 |
    |
 |
Levelek: Bagoly Kálmán Bögöte, Kómár J. Lenti, Kristófék Veszp. Kedves Erzsi és Kálmán! Nov-6-án jött hozzám a Rieznerné, hogy mikor megyünk a temetésre? Kérdem, milyen temetésre? Hát a Szalai Péter temetésére... Nem olvastam az újságban? Nem. Előkeresem az újságot és tény, hogy temetésről van szó, Szalai Péter...., de nekem is az tűnt fel, hogy nincs odaírva: tanító, tanár, nyugalmazott igazgató.... Mondom ez nem a Péter lesz, nem kaptam semmiféle jelzést a feleségétől, én nem megyek ki a temetőbe. Ők autóba ültek és mondván: Péter is ott volt az Elemér temetésén, ők elmennek... Jól van, de majd visszatérve szóljatok be a tényről. Vissza is jöttek, igen Szalai Pétert temettek, de susztert, nem a mi Péterünket... Megnyugodtunk. Csodálkoztam volna, hogy nem értesítenek, habár feltételezem a hozzátartozóiktól, hogy nem értesítenek, ha így lenne a dolog. Szóval Péter él. Péterünk van. Nektek nem kell táviratozni. Hát szóval, elment az ősz is és csak nem érkeztünk el Hozzátok, de ami késik az nem múlik el.... ha netán mennénk majd, akkor megy a levél vagy a távirat. Nagyon vágyódtam egy kis tere-ferére, felejteni a 78 évet visszaidézni az ifjúkort, szórakozni a múltunk emlékein. Bizony talán csak mi vagyunk ketten, akik így összetartunk, figyeljük egymást. Csak olyan körülményes ne volna az utazás.... Autóba meg télen már nem szívesen ülök be. Szóval, ha mi nem is tudtunk menni, de Titeket nagy szertettel várunk mindig, kivétel a keddi nap...., ha itt jártok úgy jöjjetek, hogy hozzánk feltétlenül el gyertek. Várunk Benneteket! Jó? Mi hála Isten a körülményekhez viszonyítva jól vagyunk... Erzsi volt üdülni Gyulán..., majd voltunk Ausztriában..., vettünk hűtőszekrényt, aztán mindig jött valaki, amikor mi akartunk menni Hozzátok. Így aztán bejött a télnek zordonsága. Várjuk mi is a nagy ünnepeket, annak egy részét majd a gyerekeinknél töltjük..., ők is jönnek hozzánk. Erzsi még szorgalmasan járogat a munkaterületén, nagy nyugdíjas találkozót rendeztek számukra 400 fős vacsora, pénzjuttatás... E héten ismét a rendőr klubban vacsora... Szóval akad szórakozás is a napi gondok közt. Mit szóltok az óriási áremelkedésekhez?... Szörnyűség, amit örökül ránk hagytak a barátaink, okos vezetőink. Nyugdíjba mennek 30-50 ezer forintos jövedelemmel, meg már amit összelopkodtak. Éljen a Párt!!!! Nektek is örömteljes és egészségben duzzadó szép csillagszórós szent családi ünnepeket kívánunk, és várjuk az új esztendőt, és ki tudja mit is rejteget a tarsolyában. Szóval ha itt jártok.... el gyertek!!!!! Czeglédy Gyula Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gyula u. 15. 9700 Kedves Erzsi és Kálmán Kedves lapot megkaptam, ami nagy szomorúságot okozott. Szinte hihetetlen, hogy a Nándor meghalt volna, a felesége egy sort sem tudott írni, de még csak nem is jelezte. Ez nagyon bánt engem, hiszen ha mód volt rá mindig megkerestük Nándorékat, legutóbb két éve voltunk náluk. Nándor, nem valami jó küllemet mutatott, de általában sohasem bővelkedett kilókban, az arca valami fájdalmat tükrözött kifelé, de azért tudott mosolyogni, habár a mosoly árnyékában volt valami erőltető. Nagyon szerettem Nándort, tudod egyszerű és mindig készséges volt a gyengébbekkel szemben, sokszor segített az egyenleti példák megoldásában. Igazi jó barát, sohasem kérkedett tudásával, megjuhászkodott a maga egyszerűségében, de szeretni tudott és pártolta a gyengébbeket. Végtelenül sajnálom, hogy felesége nem tudatott a tragédiáról, elmentem volna a temetésére, feltétlenül ott lettem volna, mert én a Nándort nagyon, de nagyon becsültem a maga szerény nagyszerűségében. Nem is tudok napirendre térni, hát ennyi az élet? Ugye, ugye, annak idején sohasem beszéltünk a halálról, és most pedig csak egy a témánk, még mennyi van hátra, "órák közül melyik lesz az utolsó". Feleségének írtam, remélem kapok választ tőle. Egyet nem értek... Kálmán volt nálatok, ő többször jön Szombathelyre, és sohasem látogat meg. Ezt sem értem, pedig Kálmán /Weiland/ jó barát, és mégis elkerüli az otthonomat. Mikor volt Nálatok és milyen alkalommal? Majd írd meg. Egy másik halálcédula is fekszik előttem, most kaptam meg Insbruckból gyászjelentést, Szabó Imre is elköltözött az örökhonban. "Nach langem Leiden hat Gott heute meinen lieben Gatten, unseren Vater, Grossvater usn Ungrossvater, Herr Imre Szabó im Alter 78 Jahren inden ewigen Frieden heigeholt. Így szól a jelentés. Szegény Imre tavaly írta nekem, hogy többet már nem fog jönni "Haza" idegen föld. lett a takarója, legyen neki könnyű az idegen föld, szeretetünkben ő is élni fog, míg mi élünk. Most írok majd a feleségének. Hát íme "látjátok feleim szümtükkel, mik vogymuk.... ". Egyébként a Vas Népe április 25. hétfői szám 5. oldalán "Rátóti Deákfák alatt " című cikkben olvasható Molnár Alajos hajdani rátóti igazgatóról... Olvasd el. Tehát a Lujzi él.... Egyébként a Vas Népe 1988. április l. pénteki szám 4.old ünnepély, a Hunyadi úton, látható az én fényképem is..., ha megvan ez az újság nézd meg. Szóval az élet zajlik, csak semmi vigasztaló már nekünk, sőt az utókornak is csak szomorú jövőt lehet jósolni, nyugodtan felteheti a fekete gyászszalagot, mert ez az ország halálra van ítélve, ebből a mélységből kiút nincsen. Mert boncasztalra tették hazánk beteg és fáradt testét, és sintérek próbálták megoperálni. A sintérek tovább fetrengenek a maguk jóléti zsírjukban, megsütötték a nyomor tűzhelyénél saját jóléti pecsenyéjüket az országnak pedig, már érezni a hullaszagát... Ha ez így megy 100 év múlva a "MOLOH" felemészti az utolsó porcikáját is ennek az országnak, és majd beolvad a nagy pán szlávizmusba. Adósság milliárdjai születési csőd, agynélküli kóborlók vezetése, politikai nagypéntek van, de ebből a bábáskodók kezei közt nem születik meg az életerős újszülött, a boldog ország. A mai Vas Népe cikke is nagyon felborzadt. Azok nyilatkoznak, akik a bőséges húsos fazék mellett ültek mindig, ha kellet lesöpörték a padlást, ha kellett internáltak, bebörtönöztek, embereket rugdaltak agyon..., ma is legalább havi 50 000 ezer forint üti markukat.. és év végen pedig ennek háromszorosa prémium... Hogyan is tudnának ezek egy egészséges szocializmus újszülöttet a világra hozni. Görcsösen ragaszkodnak minden vezető pozícióhoz csak Ő " és megint Ő.... Helyükhöz görcsösen ragaszkodnak... leláncolták magukat a pozíció rangos asztalához, és dumálnak, dumálnak..., fossák az elcsépelt üres frázisokat..., most