Nebuló-bú

Vas Népe 1994. november 17.

Harmadik hónapjába lepett az iskolai tanév. A szülők – túl a tankönyv-, esetleg egyenruhabeszerzés izgalmain – úgy érezhetik: végre lazíthatnak egy kicsit. Ám az újdonsült nebuló egyik nap azzal jön haza: ő nem megy többé iskolába, mert nem érzi ott jól magát.
A szülő persze nem enged a kérésnek, erőnek erejével elcipeli a bömbölő gyermeket az iskolába, abba a reményben, hogy „majd csak megszokja”. A rakoncátlan csemetének azonban esze ágában sincs „megszokni”. Múlnak a hetek, az iskolából is mind több panasz érkezik, s a szülő érzi: valami nincs rendjén.
A Vas Megyei Pedagógiai Intézet munkatársait arról kérdeztem: mit tehet ilyenkor a szülő, s milyen következményekkel járhatnak a nem megfelelően kezelt beilleszkedési zavarok.
– Az említett problémák alapvetően két okra vezethetők vissza: öröklött tényezők, illetve zaklatott családi háttér. A problémák egy jelentős hányada már egész kicsi korban jelentkezik – mondja Tóth Lászlóné.
– A dyslexia, a dysgrafia, a dyscalculia viszont csak iskolában okoz gondokat, amikor a gyerek nem tud lépést tartami társaival – veszi át a szót Huszár Tamásné. – Ez persze nem jelenti azt, hogy megfelelő szűréssel nem előzhető meg kialakulásuk. A megkésett beszédfejlődésű gyermekeknél – akik csak három év felett kezdenek el beszélni – nagyon valószínű a dyslexia kialakulása.
– Sajnos a pedagógusok is későn fedezik fel, hogy a gyermek dyslexiában szenved. Ennek részben az az oka, hogy sokszor egy vezető tünet elfedi a valós okot – folytatja a gondolatsort Polgár Tiborné.
– Mit jelent a vezető tünet?
– A közelmúltban volt egy esetünk: egy kisfiú nem volt hajlandó az iskolai órán dolgozni. Kiderült, hogy nagyon súlyos dyslexiája van, s nem rosszaságból nem működött együtt a tanárral, hanem azért, mert úgy érezte: képtelen megcsinálni, amire kérik.
– A pedagógus legtöbbször a magatartási problémák miatt figyel fel ezekre a gyerekekre: elkönyveli, hogy buták, neveletlenek, s nem hiszi el, hogy a szülő foglalkozik vele – kapcsolódik be a beszélgetésbe Hégerné Kiss Zsuzsanna.
– Nagyon sokszor gyermekorvosok küldik ide a gyermeket, pszichoszomatikus tünetekkel: olyan betegségeket jelez, amelyeknek semmi szervi alapja nincsen – mondja Tóth Lászlóné.
– A megnövekedett követelményrendszer nem okozhatja azt, hogy ilyen sok a szorongó gyermek?
– De igen. Sok iskolában, a legjobb szándékkal, minél több tudást próbálnak betölteni a gyerek fejébe. Ez a gyengébbeket szorongóvá teszi. A legtöbb iskola nem felzárkóztatással, hanem tehetséggondozással foglalkozik, mert ezzel nő a presztízse. És még valami. Mostanában egyre több iskolában bevett gyakorlat, hogy már harmadik osztályban minden tárgyat más tanít. Pedig a személyes kötődés minden gyermek számára nagyon fontos.
– Meddig kell felszínre kerülni a különböző olvasási zavaroknak?
– Amennyiben az óvodában meg nem fedezték fel, ideális esetben november végére, december elejére. A probléma csak az, hogy hiába fedezik fel a pedagógusok a gondokat, valójában nincsen megoldás. Az általános iskolai pedagógusokat nem készítik fel, a megyében nincsen megfelelő számú szakember. Javasoltuk, hogy az iskolákban indítsanak egy olyan osztályt, ahol a régi, jól bevált szótagoló olvasással tanítanák azokat, akik a másik módszerrel képtelenek lennének megtanulni.
– Ha a régi módszerrel jobban elsajátítható az olvasás, miért használják az iskolák többségében a szóképes módszert?
– Mert divat – csattan fel Hégerné Kiss Zsuzsanna. – A magyar nyelvhez jól csak az analízis-szintézis elvére épülő toldalékoló módszer alkalmazható.
– Ezért van az – folytatja Polgár Tiborné –, hogy a kisegítő iskolában a leggyengébbek is megtanulnak olvasni, míg az elit iskolákban a jók sem tökéletesen. Pedig ők nem dyslexiások. Általában 2-3 százalék lehetne dyslexiás, nálunk azonban 10 százalék körül mozog ez az arány. Ma már sajnos csak a negyven feletti tanárok ismerik a régi módszert.
– A gyermekek hány százaléka szenved valamiféle beilleszkedési zavarban?
– Ezt nagyon nehéz felbecsülni. Ha azt veszem, hogy a válások is előidézhetik – s nálunk a válások többsége a gyermek hétéves korára esik – nagyon nagy szám jön ki. Riasztóan nagy számról van szó.
– S hány gyerekkel tudnak foglalkozni?
– Rendkívül kevéssel.
Kiss Veronika

