 |
    |
 |
Szemtől szemben Kossuthal 1889-ben 850 magyar útra kelt, hogy meglátogassa Turinban az olasz földön élő Kossuth Lajost. Egyúttal megtekintették a párizsi világkiállítást. Ezen az úton vett részt férjével Schwell Viktória, aki ekkortájt 27 éves volt és két gyermek édesanyja. Ő és férje szintén nagy Kossuth-tisztelők voltak, hiszen Viktória édesapja Kossuth iránti rajongása miatt egy ideig Kufsteinben is raboskodott. A fiatalasszony részletes naplót írt az izgalmas útról. A három éve előkerült naplót unokája, Henneberg Sándorné bocsátotta a Képes Újság rendelkezésére. Abból közlünk részleteket. „… Továbbutazván mos már nemigen figyeltünk a vidékre, mely úgysem változott. Inkább beszélgettünk a remek székesegyházról, Velencéről és általában az eddig látottakról. Az idő gyorsan múlt, s mi azt vettük észre, hogy besötétedett. Már nem messze lehet Turin, mondánk egymásnak, és igazunk volt. Kilenc óra tájban a Turin előtti állomáson voltunk, hol a rendezők arra kérték a csoportokat: addig ne szálljanak ki, míg a sor rájuk nem kerül. Ebbe szívesen beleegyeztünk, gondolván, hogy így már lesz rend. Tíz óra volt, mikor a turini pályaházba értünk. Már messziről láttuk a várost, igen pazarul volt világítva. A pályaudvarban is nappali világosságot áraszott a sok villanylámpa. Egy darabig csak kupénkból néztünk ki, de egyszerre csak jöttek a vonatvezetők és kértek, hogy csakhamar pakoljunk ki, mert a vonatot innen eltolják. Hamar kiszálltunk tehát, de nem mentünk sehova, hogy a rendet ne zavarjuk, hanem bőröndjeinket egy csomóba rakva, ráültünk és beszélgettünk eltelt egy fél óra türelmes várakozásban, de aztán már zúgolódni kezdtek. Nem is csoda, nem volt kellőleg intézkedve. Talán tíz-tizenkét kocsi szállította be a városba a 850 embert. Kiabáltunk Dolinay után, de az már rég elment, s már bizonyosan javában vacsorázott. Volt megint lárma a csoportok összezavarodtak, s le-fel hullámzott a sok nép az ide-oda tologató vasúti kocsik között. Egész csoda hogy senkinek baja nem történt. Végre a mi rendezőnk is megunta a várást , fogta kofferját, s elindult, mi utána. Nagy nehezen sikerült a peronról kijutnunk, ott meg aztán majd megsüketültünk. Tengernyi nép áll két oldalt, csak alig hagyva annyi utat, hogy kettőnként mehettünk köztük. A férfiak kalapjaikat, a nők kendőiket lobogtatva kiabáltak, hogy „e viva Hungaria” és annyira lelkesültek, annyira hadonásztak, miszerint attól kellett félnünk, hogy kalapjainkat leverik. Kiérve e veszedelmesen barátságos olasz sorfal közül, üres kocsikra találtunk, melyeket hamar elfoglaltunk. A kocsis számunkat kérdé és megindult. A város nagy és igen szép, a világítás, mint már mondám, fényes. Mi a Hotel Kairóba voltunk beosztva. Ez egy negyed-ötödrendű szálloda, iszonyú piszkos. Szobánk a harmadik emeleten volt, szűk és oly piszkos, hogy nem hiszem mióta a szálloda felépült, ki lett volna csak egyszer is becsületesen söpörve. Padlója vörös téglából volt, a sarokban felhalmozódott kis szemétdombocskák. De még ennek is örülhettünk, tekintve azt, hogy sokan voltak akik még éjfélkor is járkáltak az utcán, s lakásuk nem volt. Lerakva a holmikat, Sándor lement vacsorázni, én pedig fáradt lévén, lefeküdtem. Július 5-én reggel nyolc óra volt, mikor szobánkból kijöttünk. Csarschék már kimentek volt, mi tehát Güntherékkel mentünk egy kávéházba reggelizni. Reggeli közben Günther átadta a Kossuth jelvényeket, amivel Dolinay lepte meg a társaságot, és a múzeumokba való beléptijegyeket, mit Turin városa osztott ki számunkra. Reggeli után elváltunk Güntheréktől, és egy bérkocsit