kell megmutatni..., hát kérdem ebben negyven esztendőben mire mentek a maguk hülye bölcselkedésükkel? Lebetonozták a maguk egyéni gazdasági jólétüket... Na nem folytatom tovább..., mert a mérgem csak fokozódik..., és sajnos kiutat ilyen körülmények közt nem látok. Egyebekben sokat emlegetünk Benneteket. Édeseim, ha jöttök Szombathelyre gyertek be... igaz nekünk kellene venni..., de közben Erzsi nem valami jó állapotban van, a vérnyomása nagyon megrontotta a közérzetét, nem igen merünk útra kelni. Szédül..., kedélye hullámzik..., orvoshoz jár..., de nem akar javulni az állapota. A jelenben táppénzen van. Így nem merjük azt mondani, hogy megyünk... Ha javulás állna be..., akkor tán..., de erre hamarosan nem lehet építeni. Azért Ti gyertek be, ha itt jártok. Ez igen nagy csapás számunkra, de ez a tényállás. Magam részéről is tengek-lengek... A napi munkát végzem. Ami mindig kevesebb, sok mindenről már lemondtam..., minden nagyon nehéz, minden nagyon messze van.... Gyerekeink unokáink Hála Isten jól vannak, többször látogatnak haza, és akkor egy kicsit felvidulunk. Kedves Kálmán, ha van időd..., akkor légy szíves írjál pár sort, hiszen láthatod "Fogyunk, mint oldott kéve széthull nemzetünk"... Közben írogatok és az a bajom, úgy érzem, hogy már nem tudom befejezni azt, amit szeretnék. Fáradékony vagyok: ha megírok 3-4 oldalt akkor már leteszem a lantot, elég..., pedig valaha 10 oldalt egyvégtében leírtam. Ha tudsz valakiről, akkor írjál... Erzsike jól van?... Sok szeretettel csókoljuk... Gyertek! Elég szomorú hangot ütöttem meg a levelemben, de sajnos ezek a hírek fogva tartanak, nem igen tudok tőlük szabadulni. Egyben megkérlek, ha netán a vég eljön, mondjál pár szót tetemem felett... Köszönöm.... Szombathely, 1988. április 25. Sok-sok szeretettel ölel és csók Benneteket: Gyula Kedves Erzsi és Kálmán! Végre, hírt hozott a posta Bögöte, világ központjából, mert azt kell mindjárt mondanom, nagyon szégyelld magad édes Kálmán, mert sokszor jársz Szombathelyen, de úgy látom elfelejtetted az irányítószámot, és nem találod meg a házunkat. A Népfront lelkes harcosa biztosan hivatalos volt a megyei értekezletre, titokban vártalak is, de bizony köd előttem, köd utánam.... Na majd pótolod legközelebb ezen hiányokat. Ti még fiatalok vagytok könnyebben tudtok mozogni, amiért is vártalak Benneteket. Nahát akkor jöjjön a beszámoló: 1987-nyarán Kálmán / Weiland / írt nekem levelet, hogy szervezzek meg Szombathelyen egy találkát, szeptember havában, ugyanis a nyár már elfutott, így csak az ősz jöhet szóba. Főleg úgy hiszem Huller Jóska szorgalmazta a találkozót és még Kálmán hozzáfűzte: egyszerű legyen... Ugye emlékszel a legutóbbi találkozóra, előkelő és szép helyen volt, a fényt és az előkelőséget mindig meg kellett fizetni... Büdös, füstös III. osztályú köpködőkbe nem megyek el. Úgy látom, hogy drágának vélték a legutóbbi találkaebédet... Na nem baj..., én többet találkát nem rendezek, de el sem megyek, talán egy esetben igen, ha megérjük az 1990-et és akkor a hatvanas találkozón tán ott leszek, habár nem tudom hogyan vagyok a besorolással, mikorra van kiállítva a behívóm, az örökkévalóság birodalmába. Legyen ez titok, bízzunk.., talán-talán..., mert nem a korosak halnak meg, hanem a sorosak... és ki tudja, hogyan vagyok besorolva az elmúlásra, de ha úgy vagyok nyilván tartva, hogy a gyémánt diplomát a kezünkbe vehessük, akkor találkozzunk 1990-ben. Más! Igen, jelentkeznek az öregséggel járó panaszok, itt szúr, ott nyom... Most nem tudok szarni... úgy, ugye-ugye, hogy eljárt az idő felettünk. Lányi Jóskától örököltem a képzőnknek évi értesítőjét, kezdve 1925-... Az 1929-30-as évfolyam nincsen meg. Neked nincs meg véletlenül? Nézegetem..., olvasgatom, teljes létszámú első osztályt... A Te neved is ott fénylik nézegetem a tanárainkat.... Az intézet évi eseményeit... elődeinket, Sárdi Jancsit... Békefit, aki előimádkozó volt az ebédlőben.... és még rengeteg ismerős név... megjelenik előttem az arcuk képmása..., kik élnek még ezek közül? Nézegetem a képesítői tételeket... Akkoriban mily nehezek voltak... Ma örömmel írnék róla.... Nagy öröm ez nekem, szegény Lányi Jóska mennyi bejegyzéssel látta el a füzeteket... szóval így élek a múlttal, megbékélve. Tán van egy kis jelenünk, ha van, de jövőnk az teljesen kicsorbulva tátong a sötétségben. Nincs új a nap alatt, semmi új nem születik erre a világra, minden a maga ördögi körét járja, úgy a politikában, valamint az emberiség történetében. Mi most értünk már oda-hogy rémülten tekintünk vissza, hát csak ennyi az élet? Hét-nyolc évtized... és "Ende".... Mindenki elfelejt, volt, van, nincs, és az élet megy tovább, nem áll meg. Igen jó volna egy kicsit elbeszélgetni, ha megjön a tavasz, feltétlenül indulunk Hozzátok. De csak busszal. Zastavám még megvan, de igen ritkán ülünk bele, de sajnálom eladni is. Mégis mi is történik körülöttünk? Tavaly nyáron voltam kettő hétig NSZK-ban Augsburg, München, Stutgard, Karlsruhe...., A jelenben most írom ennek az útnak az élményeit... Leírhatatlan életszínvonalbeli különbség van kettőnk közül. Vad idegenek hívtak meg vendégségbe. Annak idején a Nyustyu elsőben félévkor megbuktatott németből, én elhatároztam, hogy meg valaha fogok vele németül beszélni. Hát németül megtanultam, alapfokon...., írok, olvasok, levelezek, de a háború nem engedte meg a találkozást. Azóta minden alkalmat megragadok, hogy ha lehet valahol csak németül beszélgethessek. Na most sikerült is... Röviden: Hévízen ismerkedtem össze két családdal, NSZK-beliek, és ezek hívtak meg, kétheti teljes ellátás, még zsebpénzt is kaptam. Csodálatos élményem volt, habár meg háború előtt én már jártam Mester Imrével NSZK-ban, stb. Majd szóval a többit. Mi egy szegény emberkék vagyunk hozzájuk képest. Leírhatatlan élménygazdagságban tellett el a kettő hét. Ismétlem vad idegenek voltak a vendégfogadók: egy nyugdíjas tanár..., a másik család pedig gyári munkás. Orient expresszel utaztam.... Azóta is levelezésben vagyok velük, a nyáron jönnek látogatóba, Hévízre... Erzsi és én, igyekszünk a napi terheket legyőzni, Erzsi még dolgozik, beteglátogató, én pedig, korrepetálgatok: matek, és németből... Ebből tudtam utazni, és ebből tudok venni valamit, de már néha nagyon elfáradok, tán még ezt az évet kitanítom, ha!!!????.... Gyerekeink hála Isten jól vannak..., sokat kell nekik is dolgozni?, hogy a családnak a mindennapi szükségleteit ki tudják elégíteni. Gyakran