Az alkotó

SAVARIA FÓRUM

Párkányi Péter 1967-ben született Balassagyarmaton.. Húszévesen a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakának hallgatója, s egy esztendővel később, 1988-ban már elnyeri első köztéri megbízását Sopronban. Azóta folyamatosan készít köztéri szobrokat, vesz részt kiállításokon, ahol díjakat is nyer. Nemrég a Magyar Televízió 15 perces filmkölteményt mutatott be Rítus című alkotásáról.
– Mi volt a kiindulási pontja, amikor elkészítette az emlékmű tervét?
– Egy napilapban olvastam a pályázati felhívást, s építesz kollégámmal együtt eljöttünk megnézni, körbefotózni a teret. Megismertem a város történetet is, s erre az alapra építkeztem.
Mivel az emlékmű egy nagy tér közepére kerül, szükség volt valamiféle hangsúlyos, figyelemfelkeltő elemre. Ez lett az oszlop, amely egyben utal a város római kori múltjára is. Az oszlopfő már egymagában is tragikus jel, hiszen megdőlt, magába roskadt.
A pályázatra készült első terv szerint az oszlop tetején egy sebzett ló ült volna, később azonban ezen módosítottunk. Így most az oszlop alá szarkofág került, amely még a keresztény kultúránál is gyászszimbólum. A kőkoporsón, amely egyben az oltárkő jelentését is hordozza, ott fekszik krisztusi-pozícióban a halott test, az „oltárra kitett áldozat”.
E három elemet köti össze az oszlop tetejéről gyászfátyolként aláhulló szemfedő, amely befedi az – így személytelenné, általánossá váló – alak arcát és testének egy részét.
– Milyen anyagokkal dolgozott?
– Három anyagot vegyítettem. Az oszlop és a szarkofág carrarai márvány, a figura és a szemfedő bronz, az oszlopfő és a szarkofág teteje fekete gránit. A három szín, fekete, fehér, barna, mind illenek egymáshoz, s megfelelő mozgalmasságot is adnak a szobornak.
– Milyen munkafázisokon haladt keresztül, mire elnyerte végleges formáját a szobor?
– Először a makett alapján elkészítettem az emlékművet eredeti nagyságban, gipszből. Az oszlop elkészítésére építettünk egy egyszer használatos esztergát, az oszlopfőt pedig kézzel faragtam ki. A figurának el kellett készíteni a negatív gipsz másolatát, majd viaszveszejtéses eljárással, kisebb darabonként kiönteni bronzból. Ezeket a darabokat aztán összehegesztettem, s a források helyet pedig eldolgoztam, cizelláltam.
– Mennyi idő alatt készült el a szobor?
– Közel egy évet dolgoztam rajta egyfolytában, meg szombat-vasárnap is. Valójában ennél jóval több idő kellet volna, de nem volt.
– A gyorsaság nem ment a szobor minőségének a rovására?
– Nem mehetett. Én mindig nagy alapossággal dolgozom. Ügyelek arra, hogy minden részlet jól kidolgozott, megmunkált legyen. Ebben a tekintetben konzervatív szobrász vagyok.
– Önnel megváltoztattatták eredeti tervét. Mennyire kellett alkalmazkodnia – esetleg önmagát is feladva – megrendelőihez?
– Természetesen van beleszólási joguk, de a megvalósult szobrot is éppúgy magaménak érzem, hiszen én találtam ki. Egyébként pedig teljesen szabad kezet kaptam.
Roznár Gyöngyi

