 |
    |
 |
Attila unokánknak 1988. Szeretett Kedves Unokánk, Attila! Nagy lelkesítő örömmel fogadtuk a nagyon kedves, hangulatos, választékos leveledet, amelyben beszámolsz katonai életedről, elmúlt hónapok eseményeiről, életednek szabad kifutásairól. Öröm volt olvasni soraidat és főleg a sorok közt elbujtatott kuncogásaidat " semmi babám semmi, így kell ennek lenni "..., énekeltük mi is egykor. Nagyon nagy érték Benned, hogy felértékeled a kötelezőt, az értéktelen időpazarlást, és főleg megérted az elfecsérlő időnek súlytalanságát. Mi katonai életünk is hasonló, hangulatos mederben folydogál, főleg amíg a kezdeti fegyelmező gyakorlatok folytak, de mivel még az ifjúi testben az életnek a legnagyobb tűrőképessége van, így igyekszik mindent egy-egy tréfával kellemesebb mederbe átcsoportosítani. Tudod, hogy miért áll őr a laktanya kapujában?... Hogy a logika be ne menjen..., kiszőrösödött vicc, de az újoncnak új. 1932-ben voltam karpaszományos honvéd Körmenden. Fekete csíkos pantalló, keki extra zubbony, kis bajonett fehér klasszé kesztyű, bocskai kamgár sapka... tudod, hogy mily nagyok voltunk a körmendi lányok honában?... Sokat katonáskodtam, Erdélybe 1940-ben lóháton vonultam végig a Királyhágón, Kolozsvárig, mint zászlós úr...., majd a doni harcmezején találtam magamat 1942-őszén és telén, de az összeomlás előtt az utolsó szabadságos vonattal sikerült kivonni magamat a végpusztulás alól, majd jöttek a honi harcok. Temesvártól kezdve végig futottam az országot, sokszor a legszorosabb orosz gyűrűkből kitörve, védve, támadva hagytam magam mögött az Alföldet, majd Budapest, később a balatoni harcok, majd jött a végső keletről indulva elérkeztem a nyugati végekre és ekkor azt mondottam: ist be Ende!... Mint zászlóalj segédtisztként főhadnagy rangban éltem át a háborúnak minden kínját, gyötrelmét. Majd ezt követte majd három éves tanulmányi utam Szibériában, ahol a nagy befektetett munkám után vagy negyven kilóval, mint kiselejtezett emberi roncs tértem vissza a családi fészekbe. Hosszú és kitartó feleségi gondoskodás mellett kaptam vissza az emberi formámat és lettem a szocializmus építő munkása. Na ez mind nem volt elég. A személyi kultusz árnyékában én is ültem vagy másfél évet, hogy miért? Erre csak most jönnek a válaszadások, most mernek olyan hangokat, nyilatkozatokat tenni, de miért? Majd három évig, mivel megfosztottak a volt hivatásomtól, a búcsút kellett mondani a szép kántortanítói állásomtól, három évig, mint üzemi munkás igyekeztem a zsákolásnak a nagy megerőltető fizikumát ellensúlyozni, de nem sikerült, mert ahogyan a vállamra emelték az egy mázsás zsákot, elesett törpe emberré váltam, szóval ez nem megy így... Ebből a gubancból 1952-ben keveredtem ki, amikor ismét elfoglalhattam szeretett és imádott hivatásomnak katedráját. Ezt csak ízelítőként írtam le, hiszen talán Te nem is tudsz erről semmit..., vagy csak homályos emlékeid vannak rólam, talán csak azért, hogy amikor milyen zsákbamacska az ember élete, nem tudjuk sohasem milyen planétát húzunk ki belőle és mire vagyunk predesztinálva. Ez másnak csak egy história, nekem szomorú valóság. Más.... Gazdag tartalmú napjaid voltak a nyár folyamán is, Bécs, Jugó tengerpart, úgy gondolom erre rá is szolgáltál, hiszen amiről nem is írtál csak balkézről tudom, remekül érettségiztél, felvételiztél, nem is mindennapi szakra... Nyelvekből vizsgázol..., és még amiről nem is tudok, remek gyerek vagy na, és a nagy célod! ez aztán nagyon sok élmény gazdagságot rejteget magában. Úgy érzem leveledből, hogy fizikai állóképességedből nincs hiány, habár néha van elfáradás, de hamarosan visszaáll a testi és lelki egyensúly. Tudod, egy szabadélet után az ember úgy érzi magát, mintha egy kalitkában lenne, és ebből a kalitkából szeretne több szabadságot, több önálló tevékenységet, több szabadidőt, de mindig valami belép a napi életbe, fegyelmező gyakorlat, szobarend, fegyvertisztogatás..., na ezek nem hoznak valami lelkesítő perceket, de az időt valamivel ki kell tölteni. Hát szóval, minden sorod nagyon élmény dúsan fogalmazódott, mivel én ezen már átestem valaha..., mert az igaz, hogy a második héten már engem is úgy kifeszítettek ezek az értelmetlen időtöltések, hogy a cipők felét a szobaparancsnokhoz vágtam, ő szakaszvezető volt. Lett ebből nagy század kihallgatás. Van így az ember. Mást. Nagyival egyetemben hála Isten jól vagyunk. Talán van tudomásod arról, hogy ebben az országban vannak nagyon gazdagok és vannak nagyon közepes szintűek, és valahogyan visszaáll a múltból emlegetett három millió koldus országa. A létminimum borotvaélén járó táncot járjuk, s bizony nagy életművésznek kell lenni, hogy a puszta mindennapi szükségletnek a kielégítése mellett még