jönnek haza, és ilyenkor megy a tere-fere.... Unokáim az idén már érettségiznek... Nyári programunk Héviz, Keszthelyen vannak a rokonaink, és azok adnak szállást így tudunk csak nyaralni. Esetleg még megyünk Ausztriába, oda is levelezek a mostani lehetőségek mellett könnyebb menni. Már többször voltunk Ausztriában, de megunni nem lehet. Ide csak autóval megyünk, mert ez így kényelmesebb, mint a vonat. Örülünk, hogy jól vagytok, Édes Párod Erzsi is jól van, egy kis meszesedés az már ebben a korban mindenkinek van. Ha közben erre jártok, ne kerüljétek el házunk táját, péntek, szombat és vasárnap azok szabad napok nálunk, máskor én tanítok, Erzsi meg betegeket látogat. Gerencsér Józsi nekem is írt, válaszoltam hosszú levélben vissza... Nézegetem az intézet osztálynaplóit, Jóska lemaradt hozzánk. Ragaszkodó hozzánk. Lujziról semmi hír, nincs is akivel tudnék róla érdeklődni, így nem tudok rá válaszolni. Elfogyunk, mint az őszi falevél, őszülünk, ráncosodunk, kopaszodunk, görnyedezünk..., mindent visszalop az élet, amire egykor oly büszkék voltunk. Na Kálmán, meg vagy velem elégedve?.. Sokat is írtam kézcsókkal és szeretettel csókolunk Benneteket!!! Lányaidról nem írtál semmit, majd legközelebb írjál róluk. Szombathely, 1988. február 26. Kedves Kálmán! Örültem a levelednek, de nagyobb lett volna az öröm, ha személyes találkozásban részesítettél volna. Pedig tartozol is egy viszont vizittel, mivel ez is elmaradt, azért nem látogathatlak meg Tégedet is, pedig már voltam Keszthelyen is még megyek is a nyáron. Na majd pótolod egykor. A találkozóra vonatkozólag a következő az én alapállásom. Ha már a szokott időbeni találkozás elmaradt, nem látom annak eredményességét sem augusztus sem szeptember hónapban biztosítottnak. A nyár folyamán mindenkinek van valami beütemezett programja, vagy megy valahova, vagy vár valakiket, tehát foglaltak a szabadidők. Szerintem az egész találkozást el kell halasztani a következő évre, június havára. A találkának az előkészítő megszervező kivitelezése sok időt és fáradságot kíván, én a nyár folyamán ezt nem tudnám megoldani, egyéb feltételek is hiányoznak, több az idegenforgalom, magam is többször elutazom. Gondoltam szeptember havát, majd még ezt eldöntjük, van rá idő. Ha nyár folyamán megyek Keszthelyre, talán találkozunk, és akkor részletesen megbeszéljük a találkozást illetőleg. Nézd, a Budapestiek nem igen jöhetnek, sokba kerül a vonat, nyáron több a kiadás a háztartás körül, szóval meggondolandó érdemes e sok energiát pazarolni egy előre látható sikertelenségre. A Péterrel nem beszéltem még, ha esetleg ő vállalná a megszervezést, ám legyen, de én most nem tudom ezt a szép munkát elvégezni. A címjegyzéket azért elküldheted, pár sort a véleményeddel együtt és majd az idő válaszol rá. A napokban jöttem meg NSZK-bó1 két hetet töltöttem el több helyen. Sok-sok élménnyel, emlékkel tértem haza, felejthetetlen marad számomra ez a szép út. Augsburg, München, Karlsruhe stb. Más világ, más életritmus és főleg magasabb életszínvonal, a maga igazi értelmében. Majd szóban többet. Magadról egy szót sem írtál, hogy szolgál az egészség? A körülményekhez viszonyítva jól vagyunk, még bírjuk nehéz gazdasági helyzetből eredő megpróbáltatást..., de meddig?? Kíváncsi vagyok a válaszodra, légy szíves pár sort felém megereszteni, a névsor, címeket küld el. A viszontlátás reményében sok szeretettel ölel: üdvözlet lányodéknak is, akikkel együtt nyaralsz. Szombathely, 1987. július 4. Gyuszi Kedves Gabi, és Bandi! Édes Anyuka" Ides "! Na és Kutyák és Macskák! Évek, hónapok óta vártuk ezt a viszontlátást, úgy éheztünk egy kis csevegésre, csámcsogásra a baráti köteléknek, szeretetének ezernyi téma körében, hiába voltak ünnepek, névnapok a postás mindig üres kezekkel érkezett és csak a találgatásoknak áradata szállt fel a mélyből, vajon... mi lehet? Miért maradt el megint egy pár sor, miért hiányzik a többi karácsonyi lapokból a Gabi, Bandi gyöngy betűi. Most lett volna alkalom ezt teljes egészében kitárgyalni, rejtett hallgatás titkok birodalmában kóborolni, és ez sem sikerült ismételten. Végtelenül sajnáltuk, hogy ezen baráti találkozó "zutty" a mélybe esett, de legalább a levél, az írás mégis hagyott itt valamit a múltból, aminek is nagyon örültünk. Igen mi már augusztus 20-án elkocsiztunk Keszthelyre, anyu a Balatonban én meg a Hévízben mártogattam magamat, nagy szükség volt erre, hiszen az öreg test kívánja a dédelgetést. Augusztus 28-án jöttünk haza, így teljesen elkerültük egymást. Nagy hiányérzet támadt bennünk, na ez még pótolható, ha még az ősz folyamán erre jártok / mindenszentekkor, vagy előbb...., de jó volna egy sor, vagy távirati értesítés, nehogy ismételten zárt ajtókra találjatok. A SZIMAT valamit huhogott..., de nem értettük meg egészen, csak a levél megtalálása után lett világos a kép előttünk. Szóval...nagyon örülünk a jelentkezéseteknek, mi ezt igen nagy megelégedéssel nyugtázzuk el, abban a hiszemben, hogy nem ez volt az utolsó találkozás. Reméljük. Magunkról és gyerekeinkről unokákról röviden csak annyit, jól vannak, a legnagyobb unoka 3. gimnáziumba ment... és így lejjebb...Élnek örömben, békességben, gyarapodnak bölcsességben és nőnek centiméterben, valamint súlyosodnak kilókban. Szerettünk volna hallani az Idesről, tudom és tudjuk borzasztó az öregség, miért is kell megöregedni, azaz ismét gyermekké válni? Sok-sok szeretettel gondolunk rá, és ha néha Szelestén áthajtunk, mindig vetünk egy szempillantást a volt kedves László Kúriára, megelevenedik a múlt, a jelent felejteti. Mondjátok meg anyukának..., nagyon nagy szeretettel csókoljuk, jó volna a földi zarándokok útján még egyszer találkozni, mert ha egyszer elpárolgunk az élet fergetegéből, nem tudom a csillagok birodalmában egymásra találunk e? Sokszor csókoljuk!!! " vén Bohém" sírjánál elbeszélgettünk, azaz csak mi beszélgettünk ő némán hallgatott, választ nem adott, de tudjuk és éreztük, hogy ott lent is szeret bennünket. Édeseim, talán a baráti láncszem, ami közben elszakadt, most ezzel a találkozással ismételten összekapcsolódott, egy lett, a régivel egyenértékűvé vált. Ti fiatalok találjatok módot arra, hogy oly sok emlékekben gazdag múlt ne menjen feledésbe, még akkor sem, ha a mindennapi élet oly nagy leterhelést ad számotokra, csak az lehet a miénk, amit birtokolhatunk, ami örömet adhat, amiből erőt meríthetünk a holnap megnyergelésére, annak legyőzésére. Tudom, nem kevés a napi