SAVARIA FORUM


Az emlékműépítés története

Jó pár év telt el azóta, hogy Both Béla nyugalmazott ezredesben megszületett az ötlet: építsenek egy olyan második világháborús emlékművet Szombathelyen, amely nem csak a fronton elesett katonáknak szólna. Emlékeztetne a háborúban elhunyt polgári áldozatokra, a meghurcoltakra, a kommunista diktatúra alatt szenvedőkre. A megvalósítás legnagyobb akadályát a pénzhiány jelentette, ezért 1993. április 2-én, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Vas Megyei Területi Titkárságának (HOHE) közgyűlésén alapítványt hoztak létre a gondolat támogatására. A Szombathelyi Hősi Emlékmű Alapítvány egyik alapítója a város, elnöke pedig Both Béla lett, aki a HOHE mellett a helyi Recski Szövetséget is vezeti. A tiszteletbeli elnöki tisztet Für Lajos honvédelmi miniszter és Habsburg Ottó vállalta. A héttagú kuratórium tagjai közé beválasztották dr. Pusztai Gyulát, a megyei közgyűlés elnökét és Wagner Andrást, Szombathely polgármesterét is.
Ahogy elterjedt az emlékműépítés híre, a szombathelyi polgárok is elmondták véleményüket. Felmerült a kérdés: kell-e egyáltalán új emlékművet építeni? 1993 júniusában például három szombathelyi polgár nyílt levelet intézett Both Bélához, s javasolták, hogy a Jégpincénél felállított egykori felszabadulási emlékmű legyen a város hősi emlékműve. Az 1970-ben épített betonkolosszusra – az eltávolított ötágú csillag helyére – Magyarország és a város címerét helyezték volna. A közelben gránit táblát is terveztek, a város hőseinek nevével...
A javaslat ellenére a kuratórium úgy döntött, hogy a kompromisszumos megoldások helyett teljesen új emlékművet építenek. A következő kérdés már az volt: a város melyik pontján álljon majd? Legtöbbször a Batthyány tér, Károlyi Gáspár tér és a Március 15. tér neve merült fel, mint lehetséges helyszín. A lehetőségek számbavétele után ez utóbbi mellett döntött a város közgyűlése, s erre szavaztak a legtöbben a Savaria Fórumban megjelenő kérdőíveken is.
1993 októberében jelentős pontjához érkezett az emlékmű az alapítvány kuratóriuma nyílt, országos pályázatot írt ki az elkészítésre. Megfogalmazói Both Béla és Fazekas Péter, megyei főépítész. A nyertes pályaművek díjazására összesen kilencszázezer forintot szántak, magára az emlékműre pedig három-öt millió forintot. A kiíráskor az alapítvány számláján alig több, mint kétszázezer forint szerepelt, ezért a város úgy döntött, ha addig nem sikerül a szükséges pénzt összegyűjteniük, a hiányzó kilencszázezer forintot ők pótolják majd.
A pályázatnak rendkívül nagy lett a sikere, az ország minden részéből érkeztek pályaművek, szám szerint huszonegy. Az értékelés két részletben zajlott. Először Budapesti és szombathelyi szakemberekből álló zsűri szemlélte meg az alkotásokat majd a társadalmi zsűri és a kuratórium tagjai. Azt vizsgálták, mennyire esztétikus a mű, jól illeszkedik-e a térbe, s mennyire költséges a megvalósítása. A bíráló bizottság, melynek tagja volt dr. Brenner János építész, egyetemi tanár, és Wehner Tibor, a Képző és Iparművészeti Lektorátus Vas megyei referense, egybehangzóan színvonalasnak ítélték a munkákat. Helyezéseket mégsem adtak ki, mert nem találtak egy pályaművet sem, amely maradéktalanul megfelelt volna a pályázati kiírás követelményeinek. Három művész köztük Párkányi Péter budapesti szobrász pályaműveit 200-200 ezer forinttal díjazták. (Két alkotása közül az egyiket kisplasztikaként a városnak felajánlotta, jelenleg a Városhazán látható.) Végül őt bízták meg azzal, hogy készítse el a Szombathelyi Hősi Emlékmű tervét.
Az elképzelés megszületése után 1994. augusztus 20-án elhelyezték a szobor alapkövét. Az ünnepi beszédet Wagner András polgármester mondta.
Ezután következett az egyik legnehezebb feladat, a felhívni a szombathelyi polgárok figyelmét: adakozzanak az emlékmű javára. A városi és megyei lapban ismertető cikkeket jelentettek meg, s mellettük befizetési csekket is talált az olvasó. Az általános iskolában emléklapot vásárolhattak a diákok, így járulhattak hozzá öt-tíz forinttal az emlékműhöz. Aki legalább ezer forinttal támogatta a nemes célt, annak nevét urnába helyezték, az ötezer forint felett fizető nevet pedig réztábla örökíti meg a szobor szomszédságában, ők bronzplakettet is kaptak emlékbe.
A szombathelyi polgárok adományainak és a város anyagi támogatásénak köszönhetően 1995. május 28-ára elkészült az emlékmű. Megvalósították az alapítvány jelmondatát: „nem felejtünk, emlékezünk.”

