Szelestei arborétum szépségei

Na így kezdődött az én munkálatom is Alsószelestén. Az iskoláról már írtam, de kell írni az alsószelestei arborétumról, ami európai hírű és ismeretes a szakirodalomban.
„Arborétum a latin arbor (fa) szóból eredő képzett szó, az élő fák céltudatosan létesített gyűjteményszerű telepének a megjelölésére.” Így ír a Nők lapja 1979. márc. l0. száma: Szombathelyhez csak néhány kilométer Csorna irányában Alsószeleste. Arborétumát 1873-ban alapították. Mai képét, báró Baich Mihály alakította ki, aki 1913-ban vette át a kertet. Látványos színhatásokra törekedett a fajokban gazdag állománnyal. A többi korabeli, szigorúan zárt kerttel ellentétben a falu lakói előtt nyitva állt a kapu, s a szelesteiek megszerették a szép fákat, cserjéket. Nem is volt itt pusztítás, fakivágás, a háborús években sem. Szelídgesztenyefák, fenyőcsoportok, köztük a muskotályfenyő (Torreya) termő példányai, magnóliák, törökmogyorók között sétál a látogató. Legszebb itt talán mégis a kislevelű és az ezüstlevelű hárs egy-egy pompás példánya. Nagy kár, hogy a kiégett kastély évtizedek óta hiába vár gazdára! Mielőtt folytatnám a gondolatimnak a menetét –Molnár Gyula, aki később főkertész lett ebben a parkban, itt élt, mint tanuló inas... Itt is öregedett meg, itt is halt meg... Vele való kapcsolatom igen jó barátságba került, talán azért is, mert rokoni szálak fűztek bennünket egymáshoz. Kondor József, pénzügyőr, volt főszemlész Kőszegen, az Anna néni meg Balozsai lány, aki velem volt rokonságba –kialakult köztünk az atyafiság, és a Gyula mindig nagy szeretettel fogadott a parkban és mesélt, mesélt a színpompában úszó virágok tömkelegéről. Bámulatos volt itt egy-egy májusi ébredés, a kősziklafal tengerszínében úszó színek szépségétől... a gyepről, mint igazi perzsaszőnyeg úgy nézett ki, csak azért tartott a báró egy lovat, hogy valami fűnyírógépet hetenként a ló húzza végig a pázsiton és kb. hagyott maga után 3-4 cm-es igazi, üde, perzsaszőnyeget. Állandóan öntözték a területet, ma csak tán ismételten, csak a nemzetközi parkokban látható ilyen szépségű gyepszőnyeg.
Amikor hadifogságból hazajöttem, bizony az első utam ide vezetett, hogy megnézzem mennyire maradt meg a parknak a patinája. Gyula nagyon szomorúan mondogatta, hogy bizony majd felszámolták azt az úri csökevényt... Teherautók raja hordta a legszebb példányokat el, más arborétumba, ezt a bárói fekélyt megszüntetik, letarolják a parkot.

Kérvény ide, kérvény oda, sírás-rívás felfelé a minisztériumokba, de az akkori megyei képviselet hatalmi urai, köztük Diósi főispán, aki később még a községből is kitiltatta a bárót, utálattal nézte ezt a briliáns értéket, de ő csak úri passziót látott ebben a 15 holdas parkban, és emlékeztetőt az úri világra. Bizony már úgy nézett ki, hogy teljesen felszámolják a parkot, és mégis valamiképpen, tán nem bírtak a munkálatokkal, vagy kinek az érdeme már nem tudom, de a park megmaradt, borzalmas foghiányossággal, amit azóta már pótoltak.
Amint így nézegetek a parkban, ismeretes, hogy az utakat két oldalról gyönyörű puspán bokrok kísérik a sétálót, amit minden évben pontosan kell nyírni és látom, hogy a puspánszegély közepén valóságos út van, azaz le van tiporva. Kérdem a Gyulától: Gyula, ki nem fért el az úton, miért van ez letiporva? Akkor mesélte el, hogy itt orosz katonák voltak elszállásolva, itt a parkon vonultak keresztül ötösével, oszlopban (piaty) és az ötödik sornak nem jutott hely már az úton, így csak a puspánon tudott menetelni, azért van kitiporva a sövény közepe. Azóta ismét kinőtte ezt a sebet a szép ösvény, már csak emlék ez is, amiről sokan nem is tudnak.
Érdeklődésemre azt is megtudtam, hogy a báró tartott magánál nagynevű festőt, aki itt lakott. A festőnek azt a feladatot adta, hogy fesse le egy parkot, elképzelés után… Amikor a képek elkészültek, a báró a lefestett képek alapján tervezte be a park létesítését.
Magam is pihenni sokszor jöttem a parkba, főleg tavaszi időben, csodálatos volt hallgatni este későn a fülemilék koncertjét... Nincs az a földi zenehangszer, ami ilyen szimfóniát tudna visszaadni. Itt semmi sem volt véletlen. A gyönyörű hosszú ágyásokban minden úgy volt színre, nagyságra, virágzási időre beállítva, hogy teljes harmóniában legyen. Leírhatatlan színpompa, illatoknak a legjobbjai ötvöződnek itt össze, egy szép május estélyén...ű

