Szívesen mentek zsidó nők, keresztény férfiakhoz /Hitler szele/ 1940

Na valami ilyenféle szelek sugalmazták a zsidóság felé azt a nézetet, mert ők nagyon is jó szejzmográfok ahhoz, hogy a bajt megérezzék, erre nagyon sok példa volt a múltban és van most is, pl. miért kell mostanában is ezrével menekülni Oroszországból? Ki érti ezt most meg? Talán majd a következő évtizedek adnak rá teljes feleletet. Ki értette nálunk is pl. az 1938-as évek bűvkörében azt a politikát, amikor a zsidóság csak a maguk köréből, teljesen a körülkerített cégüknek a fajából nősültek, nem keveredtek semmiféle más fajhoz, nemzedékhez, főleg „goj-hoz", ez teljesen ellenkezik Mózes törvényével. De amikor valamiképpen már érezték a nyugati fuvallatok árjásítás eszméinek terjedését, hogy némileg védelmet, menedéket találjanak majd a nagy leszámoláskor a vagyonuknak és főleg leányaiknak, unokáiknak, felrúgták a „talmud" vallási jogszabályok, hagyományok merev formuláját. Nagyon sokan hajtották fejüket katolikus templom szenteltvíztartójához fejüket, vagy valamelyik más vallásnak a keresztelőkútjához járultak, hogy elhagyják a régi hitüket, új vallást vegyenek fel, bízván ezekben a vallásokban élőknek nem lehet bajuk a későbbiekben sem.
Habár egész emberekké már többet sohasem tudtak lenni, hiszen amit a rabi bácsi levágott belőlük születésük után pár napra, azt visszaragasztani sohasem tudták. De mindegy, a fuldokló ember még a szalmaszálba is belekapaszkodik, hogy életét mentse, és ha ezzel tudta is egyik-másik menteni a későbbiekben a szomorú embertelenséget, tán okosan tették is.
Ezzel a cselekedettel, mondja Karcsi még nem volt egészen biztosítva minden, hiszen a testhez, a tudathoz a lét is kell, mi lesz a begyűjtött vagyonnal? Ami még egyenlőre itt van, valamiben, üzletben, áruban, földben, mert amit aranyban vagy dollárban lehetett átváltani, annak már megtalálták a békés bankját, de mindent nem lehetett pénzzé tenni és főleg nem lehetett a zsidó nőket valahová Exportálni, befagyasztani, mumifikálni, ha majd elmúlnak a bajok, akkor épen, romlatlanul ismét bevonulni a napi vérkeringésbe.
Így bizony nagyon szívesen ismerkedtek meg gazdag zsidók keresztény férfiakkal, legényekkel, akiket nagy örömmel vették magukhoz, mint jövendő vőmuramat, leányuk urát. Hiszen vagyon nem kellett a férfi részéről, nagy vagyonnak számított a keresztlevél, a „goj” védjegy, ami most nagy valutát, fajsúlyt, karátot jelentett a vagyon tetején álló, gazdag zsidóknak, mint mentőhajót láttak felfedezni a keresztény fiukban, boldogan adták át milliókat érő üzlethálózatukat, vagyonukat, csak jelentkezzen egy megfelelő keresztény ifjú, akiben meg lehet bízni, aki képes vagyonuknak és főleg szálikáknak méltó férj lenni.
Nincs az a konjuktura, amiből valaki ne húzna hasznot. Ekkor jutott Karcsi és főleg a szellemi kombájn, egy ügyvédnek az eszébe, ki kellene használni ezt az eshetőséget, nagy vagyonra lehet szert tenni, adva van a vőlegény jelölt Karcsi személyében, ki nem tudna beleszeretni? Most csak keresni kell egy gazdag zsidó apás jelöltet, akinek van férjhezmenő lánya, gondolkodott a banda főszervezője, egy lebukott ügyvéd, aki szervezte a pénzszerzéshez való utat.
Minden egyben volt ...mondja Karcsi...adva van Szolnokon a gazdag zsidó após jelölt, adva van a lánya, Szálika, és főleg ismeretes az óriási vagyon, ami fakereskedésből, posztó nagykereskedésből stb. különböző kereskedelmi ágazatokból halmozódott össze.
