Egy fiú a Habsburg-házból

A Habsburgok története valamikor az ezredforduló elején kezdődött. Aargauban, Svájc egyik kantonjában állt Habichtsburg vára, amit később Habsburgnak hívtak. Az egyik feudális úr erről a várról nevezte el magát Habsburgnak. Teltek az évszázadok, s amíg mások háborúkkal, addig a Habsburgok főleg házasságokkal növelték birodalmukat. Így érkezett el Ferenc József uralkodása, amikor Rudolf trónörökös öngyilkosságával továbbra már nem apáról fiúra, hanem unokatestvérről unokatestvérre szállt a trón. Így következett Károly, aki végül az utolsó osztrák császár és magyar király volt. Halála óta Ottó a Habsburg-ház feje, akinek másodszülött fia, a 30 éves György másfél éve Budapesten él. A Margitszigettel szemben, a pesti oldalon, egy hetedik emeleti lakásban.
– Miként szólíthatom?
–Engem életemben annyiféle módon szólítottak már meg, hogy ez nekem teljesen mindegy. Bár akit Habsburgnak hívnak, annál nem is kell semmilyen cím, a név önmagában is elég sokat mond. Ha a történelmi tradíciók után járó címet kérdezi, akkor magyarul, de csak is magyarul a királyi herceg megszólítás jár nekem, németül viszont a főherceg.
– Az udvari etikett szerint…
– Az udvari etikettnek ma már semmi szerepe nincs. Huszadik századi embernek érzem magam és eszerint is viselkedem. Ettől függetlenül a protokollnak, a protokolláris viselkedésnek és formának nagy jelentőséget tulajdonítok.
– Csak a játék kedvéért: mi az, amit egy királyi herceg jelenlétében nem szabad megtennem?
– Nem az a gond, hogy velem szemben mit lehet megtenni, hanem, hogy én miként reagálok erre. Tehát nincs indiszkrét kérdés sem, csak indiszkrét válasz.
– De például leülhetnék?
– Ezeken az időkön már régen túl vagyunk! A Habsburg-ház családjának egészen különleges helye volt Magyarországon és különleges szabályok voltak arra, hogy miként kell velük szemben viselkedni. De egy udvari fogadás, egy vadászat, egy baráti találkozó akkor is mind-mind más viselkedési formákat írt elő, illetve az ott jelenlevőknek is mind más engedett meg. A helyfoglalásra visszatérve, természetesen mindig a királyi herceg ült le először.
– Sokat foglalkozik a család történetével?
– Történelemtanulmányokat folytattam és már emiatt is sokat foglalkoztam vele. Történetünk azonban nagy időintervallumokat ölel fel, ezért nem könnyű tökéletesen ismerni.
– Ki a kedvenc őse?
– Ketten vannak. Lipót császár, aki második Józsefnek volt a testvére, mindössze két évig uralkodott. Az abszolutizmus idejében József drasztikus intézkedésekkel próbálta meg fenntartani a császárság intézményét, szétválasztotta a császárságot és az egyházat. Lipótnak két év alatt sikerült valamennyi hibás intézkedését kiküszöbölnie, előrelépést jelentő helyzetet teremtve, aminek hatása még ma is érezhető. Ötödik Károly is nagy példaképem. Óriási birodalom felett uralkodott, mégis reformokat tudott bevezetni Spanyolországtól egészen Magyarországig.
– Van, akit fekete bárányként tartanak számon a családban?
– Lipót császár után jött létre a Habsburg-család, amelynek létszáma ugrásszerűen megnőtt. Ugye, még Ferenc József császár is azon fáradozott, hogy összetartsa a famíliát. Ebben az időben voltak olyan királyi hercegek, akik sok gondot okoztak neki. Például János, aki kivált a családból és felvette az Orth nevet. És hát voltak mások is, akik nem Habsburgokhoz méltóan viselkedtek. De hát ez előfordul egy ilyen nagy családban.
– A nőknek milyen szerepük van a Habsburgok történetében?
