Pártvezetők az elhunyt miniszterelnökről

Veszteség érte a Magyar Köztársaságot

– Mély megrendülést érzek, a betegség legyőzte a hősiesen küzdő Antall Józsefet - mondta lapunknak Kuncze Gábor az SZDSZ frakcióvezetője. - Bár a halál megakadályozta céljai maradéktalan végrehajtásában, mint a függetlenné vált Magyar Köztársaság első miniszterelnöke, beírta nevét a történelembe. Halálával nagy veszteség érte a Magyar Köztársaságot. Magam és az SZDSZ nevében együttérzésemet fejezem ki a miniszterelnök úr családjának és a Magyar Demokrata Fórumnak. Az alkotmány világosan rögzíti a követendő szabályokat, ezért a helyzetből adódó lehetőségekről nem kívánok nyilatkozni.
– Életem nagy élménye volt, hogy Antall Józseffel dolgozhattam együtt az utóbbi években - mondotta Surján László miniszter, a KDNP elnöke. Az ő halálával nagy formátumú államférfi távozott, akinek vezetése alatt elértük szuverenitásunkat, elindultunk a polgári demokrácia és a piacgazdaság útján. Ám ezek az órák nem az értékelés, hanem a gyász órái és a KDNP osztozik a nemzet gyászában.
– Csak elismeréssel lehet szólni arról, ahogy Antall József, akinek haláláról mély sajnálkozással értesültem, betegségét viselte - mondotta Horn Gyula, az MSZP elnöke. - Egy generációhoz tartoztunk és politikai ellenfelek voltunk, ez tény. Antall József tevékenyen kivette részét a rendszerváltásból és olyan államférfi volt, aki mélyen hitt abban, amit tett. Híve volt a demokratikus intézményeknek és ennek is köszönhető, hogy az intézményrendszer, ha zavarokkal is, de működik. 1990-ben súlyos örökséget vett át, ma is nehéz kezelni a mély válságot. Ezért lehet az a célunk, hogy békében jussunk el a jövő tavaszi parlamenti választásokhoz.
– Mindenki ez érzelmeivel van még elfoglalva - válaszolta kérdésünkre Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap este, néhány perccel a Fidesz rendkívüli elnökségi ülése előtt. - Az utolsó pillanatig reménykedtünk hogy elkerülhető, amiről mindenki tudta: nem valószínű, hogy igazából elkerülhető, mint ahogy nem is bizonyult annak. Itt az elnökségben mindenki Antall Józsefhez fűződő személyes élményeinek megfelelően szomorú, illetve megrendült. Azt gondolom, konzultálva több politikussal is, és látva, hogy Göncz Árpád nyolc órára összehívta a parlamenti frakcióvezetőket: az állam különböző intézményei működnek. Semmifajta rendkívüli helyzettel nem kell számolni, semmi rendkívüli politikai akcióra nincs szükség, az átmeneti helyzetet a magyar politika vezetői orvosolni tudják. Reményeim szerint az MDF a helyzet magaslatán áll és el fogja látni azokat a kötelezettségeket, amelyek az alkotmányból ráhárulnak.
– Nagyon megrendített a tragikus hír – mondta Bejczy Sándor, a 36-os kisgazda képviselőcsoport frakcióvezető-helyettese. – Nehéz szavakat találni, hiszen több évtizedes barátság fűzött Antall Józsefhez. Az új Magyarország három és fél éves történetét szinte lehetetlen néhány órával a drámai bejelentés után értékelni. Az utókor feladata lesz feldolgozni mindazt, amit Antall József az ország felemelkedéséért tett. Olyan embert és politikust veszített el az ország, aki fiatal kora óta készült a feladatra, amelyet miniszterelnökként felelősségtudattal, méltósággal és bölcsességgel teljesített. Biztos vagyok benne, hogy a hatalmas veszteséget azok is megrendülve érzik át, akik a politikai életben nem értettek vele egyet.
– Remélem, ez a fájdalmas esemény meghozza végre a nemzet összefogását. Még nincs késő megtalálni a békét, folytatni a közjó keresését. Ha nem így lenn, aggódnom kellene jövőnkért – nyilatkozta lapunknak Várszegi Asztrik, a Szent Benedek Rend pannonhalmi főapátja. A katolikus főpap elmondta: mélyen megdöbbent a hír hallatán; Antal Józsefet az egyik legnagyobb formátumú magyar politikusnak, nagy feladatához méltó államférfinek tartotta.