Mindezt a az ügyvéd derítette fel, most pedig elkészült a teljes haditerv a megszerzésnek minden kis mozzanatát kidolgozták, hajrá, .gyerünk
Na és hogy volt, kérdem Karcsitól. Karcsi most is felcsillanó szemmel magyarázta nekem a következőket, úgy látom boldogan emlékszik vissza ezekre a napfényes napokra, amikor a szerelem hálóját teljesen kivetették Szálika megfogására.
Az ügyvéd megtudta, hogy Szálikáék nyaralni indulnak Siófokra, Szálikát elkíséri apukája, autón mennek a nyaralóba, azaz a hotelba.
A szellemi szervező a nevet tudta, csak most Siófokra kellett leutazni, kinyomozni, hogy melyik szálloda lett Szálikáék nyaralója. Na ez nem volt nehéz, hamarosan a cím a kézben, vissza fel B.pestre, négyes volt a banda összetétele, főszereplője pedig Karcsi volt, mivel legjobb és legígéretesebb külsővel rendelkezett, aki a női szívek aknáit sorban tudja robogatni, anélkül, hogy maga is felrobbanna velük.
Mik voltak az előkészületek? kérdem.
Hogy minden a maga rendjén és főleg biztonságosabban menjen, elkerüljenek minden csapdát, főleg hamis, gyanús is ízektől, bizony nagyon sok előkészületet kellett tenni az első találkozásig.
Mindenkor nagyobb sikere van egy uniformisnak, mint a civil ruhának, Karcsi neked hadapród őrmesteri szerepet adok, mondja az ügyvéd. Szép szál gyerek vagy, ha felöltöztetünk karpaszományos őrmesternek, fehér kesztyűvel, karddal, cúgos lakkcipővel, fekete panzalóval, csákóval, te leszel a lányok bonvivánja, mindenki beléd fog szeretni, ahol megjelenünk. Na jó van, de hol veszünk felszerelést? Kérdi Karcsi. Azért van a ruhakölcsönző, gyerünk próbára, a ruhakölcsönzőbe. Amikor minden ruhadarab rajtam volt, bizony a tükör teljesen más embert mutatott vissza, mint egy félórával magam voltam, dicsértek nagyon a fiúk, mondtuk is hangosan, na ez a színdarab nagyon sikeres lesz, amikor a főszereplő ilyen vonzó, csinos hadapród lehet. Csak nehogy a nő partner aztán a színdarab közepette beléd szeressen, mert akkor lesz ám baj, sütögették az üres frázisukat a kölcsönzőben a fiuk. Melyik színdarabban játszik majd az úr?-kérdi a ruhakölcsönző? Az ügyvéd nem jött zavarban, hiszen ebben is rutinos volt. A huszárcsákóban, feleli, mivel a kölcsönző sohasem hallotta ezt a színdarab címet, tovább nem is feszegette annak sem a tartalmát, sem a szerepösszetételét, kell e bele hadapród, vagy sem, mit fizetünk? Kérdi az ügyvéd. Mennyi időre akarják a kölcsönzést? Kb. három hétre. Eszerint szabta meg a kölcsönzési díjat, fizettünk, becsomagoltattuk a kellékeket, indultunk hazafelé. Alig vártam a pillanatot, amikor ismét katonaruhát ölthetek magamra.

Karcsi meséli romantikus szerelmének pontos állomásait

Mindent pontosan a szellemi tröszt, az ügyvéd állított össze, fokozatoknak, bevezetőt, tárgyalásoknak fokozatait, majd a tetőpontot és a megoldást, vagyis a pénzszerzés lesz ebben az esetben. Tehát teljesen kész színdarabot, amit mind főrendező velünk megjátszatta, de nem szűk színpadi kulisszán, hanem az életnek nagy színpadán, mondhatnám, mozi, azaz film terepén.
Mi következett ezek után? Kérdem Karcsit.
Hogy mindenben alibit tudjunk szerezni, a belvárosban egy előkelő negyedben béreltünk ki kétszobás lakást, nem volt olcsó, majd névkártyát nyomattunk azonnal, Horváth Károly, egyetemi hallgató, hadapródőrmester. Csinos kis névjegykártya volt, amiből egy mindjárt a bérelt lakásnak az előszobai bejáratára került felragasztva, bárki olvashatta, bárki tudomást szerezhetett a lakás gazdájáról. Na ez is készen van. A lakbért szintén kifizettük előre.
