Pénzcsináló története

A költöző madaraknál figyelték meg azt a jelenséget, hogy amikor eljön a nyárvége, akkor valami nyugtalantó érzés tölti be a egész életüket, va1amiképpen érzik az indulási időszakot, tán tudva a nagy útnak a veszélyét, annak nagyságát, és a velejáró nagy pusztuló százalékot, de legfőképpen azt, hogy fogytán lesz az ennivaló, keresni kell újabb lakhelyet, indulási láz fogja el őket és már minden mozdulatok erre utal. Gárdonyi írta meg művészi ragyogással: Szent István napján láttam őket utoljára… nem legelésztek, nem beszélgettek,... csak áldigáltak.... a gólyákról írta ezt a megfigyelését. Az én katonáimnál esténként jelentkezett ez a nyugtalanság, csak bolyongtak az udvaron, lestek, a kerítésen akartak keresztül mászni, tán maguk sem tudták ennek a lélektani okát, dehogy megvolt ennek a magyarázata. Csak hosszas vizsgálódás, azaz önvallomások alapján jöttem rá erre a titokra, ennek az ösztönnek az eredetére. Majd később erről fogok írni.
Mint század parancsnoknak nem volt dolgom a kiképzéssel, hiszen a kiképző altisztek és tisztesek ezt nagyon jól elvégezték, nekem egyéb más dolgom akadt, esetleges fegyelmetlen kiskatonát kellett jóra bírni, vagy megvigasztalni, hiszen ezek közül sokan nagyon régen látták már a családjukat, gyermeküket.
Naponta egy-egy katonámat kikérdezgettem, hány évet, azaz mázsát kapott az ő nyelvükön szólva, s na mit kellett azért tenni, hogy négy-öt-nyolc évig kivonták a szabad forgalomból, s helyette szigorúbb rendbe kellett panziót bérelni, hol a. Markó, hol a. Csillag, hol a Kőhidai szanatóriumban. Nagyon őszinte gyónást tudtak végezni, azaz nem szégyellték bűneiket, hiszen nekik ez kenyérkereseti forrás volt, elvenni azoktól, akik már sokat loptak, azaz szereztek. Egyik nap találkoztam többek között az egyik katonámmal, kérdem hány mázsa? Öt, feleli. Na, és miért kapta ezt a súlyos ítéletet? Pénzt hamisított. Na fene, én mindig azt gondoltam, hogy a pénzcsinálás kimondottam az állam szuverén joga, monopóliuma, na és ha már pénz, azt úgy csinálják meg, ne legyen senki sem, aki azt utánozni tudja, azaz még vásárlóértékül fel is tudja használni. Hát bizony most megtudtam, bizony lehet csinálni pénzt, mégpedig nem is rosszat.
Hát hogy törtért Lajos? Belekezd a történet folyásába a következőket mondja el. Pesten élt feleségével és kettő gyermekével, Lajos kb. harmincon felül lehetett, vagy csak súrolta a határt, de nagyon jóképű fiú volt, igen értelmes vonásai voltak.
Tetszik tudni, nagyon szűkös körülmények közt éltünk.
Szakmám is van, műszerészi szakma, de nem valami jól ment, bizony sokszor nem volt mit ennünk, kopottan járt a családom. Akárhogyan is dolgoztam nem tudtam elegendő pénzt szerezni, a lakásunk is nyomortanyának felelt meg, magam is több éves göncben jártam. Valamit tenni kellene, gondoltam magamban, de hát mit? Nem is tudom, hogy támadt fel bennem az a gondolat, hát pénz kell, de a munkámmal nem tudok elegendő pénzt keresni, hát ha nem tudok pénzt keresni a munkámmal, akkor „pénzt kell csinálnom". Na és ekkor született meg az a szikra az agyamban, igen pénz kell csinálnom, és ha sikerül, akkor minden nyomornak vége. Így is lett. Hát pénzt kell csinálnom, ennyi az egész.