Lezüllesztették a pedagógusi tekintélyt is a köztudatban... tekintélyt, tiszteletet mivel érdemelte ki? Azzal hogy a párt hű ministránsa volt tudta, hogy mikor kell vizet vagy bort önteni a kancsóba, és főleg mikor kell meggörnyedve meghajolni a nagyok előtt... és kik voltak ezek a nagyok: Tudják e a mai pedagógusok, hogy kb. 1952-53 táján a megyei ped. vezető, egy suszterból lett nagy elvtárs, aki tudta mit kell csinálni egy megyében dolgozó pedagógusoknak. Ismertem őt, beszéltem is vele /Kotyman nevezetű elvtárs volt/ ha jól emlékszem, jó indulatú elvtárs volt... de ő maga is érezte hogy ezt a pozíciót nem tudja betölteni, zátonyra viszi a pedagógiát és annak pedagógusait...
Képzeljék el: holnap én bemegyek a sebészeti bonctani műtőbe... beöltözök steril ruhába és odamegyek a megoperálandóhoz, aki már csupaszon várja a késeket, ollókat... Juj! Juj!!.. Mi lesz?

1995. JÚNIUS 12. HÉTFŐ
Házaspár a Sorok mentéről


Mindig szívből dolgoztak

Virág és virág mindenütt. Karcsú fonott kosárban, hatalmas csokrok vázákban a szekrény előtt, az asztalon, a parkettán. Mozdulni alig lehet tőlük a tömbház szép szobájában. Sokon szalag, rajtuk írás: hálából, köszönettel, szeretettel… A Szombathelyen élő, régóta nyugdíjas pedagógust, a 80 esztendős Farkas Kálmánt és feleségét öt Sorok patak menti falu ünnepelte áprilisban.
– Nem volt könnyű életünk, de most is azt tudom üzenni a fiatalabbaknak: ne csak a pénzért dolgozzanak, hanem mindig önzetlenül, szívből is, fogalmazza meg a feleség, Márta néni, s közben megmutat egy fényképet. A háború alatt készült, akkor, amikor már közel volt a front a mai Sorkifaludhoz, az egykori Szentléránthoz. A menyasszony kezében a kertek alján szedett ibolyacsokor, ruhája egyszerű, férjén katonazubbony. Háborús esküvő.
– Nem volt újdonság, hogy összevont osztályokat tanítottam, 68 gyereket is egyszerre – emlékezik Kálmán bácsi. – Mégis akkor tudtam a legtöbb gyereket középiskolába küldeni Szombathelyre. Meg kellett állniuk a helyüket, mert az igazgató minden negyedévben véleményt adott róluk, s szégyelltem volna magamat, ha rossz hírt kapok felőlük.
Ilyen általános iskolából kerültek ki olyan diákok, akikből később orvos, pap, katonai attasé, meg nagykövet is lett Olaszországban. Név szerint Gaál Jenő missziós házfőnökről hallok, aki öt nyelven beszél, és a Völgyi gyerekekről, akik közül kettő orvos lett. Kálmán bácsi és Márta néni sokakat őriz az emlékezetében, és róluk is sokan megemlékeznek. Minden pedagógusnapra számos tanítványtól kapnak köszönő, üdvözlő sorokat.
Próbálom megfejteni, mi lehet a mély kötődés oka.
Az egyik mindenképpen az: Kálmán bácsi több volt, mint egy falusi oktató. Márta nénivel együtt nagyon elénk kulturális pezsgést vittek a falu, a gyerekek életébe. Az általuk vezetett színjátszó kör szinte minden díjat elnyert. Amelyik járási versenyen megjelentek, a többiek tudták, övék az elsőség. Azon kívül Kálmán bácsi több éves pedagógusi tapasztalata volt, hogy a közepes tanulókról sem szabad lemondani, hiszen köztük sok az igyekvő, az érvényesülésért harcolni képes, később sikeressé váló gyerek. Mindig, minden helyzetben igazságosságra törekedett. Emiatt tisztelet övezte, ezt érezték a földek megművelésébe, az állatok tartása körüli kemény munkákba korán bevont gyerkőcök.
