Ünnepeljünk együtt márc. 15-t HNF 1989. febr.

XXXIV. ÉVFOLYAM 33. SZÁM 1989. FEBRUÁR 8. SZERDA ÁRA 4,30 FORINT

Ünnepeljük együtt március 15-ét!
,,Ne civakodjunk azon, hogy mik voltunk, egyesüljünk arra, aminek lennünk kell.”
(Kossuth Lajos)
FELHÍVÁSSAL fordulunk megyénk lakosságához, az állami, társadalmi szervekhez, mozgalmakhoz, mindenkihez, aki történelmi múltunk ünnepnapjait mai megújuló hétköznapjaink magyarságának vállalásával fogadja ad és kapcsolja össze: ünnepeljük együtt március 15-ét! Hívunk mindenkit, időset és fiatalt, szellemi és fizikai munkát végzőt, hogy közösen emlékezzünk meg történelmünk, nemzeti múltunk e fényes napjáról, európai jövőt ígérő forradalmáról: 1848. március 15-éről.
A szombathelyi közös ünnepség előkészítésére 1989. február 17-én 18 órakor a Hazafias Népfront Vas Megyei Bizottsága (Szombathely, Honvéd tér 2.) székházában megbeszélést tartunk, amelyre hívjuk mindazon állami, társadalmi szervek, mozgalmak megbízott képviselőit, akik az ünnepség megszervezésében együtt kívánnak működni velünk.

KOMMUNNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG HAZAFIAS NÉPFRONT VAS MEGYEI
VAS MEGYEI BIZOTTSÁGA ELNÖKSÉGE


Márc. 15-ét az idén először a 2. világháború után most mondta ki az országgyűlés, legyen „Munkaszüneti nap” legyen ez a nap igazi nemzeti ünnepe a magyar nemzetnek, a hazának.
Nagy meglepetést váltott ki az országban ez a rendelkezés, hiszen 1945 után mire 15-ének a fényét teljesen elvették, csak az iskolák, a diákok emlékezhettek meg a nemzeti forradalmunkról. Végre született egy országgyűlési határozat, vagy talán törvénynek is mondható, ami bátran kimondja, legyen márc. 15-e igazi nemzeti ünnep, munkaszüneti nap. Nagy lelkesedéssel fogadtuk mi ezt a határozatot örültünk neki, csak azt kérdezem, ez az öröm mindenkinek örömet jelenthet, vagy csak tudomásul veszik és továbbra is közömbös arccal, néma ajkakkal lesznek jelen az ünnepeken.
Amikor a Vas Népe hozta ezt a felhívást, összezsugorodott bennem az elmúlt évtizedekben meggyalázott, nemzeti érzésekben megcsonkított márc. 15-kék, mert egyes elvtársak idegesek voltak a 48-as forradalmi eszméktől, nem szerették az elnyomott népnek a nemzeti kokárdás emlékezését.
Na erre HNF felhívásra, habár engem nem hívnak, nekem nem is szól a felhívás, de mi is történhet, egy barátommal a Gyurival elmegyünk erre az értekezletre, mégis milyen keretek közt kívánják megünnepelni ezt a történelmi napot.
A megyei HNF, székházában találkozhattunk a meghívottakkal, ismerősökkel, magával a HNF. titkárával Mészáros Imrével is többek között.
Üdvözlések után elfoglaltuk a helyünket, s közben ott látom Rácz Jánost a megyei párttitkárt, majd Elek Tibort a városi tanács eln. h.-sét.

Most megelőzőleg leírom az elmélkedésemet, amit a felhívás utáni éjszakában írtam le, mert zsongott a fejemben a múltnak minden jellemtelensége, és kénytelen voltam megszabadulni a lelkizsugorítástól.
Vas Népe 1989. febr. 8. számának az első oldalán olvasom nagy betűkkel hozott felhívást „Ünnepeljük együtt márc. 15-ét”
Borzalmasan meglepődtem és megborzadtam, hát miről is van szó? Ünnepeljünk együtt, mit? -- márc.15-én...
