körülugrálják... ha vesz valamit, ha nem vesz valamit, akkor is kedves vendégként szolgálják ki.... nálunk, meg mint a borgyu nézik az embert, se köszönés, se kínálás... nem érdekli az eladót, hogy van a vevő, elad-e valamit, a havi gázsija marad változatlanul, nincs érdekelve az eladásban...
4200 lakosú állam, város, turistaforgalom, bélyeg kibocsátása, és kézművesek lakják a várost. A hegyoldal és annak tetejére épült a vár. Még áll a várfal, azon belül nincsen autóforgalom, a tetőről gyönyörű a kilátás.
A városka tele kirakattal, kirakat-kiratot ér... itt vettünk ernyőt, csöpörgős volt az idő... irónokat, ma is megvannak... és ami a legfőbb forintért is lehetett vásárolni, tehát jó a forintunk... ekkor... vettünk cipőhúzót, nagyon díszes kivitelben, de inkább csak disz, egy kis bambusz botra van szerelve, állva is lehet cipőt húzni vele... de jobb ha szegen függ, mert hamar eltörik. Vettem szép tört, magamnak is a gyerekeknek is... jobban mondva valami papír boríték bontó... szép művészi munka van rajta. A boltok pazarul és gazdagon vannak áruval tömve... jólét és gazdagság sugárzik mindenütt, pedig itt ismeretlen a Marx-Lenin... van is jólét. Aranyos kis államocska, egy kis cukorfalat az egész város, állam. Több évszázados alkotmány szerint hatvan tagú nagytanács saját kebeléből 12 szenátort választ, a végrehajtó hatalmat két, félévenként választott Capitano Reggente gyakorolja.

Amikor beteltünk a kis államnak minden jóságával és szépségével, úgy indultunk a szálláshelyünkre...
Remek vacsorára érkeztünk, leves... parmezán sajt… sült hús.. borsóval… szőlő… bor... Szép napunk volt, hogy teljes legyen a napnak az öröme, anyu még lement a tenger ölébe, hogy megfürdesse magát... Igazi nyaralás, ünnepi élet... felejthetetlen, örök emlék számunkra.
Este a szokásos séta, áruk nézegetése, de nem veszünk semmit, csak nézegetünk, mert itt van az első csalódásunk... Jenőék azt lesték, hogy mi mit is akarunk venni, de ők nem nyilatkoztak vásárlási szándékukról... és ez minket egy kicsit zavart, soha nem engedtek magunkra, mindig kötődtek hozzánk, nem tudtunk anyuval elmélyedni, na mit is vegyünk?...
És ez így ment estéről-estére, néztük az áruknak sokaságát, de nem vettünk semmit. Ez a nap sok szép látnivalót adott, hiszen San Marino egymagában élmény, mert hol is van mostanában a boldogság? Itt van ebben a kis államban, ahol rend és béke honol, ha van valami rendetlenség azt csak külföldi teheti, mert a bennszülött nem tud rosszat elkövetni.
Most utólag azon gondolkodom, hogyan is volt a forint és a líra, és valahogyan úgy emlékszem vissza, hogy 1 Ft = 40 lírával szóval 100 Ft = 4000 lírával igy kellett tehát mindig gondolkodni, ha vásárlásban voltunk...