Modell és valóság ellentéte

„A politikust nem illeti meg a részvét” – írta nemrégiben Antall Józsefhez címzett versében az ellenzéki költő. Az állítás ma még kegyetlenebbnek tűnik, mint a vers megszületésekor. Még kegyetlenebbnek, de még igazabbnak. A politikus pályájának lezárultával a teljesítmény megítéléséhez nincs más mércénk, csak az, ami utána maradt. A politikus mint közszereplő, persze manapság csaknem családtag. Sohasem láttuk ugyan testi valójában, valahogyan mégis személyes ismerősünk. Ismerjük alakját és arcvonásait, öltözködését és gesztusait, stílusát és szófordulatait. Ismertük őt is, úriemberi megjelenésével és kifogástalan eleganciájával, figyelemre méltó történelmi műveltséganyagot görgető, lucidus politikai szónoklataival, terjengősen kanyargó, nehezen követhető történelemtanári nyilatkozataival. Most, hogy ezek nem lesznek többé, valami hiányozni fog a mi életünkből is. A politikust, mint államférfit azonban valóban nem illeti részvét. Az övé ugyanis a legkönyörtelenebb mesterségek egyike. Míg az állampolgár cselekedeteit egyaránt minősíti szándék és következmény, az államférfi tettei csak a következmény felől ítélhetők meg. A következmények pedig most igencsak lesújtók. A fiatal magyar köztársaság súlyosabb gazdasági, politikai és szellemi helyzetben érkezett el a második választás küszöbére, mint amelyből az első választás után indult. A gazdaságot mélyebb válság sújtja, a politikát hisztérikusabb ellentétek osztják meg, a szellemi életben egyenesen polgárháborús viszonyok uralkodnak. Az első szavunk, legyen azért mégis a megrendülés szava. Hogy halálos kórral birkózik régóta tudvalevő volt. Nem rivális pártokbeli ellenfeleivel és saját pártjabeli ellenségeivel vívta legelszántabb küzdelmét: a vak végzet által igazságtalanul reá mért betegséggel. Ellenfeleinek javára írandó, hogy állapotát nem igyekeztek kihasználni: sem a kíméletlen ellenzék, sem a szigorú sajtó nem említette fel ezt vele szemben. Ellenségeit minősíti, hogy ők nem voltak hasonlóan kíméletesek: betegségére utaló sanda célzásokat először egykori alelnökének baljós tanulmányában olvashattunk. A harc pedig, bizonyosan mondható, emberfeletti erőt követelt tőle. Biztos véggel fenyegető, gonosz és fájdalmas nyavalyától kínozva élni, hosszasan elhúzódó, kellemetlen és megalázó kezelések közepette szenvedni – közben pedig viselni az országvezetés felelősségét. Emberi nagysága talán kétszer mutatkozott meg a legvilágosabban: amikor a legszemélyesebb és amikor a legszemélytelenebb tudott lenni. A legszemélyesebbnek a taxisblokád utáni emlékezetes interjújában tűnt. Első műtétjével maga mögött az új magyar demokrácia máig legsúlyosabb válságát követően akkor egyszerre szólalt meg az államférfi és az ember. Emelkedett pátosszal és hétköznapi egyszerűséggel vallotta meg: a magyar átalakulásra az életét tette fel. A legszemélytelenebbnek utolsó közszereplésén, a németországi gyógykezelést bejelentő, október eleji parlamenti felszólalásában látszott. Nem harmadik személyben fogalmazott ugyan, mégis mintha nem önmagáról beszélt volna. Nem a halálosan beteg ember: az országlakosok egyeteméért felelős államférfi indult el az újabb veszélyes műtét felé. Gonosz volt vele a sors, kegyetlenek voltak vele az istenek. Nem adatott meg neki, hogy erői teljében próbálja eszméit a valóságba ültetni.
