Levelek

Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gyula u. 15. 9700
1995. szept. 27.


Kedves István!

Csak örvendetni és allelujázni tudok, amikor Rólad néha-néha az újságban olvashatok valamit munkáidnak termelékenységéről, annak édes gyümölcséről. Tudom rengeteg idő, energia, türelem, mérgelődés, fáradtság lapul meg egy-egy ilyen kivitelező produktumban, de úgy látom van hozzá megfelelő lelki és testi akkumulált erőd, ami aztán sikerre is viszi a felemelő kultúrigazgatói alkalmatosságodat. Boldogan olvassák Erzsi nénivel egyetemben… nagy felkiáltással: a Pisti siker Sárváron… és olyan mintha a mézet ízlelgetjük, mily szép és felelmelő ma a közt szolgálni, szórakoztatni és ugyanakkor magad is mindig érzed, „Nem elég… több kell!”- Tudom, a családi harmonikus élet is besegít a sikerhez… mert nálunk is csak így tudtam a közt szolgálni. Édes Pároddal egyetemben kéz a kézben további napsugaras programoknak légy a kivitelezője… Mindig készülök Hozzátok… de tudod Pisti,… csodálatos, hogy az emberben ebben a korban mennyire megszaporodnak a „fékek”… amik a menést lefékezik, a meszt ingó-ringóvá teszik… és minden messzebbre távolodik az embertől, s ami valaha könnyű volt, most már úgy járok, mint az a szamár, aminek a hátán sóval megrakottan feküdt bele a tóba, mily könnyedén folytatta útját…
Szóval az évek száma bizony nem teszik könnyebbé az életem folyását, nyigek, nyögök, de hála Isten Erzsi néni sok-sok terhet vállal, így aztán könnyű elviselni ezt a földi bolyongást.
Ismételten csak örömünket tudom tolmácsolni és egyben azt a nagy szeretetet, hogy ennyi év távlatában is élünk bennetek, nagy-nagy tisztelettel.
A családi harmonikus örömteli napjai biztosan jól csengenek össze, a gyerekek ahogy nőnek, úgy nőnek a gondok is…
Ígérem, hogy egykor elmegyek a „VÁRBA”… megnézem a kultúrának a műhelyét, és akkor majd részleteiben is elcsevegjük a múlt és jelen történéseiről.
Addig is sok-sok sikert és örömet a munkádban, édes Párodnak szerető kézcsókomat, gyermekeidnek meleg ölelésemet, Néked pedig kívánom, hogy a vasdiploma után eléred a RUBINDIPLOMÁT is.

Sok-sok szeretettel ölelünk Benneteket:
Gyula bácsi


Kristóf István veszprémi fiú, itt járt főiskolába és ezen időközben úgy emlékszem három évig lakott nálunk a. kisszobában. Történeti szakot végezte. Egyes gyerek, na meg aztán korán jelentkezett nála valami agybaj, korán kellett orvosolni, így aztán az anyai túlgondoskodás teljesen megrontotta az önállóságot, mindent az édesanya irányított, kivette alóla a lovat, a magad lábán járj édes fiam.
Nagyon kedves és ragaszkodó tud lenni, még mindig vágyakozik hozzánk eljönni, és akkor mint a magnó elkezdi a mondanivalóját... mondja-mondja a szöveget, de a beszéd rezonanciája sokszor félelmetes, hangos, mert közben egy kicsit nagyot is hall.
Szóval nagyon kedves család, édesapja dr. atomkutató, igen tevékeny és sokoldalú ember, édesanya, aki szintén valami laborban dolgozik, csinos és fürge a munkában és a gondolkodásban. Nagyon szeretjük a családot, csak az a baj mi megöregedtük, vendégeskedés már nagy teher számunkra…
Mindig nagy öröm ha sors összehoz bennünket velük.


Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gyula u. 15. 9700
1995. szept. 27.


„minden nap megszűnik valami, amiért
szomorkodunk,
De mindig születik valami új, amiért
Érdemes élni.”


Kedves János!