Olaszország, Bellária,1978. szept. 6. szerda
Ismét csöpörgős reggelre ébredtünk, de nem zavarja meg a napi örömünket. Reggeli: tej, vaj, fekete, dzsem, zsemlye... bőségesen elég mennyiségben is. Mivel az idő nem a legjobban kedvez a fürdésnek, úgy határoztunk, hogy elmegyünk Riminibe, ahol ilyenkor nagy kirakodó vásár van. Ciliék javasolták ezt az utat is, habar vonattal sem lenne rossz, de ha már mennek autóval úgy csatlakoztunk hozzájuk. Rimini kb. 15-20 km, tehát nem távolság, hát akkor menjünk. Útközben a forgalom nagysága változó, itt az a baj, hogy a pirosba is belemennek az autók, ha úgy látják, hogy nem lesz veszély, na de mikor nincs veszély. Ezt az olaszok tudják, de nekünk borzalmasan veszélyes az ilyen szabadosság a forgalomban. Igen, ha piros jelzést kap, körülnéz és felméri a forgalmat, akkor bizony átmegy az úton, nem vár a zöldre. Ez nekünk borzalmasan zavaró volna. A Jenő szépen vezetett simán mentünk. Rimini, a vásárosoknak a vására... kirakodó vásár, árulnak is itt minden földi jót, főleg ruhaféléket, bőröket, farmerokat... itt aztán fogják ám a vevőt, valósággal megfogjak az embert, próbálják a ruhát, türelemmel adják a másikat... anyu bőrkabátot akart venni, de csak utánzatok voltak zömmel, Endre kért bőrkabátot. Utánzatok voltak 35 000 líráért : 40-nel kb. 875 Ft magyar pénzben, megéri. Nagyon nehéz vásárolni, mert rövid az idő... Jenőék ragaszkodtak ahhoz, hogy ebédre hazaérjünk és mi lett volna ha nem megyünk haza?… Krajcároskodtak... elvész egy ebédjük...
Anyu mégis vett kettő Lewis nadrágot, 19 000 és 17 000 líráért, hogy aztán jó lesz e a gyereknek azt nem tudjuk... de megvettük őket.

Az időből kifutottunk, nincs idő továbbra is szemlélődni, ebédre vissza kell érni. Így is lett, indultunk haza. Ebédre visszaértünk: valami vizes tojásos volt, utána hal sütve, paradicsom töltve, na ez az ebéd nem igen ízlett, volt még zöld saláta, őszibarack, saját borunkból ittunk jó nagyot, majd egy feketét ittam a végén.
Ebéd után lefeküdtünk, aludtunk egy jót, majd megbeszéltük a vásárlást... nem kellett volna hazajönni Jenőékkel, maradtunk volna ott, és később tudtuk meg nagyszerű vonat is lett volna, így tudtunk volna nyugodtabban vásárolni. Na mindegy, alvás után indultunk a hullámzó tengerbe. Kedvező idő lett, délutánra így javasoltak Jenőék, hogy menjünk el fürdés után a „Mini Itáliába” hát az meg micsoda, kérdem. Majd meglátod, mondja a Jenő, az egész Itália kicsinyített formában látható különböző makettokon... Na ez csodálatos lesz, hát akkor menjünk. Kb. 10 Km-re volt Bellariatól, nem messze.
Talán hasonlíthatnám a B.pesti vidámparkhoz... de igazibb művésziesebb és hűségben jobban kifejezőbb, mert ez mégsem vidámparkszerűség, hanem művészi település egy parkszerűségben. A belépő 5000 líra. 1970-ben mentem nyugdíjba, akkor 2100 Ft, volt a nyugdíjam, egy liter benzin: 3 Ft. és ehhez viszonyítva a többi, tehát ekkoriban a nyugdíjam jó volt.
Na itt vagyunk a Mini Itáliában... tényleg hasonlít egy nagy parkhoz... itt található kicsinyített méretekben de arányosan minden nevezetes olasz templom, római építészet remekei, kezdve a Colosseumtól, de mind-mind pontos arányokhoz viszonyítva. Kastélyok, várak, dómok, Leonardo, Dante háza... Végtelenül ötletes a Vezuv, Pompej, de minden eredetinek a kicsinyített mása... Élvezetes látvány volt Itália fő vasúti útvonalai, kis vonatok száguldottak végig az országon, közben olvasható a nagyobb állomásoknak a nevei. Igazi szemléltető eszköz, egy országnak a kulturális szemleltetéséhez.
Meglepő a Milánói Dóm... ennek kb. 100 tornyát olvastam meg, páratlan művészi alkotás. Majd látható a Szt. Péter templom, mivel voltam az eredeti templomban, Rómában, még jobban tudtam értékelni az építészeti tükörkepét. Mintha madártávlatból volna az egész Itália ide leszűkítve, kiterítve.
Itt folydogált a Pive... amely nagyon sok magyar katonának lett hullámsírja, az első világháborúban. Az idő nagyon kedvezett a szabadban való szemlélődéshez, így bőséges idő volt a vacsoráig, hogy elmélyedjünk a látványosságban. Amikor beteltünk az élménydús látnivalókban, ismét autóba ültünk és indultunk vissza, ahol már várt a jó vacsora, nagyon jó leves... borgyu rántott, salátával... alma, majd a saját borunkból ittunk rá nagy kortyokat. Az étkezésre semmi panasz ezideig, ízben, mennyiségben, kivitelezésben, kiszolgálásban mintaszerű.
Vacsora után Cilinek jött egy ötlete, kívánsága, Na mi is lehet az ? Menjünk el hajóval, ez olyan esti hangulatos hajó, szól a zene, bort is adnak ingyért... szóval menjünk el Riminibe, nézzük meg a delfin akváriumot. Nehezen álltunk kötélnek, elsőben az este nem volt valami meleg, másodszor mit is lehet látni a sötétben a tengeren... harmadszor nagy ricsaj a hajón... na nem utolsósorban a hajóút kiadás.