Eszmék és valóság. Ezekről van ugyanis szó elsősorban. Kiforrott eszmékkel érkezett a politikába, azokat kívánta érvényesíteni a társadalmi valóságban és képviselni saját pártjában. Nem doktriner módon, hanem éppenséggel taktikai kompromisszumokra nyitottan. Mégis: következetes ragaszkodva néhány alaptételhez. Kísérlete, most már kimondhatjuk, mindkét terepen kudarcot vallott. Sem a társadalom, sem a párt nem mutatkozott fogadókésznek a miniszterelnöki eszmények iránt. Amely eszmények világosan körülírhatók. Egy múlt századi szabadelvű és egy-két háború közti úriember keveréke volt: ideológiájában a klasszikus liberalizmushoz, politikai kultúrájában a keresztény úri középosztályhoz kötődött. A klasszikus liberalizmus premodern ideológia, a keresztény úri középosztály politikai kultúrája polgárosodás előtti politikai kultúra volt. Aki egy modernizált-polgárosodott, modernizálódó-polgárosodó országban képviseli őket: eleve lehetetlenre vállalkozik. A klasszikus liberalizmus is, az úri középosztályi mentalitás is a kiválasztottság tudatára épül. Ott a műveltségi és vagyoni elithez, itt a születési elithez tartozás a politikai szerep előfeltétele. A modern tömegdemokrácia valóságától mindkét felfogás idegen. Ez az ország nem folytathatja onnan, ahol fél évszázada abbahagyta. A százszor átkozott kommunizmus befejezte a társadalom modernizálását, az ezerszer gyalázott kádárizmus újra indította lakóinak polgárosodását. Aki ezzel nem vet számot, talán nem reakciós. Mindenképpen anakronisztikus azonban. Ha nézetei nem feleltek meg a posztkommunista átmenet szükségleteinek, még kevésbé illettek saját pártjába. Amikor a politika színpadára lépett, alternatíva nyílott előtte: vagy valamely retropárthoz csatlakozik, vagy valamely új alakulatot választja. Hogy az előbbi megoldás mivel járt volna, a kisgazdák és a szociáldemokraták kevéssé szívderítő története demonstrálja. Hogy a Magyar Demokrata Fórum melletti döntés mit eredményezett, a párt ciklikusan ismétlődő válságai mutatják. A későbbi miniszterelnök itt ugyanis olyanokkal került össze, akikre egyébként, finoman szólva, cipőjének kipucolását sem bízta volna nyugodt szívvel. Párton belüli tevékenysége: egyetlen hatalmas, ám sikertelen küzdelem az MDF saját képére alakításáért. Előbb jobbközép, kereszténydemokrata-liberálkonzervatív párttá formálja a balközép, zavaros-harmadik utas szocialista képződményt. Azután hosszú, féléves harcban kiszorítja a lakitelki gondolatra hivatkozó Csurkát. Hogy végül eljussunk oda, ahonnan elindultunk: Lezsák személyében új feje nőjön a már lefejezett sárkánynak. A miniszterelnök saját pártjában karizmatikus vezető volt. Nem tradicionális uralkodó ugyan, de nem is egyszerűen legálisan választott pártelnök. A kettő között valami: mágikus erővel rendelkező, kivételes kvalitással felruházott, karizmatikus vezér. Pártbeli uralma nem megválasztásának formális jogi eljárásán alapult: a párttagok hitén, hogy ő különleges küldetés betöltésére hivatott. A közvélemény népszerűtlen és gőgös politikust, felfuvalkodott és unalmas történelemtanárt látott benne, a fórumosok a gondviselés emberét, aki a magyarságot az ígéret földjére vezeti. Gyorsan elhíresült, szerénytelen mondása minden bizonnyal igaz lett volna: az MDF-re adandó szavazatok felét tulajdonképpen nem a párt, hanem személyesen ő kapja majd. A karizmatikus vezérnek pedig, tudjuk az utódlás a legfőbb gondja. A karizma személyhez kötött, így átruházhatatlan. Ami ma azt jelenti, hogy a miniszterelnöknek-pártelnöknek nincs legitim utódja sem a kormányban, sem a pártban. Az emberileg-eszmeileg hozzá legközelebb állók, Katona Tamás, Jeszenszky Géza, Bethlen István versenyhelyzetben sincsenek. A kormányban láthatóan a belügyminiszter, a pártban az ügyvezető elnök az örökös. Az ideológia nélküli etatista állam elszánt híve, meg az ideologikus mozgalmár, a küldetéstudat megszállottja.