És aztán?...Hát ugye Siófokra, egy ilyen arának a megszerzésére nem lehet csak vonattal menni, a fogást megkönnyíti, ha bérelünk ki egy szép autót, és azzal közelítjük meg a gazdagok portáját. Másnap négyen beültünk az autóba, ja igaz elébb volt a főpróba, ugyanis amikor a lakáson beöltöztem a hadapródi ruhába, nem tudtam menni a kardtól, állandóan a lábam közé keveredett és majd mindig elestem. Jó lesz ezt az ékes csillogó öldöklő fegyvert megszoknom, hát gyakoroltam vele a menést, sőt a tisztelgést is, a fiúk leültek az asztalhoz, mint főrendezők engem meg a szobában menésre szoktattak, figyelték a járásomat, sőt mindig, amikor elhaladtam előttünk, mint magasabb rangúaknak tisztelegnem kellett, hiszen erre is sor kerül majd a tett színhelyén. Az utcára is kiküldtek, bizonyos próbálkozás után az ablakból, mint súgólyukból figyelték a szakszerű viselkedésemet a karddal, mert anélkül remekül tudtam volna menni, de már a hadapródok karddal vannak rendszeresítve, így a kardot hordani kell.
Amikor a főrendező úgy látta, már teljes biztonságban tudok karddal is menni, na meg estleges szalutálásokat is végezni, gyerünk, induljunk Siófokra, rangos kocsival.
A pénzt, az előleget az ügyvéd szolgáltatta mindig.
Kocsit vezetni majd mindnyájan tudtunk, hiszen ez szükséges volt a foglalkozásunkhoz, magam szép uniformisban vágódtam a kocsi belsejébe, a többiek szürke, de elegáns öltözékben.
Délutáni időszakban érkeztünk Siófokra, a már jól ismert szálloda közelében kötöttünk ki, parkíroztunk le.
Na és hogyan tovább? Kérdem Karcsitól. Szállást nem igényeltünk, hiszen a pénzkeret nem bírta volna el a luxus szállodát is, azért vártunk estig, amikor is majd csak a késői est folyamán kezdődik a műszakunk, menyasszonyfogás.
Az ügyvéd pontosan tudta melyik szobában laknak a gazdagék, sőt már valamiképpen meg is ismerte messziről vacsora alatt, a pincérnek csúsztatott pár forintért, hol ülnek a tőkések, mi pedig teljesen különválva, más-más asztaloknál foglaltunk helyet, szerény italozás közepette. Szálikáék pompás vacsorát fogyasztottak, a nyálunk csöpögni kezdett „ők egy egész fazékkal esznek"...na majd tán minekünk is jut ebből a sokból, csak türelem, mondogattam magamban.
Mint ilyenkor szokás, már vacsora alatt is, de főleg utána nagy hévvel szól a talpalávaló zene... tehát táncolni kellene, főleg Szálikával...de hogyan is lesz az ismerkedés?
Akkoriban is, meg ma is az asztalnál ülő, zöldséget áruló hajadont szabadott felkérni táncra, ha valakivel volt, pl. az apja, vagy az anyja, akkor annak az engedelmével kellett megnyerni a kislányt egy táncra. Na az ügyvéd volt a kezdeményező, kellő fellépéssel megközelítette Szálikáékat, majd kérésre engedve a papa... bemutatkozott valami álnéven, persze nem mint ügyvéd...és már karon is fogta Szálikát, perdült a szoknya, roppant a derék, nagyon boldog volt Szálika a jó táncos miatt.
Megbeszélésünk szerint, azaz a haditerv pontossága megkövetelte Karcai részéről, hogy kb. felkérés után kb. öt-hat perc után egyenesen kövesse a táncospárt, majd közelítse meg őket, vágja össze a bokáját, majd nagy katonai öntudattal szintén kérje fel egy táncra Szálikát. Karcsi már ekkor a kardját letette, ugyanis szabály valahogy nyilvános helyen a kardot le kell tenni.
Kard nélkül valóságosan repült a lánykával, majd mindjobban belemelegedtek a tánc hevében...persze ezt a „papa" látva, hiszen nagyon figyelte az estnek a fejleményeit, ez volt az első este, amikor ilyen jól szórakozik a lánya, a többi esték eseménytelenek voltak, csak ültek és nem táncolt a szépség sohasem. Ma valahogyan minden olyan rózsafelhőbe burkolódzott, arról meg nem is szólva, egy hadapród? Jóképű, végtelenül csinos katona, bizony ez nagyon jó csalétek, gondolta az apa.