Épül az emlékmű

Jó másfél éve alakult meg a Szombathelyi Hősi Emlékmű Alapítványt. Az ötlet gazdája a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a megidézettek köre pedig széles: a II. világháború hősi halottainak, mártírjainak és polgári áldozatainak, az 56-os forradalom és szabadságharc hőseinek, valamint a diktatúra áldozatainak és meghurcoltjainak szeretnének emléket állítani.
Az emlékmű alapkövét augusztus huszadikán helyezték el a Március 15-e téren, a mű életnagyságú gipszmásolatával pedig nemsokára elkészül Párkányi Péter szobrászművész. Ha a város polgárai is úgy akarják, s anyagilag támogatják az emlékmű ügyét, március 4-én, Szombathely bombázásának évfordulóján sor kerülhet az emlékmű felavatására.
– Nagyon bízunk a szombathelyiek segítségében – mondja Both Béla, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Hisz, a kettős cél, mely vezetett bennünket, nemes. Elsőként hagyományaink ápolása, s ez által az ifjúság hazafias érzésre való nevelése. Másodsorban szeretnénk felébreszteni az emberek lelkében a nemzeti öntudatot: azt a hűséget, becsületességet és tisztességet, amely nemzetünket több mint ezer éven át jellemezte.
Ha minden szombathelyi család csak száz forinttal segítene bennünket, s céljainkat, nem lenne semmi gondunk.
Bár az alapítványt eddig is támogatta az önkormányzat, az egyéb hagyományok elég vékonyan csörgedeztek, ezért gondot jelent a szobor anyag és kivitelezési költségeinek – körülbelül négymillió forint – kifizetése. Ezért gondolta úgy az alapítvány kuratóriuma, hogy szélesebb körben kellene megismertetniük az emlékmű tervét, remélve, hogy felélesztik a szombathelyi polgárok adakozó kedvét. Például a Vas Népében megjelenő ismertető cikk minden példányához csatolnak egy csekket is az alapítvány számlaszámával. Készítetnek egy bronzplakettet is amelyet ötezer forintért vásárolhatnak meg a támogatók, az iskolákban emléklapokat árulnak majd, amelyet tíz-húsz forintért vehetnek meg a diákok. Azoknak is nyújtanak valamit, akik számára fontos, hogy „örök időkre” nyoma maradjon a segítségüknek. Aki legalább ezer forinttal támogatja az emlékmű ügyét, annak az emlékmű alapjában egy urnában elhelyezik a nevét, az ötezer forint felett fizetőket pedig réztábla örökíti meg az emlékmű szomszédságában.
Ha a kampány eredménytelen maradna, valószínűleg az önkormányzatnak kell mélyebben a zsebébe nyúlnia, amire volt már példa a város történetében. Az ezerkilencszázas évek elején nyolc esztendőn át próbáltak a polgárok adományaiból elkészíteni Szily János püspök szobrát, hiába. Végül is hosszú viták után a város volt kénytelen állni a ma Szombathely egyik nevezetességének számító műalkotás költségeit.
r.gy.

Az emlékezés napja

„Ősi emberi szokás a halottak tisztelete. S köztük is azok az ősök, akiket az egész ország tisztel, mert ártatlanul a hazáért áldozták lelküket. Nem önként, hódító jelleggel mentek, nem ismerték az igazi indítékokat. Egyet tudtak, nekik itt és most vállalniuk kell sorsukat a haza érdekében.” Ezekkel a szavakkal kezdte szentbeszédét dr. Konkoly István megyéspüspök szombaton a Nagytemplomban tartott ökomenikus istentiszteleten, ahol a Donnál elesett magyar katonákra emlékeztek. A százhúszezer sebesült, elhunyt és eltűnt tiszteletére már másodszor tartanak – a szervező Honvéd Hagyományőrző Egyesület jóvoltából – katonai tiszteletadással egybekötött szentmisét.
A megemlékezésen részt vettek a város és a megye vezetői is.