A „Modell és valóság” húsz esztendeje megjelent Eötvös esszéjének címe volt. Kiterjedt írásos életművének talán legszemélyesebb darabja ez: a tanulmányok sorában az egyetlen esszé. Tárgya Eötvös József, valódi hőse azonban ő maga. A reformkor nemzedékéről beszél benne, a korparancs – a polgári átalakulás és a nemzeti önállóság – megfogalmazóiról, és Eötvösről, a korparancs megvalósítójáról. A politikussá lett politológusról, aki a forradalom és a megtorlás után megérve e kiegyezés alkotmányos berendezkedését, valóra válthatja programját, kipróbálhatja állambölcseleti tételeit. Ma olvasva látjuk csupán: vallomás ez, a politikusi szerepre vágyó-készülő írástudó konfessziója. A modell és valóság ellentétét tudja már. „A végrehajtott politika azonban még megalkuvások nélkül sem csilloghat olyan tisztán, mint a teóriában maradt programok.” A kétségekre azonban magával Eötvössel válaszol. „Ki soha tévedni nem akar, az az igazságnak soha nagy szolgálatot tenni nem fog.” Ami akkor, az esszé írásakor nehezen volt elképzelhető, bekövetkezett. A program nem maradt teóriában: a végrehajtott politika rangjára emelkedett. Az esszéíró megpróbálhatott szolgálatot tenni az igazságnak. Nem sikerült neki. Mély részvéttel búcsúzunk az eltávozott politikustól. De a kudarcot vallott politikától is.
Perecz László
1993. december 13., hétfő


A miniszterelnök

Egy történelmi percre most minden vita elcsitul. Ez nem a polémiák ideje, hanem a tisztelgés és a komor tűnődés pillanata. Elment egy ember, aki úgy érezte, van ereje szembenézni nemcsak a múlttal, hanem nemzete egész sorsával és jövendőjével. Antall József személyiségét az állampolgárok milliói csak azután ismerték meg, hogy miniszterelnök lett: ő volt az új arc, ő volt az az ember, akit választásokon győztes pártja kormányfővé jelölt. Utólag tudtuk meg róla, hogy múzeumigazgató, történész volt ugyan, de politikusi környezetben nevelkedve már gyermekként készült az 1990-ben elnyert szerepre. Antall József politikusi önnevelése olyan korban zajlott, amelyben ő nem volt otthon, s amelyről aligha mondta bárki is, hogy belátható időn belül véget ér. Antall József képes volt beilleszkedni a rendszerbe, amellyel nem azonosult, s készült arra a szerepre, amelyet elnyert. Történészi szemlélete, tanári habitusa meghatározta politikusi személyiségét. A miniszterelnök megvalósítani kívánta ideáljait, a múlt századi nemzeti liberalizmus politikai eszméit. Ez az az eszmerendszer, amelyet bízvást lehet nemes konzervativizmusnak nevezni. S ez a felkészültség alkalmassá tette őt arra, hogy a harmadikutas mozgalomból jobbközép pártot szervezzen, amelyet elfogadott a nyugat-európai politika. Ez tette képessé a fontos politikai paktumra, és ez volt az oka, hogy ennek megkötésével befejezettnek nyilvánította a folyamatos kompromisszumkötés folyamatát. Antall József kiszámítható politikus volt, róla bizonyosan lehetett tudni: következetesen tartja magát a törvényekhez. Nem értelmezi azokat sohasem szabadosan, s semmiféle olyan furfanghoz nem folyamodna, ami kérdésessé tehetné életművét. Ez a politikai credo óhatatlanul összeütközéseket okozott. Konfliktusba került saját pártjának szélsőségeseivel, valamint parlamenti ellenzékével. Jobboldali bírálóival, mert kompromisszumokat kötött, ellenzékével pedig olykor azért is, mert szilárdan vallotta: teljes mértékben, minden törvényes eszközzel kell élnie mindazzal a joggal, amivel őt az alkotmány felhatalmazta. Antall olyan politikusi ideákat valósított meg, amelyek még a tömegkommunikáció előtti korban keletkeztek. Ezért nem volt könnyű számára eszményeit eljuttatni a tömegekhez. Kiderült mégis: bántja őt, hogy munkáját a közvélemény nem ismeri el eléggé. Antall József felfogta szerepének történelmi súlyát. Azt, hogy ő a rendszerváltozás miniszterelnöke. Míg hivatala kezdetén a folyamatosságot hangsúlyozta, az évek múltával egyre többször nyúlt vissza érvekért régebbi időszakokhoz. Szerette volna a maga