 |
    |
 |
Tanácstagi beszámolón mondottam el... 1988. márc. 28. Szombathely, 1988. március 28-án 17 h 30 p. Szombathely város 10. sz. választókerületének tanácstagja: Kánya János hív erre a beszámolóra. A tisztelet és a tisztesség úgy diktálja, hogy ennek a meghívásnak eleget teszek, hiszen Kánya János minden tiszteletet megérdemel. A beszámoló a" Munkásszálló " ebédlőjében zajlik le, közel hozzám, így fáradtság nélkül el is érem. Amikor mentem, már többen voltak a teremben, Kánya János az ajtóban fogadja az érkező vendégeket, öröm és boldogság sugárzik le az arcáról, igazi házigazda módjára fogadja az érkező vendégeket. Mivel rossz a hallásom, az első sorokban foglalok magamnak helyet, mert sokszor csak susognak az emberek és én abból egy szót sem értek meg. Elől kidekorált asztal, virágokkal feldíszítve, piros drapéria emeli az ünnepi hangulatot. Majd telt ház és már jönnek is hivatalos hivatottak, helyet foglalnak az asztalnál. Jelen van Dr. Szele Ferenc megyei tanácselnök helyettes is. Rövid várakozás után a HNF illetékes szónoka köszönti az egybegyűlteket, majd felkéri Kánya Jánost, hogy tartsa meg a beszámolóját. Ja míg el nem felejtem, előbb volt egy kis ünnepség is, elhangzott pár vers és, a közeli iskola énekkara kedves dalokkal emelte az ünnepi hangulatot. Igen kedves és jó érzést keltő beköszöntő volt ez a kis műsor. Kánya János megköszönte a szép produkciót, majd virágcsokorral üdvözölte a kórust vezető tanárnőt. Majd ezt követte a többi virágcsokornak az átadása, így köszöntötte János a 80 éves édesanyját és még pár idősebb hölgyet, akik mindenkor nagy szorgalommal jelennek meg az értekezleteken. A rövid kis megható és jóérzést kiváltó elő műsor után Kánya János állott fel, kezdte a beszámolójának a mondanivalóját. Nagyon szép szokás, János mindig sorra megemlékezik azokról, akik már az örök, honba távoztak egy percen, felállással fejeztük ki részvétünket irántuk. Majd sorra vette a betegeket, akik nem tudtak eljönni az értekezletre. Ez nagyon emberies cselekedet. Majd sorra követte az elmúlt évnek kiemelkedő eseményei, városi és kerületi szinten, hol miben volt kiemelkedő esemény, építkezés, kulturális előrelépés. Miben fejlődött a körzet, utak, hidak, parkok felújítása. Nagyon sokról tett említést János, amit most én itt nem akarok beszámolni, egyébként a Vas Népe című újság 1988. április l. pénteki száma a 4. oldalon részletesen foglalkozik " Népünnepély a Hunyadi úton " címmel beszámol Pósfai János riportjával. János, mint a jó gazda, mindenütt ott van, ahol valamit el kell rendezni, az ügyet képviselni kell a felsőbb szerveknél, gondos gazda módjával kezeli a körzetének minden kis kérését, panaszát. Jó volt hallgatni a lelkes és lelkiismeretes beszámolónak minden mondatát. Nagy tapssal jutalmazta a körzet hallgatói a Jánosnak mélyen szántó mondanivalóját. Majd következtek a hozzászólásoknak a sorozata. Mindig van mondanivaló a hallgatóság részéről, hiszen vagy köszönet, vagy egy újabb javaslat, csak születik meg a jelenlévőkben. Egymásután jöttek a felszólalók, ki ezt, ki azt mondta. Minden felszólaló valamit akart mondani, vagy valamit megköszönni, amit a tanácstag tett, vagy ami még meg nem valósult azt szorgalmazta. Magam is már összeszedtem a mondanivalómat és szót kértem. Írásban nem készültem fel, csak gondolati vázlatot tartottam fontosnak, aztán majd felöltöztetem azokat ünneplő