leterhelésetek, van mivel eltölteni a napnak 24 óráját, vannak napi feladatok vegyesen kiterítve, amit meg kell oldani, a kivezető utat megtalálni és ehhez kívánunk mi igen nagy akarati felerősödést. Mindnyájatokat igen nagy szeretettel ölelünk, csókolunk, és bízunk a legközelebbi találkozóban/ levélben / személyesen. Szombathely, 1986. szeptember 1. Ezer csók, ölelés: Gyuszi Kedves Bandit Mondanivalóm elsősorban csak hozzád szól, hiszen ismét elérkezett az évnek legszebb napja, BANDIK neve napja. Nem a szokványos szöveggel akarok megemlékezni Rólad, hiszen azt mindenki elrebesgetheti, szeretnék valami szépet és nagyot mondani, de mégis úgy érzem ehhez nagyon kicsiny vagyok, gondolkodom, rakom a szavakat halmazok halmazára ez se jó... az se nagyon kifejező, kellene valami elragadót, felemelőt mondani és tény úgy érzem magam, mint Petőfi Sándor, a nagy káder jutott eszembe szebbnél, szebb gondolat..., s mire rákerült volna a mondásra "s csüngtem ajkán szótlanul, mint gyümölcs a fán". Na láthatod, a gondolat elszállt, marad a sima egyszerű szó, légy nagyon boldog, kedves Bandikánk!!!.... Ugye szépet tudtam írni?!! Természetes a boldogság zamatához, izéhez Gabikának és Édesnek is szerepe vagyon, mert mit ér a családi fészek, ha kihűlnek benne a tojások, azokból sohasem lesz daloló madárka. A fészek melegét pedig, drága Gabika biztosítja elsősorban, aki fáradhatatlanul finisel Veled a nagy termelői oázisban, ő a nap, akiből csak segítség és jókedv fakad. Így szép az élet, ha harmóniában párosodik, tán akkor nem is olyan nehéz, ha a kéz a kézben halad. 22 óra felé halad az óra mutatója, tán most érkeztek haza, nagyokat fújva, anyukát csókolgatva, még egyszer végig gondolva a napnak siker, vagy sikertelenségét, nagyot koccintatok, hisz a jó nedű, a földnek vére újabb erőre fakaszt Benneteket. Megkaptuk a gyönyörű táviratot, ez már jellemző Rátok nézve, ha lúd,... akkor már legyen kövér, ebben az esetben nagyon szép. Köszönjük. Hogyan értetek haza? Várt már anyukátok? Tudja hogy hol voltatok? Ezerszer csókoljuk és majd egykor még tán-tán találkozhatunk Vele is. Drága gyerekeim úgy dolgozzatok, mindennap után maradjon másnapra is valami erőtök, hisz nem mindennapi munkára vállalkoztatok, erőn felül ne, csak annyit és csak annyira, ami nem zsarolja ki testi és lelki erőtöket. Nagyon boldogok voltunk, hogy egy kevéske időt el tudtunk tölteni hasznos csevegéssel, bár szebb lett volna a nap, ha még napsugár is kegyes lett volna a nap méltóságához. Ha majd még erre jártok, mindenkor nagy öröm lesz számunkra a látogatástok, gyertek, várunk Bennetek, haza várunk, mert mi is vagyunk számotokra egy kis otthon, Egy kis " HAZA "!!!!! Csók-ölelés: Szombathely, 1986. nov. 27. Főtisztelendő Kómár József Kanonok Úrnak! Lenti. Kedves Jóska! Utólagosan is köszönetet mondunk a kedves, szívélyes baráti fogadtatásodért Ami nem oxidálódott oly hosszú idők távlatában sem. Igen boldogok voltunk e rövid látogatási idő alatt is, ami ugyan nagyon kevés volt az emlékek és jelenlegi időknek nagy eseményei fölött való elmélkedésre, de most csak ennyire futotta, bízunk abban, hogy a legközelebbi találkozásunk alkalmával jobban és tartalmasabban fogjuk kiértékelni az idők folyamán lezajlott történelmi eseményeket. Nem értünk vissza, az est folyamán, Ugyanis mindenképpen szerettem volna az elmúlt évtizedeknek emlékezéseiben sok mindent megbeszélni, hiszen mindketten két lábon járó élő történelmi személyiségek vagyunk, ismertük a múltnak minden ragyogását, árnyékát, de a jelennek is valóságos és sokoldalú szemlélői, ha kell a magam részéről szenvedői alanya voltunk. Miről is van szó? Miért nem értünk vissza Hozzád?... Az egész utunk, a határon való udvariasság a legnagyobb úri gesztussal zajlott le, a bevásárlás annak menete szerint bonyolódott le, ahogyan megvagyon írva a nagykönyvben. Ezekkel vásárlásokkal az órák teltek. Időben érkeztünk vissza Lendvára, kb. 15-16 óra.., ott ebédeltünk meg, és most jött a nagy kérdés.., ha most hazaindulunk egyenesen, akkor még világosan tudjuk a kacskaringós utakat elérni, ha pedig amint akartam egy órára is elmenjünk hozzád, közben jön a szürkület, és az már a vezetésben zavarólag hathat rám nézve. A határon mindkét oldalról szívélyes emberiesség, hát akkor most!?... Nem fér bele az időben Lenti, mert akkor megkésünk..., és mégis csak jó lesz a hazai fészekben megpihenni. Így indultunk is egyenesen haza.., bizony csak ránk borult az estnek sötétsége..., de már a kanyarokon túl voltunk. 18-h-kor kb. már a város határába értünk. Jó volt ez így. Azzal vigasztalt az édes Párom, hogy majd jövő májusában ismét tán errefelé irányítjuk szekerünk rúdját, hosszabbak a nappalok... és ekkor pihenünk meg egy-két órára kis kúriádban. Ettől eltekintve, ha itt jársz, nagy szeretettel várunk, Zsigával egyetemben, ha találkozol vele, szíveskedjél tiszteletteljes üdvözletemet neki tolmácsolni. Szombathely, 1986. okt. 15. Szeretettel ölel és üdv mindketten: Kedves Mihály! Téged csak "dicséret" illet, hiszen aki ennyi földi munkából kiutat talál a megbékélésig, azt csak magasztalni, csodálni lehet, mert ki az aki még akár Hozzád hasonlítható volna is, névtelenül, csendben, de szívósan állod a munka feletti győzelmedet, babérkoszorút érdemelnél ki, vagy legalább is valami gyémántokkal ékesített, hőst megillető medáliát. Nem akarom túlozni a dolgot, csak a tényt, a reális eredményeket figyelembe véve, borzalmas nagy teherbíró képességgel áldott meg a magyar föld anyja, televitaminozott minden hozzáállással, amit Te oly hősiesen megoldottad mindig. Csodálni és csak a legnagyobb elismeréssel nyugtázom ezt a nagy emberi tenni akarást. Nem késtél el semmivel sem, nagyon köszönöm a küldeményt, de legyen szabad megírnom, hogy ez a méret szűk, meg kemény, egyszer adtál ennél lágyabb fokozatút, ebből küldök egy kis metszetet a levélben, ez a jó. Ha van.., akkor majd egykor, amikor erre jöttök, hamarosan pedig, akkor is ráér elhozni. A lombik persze nem bírna ki a posta nagy udvariasságát, nem is kell azt sem postázni, majd ideér egykor az is. Köszönöm. Ugye, ilyenkor érzi ám az ember, mit ér egy igazi feleség, amikor nincsen mellette az embernek. Nórácska lapját is megkaptuk, szeretettel nyugtázzuk, hisszük, hogy a gyógyvíztől kapott regenerálódást, és most nagy erővel pótolja az elmaradottakat. Szeretettel várunk Benneteket, megadok egy telefonszámot, az illető REMIX szakszervezeti titkár 18 óra után