Rövid Ági ballagási búcsúztatója 1987.

Kedves Igazgató Úr, Tanáraink, Szüleink és szeretett Osztálytársaim!

Az idő múlásával elérkeztünk a tanulmányi éveinknek harmadik félév végére, ünnepelni, emlékezni jöttünk össze, ahogyan ez már a múltban is volt.
Szalagavatási, ünnepi hangulat sugározza be a lelkünket, pirosítja arcunkat, hiszen a szalagavatás jelkép és egyben figyelmeztetni kíván, hogy még egy félév van hátra a vizsga befejezéséig, amikor a végbizonyítvánnyal a zsebünkben indulunk az élet munkaterére.
Jó most itt körülnézni, mily kedves, mosolygós élő koszorú vesz itt körül, itt vannak az édes szüleink, gondozóink, akik minden áldozatot meghoztak érettünk, hogy tanulmányainkat zavartalanul végezhessük. Ma nem könnyű szülőnek lenni, amikor a sok munkájukat pénzre kell váltani, hogy a mindennapi szükségeit biztosítani tudják. Ezért, ebben az ünnepélyes pillanatban a hála szavait rebegi: feléjük ajkam, úgy a magam nevében, valamint osztálytársaim nevében is.
Kedves Tanáraink, tudom sokszor vétettünk, hibáztunk, botladoztunk néha fájdalmat is okoztunk fiatalos szeleburdi magatartásunkkal, vagy esetleges lustaságunkkal, de úgy érzem a diák az diák marad mindenkor, pozitív és negatív gyurmából kiformálva. Elnézésüket és megbocsátásukat kérve, fiatalságból eredő csínytevésünk feledésére. Kérjük Önöket, álljanak mellénk továbbra is nagy szeretettel a hátralévő hónapokban is, mint amilyen nagy áldozatkészséggel vezettek neveltek bennünket az elmúlt három félévben. Az elvetett pedagógiai, szeretetüknek magvai termőtalajra találtak bennünk, csírába, majd szárba szökve jó termés lesz belőle. Legyen hálás köszönet érte.
Kedves Osztálytársaim!
Mindannyian tudjuk és érezzük ki mikor tett jót, vagy rosszat a munka asztalára, félre minden fiatalos meggondolatlanságot, legyen a hátralévő pár hónap a munkáé és a tanulásé, mindent bele, jó eredményt mutassunk fel a vizsgára. Nevetekben is ígérem, meg lesz, ám úgy legyen!
Legyen ez a nap ünnepnap életünk szakaszán, büszkén viseljük a feltűzött avató szalagot, de mire is figyelmeztet ez a szalag? Legyen munkánk eredményes, példás magatartással éljünk a társadalomnak minden posztján, közösségben, iskolában, családban, utcán, mert csak így lesz igazán érték, szimbólum számunkra.
Ehhez kívánok mindnyájunknak testi, lelki, szellemi példamutatást jó tanulást, eredményes és sikeres évzárást!

Úgy legyen !!!

Szombathely 1978



Rövid Ági búcsúztatja osztálytársait Szombathelyen
Gyors és gépíró szakon végzett tanulótársait


Kedves Gräz, Géza Hölgyek, Fiúk, Urak, Unokák!
Úgy hiszem nem maradt ki senki sem. Leveledet április 6-án megkaptam, nagy örömmel nézegettük nénéddel egyetemben a kedves unokát, nagymamájával egyetemben. Jó koszton van a kis unoka, mert bizony egy kicsit túltáplált, mint általában a magyarok. Aranyos és kedves mindhárom fénykép, a Graz is boldogan itatja a kis unokát. Nagyon jó erőben van nagymama, lesz most elfoglaltsága az unokák közt. Nagyon szépen köszönjük a fényképes beszámolót, elképzelem mennyi gond és kiadás volt ezen lakodalomkor is. De hála Isten bírjátok erővel, dollárral, hiszen minden szülő igyekezik gyermekének megadni a legtöbbet. Sok boldogságot kívánok az új házaspárnak és unokának, remélem, egyszer majd eljönnek nagyapjuk hazájába is. Itt borzalmas nagy volt a tél, leállt a forgalom, az utánpótlás, és még a mai napig sem jött meg a tavasz, habár a barackfa bontogatja a virágait, de bizony fáznak egy kicsit.
Sokat utazol Kínába, de szeretnék ilyenkor a zsebedbe bújni és onnan kinézegetni az új világba. Ha megjössz, akkor majd sokat mesélj erről a nagy utadról.
Megkaptam a nagy ajándékot, ellenben csak forintban fizették ki, de ez is jó.
Nénéd nagyon mérges volt rám, hogyan mertem kérni Tőled pénzt, pedig ugye Géza nem így volt. Majd ha megjössz, akkor tisztázzuk a kérdést. Nagyon köszönöm a nagy áldozatos küldeményedet, ha lehetséges, akkor talán majd még tudok érte valami szolgáltatást adni. Nálunk minden drágább lett, l0-20%-kal emelkedtek, az árak a forintot már kétszer értékelték le, jól járnak a külföldiek, akik hozzánk jönnek üdülni, nyaralni. Minden nyugdíjas kapott egy kis kiegészítést én pl. 40 Ft-ot havonta még egy liter bort se kapok érte. De ez van.
Boldogan olvastuk, hogy júniusban ismételten haza látogatsz.
Mielőtt megjönnél, szeretném az itteni helyzetet lefesteni, mert most az én nővérem / a Te édesanyád / között mosolyszünet van, de ő mindenképpen mossa a kezét, ártatlan a dolgokban, de keverni a szart azt tudja, mint ahogyan egész életében ezt csinálta. Örül, ha valahol valamit elkövethet, emlékszel Amerikában Nálatok sem tudott békében élni, el kellett mennie a Miklóshoz.
Na miről is van szó. Jött a Zsuzsi esküvője... Itt kezdődik a keverés....
Amikor az új vőlegény megjelent az Istvánéknál, leviziteltek a nővéremnél, János az új vőlegény körülnézett és érezte, hogy jó helyre kerül, van mit aprítani a tejbe. A nővérem azonnal kezdte a kapcsolatokat a "Hosszúval" a pesti bátyámmal a kapcsolatot felvenni, mindent elkövetett hogy az új vőlegény / a János/ leviziteljen a Janinál, hiszen van egy ház Budapesten Zuglóban, jó volna megszerezni a Zsuzsinak.... Ezek a főbb számítási lehetőségek, ez a realitás. De ugye ezt az én nővérem sohasem tálalta fel, csak szőtte a fonalat titokban...
1986. június havában megjelent a nővérem nálunk... és a következőket adja be nekünk: A Zsuzsi a Gézát kéri fel tanúnak az esküvőre, de mivel a Géza nem tud megjönni, a Janit fogja felkérni, mert a Zsuzsinak nagyon tetszik a Jani "fess, magas ember"...