Semmiképpen nem volt kedvünk hajózgatni, mert ha még nappal volna, lehetne élvezni a tengernek a mérhetetlen nagyságát, szépséget, de sötétben utazni, fázni... Egy kis vita után mégis beadtuk a derekunkat... hát akkor menjünk... Tényleg a hajón még hűvösebb volt, fújt a szél... köröskörül vaksötétség, csak ameddig megvilágította a hajó fénye a tengert addig lehetett látni és nincs tovább... nincs tengeri élmény... de ha már benne vagyunk, hát akkor ezt is el kell viselni, a közösség kedvéért.
Már messziről mint Szt János bogárkák fénye feltűnt Rimini láthatára, a város fényben úszott. Rimini széles kiterjedésű fürdővárosa egyenes utcák egymást kereszteződő tömbjeiből áll, kertes szállodákkal, panziókkal. A strandon számtalan tarka kabin, strandkosár, napozók ezrei, a vízen napernyős csónakok, karcsú vitorlások nyüzsögnek, úszkálnak.
Ez van nappal és mi van éjjel? Itt vagyunk a hatalmas delfin akváriumnál. Méreteire nézve tán 20-szor 30-as akvárium, ha nem nagyobb, amit a kíváncsiskodók tömege körülvesz, majd közben nagy sikoltozással ugrálnak hátrafele, amikor a delfin nagy farkcsapkodása közben vízzuhataggal locsolja le a körülállókat. Csodálatosan beidomított állatok, tudnak magasba ugrálni, karikákon át ugrani, de minden produkcióért már kérik is haladagot. Az idomárnak minden hangjára figyelnek, mindenkor a legérdekesebb mutatványokkal szórakoztatják a nézőket. A delfin nagyon tanulékony állat. De mégis úgy gondolom, nagyon sok idő és türelem, főleg szakértelem után nyerhető el ez a produktum, amit a delfinek bemutatnak. Sokáig elbámultuk ezeket a cirkuszi mutatványokat, majd indulnunk kell, mert a hajó indul visszafele. Ismét megszólal a nagy elektromos orgona, közben hozzák a savanyú bort is, de nekem már nem kellett. A hajó szelte a métereket, körülöttünk ismét nagy sötétség... éjszakai utazás, látvány nélkül, na meg aztán nagyon hűvös éjszaka lett. Mindezt jó pofával kellett elviselni, hiszen a közösséghez ez hozzátartozik, nem lehetett magunkat kivonni ebből a kirándulásból... Végeredményben, ha ez nappal lett volna, több élményt adott volna ez a tengeri hajókázás.
Éjfél utánra értünk a szálláshelyre… a mai napnak a programja bőséges és kimerítő volt... de azért biztonság kedvéért egy fél altatót beveszek.

