Megroskadtak az óramutatók...

1995. MÁRCIUS 7. KEDD MOZAIK

Ötven éve történt
Megroskadtak az óramutatók, elnémultak a harangok


Március 4-én múlt ötven éve, hogy Szombathelyt az ország ötödik legromosabb városává tették a nyugati bombázók.

PÓSFAI JÁNOS

Néhány percig tartott csak. Az égen még látszott a repülőgépek tejútja, porfelhő keringett a Nagytemplom felől; törmelék, rom között bujkált pár ember.
Iszonyatos volt a látvány.
Toronyi Németh István papköltő Szombathely ünnepe című könyvében, melyet a helyreállított székesegyház felszenteléséről irt, így örökítette meg ezt a márciusi napot: „Az erősödő tavaszi szél fehér felhőket hajtott át a város felett, amelynek székesegyházában Kovács Sándor megyés püspök ünnepélyes hálaadó szentmiseáldozatot mutatott be XII. Pius pápa koronázásának évfordulója alkalmával. A Te Deum szárnyaló himnuszát azonban szirénák vijjogása váltotta fel. Az Oltáriszentséget védett helyre, a püspöki palotába vitték. Másfél óra múlva bombák zápora verte a várost. A porfelhő alatt félezernél több halott között holttá vált a székesegyház is. Déli egy óra előtt öt perccel megroskadtak az óramutatók, elnémultak a harangok, eltűnt a város fölé magasodó tetőszerkezet, leszakadt a hosszhajó hatalmas boltozata a kórussal és az orgonával, kilenc oltár porba omlott, Winterhalder és Speng mennyezetfreskói pillanatok alatt semmivé váltak, a Maulhertsch és Dorfmeister ecsetjének remekei: az oltárképek mind ronggyá foszlottak. A falak márványruháját letépte a szörnyű légnyomás, melynek vihara kiszakította a szentély boltozatát, a padsorok eltűntek, s a csonka falak óriási romhalmazt öleltek át... Két hívő a romok között lelte halálát. A székeskáptalan két tagja: Kiss Lajos olvasókanonok, püspöki helynök és Pintér József őrkanonok a székesegyház pusztulásával egy időben lett a bombázás áldozata. A templomtérről Szily püspök bronzszobra nézte a rommá vált székesegyházat.”
A szörnyű nap emléke mindmáig bennünk él, akik túléltük a háború borzalmait. Egy idős férfi, S. Lajos katona volt, szakaszvezető. Eltávozásra jött haza valahonnét a közeledő front előteréből. Hónapok óta nem látta szeretteit: kislányát, feleségét, az akkor két hónapos kisfiával pedig még nem is találkozott. Családja a Tavasz utcában lakott.
– Dél körül felbőgtek a szirénák – tépi fel a fájó Sebet. – A hadkiegészítő parancsnokságtól futottam hazáig. A szomszéd házat találat érte, megrongálódott a mi házunk is. Felkapkodtam a gyerekeket, felöltözött a feleségem és szaladni kezdtünk a Perint partján. Hová? Merre? Hol lelhetünk biztonságot? Az utca tele volt menekülővel, repülők hada szántotta az eget, felhőcsíkokat fodrozott a kora tavaszi szél. A régi vágóhíd közelében, a mostani centenáris hídnál, egy ismerősnél kötöttünk ki.
– Ő nyújtott menedéket?
– A feleségem a gyerekekkel náluk maradt, én pedig visszarohantam a Tavasz utcába meleg holmikért. Szedegetem a kabátokat, takarókat, amikor a feleségem a két gyerekkel megállt a kapuban. – Utánad jöttünk, nagyon félek – mondta a feleségem. – Nem akarom, hogy elszakadjunk egymástól.
Szolt a sziréna, a repülők újabb és újabb hullámban támadtak. Velünk átellenben lakott egy kőműves, Németh József. Az ő pincéjük volt a környéken a legerősebb, a fél utca itt keresett menedéket. Ide vittem le a feleségemet a két gyerekkel. Félszázán lehettek akkor már, fennhangon imádkoztak: „Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya...” A robaj, a dübörgés áttört a falakon. A gyerekek összebújtak, a kicsiket az anyák az ölükbe fogták, várták, hogy elmúljon a veszedelem. Egyszer csak leszakadt az ég. Bombatalálat érte a házat. becsapódás helyén egy nagy nyílás tátongott, azon át mentettük az élőket, húzkodtuk ki a halottakat. Köztük volt a feleségem és a kislányom. Szörnyű volt. Kisfiam, akit az édesanyja a szívére szorított, csodálatos módon életben maradt. Ma is él... A környék házai romokban álltak. Az utcán a sok halott egymás mellett feküdt a puszta földön. Az élők sírtak, jajongtak, elmondani sem lehet, mily szörnyűséges volt.
Az első légitámadás 1944. október 7-én déltájban érte a várost. Akkor a vasút, a személypályaudvar környéke, a vasúton túli városrész, valamint a Széll Kálmán utca keleti vége, az Éhen Gyula tér és a Nádasdy Ferenc utca volt a célpont. A támadás nem volt túl nagy erejű, a lelkekre való hatása annál nagyobb. Az első bombatámadáskor, mintegy hatvanan vesztettek életüket.
Újabb légitámadások követték egymást. Október 17-én, 21-én, november 1-jén, 21-én, december 6-án több hullámban bombázták a várost. Ezek a támadások már mind a Szálasi kormány idejére estek. Az október 21-ei bombázás az előzőekhez hasonló pusztításokkal járt:
találat érte a kórház tüdőbeteg osztályát, a Paragvári úti Oncsa telepet, jelentős károk keletkeztek a teherpályaudvaron, a bombák felszántották a temetőt, a
közeli utcákat. Romba dőlt az alig egy éve felavatott és Jézus Szentséges Szívének felajánlott szőllősi templom is.
Mindenki azt remélte, a korán jött tavasz véget vet a szörnyűségeknek. S 1945. március 4-én, a háború végnapjaiban elérkezett a város történetének egyik legszomorúbb napja. Egy nagyobb angolszász repülőkötelék 12.40 és 13 óra között szabályos bombaszőnyeget terített a városközpontra és környékére. Bombák, légiaknák hullottak mindenfelé. Különösen nagy károkat okoztak a Mátyás király, a Kossuth, a Kisfaludy, a Szent Márton, a Hunyadi utcákban, valamint a Püspökvár környékén. A gyújtóaknák fénybe borították a Palace Szállót, a Tóth Károly féle malmot és nagyon sok lakóépületet. Romba dőlt a székesegyház, a háromszintes városháza, megrongálódott a püspöki palota, a megyeháza, a posta épülete, a gázgyár, a víztorony és több más létfontosságú építmény.
Március végéig még öt alkalommal bombázták Szombathelyt.
A hadileltár adatai szerint a város 4471 lakóhazából 3375 szenvedett kárt, ebből 1028 súlyosan megrongálódott, 312 teljesen elpusztult. A március 4-ei támadáskor tönkrement a vízmű, három héttel később leomlott a szövőgyár, a megye akkori legnagyobb üzeme. Az ide szórt bombák 468 szövőgépet zúztak szét, használhatatlanná volt a víztorony, az erőműtelep, megsemmisültek a téglagyárak, melyekben a németek sok lőszert tároltak. A járműjavító műhelyét – a feljegyzések szerint – 115 bombatalálat érte, egyetlen épülete sem maradt épen.
Jeles helytörténetírónk, dr. Hegedűs Ferenc, aki szinte elsőként dolgozta fel Szombathely háborús veszteségeit, és megírta szenvedés-krónikáját. így bölcselkedett: a csaknem kétezer éves település polgárainak, 1945-hen talán nem először támadt olyan érzése, hogy a történelem megácsolta a város fejfáját. De mint annyiszor, ezúttal is csoda történt: a fejfa kivirágzott, s a kivirágzott fejfa nagyobb, virágzóbb várost sarjasztott.
De emlékezni és emlékeztetni – kötelesség.