lehessen valami másra is gondolni. Ezért kell nekem is korrepetálni, pedig sem testem, sem lelkem nem kívánja már, nagyon elfáradok bele, de a jelenben már nekem nincs is e téren keresni valóm, sok az eszkimó, kevés a fóka... Ebben a városban minden házban hirdeti valaki magát "olcsón korrepetálok"... Szégyen is ez egyben. Tavaly még volt tanítványom ezek végeztek és már újakra nem számíthatok, kiöregedtem, jöttek és jönnek a fiatalok. Ezzel is számolni kell. Nagyi a jelenben még dolgozik, azaz van egy kis elfoglaltsága, a REMIX üzemnek beteg ellenőre és valamit hoz a konyhára. Ez is nagyon jó, mégis van Nagyinak egy kis kötődése az emberekhez, munka mellett egy kis szórakozás. Keveset fizetnek érte, de ez is több a semminél. Ő nagyon sokat dolgozik a házkörül, állandóan munkában tölti el perceit, nem tud munka nélkül élni, semmittevésben üldögélni. El is fárad, mire este van, van mit kipihenni az éjszakában. A héten jutalomüdülésre megy Gyulára, örülök neki, hiszen talán ez lesz utolsó lehetősége, hogy ilyen rangos helyen üdüljön. Reméljük a beteg lábainak gyógyító hatású lesz a gyulai fürdő vize. A jelenben most folynak az őszi eltevések: almaszüret, szőlőszüret, stb. Pl. szombaton megy édesapád szőlő szüretre, indul az egész család. Az idén mi Hévízen voltunk, rokonok vannak Keszthelyen, szállás ingyen csak így lehetséges a mi üdülésünk. Nagyon kedves, jó hely, rengeteg a német főleg NSZK-beliek. Ezekkel a németekkel igyekeztem elbeszélgetni, jól, rosszul és ebből az ismeretségből fakadt az a nagy emberi felkarolás, hogy tavaly két hétre kimehettem NSZK-ban, München, Karlsruhe... Teljes ellátás, zsebpénz stb. Vad idegenek voltak, az egyik házaspár üzemi munkás a másik nyugdíjas pedagógus. Mily magas életszínvonalbeli különbség... Ezt Neked nem kell, nem kell lefesteni. Gyönyörű élmény dús volt ez a két hét..., álomnak is szép volt. Édesapádék nagyon szépen megküzdenek a napi gondokkal, édesapád sokat fárad, küzd, dolgozik, hogy az életfelszínen tudja eltartani a családját. Nagyon fáj neki, hogy nem tudtál időt szakítani egy rövid látogatásra, titokban nagyon várt, nem árulta el lelki letörtségét, de éreztük, hogy nagyon vár és várt személyes megjelenésedre. Nem tudom hogy, hogy nem kerülhetett erre sor, csak az nem megy, amit nem igen akarunk, " Erős akarat, minden akadályt legyőz! " Hiszem, hogy lélekben nem szakadt meg Benned édesapai érzéseknek szálai, nagy boldogság lett volna számára, ha erről tanúskodott volna a személyes megjelenésed. Ha kérdezzük, hát az Attila!? Valamiképpen kitérő válasszal elhárítja a feleletet, majd ha szüksége lesz rám, felkeres. De tudjuk hogy szigorú tekintete alatt meleg szív, atyai szeretet, fia iránt érzett melegség húzódik meg, erről már Te is többször meggyőződhettél róla. Mindig nagy tisztelettel emlékszik meg Rólatok, nincsen tüske benne a múltról, az élet vize hajtja az élet malmát, és megőrli annak búját, baját. Ha teheted, többször adj életjelt magadról, akár levélben, akár személyesen. Persze nem lehet a kutyát bottal verni, hogy menjen és fogja meg a nyulat, de úgy hiszem erre nincs is szükség. Csaba és Attila, Márta mama mindig nagy szeretettel emlékeznek meg Rólad, a két kicsi büszke a bátyjukra, csak azt nem értik, miért fukarkodik még egy névnapi megemlékezéssel is, vagy nagy ünnepek táján a képeslappal. Remélem, ezeket a hiányosságokat igyekszel pozitívra egyenlíteni, jobban átgondolva fogsz a továbbiakban cselekedni, anélkül, hogy az otthoni kapcsolatod egy kicsit is csökkenne. Édesanyád és nevelőapád iránti tisztelet mindenkor élvonalbelinek kell lenni. Na jó.., majd a tettek bizonyítanak. Mi van a lányokkal? Egy szó sincs róluk, csak nem száműzted el őket az életedből? Persze, mi közöm lehet nekem ehhez,... "Isten azért rejtette el az ember szívét, hogy senki se lássa! " Hát édes Unokánk, tán hosszúra is nyúlt a levelem, de még tudnám folytatni, de attól félek, hogy nem lesz rá energiád és időd, hogy öregapádnak gondolati gubancába belekeveredve kitörni is tudná, megérteni és főleg válaszolni. Fogadd szeretettel ezt a kis hazait, ez egy katonának mindig ünnepnap ha Pakettot kap, legalább amíg morzsolgatod a szádba, akkor jussunk eszedbe. Egészségedre!!!!! És csak annyit, ha tudsz majd szakítani egy kis időt levélírásra, főleg arra hogy a csomag megérkezett, úgy előre is nagyon fogunk neki örülni. Édesapádék is igyekeznek csomagot küldeni, Márta néni igyekszik jó falatokat becsomagolni, a gyerekek meg örülnek annak, hogy Te is örülsz a csomagnak. A centimétereket még nem kell vagdalnod, és nagyon jó katonaéletet, vidámságot, jó hangulatos napokat, kacagást és víg nótát! Sok-sok szeretettel csókolunk és búcsúzunk: Szombathely, 1988. október 10. | |
