Levelek

Kedves Csepregi Család!

Utólag úgy tűnik, nagyon hamar lepergett a homokóráján hetvennyolcas év is, hiszen mire a levelemet olvassátok, biz nem sok marad el belőle már, ahogyan, és amilyen gyorsak a posták ebben a nagy forgalomban. Leperegtek a levelek is fáról, kopárabb lett a természet, amit rárakott a kikelet, a nyár azt most mind visszalopja tőlünk a természet rendje és mi marad hátra?, fagy, hó, hideg.
Így már utólag már látjuk összegezve mit is tartogatott ez év számunkra, hiszen már csak egy hónap van majd hátra, igaz talán a legtöbb hónapból ez a legdúsabb örömökben, meglepetésekben, a sok-sok ünnepkörnek a hagyományai alapján. A városi kirakatok már előre mutatnak a Mikulásra, karácsonyra, szilveszterre és még egyéb aprócska szokásokra, amik oly kedvessé teszik a felnőttek, főleg a gyermekek napjait.
Most röviden igyekszem összeszedni azokat az emlékeket, amik ebben az évben, ha voltak, hat mi is volt, ami jó, vagy rossz volt. Kiemelkedő esemény talán csak egy volt, amikor Olaszországba mentünk Velencén át, a tengerre, na és nem mindennapi esemény az ember életében, hiszen nem is olyan olcsó mulatság egy ilyen kiruccanás. Hogy mennyi erkölcsi és gazdasági többletet szerez az ember, csak így utána bontakozik ki, hiszen egy jó ebéd megemésztéséhez is több időre van szükség, hát akkor ekkora élménynek a kiértékelése hosszabb folyamat, hiszen oly sokszor visszatérnek ezek az emlékek, főleg ha azokkal találkozunk, akik már szintén átélték ennek az útnak minden szépségét, de terhét is.
Vonattal mentünk erre az útra, mondván talán kényelmesebb lesz, nem kell a vezetéssel állandóan törődni, na meg aztán az olasz forgalomról nagyon vegyes hírek érkeztek előzetesen, azért döntöttünk vonat mellett. Volt is benne valami, hiszen az első éjszakát hálófülkében édes, álmok mellett töltöttük, így már pihenten érkeztünk majd Velencébe. Nem akarok most útleírást csinálni, ezt már nálamnál okosabbak megírták, de tény az, hogy bizony egy ilyen útban rengeteg az élmény, talán sok is egyszerre. Csodálatos a tenger a maga játszadozó, rakoncátlan hullámaival, színeivel. Mindennap tudtunk fürdeni, a penziónkhoz közel volt a fürdőhely. Az olasz kosztot nagyon élveztem, azt lehet mondani szerettem, változatos és nagyon ízletes.
Irtunk is egy kártyát, megkaptátok Itáliából? Utólag meg kell állapítani nem volt o1yan veszélyes a forgalom, mentem már hasonló forgalomban. Részünkről tán vége is a nagy fontosságú élménynek, máshol nem voltunk, azaz nagyobb utat nem tettünk meg.
Anyu volt üdülni kettő hétre Debrecenbe, majd Katiéknál volt Pesten. Magam mind kevesebbet mozgok, nem szívesen mozdulok ki hosszabb útra. Komáék, Vilmosék is voltak nálunk a nyáron, amíg mi olaszban jártunk, addig ők nyaraltak nálunk, etették az állatokat. Nekünk is jó volt, de ők zavartalanul tölthették el az idejüket.
Anyu a jelenben napi négy órás, de kötetlen időben dolgozik az üzem felé, betegellenőri minősítésben. Nagyon szereti a munkakörét, egymaga a beosztott és a főnök.
Magam részéről korrepetálással töltöm el a délutánokat, ami mégis ad egy kis visszaemlékezést az iskolára.
Ha majd 79-ben eljöttök, akkor úgyis visszatérünk ezekre a napokra.
Körülöttünk már gyermekeinkben és unokáinkban zajlik az élet. Endréék, mindig nagy szeretettel emlékeznek meg Rólatok, nagyon sajnálják, hogy a küldött könyveket nem kaptátok meg. Van ez így néha, a nagy nemzetközi barátságba úgy látszik ez nem fér bele.
A nagyobbik lányka, a Katika harmadikas már, a Zsuzsika meg a következő évben lesz elsős. Katika az uszodában nagyon szép eredményeket ért el, így többször megy úszóversenyekre, hasonló korúakkal. Nagyon kedves családi harmóniában élnek.
Attilánál már három fiúgyermek van, ott is a nagyobbik harmadikas már. Sokat dolgozik, tanít, korrepetál közép és felső szinten, ami nagyon elfogyassza az idejét. Lada kocsijukkal néha nagyobb útra is vállalkoznak.
Na már így be is zárult a kör, ennyit mogyoróhéjban mindenkiről. Tán még pár szót Viliékről. A jelenben nem valami jó újság van náluk, a Katika húgát nem rég operálták, nehezen akar talpra állni, Kati a teljes ápoló, náluk is gondozza, a Koma, pedig aludni a húga lakására megy, így éjszakánként ismét legény lett. A kis kocsink még megvan, most vizsgázott ismét három évre le. Sokba került a gondozása, bizony a legközelebbi műszaki vizsgát már tán nem nekem kell letetni vele, el kell adni, hiszen a legény is hamarosan hetvenkedik már.
Megkaptuk a névnapi lapot Tőletek, nagyon köszönjük, milyen kedvesek vagytok, sohasem feledkeztek meg rólunk, oly távolról sem. Bizony mi ezért magrovást is kaphatunk, mert mi ebben nagyon nagy lemaradást tanúsítunk. Várjuk a hosszabb beszámolót, hiszen nagyon érdekel kislányotoknak a sorsa, hogy tanul, milyen pályára igyekeznek. Remélem hamarosan kapunk róluk is híreket..
A nagymama még tud segíteni a házkörül? Mert az még nagy érték egy otthonban. Domonkosról is pár szót majd hallunk a levélben? Juci Te meg, mint a család mozgatórugója igyekszel mindenkinek a kedvében járni, hiszen ekkora család már adhat egy édesanyának sok gondot, a napi problémák megoldásában. Várom soraitokat.
Mielőtt kivenném a levelet gépből, azelőtt a szent ünnepek közeledtével kívánunk igen boldog karácsonyi ünnepeket, töltse be a karácsony estét a karácsonyi dalok édes muzsikája.
Az újesztendőre meg csak annyit, ugye a tervben bent van, hogy eljöttök ismételten hozzánk, amire feltétlen számítunk.
Sok-sok puszi mindenkinek, Szombathely, 1978. november 24.