Miért van ez a felhívás? Mit takar ez a felszólító mondat ? Hát mi is lesz?
Az 1848-as szabadságharcnak, a magyar népnek az elnyomatás alól való kitörését, a szabad sajtót, a cenzúrát... azaz annak az eltörlését. Kérdem, mi okozta azt, hogy ezt kell hirdetni, hogy együtt ünnepeljünk, de hát kik azok, akikkel együtt kell ünnepelni?
Ilyenkor filmszerűen-filmszerűen peregtek le 1945-tól a lezajlott események, eszmei áradatok, amelyek irtották a magyarság szent történelmi eseményeit, amikor bűn volt magyarnak lenni, bűn volt nemzeti trikolórt a kabát gomblyukába befűzni.
Kikkel ünnepeljünk? Azokkal, akik megtömték a börtönöket háború után, azokkal akik az éj leple alatt begyűjtötték a magyarság legjavát, azokkal, akik Szombathelyen a volt Király utca 14. sz. házba, a Muskátlis házba /ávós palotába begyűjtötték a dolgozóknak nagy százalékát és ott kegyetlenséggel kínozták őket, akár testi akár lelki megpróbáltatáson keresztül. Vagy azokkal, akik megtöltötték B.pesten a volt Károly laktanyát, 15-ezer ember szorongott ott ebben az internáló táborban, minden réteg képviselve volt itt, miniszteri titkártól, egészen az egyszerű kis utcaseprőig bezárólag, magam is voltam lakója 1948-ban, majd innen Kistarcsára vittek bennünket, itt is szabadultam 16 hónapi fogvatartás után /kb. 1949-ben, emlékkönyvemben pontosan tudok erre válaszolni/ vagy azokkal, akik a hírhedt recski kényszermunkatábort népesítettek be, majd az Alföld különböző helyein felállított munkatáborokat népesítették be több éven át.
Vagy azokkal ünnepeljünk, akik a Budapesti Andrási út 60. hírhedt Ávós rémek kezei közt szállt el a lelkük, vagy a középkori kínzásokat felülmúló embertelenségnek könyörtelenség közepette búcsúzott el a földi élettől.
És így folytathatnám hosszú sorokon át... erről vallanak a megjelent irományok, rejtett feljegyzések.
Mesterségesen kigyomláltak az ifjúság lelkéből az idealizmus szent törvényeit, lerombolták az ideál szobrait, feledésbe vitték a magyar történelemnek hős nagyjait, zár alá vették ezeknek a megemlékezését, bűn volt a templomba való járás, feloszlatták az ifjúságot formáló és nevelő szerzetesrendeket, kihúzták a magyar dolgos parasztok feje alól az ősi földet.
Megkondult a lélekharang a nemzeti-hazafias érzelmek szarkofágja felett.
Meghasonlott ez a magyar nép. Mit tudnak ezekről a mai fiatalok?

A múltkorában egy TV riporter megkérdezett az utcán egy nagyobb lányt, tudja-e hogy ki volt Sztálin?---Nagy hallgatás, egyszer csak megszólal a nagy ideológia emlőkön nevelt magyar lány, úgy tudom, hogy egy német fasiszta... Csődbe jutott a történelmi tudásuk is a fiataloknak, az iskolásoknak. Úgy hírlik most /1989. febr./ hogy szeptembertől kezdve új történelmi könyvek lesznek forgalomban az iskolákban. Hányszor kell még átírni az igazságot mindig útszélre dobva. Meg kell szabadítani a sok történelmi ferde és hamisságtól hemzsegő elfajulásokat. Azt hitték ezek a forrófejű ideológisták, hogy ha mindig hazudnak, egykor majd csak elhiszi az a bárgyú nép. Sajnos, életem folyamán érzékelhettem, hogy számtalan esetben, amikor az igazságot, az ártatlanságot akasztották, akkor ott örömmámorban tapsoltak az ítélkezők. Ki kardot ránt, az karddal fog meghalni. Úgy ítélkezzetek, mert rajtatok is úgy ítélkeznek majd egykor.