ruhába. Kezdtem: sokan fognak felszólalni a körzetlakóból, sok mindent megköszönni, hogy lerendezte az öregek ebédjét, a tél szenét hazahozta... az utcán az árkokat betemetette, hogy a fény kigyulladt a parkban. A Jurisics utca flasztert kapott... Kánya János valóságos szerelmese körzetének, mindenütt ott van ahol, valami nemes ügynek a magvát kell elültetni. Úgy érzem, ha az országos vezetők, hivatalos vezetők, megbízottak " Fönt, Középen és Lent " ilyen elhivatottsággal és felelősségérzetével végezték volna az ország ügyeit, minden téren és szinten, gazdasági, pénzügyi, művelődésügyi síkon... Akkor ma nem kellene " Kibontakozásról, szerkezetátalakításról, inflációról, beszélni, már kirojtosodott szót agyoncsépelni: koncepció " ekkor nem került volna az ország meddő helyzetbe, nem volna 11 milliárd dollár adóságunk..., jó lenne, ha mindenki a maga területén, üzemben, gyárban hivatalokban, politikai karosszékekben ügyszeretettel végeznék a rájuk bízott feladatokat, akkor Magyarország nem kerülhetett volna ekkora csődbe. Egy futballcsapatnál, játék közben, ha valamelyik játékos nem játszik kellő ütőképesen, menetközben a játék alatt leváltják, és kérdem nálunk kit váltottak le a mulasztásokért? Igaz láttam egy karikatúrát a Vas Népében, húzzák az íróasztalt kötéllel, a hivatalnokkal együtt a földszintről emelik a második emeletre, tehát ha itt nem tudja hivatását betölteni, viszik egy másik beosztásba, fizetésének meghagyása mellett, sőt talán még többet kap, vagy esetleg nyugdíjazzák, és érdemeinek elismeréséül kitüntetik, és pénzbeli jutalmat kap. Finnek, akiket a háború porba döntött, agyon bombázták, tehát a semmiből indult el, a jó vezetés következtében a jó irányítás folytán ma a leggazdagabb országok közt a 14. helyen áll. Ez a kis körzet csak egy kis sejt a nemzet testében, csepp a tengerben, de a csepp maga a tenger, minden kémiai összetételében. Egy testben is egy sejt ha elkezd burjánozni, ebből rák lesz, a rák az pedig még ma egyenlő a halállal. Minden sejtnek megvan a maga funkciója, és ha ez a sejt nem tudja egészségesen betölteni a szervezetben a maga szerepét, a akkor csak végpusztulást sietteti el. Ezelőtt 10 évvel nem, vették észre szekerén ülők, hogy az ország süllyedőben van. Vezetőink bejárják az egész világot, külön repülőgéppel utaznak be ezer és ezer km-t, fogadják búcsúztatják a világ minden tájáról érkező politikusokat, és mégsem ébredt tudatára ez az ország, hogy eladósodtunk, nincs hitelünk? Én vallom, hogy nincsen olyan döntés a vezetők részéről, ami minden lakósnak megfelelő volna, sokszor ellenkezik a lakók nézetével. Pl. mennyi támadás érte a városi tanácsot, hogy a főteret átalakította, megszűnt a zsugázóknak a nyerészkedése, az ivóknak bújócskája. S ma azt kell mondani, nagyon szép a főterünk, tágas, virágos hangulatos. Általában nagyon sok vezetőnek a munkája hasonlít a tavaszi vetéshez, ember állat tiporja, de utána mégis áldás fakad. Most kilépek a 10. sz. körzet területéről, tovább tekintek. Ebből a kiskörzetből már elhangzottak olyan javaslatok, amik ha kezdetben nem is kerültek meghallgatásra, de később mégis csak megvalósult. Pl. 82-ben amikor ismét tanácstagi választásra került a sor, ebben a körzetben volt már egy tanácstag, egy hölgy, na most megint választani kellene, felszólaltam: nem értem az egészet, hogy lehet egy jelöltből választani, a választáshoz legalább két főnek