Szelestei iskola udvarának a parkosítása...1943...

Az iskolának is volt hatalmas funtusa, de teráta, hanyag, gazos rendetlen volt minden négyzetmétere. Tóth Lajos kollégám, aki már tudta, hogy indul innen, bizony még a szemetet is csak a küszöb ajtajáig vitte, gondolta, az utód gondja-baja...
Tehát területem volt, csak ezt kell kozmetikázni. Kondor Gyulával többször beszélgettem arról, mit is lehetne az iskola udvarán tenni? –meghánytuk vetettük, mindenben segített, sok növényt adott...
Amikor tervet elkészítettem, jött a kivitelezés...
A rengeteg szemetet, trágyakupacokat eltüntetni, völgyet, dombot elsimítani... A lakás bejárat elé terveztem egy magasító teraszt, földből, gyepesítve az oldalát... Négy lépcsővel, kb. 5-6 négyzetméter nagyságú alapterülettel, hogy elférjen egy kerti bútorzat a nyáron...
A terasztól kezdve kb. másfél méter széles utat terveztem végig, ki a kertbe.

Centi pontossággal mértem be az irányt, az utat vastagon, sárga homokkal terítettem be –egymagában szép volt. Majd az előkertet rendeztük gyeppel, virágágyasokkal... Feltöltött gyalogbejáratot, bizony már nálunk is a május, virágpompával köszöntött ránk... Hamarosan híre ment a faluban az udvar szépségéről, lopva jöttek be az udvarra a község dolgozói, gyönyörködtek a nagy változásban, parkosításban. Különösen remek képet kaptam az egész udvarról, ha az emeleti iskola ablakából nézegettem kifelé...
Az igaz, hogy a rossz a hír lóháton, a jó hír sántikálva terjed, de azért elterjed, mert bizony a báró úr is hallott a szép udvaromról és igen boldog volt, hogy olyan néptanítót, kántort kapott a község, aki nagy botanikus, szereti a szépet, a növényeket...
Az iskola tanulói is sok kerti munkát végeztek (környezetnek mondják) egy szál gaznak nem, szabadott lenni az udvaron, amikor ment a kis diák az illemhelyre, menetközben, ha látott egy gazt, lehajolt és kitépte. Ez volt az igazi környezeti tanulmány.
Valahol maradt is még fénykép erről az udvarról, de a háború elsodorta, mint annyi más értéket. Bezzeg most kell megnézni a tanítói udvart, szégyen az egész falunak, főleg azoknak a pedagógusoknak, akik ekkora szemétdombon is tudnak élni, pedig most két család lakja azt a lakást, amit mi egymagunk laktunk. Van az iskola udvarán valami tuja szerű örökzöld, fenyőszerűség, ma amit országosan tartanak, nyilván, mert ahogyan hírlik pár darab van belőle, ha van egyáltalán az egész országban. Most gyűjtött valamelyik botanikus róla magot, próbál belőle szaporítani, ha lehet. Kb. már négy öt méter magas, apró levelű, fenyőzöld színű bokor alakú tünemény. Ma senki gazdája a közösnek, csak prédálója, de nem megbecsülője.
Ma is emlegetik a szelesteiek, ja nem így nézett ki Czeglédyék idejében, ebben óriási energiája, főleg édes anyunak volt, ki nagyon szerette a szépet, hiszen a falujában Mikes püspöknek apukája is nagyon értékes, szép képet nyújtott.
Sok-sok apró-cseprő dolgai mellett, mert voltak, úgy éreztem le kell vizitelni a báró úrnál. Talán már erről írtam is... Na mindegy, így dukál. Új ember a faluban, itt nincsen pap, jegyző, egyedül csak a báró van, akinél kell levizitelnem, később tudtam meg, hogy mennyire megsértődött Rengei postamesternő, hogy őtet nem illettük egy leviziteléssel.... Na ugye... Ki gondolná, az ember mikor, hol tévedhet... Erre nem is gondoltunk...