Kinek kell ma márc. 15. azaz kikkel nem szabad ma ünnepelni.
Azokkal ünnepeljünk, akik ma élvezik a nagy jövedelmeket, 20-50 ezer forintos nyugdíjakat, akik a nép hatalomból felépítették a maguk három-négy kacsalábonforgó nyaralójukat, vadászkastélyukat? Akik helikopterről vadásztak a vadakra. Azokkal ünnepeljünk, akik megnyergelték a szocializmus lovát, közpénzen felújított lakosztályokat olcsó áron saját tulajdonjoggal foganatosították a telekkönyvben. Pl. egy eset a sok közül. Ismeretes, hogy Szombathelyen a Jókai utca egy nagyon ideális utca. Itt lakik Gonda György, volt megyei tanácselnök, később államtitkári minősítést kapott és így ment nyugdíjba, azóta itt él Szombathelyen, élvezi a kiskapukon át, bujálkodva megszerzett gyönyörű házat. Hogyan is szerette meg a ezt a házat?
Amikor még élt a sógorom Geiger Vilmos, aki beleesett az állásnélkülieknek sanyarú korszakába /1930. kb. 1940/ főleg a jegyzőhivatalban kapott egy üres széket, egy íróasztalt és mint fizetés nélküli gyakornok tevékenykedett, főleg marhaleveleknek a kezelésével bízták meg és hellyel, közzel csúsztattak neki pár forintot. Na a Vili kománk később, mint tartalékos tiszt, lehetőség volt arra, hogy bezupáljon, véglegesen felöltse magára a hadnagyi zubbonyt és így ment a rang létráján felfelé.
A következőket mesélte el egykor nekünk.
Az a ház, amelyben a Gonda György lakik és valaha a háború előtt egy pilótaszázadosé volt, aki a háború alatt hősi halált halt, csak testvére maradt utódlásul, azaz örökösül.
Ennek a repülő századosnak élt egy leánytestvére B.pesten, akivel a Vili személyes barátságban volt és mint szombathelyi ismeretséggel bírtak mindketten, így volt néha a múltat felidézni.
Így mesélte el a pilóta szds. asszonytestvére a történteket. Azt már jeleztem, hogy a Jókai utcában levő hajdani pilótaház, háborús sérült lett, amit a városi tanács a maga kasszájából teljesen felújítva ismét lakhatóvá tette.

Gondának nagyon megtetszett a gyönyörű fekvésű, elegáns kivitelezésű ház, hát Istenem, több is veszett már Mohácsnál... eszmei áron bekebelezte saját nevére, a volt ingóságaival együtt, ami valaha a pilóta szds.-é volt. A pilóta nő testvére tudott erről a házról és azt is tudta milyen szép bútorokkal volt ez a ház bebútorozva, de az idő sohasem volt arra jó, hogy visszaigényléssel forduljon az illetékes hatóságokhoz. Mégis egyszer bátorságot vett magára és leutazott B.pestről Szombathelyre és ekkor már tudta, hogy ki birtokolja testvére hagyatékát, hát vett magára akkora erőt, hogy bekopogott az akkori megyei tanács elnökéhez, a megye házára Gonda tanácselnökhöz. A fogadtatáskor bemutatkozott a hatalom fotelában terpeszkedő elnöknek és előadta a kérését. Arra kérte az elnököt, Gonda Görgyöt, tudva hogy testvérének a bútoraival van bebútorozva most is a lakása, testvérének a házában lakik, tudva, hogy már nem él a pilóta testvérem, arra kérem az elnök urat, hogy adjon vissza valami bútorféléket a testvérének hagyatékából, legalább ezek maradjanak meg neki fájdalom csillapítására.