Ekkor írtak kb. 1936-ot amikor a zsemlye még négy Fillér volt, amikor azt énekelték: kettőszáz fixel az ember könnyen viccel... ez akkoriban nagy pénz volt. Mivel is kezdjem a pénzcsinálást? Jó lesz egy ötven Filléres is, gondoltan magamban. Miből is lehet ez az érmecske, mi kell hozzá miből is lehet? Kell hozzá nikkel, egy kis réz… stb. ... mindezeket megvettem, majd készítettem klisét hozzá. Szeretem egy pantográf rajzolómasinát, amivel nagyon pontosan lehet másolatot készíteni.
Tökéletes volt a negatívum, már csak a pozitívumot kell megönteni.
Nagy izgalommal vártam az eredményt, milyen is lesz az új ötven filléres? Sikerül? Hasonlít-e az igazihoz, formában, nagyságban, súlyban, csengésében stb. Na, kész az első hamis ötvenes.
Nézegettem munkám gyümölcsét, nagyon meg voltam elégedve a munkámmal, de ez még nem mértékadó, lesz-e forgalmi értéke is? Persze erről a családom nem tudott, titokban tartottam a zug munkámat, hívtam a kislányomat, gyere ide Piroskám, itt van ötven fillér, hozzál apukának öt darab zsemlyét. Nagy izgalommal vártam a hatást, lesz-e zsemlye? Jó lesz e az új pénz, felismeri-e boltos annak hamisságát, éternyi gondolat futkározott bennem, amikor csak nagy örömmel megjelent a kislányom előttem, kezében a zsemlye és még kapott is vissza.
Majd felordítottam örömömben, sikerült az első fogás, csuhaj, holnap is eszünk majd, hiszen már van jócskán ötvenes.
A feleségem készült a piacra, valami konyhai dolgokért, hogy legyen ebéd. Adok neki pár darab ötvenest, vásároljon be magának, de mondtam neki, hogy egy helyen ne vásároljon egyszerre nagyobb értékben, azaz ne adjon ki sok ötven fillérest.
Bizony jól felpakolva tért haza, hozta a sok piaci árut, kenyeret, és ez így ment napról-napra, a nyomor kezdett elsorvadni, s ahogyan szokták mondani, evés közben jön meg az étvágy, úgy bizony, gondoltam még merészebbet, kellene csinálni nagyobb névértékű pengőt, pl. akkoriban jelent meg a Szent István öt pengős szép ezüst formában. Semmi akadálya neki, hát kezdjünk rá állni erre a síkra Csodálattal és ámulva hallgattam az én barátom, katonámnak a pénzcsinálási manővereit, és főleg a háztartásban beállott jobblétét, amikor már nem érezték a z éhséget, cipőhiányt, hiszen a házi pénzverde ömlesztve gyártotta az ötven filléreseket.
A pénzcsinálás története így folytatódott tovább, de a mesélés közben is lehetett érezni az én kis katonámon, mintha csak József Attilát hallanám: aki éhes, az nem lop…tehát ő aki nélkülözött, és más megoldással nem tudta a családjának anyagi jólétét biztosítani, hát miért lenne ez akkora bűn, ha megtalálta a forrást, az anyagi megalapozottságot, hogy a békés harmónia kialakulhatott a családi otthonban. A jelenben sem bánta meg a bűneit, ha egyáltalán a bíróság bűnnek találta, ugyanis az akkori kereseti lehetőségnek oly kicsi volt a kapu rése, bizony azon csak keveseknek sikerült befurakodni a biztonság szigetére.
Hát szóval, a családban már nem ismerték azt a szót, hogy „nincs” … megtelt a kamara finomabbnál, ízletesebb falatokkal.
Igen ám de amint tartja a közmondás, nem elég, több kell…jelszóval ekkor ébredt annak a merészségnek a tudatára, ha tudott ő garanciális kis értékű, vásárlásértékű pénzt gyártani, tudna ő akkor nagyobb névértékű pengőt is csinálni.
1938-ban jelenet meg a remek Szent István ezüst öt pengős. Nagyon szép kivitelű, művészi vésnökök keze munkája volt, amit nézegetem, mi kell ehhez az öt pengőshöz, mi lehet az összetétele, ha van jóhiszemű aranygyűrűs, aki a szépen kipolírozott ezüstöt is aranyként megveszi, akkor tudok én ugyancsak ilyen, ragyogású ezüst öt pengőset is gyártani.
