|
|
|
|
Emlékezés az 1914-es időkre /vers/
Emlékezés az 1914-es időkre.. .
Mi hetven évesek....
Amikor e fényes napvilágra megszülettem,
Én voltam a harmadik a családban.
Szombathelyen laktunk,
Kisfaludy Sándor utcában.
Ilus, János testvéreim megelőztek a jövetelben,
Tan így, mint vakarcsot jobban is becsültek.
Apám a vasúton hordár, raktáros,
Paraszt fiúnak, ez az állás már volt rangos.
Ez időkre ugyan nem emlékszem
Hisz még pici volt az eszem,
Sokszor kellett lótva, futva vinni az orvoshoz,
Mert a tüdőgyulladásom miatt voltam lázas.
A sors változtatott lakhelyünkön,
Nagykanizsa lett a lakhelyi város.
De csakhamar felkapott bennünk a szél vihara,
Így kerültünk Vasvár 71-es őrházába.
Katonadaloktól lett hangos az utca,
Felvirágozott puskák, ágyúknak lett a tánca,
Világháború moraja dúlta fel Európa csendjét,
Meg is töltötték az elesett katonák temetőjét.
Már negyedszer lehulltak a falevelek,
Mégsem csendültek el a hadak,
Dobertótól-Isonzóig folyt a véres csata
Fogyott is ám az életet adók vértanúja.
Tizennyolcban elültek a golyók süvítése,
Elég volt az elesett hősök számának az emelése.
El is szórták a puskát szanaszét,
Lett belőle ócskavas hulladék.
Aki még, ép és munkaképes
Induljon meg a békés termelés.
Piros zászlók tűntek fel a házakon,
19-es május ülepedett le a szívekben
Gyilkos fegyvergyártás helyett,
Adjanak "munkát, kenyeret"
Nem sokáig él ez a kis munkásgyerek,
133 napot tudott csak fickándozni, kacagni,
Ismét a munkásnak kellett ezért lakolni.
Nincs nagyobb csapás a vesztesnél,
Le is faragták hazánknak majd a felét,
Az elbukottnak nincs joga, szava,
Csak ágaskodik benne a jajnak jaja...
Ekkor mentem hamarosan polgári iskolába,
Kis petrol lámpánál tanulgattam.
Mi is maradhat egy prolinak öröksége?
Mint észbeli tőkéjének gyümölcse.
Narancs, füge, datolya, mogyoró....
Ismeretlen volt e gyermeki ennivaló,
De mivel nem is ismertük e étkeket
Nem is zavarta gyermeki éveinket.
Hamar eltelt egy évtized,
Ekkor írtak már 1930-at
Kezdődött egy falusi tanítói élet,
Mennyi emlék juj! és jaj! halmozódik beléd.
Szombathely, 1980.
Czeglédy Gyula
| |
|