– A házassági politikának a családunkban nagy jelentősége volt. Mások háborúztak, az osztrákok házasodtak, pontosabban beházasodtak. Sok olyan nő volt a családban, aki politikai szerepet is játszott. És ez mindmáig így folytatódik. Például a legfiatalabb nővérem, Walburga. Ő volt az, aki öt éve a pán-európai pikniken átvágta a vasfüggönyt. És természetes a hölgyek támasztékként mindig a háttérben álltak.
– Melyikük a kedvence?
– A nagymamám, Zita. A legmagasabb pozíciókban volt, amit egy nő elérhetett, magyar királyné és osztrák császárné. Aztán a legnehezebb helyzetbe került, ami csak megtörténhetett vele: Madeira szigetére száműzték, a férje halálos beteg volt, majd meg is halt, az osztrák és az egyéb államok az egész családot megfosztották a vagyonától, pedig hét gyermeke volt, aztán nyolc, akiknek a jövőjéről gondoskodnia kellett. És minden helyzetben, függetlenül attól, hogy a legjobban vagy a legrosszabban volt, mindig egyformán vallásos maradt, célirányosan tette amit tennie kellett, ugyanaz a szerénység jellemezte. Elmondhatatlanul nagy benyomást tett rám. A haláláig érdekelte a politika és ki is ismerte magát benne. A hatalmas tudásból, amit életében összegyűjtött, mindig segített, támogatott, tanácsot adott, de soha nem oktatott ki.
– Miként élték meg azt, hogy Magyarországon hosszú időn át úgy tettek, mintha Habsburgok nem is léteznének a világon?
– Ha egy család évszázadokon át jelen van egy országban, negyvenévi tiltással nem lehet kitörölni az emberek emlékezetéből. Hiszen látják az emlékműveket, a múzeumokat, a templomokat. A rendszerváltozáskor kiderült, hogy a kommunizmus nem is olyan, amilyennek hitték, rengeteg hibát követek el, így az emberek érdeklődése a történelemtanulmányok felé fordult, tudni szeretnék, hogyan is volt a múlt valójában. A legjobban eladható könyvek közé tartoznak a történelmi tényeket feltárók. Van egy mondás, ami minden országra érvényes: ha valaki nem tudja, hogy honnan jött, akkor nem tudja, hogy hova megy, mivel nem tudja, hogy hol van…
– Az egykori monarchia többi országában miként foglalkoztak a Habsburgokkal?
– A kommunista táborhoz tartozó országokban ugyanazt próbálták meg, amit Magyarországon, a nevet egyáltalán meg sem említették, mintha nem is lettünk volna. Vagy ha mondtak is valamit, azt igyekeztek negatívan beállítani. Azt gondolná az ember, hogy talán Ausztriában másként volt, de a Habsburg-ház történetéről ott is voltak tudatos elferdítések, a tankönyvekben más szerepel, mint az üzletekben kapható történelemkönyvekben.
– A huszadik század végén van létjogosultsága a monarchiáknak?
– Az életképességét abban láthatjuk, hogy ha a skandináv államok bekerülnek az Európai Unióba, akkor ott a monarchiák többségben lesznek. Életképesnek és időszerűnek tartom őket azokban az országokban, melyeknek erősek a monarchisztikus hagyományai. A mai időkben annyi vita van a különféle pártok között. Ezért lenne szükséges, hogy legyen egy intézmény, amely a pártok fölött áll, és a pártérdekeken kívül irányítja az ország sorsát. Nem lényeges, hogy valaki uralkodócsaládból származzon, de az igen, hogy ne válasszák és ne a pártoktól függően kerüljön oda. Ez stabilitást adna ezeknek az országoknak. Hiszen minden választott elnök függ a támogató pártoktól és ez csökkenti a független tárgyalás feltételeit.
– Eljátszanak a gondolattal, hogy a Habsburgok, esetleg, egyszer még…
– A történelemben soha nem szabad nemet mondani. Ha van rá lehetőség, akkor lehet, ne zárjuk ki. A feladatomat abban látom Magyarországon, hogy édesapám politikáját folytassam. Már régről megvan a gondolat a családomban, hogy Európa egységéért munkálkodjon. És példaértékűen sikerült az édesapámnak ezt a feladatot a huszadik századra átvinni. Ezért, amennyit tudok, segítek neki, hogy Magyarország minél előbb bekerüljön az Európai Unióba, és annak állandó tagja legyen. Ez még annál is fontosabb, hogy monarchia vagy nem monarchia. Politikailag bizonytalan időket élünk, az uniótagság biztonságot jelent. A magyarok legfontosabb feladata tehát az, hogy országukat biztos helyzetbe hozzák. És ez csak az Európai Unióban adatik meg. Mert ha az ember egy nagy család tagja, akkor a kistestvért nem merik bántani.