Szabó Nándor osztálytársam volt

Kedves Károly!


Az ünnepélyes alkalommal igyekszem a régi adósságunkat törleszteni, de mindenekelőtt, névnapod alkalmával nagyon sok boldogságot, élet-erőt kívánunk Neked, s egyben nagy megelégedésben édes életbordáddal egyetemben, ismeretlenül őt is nagy tisztelettel üdvözöljük, Reméljük, hogy jól szolgál az egészséged és főleg nótás kedved, és egy ilyen családi ünnep alkalmával még nótázgatsz is a legjavából. Dalolj is sokat, a dal a lélek virága, és tudod mi a jóság?, a lelek virága.
Nagyon szépen köszönjük azt a lapot, amiben megírtad, hogy új életet kezdesz feleségeddel egyetemben. Ennek mi nagyon örültünk és már szinte várható következménye volt Marika magatartása miatt is. Marikával azóta sem találkoztunk, Erzsi egyszer kereste nem találta otthonában és állítólag ő is volt nálunk, de akkor meg mi nem voltunk találhatók. Így a fonal megszakadt, semmi retye-rutya..., csak néha egy-egy hír száll felénk. Stiberékhez Erzsi eljár, mert jó boruk van, és abból hoz néha pár litert, de Stiberné, a Marika nem szól egy árva szót sem, nem is hozza elő anyjának a tettét, azaz, hogy Te új utat választottál, hagytad a régit, a fellengzős magatartást, ők nem mondanak semmit, ha mi kérdezzük mégis az Anyuka? Köszönöm jól van... Semmi folytatás a beszélgetésnek. Így mi sem tudunk semmit az özvegyről, annyit tudunk, hogy a lába nagyon fájt, de hogy meggyógyult e, vagy mi van vele? Homály az egész. Na erről talán ennyit, de már vártuk Tőled a császármetszést, mert a volt magatartására csak ez lehetett a válasz.
Rólunk is valamit. Hála Isten Erzsivel a napokat éljük a maga megszokottságával. Gyerekeink, unokáink kopogtatnak többször nálunk, majd egy-egy kedves ismerős barát együttlétében töltünk el szép órákat. A tavasz folyamán kettő hétig NSZK-ban éltem, ismeretlen jó barátok hívtak meg, ingyen és bérmentve. Sok kedves élménnyel jöttem haza. Más világ, más élet. A nyáron Erzsi a Balatonban én meg a Hévízben találtuk meg örömünket. Így aztán elmondhatjuk: elmúlt a tavasz, a nyár is, itt van az ősz újra. Reméljük, hogy még jöttök Szombathelyre és akkor meglátogattok bennünket. Ígérjük, ha netán Monor felé vezet utunk, nagy szeretettel keresünk fel Benneteket kedves meleg otthonotokban.
Ismételten sok-sok boldogságot kettesben, találjátok meg egymásban a családi örömet, legyetek egymás támaszai idős napjaitokban. Csengjen össze a pohár, köszöntünk névnapod alkalmával kedves Karcsikánk. Mindkettőtöket sok-sok szeretettel csókolunk.
Szombathely, 1987. november 2. Erzsi és Gyula