Tánc után helyre kísérte a kislányt, aki ugyan nem volt csinosnak mondható, de csúnya sem volt. Amikor helyre kísérte a táncos párját, apának is bemutatkozik Karcsi, majd megköszöni a táncot, apa mindjárt hellyel kínálja meg Karcsit, aki nagyon megköszöni a hívást, de barátjával van /az ügyvédre gondolt/ nem akarja otthagyni, erre fel megkéri az apa, hogy hozza ide a barátját is, ha nem kellemetlen a társaságuk. Óh dehogy, feleltem az apukának, nagyon boldogok leszünk egy ilyen kedves kis lány társaságában.
Az ügyvéd barátomnak mondom harcálláspontot. Remek, megyünk, de ne legyünk tolakodók, mohók, semmi gyanú nélkül viselkedjünk.
Amikor Szálikáéknál letelepedtünk, apa mindjárt kérdi, mit isznak? Az ügyvéd szabadkozott semmit ....kocsival vagyunk, esetleg csak Karcsi ihat valamit...Kocsival? Kérdi az apa? Honnan? Bpestről és még ma haza kell menni az éj folyamán, Karcsinak nagygyakorlata lesz holnap, nekem meg egyéb hivatali elfoglaltságomat kell elvégezni.
Ezek a bűbájos vallomások apát arra bírhatták, hát akkor valamit egyenek....óh azt is nagyon köszönjük, tán egy órával előbb lakmároztunk, egy falatot sem tudnánk enni /pedig a gyomruk majd kilyukadt az éhségtől/ akkor nagyon sajnálom, hogy nem tudom meghálálni a jó táncosoknak a fáradalmait, na aztán Karcsival azért ittak a papával nagyon finom borocskát, de az ügyvéd egy kortyot sem.
Ami aztán ilyenkor szokott lenni, némi káderozás, mindkét részről, a papa már ekkor tudta, hogy Karcsi egyetemi hallgató, a jelenben katona, karpaszományos, tehát tényleg érettségizett valaki, a barátja pedig valami hivatalnoki beosztást linkelt be, a papa agyába.
A tánc hevében majd éjfél volt, amikorra már valahányan nagyon jó emlékek birtokában búcsúzni kezdtek, majd a papa megkérte őket, holnap nem tudnának lejönni? Hiszen olyan jól érezték magukat, nincs messze Bpest.
Nem hisszük, mert Karcsi nagyon fáradt lesz a nagygyakorlat után, ami ilyenkor szokott lenni, magam részéről pedig vidékre utazom, és a visszajövetel bizonytalan. Nagyon sajnálom, mondta a papa, Szálikának meg csak úgy ragyogott a szeme felém, mondta Karcsi, azt sugározta, jöjjenek el, ha lehet. Ha egy mód lesz rá, akkor eljövünk, de nem biztos.
Kézcsók, bokacsattogtatás, hajlangozás, erős kézszorítás, és már indultunk is kifelé, amikor intettünk a másik kettőnek, észrevétlenül kövessenek bennünket.
Hamarosan tényleg kocsiban ülve, megérkeztünk a lakásunkra, és jót nevetve a mai estén, tehát megvan a bevezetés, csak most aztán vigyázni a tárgyalásnak egyes eseményfokozatára.
Hit persze megyünk másnap este is, hiszen megtudtuk, már csak egy hét van hátra a siófoki üdülésből, ezen idő alatt teljesen meg kell hódítani nekem a Szálika kezét, mondta Karcsi, hiszen ez a szerepem a pénzszerzéshez.

Siófoki randevúk

Másnap ismét teljes glancba vágtuk magunkat, irány Siófok. Szándékosan megkéstük, adtuk a fáradalmaknak a nagyságát, továbbá mily nagy nehézség volt nekem is időben megszabadulni a laktanyából, mondtuk, amikor a bejáratnál már árkus szemekkel figyeltek Száliék és azonnal intettek felénk, csak ketten voltunk, menjünk oda, az asztalukhoz.