elgondolta politikai tisztaságot – mondjuk így: bűntelenséget – összekötni a szakszerűséggel. Antall József elhivatott, már-már tudós minisztereket kívánt az országnak, akiknek kezén megőrződnek és fejlődnek az értékek. Több oka van annak, miért nem sikerült olyan csapatot maga mellé állítania, mint amilyent remélt. Egy mozgalom, egy koalíció rétegeiben otthonos stílus, szemlélet, tudás, morál és taktika is közrejátszik ilyenkor a személyek kiválasztásában. S amit az utókor majd netán felró a miniszterelnöknek, azért igen sokban munkatársainak tehető szemrehányás. Ő őszintén hitte: a koalíció nemcsak hogy a legjobb hagyományok letétményese, de ezeknek az erényeknek a legkiválóbb képviselői is mellette állanak. Antall József valóban nemzetben, az egész nemzetben kívánt gondolkozni és cselekedni is. Boldog nemzetet, gyarapodó, európai hazát akart. Képes volt arra, hogy személyében feloldja nemzeti érték és európaiság sorsunkat terhelő dilemmáját. Annál tragikusabb lehetett számára, hogy ez csak önmagában sikerült, sikerülhetett. Antall József velünk együtt élte meg a demokratikus változás mámorát. Nem minden nemzedéknek jut ily esély az újrakezdésre. Nem adatott meg neki, nekünk, hogy kormányzása alatt az ország ezt a pillanatot igazán megragadja. A történész, akinek történelmi szerep jutott, joggal büszkélkedett azzal, hogy miniszterelnöksége alatt Magyarország a térségben példátlan stabil kormányzatot mondhatott magáénak. 1990 tavasza óta volt kormányon, ez idő alatt más országokban három-négy kabinet is kicserélődött, egyes országok szétestek, mások polgárháborúba keveredtek. Ezt a stabilitást, a tanuló parlament és a tanuló kormány állandóságát a külföld magasabbra értékelte, mint a hazai közvélemény. Mi, itthon a viszonylagosságát éreztük. Végig kell gondolnunk, mi nem történt meg kormányzása évei alatt. A gazdaság nem omlott össze. Nem szabadult el az infláció, az ország külgazdasági kapcsolatrendszere nem szűnt meg. Ezek akkor is értékek, ha elszenvedjük a gazdasági válságjelenségeket, tanúi vagyunk az elszegényedés megannyi szomorú jelének. Tény viszont az is, hogy Antall József miniszterelnöksége alatt az indulatok nem mentek az utcára. Az ő mértéktartása is szerepet játszott abban, hogy nálunk az alkotmányosság, az emberi méltóság alapjaiban nem sérült. Tudtuk: igazán otthon a világpolitikában érezte magát. Jó viszonyt tartott fenn a nagyhatalmak és kis országok vezetőivel, akik őt fontos és megbízható közép-európai politikusnak látták. Antall az európai Magyarország híve volt, akarta országunk integrációját a nyugat-európai intézményekbe. Nem rajta múlott, hogy a magyarországi változásokat és kormánya stabilitását a Nyugat nem jutalmazta meg a várt gazdasági segítséggel, elismeréssel. Valószínűleg bánthatta őt, hogy kijelentését, miszerint lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni sokan félreértették, vagy félre akarták érteni. Tudta: Európában a határok stabilak, tudta: a határon túl élő magyarok millióinak szükségük van arra, hogy Magyarország demokratikus kormánya lélekben vállalja képviseletüket. Antall József némelyekkel ellentétben nem táplált irredenta vágyálmokat. A rendszerváltozás első miniszterelnökének történelmi küldetéstudata volt. Ez nála nem más volt, mint emberi és nemzeti kötelezettségtudat. Ez adott neki erőt embertelen – vagy emberfeletti – viaskodásában a betegséggel. Ezért volt képes az utolsó pillanatig remélni, akarni, tervezni. Egy ország kísérte résztvevő figyelemmel heroikus küzdelmét az erejét fogyasztó kórral, s aggódott amiatt, hogy miként befolyásolja ez mindenkinek, a társadalom nem politizáló részének a sorsát is. Mindenki őszintén kívánta jobbulását, várt csodát az orvostudománytól, hiszen megbízatásának vége felé közeledve politikai vetélytársai is elismerték mértéktartását, államférfiúi és emberi nagyságát. A mély részvét és az országért érzett együttes aggodalom munkák most a magyar társadalomban.