Kedves Ilonka és Nándor!

A fagyos rideg télnek fagyasztó lehelete mind jobban vesztette kegyetlen erejét, majd a március enyhébb napsugaras, derültebb napjai ragyogtak felénk. Elküldte az erdők tavaszt hirdető, fehér, bóbitás kis hírnökét, itt a tavasz, ébredjetek fel téli álmotokból dermedt lények-állatok. E kis hóvirág harangozó szíve integetett felém is, hogy írjak, válaszoljak az Ilonka részletes, kedves, sok-sok meglepetéstől gazdag levelére, amelyben oly vegyesen köröződött a jó és a rossz, kellemes és a kellemetlen. Nincsen öröm üröm nélkül, nincsen fény árnyék nélkül, csak Lézer elvtárs tolt ki velünk, adott fényt, árnyék nélkül.
Igazán úgy véljük, a Ti sorsotok könyvelésének is maradt követel oldalán sok-sok meglepetés, aminek a kiegyensúlyozására nagy lelkierő kell, de úgy vélem van is, és ez a jó.
Most pedig, amikor már integetnek a fák nyeső olló felé, hívják a Nándort a zöldségek magvai, kérik a helyüket a földbe, megkezdődik az élet körforgása, kezdődik a kertben való munka, "Áss, vess, arass".., s ki veszi észre hogy ismét egy új naptár fityeg az íróasztalon, 1979-es évre. A nagy üdülőtök bőven engedi magát cirógatni meszelővel, kapával, ásóval, gereblyével, örökké adósa az ember, a tulaj, mekkora földi paradicsomnak. "Arcod verejtékivel teszed villádat szebbé, hogy úgy magad, mint a nyaralók elismerését kiérdemeljed!"...
Sok gond, fáradozás egy fészek karbantartása, sohasem befejezett amíg élsz, mert ha a gyerekek ki is szálltak a fészekből, unokák csiripelik körül a nagymamát és nagypapit. Állandóan stafétában vagyunk a munkában, s ki ekkor, ki akkor lop ki ebből a körből, mondván rövid volt ez az élet, de tán, elég is volt, ne tovább, s a lángot vigye tovább aki még bírja, akinek még nem fogyott ki az életet éltető olaja. Igen, Nálatok is fodros lett a Balaton tükre, jegének most a nádpince az őre. Csodás, szép tájatoknak mind több lesz a csodálója bámulója, ha megindul a turizmusoknak a csoportja. A téli csendet felveri a nádasok lakóinak a rikácsolása, násztáncot járva ügyelnek egymásra, majd a vitorlák tarka-barkasága, siklása teszi érdekessé az üdülők számára.
Élet indul a tetszhalottnak volt üdülőkben, és ki veszi észre, hogy tavaly óta kik mentek ki a temetőbe. Meghívástoknak nagyon örülünk, élni is fogunk vele, reméljük oda is érünk, elhessegessük a jelen fájdalmát, visszacsaljuk szívünk ifjúságát, nótát is rakunk beléje, hogy elmúlt időt ne vegyük észre.
Meghányjuk, vetjük a gyerekek, unokák sorsát, sorra vesszük az elmúlt idők korát, ami szép bennük annak örvendezünk, ami esetleg nem tetszik valami, legyen vigaszunk, mi sem voltunk mindig "primőr áruk".
Örüljünk szerencséjüknek, bánkódjunk balsikereiknek, ne legyen autótörésük, Béla művészete ragyogja be a családi fészkeket, gyönyörködtesse a dolgozók szemét lelkét, és mettől többen fogyasszák Béla gyönyörű képét.
Reméljük mi is láthatunk majd belőlük néhányat... azt nem merem mondani hogy mi is fogyasztói leszünk a művészeti alkotásnak. Mi csak nézünk, de a művészek látnak, rakja a színeket, fessen a szomorú világnak.