Meséli a hölgy: Gonda nem mutatott semminemű felháborodást, sem tiltakozást, nyugodt pofát vágott a viziteléshez és a kéréshez, leültettet és én vártam a válaszadásra. Tessék csak nyugodt lenni, majd beszélgetünk. Teltek a percek, se azt nem mondta, hogy ad valamit, sem azt mondta hogy nem ad semmit... kínos percek voltak ezek itt ebben a pompásan berendezett elnöki szobában, irodában. Már-már kezdtem reménykedni, talan meglágyult bitorlónak a szíve és most azon gondolkodik, hogy mit is adjon vissza emlékül, a sok-sok szép bútorokkal. Csendben ültem az irodában, emberek jöttek-mentek, maga az elnök is mozgásban volt, néha kiment és bejött... de nem szól hozzám egy szót sem, de nem is mutatott semmi jelet arra nézve, hogy kellemes vagy kellemetlen kérést adtam fel neki.
Amint így elmélkedem folyt a homokórájának porszemei, kb. 30-40 perc telhetett el, amikor két markos civil felém jön, és így szólnak, tessék velünk jönni, meglepődtem, kik ezek, hová kísérnek? Tán a lakásra? Már-már kezdtem örvendezni, újra láthatom testvéremnek a házát és annak kedves bútorzatát, cikkásztak bennem a gondolatok, csak akkor kezdtem kételkedni, amikor észrevettem nem a Jókai utca felé kísérnek, hanem más irányban. Mivel ismerős vagyok Szombathelyen, tudtam tájékozódni, így vettem tudtul, hogy az irány nem jó, de hát Istenem: több út is vezet Rómába... Vegyes érzelmeknek tömkelegében kísérnek a kedves idegenek, nem szóltak, nem is kérdeztek semmit… csak lépegettünk utca hosszat és csak arra lettem figyelmes, hiszen itt az állomás van és nem a Jókai utca... Retúr jegyem volt, így jegyváltási gondom nem volt... mellettem álltak a kísérőim, majd kikísértek egészen a budapesti vonathoz, és a vonat lépcsője előtt adták tudomásomra: többet a lábamat be ne merjem tenni Szombathelyre, majd szemmel kísértek tovább, én meg felszálltam a vonatra, ők pedig várták a vonat indulását, nem volt integetés, és ahogyan megindult a vonat, mintha egy mázsás kő nyomta volna a szívemet, könnyeim patakzottak ki az arcomra, a vonat pedig ment-ment, zakatolva szedte a kilométereket. Ez volt fizetségem Gonda Györgytől, testvérem hagyatéka felett. Vajon Gonda nyugodtan fészkel ebben a házban? Na így mesélte el a pilóta testvére a történteket, amit nekem a koma itt helyben elmondott. De mivel már a történet szereplői már a lelkek birodalmában élnek, magukkal vitték a szomorú történetnek megrázó élményeit és hányan mennek el naponta a Gonda ház előtt, gyönyörködnek felette, csak azt nem tudják milyen áron bitorolja ez a nép fia /besenyő származék/ ezt a gyönyörű villát. És majd márc. 15-én ezek a gondák fognak ismét a protokoll helyen díszelegni, akik igyekeztek az ország sírját megásni. Ezt a szomorú történetet a koma mesélte el nekünk egykor, amikor még élt és nálunk nyaralt. Szomorú és tragikus, hogy ezek a népnyúzók minden lelki megrázkódtatás nélkül, mosolyogva tudják bitorolni csaló politikával megszerzett tulajdonban élni.