Nagyon boldogok voltak, hogy mégis csak meg tudtunk jönni, igaz már későn, de nem baj, nagyon siettünk, nem is tudtunk vacsorázni, itt akarunk valamit enni és már szóltunk is a pincérnek....ó nem-nem.... felelte az apa, ma az én vendégeim lesznek, és ő hivatta étlappal a főurat, nekünk csak választani kellett, nem is voltunk szerények, bizony nem néztük az árakat, mi csak rendeltünk és rendületlenül ettünk. Rendkívül jó vacsorát rendeltünk, íme ebben is kellett jó példát adni, nem valami egyszerű ételekhez vagyunk mi szokva, csak delikátesz falatoknak lehet a hasunk koporsója. Amikor már repedésre ettük magunkat, na ma este úgy határoztunk az ügyvéd igyon, majd én vezetek jelszóval, következett a tánc ... De már a tegnapi elért sikerekre kellett egy kicsit építenem, jobban szorítottam Szálikát magamhoz, engedte majd egy kis arcérintés, engedte, egy hirtelen ici-pici csók, lopott csók, engedte,… na a mára beütemezett fokozatoknak eleget tettem.
Szálika nagyon boldog volt, majd csak hogy nem repült apja felé... s hát ilyen fiút? Még színészben sem lehet igen találni ....boldog volt itt ma mindenki ...az ügyvéd egy kicsit háttérbe szorult, engedett nekem szabad kifutást, így is kívánta a program....
A mai est már nagyon elősegítette a hozománynak a megnyerését, hiszen csak sex, egy kis kacérkodás, persze felelőtlenül, de mindezt nagy színészi adottsággal, fellelhetetlen hűséggel kell játszani a szerepet, és akkor a siker az ölünkbe hull.
Késő estére hajlott az idő, amikor szintén búcsú pillanatához értünk, magasra hágott a hangulatnak a grafikonja, Szálika végtelenül bánkódott a rövid estnek az öröme felett, a papa pedig végtelenül sajnálta, ahogy nem maradhatnak továbbra, hiszen kora hajnalban is el lehet menni.
Na ezt nem tehetjük, a kötelesség az első... korán kezdődik a katonai élet, na meg az én ügyfeleim is várnak, mondta az ügyvéd, így egy forró kézcsókkal, tartós kézszorítás közepette vettünk búcsút jövendő áldozatoktól.
Útközben végiggondoltuk azt estnek a szerepkörét, úgy véltünk semmit sem mulasztottunk, a fokozatokat evésben, ivásban, és főleg a szerelem adagolásában nagyon mértékletesek voltunk, na majd másnap már több szerelmi vallomást kell tennem, mondta a Karcsi, hiszen az idő sürget.
Így is lett, másnap korábban érkeztünk Siófokra, hamarosan elfoglaltuk a helyünket, a pincér hozta az üdítőt, nagyon vigyáztunk arra, ne tűnjünk fel szesztestvéreknek, s bizony hamarosan kik jönnek? Nagyon szép, drága ruhában, ékesen lépked a Szálika a papa oldalán, tekintetükkel már végig simogattak bennünket, főleg engem, mondja a Karcsi, hiszen én vagyok a bankbetét, a töke, a vágy, a főnyeremény, a többi csak körítés hozzá.

Szálika fülig szerelmes lett Karcsiba, a papa gavallér...

Boldogan üdvözöljük egymást, én különösen forrón és nagy örömmel csókoltam kezet az én kis Szálikámnak, aki nagyon is örült a viszontlátásnak, ismét csapunk egy jó és felejthetetlen siófoki estét.
Vacsoráztak? Kérdi a papa, óh igen, most akartunk rendelni, gondoltuk jobb ízű a falat, ha többen is esznek, így vártuk Szálikáékat, de ma engedjék meg, hogy a mi vendégeink legyenek, hiszen nem engedhetjük magunknak, hogy Önök terhére legyünk ismét.
Szó sem lehet róla, mondta a papa, de mindenképpen ragaszkodtunk a téthez, persze csak játékból, hiszen nem volt egy fillérünk sem...de apukának nagyon tetszett ez az úri gesztus, láthatta nem vagyunk valami pernahajderok, ficsurak, konjuktur lovagok, és így bizony ismételten a papa remek vacsorával és itókával rakatta meg, az aszaltbőség kosara ehhez képest szegényke lehetne csak.
Na ma este aztán már többet a hódításban, mélyebbre kell merülni a szerelem kútjába, lángra kell gyújtani a Szálika szívében parázsló szerelem szikráját.