Vásároltam hozzá megfelelő törött fémeket: ezüstöt, nikkelt, rezet… csak majd megfelelő arányban kell ötvözni, az eredetihez kell neki hasonlítani. Amikor minden kellék megvolt, napokon keresztül készítettem, pontozó, pantográf géppel a hű klisét, ami után majd megszületik az új vásárlási eszköz, az ezüst öt pengős.
A korábbi tapasztalok birtokában bizony nem is volt olyan nehéz elkészíteni az új öt pengőst, színre, grafikailag, rajzra, súlyra, csengésre, bizony nem különbözött az állam által kiadott szép öt pengőstől.
Pár darab elkészült, de most aztán hogyan tovább? Akkoriban az öt pengősnek nagy volt a vásárlási értéke, hiszen egy pár bakancs volt öt-hat pengő, egy cájg nadrág szintén hat pengő, egy szép ing nyolc pengő, gyönyörű öltöny harminc-ötven pengő... tehát már nagyobb értékeket lehet vásárolni. Feleségem, tudott a pénzverdémről, ő volt most az első kísérleti próbababa. Ismételten a fűszerboltba ment, ahol elköltött kettő öt pengőst, de alig bírta a csomag terhét, minden gyanúsítás nélkül megtörtént a vásárlás.

Győrben 1ebuktak! (1938-39)

Hízott kacsa, különféle felvágottak, italok, ami szemnek szájnak ingere, egyszerre terült asztalkámmá vált a valaha oly szegényes ebédlő asztal. Nagyon megérte csinálni az öt pengősöket, hiszen egy öt pengősnek az anyaga ezüsttel együtt kb. kettő pengőbe került, így a teljes nyeremény három pengő volt egy elkészített öt pengősön.
Észrevétlenül teljesen új köntösbe öltözött a szoba, kicserélődtek a bútorok, új festést kaptak a falak, a gyermekek a legszebb ruhákban jártak, már egy kicsit kellett is tartani az irigykedő jó szomszédoktól, fene de jól megy a Lajoséknak... mi a fenéből telik ez a nagy gazdasági jólét. Más szemlélő nem vehetett semmit sem észre, hiszen a pénz gyártása nem járt semminemű szaggal, lármával, nagyon csendes, nyugalmas időtöltés volt számomra. Gazdagon ünnepeltük meg a születésnapokat, a Mikulás is bőségesen megajándékozta a gyerekeket, a kis Jézus meg valósággal szinte már fölöslegesen rakta a sok meglepetést a fenyőfa alá.
Na eddig ez rendben is volna, de amikor már a ház megtelt, azaz nem volt már különös kívánságunk, hiszen amit csak lehetett mindent megvettünk, az újabb ötpengősök továbbra is csak születtek, halmozódtak otthon valami ládikában, és most jön a neheze, mit is csináljunk vele? Akad mindenkinek megbízható barátja, így nekem is akadt, akiket beavattam a pénzverdémnek a titkába.
Vállalták is az újabb pengősöknek az értékelését, az elvásárolását, de nem Budapesten, hiszen itt már elég sok forog a pénzforgalomban, hátha valaki felfigyel, mint vigécek elmentek Szegedre, Debrecenbe, mint idegen terület, még szűzföld a hamisítások előtt, ott vettek különböző árukat, pl. vég szöveteket, vásznakat, cipőket, stb. és ezeket a holmikat adták tovább Bpesten.
Nagyon felpakolva tértek vissza mindig a vadász, azaz a vásárlási terepről, soha senkinek nem volt gyanús az öt pengősökkel való fizetés... Egyszer csak mégis eléri a bűn a büntetését...
Kérdem hát, hogyan buktál le? Mi volt az oka annak, hogy fegyházba kerültél?
Hát az úgy történt, hogy minden alkalommal más-más városba mentek a beváltó vigécek, így kerültek el egy alkalommal Győrbe. A vigécek is nagyon jól kerestek, jó havi fizetést biztosítottam számukra, na meg annyi üzletet csináltak, amennyit nem szégyelltek.
