Kosztoláncy Tibor a sógor 50 éves lett, 1984. /vers/

Kosztolánczi Tibor 50 éves lett 1984. január 21.

Ünnepi dísz lengi át a házad,
Hogy köszöntsük benned a fél évszázad,
Ötven év az ember életében nagy idő
Volt benne ötven tavasz, nyár, ősz és tél,
De az életben mindig győztél.
Két szép ékszert kovácsolt szerelmetek,
Akik sok örömet szereztek Nektek,
Elsimítják arcotok redőit,
Ez a csillogás szebb jövőre derít.
Ötven évgyűrűt font köréd az élet,
Gondotok évről évre kevesebb is lehet,
Hisz a sportban, ivásban edzed magad
Kebled, izmod, karod ettől dagad.
Most emeljük a poharunk egy koccintásra,
Csengjen össze dalban a pohár hangja,
Igyuk ki a föld drága ízes vérét,
Hogy így ünnepelhessük a másik ötven év végét.
- - - - - - - - - - - - -
Kedves Sógor!!!!

Tudod, hogy mekkora csapás ért ma?
Miért van ez a nagy lakoma?
Nézz körül e kedves nyájon,
Mosoly ül ki minden szájon.
Illik ilyenkor minden szépet, jót kívánni,
Aki ily jó erőben tudott 50 évet kibírni,
Mert az 50 év sok minden foglal magában,
Örömet, sikert, bút, bánatot akkumulál önmagában.
Mit is kívánhatnék 50. év alkonyában?
Legyen szebb még a második 50 év önmagában.
Kerüljön el Benneteket bánat, betegség, szegénység,
Legyen a második ötven évedben nagy bőség.
Emeljük a poharunk az ünnepeltre,
Igyunk nagyot az ő egészségére,
Élvezze a második ötven évnek minden percét, óráját,
Hogy így együtt ihassuk meg akkor is a borát.



Kosztolanáczi Tibor, a Sógor 50 éves születésének felköszöntésére 1984. jan. 21.

Hadd szólaljon meg a család krónikása,
Ki, röviden elmondja itt máma,
Miért is jött össze a rokonság a jó vacsorára.
Hogy mi ma itt vígadunk,
S oly szép számmal együtt vagyunk,
Te adtál rá okot Tiborunk,
Édes, kedves Sógorunk.
Ötven éve vagyon már annak,
Hogy a kéményre szállt a gólya,
Csőrében fehér gyolcsba takarva
Hozott a Színyei Merse utcába.
Volt nagy öröm az ősi házban,
/ Pumpával született egy pompás gyermek,
Nem fog a név kiveszni az utódlásban,
Oly szépen hangzó Kosztolánczi családban.
Ki tudja már, hogy a sok fiú névből
Miért pont Tibornak kereszteltek,
Hiszen a szentek nagy birodalmiban
Ilyen nevek nem is szerepelnek.
Igaz, nem is tetszett a név a gyermekdednek,
Rikácsolt, visított a név hallatára,
De mit törődve ezzel a keresztelő pap,
Szentelt vízzel jól meglocsolta, punktum, ilyen nevet kap.
Ahogy a palánta nődögél a jó melegházban,
Tiborka csakhamar kis diák lett az iskolában,
Csodálkoztak okosságán, bölcsességén,
Mindenki elámult az éles eszén.
Kisdiákból nagy diák lett Tiborkából,
Tibor lett már főleg az udvarlásban.
Habár bátortalan volt a szoknyák fodrában,
Szűzi ártatlanság volt a divat az akkori világban.
Tágult, bővült az ész tartománya,
Bizony felvételt is nyert a mérnökök karába,
Édes szüléd büszkén mondogatta,
Hogy a fiamból lett egyetemista.
Mindez ideig rendben is vóna,
De közben rádöbbent megtorpanva,
Lány is van a világon,
De hol van az én virágom?

Csakhamar hurokba került Tibor nyaka,
Mert felbukkant a láthatáron az édes Pannika,
Kéz a kézbe téve, szerelembe esve,
Indultak is a templomba esketésre.
Szegény Sógor néha felnéz az égre,
Ez lett a szerelem vége?...
Nem baj Sógor, amíg a lúd a ketrecen kívül van addig begágog,
Ha pedig már a ketrecbe került, akkor pedig kigágog.
Lett a szerelem magjából két szép palánta,
Szebbet, jobbat a szobrász sem mintázna,
Ha néha van is felhő a kopaszodó fejed felett,
Mindent helyre pattint édes Pannika vágó pillantása.
S most hogy a krónikám végére érek,
Megérted az ötödik ikszet,
Legyen erőd elérni a következő öt ikszben,
Ami talán ez ideig eloszlott a ködben.
Éljetek boldogan a kis és nagy család körében
Szüléd, rokonaid megbecsülésében,
S most hadd kívánjak nagyon-nagyon szépet...
Kösd fel magad... kösd fel magad.... kösd fel magadra vitézi
kardodat,...
Hogy meggebedj... hogy meggebedj... hogy meggebedjenek
ellenségeid...
Fejed borítsa kosz... fejed borítsa kosz.... fejed borítsa
koszorú füzér
Szakadjon rád az ég... szakadjon rád az ég... szakadjon rád
Az égnek minden ÁLDÁSA
ÁMEN……