A hadapródi uniformis már nagyon tetszett nekem is, könnyedén mozogtam benne, tudtam kinek kell tisztelegnem, és nagyon felemelő érzés volt, mikor nekem tisztelegtek előre, főleg ha Szálika ezt látta is.
Mégsem vagyok utolsó legény, gondolta Szálika, aki mindjobban simult hozzám, a szemei majd elégtek a boldogságtól, ajka szomjazta a csókot, kívánta a karom szorítását, majd a deréktáj csípő szorítást, na mondom sár teljesen a közepébe vagyunk, innen aztán hogyan lesz kiút? Nem tudom.
Egy adott pillanatban valamiképpen alkalom volt egy kis zárt helyre vetődni, ahol csak ketten voltunk. Nincs az a moziszínész, aki úgy tudott volna harapni, mint Szálika, ölelt, harapott, csókolt, szorított, én sem voltam fából, bizony minden kis porcikámat felpezsdítette, ami belefért, viszonoztam az adott pillanatban. Kellett neki érezni a férfinek a férfiasságát, hiszen úgy szorított magához, hogy a test minden kis dudorát, annak lüktetését, kéjnek, átérezte, teljes magaslatára hágott Szálikában irántam való testi és lelki vágyakozásának kielégülése.
Tetőponton vagyunk, Szálika nem akart elengedni, már csak harapott, szorított, nyomta hozzám testének minden kis dudorát, engedett mindenféle kézmozdulatot, semmit sem vont vissza, magam sem voltam rest, bizony-bizony ez már a csúcspont, a tető, de hát mit is lehetne itt csinálni? Már úgyis megsokallhatják a paradicsomkerti élményeinket, Szálika eligazította az összegyűrt ruháját, magam is egy kis ruhaigazítást hajtottam végre, s már ismét tánclépésekben igyekeztünk a táncolók közé elvegyülni.
Ettől a pillanattól kezdve, csók, ölelés, stb. az már rendjén volt, a felindult, felzaklatott Szálika csak pihegni tudott csak, ha most igazából csak kettesben lehetnénk, mondja Szálika... életem leggyönyörűbb pillanata lenne.
Ahogyan Szálika szexsze megnyilvánult, nem volt csúnya, egy kedves pásztorórát lehetne vele eltölteni, de ettől kellett magamat visszatartani, mert akkor már vége volna a szereplésnek, csak eddig kellet eljutni, majd a többi jön magam után.
Ebben az estében semmi sem volt drága a papának, lánya boldogsága minden pazarlást kibírt, éjfél felé újabb vacsora, libamáj, pezsgő.
Hiszen már az utolsó esténél tartottunk...megjátszottuk a nagyot többet nem jöhetünk, egyéb okoknál fogva, de majd Szolnokon találkozunk.
Búcsúzásnál Szálika éppen hogy csak nem csókolt szájon, tán apjától még tartott... de tudj Isten hányszor fogtunk kezet és nagyon megígérgették velünk a jövő héten, feltétlen kedden jöjjenek el Szolnokra, pontos címet adtak...majd még pár kacsintás, integetés.
El is felejtem mondani, Szálika zálogban nálam hagyta gyönyörű gyűrűjét, azzal a kikötéssel, hogy ezt úgyis vissza kell hozni, tehát biztos a viszontlátás.
Bizony már hajnalodott, amikor közeledtünk Bpest felé, elmeséltem a főnöknek az est fénypontját, amit a zárt helyen elértem, nehezményezte, hogy egy kicsit többet kellett volna tennem, csak annyit, hogy Szálikában teljes egészében felébredjen a nőstény, a női nemi vágy a férfi után, hiszen ha ez megvan, akkor már minden oké…
Mondtam, hogy amit csak el lehetett érni, azt mind elértem, semmiben sem szabadkozott, minden testrészét uraltam, csak pihegett és csókolt, ennyi tán egyelőre elég is volt ... na majd kedden a többit.
Kétszobás összkomfortos lakásnak a bérlete, az autó fenntartás, na meg a furikázás ide, furikázás oda, bizony nagyon felemésztette a banda bankbetétét, de bíztak abban, hogy Szálikáék busásan meg fogják ezt téríteni.

Szolnoki vizit Szálikáéknál

Kedden a megadott címmel ismét kocsiba ültünk, de csak ketten a másik kettő haver mindig csak tisztes távolból figyelt bennünket, majd később őket is beavattuk a látogatásba, de a jelenben nem szabadott őket mutogatni.
