Gróf Mikes püspöknél tisztelgő látogatásom…(1942)

A katolikus templomba is eljárunk, gyerekeink is hittanra járnak a plébános úrhoz, nincs külön haranglábuk, egy harang szól a faluban, ne legyen semmi válaszfal katolikus és evangélikus között.
Nagy tisztelettel hallgattam meg Sándor bácsi kérését, habár én már tudtam a vegyesvallású faluról, de azt is tudtam, itt aztán nem érezteti egyik sem a hovatartozását, nincsenek hitbeli harcok, nincsenek hitviták, békés, csendes, szorgos magyar valahány.
Megköszöntem ezt az igaz és őszinte kérést, és most nagyon kíváncsiak voltak az emberek, miképpen gondolkodom a kérés felett.
Hamarosan egy példázattal adtam meg a feleletet, ami a következőképpen szólt: Szombathelyen ismertek egy papot, akiről ismeretes volt, ha elment a katolikus templom előtt kalapot emelt, hiszen katolikus vallású volt, de ha elment a református vagy az evangélikus vagy a zsidó templom előtt, ott is nagy tisztelettel emelt kalapot, míg elhaladt előttük.
Ezt a szokását látta az egyik vakbuzgó, vaskalapos katolikus hitű hivő, aki megbotránkozott a katolikus papnak ezen a szokásán, hiszen ha ő igazi katolikus, akkor miért emel kalapot minden templom előtt.
Sokáig furdalta az oldalát ennek az igazhitű embernek, amíg csak egyszer alkalma volt meg is kérdezni ezt a papot, főtisztelendő úr, úgy tudom ön nagy katolikus, hivő pap, azt megértem, hogy köszönt a katolikus templom előtt, de miért köszönt minden más templom előtt is, amikor elmegy előttük.
Kész volt az igaz válasz a pap részéről: „Mert mindegyikben az én Uramat, Istenemet szolgálják, imádják!” Erre már nem tudott mit kérdezni a hitbuzgó halandó sem. De, hogy megértették az én gazdáim is a felfogásomat. Nem lehet válaszfal ember és ember között, hogy ki milyen keresztkút alá hajolt, vagy kit metszettek körül, egyben vagyunk csak igazán egyek a magyarságunkban, tehát ebben a faluban sem lesz soha, amíg én itt leszek, válaszfal a vallás. Az evangélikusok is a falu testéhez tartoznak, a testet meg nem lehet tagokra szétszedni, hiszen akkor megszűnik az egység, megszűnik maga az egészséges "homo sapiens" maga az ember.
Sándor bácsi szeme csillogott a példázatom elmondása után, nem is kellett nekem többet agitálni magamat, agitáltak ok mellettem. Megtaláltam a lelkekhez vezető utat, megbecsültem az embert, és ezt nekem nagyon is visszafizették.
Mindenesetre a páncélinget felvettem, esetleges mindennemű tőrszúrásra várhatólag, mert a papok haragjától néha félni kellett, hátha talál valami sebezhető felületet és akkor mindennek vége.
Ekkor gondoltam arra, hogy mivel Mikes püspök jó barátságban van az itteni báróval, jó volna azért tisztelegni nála, támogassa a pályázati kérésemet. El is mentem egy alkalommal gróf Mikes püspökhöz, aki éppen Szt.györgyön tartózkodott a rezidenciájában.
A kastély már külsejében is elárulta tulajdonosának méltóságát az udvari, valamint park részlet az ősi fákkal mind, mind nagy alázatot kívánt a látogatótól.
A kastély ma is megvan, állami kezelésbe jutott és a jelenben vasutas gyermekeknek általános iskolai szinten ad vendéglátást, teljes összkomforttal, bennlakásos intézménnyé alakult át a grófi kastély.
A jelenben is nagyon gondozott az iskola és annak a környéke. Itt láttam annak idején egy gyönyörű üvegházat, pálmákkal, délszaki növényekkel dekorálva, sétautakkal, asztalok és padok nyújtottak megpihenést az elfáradt püspöki vendégségnek
Meg kell említenem a hátsó bejárati vaskaput és annak művészeti kivitelezését, párját ritkítja formájában ez a vaskapu. A belső lakrész teljes egészében pompás és méltóságos kinézésű volt a szőnyegektől, a bútoroktól kezdve. Inasok álltak rendelkezésére a püspök úrnak.
Amikor megálltam a halban, már az egyik inas végtelen nagy udvariassággal, tisztelettel szólított meg: mit óhajtok? A püspök úrral szeretnék beszélgetni. Az inas úr azonnal eltűnt, majd hamarosan jött, a püspök úr fogad. Kettesben mentünk a méltóságos úrnak a fogadószobájának nagy élőajtajáig, majd az inas kinyitotta előttem a nagy ajtót és már egy nagy fogadótermek a szépségében voltam, de amint így felámulok, magát a püspök urat látom magam előtt, aki a nagy plüss foteljában üldögélt, püspöki reverendában.
Nagy tisztelettel meghajtom magam, bemutatkozom, majd int, közeledem feléje, kezét nyújtja, én már tudtam az illemet, kézcsókos, gyűrűcsókkal kell ilyenkor üdvözölni a püspök urat. Mosolyogva fordult felém, leültetett és mindjárt a témába is vágtunk. Mi az óhajom? kérdi a püspök úr. Röviden, dióhéjban előadom a kérésemet. Alsószelestére akarok pályázni, tudom, hogy a méltóságos püspök úrnak van ott szava, kérem szíves patronálását ahhoz, hogy állásomat elnyerhessem.
Nagyon kedvesen fogadta a kérésemet, hogy aztán mit is ígért igazából, arra már nem is emlékszem. Még egy darabig elbeszélgettünk családi dolgokról, hogyan kerültem ide? Ismerte nagyapáékat Kozákékat, majd ismét búcsúzásra került a sor, megköszöntem a szívélyes fogadtatást, kézcsók és hangos dicsértessékkel búcsút vettén a püspök úrtól.
Hogy aztán szólt e valakinek a püspök úr, örökre titok maradt, de még többször találkoztam vele, hol a szentgyörgyi hegyen, amikor a gyümölcsöst telepítettem, hol később Szelestén a báró úrnál, legutoljára 1944. karácsonyán, ekkor jöttem meg délő1, Temervár, stb.
és már voltak zombori menekültek a báró úrnál. Magam is jártam ott és igen érdeklődtek a helyzetről, mit láttam Zombor vidékén.
Ha rég nem említettem volna meg a későbbi sorsát Mikesnek, akkor itt említem meg az utolsó sorsfordulását.