Az iskolák összevonása idején, 1964-ben költözött el Sorkifaludról a Farkas család. Kálmán bácsi akkoriban a Sorkifaludhoz tartozó öt iskola igazgatója volt. Keservesen váltak meg a falusi élettől, noha a túlnyomóan szép emlékek között tragikus is kötötte őket oda. Egyetlen leányuk, Márta, egy BCG oltástól kapott fertőzésbe majdnem belehalt. Napokig élet-halál között lebegett. Ma ő is pedagógus. Ausztriában él a családjával, és évtizedek óta fáradhatatlanul tanítja a magyart például Felsőpulyán (Oberpullendorfban).
Kálmán bácsi szakfelügyelő, Márta néni felolvasó lett a vakok intézetében Szombathelyen. Fontosnak tartotta a vakok tájékoztatását, színvonalasnak ítélte irodalmi ízlésüket. A városi lét jórészt idegen maradt mindkettőjük számára. Máig gyakran hazalátogatnak a Sorok vidékére, helytörténészként falukrónikát is írtak, de azon kívül is számos szál köti őket oda. Ezért is vált öt falu valóságos búcsújává nemrégen a szentléránti (sorkifaludi) templomban megtartott 50. házassági évfordulójuk.
Farkas Kálmánné a Tórából idézett: a szeretet megvigasztal és összetart.

Farkas Kálmánt és feleségét korábban nem ismertem, már mint nyugdíjas pedagógust tiszteltük egymásban... de barátság nem gyökeredzett meg bennünk, csak a tiszteletig, a megbecsülésig. Na aztán idővel valamiképpen a kötödésnek szálai kezdtek kialakulni: egykor meséli Kálmán, hogy nagy családi szomorúság uralja a házuk táját... lánya elment Ausztriába, ott tanít... Hogy mikor volt?- nem tudnám. A lényeg az, hogy amekkora fájdalom volt akkoriban, talán most akkora az öröm, hogy erre határozta el magát a lánya, hazát cserél, ha szívet nem is..,. Később tudtam meg Kálmánról, hogy ő is frontharcos volt, mégpedig Jóska szds. Századában, zlj- ben indultak az orosz frontra, és a brianszki erdőnél a partizánok felrobbantották a vonatszerelvényt, Kálmán is meg a Jóska súlyos sérülést kaptak... Jóska már meghalt, Kálmán még ma is viseli a lábán a fájlaló hadisérülését.
Kálmán mindig sokad ad az öltözékre, pörge kis kalapjával csinosan, kulturáltan lépked gyorsan az utcákon...
Havonta szoktunk találkozni a „Hagyományőrző” tiszti összejöveteleken... mindig van valami kedves és baráti mondanivalónk egymásnak. Annak idején még én javasoltam neki, hogy kérje a tiszti rendfokozatának az emelését, megfogadta a tanácsomat ma ő is mint én századosi, három aranycsillag ragyoghat a parolinon.
Egyébként, feleségével egyetemben Márával sok az írni valójuk Márta visszanyúl a múltba és onnan halassza ki a feledés homályából a volt falujának, kastélyának a történelmét...
Nem tudunk úgy kiszakadni a napi életünkből, hogy most pedig leülünk és a port lefújjuk az elmúlt évtizedekről...
Az idő rohan... Most voltunk együtt, Kálmán kapta a „gyémánt” én pedig a „vas diplomát” szóval az idő homokóráján pereg a homok lefelé.... és így pereg el lassan egy élet, pereg vissza az ember oda amiből egykor vétetett.
Mindenkor nagy tisztelettel és örömben kamatoztatom az együtt eltöltött időmet, ha vele vagy velük vagyok...