Igen boldogok vagyunk, hogy ennyi év után sem felejtettél el bennünket, nem is tudom mi lehet az amiért az emlékezet ily sokáig él Benned. „Megfogni egymás kezét jó, elereszteni vétek, egymásra boruló kezek tartják fönn a Világot.”... És a gondolat maradjon meg Benned és emlékezzél meg mindenkor a nálunk eltöltött napokra, évekre.
Mindketten példás magatartású ifik voltatok Pistával egyetemben és bizony ebből a fajtából a jelenben nagyon megritkultak a sorok, valami hiányzik a mai fiatalságból, vagy talán bennünk idősebbekből van némi elfordulás a mindennapi élettől.
Jó is meg nem is Neked, akiben ilyen művészi lélek fészkelte be magát, mert művészek végtelenül nyitott emberek, engedik, mi több várják, hogy bemerészkedjünk életükbe, csodáljuk Őket. Másfajta látásra, hallásra, érzékelésre tanítanak. Talán abban is szeretik az embereket, független, hogy ki hány éves, hogy mi a foglalkozásuk. Festészetben meghatározó az ember. Felfigyel. Felfigyeltél vasdiplomásoknak felsorakozására, igen, ez is csak egyszer jut osztályrészül a földi halandónak, már akinek nem fogy ki közben az élet éltető olaja, nem pislákol, nem lobban el egy nagyot idő előtt.
Szóval szép napunk támadt... örömteljes volt a megelőző felkészülés, hiszen valami maradandót kellett is mondanom 1200 fő előtt, és azt úgy mondjam, hogy legyen zamata, íze, érzelmi-, észbeli-, akarati tartalma. Úgy nyugtázom el, tán ezt el is értem egy bizonyos százalékban, a nagy taps, az államtitkár asszonynak csókja, a főigazgató úrnak meleg kézfogása tanúbizonyságul szolgált nekem arról, hogy Gyuszi bácsi, nem is volt ez olyan rossz… szónoklat, amit Dr. Tóthy Gyula ki is fejezte, amikor az ünnepély végén hozzám jött, gratulált, és csak ennyit mondott: „Ezt tanítani kellene a főiskolán!”
Azóta váltják egymást a szürke hétköznapok… irogatok.
A legnagyobb baj ott van, hogy megsokasodott bennem a sok-sok fék, ami lefékezi a járásomat, gondolkodásomat, alkotni való akarásomat… s bizony jó, hogy megírtam már vagy 12 kötetben mindazt, ami bennem szunnyadozott, árválkodott, ami meg még bennem maradt, az meg ráér napvilágot látni.
Szabadjon megkérdezni: Hát hogy is vagytok Jánoskám?…
Mindig várlak… de csak nem kopogsz az ajtónkon… tudom fogva tart a sok-sok megfesteni való, a napi gondok legyőzése…

Magam is vágyakozom elmenni Sárvárra, mindkettőtöket meglátogatni, de nem tudom mikor is volna Nektek szabad időtök, ahhoz hogy egy kevéskét emlékezzünk és emlékeztessünk. De feltétlen egyszer elmegyek, Pistivel majd közlöm a menetelemet, és ha valami oknál fogva nem jó a dátum, akkor majd visszajelzitek.
Megnősültél, jársz még ide a főiskolára?… ha erre jársz tapossál ki magadnak egy kis szabadidőt és várunk nagy szeretetettel.
Ismételten köszönöm a megemlékezést, mivel a te címedet nem tudom, így a Pisti levelével csatoltan küldöm a Te leveledet is, ugye nem haragszol ezért.
Nagyjából Erzsi nénivel egyetemben legyőzzük a napi terheknek a borostás perceit, még élünk, de jelentkezik egy ismeretlen világ, s ez mit fog hozni?… remélni csak szabad…

Sok-sok szeretette ölelünk és várunk!!!
Gyula bácsi


Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gyula u. 15. 9700


Kedves Gabi, Bandi!