Agitálás teljes súlya

Répceszentgyörgyi szemtanuk beszélték el következőket, 1945 tavaszán, amikor az oroszok már közeledtek a falu felé, az előőrsök érkezése várható volt. Dancsecs Imre, a falu plébánosa és Mikes püspök úr úgy határoztak, hogy a falut ne érje semminemű kellemetlenség, brutalitás, lövöldözés, mindketten pápai disz ornátusba öltöznek és a hívekkel egyetemben a falu elejére vonulnak ki és ott várják az oroszok érkezését.
Gondolatnak is jó volt, hiszen aki béke jobbját nyújtja, békével kell azt fogadni. Azonban az is ismeretes volt, hogy Mikes püspök az utóbbi éveket nagy szívbajjal töltötte el, a lépcsőkön hordszékkel vitték le vagy fel. Így bizony ez várható, ha az oroszok jövetele nagy izgalmat váltott ki beteg szívében, állítólag fel is öltözött díszegyenruhájába, de amikor indulni akart volna, hirtelen szívéhez kapott és egy püspöki szív örökre megszűnt dobogni. Bizony ez nagy meglepetés volt, de úgy látszik a szív már nem bírta ezt a sok izgalmat, nem e földön volt a találkozás az oroszokkal, fent pedig nincsen sem ellenség, sem barát, ahol csak béke honol a lelkek birodalmában.
Hirtelen halál, nagyon megzavarta a hívők nyugalmát, volt, aki sajnálta, volt, aki így tartotta igazságosnak, hogy a püspököknek is meg kell halni. Emlékezet szerint nem igen értek rá hívek, hogy kellő temetésben részesítsék a püspököt, ahogyan utólag megtudtam egy ideiglenes koporsóba, hirtelen összeállított deszka koporsót hoztak elő, és a templom kriptájába helyezték a földi maradványt ideiglenesen. Amikor pedig már a nyugalom kezdett helyreállni, akkor hozták be Szombathelyre és itt kellő ceremónia szolgálattal temették el ugyancsak a püspök templom kriptájába.
Mikes püspökről már korábban irogattam, így most ezzel a magam részéről is lezártam a vele való további találkozást.
Tehát nem fogadtam meg Kóbor plébános kérését, pályázati jogommal élek jelszóval, megindult az agitálás teljes erővel. Menetközben nem vettem észre az ellenség erejét, ellenpropaganda súlyát, mellettem továbbra is kitartóan kiálltak a választók, ebben benne volt az egész falu asszonyai, gyerekei valahány.
Azt hiszen érezte a plébános úr a kisebbségét, habár nagyon bízott a politikai hatalomnak képviseletében is, a főjegyzőben.
A választás napja is már ismeretes volt, 1942. szept. 6-án délután, litánia után. Mivel teljes hittel éreztem a sikeremet, el sem jöttem a választásra, mondván majd értesítenek, ha kell. Utólag tudtam meg a következőket.
Hárman voltunk pályázók: Gombás Imre, Czeglédy Gyula, Fülöp Gyula.
A gyűlésen készült eredeti Jegyzőkönyv alapján, 12 szavazattal, általános szótöbbséggel engem választottak meg a képviselőtagok.
Ezt a jegyzőkönyvet eredetiben csatolom e kötethez, mint dokumentumot.
Tizenkilencen voltak a választók, ebben benne volt maga a Kóbor, Dr. Gabriel, Király a főjegyző, tehát már maradt 15 fő, és amint elmesélték a plébános