Nándinak ajánlok egy kis féket, vagy egy kis éket, nem kell túlfeszíteni a húrt, csak mindig annyira, hogy szinkronban harmonizálja a családi, társadalmi, üzemi életnek feladatait.
Utazásaihoz csak gratulálni tudunk, élményeivel telítettebb lesz, Miklós, lelje örömét, boldogságban hisz ez a földnek legnagyobb ajándéka, látni, menni, utazni...
Örüljünk sikerüknek, szerencséjüknek, hisz mi már megtettük amit tehettünk, ami hátra van még, jó hogy rejtély előttünk. Nyári tervünk programja, feltétlen B. Mária, tán nem lesz csukott ajtó, nem rejteget valamit a nyári hó, s akkor kitárjuk szívünk, lelkünk ajtaját, hogy elcsevegjünk egymás ügyes bajos dolgát, öröm is vegyüljön a látogatásba, ne kerüljön tervünk dugába.
Remélem a fürdő kivett minden csúzt, reumát, s kaptatok sok energiát, s kitart amíg a nyár ismét be nem zárja kapuit.
Csendben éldegélünk, őröljük a nap gondjait, s néha-néha hangosabb a kis házunk, ilyenkor egy-egy vendég, barát, gyermek, unoka veri fel annak nyugalmát.
De úgy vélem mindebből kevesebb kell mint valaha, mert a mi máskor reggelig is kevés volt, már éjfélre is éppen elég, de mégis fűszer az életnek, a szív megifjodik, ha egy-egy nóta felhangzik
Ismétlem köszönjük a hosszú beszámolót, ez az év is hoz sok jót, derűt, napfényt, és ha bekopog a nyár, ekkor megyünk hozzátok. Ezt úgyis jelezzük jó előre, nem szánjuk meglepetésre.
S ha nyári utunk visz arra, legyen a Nándornak sok jó bora. Leöntjük az útnak porát, öntögeti az ember a torkát. Nem fél, hogy sokat iszunk, mert csak akkor a Nándor bora, ha lesz hozzá humora.
Tudom, nyáron nem szíves a vendég, ekkor itt mindenki fizető vendég. Fizetni fogunk mi is sokat, hisz dalolunk nagyokat, többet ér egy nagy kacagás, mint a fájdalmas sírás-rívás. Egyik se kerül pénzbe, ezért ne ess előre már kétségbe.
Elmúltak a báli napok, már csak híre kavarog. Perdült a sok szoknya dőre, míg ki nem pirult hamvas bőre. Menjen táncba aki akart, minket az öregség nagyon vakart, így csak fiaink, menyeink dőltek táncba, nekik még nem fáj a lába. Kell nekik még a "Bit" zagyvasága.
Meleg otthon, családi fészek, ennél többet nem kívánok. Reméljük Sándor, József, Benedek meghozzák a meleget és megnyugszanak az idegek.
Igyekszem röviden összeállítani mondókáimat, habár nem olyan szép mint egy festmény, tákolmány csak, de mindenki csak azt adhatja amije van. Nekem ennyire jutott csak, ha untattalak volna benneteket soraimmal úgy ne vegyétek zaklatásnak.
Előre is örülök majd a nyári találkozás előtti beszámolótoknak, zavarni nem akarunk benneteket, majd megírjátok őszintén, hogy mikorra jó nektek, mert ha megyünk legalább egy-két éjszakára megyünk, majd onnan Fonyódra lőjük magunkat, és tovább...
A nyáron szoktam menni SZOT üdültetőbe, most is beütemeztem magamat június közepétől, július derekáig, majd az idő mondja meg nálatok is hogyan alakul ki családi és nyaralók rajzása. Mi mehetünk később is amikor csendesebb napok várnak rátok.
Sok-sok szeretettel csókolunk Benneteket, csókoljuk a fiaitokat, menyeiteket, unokáitokat.
Szombathely, 1979. március 12.
Sokszor csókol Benneteket:
Czeglédyék




Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gyula u.15.
9700
Kedves Ilonka!