kell lennie. Jelöljünk mi a hivatalos jelölt mellé egy másikat is, így javasolta a körzet egyhangúlag Kánya Jánost. Ez szokatlan, sőt ismeretlen volt a HNF előtt..., nem elégszünk meg mi az ő döntésükkel?... Sehol nincsen ilyen helyzet, a HNF jelöl, egyet a nép pedig szavaz rá... Nagy visszhangot váltott ki az illetékes fórumon, de hiába, ez a demokráciának a fejlődése, ujjat és jobbat javasolni. Így lett két jelölt a szombathelyi 64 körzetből csak nálunk, Cupi János vezérigazgató helyettes így szólalt fel, ha már a mostani tanácstag már nyolc éven át volt a tanácstag, akkor továbbra sem ellenzi, hogy ne legyen. Igen ám, de kértük, hogy bizonyítson a tanácstag a munkaterületén valamit. Sajnos, nem tudott meggyőző érvekkel maga mellett sem kiállni. És csodák, csodája a legközelebbi választáskor, ami négy év után következett be a HNF mindenütt kettős jelölést javasolt. Ugye-ugye, lehet a vaskalap alól kinézni és főleg előre nézni, nem betokosodni a meglévő maradiságnak a burkába. Nem szabad az eredményeinket leértékelni, de a hibákat sem szabad elhallgatni. Temetői harang története. Egy időben a Jáki úti temetőbe állítottak egy haranglábat, haranggal felszerelve. E harangnak a hangja mellett kisérték az elhunytat az örök sírhonba. Na most jöttek az ellenlábasok, a hívők és hitetlenek, azaz csak annak tetetők, minek a harang, ez klerikális múltnak a csökevénye, és ahogyan lenni szokott, minden mulandó és végzetes így a temetői harang is egyszer visszakerült a földre, elromlott a szerkentyűje és egymagában búslakodott a harangláb tövében. Elnémulva várta az idők szavát, a megtérésnek az idejét, ahogyan Saulból lett szent Pál. E 10-es számú körzetben hangoztatta / Gyula bácsi, miért nem szól a harang? Nincsen rá fedezet a megcsináltatására..., elektromos szerkezetének a vásárlására...stb. Ekkor jött az összefogás, a társadalmi munka, Gyula bácsi is sokat dolgozott, főleg vasmunkában... Ismét poraiból kikelve felkerült a harang a helyére, még tetőt is csináltak hozzá eső ellen... és azóta ismét megkondul hívőnek és nem hívőnek az utolsó útjában. Márványtábla. Dr. Szele Ferenc megyei tanács helyettes elnöke felé fordulok és a következőket mondottam. Elnök úr! Ebben a városban hiányzik egy emléktábla, már több faluban és városban láthatók, de Szombathelyen meg nem található. Az elnök úr nagy figyelemmel és kitágult szemekkel néz rám..., miféle márvány tábla hiányozhat a városból?... Folytatom: jó volna a 2. világháborúban elesett " ÁLDOZATOKNAK " a tiszteletére egy márványtáblát felállítani, emlékezzünk, és emlékeztessünk felírással.. Rójuk le kegyeletünket az áldozatoknak emléke felett. Több helyen láttam már ilyen emléktáblát, Gércén, Cenken stb., azóta is hallani ilyen táblák leleplezéséről. Ismétlem nem hősökről van szó, csak áldozatokról, mert valamiképpen míg az első világháborúban elesetteknek a márványtábláin, szobrain hősök szerepelnek és így vannak elkönyvelve a történelemnek lapjain, a 2. világháborúban elesettek a mostani ideológiában csak áldozatoknak lehet nevezni őket. Javaslatomat kérem jegyzőkönyvben rögzíteni,.. A helyét is megjelölöm azaz teszek rá javaslatot, amikor végleges felszámolás alá kerül a 222 Szt. Márton utcában lévő öreg temető és ezt a temetőt " Kegyeleti " parkká akarják kialakítani, legméltóbb helye lenne itt ennek az emléktáblának. Jöhetnének a szülők, testvérek, rokonok egy-egy szá1 