Népszabadság, 1993. december 13.

Antall József Budapesten született 1932. április 8-án. Id. Antall József – 1896-1974 – közismert politikus, aki a második világháború idején kormánybiztosként sokat tett az erdélyi, a lengyel, a francia, az orosz, az olasz, a zsidó menekültekért, irányította a szökött hadifoglyok, a kibombázott német gyerekek ellátását, támogatta, segítette a Lengyel Honi Hadsereg katonáit. Antall József a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte tanulmányait 1942 és 1950 között. 1950-től volt hallgatója az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, ahol történelem-magyar nyelv és irodalom szakon középiskolai tanári, levéltárosi, könyvtárosi, muzeológusi diplomát szerzett. Bölcsészdoktori disszertációját Eötvös József politikájáról és az 1867-es kiegyezés előkészítéséről írta. A Magyar Országos Levéltárban, 1954-ben kezdte szolgálatát, majd a Pedagógiai Tudományos Intézet tudományos kutatója lett. A levéltári kutatómunkát a későbbiekben is folytatta, amikor már az Eötvös József Gimnázium tanára volt. Az 1956-os forradalom aktív résztvevője, egyik alapítója a később emigrációban tevékenykedő kereszténydemokrata ifjúsági szervezetnek, a Keresztény Ifjúsági Szövetségnek. Részt vett a különböző politikai tervezetek előkészítésében, majd ezek alapján a forradalom és szabadságharc leverését követő politikai kibontakozási tervezetnek is egyik megfogalmazója. A forradalom leverése után letartóztatták, vizsgálatot folytattak ellene. Fegyelmi eljárással áthelyezték a Toldy Ferenc Gimnáziumba, 1959-ben politikai magatartása miatt eltiltották a tanítástól. 1960-ban engedélyezték, hogy könyvtárosként dolgozzon, 1962-től pedig részt vehetett a felsőoktatásban. 1963-tól jelenhettek meg ismét saját nevén tudományos dolgozatai. Miközben folytatta politika- és művelődéstörténeti munkásságát is, orvostörténelmi szakterületen helyezkedett el 1964-ben tudományos kutatóként. Kiemelkedő szerepe volt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár megszervezésében. Huszonöt évet töltött az intézetben: főmunkatársként, igazgató-, majd főigazgató-helyettesként; 1984-től pedig e tudományos műhely főigazgatója egészen miniszterelnökké történt megválasztásáig. Intézetvezetői tevékenysége, tudományos és szakirodalmi munkássága mellett a Magyar Orvostörténelmi Társaság főtitkára, majd elnöke; az Orvostörténeti Közlemények főszerkesztője. 1974-től – miután nyugati országban szóló útlevelet kapott – alkalma volt találkozni nemzetközi hírű tudósokkal, egyetemi tanárokkal, politikusokkal és magas rangú katonákkal, gazdasági és pénzügyi vezetőkkel is. Meghívásai, elismerései, széles körű külföldi kapcsolatai segítséget nyújtottak az 1980-as években újra kibontakozó politikai tevékenységéhez. Antall József a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja. Részt vett a Független Kisgazdapárt újjászervezésének előkészítésében, felkérték a főtitkári tisztségre, hasonlóképpen felajánlotta a főtitkári posztot az 1989 tavaszán újjászervezett Kereszténydemokrata Néppárt is. Antall József azonban – hasonlóan az 1956-ban vallott felfogásához – egy középpárt, illetve pártkoalíció megteremtését tűzte ki célul. Más pártba nem lépett be, csak az MDF-be, amelynek második országos gyűlésén választották elnökké. Antall József fontosnak tartotta a magyar pártok – elsősorban a centrumerők – nemzetközi kapcsolatainak kialakítását. Ezért már 1989 nyarán megállapodott az EDU vezetőivel, hogy a későbbi három koalíciós pártot felveszik a szervezetbe, hasonlóképpen készítette elő a Kereszténydemokrata Internacionáléval az együttműködést. Antall Józsefet 1990-ben az EDU alelnökévé választották. Az 1990-es választásokon pártja budapesti listáján szerzett mandátumot. 1990. május 2-től kormányra kerüléséig az MDF képviselőcsoportjának vezetője. Május 3-án mint a választásokon győztes, legnagyobb parlamenti párt vezetője a köztársasági elnöktől kormányalakítási megbízást kapott. Kormányalakítási tárgyalásait megelőzte az MDF-SZDSZ megegyezés (április 29.), amely az ország kormányzati stabilitását biztosította. A három párt – MDF, FKGP és KDNP – koalíciós megállapodásán alapuló kormányát és programját 1990. május 22-én mutatta be az újonnan megválasztott parlamentnek. 1990. május 23-án este az Országgyűlés 218 igen, 126 nem és 8 tartózkodással megválasztotta a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé és elfogadta kormányprogramjának irányelveit. Antall József halála pillanatáig betöltötte a Magyar Köztársaság miniszterelnökének tisztét.