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA

Orosz intervenció Csecsenföldön
Moszkvában a demokratikus erők a háború és Jelcin ellen tűntettek



Szombat délelőttre kiderült, hogy Jelcinen „halaszthatatlan” orrsövényműtétet hajtottak végre, amely 5-7 napra ágyhoz köti. Az alkotmány értelmében az államfőt akadályoztatása esetén a miniszterelnök helyettesíti, ám Jelcin magántitkára úgy nyilatkozott, hogy az elnök a kórházban is munkaképes. A csecsenföldi akciót Oleg Szoszkovec helyettes kormányfő vezeti.
A hadsereg és a belügyi csapatok helikopterek által fedezett hadoszlopai elvileg három irányból, Ingusétia, Észak-Oszétia és Dagesztán felől indultak meg, ám az utóbbi köztársaság vezetése vasárnap este is cáfolta a csapatmozgások hírét. Az ingus-csecsen határhoz közeli Barszukinál orosz beszámolók szerint ingus fegyveresek tüzet nyitottak az élen haladó páncélosokra és felgyújtottak több páncélozott szállító harcjárművet, valamint teherautót. A kibontakozó összecsapásnak ingus részről legkevesebb öt halálos és tucatnyi sebesült áldozata van. Más források szerint az ingusok eredetileg fegyvertelenül próbálták megakadályozni a hadoszlop átvonulását. A végü1 továbbvonuló orosz egységek a határnál ismét megtorpantak, és egyelőre nem támadták meg az ott beásott csecsen erőket.
Csecsenföldön vasárnap estig komolyabb incidensekre nem került sor. Dzsohar Dudajev felszólította az orosz csapatok parancsnokait, hogy ne nyissanak tüzet, s a maga részéről megígérte, hogy a csecsenek sem kezdeményeznek harcokat. Az Észak-Oszétia felől érkező orosz tankok estére tizenöt kilométerre közelítették meg Groznijt, ám nem kezdtek manővereket a fővárost védő megerősített posztok felszámolására. Egyes források szerint egyelőre nem kerül sor ostromra, a hadművelet célja csupán Groznij elszigetelése, „a különböző önkéntesek, a fegyver- és robbanóanyag-, valamint kábítószer-szállítmányok útvonalának elvágása”.
Ellentmondásos hírek érkeznek a hétfőre az észak-oszétiai Mozdokba tervezett tárgyalások sorsáról. Az orosz küldöttség előkészítő csoportja már a helyszínen tartózkodik, ám a csecsen külügyminiszter a találkozó elmaradásáról beszélt. Később Dudajev környezetéből azt közölték, hogy a csecsen delegáció ma reggel kontaktusba lép az orosz féllel és megpróbál eljutni Mozdokba.
Moszkva központjában az eddig Jelcint támogató demokratikus erők spontán háborúellenes tüntetést tartottak. A mintegy ezer ember előtt a liberális reformerek vezéralakja, Jegor Gajdar megismételte figyelmeztetését, miszerint a Csecsenföld elleni háborút az orosz demokrácia végét jelentheti. Jelcin elnök emberi jogi tanács adója, Szergej Kovaljov rádió interjújában a rendőrállam be vezetésének lehetőségéről beszélt. Vlagyimir Zsirinovszkij szerint a Kreml többé nem bízik a demokratikus választásokban, s a várható palotaforradalom eredményeképpen egy Jelcinnél keményebb politikus kerülhet hatalomra.