virággal, egy égő gyertyával megemlékezni hozzátartozójuknak. Sajnos nincsen feltérképezve a II. világháborúban elesetteknek a sírjai, senki sem tartotta őket nyilván, örök álmukat alusszák a nagy orosz honban, Szibériától kezdve mindenütt. E megszületett márványtábla előtt megjelenik egy könnycsepp az árvák szemében, akiknek szívében még élnek még a szeretetnek lángja, melege. Az utókor úgyis hamar felejt, de ez a márványtábla legyen mementó! Úgy vélem e nemes célra találunk adakozókat, pénzbeli segítőket. Kibontakozás. A múltkoriban mentem a Trabant kocsimmal..., kezdtem a témát..., és karamboloztam. Jött a rendőr, elvette a jogosítványomat, nem vagyok alkalmas egy Trabant vezetésére, még hozzá vette elő a fizetési tömböt, meg is büntetett..., ráadásul. Kérdem: akik vezették és vezetik az országnak a nagy kocsiját..., csődbe vitték az országot, 11 milliárd dollár adóságba kergették a gazdasági, pénzügyi állapotunkat, országos nyomort hoztak a a jelenben, elvették tőlük a vezetési jogsit, leváltották őket? Megbüntették ezen politikai sofőröket? Nem! Továbbra is ott ülnek az ország kormánykerekénél, nincs leváltás, nincs személycsere, ha van is, akkor meg még magasabb pozíciónak a bársonyszékébe ültetik bele, vagy érdemeinek elismerése mellett kitüntetve helyezik magas nyugdíjazás mellett vissza a civil életbe. Ezek a vezető sofőrök büntetlenül élvezik továbbra is a szegény gazdasági helyzetben lévő országnak a keserű millióit..., havi nagy fizetéseket? Nincsen utánpótlás? Vagy a görcsös kapaszkodás mellett nem engednek helyükre arra jogosultat? Orvos kell a beteghez, a kórházban nem a beteg gyógyítja a beteget, az orvos igyekszik visszaadni az egészséget a betegnek. Itt pedig fordítottan van, a fuldokló akarja a másik fuldoklót: menteni a káoszból, a hínárból. Puskin parkban pusztuló ház. Valaha nagy nyüzsgő élet folyt a Puskin parkban lévő szép és tágas házban. Valaha ez volt a Brenner kastély / mérnök volt / a háború után itt volt a tanfelügyelőség, majd Orlay szakiskola, volt úttörőház... stb., most pedig romokban hever. Amikor látom ezt az épületet, eszembe jut egy vers: " E pusztuló házban pusztul a haza.... " Valahol olvastam egy romos ház falán. Valóban engedik lerombolni a földig, amikor az iskola kiköltözött innen kevés pénzen lakhatóvá lehetett volna tenni, később itt tanultuk célba dobni a mai nemzedéknek izgalmat kereső ifjúsága, sikerült is minden ablakot kidobni, az ablakkereteket összetörni... A volt iskola végzett növendékeinek, tanárainak a tablóját tiporni... Borzalmas látvány az egész. Lakáshiány van... Jó volna ezt a szép házat megmenteni az utókornak, " még az unokáink is látni fogják "...jelszóval. Lehetne ifjak háza, vagy egy szép nyári söröző..., vagy öregek klubja... Nagyon széppé lehetne varázsolni ebben a csodás környezetben. Erre nincs fedezet..., de egy miniszternek külön Tu repülővel beutazni a világot, azt lehet.... Lakótelep. Ahol mi lakunk, kezdetben szántó és kiskert volt..., és mindenki Hunyadi útnak, telepnek nevezte... Később amikor már kinőtte magát ez a lakónegyed, jött a hír: Joskar-Ola név. Mi ez? Mit is jelent?... Emléktáblát avatnak...., még Kádár János is megszemlélte..., idegen névidegen is marad mindörökre... Úgy mondták, valahol az orosz honban van egy város, ennek a nevét vettük fel, mivel ezt a várost Szombathely testvér városának könyvelte el. Az igaz, hogy a testvért