Népszabadság, 1993. december 13.


Göncz Árpát: A kormányfő a demokrácia küszöbére vezette az országot

A mai napon az Alkotmány 33/a paragrafusának c pontja alapján, Antall József miniszterelnök halálával a kormány megbízatása megszűnt – jelentette be vasárnap este a televízióban Göncz Árpád köztársasági elnök. Az államfő felkérte Boross Péter belügyminisztert, hogy további intézkedésig ügyvezető miniszterelnökként lássa el a feladatát és vezesse az Alkotmány 39/B paragrafusa alapján az új kabinet megalakulásáig hivatalban maradó kormány munkáját.

Honfitársaim! Magyarország miniszterelnöke, dr. Antall József az egészségét aláásó gyilkos kórral folytatott hosszú és hősies küzdelme végeztével visszaadta lelkét teremtőjének. A hír – jóllehet föl kellett készülnünk rá – mindannyiunkat megrendített és fájdalommal tölt el. Antall József mély hivatástudatból táplálkozó és szinte emberfeletti akarat ereje már-már azt a hitet táplálta belénk, hogy nincs az a súlyos betegség, ami képes rajta erőt venni. Tudnunk kell, hogy szilárd felelősségtudatot sugárzó lénye még politikai ellenfeleiben is rokonszenvet és tiszteletet keltett. Az új Magyar Köztársaság első választott miniszterelnökeként hihetetlenül nehéz szolgálatot vállalt: azt, hogy az ország hajóját elkormányozza és biztonságban lehorgonyozza Európa nyugati partján, és népünket a tekintély – és parancsuralom szinte megszakítatlan évszázadai múltán elvezesse a népuralom – a demokrácia – küszöbére. „Küszöbére” – mondom -, mert a parancsuralom és a demokrácia határvonala nem piros vonal, ami egyetlen lépéssel átléphető, hanem politikai és gazdasági akadályokkal tarkított széles határsáv, és egy ország – egy társadalom – akkor válik demokratikusság, ha értékrendjét, gondolkodásmódját és magatartását tekintve az ország lakóinak túlnyomó többsége átküzdötte magát ezen a gyepűn. Egy 1100 éves ország történelmében három és fél év – még ha sorsdöntően fontos is – futó pillanat: a kortárs aligha vállalkozhat rá, hogy megvonja hiteles mérlegét. Annyit azonban joggal állíthatunk, hogy hazánk – miniszterelnökének közvetlen irányításával – megindult az áhított demokrácia felé, és eljutott odáig, ameddig ez idő alatt eljuthatott. Antall József, a történész, akinek eszmeisége a múlt elmélyült ismeretében gyökerezett, ezt tisztán látta. Korai halálát különösen fájdalmassá teszi, hogy a sors akaratából nem volt képes megvalósítani mélyen átérzett szándékát: átvezetni az országot a kiteljesült demokráciába, elvezetni az országot a második választásig, ami egy fiatal, épülőfélben lévő demokrácia életében talán még az elsőnél is fontosabb. Hiszen az, hogy az ország népe másodízben, tapasztalatokban gazdagodva, újabb alkotmányos és tiszta választás során jelöli ki képviselőit – a választás kimenetelétől függetlenül – önmagában is az ország demokratizmusának, a magyar demokrácia folyamatosságának bizonyítéka. De nemcsak a magunk, hanem a mindennapjainkat szakadatlanul értékelő világ szemében is. Nemcsak hiszem, hanem tudom: Antall József, az államférfi haláláig ezt a célt szolgálta – a magyar demokrácia megszakítatlan és megszakíthatatlan folyamatosságát. Meggyőződésem, hogy Isten akaratának tudomásulvételén kívül ez a tudat békítette meg a halál