Hz állat nem akkora állat, hogy a másiknak vesztét okozza, legfeljebb ha éhes, akkor a nagy hal megeszi a kis halat stb.
Ezt borzalmas légikatasztrófát nem éltem át, ekkor vótam Újdörögdön kiképző zászlóalj segédtiszt-beosztásban kb. 16000 fős volt a zlj. Fekete százados volt a zlj. pk.
Itt látogatott meg az anyu, ő mesélte a borzalmas pusztulást, bombázást, arra emlékszem a legényemnek valami rokona volt, mint kocsmáros, ő javasolta, menjünk el és látogassuk meg. Nem is semmi nehézség, mert még a háború alatt hogyan arra már nem emlékszem, ránk maradt egy gyönyörű Eszterházi kocsi, két gyönyörű lóval. Na, ezeknek a nyargalásával értünk a legényem rokonához. Azt hiszem erről már írtam, itt Újdörögdön voltak törpe kis géppuskát hordozó kis lovak, ezekből akartam hazavinni egy kis szekeret csináltatni, fiammal Endrével kocsikázni, de mindebből nem lett semmi... az oroszok terjeszkedtek, elhagytuk Újdörögdöt...
A jelenben a bombakárokat igyekeznek eltűntetni /1995/ pl. a szentélyt és annak oszlopos sorozatát már bearanyozták, márványozták, a hajórészt pedig, ahogyan a pénz összejön, úgy folytatólagosan igyekeznek a régi fényébe állítani.