Bellaria, 1978. szept. 7. csütörtök
A reggeli napot felhők takarták, de magát a programot nem zavarta meg. Kilenc óra körül keltünk, majd ezt követte a reggeli, ami általában mindig jó és bőséges volt.
A napok mennek, valamit kellene is vásárolni. Esténként csak séta, nézegelődés de semminemű vásárlás... Hamarosan találtunk szép pulóvert... na és ezt Attilának megvesszük... Szép és jó is, tán meg a mai napig is megvan /1990/ Endrének egy valódi bőrkabátot nézegettünk, de megfelelővel még nem találkoztunk. Általában a délelőtt nincsen nagy forgalom a városban, az igazi élet csak este fele indul, napközben a pihenés-fürdés... A sok séta után már nagyon megismertük Bellariat... tudtunk tájékozódni benne. A közérzet nagyon jó, csak a pénzünk kevés.

Hát igen, ellopták a magyar forintjaimat, pedig az egymagában 400 Ft = 16 000 líra... de ha egyszer nincs, hát akkor nincs. Na most jön egy csoda. Amint megyünk ebédelni, persze nagyon sok vendég van az üdülőben, tele nagy dámákkal, naponta többször átöltöznek, az aranyakat rakjak magukra, szóval mutogatják a jólétüket... ahogyan egy nyaralásnál ez már megszokott dolog. Ebédidő előtt a hotelnek van egy kis kerthelyisége és ott szoktunk megpihengetni az ebédjelzésig, ma is itt pihengettünk de sokan mások is. Ahogyan jött az ebédjelzés, mindenki indult az ebédlő felé... s amint megyünk, egy pillantással egy bukszát látok a lábam előtt... de a Jenő velem van, nem lehet feltűnően felvenni... mégis egy adott pillanatban lehajoltam, és a bukszát elbirtokoltam. Jenő nem vette észre a bukszát... a lehajlásom sem okozott neki feltűnést... s ebéd alatt szorongattam a bukszát, igen ebben pénznek kell lenni... nagyon kíváncsi voltam, hogy mennyi lehet benne?... A buksza nem volt nagy... Ebéd után amint a szobába értünk, azonnal megszemléltem már a talált bukszát... anyunak a szeme felnyílott, hát ez meg mi? Honnan vettem?... vissza kell adni... amint számolgatom a lírákat, ezen az összegen már tudok venni egy új bukszát, tehát amit elloptak, az már megvan... Ha nem lopták volna el a pénzemet, akkor talán köröztem volna a gazdáját, de mivel ebben az országban fosztottak meg a pénzemtől, nincs irgalmasság, amit találok az már enyém. Tényleg tudtam is venni egy nagyon szép bőr bukszát a talált pénzen... persze Jenőknek egy szót sem szóltunk a napi bevételről. Lehetett volna benne több is, de aki a kicsit nem becsüli, nagyot nem érdemli.
Hogy mi is volt a mai ebéd? Töltött csigatészta, paradicsom, majd sült csirke, krumplival, saláta, fagylalt, majd ismét hozták a mi borunkat, és fekete. Ismételten nagyon ízletes volt az ebéd.
Ebéd után nagy pihenés, mert délután elmegyünk Ravennába… Ravenna kb. 50 km-re van Bellariatól.
„Ravennaba temették el Rómát” tarja a közmondás. Gazdag műemlékekkel megrakott város. Ravenna a IV. században lépett a világtörténelem színpadjára, amikor Rómát elhagyták a császári hadak. Itt lobbant utolsót a római kultúra, amelynek mécseséből kifogyóban volt az olaj. A gót király is behatolt Ravenna területére, majd negyven évig uralkodott itt, ebből az időből maradt itt S. Apollinare Nuovo bazilika, Teeodorik császár mauzóleuma. Ravenna a mozaikok városa. A kereszténység és Bizánc Rómától vette át ezt az ábrázolás módot, mely színes üveghártyával, vagy arannyal befuttatott apró kis kockákból, vagy márványlapokból rakja össze a képet.