Igen hiányzott a II. világháború hősi halottainak, mártírjainak, vértanúinak a kegyelet szobra emlékműve. Both Béla ezredes úr, nagyszerű katona, szervező kedvező időben lépett fel a kérésével, amikor még Antall kormány honolt a trónon kapott is támogatást kezdetben, de amikor Antall József sírba szállt. A hősi emlékmű megvalósításához szükséges hat millió forint nehezen akart összejönni, és bizony nagy energiát fejtett ki Both Béla, hogy valahogyan összekaparja az emlékműhöz a forintokat. Természetesen voltak akkor is semlegesek, közömbösek, sőt ellenségesek voltak az emlékműhöz. Új kormány alakult, új eszmeáradat lett a divat, kell az emlékmű? … sokan feltették a kérdést. A kép tanúskodik, hogy azért csak márványban érlelődött meg az eszme… a szobor áll. „Emlékezzünk és emlékeztessen” ne legyen háború.

Nagy Ildikó
A Dávid-csillag „rejtélyei”

– Vannak ősi jelképek: Egyiptomban és a többi kultikus helyeken (az indiánok földjén, Tibetben) – mondja Tóth László szombathelyi bioenergetikus, természetgyógyász. – Ezek energiákat és információkat hordoznak. Ilyen például a Dávid-csillag, amely két, egymásba fordított, egymással szembenálló, egyenlő szárú háromszög, az egységet és a harmóniát jelképezi. A felső háromszög fentről a Kozmoszt szimbolizálja, s úgy tágul lefelé, a föld felé. Az alsó háromszög a mikrokozmosz irányából jön, s úgy szélesedik tovább a makrokozmosz felé „mutatva”. A régi mágusokat idézem: „amint lent, úgy fent”! Ez a két háromszög tehát egymásba fonódik. Így alakul ki középen az a harmónia, ami az ég és föld energiája, amely egyszerre van jelen. S ez pedig maga a teremtő, a kozmikus energia!
– Európában mégis a megbélyegzettségnek volt (időnként még ma is) a jelképe, a jele...
– Gyakran ezért is idegenkednek tőle. Ám energetikai szempontból mint ősi jelképben a lehetőségek fantasztikus tárházára bukkanhatnak benne. Mi, bioenergetikusok gyakran alkalmazzuk, rézből elkészítve, mint a „nyitott rezgőkörök” egyiket. A nyitott rezgőkörű Dávid-csillagban a két háromszög szemben lévő csúcsa nincs összekötve, nyitott. S ott spirituális beavatással, megfelelő mérettel, megfelelő szögben hajlítva olyan energiák cirkulálnak, amely igen széles skálájú (ám kizárólag jó célú) segítésre, gyógyításra hivatottak. Ha otthon készítünk el egy Dávid-csillagot, annak is fantasztikus ereje van. Ám amikor ezt megfelelően behangoljuk, vagyis „digitális szinten berezgetjük” a megfelelő frekvenciára – fantasztikus dolgokra képes!
– Például?
– Ha valakinek mondjuk nem jó már a szemüvege, erősebb kellene, akkor azt beletesszük a „csillag” közepébe. Erőtere átharmonizálja, átalakítja egy másik energetikai rendszerre mindkét lencsét. Bele lehet tenni cigarettát is (ha valaki le akar szokni a dohányzásról). A normális cigaretta gyenge, könnyű lesz! Mindezt ingával végig lehet „kísérni”. Ha valaki nem akar leszokni a dohányzásról, attól azt kérjük: legalább ily módon próbáljon tenni valamit az egészségéért. Földsugárzást és vízérsugárzást is lehet semlegesíteni Dávid-csillaggal. Eltűntetni nem, de lefogni igen! Ugyanis olyan energiatöltést tud átvezetni a nyitott végeken, amely szinte elég, távozik. Át lehet vele strukturálni azt is: a víz sejtazonos állapotú lesz, energetizálódik, majdnem olyan, mintha Pí-vizet (szűrt, tisztított ivóvíz) inna az ember. Persze ennek is megvan a maga módja, módszere! Nem véletlen, hogy a régi öregek korsóban hagyták állni a vizet! Ha most erre meg rásegítünk Dávid-csillaggal... Hiszen az a víz, ami a csapból jön végig a városon, biztos, hogy nem azonos szervezetünk rezgésével, frekvenciájával. Ráadásul a hordalékanyagok is leülepednek a harmonizálás során. És ami a legújabb megfigyelésem: egyre több olyan új beteg jelentkezik rendeléseimen, hogy a közelében sem földsugárzás, sem más káros hatás nincs. Viszont van trafóház, magasfeszültségű vezeték, parabolaantenna és miegymás a közelben! Akinek érzékeny a szervezete, az akár 200-300 méterről is „érzékeli” ezeket: fáj a feje, nyugtalan, rossz közérzet gyötri, s nem tud elindulni a gyógyulás útján.