gondolatával. Mi, magyar polgárok, szavazzunk bármelyik párt jelöltjére a közelgő választásokon, azzal tisztelgünk a legméltóbban a miniszterelnök, Antall József emléke előtt, és azzal szolgáljuk leghívebben szellemi hagyatékát, ha hitét, szándékát, jövőbe vetett bizalmát tiszteletben tartva makulátlanul tiszta, az eszmék küzdelmén alapuló választás során, az arra legméltóbb honfitársainkat küldjük a parlamentbe. Minden halál alkalom, hogy számot vessünk önmagunkkal, önmagunk életével. A kormányfő megrendítő halála kiváltképpen alkalom a számvetésre: tekintsünk hát önmagunkba – magyarokként vagy közös hazán más nemzetiségű polgáraiként, párttagokként vagy párton kívüliekként – s tegyük fel magunknak a kérdést: megtettünk, megteszünk-e mindent, ami tőlünk telik, hogy híven szolgáljuk szűkebb közösségünket és hazánk egészét? S ha tesszük, milyen eszközökkel tesszük? Ezzel tisztelegjünk a kormányfő sírja előtt!

Tegnap este Göncz Árpád köztársasági elnök magához kérette a parlamenti pártok frakcióvezetőit. Lapzártánkig Horváth Lajos (MIÉP) és Fodor István (független) kivételével megérkeztek a képviselőcsoportok vezetői az elnök parlamenti irodájába. Faragó András, a köztársasági elnök szóvivője a megbeszélés előtt tájékoztatta az újságírókat. Elmondta, hogy a köztársasági elnök részt vett a kormány tegnap esti ülésén, és bejelentette, hogy az alkotmány 33/A paragrafusának c pontja alapján a miniszterelnök elhunytával a kormány megbízatása megszánt. Felkérte Boross Péter belügyminisztert, hogy a további intézkedésig ügyvezető miniszterelnökként lássa el feladatát és vezesse a új kormány megalakulásáig az alkotmány 39/B paragrafusa alapján a hivatalban maradó kormány munkáját. Faragó András közölte, hogy tegnap este a frakcióvezetőkkel is ismertette az elnök az alkotmányos helyzetet, és beszámolt arról is, amit a kormányülésen mondott – politikai tárgyalások hétfőn megkezdődnek a további teendőkről. Az elnök személyesen és egyenként tárgyal majd a parlamenti pártok vezetőivel – mondta a szóvivő. A tegnapi tárgyalás csak mintegy húsz percig tartott, a konzultációt hétfőn folytatják.

Lezsák: A parlament kitölti mandátumát

Lezsák Sándor, az MDF ügyvezető elnöke az országos választmány lakitelki ülését követően munkatársunknak nyilatkozva kijelentette: „Nekünk az a feladatunk, hogy megfelelő időben, gyorsan teljesítsük azokat a feltételeket, amelyek a köztársasági elnök úrnak az európai gyakorlatnak megfelelő döntéseihez szükségesek. Mi nem leszünk okai jogbizonytalanság kialakulásának”. Az ügyvezető elnök arra számít, hogy a jelenlegi parlament kitölti mandátumát. Lezsák Sándor munkatársunknak elmondta: június óta tudták, hogy milyen állapotban van Antall József. Tudták, hogy kockázatos lesz a kölni kezelés, de reménykedtek abban, hogy ő vezetheti az MDF választási listáját. A múlt héten Lezsák szerint valóban láttak arra esélyt, hogy csak átmeneti rosszabbodás következett be a miniszterelnök egészségében. Ám az orvoscsoport pénteken-szombaton megállapította, hogy a „baj sokkal súlyosabb”. Az ügyvezető elnök azt is elmondta, hogy múlt szerdán, amikor betegágyánál felkereste Antall Józsefet a „körülményekhez képest jó állapotban” találta, ezért nem volt megalapozatlan a remény…