A mintegy 18 ezer négyzetkilométeres Csecsen Köztársaság három évvel ezelőtt, a Szovjetunió felbomlásának pillanatában hirdette meg függetlenségét, amelyet de jure senki sem ismert el, azonban de facto egészen idáig Moszkva is tiszteletben tartott. Orosz közigazgatás, rendőri vagy katonai jelenlét híján az egy és negyedmillió lakosú köztársaság saját törvényei szerint élt – amelyeket időnként saját elnöke rúgott föl, például a törvényhozás feloszlatásával és a választások elhalasztásával.
A Kaukázus északi lejtőin, nagyobbrészt erdőkkel borított, hegyes vidéken elterülő köztársaságban jelentős orosz népesség is él, s hozzá hasonlóan, mintegy negyedmilliósra teszik az Oroszországban, mindenekelőtt a fővárosban található csecsen diaszpórát is.
A mohamedán csecseneknek jó kapcsolatuk van több más kaukázusi néppel, így az abházokkal, az ingusokkal és kabardokkal, akiknek az elmúlt években titkos támogatást nyújtottak, s akiktől most fegyveres segítséget remélnek. A „nagy kaukázusi háború” kirobbanásának esélyeit illetően a vélemények megoszlanak, azt azonban minden orosz elemző elismeri, hogy a csecsenek jó katonák, hazájuk kiválóan alkalmas az elhúzódó partizánháborúra, s az iszlám fundamentalisták révén külföldi támogatásra is számíthatnak.

A világ történelmében a történészek mindössze húsz olyan esztendőt találtak, amikor bolygónkon nem dúlt valahol háború. Az első nagy testvérkínzásának a vérével elsőben Ábel és Káinról hallottunk, azóta nem ásták el harci bárdokat, tőlünk délre is megborzadó képeket hoz a Tv állítólag talán most kezd egy kicsit nyugalmi állapotba kerülni /l995. nov. 4./

MAGYAR TÜKÖR 1994. szeptember 22., csütörtök

Bűntelen tettesek – két ítélet

Emlékszik-e még valaki a Bali nevű honvédra 1944-ből, akit hat pisztolylövéssel öltek meg? Hiányzik-e valakinek Lakatos-Rézműves István, akit megkínoztak, majd meggyilkoltak, holtestét megbecstelenítették? Hagyott-e hátra valakit az az ismeretlen fiatalember, akinek azért kellett meghalnia, mert 1944-ben vörös anyaggal bevont kerékpáron közlekedett?
Még a rendszerváltozás előtt felvetődött: elégtételt kell nyújtani azoknak, akik ártatlanul viseltek szégyenbélyeget az elmúlt évtizedekben, akiket koncepciós perekkel stigmatizált a múlt rendszer. Megfogalmazódott az igény, hogy a jog öncélú kihasználásával született törvénysértő bírósági ítéleteket a jog eszközeivel vizsgálják felül. A törvényességi óvások a Legfelsőbb Bírósághoz érkeztek.
A politikai természetű büntetőügyekben hozott rehabilitációs ítéletek nem titkosak, de csak néhány került a nyilvánosság elé, nagy port is kavartak. Tavaly politikai vitát kavart, hogy a Legfelsőbb Bíróság felmentette a háborús bűntett vádja alól Jány Gusztáv altábornagyot, a doni 2. magyar hadsereg parancsnokát és Szombathelyi Ferenc vezérezredest, a Szovjetunió elleni támadásba 1941-ben bekapcsolódó Kárpát-csoport parancsnokát.
Nemzeti hősök, vagy háborús bűnösök? A felmentés ellenzői szerint a két tábornok is felelős volt a magyar katonák értelmetlen haláláért. Ezzel szemben Raffay Ernő akkori honvédelmi államtitkár, aki először vetette fel a perújrafelvétel szükségességét, úgy érvelt: a tábornokok nem követettek el emberiség elleni bűntettet, különben is itt az ideje, hogy kialakuljon a független magyar történelemszemlélet.