nem lehet választani... úgy kell elfogadni ahogyan van... Szépségével, hibáival... Azt vetettem fel, hogy ehhez a körzetben lévő iskolának nincsen neve..., de ne importáljunk idegen nevet..., van a magyar történelemnek, művészetnek örökbecsű nagyságai, azok közül kereszteljük el az iskolát, de olyan nevet adjunk az újszülöttnek, nehogy évek múlva le kelljen venni a névadó táblát és új névvel ellátni. Mint pl. Zsdanos-ról elnevezett utcáról most levették az utcatáblát, és kapott, azaz visszakapta a régi nevét " Felsőőr " Keresztelünk, magasztalunk és akasztunk. Azóta kaptam a választ a megyei Művelődésügyi Osztályról, a település kérte, hogy az iskolát kereszteljék Joskar-Ola névre... Ki kérte?, és kik kérték. Erről hallgat a krónika. Lesz meg itt paszita egykor. Ugyanis amikor mi idejöttünk lakni, azaz építkezni, kezdet kezdetén Hunyadi telepnek nevezték el ezt az új lakónegyedet..., és ez lett volna a helyes is, Hunyadi utca, Hunyadi telep... Mi 1960-ban jöttünk be Söptéről, lakni Szombathelyre. Erdély kérdése. Szomorú hírek jönnek Erdélyből..., naponta jönnek a menekültek, székelyek, vannak köztük románok is... A román kormány gyilkolja a magyar kisebbséget... A székelyeket. Három millió magyar lakja Erdélyt és hontalanná válik ez az ezeréves őslakó, a betolakodó román bocskor kirugdalja otthonából az őslakókat. Sajnos a Trianonban megkötött szerződésben feldarabolták az országunkat " Csonka Magyarország nem ország " lett a jelszó. 1940-ben óriási örömben, virágözönben mentünk Erdélybe, örömmámorban úszott Erdély... Mosoly, öröm, ölelés, csók a székelyekkel. Jaj, de nem sokáig volt ez a Tiszavirág élet, ismét elszakította a történelmi fordulat, és azóta sír a székely, bujdosóvá vált, otthontalan saját földjén. Most az a hír járja, hogy a székely falvakat felszámolja: Csaucseszku / a román főtitkár / Tömbházakat építtet és falvakból odatelepíti be a székelyeket, és falvakat pedig feldúlja, felszántja. Borzalmas törvénytelenség..., gyilkosság..., a jelenben már tízezerről beszélgetnek, hogy annyian jöttek volna át. Tudtommal minden nemzetközi szerződést 20 év elteltével felül lehet vizsgálni. Amikor Trianonban összeült az első világháború után a nagyantant..., minden országnak volt már ekkor hivatalos kormánya, amit elismertek mindenütt. Így volt hivatalos kormánya a cseheknek, osztrákoknak, románoknak stb.., magyaroknak pedig nem volt, Károlyi elmenekült..., maradt az országban Kun Béla bolsevik / zsidó /, amikor Trianonban érdeklődtek, hát hol is van Magyarország, ki az államfő? Felelet: egy orosz bolsevik, kommunista... Erre a nyugati hatalmak nagytőkés urai, mi?... Európába bolsevikok akarnak fészket verni?... Mindenki akkorát hasíthatott Magyarország testéből, amennyit nem szégyellt.. Ekkor kertült országunk a kínhalálra. Adják vissza a területtel együtt Erdélyt, ma ne csak a népet..., adják vissza az ezeréves történelmi határt. Sajnos, ez a vándorlás, ez a menekülés mindnagyobb számokban jelentkeznek napjainkban... Ilyen parázs hangulatot pendítetem meg ezen a tanácstagi beszámolón... fényképek és újságcikk is dokumentálja. Nagy taps, azóta is gratulálnak ismerős ismeretlenek... Egy csepp a tengerből... ui. Ez tartalmazta a felszólalásomat, amire az újság hozta, hogy " szenvedélyes " volt. Igen szenvedélyes, amikor látom az ország hajóját süllyedni nemzeti vagyon pusztulásra van ítélve. Czeglédy Gyula | |