Folytattam a felszólalásomat, amelyben mondottam: levitézlett párttitkárokkal és vezérekkel nem kívánunk ünnepelni, akik elszürkítették a nemzet magyaros és szent ünnepkörét, elszürkült arccal és mosollyal énekelik, vagy csak hallgatják a Himnuszt, mereven bámulnak a nihilbe. Történt eset Söptén, Tsz. zárszámadáskor felkért a Tsz elnöke, hogy egy kis műsort állítsak össze a zárszámadási gyűlésre. Rendben van, nem okoz ez semmi nehézséget, ebben már benne vagyok, vannak jó szavalóim, van énekkarom, van vonós zenekarom… majd ezekből összeállítok egy csokrot.
Egy bökkenő volt csak, az elején, már a gyűlést megnyitóján énekeljük a Himuszt, de mit fogunk a gyűlés, a zárszámadás végén énekelni? Na ez gondolkodóba ejtett, de semmi esetre se énekeljük „Fel-fel ti rabjai a földnek...” nem is vettem be a műsorba, hanem a végén az énekkarral egyetemben énekeltük a Szózatot. Az éneklés végén odajön hozzám a járási párttitkár h. és feldúlt arccal kérdőre von: „Mi az Istent énekeltünk az ünnepély végén?...” Mondom: Hát a Szózatot... nem ismered? Nem... volt a válasz a hivatalos pártatya. Mondom: Szomorú dolog, ha még Vörösmartyt sem ismered, akkor ki kell hagyni a magyar irodalomból. Ezekkel sem akarok ünnepelni 1989. márc. 15-én…
Hazafias Népfront... de nem is jó ez a cím, talán egy monopolitikus, diktatórikus egyeduralmat képviselő pártnak ugattató kutyája, aki hűségesen kiszolgálja az uralkodó Pártot. Állandóan befolyás alatt áll, mit is mondanak, mi az álláspontja a pártnak és akkor mint a szélkakas beáll a megfelelő irányba és már álláspontját változtatva mondja is a magáét, Ézsai keze Jákob hangja...
A HNF. egy szomorú ország sírját megásó gerinctelen pártnak a szócsöve.
Soha nem mert a párt által elkövetett hibáknak az orvoslására, hallgatott. Nem mert a népért kiállni, féltették az állásukat, a kényelmes fotelukat, igyekeztek a magántőkéjüknek a gyarapítását fokozni.

A hatalomtól megrészegült járási párttitkár Koroncai Sárvári járásban végig rugdalta a parasztság színe javát, mert a kívánt pénzösszeget nem tudták megajánlani. És mi lett az ilyen koroncaikkal? Jött Szombathelyre és lett megyei „Munkásőr parancsnok” és a végén megrakták érdemeinek elismeréséül medáliákkal, nagy nyugdíjjal élvezi a milliók nyomorát. Hát ezekkel sem akarok márc. 15-én ünnepelni.
Hol ekkor a HNF? Hallatta a szavát valaha is ezekben a siralomházban zajló bús vérengzések felett. Ugye hallgatott, azaz nem szólt, mert hiszen a nagy főnök /Rákosi apánk sugallatára tehetik/ engedelmével az ő védnöksége alatt tehették ezt meg.
Csak itt Sz.helyen hány jellemtelen, erkölcstelen lebukott, csaló, sikkasztó párttag igyekezett uralmi pozíciót betölteni, nem is szólva azok a vérben úszó, kínzásokat végrehajtó ÁVÓ-sok hol helyezkedtek el ebben a nagy szocializmusban? Lásd Gonda, Horváth Miklós, Regős, Koroncai Géza… akik már a hetedik bőrt igyekeztek lehúzni a szocializmus bőréről.
Ezekkel a hóhérokkal, ezek az ítélőkkel vonuljak fel most márc. 15-én?... A HFN titkár, aki sógorának a temetésére nem mert elmenni feleségestül, mert pap temeti /kb. 1980 táján/ most pedig márc. 15-én a püspöki templom nagyharangját igyekeznek megszólaltatni, hogy íme mi az egyházzal nem állunk ellentétes nézetben. Most ennek a megújhodott szellemnek a köntösét igyekszik magára venni és ámítani a laikus népet, hiszen szólnak a harangok... márc. l5-én... a harang pedig mindig az összetartásnak volt a jelképe. Felvonultatják a pártnak testőrgárdáját a „Munkásőrséget” a pártnak szuronyos élősdi hadát, akik csak növelik az országnak terhét, terhelik a költségvetést. Felesleges hadoszlop, nincs rá szükségünk. Tán volt minden nyilas testvér talált magának helyet valahol könnyűélés berkeiben…
Ezekkel sem akarunk ünnepelni márc. 15-ét.