– Az európai uralkodóházak mennyire tartanak össze?
– Mivel keresztül-kasul rokonságban vagyunk, szoros a kapcsolat. Vannak, akikkel közelebbi a rokonság, másokkal távolabbi. A luxemburgi nagyherceg másodfokon rokon, a spanyol király negyedfokú nagybátyám.
– Egy monarchikus családban második fiúnak születni pech, méreg, esetleg tragédia?
– Szerencse. Nagy szerencse. Az elsőszülött fiúra annyi kötelesség és feladat hárul, ami az életet sokkal bonyolultabbá teszi. Második fiúként megadatik nekem az, hogy kiválaszthatom, mi az, ami tetszik nekem és mi az, ami nem, nem állok ugyanis annyira a nyilvánosság középpontjában. Teljes mértékben elégedett vagyok a helyzetemmel.
– Mesélne a közelebbi családjáról?
– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagy a családunk. Hat testvéremmel és a szüleinkkel nagyon jól megértjük egymást. Magyarországon élek, és igyekszem édesapám munkáját segíteni, ugyanakkor szoros a kapcsolat a bátyámmal, aki ugyanezt csinálja Ausztriában. Hetente legalább kétszer beszélünk telefonon és édesapámmal is legalább egyszer. Én vagyok a legfiatalabb és az egyetlen, aki nem házas. A testvéreim a világon szétszóródva élnek, nővéreim Amerikában, Spanyolországban, Svájcban, Németországban és Svédországban. Így a szabadidőmet többfelé tudom tölteni.
– A szülei még München mellet élnek?
– Elméletileg igen, gyakorlatilag nem. Édesapám az Európai Parlamenti munkája miatt nagyon sokat van úton, édesanyámnak is sok feladata van, aminek eleget kíván tenni, ezért keveset vannak otthon. Pöcking harminc kilométerre fekszik Münchentől. Az elmúlt év márciusáig én is ott éltem, Münchenben tanultam történelmet és politikai tudományt.
– Vannak politikusi ambíciói?
– Ha édesapámat, mint példaképemet tekintem, akkor az Európa Parlamentben történő munkálkodását el tudnám képzelni magamnak. De nemcsak közvetlenül kell politikával foglalkoznom, hanem a médiákon keresztül is. Németországban szorosan együttműködtem a tévétársaságokkal és nem lehetetlen, hogy ezen a vonalon dolgozzam a jövőben itt, Magyarországon is.
– Milyen állampolgár?
– Osztrák és magyar.
– Milyen nyelven beszél?
– Jól németül, spanyolul, franciául és angolul. És másfél év óta lassan, de biztosan magyarul. Nagyon speciális nyelv, nem lehet külföldön megtanulni. Amikor Budapesten vagyok, naponta egy órát foglalkozik velem magántanár.
– Honnan a vonzódása a magyarokhoz? Miért éppen hozzánk?
– Nagyon nehéz megmondani, mint ahogy azt is, miért vonzott a magyar politika. Nagymamámmal sokat és sokszor beszélgettem Magyarországról és a magyar politikai helyzetről. Az első magyarországi utam is nagy benyomást tett rám. A nagymamám gyászmiséje alkalmával volt ez. Attól fogva kísértem el édesapámat itteni útjaira. Mivel ő gyakrabban jött, én is egyre sűrűbben fordultam meg itt. Mindenkinek az életében elérkezik a pillanat, amikor dönteni kell, hogyan tovább. Ez a kérdés az elmúlt évben szegeződött nekem és akkor határoztam el, hogy Budapestre költözöm. Láttam, hogy édesapámnak itt tudok segíteni. És ezen túlmenően, nagyon tetszik nekem itt, közép-európai vagyok és a kulturális körömben otthon érzem magam.