Itt kettő kanonok is meghalt a nagy bombázások alkalmával. Mindkettő kanonokot jól ismertem, hiszen Pintér kanonok 1930-ban, amikor pályáztam Rábakovácsiba, ő volt a nagyságos és főtisztelendő plébános úr, így szokta kijavítani azokat a balga híveket, akik csak pusztán, mint plébános titulust használtak. Azt kell mondanom, hogy Pintár plébános választásomkor mellettem volt, amiért is utólag hálával gondolok rá… csak ezt a hálát sok-sok mellékzökkenők tompították. Pl. két évig voltunk együtt, de sohasem látogatott meg az otthonomban, nem tartotta, nem érdemesítette a tanítóját, hogy megoldja saruját, és bekopogjon a kis tanítói szobába… Nem is szólva arról, hát ugyan adott bebútorozott szobát… erről is írtam, de szégyen még most is, ha arra gondolok, hol szedte össze azokat a szú ette, szegényházból kidobott bútorokat, nem nézett akkor a tükörbe az Isten szolgája… milyen pompával, kényelemben van ő paplakása berendezve… A falu legelhagyatottabb emberének a bútoraival /Tóka bácsi/ az öreg Süle bácsi lakberendezésével nívón aluli volt. Két széket adtak, az is más volt, az egyik közönséges kerekes volt, a másik meg szögletes elárvult külsővel… az szekrény! Az ágy??? Na jó, nekem kezdetileg főnyeremény volt, hiszen édesanyám meghalt, csak konyhában lehettem… ez mégis csak szoba volt, ablakán besütött a nap…
Gazdag plébánia volt 145 kateszter hold volt a plébánia ingatlana, emeletes lakosztállyal… 80 hold szántó, 30 hold erdő… a többi rét…
Volt neki kb. 54 db négy lábon járó szarvasmarhája, két szép lova, egy eszterházi és egy gyönyörű hintója.
Mariska volt a gazdasszony, mellette egy-két lány… kocsis, gulás , cseléd, szóval gazdagon szolgálhatta az istent, elfogadhatta a „Breviáriumot”, mondhatta a szentmisét, csak akkor volt ideges, ha rendben volt a lekaszált lóhere, és már száradt is, de közben eső, zápor mosta… és hogyan végződött a földi vándorlása? Ezt is leírtam valahol…
Kiss Lajos kanonok, aki honnan jutott ide nem tudom… de a Szily János utcában a kanonok sorban emeletes lakosztályban lakott… s amikor kértem, hogy nősülni szeretnék és csak egy szobám van… erre nem nősülhettek meg; válasz… a menyasszony nagyobban lakik, Karácsonyi Imre történetét szintén megírtam már… Isten nem ver bottal… papok koponyájával van kirakva a pokolba vezető út, tartja a közmondás…

