Prológus

Dum spiro, spero: amíg élek
remélek.
Dulce et decorum...
„De halni is szép.”


A szóbeszéd az elhangzik, elhal, de az írás túléli az embert.
Amikorra nyolcadik kötetemet igyekeztem összeállítani, egy gyermekkori élményre emlékszem vissza, szinte ugyanazt teszem most is, innen is, onnan is szedegetem egy csokorba össze a megírt irományaimat, mint amikor gyermekkorban összeszedtük a búzatarlón az elhullott búzakalászokat.
Ugyanis, amikor megtörtént már az aratás, a kévék kepékbe rakodtak, majd a nagy gereblye összeszedte a még itt-ott elejtett búzafejeket, azután már szabadott a tarlóra kimenni és tovább összegyűjteni a talált kalászokat. Mily öröm volt, amikor már egy marékra valót tudtunk a markunkban tartani, átkötöttük egy szalmaszállal és folytatódott a további gyűjtögetés, emlékszem az első világháború alatti és későbbi évekre, amikor nem volt semmiből sem bőség, de nagy volt a szükség, nem jutott vajas kenyér a kezünkbe, szerényen éltünk, nem jelentkeztek zaklató igények, a szegénység mellett mégis tudtunk kacagni, nevetni, vidáman játszani.
Hogyan is tudnánk besegíteni a gazdaságba? Hiszen tyúkok futkároztak az udvarban... gyerünk búzakalászt szedni...
Aranysárga búzafejek életet jelentettek a tyúkoknak, a tyúkok pedig meghálálták szorgalmunkat szép tojásokkal. Örömteljes látvány volt nézni, amikor az udvaron elszórtam a szép búzafejeket, repdesve futottak a tyúkok, hogy mielőbb a begyükbe temethessék a szép aranysárga búzaszemeket. Valahogyan így vagyok ezzel a kötettel is, az utóbbi időkben megírt élményeket, szedtem össze egy kötetbe. Van köztük próza, politika, vers, levelek sokasága, némi képet ad arról, hogy mi is foglalkoztatott szabad időmben. Talán a legszomorúbb iratok a halálról szólnak, igen minden elmúlik egyszer, nincs örök a földön, nemzedékek váltogatják egymást.
Címül: ...ugart szántok címet adtam, tán azért, mivel az ugar is lehet kulturált föld, ha egyszer azt megművelik, magam is sok-sok élet ugarát vettem alapul, mert ha én is elfelejteném, örökre ugar maradna a témáknak sokasága. Azzal a szent hittel hagyom az utókorra, hogy tán majd valaki talál benne olyan értéket, amivel csak itt találkozhatott. Mindezt tettem 1990. ápr. 8. országgyűlési képviselők választási napján, a magam nyolcvan évével. Egy óhajom van, az idén leszek jogosult a gyémánt diplomára, és ezzel búcsúznék el az emlekeimtől.