– Milyen megoldást javasol ilyenkor?
– Olyan módszereket, amelyek hasonlóak a föld- és vízérsugárzáshoz. De mivel ez oldalról jövő, nagyon erős kisugárzás, ismét szerephez jut a Dávid-csillag. Tapasztalataim szerint ez a legerősebb „spirituális védelem”. Nagyon hatékony – akár a falra felakasztva, akár megfelelő szögben a falvédőhöz téve, akár papírra rajzolva, s a fal falé fordítva és így tovább. Ugyanilyen jó a panellakásokban ez a megoldás. Tudjuk, hogy a betonsugárzás néhol igen erős. Ezért erre érdemes figyelni, főleg ott, ahol kisgyermek van! A sugárzás ugyanis az immunrendszerre is kihat!
– Úgy hallottam, a bioenergetikusok a Dávid-csillagot távgyógyításra is használják.
– Azok, akik ismerik, vagy végeztek valamilyen bioenergetikai tanfolyamot, a távgyógyító lapot el tudjak készíteni (ezen rajta vannak a beteg „információi”). Azt behelyezik a Dávid-csillag energiaharmonizáló részébe (középre), s ezzel végzik a távgyógyítást. Az információs lap helyett fényképet, hajtincset, körömdarabot, s más személyes tárgyat – természetesen a betegét – is lehet a harmonizáló részbe helyezni, a segítségre szoruló személy ugyanúgy kapja a pozitív bioenergiát. A távolság nem mérvadó. Lehet öt méter, lehet egy kilométer, de akár tízezer is! Tapasztalatból mondom... (Apropó: a rossz szándékú energiaküldés nem hat! A mi gyógyításunkban az ilyesmi nem működik!) Aztán lehet még ezt a módszert erősíteni kristályterápiával. Mert ha egy megfelelően behangolt kristályt teszünk meg a Dávid-csillag közepébe, felerősíti a harmonizáló rész rezgését, s mint egy hordozó, magával ragadja. Aztán beviszi abba a szervezetbe, amelyiket gyógyítani, erősíteni akarjuk.
– Megbeszélik a pácienssel?
– Ha kontaktusképes állapotban van, igen. Megkérjük, hogy például este tízkor lazuljunk el, mi akkor rágondolunk. S így könnyebben és gyorsabban fogadja be az információkat, a gyógyító energiákat. Ha nem érjük el az illetőt, akkor gyertyát gyújtunk (a gyertya elégeti a negatív energiákat), s végigcsináljuk ugyanúgy. Hiszen a távgyógyított személy úgyis csak annyi energiát vesz fel, amennyire neki szüksége van. Ezért itt nem kell azt az elvet követni, hogy ha a beteg nem kéri, nem segítünk. Ilyenkor „nem tolakodunk”, csak egyszerűen adunk – már amennyire a szervezetének szüksége van, amennyit befogad! Mert ha az illető a segítést elutasítja, úgysem vesz fel a szervezete semmit sem!
– A Dávid-csillag vallási jelkép.
– A jelek régebbiek, mint a vallások! Nagyon sok ábra van, nagyon sok figurális megjelenítés. Ilyen például a kereszt, a jin-jang ábra. Mind-mind nagyon erős energiával rendelkeznek. A feszületet is gyakran használjuk – főleg az energiarendszer kiegyensúlyozására. A rózsafüzérrel nagyon jól lehet tölteni, energiát adni, nem egyszer imával párosítva. Tehát mindegyik ősi ábra jó, természetesen nem vallási értelemben, jelképként. Hogy a Dávid-csillag bizonyult mégis a leghasznosabbnak, lehet, hogy csak a véletlen műve. De az is lehet, hogy nem. Elvégre az tartalmaz legtöbb energiát és az alkalmazható – kizárólag energetikailag – legtöbb módon.