Apáék öröme Szt.györgyön…

hivatkozva atyai megértő szívére, aki mégis csak jobban ismeri az embereket, személyemet nagyon elmarasztalta, mondván fél tőlem, kérte az egyházközség képviselő tagokat, hallgassanak rá, arra szavazzanak, akit Ő is szeretne, így teljes lenne a harmónia. Az atyai felhívásra ezek szerint még akadt a tiszta magyarok közt három selejt, sohasem nyomoztam utána kik voltak ezek, akik a plébános mellé tették le voksukat, de így is elbuktak.
Állítólag, amikor megtörtént az összeszámolás, a győzelmi bukását nem tudta visszafejleszteni, sírni kezdett, hogy nem hallgattak a drága hívők papjuk Isteni szavára, de a könnyek nem hatották meg a képviselőtestületi tagokat.
Természetesen Apámék, már a Böske szülei otthon Sztgyörgyön állandóan készültségben álltak, mikor jön a hírnök, és pihegve mit mond. Délutáni órákban borzalmas erővel vágtatnak a kerékpárosok, apámék udvarába és már messziről kiabálják: Éljen a Gzeglédy Gyula, a mi kántortanítónk! Győztünk, sikerült a választás. Természetesen ebben a kisfaluban mi lehet titok, amikor egy család az egész, végighullámzott a falun és a kis lócákon üldögélő, délutáni sziesztázó óráikat töltötték, biztosan ők is beszélgettek arról, na igen kíváncsiak leszünk, megválasszák e Szelestén a Kozák úr vőjét. Pillanatok alatt a hír már nem volt hír, nem volt meglepetés, na ugye hogy sikerült, persze hogy sikerült, hiszen hát ki lehetett volna más?-... stb.
Apa és anya, már, mint nagyszülők boldogan nyugtázták, a hírnök örömhírét, üveg bor, az első koccintás...
A hírnöknek a híradáson kívül még más volt a feladata, ugyanis a magyar embernek oly sokszor van oka arra, na most inni kell, hát ilyenkor bizony nagy áldomást kell fizetni a képviselőtestületi tagoknak. Apa, a maga gavallérságával azonnal papíron engedélyezett a kocsmárosnál bőséges italfogyasztást, az ő számlájára. Na, aztán ismét elindult a hírnök vissza Szelestére, most pedig már ott várták az örömtagok a hírnököt, na mi van? Lesz áldomás? Mennyit ihatunk?
Utólagosan tudtam meg nagyot ittak a siker győzelmére, ittak azok is, akik puhányak voltak gerincükben, hiszen titkos volt a szavazat, nevet nem lehetett tudni, csak érezni lehetett kik voltak Kóbor pártiak.
Anyuval, kettesben voltunk Rábakovácsiban, de szívünk és gondolatunk állandóan Szelestén járt, minden órát figyelve, na már lehet eredmény...
Másnap már ott volt a hír, magam is nagyon örültem a sikernek, a győzelemnek. Most még hátra van a fellebbezési határidő, 15 nap, azt meg kell várni, püspöki jóváhagyás… és csak azután lesz szentesítve a választásnak a záradéka. Fellebbezés nem történt, nem volt semmi kizáró ok