mindig odahaza tartózkodik és ő nyomban értesít bennünket ha kell: 18 381 Gerencsér lakás, Gyöngyi a titkár. Odatelefonáljatok, ha nem tudtok levélben előre írni, és biztos az értesítés. Jó?... Várjuk az értesítést a jövetelről.... Nagyon örülünk a jó híreknek, Boldogok lennénk, ha István megtalálná önmagát, a szép pedagógiai pályán sikereket tudna elérni és a munkája szép gyümölcsöket teremne. Bízunk benne, okosan kell az értékekkel gazdálkodni, jusson is maradjon belőle holnapra is ...ahogy írtam, tudjon szeretni, hogy visszaszerethessék. További sok sikert a munkájához. Nagyapát is csókoljuk, tudjuk vele napi munka, de hala Isten jó fészekben érte az öregség,... szeretetben és ellátásban nincsen hiánya. Valami rólunk is. Ma voltam azaz kezdtem el az orvosi kivizsgálásokat, röntgen.. vizelet... stb.. Nagyon nagy a fájdalmam, főleg éjjel a gyomromban, hasamban... Várom zárójelentéseket. Igen itt az ősz, sárgulnak a tavasznak, nyárnak szépségei,.. mire megvénülünk, szép csendben elmúlunk. Erzsi néni hála Isten jól bírja a napi megterhelést, ez az én szerencsém, így mindent pótol, amit én már nem tudok megcsinálni. Majd személyesen ezt is kitárgyaljuk. Mindnyájatokat sok-sok Szeretettel csókolunk: Szombathely, 1986. november 3. Erzsi néni, Gyuszi bácsi Kedves Nóra, Mihály és István!!! Ahogyan a szomjas szarvas visszatér a hűvös pataknak forrásától felüdülve, Erzsi néni is teljes allelujával tért haza kedves és igazán nagyon meleg, meghitt demokratikus veszprémi családi körből. Boldog volt, hogy ily nagy élményben lehetett része, a ragaszkodás és a szeretetnek a legnagyobb és legszebb fogadtatásától már megrészegedett, ahogyan elengedték szívét a protokollnak minden figyelmével, szinte tán nem is érdemelne ekkora baráti szeretetet, hiszen nem tett mást Istvánnal, csak amit egy anya tenne a fiával. Dolgos hétköznapok utáni felüdülés valóságos szárnyakat adott számára a további életnek folytatására. Csodálattal beszélt a teljes demokratikus családi összhangról, mindenkinek joga van dolgozni. Istvánkának a lektori teendőket kell ellátni, mindent megbeszélni a teljes szinkron beteljesülésének érdekében. Mily csodálatos összhangban harmonizál az anya, apa és a nagy fiú egymáshoz való kapcsolatában, ami jó és szép, örvendetes jelenség ebben az összekuszált világban. Mesélt a gondokról, a tervekről, a jövőről, a jelenlegi terhekről, de mindezeket a családi kollektíva erejének a teljes bevetésével könnyedén sikerre viszik mindezeknek a megvalósítását. Mesés ellátás, kiszolgálás, figyelem mindhármuk részéről, de Istvánka éles szeme lektori figyelmessége, mindenre kiterjedő figyelme végtelenül boldoggá tette Erzsi mamát, és mindezért most utólagosan teljes köszönetet mondunk, már meghálálni nem tudjuk, Istvánkának az emlékezetében még én is utólag megszépültem. Pedig sokszor meg kellett szúrnom egypár dologért, de talán már érzi és tudja, hogy ezek a nevelési injekciók csak javát akarták szolgálni, és talán valahol ez is kamatozik a munkakörében, valamilyen formában. Remekelt a Nóra... mondja az Anyu, a teljes és határozott, mindenkor tudatos és pontos vezetésében, amit nagy gyakorlatából és nyelvi, helyi ismeretekből telítve megnyilvánultak. Tetszett anyunak a teljes szervezés, utazás, kalauzolás, programozás, ehhez én is csak gratulálni tudok, és sok ilyen jó utat még. Milyen pedantéria, összmunka, még a mosogatásban is, hát szóval ki lehetne írni a ház falára: Minta házi élet! Összességében köszönöm meg Mihálynak a küldeményeit, talán majd a nyáron lesz időm feldolgozni az anyagot. Köszönöm!... Köszönöm a figyelmet, amit a távirattal nekem örömet szereztetek, hiszen talán már csak ezek a dolgok, kapcsolatok, megtisztelések teszik tartalmasabbá az ember életét. Köszönöm. Azóta visszazökkentünk a hétköznapok munkájába, anyu készül a fiai, menyei, unokáinak ünnepi ebédjével, hiszen most vasárnap ül össze a család, hogy őszbevegyült édesapát, nagyapát, apóst egy kicsit megvidámítsák. A házról a jelenben / még ma / semmi hír, de a gyújtózsinórt meggyújtották, kérdés mikor ér el a töltethez, a robbanáshoz. Istvánka ne feledd, a legnemesebb ércet is salak veszi körül, tiszta állapotban ritkán kerül az emberi kézbe, az életünk pályáján is salakkal, emberi gyarlóságokkal vagyunk körülbástyázva, de ilyenkor kell tudatosítani az erő nem a kövekben van, hanem az ember teszi az iskolát igazán iskolává. A tanár az aki egyik kezében a szeretet magjait szórja, a másik kezével pedig irtja a gyomot, a gazt, a szennyet, küzd az ellenfelével. Úgy kell a tanárnak gazdálkodni testi és szellemi, erkölcsi tőkéjének bölcsességével, hogy a gaz ne tudjon a nemes és szép fölé nőni, habár ez nem könnyű munka, nehéz életegyensúly, forgatónyomatékát megteremteni ennyi akadálynak a labirintusában. De én hiszem, akiben ennyi akarat van, mellette áll a csupa tűzről pattant édesanya, az édesapának a férfias bölcseleti élettapasztalata, hallgass rájuk, ők már több kilométert megtettek az élet göröngyös útjain, ismerik a buktatókat, voltak sikereik, hidd el kéz a kézben igyekeznek Neked a legszebbet és legjobbat adni, hiszen húsukból és vérükből való vagy. Hallgasd meg néha a magad lelkiismeretét, esténként tégy egy számadást, mi is volt a napi jó, és mi lehetett a rossz... Mivel szereztél másoknak örömet, de mivel tövisezted be perceiket, vezess egy naplót... Amire már egyszer kértelek, kell minden nap valaminek történnie, amit érdemes leírni, ha pedig nincs akkor sivár az élet, tartalmatlan, üres légbuborék az egész. Igen a nyár folyamán várunk... és akkor talán jobban ki tudjuk tárgyalni a dolgokat, de ne feledd... Ha a nagy harang hangját ha távolból hallom, akkor az nagyon zengzetes és harmonikus, de ha közvetlen a fülem mellett szól, akkor sértő és kibírhatatlan a hangja, tehát tudni kell mikor és mennyire hangoztassam a magam ércbe öntött hangját a körülöttem álló dolgozó kartársaimról. Én nem vagyok hivatott arra hogy valamiben is adhassak élet prospektust, jobbat, okosabbat, senki sem tudna adni a Te szerető szüleidnél. Hallgass rájuk, találjanak szavaik nálad termőtalajra és szökjenek csírába minden intelmük, amikkel, mint iránytűkkel megtalálod a helyes kivezető utat minden tettedben. Ismételten megköszönöm azt a nagy figyelmet, ellátást, kedvességet, fáradozást, amit a pót mama felüdülése érdekében tettetek... Bármikor, ha erre vezet útjaitok, nálunk mindig otthonra találtok. Sok-sok szeretettel csókolunk Mindnyájatokat: Szombathely, 1984. április 14. Kristóf István tanár Veszprém József A, u. 7/A l. emelet 8. 