Gyönyörű volt a Palace szálló, kávéház, hatalmas üvegablakaival, állítólag egy huszártiszt a lovával egy ablakon át ugratott be a kávéházba… lapos erszényű csórónak drága hely volt, de amikor tiszti zubbony díszelgett rajtam, akkor már nem volt drága hely. Főző Károly bácsi a cukrász, igen szeretett ide járni. István és Géza, mint kis srácok, mindig meglesték az ablakon át, kopogtak… és akkor Károly bácsi mindig vitetett a pincérrel nekik valami finom falatot… Németh Sándor a rőföskereskedő is gavallér lévén, vendégül látott bennünket, anyut és engem, és innen indultam éjfél után ki az állomásra, már a berakott katonai állományhoz és indultunk a frontra, Temesvár irányába…
Anyu még kikísért az állomásra… búcsút vettünk, indultam a vágóhídra… Végtelenül el voltam keseredve… Annyira elfogott a tehetetlenség, hogy az egyik állomáson, hogy hol azt már nem tudom, kiszálltam a vonatból és azon morfondíroztam… menjek vagy ne menjek… Ismétlem vágóhídnak éreztem a helyzetet, ez volt kb. 1944. szeptember havában. Lehet. Borzalmas rossz érzés fogott el… és akkor jött föl bennem, én tiszt létemre cserbenhagytam a katonákat? Döntött a józanész, visszaszálltam a vonatra és gőzös gőzt eresztett a dugattyúkra és pöfékelve hasította a sötét éjszakát.

Szeszkedvelő növények

Megfigyelések szerint száraz, napos vidékeken jobban fejlődnek a növények, ha kis mennyiségű alkohollal öntözik őket. Egy amerikai akadémiai szaklap hozta nyilvánosságra ezt a felfedezést azzal a következtetessél, hogy a vízben szegény, ám napos éghajlatú térségek élelmezési problémáját a növénytermesztés eme új módszerével lehetne megoldani. Az arizonai Litchfield Park botanikusa, A. M. Nonomura szerint például a Közel-Keleten, buján termő ültetvényeket lehetne ezzel a rendszerrel létrehozni.
A kutató kaliforniai társával, Andy A. Bensonnal együtt végzett kísérletei során megállapította, hogy a gyapot, a káposzta, a paradicsom, a görögdinnye, a búza és a rózsa növekedése ötven százalékkal fokozható így. Az alkohollal öntözött növények nemcsak gyorsabban nőnek, hanem előbb is érnek be, hoznak virágot vagy gyümölcsöt, sőt ízre édesebbek, és sokkal kevesebb vízre van szükségük. Ám a fából nyert alkohollal végzett kezelés csak akkor hat, ha a napsugárzás tartós és eléggé erős.
Arról azért mindenkit lebeszélnénk, hogy szobanövényeit szilveszterkor egy pohár pezsgővel kínálja meg...
FEB

BIOFITT egészséges, rostdús, vitaminozott fogyókúrás élelmiszer + tájékoztató = 5 kg fogyás éhségérzet nélkül 2 hét alatt. Két étkezést pótol, fogyasztásával spórol. Utánvéttel megrendelhető, 430 Ft + postaköltség. Bionet, 2083 Solymár Pf. 80.


MAGYARORSZÁG 1995. május 26. Levelezés

Az ez évi 12. számban, a Hangok a világból című rovatban Dimitrij Volkogonov felveti a kérdést: Miért végzett ennyi szörnyűséget népén Lenin? A magyarázatot az orvostudomány adja meg: Lenin idegrendszerét egy súlyos fertőzéses megbetegedés támadta meg, amelyet akkor még nem is tudtak megfelelően gyógyítani. (A gyógyítás főként a külső tüneteket szüntette meg, ugyanakkor a központi idegrendszer károsodását nem tudta megakadályozni.) A betegségre jellemző, hogy hosszú éveken át fájdalommentes, az első tünetek „önmaguktól” is elmúlnak. Az idegrendszeri károsodás a fertőzést követően a második évtizedben jelentkezik, és a teljes kifejlődéséhez a fertőzést követően 15 év szükséges. A betegség kezdeti szakaszán a szellemi tevékenységet felfokozza, a munkabírást az átlagos fölé emeli, a visszaesés pedig elsősorban abban jelentkezik, hogy a megbetegedett szellemisége eltorzul, a fantáziaképek és a valóság egybefolyik, kikapcsolódik az önkontroll, az elgondolások irrealitását már nem tudja érzékelni. Ezzel párhuzamosan bizonyos fixa ideák kerítik hatalmukba a megbetegedettet. Későbbiekben, a kór előrehaladtával, nagyfokú emlékezetkiesés lép fel, amely tér- és időbeli tájékozatlansághoz kapcsolódik, jelentkezik a dadogás, a féloldali arcidegbénulás, az egyensúlyzavarok, majd általános bénulás okozza a halált. (Gyűjtőnéven Korszakov-tünetcsoportnak nevezik.)
Lenin életútját vizsgálva a jellemző tüneteket láthatjuk. Felfokozott szellemi tevékenység, hihetetlen munkabírás – egyidejűleg írta könyveit, tartott előadásokat, kidolgozta az állami terveket, fogadta a küldöttségeket, irányította a szovjet állam életét stb. Elgondolásaihoz monomániákusan ragaszkodott, tűzön-vízen és tűzzel-vassal keresztülhajtotta őket, ez késztette a vérengzésekre, nem ismerte fel, hogy tévúton jár, majd bekövetkezett a szellemi összeroppanás. Jellemzőek mentalitására a cári család kivégeztetésekor elmondott szavai: „Életem egyetlen személyes vágya teljesült.” Már közvetlen halálát követően Oroszországban köztudottá vált súlyos betegsége.
BÓKAI BÁTOR
Budapest