Egy ilyen körzet alkalmával Győrben estefelé betérnek a kávéházba, /háború alatt bombatalálat martaléka lett/ és itt szerényen iddogáltak, majd cigány került elő, na meg abban az időben minden kávéház tartott kaszérnőt, üzletkötőt, akinek a feladata a kedvességét szolgálja ki, foglalkozzon a vendégekkel, ha kell sex módon is, mettől többet legombolni vendégtől, amíg a helyiségben tartózkodnak.
Mulatozás közben a finom úrinő észrevette a pénzes vigéceket, nagy bűbájjal, kedvességgel árnyékolta be őket, sőt mindennemű sex-ingerlő tapogatást is elvégezhettek rajta, a pezsgők fogytak, a cigány húzta, s vigécek megfeledkeztek a pezsgős mámoros hangulatban magukról, megjátszották a bőségkosarát, marékszám kezdték szórni az öt pengősöket, mint mikor a magvető veti a kötényéből a búzát. Az első pillanatban, amikor vagy tíz-húsz ezüst ötpengős mozaik ragyogásban díszítette a kávéház parkettáját, elsőben ámulták és bámulták a többi vendégek, hű ezek aztán gazdag emberek, akik pénzvetéssel szórják el a vagyonokat, majd mind magasabbra hágott a mámoros hangulata. Követte a második pénzvetés, majd a harmadik, bizony alig győzték kapkodni a cigányok fel a sok ezüstös pénzt, magát a kaszérnőt is teleszórták ezüstökkel, gyönyörű estét rendeztek a vigécek a kávéházban, ők voltak a mágnások, a nagyságos urak, a pincérek, cigányok szemében, náluk levő kis bőrönd, pénzkassza bizony kezdett üresedni, hiszen kiszórtak vagy száz darab ötpengőset.
Eddig rendben is ment volna a dolog, mindenki csodálkozott a vigécek gavallérságán, de mégis ...ennyi pénz? És mind ötpengős? Kinek van ennyi ötpengőse egyben? Ez valami nem rendjén álló dolog, egy vendég, aki mindezt figyelte értesítette a rendőrséget, jó volna igazoltatni ezeket a víg nagyságos urakat, akiknek ennyi elszórni való pénzük van és főleg csak ötpengősökből.
Hamarosan meg is jelentek a rendőrök-, igazoltatták a pesti vigéceket, minden helyes, nincsen semmi kivetni való személyük kiléte felől. De, honnan van ennyi ötpengősük, kérdik a rendőrök? Miért nem lehet valakinek a pénzkészlete ötpengősökben? De lehet, csak mivel az már pár kilót is kitesz, ki hordozza kilókban a pénzét? Ez volt gyanús.
A rendőrök ideiglenesen letartóztatták a vigéceket, ketten voltak, majd magukkal vittek pár darab ötpengőst, és majd holnap minden világosabb lesz a pénz megvizsgálásánál.
Másnap a rendőrség elvitte a győri bankba a pengősöket, a bank pénzvizsgáló személyzete megállapította annak valódiság, tehát gyanúnak helye nincsen...a pénz jó, nem hamis, a letartóztatottakat szabadlábra helyezték.
A kör nem zárult be még, lett neki folytatatása.
Amikor a fiúk megérkeztek nagy izgalom közepette Bpestre, azonnal nekem elmondták az esetet, baj van, a rendőrség nyomukba szegődött, valamit tenni kellene... de mit?
Elsősorban minden pénzverdei nyomot el kell tüntetni azonnal, esetleges házkutatás esetére. Ez meg is történt.
Figyeltük az eseményeket továbbra. A győri nemzeti bank felküldte a budapesti Nemzeti Banknak az öt forintosokat megvizsgálásra.
A vizsgálat eredménye pozitívan végződött, lemérték súlyra, egyezett az eredetivel, grafikai rajzok tökéletesek, nem hamisak, minden porcikája egyezik az eredetivel, a forgalomban lévővel, a többi ezüst ötpengősökével, tehát a pénz nem hamis, a pénz jó...mondta ki a Nemzeti Bank szakértője, amit a rendőrséggel közöltek a szabadlábon való élet tovább is törvényes volt.