A római korszak legrégibb emléke a város közepén a Piazza del Duomon, Nyolcszögű kupolás épület. A kupolán látható Római stílusú mozaik, Krisztus keresztelése, továbbá a 12 apostol élénk mozaikja. Aztán sorra látható a többi történelmi műemlékek: az érseki palota múzeuma, elefántcsontból faragott József és Jézus története A boltozaton van Krisztus monogramja, majd a négy evangélista jelvénye: angyal Máté, szárnyas oroszlán Márk, ökör Lukács, és sas János.
Közel van Dante mauzóleuma. Dante a nagy bolyongó 1265-ben született Firenzében. Nagy lírai költő volt. Érdekessége az, hogy amikor hazahozták Ravennába Dante hamvait, a ravennai ferences atyák úgy elrejtettek a féltett relikviákat, hogy nyoma veszett. 600 éves fordulóval a drága ereklyét megtalálták egy falba rejtett faládában... és ekkor Dante hamvait a mauzóleumba helyezték el. A kápolna mögé egy kis harangtornyot építettek, ahonnan minden este harangszó hirdeti népe kegyeletét a legnagyobb költő iránt.
Majd egy mellékutcában van a kis „aránius keresztelő” kápolna. Itt található egyetlen kép, ami Krisztust teljes emberi meztelenségében ábrázolja. Csodálatos látványt nyújt a S. Apollinare-bazilika, belső mozaikpompájával. A két hosszanti fala 24 igen szép görög márványoszlopon nyugszik. A sok-sok művészi alkotástól szinte megrészegül az ember, mert ily rövid idő alatt mindezt felfogni, a maga történelmi valósagába behelyezni, nagyon fárasztó, tán naponként kellene egy-egy ilyen nagy műemléket megnézni és tanulmányozni. Majd egy elhagyatott téglaépületen olvasható: „Sie transit gloria mundi” így múlik el egy világbirodalom dicsősége... ha a társadalom mélyen épült, alapult elkorhadt.
A sok-sok művészi alkotások után csak venni is kellene valamit, Cili meglátott egy cipőboltot „Bata” de ez a bolt ma zárva van. Nem vettünk semmit és indultunk haza.
Vacsora: remek leves... sonka gombával... zöldbab körítés, szőlő és bor... Na ma sem voltunk hűtlenek az esti programhoz, elindultunk a szokásos útvonalon esti sétára, mindent csak a szemnek, semmisem a zsebnek, de azért már kinéztünk egy szép ötágú gyertyatartót, na ezt majd holnap megvesszük... Nagyon telitett volt a mai nap... elfáradtan tértünk nyugovóra, ma elmaradt a fürdés is...

Bellaria, 1978. szept. 8. péntek
Az idő ideális, süt a nap, lehet ismét fürdeni. 8 óra 50 perckor keltünk... jött a reggeli: Tejeskávé, vaj, dzsem.
Reggeli után azonnal indultunk a tengerre. Sokan vannak már a tengerparton, a nyugágyak színei, az emberek bőrei és fürdőruhái, nagyon tarka-barka színben játszadozott. Remek a tenger vize... közben egy-egy hullám csapdossa a testünket, de ez nagyon jó érzést vált ki. Betelhetetlen az ember a természetnek ezen gazdag adományával, de hiába mindent befogadni, magunkévá tenni nem tudunk, csak amennyit a szív tud elraktározni magában. Ebéd: hal, saláta, paradicsomos makaróni, parmezán sajt, szőlő, szilva és a szokásos borocska. Végső elhatározásra jutottunk, Endrének megvesszük a valódi bőrkabátot.
68 000 líra volt kb. 1700 Ft /a benzin 3 forint /nem tudtuk a méretét pontosan, de nagyon szép bőr.
Délután dagály volt a tengeren, sokat vagyunk a napon, majd a víz is napsugár... Rengeteg az idegen nyaraló, sokféle nemzedék találkozik itt. Hamarosan jött a vacsora: leves, sült hús... pirított burgonya... saláta... barack és a borocska...
Mi sem jobb, mint egy esti séta, ismét a nyakunkba vettük a város és indultunk a szokásos bazárok varosába. Gyorsan telt az idő, mindenki talpon van... itt este van az élet, a kereskedelem az élet.
23 órakor ismételten ágyba kerültünk, nem sokat kellett ringatnunk magunkat, jött az édes álom, mit is csinálhatnak gyerekeink? Unokáink?...