Legfelsőbb Bírósághoz eddig 1852 felülvizsgálati kérelem érkezett, 1810-et már el is bíráltak. Arról azonban nem vezetnek statisztikát, hány második világháború után született, háborús bűntett miatt hozott ítéletet vizsgált felül, s hozott rehabilitáló ítéletet a bíróság. Lapunknak – miként korábban a Respublika című lapnak is – birtokába jutott néhány törvényességi óvást elbíráló ítélet. Ezekből idézünk (a még élő érintettek jogainak védelmében a vezetékneveket kezdőbetűvel jelöltük).
1993. december 6-án a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ítéletet hozott, amellyel felmentette a folytatólagosan elkövetett háborús bűntett és folytatólagosan elkövetett népellenes bűntett vádja alól F. Kálmán terheltet, akinek bűnösségét 1950-ben a Katonai Törvényszék mondta ki.
A negyvennégy évvel ezelőtt született ítélet – egyéb bűnei mellett – azt is részletezi, hogy F. Kálmán 1944 szeptemberében a magyarországi hadműveletek alatt hat pisztolylövéssel megölt egy Bali nevű honvédot, aki fegyver nélkül önként tért vissza a harcok közben szétszórt zászlóaljához.
A Legfelsőbb Bíróság tavaly annak ellenére adott helyt a törvényességi óvásnak, hogy a Katonai Főügyészség felülvizsgálati indítványában a jogerős határozatok hatályban tartását indítványozta. A bíróság büntetőtanácsa azonban pontról pontra cáfolta az évtizedes ítéletet. A rehabilitáló tavalyi ítélet Bali honvéd meggyilkolásával kapcsolatban például azt tartalmazza, hogy F. Kálmán a szolgálati szabályzat előírása szerint járt el, hiszen ennek alapján a csapat szeme láttára lehetett felkoncolni azt, aki „válságos pillanatban csüggedezve beszél, fegyverét vagy lőszerét elhányja, az engedelmességet megtagadja vagy az ütközetből önkényesen távozni igyekszik”. Bali honvéd ugyan önként tért vissza zászlóaljához, de a Legfelsőbb Bíróság szerint F. Kálmán a rá nézve kötelező rendelkezésnek megfelelően járt el.
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnökségi tanácsa 1993. március 1-jén felmentette a háborús bűntett miatt emelt vád alól K. Pál Gézát, akit a Szegedi Megyei Bíróság 1950-ben, a Legfelsőbb Bíróság pedig 1951-ben ítélt el.
K. Pál Géza főhadnagy 1941-ben századparancsnokként teljesített szolgálatot. A korabeli ítélet szerint gyakran és „túlzott mértékben” rendelte el egyes honvédek „kikötését”. 1942. május 1-jén százada tisztesei elfogtak egy fiút, aki vörös anyaggal bevont kerékpáron haladt el a századparancsnokság épülete előtt. Az ismeretlen fiatalembert őrizetbe vették, két hétig tartottak fogva, pedig a parancs szerint a közeli német parancsnokságra kellett volna kísérni. K. Pál Géza azonban a kerékpáros kivégzésére adott parancsot, s utasítását egy tisztes végre is hajtotta. K. Pál Géza ezután hamis jegyzőkönyvet készített a kivégzésről.
A törvényességi óvásnak helyt adó ítéltekben a Legfelsőbb Bíróság érvelése szerint az, hogy K. Pál Géza a honvédeket kiköttette, „nem ad alapot az emberek megkínzásával elkövetett háborús bűntett megállapítására, ez a magatartás legfeljebb a fegyelmezés szabálytalanságával megvalósított fegyelmi vétségként értékelhet”. Az ismeretlen biciklista kivégzésével kapcsolatban azt állapították meg, hogy a korabeli bíróságok a „büntetőeljárás lényeges szabályait is megsértették, és fel sem derítették a szükséges bizonyítékok teljes körét”.