fogadtunk óraszámra. Itt már a bérkocsisok mind bérruhások, frakkos, cilinderes és fehér kesztyűs egytől egyig. Jegyünket megmutattuk a kocsisnak, s ő vitt bennünket a múzeumba… Onnét lejöttünk s megint kocsira ültünk és a fürdőházhoz hajtattunk. Sándor bement fürödni, én addig vártam, mert hölgyek csak délután fürödhetnek. Pedig nagyon jól esett volna a fürdés, mert aznap rettenetes volt a hőség. Miután Sándor megfürdött, lakásunkra hajtattunk. Felkerestük Günthert és megmondtuk neki, hogy Kossuth fogad. Hamar összeszedelődztünk vagy tizennyolcan, és kocsikra ülve Kossuth lakására hajtattunk. Felmentünk az első emeletre, hol Kossuth lakása van. Az előszobában egy szolga volt, ki a szobaajtót előttünk kinyitotta. Ebben a szobában fogadott Rutkayné és Kossuth Ferenc. Igen sok volt a bútor. Szekrények, virágállványok, valami hat kanapé és sok fotel. Mindannyian leültünk, Günther beszélgett Kossuth Ferenccel, de igen halkan, nem értettem, hogy olaszul-e vagy magyarul. Hozzánk, pedig Rutkayné beszélt, örömét fejezte ki afölött, hogy egyszerre ilyen sok magyart lát, s monddá, hogy bátyja is mennyire meg van hatva a ragaszkodás és a szeretet által, mivel a magyar honfitársak iránta viseltetnek. Ekkor kijött Helfy és monddá, hogy bemehetünk: „Az öregúr fogad.” Szívem erősen dobogott, hogy most színről színre fogom látni hazánk e kimagasló történelmi alakját. Először Kossuth hálószobájába jutottunk, hol hamar körülnéztem. E szobának egy ablaka van az utcára, szép fehér függöny van rajta. Az ablakkal szemben van az egyszerű ágy, fehér ágyterítővel, mellette éjjeliszekrény. Az ágytól jobbra a mosdó, balról pedig egy egyszerű ruhaszekrény s néhány szék. Ezen átmenve, kinyílt a másik ajtó, s mi szemben álltunk Kossuth Lajossal. Amint megláttam e tisztes aggot, szép hófehér hajával, jósággal teljes szemeivel, könny szökött szemeimbe, s mikor bemutattak és ő kezet fogott velem, némán, mélyen meghajtottam magam. Megtörténvén a bemutatás, néhány jogásszal pár szót váltott, s aztán elajánlva magukat egy másik ajtón át távoztunk. Dolgozószobájában van egy egyszerű íróasztal, rajta sok irat s egy megkezdett levél. A fal körül könyves állványok és szekrények, tele könyvekkel. A falon Petőfi, Deák, Kossuth és még néhány kiváló férfinak az életnagyságú arcképe. Lejövén kesztyűmet mindjárt lehúztam, még a napernyőt sem akartam vele megfogni, hogy Kossuth kezének a helyét ne szentségtelenítse semmi…” Schwell Viktória naplója Magyar Honvédség Vas Megyei Hadkieg. Parancsnokság Postacím: Szombathely Postafiók 180 9701 Czeglédi Gyula főhadnagy Szombathely Balogh Gy. u. 15. Tisztelt Czeglédi Úr! Örömmel tájékoztatom, hogy több évtizedes méltánytalan mellőzést követően a HM Rehabilitációs Bizottsága kezdeményezésére a Honvédelmi Miniszter úr elrendelte a honvédség kötelékéből önhibájukon kívül kikerült, rehabilitált volt hivatásos katonák részére a nyugállományú katonákat megillető jogosultságok biztosítását a szolgálati nyugdíj kivételével. Így például a Magyar Honvédség egészségügyi intézményeiben való ellátást, üdülési lehetőség igénybevételét, a tiszti klubok látogatását. Kérem, amennyiben igényben kívánja venni a kedvezményeket, keresse fel Szociális-érdekvédelmi és Ügyfélszolgálati alosztályunkat (Szombathely, Deák F. u. 76.). A nyugdíjas szolgálati igazolvány kiállításához kérem, hozzon magával egy darab 4 x 4-es fényképet. Megtisztelő számunkra, hogy a fentiekkel is hozzájárulhatunk az elszenvedett sérelmek enyhítéséhez. Szombathely, 1992. szeptember 17-n Tisztelettel: Herczeg Károly ezredes parancsnok | |