Azokkal ünnepeljünk, akik az országházban csukott szájjal hallgatták végig a himnuszt, szégyellték a szájukat kinyitani, a néppel együtt énekelni. Ezekkel a képviselőkkel sem akarunk együtt ünnepelni.
Vagy azzal ünnepeljek, aki kb. 1954 táján márc. 15-én látva, hogy a kabátomon nemzeti szalagot lengedez a szellő, micsoda fasiszta vagy nacionalista jelszavakkal korholt az a kubikus, aki az Alföldről piros könyvvel, de kemény borítókkal került Söptére az Áll. G. igazgatói székébe. Gergely István, igaz értett a földhöz, meg tudta különböztetni a homokot az agyagtól és ezzel a tudással kiérdemelt egy gazdasági igazgatói széket a maga apparátusával szemben. Később Moldova György is irományba foglalta megbikásodott magatartását Szolori Katalint, hogyan tette magáévá és milyen eszközökkel félemlítette meg a dolgozóknak életét. Ez a szörnyű rém arra is volt képes, hogy hajnal leple alatt felgyújtotta Hodászi /volt nagygazda, kulák/ szalmakazlát, hogy szabotálás címén börtönbe zárassa. Aljas gazemberi tett, s amikor a nyomozásnak a gyűrűje már teljesen személye körül bezárult, akkor a nyomozást a rendőrségnek be kellett fejezni, mert azért akadt bátor magyar, aki tanúskodott arról, hogy hajnaltájban Gergyel István igazgatót látták a kazal közelében. Persze szegény Hodászi urat meghurcolták, igyekezték úgy irányítani a vallatást, hogy bevallja a gyújtogatást, de kényszerítő vallatásnak mindig ellenállt, nem úgy vallott, ahogyan a nyomozók szerették volna, így szabadon engedték, de testben és lélekben megalázva és megtiporva jött vissza Söptére. Gergelynek semmi bántódása nem lett... hamissága nem nyert semminemű büntetést, sőt kitüntetést kapott volna, ha Hodászit tettesként tudták volna kezelni. Íme a „kulákok” mire is elszánják magukat, felgyújtják az állatállomány részletüket, és döghalálra ítélik az állataikat.
Kérdem, ez a gazember most állítólag még él, Körmenden, ezzel most ki akar ünnepelni és hasonló sok-sok ezerrel?
1948. azaz 1947. karácsony előtt hajnalban rendőr verte az ablakunkat Szelestén, ezt úgyis leírtam részletesen a naplómban /mert az ávó-ra kell bekísérni, azaz Sárvárra a rendőrkapitányságra.
Később megtudtam, hogy Hajós Vilmos, akkor városi rendőrkapitány egy zsidó volt vasvári osztálytársam Klei Lajos, később Koltaira magyarosított, ez kívánja, hogy megismerjem az ÁVÓ-nak a táncát... és ez a gene gyerek akkor százados volt, később biztosan emelkedett a rangja, most is él, mint boldog nyugdíjas Győrben, remélem néha látja azt a sok ezer internáltat akiket besegített ezekbe az embertelen és szégyenletes lélekölő internátusokba. Ilyen és sok hasonló elvetemült gonosztevőkkel álljak a magyar zászló alá márc. 15-én?...
Gondolkodik egyáltalán a HNF. vagy azt hiszi már mindent elfelejtettünk, vagy már minden szenvedő elhalt és mai ifjúság meg mit sem tud ezekről a poklokról?...
