 |
    |
 |
Mindhalálig szabadság 1993. OKTÓBER 22. Péntek A vékony, fiatal lányt délután hozták a Körtérre. A szétlőtt, barikádként használt villamosok roncsai között tűnt fel Kustos, amint cipelte a lányt. Az oroszok ekkorra már lezárták a környéket, ellenőrizték a hidakat, csak nyugat felé nyílt kijárat. A lányt a Corvin-közben érte a golyó. Talán harsány fiatalsága, talán szép, hosszúkás arca tette, a keményszívű parancsnok láttára megenyhült. – Még hogy itt halj meg nekem – mondta. – Egy fenét, a nőnek szülnie kell, forradalmárokat... Mi itt úgyis megdöglünk. Kustos; a Bakáts felé menjetek! Ez idő tájt már mindenki tudta, hogy a küzdelem eldőlt. Egész, éjjel szóltak a fegyverek, az oroszok tankokkal araszoltak a szűk pesti utcákon. A nagyobb helyhez és térhez szokott gépek, valamint pilótáik esetlenül manővereztek. Ez még adott némi esélyt. Ha a győzelemre nem is, a kitörésre igen. A hajnalban feldübörgő vörös csillagos monstrumok némelyike délre lángokban állt. Az Üllői úton szanaszét holttestek hevertek. Az ágyúzás egy pillanatra sem csitult, s bár a rádió harcra biztatott, a harc egyre reménytelenebbé vált. A Körtéren feszült volt a légkör. A kisebb fegyveres csoportok szövetkeztek. A lőállásban egymás mellett hasalt a nagyimrés párttag a horthysta katonatiszttel, a szocdem a kulákkal. Kustos a lányt a forgalomirányítóba vitte, átlépve a kilyukasztott falon. – Van itt orvos ? – kérdezte, mire egy vézna hang beszólt: – Mi a baj, pajtás? A corvinközös letette a lányt. Néhányan előjöttek a poros félhomályból. Fojtott hang hallatszott: – Lali, hozzad ki a táskát, keríts gyertyát, meg hozzá vizet! Kint, a szaggatott sínek mellett felkelepelt egy géppuska. Három robbanás hallatszott, a Fehérvári úton, nagy porfelhőben összeomlott kékház. Az oroszok egészen a hegy lábánál voltak, így belőhették a teret és környékét. Óvatosságukat azonban növelte, hogy két harckocsijukat benzines palackokkal kidobták. Ezért hátrébb mentek, lehúzódtak a rakpartra. Majd pillanatnyi csend után össztüzet zúdítottak a térre. A felkelők számítottak rá. Teremtett lélek sem volt ekkor a villamos barikádok ment6n. Vastagfalú, jó budai házak állták az orosz repeszbombát, rejtették a harcosokat. Az ágyúzás csak nem szűnt, mi több, gyalogság rohamozta a környező épületeket. A felkelők, bár tudták, hogy esélyük sincs, elszántan jöttek elő a védett állásokból. A szovjet mundér, kiegészülve magyar pufajkával már a körtér sarkán villogott, mígnem egy rövid sorozat el nem döntötte őket... Nem számítottak ilyen heves ellenállásra a támadók. Különösen nem a félórás, szakadatlan ágyúzás után. A gyalogság érzékeny veszteségeket szenvedhetett, mert egyszercsak takarodót fújtak. A felkelők ezután akadálytalanul belőhették a körutat. Délutánra már csitultak a harcok, a tankok visszahúzódtak. Kustos a hármas ponton küzdött, vagy hat tárat lőtt el. Végtére is szerencséje volt. Egy fiatal egyetemista srácot mellette ért a golyó. Kerek kis lyuk volt a fiú homlokán, éppen csak látható. Kustos nem is hitte el, hogy meghalt. Szólongatta: – Hé, kölyök! Ne izélj már, hallod?! Térj magadhoz! Aztán, amikor lehanyatlott a fiú karja, a férfi észbekapott. Levette zubbonyáról a koszlott kokárdát, majd a halott homlokára tette. „Legyen szemfedőd” –mormogta könnyek nélkül. Eszébe jutott a lány. Még füstölgött a fedezékül szolgáló Tefus-kocsi, amikor elindult a forgalmi felé. Kilőtt töltényhüvelyeket, lépett át, törmelék ropogott bakancsa alatt, benzinszag szorította el torkát. Araszolva ment, buckáról buckára. A csend inkább rémisztette. Próbálta kitalálni, mire is készülnek az oroszok... Az egyik kockakőhalom mögött rádió szólt. A hangfoszlányok most sokat jelentettek. „…Imre kormánya felvette a harcot a szovjet agresszióval szemben... folynak a súlyos összecsapások, több ezer orosz esett eddig el... A Móricz Zsigmond körtéren a hős felkelők tartják magukat... Tartsatok ki, a világ megsegíti a magyar szabadságharcot!” Kustos legyintett. Ismerte a szöveget. Már a legelső nap tudta, csak önmagára számíthat ez a nép. Azt is tudta, hogy nem lesz nagy ügy Rákosiék legyűrése. De hogy mi lesz akkor, ha az oroszok a megszállás mellett döntenek... Igazából ezt sem ő, sem ezernyi társa nem gondolta végig. A lelkesedés, a hit néhány napra legyűrte a realitásokat. Senki sem gondolta, hogy egy nyilvánvalóan igaz, az ország egészét megmozgató forradalmat csak úgy le lehet verni... Már éppen elérte a nyílást, amikor apró pukkanást észlelt. A következő pillanatban vér öntötte el arcát. „Mint a fiú” – gondolta még________________ A medikus szakszerű munkát végzett. Lehántotta a lány ruháit, sterilizált. Később nagy gonddal megvizsgálta a sebet a jobb mell alatt. A tökéletes kebel egy pillanatra elszédítette, de rögtön el is szégyellte magát. Pillanatokra beugrott kedvese, Betty arca – „Vajon, mi lehet vele?” – határozottan vágott. Sikerült kiemelnie a golyót, megállítania a vérzést és elvarrnia a sebet. Ha a prof ezt a műtétet látta volna... Átkötötte a lány vállát, megigazította a ruháját. Halk sóhajra figyelt fel. Magához tért – gondolta. A lány kicsit nyögött, eszmélt. Látszott, számára a lövés pillanatában megállt az idő. „Győztünk?” – kérdezte valami megindító naivsággal. „Igen, győztünk” - felelte az orvostanhallgató. Ügyet sem vetve az egyre erősödő lánctalp-csikorgásra, a csillagos tankokra, a benne lapuló Helytartóra. Aki elhozta az Éjszakát. Kozma Gábor Borzalmas volt hallgatni Nagy Imre hajnali segélykiáltásait, a világhoz fordult kérő szava, a nagyhatalmakhoz. Lőnek Budapest utcáin, piros az úttest, halottak sorakoznak fel a járdán… de a segítség, mint máskor sem volt, most sem jött a nagyhatalmaktól. Borzalmas volt nézni a rombadőlt fővárosunkat. Élménydús volt a program, próza-ének, fiam Endre is szerepelt ebben az együttesben. Vidámsággal telitett volt a műsor, vastapssal jutalmazta a közönség az együttesnek a mutatványát. | |