Bellaria, 1978. szept. 9. szombat
Derűs, mosolygós reggelre ébredeztünk, kellemes az idő. Igazi nyaralási időjárás, ez kell a magyarnak.
Reggeli 9 órakor: tejeskávé, zsemlye, dzsem.
Reggeli után elmentünk vásárolni. Igen ám, a valódi bőrkabát nagyon megfosztotta a zsebünket, amit Endrének vettünk... Arankának is akartunk venni egy műbőrkabátot, de már a pénzünk nem engedte. Anyu még el is utazott Riminibe, de ezen a napon nem volt piac, így nem is tudott volna venni kabátot.
Megvettük a gyönyörű ötös ágú gyertyatartót, ma is megvan... Pakisztánban készült, réz és valami alabástrom a tartószerkezete. Nagyon szép, elegáns örök darab. Vettünk fehér „korált” tengeri disz, a vitrinben látható.
Érdekes volt Jenőék viselkedése. Eleinte mindent leócsárolt, semmit se akart venni, megvárta amíg mi bevásárolunk is akkor ők is mindazokat megvették, s őt igazán most kezdtek vásárolni. Elvoltak Riminibe is, vettek egy szép műbőrkabátot a lányuknak, de nem szóltak nekünk... Mindentől eltekintve szép napok voltak, és mint emlékek bevésődtek a szürkeállományba.

Bellaria, 1978. szept. 10. indulás napja
Már előző este összecsomagoltunk, számítva az idő rövidségére.
Na kettő bőrönd a nyakba, csomaghordó szíjon… egy a kézbe... Jenőék autóval már reggel elindultak, a nagy csomagokat elvették tőlünk, így a cipekedés számomra jobb volt. Magunkra maradtunk. Reggeliztünk a szokás szerint. Még volt időnk vásárolni, anyu vett nekem fehér pulóvert, meg fonalat, csau színben. Déli 12 óra van... még egyet fürdünk, mert nem biztos hogy még az életben egyszer visszatérhetünk erre a szép tengerre.
14 órakor indulunk az állomásra. A hotel tulajdonosától búcsút veszünk, igen köszönte az ittlétünket, máskor is jöjjünk el!!!! Indulunk az állomásra. Hamarosan jött a vonat és indultunk Ferraraba. Ez egy nagyobb állomás Rómából érkező vonatok itt találkoznak, átszállóállomás... Ferraraból indultunk 18h 48 perckor és Velencébe érkeztünk 20 óra 20 perckor. Na itt aztán egy borzalmas jeleneten mentem át. Anyu leszáll a vonatról, hogy a megmaradt líráját elköltse.