8200 Kedves István! Rég várt leveleddel bekopogtatott a postás. Tényleg az István írt, sok volt a hallgatási idő, de most mégis örülünk soraidnak, mondanivalódnak, örömödben Veled vagyunk, bánatodban osztozkodunk. Nincs jogunk számon kérni a hosszú hallgatásodat, de úgy érezzük okot sem adtunk rá, vagy igen? Ezt csak Te tudod magadban lemérni, de oly sok szeretetben, figyelmességben részesítettél bennünket, hogy nem tudnánk Neked semminemű rosszat okozni. Ahogyan az évgyűrűk rakódnak Rád, úgy rakódik Rád az élet bölcsessége, tapasztalata, és ezen keresztül nézve Tégedet, csak fajsúlyban, karátban értékesebb emberré válsz. Úgy érzem a leveledből, hogy nagyon komolyan veszed a hivatásodat, igyekszel a szerepedet jól játszani, csak adni, égni másokért, míg élted fénye világosságot szerez a kis agyakban. Te ezt szereted, é1vezed, érzed, hogy szeretnek, érzed, hogy értékelnek, ezeknek az együttese teszi boldogabbá napjaid perceit. Nem is szabad megállni, mindig haladni kell a korral, sokat gyűjteni a világból és azt átplántálni örök értékként a tanítványaid szívébe. Ezen a pályán nem lehet meggazdagodni anyagiakban gondolkodva, ez a pálya nem biztosít megérdemelt kiemelt sorsot, annyit ad, hogy egy kicsi igények mellett boldogítani tudja az embert. Nálad annyira ez nem jön így elő ilyen élesen, mert a hátad mögött ott állnak védőangyalként édes jó Szüleid, akiknek minden öröme a Te boldogulásod, sínen való megmaradásod. Nagy áldás ilyen szülők árnyékában élni, akikre támaszkodhatsz élted minden órájában. Nagyon fájdalmasak azok a sorok, amelyekben édesanyád sok-sok baját ecseteled. Bizony nem könnyű ennyi fájdalmat mosollyal elviselni, ennyi betegséggel együtt élni. De tudva, hogy édesanyád roppant nagy teherbírású, így hisszük, hogy ezekkel a bajokkal is megbirkózik, és egészségesen fogja hosszú életét leélni, szent családi együttesben. Hogy apu köhög..., magam sem csodálkozom rajta, akkor csodálkoznék ha nem köhögne, amelyik kéményt sohasem sepri le a kéményseprő, az bizony nem tudja feladatát betölteni. Édesapád tüdeje egy koromraktár, nem akarom megbántani, de én azt hiszem ezt nekem nem is kell bizonyítani, mert ő ezt jobban tudja. El kell dobni azt a cigit..., de rögtön, azonnal és majd megtisztulnak a tüdő lebenyei. Óriási munkabírása van, akár szellemi, vagy fizikai oldalról figyeljük édesapádat, hát akkor mi kell ahhoz, hogy többet nem szívok. Tudom, hiábavaló minden támadásom, ő tovább szívni fogja, de csak szívja még száz éves korában is. Mennyi öröm lehet halászladikot ácsolgatni, abban a hiszemben, hogy nagy halaknak lesz tárháza, ha megindul a komoly halászat. Gyönyörű is a halásztanyája, sok örömben lehet része. Magam is élveztem egy alkalommal, kora reggel, csend, magány, tiszta levegő, élet a nádasban. Nemes és szép foglalkozás, habár nem olcsó szórakozás, de hasznos lehet. Nálunk most gazos, de gazdag a kert, a cseresznye az utolsót adja, majd ezt követi a többi kerti gyümölcs. Most kezdenek virítani a Leanderek, piros, fehér, rózsaszínben, azaz sárgában, ha kell, majd csinálok palántát és kapsz belőle, ha kell! Minden korosztálynak meg vannak a buktatói. Az általános iskola, de az egész pedagógia átszövődött a csődbe, akárcsak az ország, nincs családi élet, rohanás, kapkodás-idegesség mindenütt és mindenben. Ez többlet munkát ad a pedagógusnak, főleg annak aki akar is rajta segíteni. Mit kap hazulról a mai gyerek? Teletömik minden földi jóval, de ami a legfontosabb, hiányzik a családi fészek szeretete, annak öröme, így a gyermekek üresek maradnak érzelemben, hazaszeretetben, felnőttek megbecsülésében, rozoga tákolmányon áll az egész társadalom, amiben csak bukni lehet. Mindenesetre nagy szeretettel várunk, de ne egy napra gyere el, mert az rövid idő, több kell és nem kell akkor majd rohanni, lesz időd mindenre. Július 11-től, nem leszünk itthon, Keszthelyre megyünk egy hétre, de azután már jobban a ház körül leszünk. Nagyobb időre nem igen megyünk el. Majd még augusztusban vagy szeptember elején ismét lemegyünk Hévízre. Erzsi néni is egy kicsit beteges volt, a vérnyomása ugrott fel..., de már szigorú életmóddal helyre ugrott a közérzete. Endréék most vannak Debrecenben, Attiláék most jöttek meg Pécs környékéről. Mindenki mozgásban van, itt a nyár és hamar eljár az idő, és jön a nyirkos őszies évszak, amikor már jobban marad otthon mindenki. Én hála Isten szintén bírom még a nagy terhelést, a jelenben az orosz hadifogságnak a nyomozásában vagyok, ugyanis sok téves tákolmány jelenik meg a hadifogságról, azok írnak le fogsági életet, akik sohasem voltak hadifoglyok. Ezeket göngyölítem fel, és adom meg rá az igazi történelmi valóságot. Sajnos sok-sok ferde és hamis történelmet fogalmaztak meg az utókornak, akik vakon és süketen fogják magukévá tenni. Sokat levelezgetek illetékes szerkesztőségekkel, majd egyénekkel, így aztán napot temetve, felejtve eljár az én időm is. Ismételten édes anyukádnak mielőbbi javulást kívánunk, és nagyon szeretnénk ha egyszer bekopogtatnának hozzánk. Várunk Benneteket! A viszontlátás reményében sok-sok szeretettel csókol és ölel Benneteket: Szombathely, 1988. július 5. Gyuszi bácsi Kedves Mariska és Gyuszi! Egy évet vártunk a viszontlátásra, hogy kitárgyaljuk egy évnek eseményeit, szomorkodjunk és örüljünk az elmúltak felett, de kegyetlenül áthúzta az időfelelős ezen örömteljes vágyakozásunkat. Igen, szombaton túrós rétes ízű volt az idő, szilvát szedtünk és gyönyörködtünk az ősznek áldásos napsütésében, s közben már a holnapra gondoltam, milyen jó lesz egy kis csevegés a kedves és meleg otthonotokban. Bezzeg a reggeli ébredésemkor már láttam a sírdogáló égboltozatot, lehetett látni, hogy ma napsütés nem lesz. Reménykedtem tíz óra körül, tán-tán elszáll a nagy felleg, de hiába ismételten sírni kezdett az ég és könnyezett erősen, titokban én magam is elszomorodtam. Nagyon köszönjük a kedves meghívást, nagyon boldog lettem volna, ha 57. évfordulóján ismét beülhettem volna a templom padjába és röviden visszaálmodni az elmúlt évtizedek emlékeit. Egyben nagyon érthetetlen előttem, hogy a mostani plébános úr, nem tudja megoldani azt, hogy legalább búcsú napján ne fél kilenckor, hanem legalább tízkor, vagy fél 11-kor legyen a szentmise. Ezt valamiképpen meg kell neki oldani, mégis csak a fő fára Rábakovácsi, és a búcsú napját kivételesen