A reformkommunizmus a jelenben kelet Európai kísérleti laboratóriumának a fészke Magyarország, most van válságos helyzetben, se kelet de nagyon vigyázva se nyugat, egy kicsit keleties, és egy kicsit nyugatias fűszert kell keverni a szocializmus konyháján főzött ételekbe.
Vigyázni kell, hogy a felduzzadó áramlatok nehogy parttalan mederbe sodródjanak, mert ezt a katasztrófát ismét már ez a nemzet nem bírná újból kiheverni, és ezt nem is kívánjuk, de kívánjuk a teljes megújhodást minden síkon, a megtisztulást a veszélyes rákosdistáktól. Ezt énekelték Rákosinak: Gyertek lányok, öltözzetek fehérbe,
Szórjatok virágot Rákosi ölébe,
Hadd járjon ő a rózsákban bokáig,
Éljen Rákosi apánk sokáig...
Nérói életet élt, öletett, akasztatott, gyilkoltatott, növelte az árváknak, özvegyeknek a számát, névtelen tömegsírokba záratta a hullát... élt Rákosi egy nemzet átka alatt, s nem is kerülte el a végzetes sors, bűn, bűnhődés… a magyar nemzet leköpte, ledöntötte az emlékezésnek minden múltját.

Ennek a hóhérnak voltak alárendelve az ÁVÓsoknak ezrei, nem lehetett számon kérni tőle hová lett édesapánk, hová lett a férjem? Ki az akasztófán intett búcsút egy reggeli hajnalán a börtön sarkában felállított akasztófán, vagy börtön udvarán létesített lövész terepen. Most lehet csak számon kérni és keresni a nyomtalanul eltűnteket /Nagy Imre és társai/.
1947-48-ban amikor engem is begyűjtöttek, sok-sok rémhír járta az országot, volt aki azt mesélte, hogy az Andrási út /60-ávós/ rémtáborában van egy fasérozómasina, akit abba beletettek, az már a Dunába kötött ki a halaknak a gyomra lett a koporsójuk, ilyen rémhírek is éltek ebben az időben. Az tény, nagyon sokat elvittek hazulról és többet a hozzátartozójuk nem találkoztak velük.
Szombathelyen is járta az a hír, hogy Dr. Bence orvost azért lakatták az Ávó épületében /ezt magam is láttam/, hogy akit agyonvertek arról Bence mint halottkém kiállította a halotti bizonylatot, szívbajban meghalt... a tetemet koporsóba zárták, leszögezték, majd értesítették a hozzátartozójukat ekkor és ekkorra szállítják haza az előre megásott sírba lehet csak eltemetni, a koporsót felnyitani nem volt szabad... a civilben kísérő ávósok szigorú felügyelete közben zajlott le ez a ceremónia. Ismeretlen ez a hír is járta akkor a köztudatot, igaz e, vagy sem...? Ki tudja?
Infláció, munkanélküliség, áruhiány jellemzi a mai életet. Burjánoznak a gazdagok, kihasználják a maguk kis ügyeskedésüket, de ugyanakkor növekszik a gazdagok árnyékában a szegények milliói. Ez a mai egyeduralmi pártnak a teljesítménye.
Csak itt Szombathelyen hány jellemtelen, erkölcstelen, lebukott, csaló, sikkasztó párttag ügyeskedett uralmi pozíciókat betölteni, és ezeket tömjénezi a HNF még a mai napig is, lásd: Gonda, Regős és társait.
Az ítélkezők és elitéltek, hóhérok és akasztottak vonuljanak most fel együtt a szent trikolór színei alatt? Amikor bűn volt a gyereket hittanra beíratni és ennek az eszmei áramlatnak tutaján utazott a HNF is. Most pedig keresi a klerikális vezetőkkel a kapcsolatot, mégis csak jó volna velük együtt magasra emelni a szoc. kifakult zászlaját. Érti ezt valaki? Ez a politika, ha kell hullahegyeken is át, csak a felszínen maradjak.