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnökségi tanácsa 1992 októberében is helyt adott egy törvényességi óvásnak, felmentette V. József elsőrendű és P. István másodrendű vádlottakat az ellenük háborús bűntett miatt emelt vád alól. V. Józsefet és P. Istvánt a Miskolci Népbíróság 1948-ban, a Népbíróságok Országos Tanácsa 1949-ben ítélte el.
P. István 1944-ben az edelényi csendőrőrsön teljesített szolgálatot. Hangács községben járőrözött V. Józseffel és még egy csendőrtársukkal, amikor találkoztak Lakatos-Rézműves István hangácsi lakossal, akit – ismeretlen okból – rögtön meg is bilincselték. Mikor kiértek az útra Lakatos-Rézművest egy fa törzséhez kötözték, majd „golyó által kivégezték”. Egyikük a holttesten „elrettentő szövegű cédulát” helyezett el.
A Legfelsőbb Bíróság szerint azonban az ítéletben rögzített tényállás „több hiányosságot szenved, sok benne a bizonytalanság”. Szerintük a tanúk vallomása nem alkalmas a tények pontos meghatározására, „a konkrét ölési cselekmény vonatkozásában rendkívül szűkszavú”. A bíróság elismeri ugyan, hogy a megölt sértett hozzátartozói három lőtt sérülésről számoltak be, s ez arra utalhat, hogy mind a három csendőr belelőtt Lakatos-Rézművesbe, ám a rehabilitáló ítélet szerint ezen valóban terhelő adatok mellett „figyelembe kell venni, hogy a hozzátartozók nem szakemberek (...), nem varható tőlük szakszerű értékelés”.
Hogy háború alatt egy katonai egység parancsnoka mit tehet meg, vagy mit kell neki megtenni, erre szolgál a katonai szolgálati szabályzat, amely sokszor ad eligazítást a parancsnok számára. Sokszor nehéz döntés előtt áll a pk. egy adott, elkövetett cselekvés után, kell a büntetni, mi legyen a büntetés, fejbelövés, akasztás? Vagy fegyelmi megrovás?...hála Isten nekem nem volt ilyen helyzetem, azaz ha lett volna is,... mert volt szökevényem, de nem tudtam annak minősíteni.... A fenti cikk, Pl. a rábakovácsi /Pék Jancsi/ legényem volt, az algyővasuti híd, felrobbantásának idejében úgy megfutamodott, hogy Algyőtől /Szeged mellett/ Szelestén kötött ki. Könyörögve bocsánatot kért tőlem Szelestén, amikor megtudta, hogy szabadságon vagyok idehaza. Mint szökevényt lőjem fejbe? ! Még gondolni sem mertem ilyen elhatározásra, pedig a katonai jogszabály ennek teret ad.
Jányról már írtam, a harcászati parancsokat tán a civilek nem mindig tudják kellő alapossággal megérteni, s inkább lázadoznak a parancsnok ellen... A katona állandóan a parancsok halmozásán éli világát, mikor tesz helyesen, mikor téved? Miért vonható felelősségre?... erre hivatottak a jogászok, hadbírók, akik mérlegelik az intézkedések súlyát. Jány katona volt, testben és lélekben, már a magyar történelem mutatott fel hasonló vitézeket, akik inkább a halált vállalták, de megadni magukat nem adták fel, szabadulás ígérgetésének közepette sem...
Jány maga is tudatára ébredt annak, hogy esztelen harcot vív a magyar politikai és katonai erők. Ezt ki is fejezte több alkalommal az államfő, a kormányzó felé, de nem fogadták el SOS vészjelzését, igyekezett a harcot megvívni. Most, háború után könnyű már okosnak lenni, bűnbakot keresni, találni, de az adott harcászati esetben a helyes megoldást megtalálni, igen nem kellett volna a háborúba belemenni... mondogatták többen… Hát igen! És akkor hogyan tovább?