Nem, nem akarom elhinni a hírt, nem létezik, hogy engem ne értesítsetek a történtekről, ugye nem igaz a hír... Nekem Bagoly Kálmán jelezte egy lapon, hogy Nándor.... Igaz lehet ez?
Mivel érdemeltem ki, hogy nem tudattátok a történteket, elmentem volna a végső búcsúra, Isten hozzád-ra... Kb. kettő éve voltunk Nálatok, igaz, hogy Nándor nem nézett ki valami nagy és erős díjbirkózónak, de nem is panaszkodott esetleges bajáról. Kikísért az állomásra, nagy szeretettel öleltük meg egymást, és ez lett volna az utolsó viszontlátás? Tényleg igaz a hír? Miért nem írtál legalább egy sort is ez ideig, miért érdemeltem ki ezt a mellőzést, amikor én a Nándort igazán mindenkor nagy szeretetben tartottam és az osztálytársak közül legjobban a szívemhez nőtt. Nem is tudom folytatni a levelet, mert elszorul a szívem, rövidzárlatot kapott az agyam. Nagyon kérlek, ha teheted és van hozzá erőd, akkor pár sorban írd le a valóságot, időt, mikor és hogyan, nem volt parti cédula?
Nagyon várom sorokat!
Egyébként most kaptam Insbruckból is parti cédulát. Tudjátok, hogy Szabó Imre osztálytársunk ott élt, meghalt. Idegen föld lett a nyughelye. Ide nem tudtam elmenni.
Magdinkról csak annyit, hála Isten jót vagyunk, Erzsi vérnyomása ingadozik. Ne késlekedj a híradással.
Szombathely, 1988. április 25.
Kézcsókkal és szeretettel csókol:
Gyuszi




Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gyula u.15. 9700
Kedves Béla


Megrendülve olvastuk a gyászjelentést, itt hagyott minket, igazi édesanyai szív szűnt meg dobogni. Hiába keressük őt, sehol nincsen a világon, akárki megszülethetik, csak ő nem, többé soha, nem kelti fel se könny, se vegyszer, hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Igen a halál kegyetlen. Felül kell emelkedni az embernek, tudni kell a keresztek közt is mosolyogva járni. Istenben bízva a Te akaratod legyen az enyém is. Szent végzéseidben megnyugodjam én is, Te legyél a célom, hitem és reményem. Kereszted tövében leljem menedékem. Ezeknek a gondolatoknak alapján igyekezzünk megnyugodni, Istenem nem félek.
A legutolsó találkozásunkkor még édesapád is élt, de voltak már panaszai. Végtelenül bántott, hogy nem értesíttettek a haláláról, temetéséről, mert bizony ott lettem volna. Az osztálytársak közül édesapád nőtt a szívemhez legjobban, mert kiváló tanuló lévén, mindig fekete betűs volt az évi értesítőben, és ezt a nagy tudását vélem mindig megosztotta, mindenben és mindenkor ő volt a korrepetálóm, baráti támaszom. Nagyon fájlaltam, hogy a végső búcsút nem tudtam leróni, földi maradványai előtt. Édesapád is vallotta Mécs L. sorait: "Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a Föld." Ha nem is volt fényes csillag az égen, legalább kis mécses volt falujában, körzetében, iskolájában. Nagyon hiányzik egy ilyen kedves osztálytárs, jó barát.
Az ember visszatér a porba, a hü szívektől elszakad, örök válás, búcsú a sorsa, mind elmúlik az ég alatt.
Ha majd a sebek nem lesznek olyan sajgók, nagyon boldog volnék, ha levélben beszámolnál édesanyád utolsó hónapok és napok történetéről. Szerető lelek volt, igen örült amikor meglátogattuk Balatonmárián. Édesanya örökre pótolhatatlan vesztesség.
Mily magányos lény az ember, egyedül bukkan fel a végtelenségből erre a világra, egyedül örül, szenved, tépelődik, végül pedig, egyedül indul utolsó útjára, hogy felkutassa a nagy titkot az árnyak birodalmában.
Mindkettőjüknek legyen könnyű a sok vértől áztatott szent magyar föld, aludjanak, szépeket álmodjanak!!!
Szombathely, 1989. január 28.
Szeretettel csókol Benneteket:
Erzsi néni és Gyuszi bácsi