ünnepélyesebbé kellene neki tenni. Ez nagy hiba, sőt a búcsú napjának a leértékelése, biztosan a többi falu is megértené ha változtatna a miserenden ezen a napon. Ha egyszer találkoznék vele, ezt a témát megbeszélnénk. Jó volna nektek, mint egyházközségi tagoknak is szóvá tenni. Mise nélkül, tényleg csak evés-ivásra szorul a szép napnak az ünnepélyessége. Majd egyszer ezt is megtárgyaljuk. Szép volt az eskütétel? Gondolom sokan voltak ott is, sok-sok szülő testvér, rokon gyönyörködött a sorkatonák ünnepélyén. Szerettem volna találkozni Tibivel, majd talán még lesz rá mód. Úgy hiszem nagyon elfáradtatok is ebben a napban, korán kelés, figyelés, álldogálás..., és még haza is kellett jönni. Az idő Nektek kedvezett, jobban tudtatok másnapon pihenni, nem is lett volna nagy kedvetek vendégeskedni. Mivel misére nem lehetett menni, úgy nézett volna ki a látogatás... Mariska Neked volt a legnagyobb gond, készülni az avatásra, búcsúra..., ez sok egy asszonynak. Kik voltak ott a búcsún? Pistáék?... Gyusziék?... valószínű, hogy ők sem voltak ott. Nagyon sajnálom, hogy ez a találka nem sikerült, de Ti úgyis nagyon fáradtak lehettetek, így nektek kedvezett az esős idő. Ha szép lesz az ősz..., akkor majd egyszer elmegyünk látogatóba hozzátok. Ismételten köszönjük a személyes meghívást, de jó volna ha mar egyszer Ti is eljönnétek hozzánk. Várunk Benneteket. Sok-sok szeretettel ölelünk és csókolunk Benneteket: Szombathely, 1987. szeptember 28. Erzsi néni, Gyuszi bácsi Czeglédy Gyula, Szombathely. 1986. november 3. Kedves Laci! Megdöbbentett a hír, s talán ezért is késleltettem a levelem, mert nehéz ilyenkor a nagy sebet begyógyítani. "Meghalt és itt hagyott minket, Ismertük őt, nem volt nagy kiváló Csak szív, a mi szívünkhöz közelálló. Ajkát lepecsételte a csend, Akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha. Nem kelti fel se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.... " Milyen magányos az emberi lény, Egyedül bukkan fel a végtelenségből erre a világra, egyedül örül, szenved, tépelődik. Végül pedig egyedül indul utolsó útjára, hogy felkutassa a nagy titkot az árnyak birodalmában. Nem azok halnak meg akiket eltemetnek, hanem azok halnak meg, akiket elfelejtenek. Édes Lacikám ezek a gondolatok cikáztak bennem, amíg csak le nem ültem a gép mellé, hogy a nagy fájdalmadban mi is szeretnénk osztozkodni, melletted állni, kezedet fogni, mint egykor, édes Pajtás indulj, csak mindig előre. Az ember visszatér a porba, a hű szívektől elszakad, örök válás, búcsú a sorsa, mind elmúlik az ég alatt. Rosszallom, hogy Jutka nővéred nem tudott eljönni hozzánk a mai napig sem, nem jelentette nagy gyászát, nagyon fájlalom. Lacikám, szeretnék Rólad is többet tudni, ha erre jársz, gyere el hozzánk, vagy írjál pár sort életedről, hétköznapjaidról. Jó?! Legyen könnyű a sok vértől áztatott szent magyar föld Édesanyád felett, aludjon... szépeket álmodjon.... Szombathely, 1986. november 3. Szeretettel csókol: Czeglédy Gyula Szombathely, 1988. február 19. Balogh Gyula u. 15. 9700 Kedves Jóska Barátom! Meglepett a leveled, hogyan kerülök én mostanában az eszedbe? De ismétlem, nagy volt az örömöm, amikor leveleddel felkerestél, hiszen időben és térben nagy messzeségben élünk, de úgy vélem a léleknek nincsen távolság és ez az amiért még érdemes élni, egymást felkeresni, megkérdezni: hát hogy mint vagytok?, hogyan telnek napjaitok? Leveled hozott sok bánatot, végtelenül sajnálom Simoncsics Jóskát, aki örök mosoly, derűnek volt a magvetője, igazi szerető jó pajtás volt. Én egy alkalommal randiztam vele, Jó pár éve jártam Budapesten és meghívtam a földalatti végállomáshoz / Zuglóba mentem /, ekkor öleltük egymást utoljára. Ki hitte volna, hogy ez lesz az utolsó találkozónk, az élet véges, az idő végtelen. Reihardról semmi hírt nem tudok, nem is láttam évtizedek óta, valahogyan kivonta magát a találkozásokból, azt sem tudom, hogy hol él. Ha tablóra nézek, sok a kereszt rajta, akik meghaltak, azokat kereszttel jelölöm, temető lett a tabló, el-elnézem egyiket is másikat, felidézem, múltnak legendás ifjúi életét, mindegyikhez van valami mondanivalóm, de némán néznek vissza rám, holtak nyelvén meg még én sem tudok beszélni. Ki gondolt volna annak idején arra, hogy kik fognak sorrendben meghalni, kik kapják meg a "SAS" behívót az örökéletre? De mindig úgy érzem, nem haltak meg, csak a testük vált az enyészet porává, mert a lelkük, mosolyuk, kacajuk, derűs, vagy morcos arcuk bennünk él és élni fognak amíg mi is élünk. Lányi Jóskától örököltem "A pápai M. Kir. Áll. Tanítóképző Intézet" által kiadott évi értesítőjének négy évfolyamát, 1925-1929 Hiányzik: az 1929-30-as évfolyam, ugye mi akkor végeztünk és valahogyan elfelejtettük megvenni, vagy megrendelni, az utóbb végzett növendékek közt kellene érdeklődni, akik utánunk végeztek, mert biztosan azoknak megvan, de ez ideig nem jutottam eredményre. Ha véletlenül Te tudnál szerezni, nagyon örülnék neki. Nagyszerű olvasmány minden évfolyam. Biztosan neked is megvannak ezek a kötetek, az enyémek felszabadultak. Rengeteg ismerős név, igazgatók, tanárok, intézeti orvosok, létszámok, kik, mikor végeztek, évek története, az egyes osztályok... pl. az első évben Szabó Nándor fekete betűs volt "Bütyök" adott neki egyedül 2-st, a többi 1-es. Mik voltak a képesítői tétetlek? Nem sorolom tovább, de öröm nézegetni, Sárdi... Békefi... Ez ma már mind történelem... Szeretném, ha az 1929-30-as számát valahol megtalálhatnám. A találkozóra vonatkozólag: 1987 őszén Weiland / Werő Kálmán felkeresett levélben, hogy szervezzek egy találkozást szeptember, október táján. Hamarosan megírtam a Kálmánnak és semmi nemű találkozást nem szervezek meg, nincs neki semmi értelme, jövés és futás az egész találkozás. A legutóbbi találkozást, amit szerveztem..., mikor is 87-ben?... lehet, Ti pestiek nem, jöttetek el, értem is, a vonati költség.. stb.. Nagyon elegáns helyen volt a találkozás, de úgy éreztem, hogy nem kellett volna ilyen fényes helyen rendezni a találkát, pedig mondom nagyon intim helyen volt, bőség, fény stb.. És az árak sem voltak oly nagyok, az ebéd kb. 150 Ft körül volt, de sokan nem tudták megenni, volt aki becsomagolta a csirkecombot és majd hazafelé megeszi... Az idő volt rövid... ki-ki sietett a vonathoz, stb. Pl. Szabó Nándorék is az utolsó percig ígérték a jövetelüket és nem jöttek el... Azt hiszem erről úgyis beszámoltam már, így nem ismétlem meg. Ekkor és