– Édesapja is a gyászszertartásra jött először Magyarországra?
– Nem, már előtte is járt itt 1988 végén Walburga nővéremmel, körutazást tettek az országban. Sajnos, akkor nem tudtam velük tartani, mert fontos vizsgám volt az egyetemen. Nagyon bosszantott.
– Mit nézett meg először nálunk?
– Ahogy megérkeztünk, azonnal felmentünk a gyászmisére a Mátyás-templomba, majd a Várban sétáltunk. Különleges érzés volt olyan helyre érkezni, amit csak elbeszélésekből ismertem, és ahová már szerettem volna elmenni, de nem mehettem. Hat évvel ezelőtt még lehetetlen volt Magyarországra jönnünk.
– Hogyan fogadják, amikor ismeretlen helyre megy és bemutatkozik?
– Mindenkinek van képzettársítása a Habsburg névvel. Miután édesapám akkora nagy szeretetnek és ismertségnek örvend, a legtöbb esetben velem is kedvesek, és ezért nagyon hálás vagyok.
– Mennyire él itt polgári életet? Vannak barátai?
– Az egyetemen az egyik legjobb barátom magyar volt. Ő négy éve jött vissza Budapestre. Rajta keresztül sok kapcsolatot tudtam itt teremteni és a kezdeti időszakban is nagyon sokat segített.
– Említette már, meg olvastam is, a hogy a Habsburgoknak általában sok gyerekük volt és jól tudtak házasodni. Egyáltalán, van annak előfeltétele, hogy kit vehet feleségül?
– A helyzet az utóbbi években nagyon sokat változott. Azok a kritériumok, amiket Ferenc József császár idejében alkalmazni lehetett, ma már nem érvényesek. Valószínű, hogy nem tagadnának ki a családomból, ha nem a régi hagyományok szerint házasodnék. Azért persze, egy házasságban sokat segíthet, ha hasonló neveltetésű, hasonló baráti körrel rendelkezik a társ. Ehhez közel állhat egy olyan hölgy, aki hasonló történelmi családból származik.
– Magyarországon létezhet ilyen család?
– Van elég történelmi família. De semmi kényszer, vagy kötelesség. Ha megtalálom azt a hölgyet, akiről meggyőződtem, hogy számomra ő az igazi, nekem az teljesen mindegy, történelmi családból származik-e, vagy sem.
– Ezek szerint magyar lányt képzel jövendőbelijének?
– Hát ezt a jó Isten tudja. Egyelőre teljesen terv nélkül állok.
– És gyerekeket szeretne? Nagy családot?
– Igen. Ez teljesen biztos. Saját magam is abban a szerencsében részesültem, hogy sok testvérem van. Tudom, hogy milyen fontos ez. Van egy biztonsági háló körülöttem, bízhatok valamennyi testvéremben. Így annyi gyerekem lesz, amennyi adatik. De ez sem tőlem, az Istentől függ.
– Kedvelt női társaságban?
– Remélem, hogy nem vagyok ellenszenves. Nagyon sok jó barátom van, de még nem hallottam panaszt, hogy kellemetlen ember lennék.
– Mondta, hogy családjukat megfosztották a vagyonától. Azóta visszakapták, vagy cserébe kárpótolták?
– A család legnagyobb vagyona Ausztriában volt, azt államosították, és semmit sem kaptunk vissza. Magyarországon koronabirtokaink voltak, nem családi jellegűek.
– Most nincs is családi birtokuk?
– Van egy kis birtok Ausztriában, de ez nem apai, hanem anyai ágról származik. És van egy házunk a spanyol tengerparton, ott töltjük közösen a szabadságot. Erre a szüleink gyűjtötték össze a pénzt.
– Miért nem Budán vett lakást?
– Nagyon sokáig kerestem és nem találtam olyan, ami megtetszett volna. Akkor felajánlották ezt, ami három lakás volt, azokat nyitottuk egybe.
– Végérvényesen Budapesten telepedett le?
– Amikor ide készültem, úgy gondoltam, legalább addig maradok, amíg tökéletesen meg nem tanulok magyarul. Tehát nagyon sokáig maradok.

Bekei Csilla