Ismét volt egy nevezetes nap, amikor felfigyeltek rám, erre az öreg veteránra, de ugyanakkor el is gondolkodtatott, már ennyi év eltelt, és mi lehet még hátra?
Szeretettel küldöm ezen újságcikket, amiből több minden kiolvasható, és amit meg sem írtak, azaz nem írhattak. Összességében nagyon kedves volt ez az ünnepély az itteni „Sport palotában” majd másfélezer ember koszorújában, annak a közepén a Gyuszi bácsi emlékezett meg a régiekről, és röviden köszöntötte az újoncokat, akik most kívánnak a rúd mellé, nekik a mi volt elmúlt pár évtizedünk szokatlan, de az tény, hogy a mai pedagógia, ami talán nem is pedagógia, ez meg már nekünk teljesen megbotránkoztató. De ezen már segíteni nem tudunk, ez van, ezt kell szeretni.
Szóval együtt volt a családnak minden tagja, s azoknak sarjadékai, barátok, ismerősök, s talán azt is mondhatom, ez volt az igazi temetésem, mert már ami a koporsóban zajlik le, abból már én vajmi keveset fogok látni. Szemeim örökre lecsukódnak, a halál elnémít, és mi marad hátra, majd azok az irományaim, amik még itt díszlenek a könyvtáramban, azokban élek majd tovább, ha valaki egyáltalán kíváncsi a leírtakra.
Örülök és örültem ennek a napnak, ami még hátra van, talán az lesz a legnagyobb diploma „A FAKERESZT” és ezzel zárult örökre egy földön járó embernek a küldetése, mint ahogyan elődeink is ezt tették.
Na ebből talán elég is. Beázik még a tető?… biztosan minden a legnagyobb rendben van, volt gondotok, főleg kiadásotok, de ha megvan a családi harmónia, akkor semmi sem nehéz, megoldódnak a napi terhek, gondok.
Már utazni nem igen tudok, szédülök, Erzsi nénivel egyetemben, szóval beköszöntött az élet őszi hervadása, és ez ellen nincsen orvosság, viselni kell amíg bírjuk.
Gyerekeink is harcolnak a sok-sok bokros suhintásoknak csapásai ellen, s mivel még fiatalabbak, így vitorlájukkal igyekeznek jó szeleket kifogni.
Ha előbb nem, majd „Krizantin virágzáskor” ismét találkozunk… hogy van megírva a nagykönyvben… szeretnék felmenni Budapestre, de félek és egy nap alatt nem tudok megfordulni, vagy igen?…
Autód még megvan? Majd szóban többet… Gabika tudom, hogy a gondok ömlesztve terhelődnek Rád, de legyél erős támasza ennek a jó gyereknek.
Abban maradjunk amiben… sok-sok szeretettel és csókkal veszünk tőletek búcsút… majd gyertek!!!

Na rólunk is pár sort, hiszen a „boldogságra kevés csak a jelen, múlton épül fel és az emlékezeten”...
László István a Bandi édesapja volt Szelestén állomásfőnök. Igen jó kiállású férfi volt, hangulatos, dolgos, családját szerető édesapa, felesége. Olga, pedig a háznak ékessége " Konkoly a nagy csillagász valami hajtása volt, a címer is erről tanúskodott...
Szóval igen kedves, hangulatos baráti szeretet fűzött bennünket össze... az öreg Pista igen szépen tudott énekelni, Olgával együtt... Ej haj kántor uram… c. nóta na meg a vén bohém nótája megvan a magnószalagon.
E családnak volt kettő fiú hajtása: István és Endre. István feleségül vette Szelestén Asbót Endre leányát Bözsit, aki nagyon jó színdarab szereplője volt, s tán itt szerepelt a Bözsi is meg a Pista is és a szerelem magja itt szökött csirába. Pista is, Endre is felkerültek Budapestre... ott találtak munkát... Bözsi nagyon szép lány volt, de Pista is legény volt a talpán. Volt amikor meglátogattam őket B.pesten...
Bandi sokáig tartotta a kapcsolatot a Bözsi húgával, tán Magdus volt a neve? Több éven át tartott a kapcsolat, de megrakják a tüzet, mégis elaluszik... megszakadt a barátság és ekkor Bandi megnősült, Gabi lett a felesége, ezt az Asbót Bözsi nem tudta sohasem megbocsátani Bandinak... amiért is a kapcsolat lánca kiesett, csak jobbára a Pistivel a bátyussal volt kapcsolat.
Gabi és Bandi évenként megjönnek főleg krizatin virágzáskor... és ilyenkor feledjük a jelent, éljük. a múltnak emlőin...
Nagyon sok-sok baráti emlék maradt meg róluk, amit felejteni nem tudunk, Pisti már meghalt, Bözsivel semmi kapcsolat.
Bandi épített egy házat B.pesten szt. Lőrincen, szép és nagy Gabival ott éldegélnek hol búban hol örömben...


Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gyula u. 15.
1995. szept. 24.


Kedves Magdus és János!