Igen ám, amíg elment, a vonatot egy másik vágányra huzatták, így bizony ez nagy nyugtalanságot okozott nekem. Kinézegetek az ablakból, az idő megy... anyu sehol, te szent Isten, ha most meg lemarad... minden irat, pénz nálam... Lesem-várom, nincs sehol az anyu, a vonat meg más vagányon álldogál, hogyan találja meg most a vonatot?... közeledik az indulásnak a percei... anyu sehol... de mintha ő lenne a távolban... kiabálok... anyu!!! anyu!!!! meghallotta... jön nevetve és futva jött a vonathoz. Nem is kellet sokat várakozni, pár perc múlva már indultunk is. Valami tányérokat vett anyu a lírája véglegesen elfogyott...
Az éjszaka bóbiskoltunk nagy öröm volt érezni, hogy már közeledünk hazánk felé... Fél hétkor érkeztünk Zágrábba…(1978. szept. 11. fél 7)… Itt ismét vásárolt anyu vett itókát: Cézárt, puncs rumot... Na jó... ismét zakatol a vonat...
10 órakor érkeztünk Gyékényesre és 10 óra 30 kor érkeztünk Kanizsára. Ismét szent magyar hon, itthon vagyunk---teljes az örömünk...
Az állomáson étkeztünk, jó magyar sörrel öblítettük le az út porát, majd 14 órakor 33 perckor a szombathelyi állomásra érkeztünk...
Volt miről mesélgetni a gyerekeknek, unokáknak. Mindenki megkapta a maga kis ajándékát... örültünk egymásnak, megjöttünk erőben és egészségben.
Ma 1990-ben egy ilyen utat már nem tudnánk fedezni, nagyon felhígult a Forint... kevés a nyugdíj... Van mire visszaemlékezni... ezek a kis utazások az életnek a zamatos töltelékei, amik megszépítik a földi életünket. Nekem volt még egy szép utam NSZK-ba, de ebbe az utazásomba nagyon besegítette Zoliék és Jánosék... A Gyula is 80 éves lett. Őszbe jár az idő felettem... az idős kor, az öregkornak megvannak a maga kellemetlenségei, amit idehaza el lehet viselni, de már utazni ennyi sok nyavalyával nagyon kellemetlen. Jobb itthon, és emlékezni a múltnak szép napjaira.
Ezt a visszaemlékezést 1990. febr. 23-án fejeztem be... ugyanis minden kirándulásomról naplót vezettem, és íme... könnyű volt napra-napra visszaemlékezni.

Olaszország, Bellaria 1978. szept. 8.

Színek tarka-barkasága,
Hullámzik Bellariaban
Tenger azúrkék fodra,
Vár mindenkit oda.

Fiatal, öreg, rút és szép,
Nagyon fura ez a kép,
Fürdeti báját a homokban,
A napsugara festi kreolra.

Ki-ki a tenger sós vizében,
Vagy a bársonyos homokban,
Leli üdülés örömét,
Nyugtatja fáradt szívét.

Van itt bábeli zűrzavar,
A szél mindenféle hangot kavar.
De akármilyen is a nyelve,
Csak a Béke égjen benne.

Cili, Anyu, Jenő csupa derű,
Itt semmise keserű,
Vidám mindenki a tengerpartján,
Csak mosoly, kacaj van az arcán.

Futnak a szabad napok,
Véget érnek a vidámságok,
Azúrkék tengerszínre,
Majd emlékezünk egykor mindenre.

Felejthetetlen sok szép látvány
Telitett, mint a szivárvány
Akármilyen szép ez is,
Eltűnik, elmúlik egykor ez is.

Még egy nap van hátra,
Finálé jön el végre,
És nem lesz reggel „Da capo”
jön a gőzös nagy mellel
Hátára vesz, zakatol nagy hévvel.

Fehér fodrok honnan jöttök?
És miért oly gyors a futástok?
Mindig más a formátok,
Pedig oly csipkés a fodrotok.

Bámulok a tenger felett
Van e vége ennek valahol?
A szem nem éri be annak végét,
Pedig valahol eléri a szélét.

Hajók tornya füstölög,
Szeli a hullámok fodrát,
Megrakott teli gyomrával,
Mit is hozhat magával?

Zsibvásár a tengerpartja,
Van itt sírás kacagás,
Legyen fül, ki ezt hallgatja,
Itt van a Bábel zűrzavara.