A felsorakoztatottakat kitiltanám az ünnepségről, nem pedig díszhelyre ültetni, ezekkel együnk mi lencsét egy tányérból?
Nem mindenki 70- 80 éves és mit tudhat a mai valahány tízen-húszan éves mi volt az az ÁVÓ irtó hadjárat, amikor három ember, ha együtt volt az már gyanús volt, sőt egyik közülük biztosan beépített spicli volt.
Ennek a Rákosi személyi kultusznak népirtó korszakának veres kálváriáját hogyan is ismernék? De mi, akik szenvedő alanyai voltunk e tragikus évtizedeknek, bennünk él és sajnos szomorú történeti valóságként szunnyadozik énünk minden kis porcikájában.
Tudja a HNF, hogy mikor ünnepelünk együtt? Ha majd a karanténban a bárány és farkas egymás mellett nyugodtan alusznak, békében élhetnek egymás mellett. A HNF, miért hirdeti, hogy ünnepeljünk együtt? Úgy érzi, hogy vannak ennek személyi és tárgyi akadályai? Mily nyájasan szól a felhívás, szinte megesik az ember szíve erre a nyálas felhívásra. És ha úgy érzi, hogy igen is vannak akadályai ennek a szép együttlétnek, akkor kérdem mit tett a különbségek elsimítására. Mikor hallatta szavát amikor ezer és ezer magyar sebből vérzett a koholt vádak alapján a magyar, várt míg a vihar elcsendesül, a halottakat elparentálják névtelen parcellákba /301/ Bpesten és most harminc valahány év után besegít az emberi tisztességet megkívánó újra való elhantolására. Ugye ekkor megbujt a HNF nem tiltakozott a szenvedőknek szabadon bocsátásáért? És a Nép? Ezt akarja képviselni a HNF.
A HNF a párt kinyújtott karja, csak azt tette és teszi amit a pártfunkcionálisok diktálnak neki. Most próbálkozik a párt úgy tenni, mintha a HNF valami külön szerv, szervezet volna, most úgy paroláznak egymással, mintha két világnézet megtalálta volna a kivezető boldogító utat. Nevetséges az egész látszat cirkusza.
Úgy érzem, hogy nemsokára nem lesz szükség erre Párti szócsőre, hangos bemondóra, mert a jövőben kialakító többféle pártnak etikája és erkölcsi felfogása nem igényli ennek a hivatali képviseletét a nemzeti élet berkeiben. Nem lesz szükség a Munkásőrségre sem, a Párt karhatalmi testőrségére, mily luxus ebben az eladósodott országban, ebben a süllyedő hajóban egy külön fegyveres testőrség álljon a süllyedő hajó kapitánya mellett. Ezt tűri ez a vezetőség, megmagyarázza ennek a szükséges és szociális szükségességét. Építő tevékenységet.
Befejezésül, vagy megtisztul ez a poshadt politikai összetétel, kirázza magából ezt a sok vérszívó élősködőt, mint ahogyan a kutya kirázza magából a bolhákat, vagy megindul egy nemzet sorvadása, amiből kilábalni többet nem lehet. És áldott öntelt HNF. Te leszel elsősorban felelős!!!
Ui, amikor elolvastam a felhívást, ezek a gondolatok facsarodtak ki belőlem, és félő, hogy ez a sok élősdi elszívja a nemzet éltető neveit és milliók sorvadoznak majd egy pusztuló ház romjain.
Ahogyan mondottam az elején ezen gondolatokat ott a helyszínen a hallgatók füle hallatára elmondottam, persze, hogy a HNF titkárának Mészáros Imrének nem tetszett a behízelgő, aláfestő megnyilatkozásom, csak annyit kérdeztem tőle, Imre szükség lesz a HFT-ra ?
Valószínű elraktározta a mondanivalómat, alkalmi időkre… tán még mások is.