Még melegében, hiszen most érkeztünk haza R. szt. Györgyről. Vasárnap délután van… a jelenben Attila vitt el bennünket, a hegyre, tán van még valami gyümölcs, mert a múltkorában, amikor Endrével voltunk még maradt valami. És most tudtam meg, hogy amikor Endrével voltam, akkor a Magdusék is otthon voltak, és nagyon vártak bennünket, ha indulunk haza. Én bizony már nagyon rosszul hallok… és csak azt láttam, hogy Edit ott áll az út közepén… és csak annyit értettem, hogy indulunk… megyünk szüretre… Hogy aztán még mit mondott, én bizony nem értettem meg, Endre sem tette helyre a valós helyzetet, így bizony Editkétől tudtuk meg a mai napon, hogy Magdusék vártak, ha hazafelé tartunk. Ne haragudjanak meg ránk… de biz a rossz hallásom miatt már sok a zavar körülöttem… de úgy vélem Endre sem értette meg jól Editkét… Szóval, engem is bánt ez a meg nem értés, mert bizony szerettem volna egy kicsikét beszélgetni önökkel, annál is inkább, mert hallom Magdus ismét beteg is volt… na meg egyéni helyzetet elemezve, lett volna miről beszélgetni… Talán majd még ad rá alkalmat, hogy a régi szent barátságnak kötelékét ismét erősítsük, mert Magdusék sokszor bizonyították irántunk való szerető jóságukat, amiért most is, utólag is csak nagy köszönettel tudjuk elkönyvelni az emlékezet nagy szent könyvében.
Még mindig csodálattal vagyok, hogy ily könnyedén el tudtak szakadni az ősi fészektől, egy teljesen ismeretlen környezetben úgy tudták kialakítani életük körülményeit, hogy ha nem is felejtik Szt. Györgyöt, de tudják pótolni egy újabb sorsfordulattal. Hát most meg, amikor nemsokára folyik a föld vére, csurog a hordóba, elsőben egy kicsit háborog, forr is mérgében, de majd letisztul egykor és lesz benne jó kedv, dal, szeretet… stb.
Az életkora mindjobban lefékezi mozgásukat, minden fárasztóbb, mit valaha…
Képzeletben csak… amint mentem Szt. György utcáján, láttam egy katonatisztet, feszes, egyenes tartásban vitte a kardját, mert egy csinos lánykához… néha… néha visszatérnek a tavaszi álmok… hol van már a tavalyi hó, most pedig ballag, majdnem csak döcög, őszbeborult egy kissé meggörnyedten egy vén öregember… ez volt egykor, és most ez van, az élet homokórájából pereg ki a homok… nő az élet árnyéka, esteledik…
Na, jó… ezt az újságcikket szeretettel küldöm… rólam van szó… „VASDIPLOMA” adományozása alkalmából készült, a Sport Palotában mondottam el a beszédemet, majd másfélezer hallgatóság előtt, Párommal, gyerekeimmel, unokáimmal egyetemben örültünk e szép ünneplésnek. Kevésnek adatik meg, hogy ezt a kort megéljék, és ünnepelhessenek. Jó ebéddel, jó borral öntözve temettük el, ezt a kiemelkedő, emlékezetes, szép napot.
Reméljük Magdusék is életvidámság közepette töltik el napjaikat, majd szóban aztán egykor, tán az ősszel majd folytatjuk a beszélgetést.
Sok-sok szeretettel csókoljuk Magdust, Jánost… és ha erre járnak látogatásukkal tiszteljék meg otthonunkat.

Magdus répceszentgyörgyi valamint János is, akik főleg Magdus mindig nagy szeretettel és munkával látta el a Kozák nénit... feleségem édesanyját...
Nagyon szorgalmas család. Magdus jó munkaszervező... a férje János pedig a munka hőse. A volt barátságot a mai napig ápoljuk, Magdus Erzsi szüleinek a sírját nagy rendben tartotta... A jelenben elköltöztek Balaton mellé Ábrahámhegyre, ott vettek szőlőt, és építkeztek. Így a fiatalok maguk maradtak az ősi házban. Két gyermek sarjadt ki a házasságukból: Ferenc és Edit, akik szüleik után irántunk érzett szeretetüknek lángoló melegét továbbra is élesztgetik. Kedves családi légkörben élnek, az Edit férje Ottó, postás, szorgalmas, jó férj és jó édesapa.
Ha megyünk a szülők sírjához, mindig betérünk hozzájuk, irántunk való szeretetük nem szenvedett csorbát... Mi is csak a hála és a szeretetnek érdemeivel tudjuk őket is megtisztelni.
Igen szorgalmas család, rengeteget dolgoztak, kialakították az otthonuknak szépségét, átalakították a házukat, tisztaság, rend, uralkodik náluk.