Titokzatos vonat
A cárcsaládot nem végezték ki: megszöktették?


Ezzel a hihetetlen változattal állt elő a belgrádi On folyóirat hasábjain, a magát Romanov dinasztia trónörökösének tituláló Alekszej-Romanov-Dolgorukij-Nyemanyics herceg (a Nyemanyics család ősi szerb nemességű). Ez az Alekszej herceg évek óta azt állítja, hogy édesanyja, Mária hercegnő II. Miklós cár egyik lánya volt és így ő az orosz cár dédunokája.
A dédunoka tényei vagy legendái a következőkre alapulnak: Lenin által aláírt breszt-litovszk-i béke titkos záradéka szerint feltétel nélkül vállalták a bolsevikok a cárné és gyermekei szabadon engedését. A dédnagymama II. Vilmos német császár közeli hozzátartozója volt. Mint ismeretes, a cári család 1918. július 16-án éjjel „tűnt el” Jekatyerinburgban. Ezekben a napokban a német vöröskereszt különvonata tartózkodott a városban, tömve a német titkosszolgálat embereivel. Egy feladatuk volt: figyelemmel kísérni, hogy mi történik az Ipatyev-házban, ahol a cári családot őrzik.
Néhány nappal korábban a kijevi német katonai attasé magához hivatta a trónkövetelő apai nagyapját, Alakszander Dolgorukij herceget, aki akkor az ukrán hadsereg parancsnoka volt. A következőket hozta a herceg tudomására: „Néhány nap múlva tájékoztatás fog megjelenni arról, hogy a cárt családjával együtt kivégezték. Természetesen ebből egy szó sem lesz igaz, de kénytelenek vagyunk szöktetésüket valahogy fedezni.”
Valamivel később Nagy-Britannia szibériai képviselője, Sir Charles Eliot jelentést küldött kormányának és külön V. György angol királynak, hogy 1918. július 17-én éjjel egy különvonat indult Jekatyerinburgból Perm irányába a cári családdal. Ezt a változatot állítólag halála előtt Alekszej nagymamája, Maria Nyikolejevna nagyhercegnő írásban is megerősítette 1970-ben. A cárné és lányai Permben is börtönlakók maradtak.
Az interjút készítő újságíró ilyen előzmények után joggal tette fel a kérdést, hogy végül is hol és mikor temették el a cári család életben maradt tagjait. A cárné és lányai állítólag 1941 és 1984 között haltak meg, s Olaszország különböző temetőiben nyugszanak. A cárt és Alekszej fiát illetően csak azt volt hajlandó közölni az újságíróval, hogy Szerbia lett a nyugvóhelyük.
Érdemes megjegyezni, hogy nemrég Washingtonban a szovjet levéltárak 300 dokumentumát állították ki. Köztük volt egy 1918. július 16-án Leninnek feladott távirat, amely azokról a híresztelésekről szólt, hogy II. Miklós cárt meggyilkolták. A táviraton Lenin kézírásával a következő megjegyzés szerepel: „A híresztelések nem felelnek meg a valóságnak, a cár biztonságban van. Mindez a kapitalista sajtó rágalma.”
Az azonban hiteles tény, hogy az interjút adó Alekszej „trónörököst” 1971-ben a brüsszeli bíróság távollétében 18 havi börtönre ítélte hamis rangok használatáért.
V.
Reform, 1993. november 3.