A szerelvény felkészült a robbantásra

Amennyit a sötétség engedett a láthatárból kivenni, tény, majd a vasút közvetlen közelében sűrű erdő húzódik, de már korábban a sínektől kb. pár méterre a fákat kiirtották, tán jobban lehessen látni az esetleges cselvetéseket. De a vonatunk lelassult, annyira, hogy lépésben tartotta a sebességét, ez már magában véve riasztó és félelmetes volt, hiszen a kerék pár háromszorosára növeli a sebességét ehhez viszonyítva. Lassú gyászmenetnek tűnt fel ez a kocogás, mintha halottas kocsiban ülnék és az elesettek szellemei, lelkei kisérték volna a szerelvényünket az örök nirvánába. Nézegettem az ablaknál, vaksötétség mindenhol, éppen csak hogy kocog a vonat és borzalmasan süstörög, le is szálltam egy kis mozgásra, akkor látom biz ez meg mi a fene? A mozdony előtt miféle kocsik vannak? Három is, de nem katonák vannak benne, hanem, amint a mozdony fénye rávigyorgott, kaviccsal megrakott nyitott kocsik voltak, amik a mozdony előtt vánszorogtak... ez meg mire jó? Később megtudtam, ha netán a síneket robbanó, nyomó ekrazittal duncolták volna meg a partizánok, akkor robbanik a kavicsos vagon alatt és legfeljebb a kavicsos kocsi repül el a magasba, a mozdony tán épen marad. Ha pedig húzó aknát telepítettek a sínekre, akkor az első kocsiba már beakad az akna horga, és csak robban, mire a második vagy a harmadik kocsi is elhalad, így is lehet biztosítani a mozdony életét... de a fene enné meg ezt a sok variációt, kellett ez nekem.

Hátborzongató percek, halál leheletét lehetett érezni, a poklok vagy menny lelkei keringtek körülöttem, izgalmasan teltek a másodpercek, hiszen egy óra alatt nem mentünk többet öt-hat kilométernél, hát vonatozás ez?
Éjszak, idegen országban, télben, várni lehet minden pillanatban a vulkanikus robbanást, vagy teletalálatban ér és már nem érdekes többet, vagy úgy járok mint szegény Avar Jóska szds, aki előttem ment egy szerelvénnyel, bizony a partizánok felrobbantották a szerelvényt. Az ő kocsiját is érte robbanás, az ülések a nagy nyomástól összetorlódtak, szegény Jóska összepréselve az ülések közt ordított, míg végre elállt a veszélynek az ideje és akkor szabadították ki a nagy nyomás alól, de a veséi sohasem lettek egészségesek, megnyomódtak, ugyan még hazahozták, de bizony hamarosan visszaadta a lelkét a másvilágnak.
Na, aztán később tudtam meg, hogy mi is ezért mentünk ily csigalassúságban, mert meg kellett változtatni a menetirányt, előttünk felrobbantott szerelvény eltorlaszolta a vasutat, ismét lehetett számítani újabb robbantásra... így a legnagyobb óvatosság mellett kellett a métereket ráncba szedni, görcsösíteni.
Közben, ahogyan a vonat lépegetett, egy bizonyos a szakaszok távolságában, tán öt-hat km-re lehetett látni valami pislogást, úgy hírlett a német biztosító őrség járőrei járják a vasutat és figyelnek. De mi ez? Őket is elteszik egy váratlan pillanatban, és szabad a cselekvésnek a végrehajtása.
Na aztán amint így elmélkedek, bizony csak megkaptam én is az első jelzéseket, utólag is gondolok rá, mily nagy marhaság volt személykocsit akasztani ekkora szerelvényre, hiszen mindenki tudta ebben csak tisztek utazhatnak, hát kit kell elsőben elküldeni másvilágra? A személykocsiban gubbasztó tiszteket.