elhatároztam, semminemű találkozót ezek után nem rendezek meg és el sem megyek..., de ha az 1990-ben még élek..., akkor ez az év kivétel lesz. Akik majd akkor élnek még, 60 év távlatában nagy lesz az öröm. Mindnyájunknak ezt kívánom. Kálmánt egyszer meglátogattam Vonyarcvashegyen, ott van neki nyaralója. Igen örültünk egymásnak, sok-sok emléket idéztünk fel Jártam Nándornál is.., Balatonmárián, Nándor is nagyon kedves tudott lenni..., sok az elfoglaltság, unokák, nyaralók..., sok időt igényelnek ezeknek a fogadtatása. Azt kérdezem Jóskám, van-e kazettás magnód? Ezt azért kérdem, mert ha van, akkor van egy ötletem, beszélj rá a szalagra, küld el, és ismét rábeszélek és postázom, ez a legmodernebb levelezés.. Írd meg majd erről a véleményedet. Írod, hogy mennyi vizsgán mentél keresztül, ez csak érdem, ha valaki többet akar tudni, és többet akar a tarsolyába elhelyezni. Magam is felvételiztem 1960-ban Pécsett, irodalom és zene szakon, nagyszerűen sikerült, majd 20 éven át tanítottam irodalmat és zenét. Jóska nekünk mindenhez kellett érteni. A mi nemzedékünk fáradhatatlan volt és kimeríthetetlen volt. Amikor vezettem dolgozók iskoláját / tanácselnök, TSZ. elnök, rendőrök stb../ Egyik este kérdi tőlem a tanácselnök: Gyuszi bácsi maga mikor farad el? Felelet: majd ha maguk innen 22 órakor hazamennek, én akkor összeesek, de ezt maguknak nem szabad látni, a színésznek játszani kell... Ez már mind a múlté. Talán újabbat. Pápán első osztály félévében a " Nyustyu" németből megbuktatott. borzasztó szégyen, nagy csapás... Később nem lett már bukás, ismerve az én erős akaratomat. Ekkor elhatároztam magamban, hogy ha kikerülök az életbe, akkor én megtanulok németül, és németül fogok az én kedves tanárommal beszélni. Így is lett. 1930-ban amikor 54-ből megválasztottak Rábakovácsiban kistanítónak, mindent elkövettem a német nyelv elsajátítására. Tanultam, utaztam, többször jártam Ausztriába, stb.. Jött a háború, hadifogság, börtön, internálótábor..., állásvesztés... stb.. Nem találkozhattam a tanárommal. De még most is áldom, mert a fogadalmamat ma is tartom, tanulok, olvasok... 89-ben kettő hétig voltam NSZK-ban. Augsburg, München.. Karlsruhe... Gyönyörű út volt, élményekkel megrakodva tértem haza... Vad idegenek segítettek az utam sikeréhez. Ott vettem a kazettás magnós rádiót is, azaz kaptam 300 DM. Ennek az útnak a történelmét írom most naponta, van mit írnom. Jóska ez más világ... Más élet... Nem kell újra megszülni a szocializmust, hogy ismét magzattá váljon, 40 évi nevelés után odajutottunk hogy torz lett a magzatból, és ami a legszomorúbb, azok a bábák, akik tönkre tették ezt az országot, csak bársonyszéket cserélgettek és marad minden a régiben. Akiknél voltam az egyik tanár ember volt, 2000 DM. a nyugdíja, ez nálunk 60 000 Ft-nak felel meg... A másik az üzemi munkás volt, órabére 20-22 DM. ez napi 4800-Ft-nak felel meg. Csodálatos lakás, ház, kert kultúra. Pedig veszített két háborút, leromboltak és talpra állt. Örök élmény marad számomra, főúri ellátás, három autó az udvaron, kirándulások, mi koldusok vagyunk hozzájuk képest, és kapitalista rendszerben élnek. Itt nálunk minden a csőd szélére jutott: az életszínvonal a pedagógia, az etika, a munkamorál, felháborító, hogy egy olyan dilettáns módszer, mint a globális olvasástanítás nevű szamárság, nálunk törvényerőre emelkedhetett, és tökéletes szabadságot kaphatott. Ezért nem tudnak a nyolcadikosok még olvasni sem, 80 %-a hebegve dadog, ha olvasni kell. Tönkre tették a kisközségek kulturális életét, amikor minden erővel körzetesítést, császárvágást csináltak, ezt csinálta a híres Pozsgai, kapott egy másik széket lett országos főtitkár... Itt nem lehet lecsukni senkit sem. Szomorúan láttam a volt iskolám ajtaján a nagy lakatot, ahová 160 gyerek járt, és most eljárnak a körzetibe, a falu pedig kulturális csődbe jutott, ahogyan annak idején bunkósbottal verték össze a parasztokat a Tsz-be, ma szanálni kell sok Tsz-t, szívesen visszaadnák a földet, de kinek kell, az emberekből kiölték a munka, a földszeretetét... Na ezekből ennyi elég... A mi életünkben már megnyugtató emberi élet nem lesz, mert nem is tud lenni, megérett ez az ország a kihalásra, ki tud ma gyereket nemzeni, családi házat szerezni? Évente 10-20 ezerrel kevesebb gyerek születik erre a világra, de miért is szüljenek boldogtalanokat az anyák?... Lehet itt boldogulni? Nézd meg a nyugdíjakat! A Te és az én nyugdíjamnak a három-négyszeresét, kapja a felső tízezer... Ismét megjelent a három milliós koldus ebben az országban... Ezért verték oly pirosra a tenyerüket az a sok-sok mameluk, hogy csak a maga pecsenyéjét sütögethesse. Természetesen ez nem levéltéma, csak valahogyan úgy vagyok, mint a tavaszi rügyfakadás, kipattan néha egy-egy szikra. Magknkró1 is valamit. Édes anyuval élünk együtt, a két fiam külön laknak, öt unokánk van, az idén már kettő érik... Rajtuk látom és lemérve figyelem, mit kíván az élet tőlük..., itt senki nem ér rá, mindenki rohan, lázas tevékenység, eredmény pedig nulla. Érted ezt Jóska? Egyébként nyaranta Hévízre szoktunk lemenni, egy-két hétre, vannak ott rokonok és ott kapunk szállást, csak így lehetséges a nyaralásunk. Még megvan a Zastava kocsink, korábban sokat utazgattunk, délre-keletre és nyugatra de amióta ily drága a benzin, csak nagyon ritkán megyünk kocsival. Voltunk olaszban, jugóban, többször... Tátrában, lengyelben, Ausztriában, és főleg magyar honban, de mióta az életszínvonal a béka segge alá csúszott az igények is begörcsösödtek,. pedig most volna rá időnk. Általában még korrepetálgatok, főleg matek, irodalom és német... de ezzel is úgy vagyok, majd minden háztömbben van már egy korrepetáló valaki, itt Szombathelyen meg különösen sokan vannak, úgy hogy ilyen vén veteránnak már mind kisebb a léttere, ezen a pályán is, de ez ideig még bírtam, de már kezdek kifáradni, és úgy érzem véget kell neki vetni. Hát édes Jóskám azt hiszem nagyon is, kimerítően válaszoltam a leveledre, ugyan Te nem írtál semmit se a családról, stb. Ha esetleg egyszer felkerülnek a "Nagyfaluba", akkor szeretnék Veled találkozni, és valahol elbeszélgetni, ha lesz rá mód. Családodat nagy tisztelettel üdvözlöm, Te pedig vigyázz a létre, ha megérjük az 1990-et akkor rendezünk egy találkozót Pápán, de azt meg is kell érni. Máskor is szívesen olvasnám a leveledet, ha van rá energiád és életkedved. Sok-sok szeretettel csókol és ölel: Gyula Szombathely, 1988. február 19. | |