Ez a szakértői vélemény nagyon megnyugtatott minket, ennyire sikerült a pénzverdei termelés? Mindenben egyezik a hamisítvány az eredetivel, szinte büszke voltam magamra, mondta Lajos. Maga sem hitte volna, hogy ekkora tehetség lakozik benne, versenyt futhat az állami pénzverdével pillanatra meg is a nyugodtunk, habár mindennemű pénzverdének a felszámolásánál tartottam, többet nem csináltam, hiszen bőségben éltünk, több évre biztosítva volt a szerzett tőke, csak piacra kell dobni a szöveteket, cipőket, ékszereket… stb. és már minden hiányt tudunk ismét pótolni…
Bizony valamiképpen megúszva láttam a dolgot, nincsen semmi veszély, igazolva vagyok hivatalosan, a pénz jó, hát mi lehetne akkor továbbiakban a baj?
Mégis egy -két hét múlva beütött a ménkű a szabad életünkbe, nagy rendőri díszkísérettel, karpereccel felszerelve kísértek be a kapitányságra, majd hamarosan betermelték a vigéceimet is.
Kezdetben fel is voltam háborodva, de kérem miért van ez a nagy felhajtás? Mivel is akarnak engem vádolni? Kezembe vannak a hivatalos nyilatkozatok, a pénz nem hamis, akkor miért tartóztattak le?
Hamarosan megkaptuk a keresett választ a bíróságon. Ugyanis, amint mondottam a kör nem zárult be még a pesti nemzeti bank véleményezésével sem, pedig már ezt igazán végleges állomásnak tartottam, mi következhet már utána?
A Nemzeti Bank sem nyugodott bele a külsőségekkel, súly, szín, forma...
ezek a vizsgálati tényezők a valódiság mellett szóltak, de csak külsőben. Volt még hátra egy állomás, ami a végállomást jelentette, és itt mondták ki hivatalosan a szomorú végszót: a pénz hamis.
Ugyanis a pénzeim elkerültek az analizáló, vegyvizsgáló állomásra, ahol elemeire, ízeire, molekuláira bontja fel a pénzt, és így vizsgálják meg annak összetételét, és bizony vizsgálat közben sült ki a szomorú valóság: egy fém mennyiség, összetétel, amit állami titokként őriznek a pénzverdében.... ez nem stimmelt, hiányzott, rossz volt az arányösszetétel, habár súlyra, milligrammra jó volt, és ez lett a lebukás vége, amikor a bíróság kimondta a hamis pénzcsinálás után járó fegyházi büntetést, én kaptam nyolc évet, a vigécek pedig három-három évet.
Vége lett a pünkösdi királyságnak, de nyugodt vagyok, mert a családomnak hosszú időre biztosítottam a napi megélhetést, gondtalanul élhetnek, én meg úgy gondoltam a kormány adta lehetőséggel élek, választom a front szolgálatot, jobb mint a fegyház, talán előbb is szabadulhatok ilyen körülmények között, a jelenben is jobb a napi életem, mint a fegyházban.
Mély áhítattal hallgattam végig Lajosnak ezt a történetét, nagyon jóképű, okos tekintetű, tisztelettudó fiú volt, aki nagyon hálás volt már azért is, hogy szóba álltam vele, és elmondhatta életének romantikus múltját.
Csodálkoztam a történtek felett, hiszen igazán nem kis dolog a pénzhamisítás, na már voltak és vannak is az életben mindig valahol, akik ezzel a módszerrel igyekeznek frankot, dollárt hamisítani, de így szemtől-szembe a Lajos volt, aki elmesélte személyes cselekedetét. Az tény nagy technikai, művészeti készséggel kell rendelkezni ebben a szakmabelieknek.
Nagyon jó barátságban éltünk továbbra is, igen kedvesen tisztelgett, ha valahol összetalálkoztunk, de azóta is rágondolok, mi lett vele? Megérte a teljes szabadulást? És hol dolgozhat?
Jönnek majd sorra a többi élmények, amik nagyon szórakoztattak engem is, hiszen ráértem, na aztán az életük nagyon eltérő a mindennapi ember életétől, hiszen a közösségben nem építő, hanem apasztó-romboló munkával igyekeztek maguknak jólétet teremteni. Nagyon érdekes válaszokat kaptam arra nézve, mikor és hogyan kerültek erre a vágányra, ami legtöbbször végállomásul a Csillagban végződött.