 |
    |
 |
Lakatos Gyula osztálytársunkra emlékszem vissza /vers/ Lakatos Gyula osztálytársam Emlékére! Szül.: 1910. Kolozsvár Osztálytársak törzsökös fájáról a halál Ismét leszakított egyet a kegyetlen végzet, Kaszál a " Nagyúr " jobbra balra, Kegyetlenül ritkítja sorainkat. Pedig sok vihart állt ki Gyula törzse, Tépdesték az életnek viharos ereje, De mindig tudta és érezte Gyula, Hogy gomolyfelhők felett kék ég ragyog. Megdöbbenve, könnyes szemmel olvastam A gyászos rövid életrajzot, Született, dolgozott és meghalt, Örökségül bút, bánatot, könnyeket hagyott. Ekkor vettem a kezembe ismét az osztálytablót, Előttem egy ifjúgárda sereg, S íme most jelképesen, remegve A tizenhetedik keresztet tűzdelem. Mennyi szépség, büszkeség, öntudat, munkavágy Sugárzik le a tablón látható osztálytársakról, Ki hitte volna, hogy ezt a szép ballagást Ily hamar követi majd a könnyes gyász. Kedves Nyanya, Gyermekek, Unokák! Mi már érezzük az élet könnyes múlását, Tavaszra jön a nyár, majd az ősz, Egy szemfedél alatt nyugszik hetvenhárom év. Tizenheten már örök álmot álmodják, Legyen szép az örök álmodozás, Mi pedig ígérjük: Nem haltatok meg, mert amíg egy is él közülünk... Szívünkben addig éltek velünk!!! Tudom és érzem nagy a veszteség Édes Nyanya főleg Neked! De Gyula él, nem halt meg Hisz megifjodva sugárzó arccal, Él az utódokban, drága unokákban, tovább. | |