Szolnokon hamarosan megtaláltuk a nevezett utcát, majd nagy üzleti házzal álltunk szemben, hatalmas felirattal, nagy cég ez, mondtunk egymásnak, hatalmas raktárak az udvaron, van itt mit aprítani a tejbe.
Amint nézelődtünk, már nyílott is a ház kapuja, tessék bejönni a kocsival az udvarra. Bizony az udvar majd akkora volt, mint egy nagy pályaudvar, szén, deszka, olajos hordók, mész, gabonaraktár és még tudja fene, mi van ebben a nagy térségben... Több ember is sürgött forgott az udvaron, ki azt, ki azt tett-vett, rám pislákoltak egy kicsit, aztán mentek a dolgukra, tán tudtak is a jövetelünkről, jövendő vőlegény, extra hadapródi egyenruha, minden hatást megtett a nézők szemében is.
Csodálkozásunkat elfojtottuk, nem akartunk feltűnést, mindent a maga hétköznapiságában egyszerűen tudomásul vettük... Hiszen így az előkelő, így nem esünk gyanúsításba. Mindenesetre, itt vagyon van egyetlen lány a Szálika, ebből a vagyonból teljesen be lehetne aranyozni Szálikát...
Nagy fogadtatás, forró kézcsókkal való üdvözlés, végtelenül nagy öröm a viszontlátásban, Szálikán valami rendkívülien divatos és nagyon drága selyemruha suhogott, a haja is a legújabb dauer mintájára készült. Ujjait több gyűrű ékesítette, nyakában pedig vastag
aranyláncon Mária medália ékeskedett, hirtelen megtorpantam, hiszen ezek zsidók? Hogyan kerül Szűz Mária medália Szálika nyakába?
De nem csináltam ebből nagyobb gondot, mindenesetre arra gondoltam e súlyos aranyláncnak az ára, majd felér egy kocsi árával...na majd később.
Gyönyörű folyosón át vezetett az utunk, majd a szalonba értünk, roskadozott a porcelánok tömegétől, hatalmas vázáktól, majd elsüppedni a szőnyegek alatt, falat nem is igen lehetett látni, csupa festmény minden, a vitrin tele értékesebbnél értékesebb műkincsekkel, a bútorzat földöntúli varázslatot font körénk, álomban sem lehet ma szebbet, drágábbat elképzelne.
Hamarosan jött az öreg Szálika a mama, bizony a jólét, a gazdagság, a gondtalanság minden ragyogásával lépett be a szalonba, bemutatkoztunk, nagy meghajlás, nagyon finom kézcsók, kihúztam magamat az uniformisban, bizony megelégedetten nézett fel rám a jövendőbeli anyósom, akinek egyszerre meg is tetszettem, mondván a lányom nagyon sok szépet mesélt már rólam.
A papa is szakított pár percet a rengeteg üzleti ügyek mellett, boldog volt a viszontlátás örömében, majd nagyon kedves jelzővel illetett meg bennünket: érezzétek jól magatokat kedves „gyermekeim" és ezzel bocsánatot kért, mert több vagon árut kell még ma elszállítani, és magunkra hagyott.
A mama sem sokat zavart bennünket, azonnal hozta már a cselédlány ezüst tálcán a legfinomabb italokat, koccintottunk az egészségünkre, majd borocskával folytattuk az időtöltést.
Valahogyan mégis úgy adódott a helyzet, hogy barátom is kiment valami ürüggyel a szalonból, s csak mi kettesben maradtunk Szálikával egy kis enyelgésre, sőt a barátom igyekezett a mamát is szóval tartani kintről, legyen nekem időm valami kis ölelésre, csókolódzásra, vagy tán többre is? Nem erre nem volt alkalom és nem is volt szándékomban ilyen, hiszen az ekkori erkölcsi normák nem voltak a maihoz arányítva ilyen lazán. Erkölcstelen volt az a férfi, vagy nő is, aki házasság előtt nemi érintkezésbe jutottak, ezt teljesen elítélte az egyház, a közélet, a tiszta erkölcsi férfi felfogás. Ez majd csak az oltár után jöhet aktivitásra.
Így bizony csak ismételten egymás száját harapdálva, ölelkezve fetrengtünk a finom puha kanapén, felforrósodott ismét Szálika vére, jobban vert a szíve, már tegeztük is egymást kettesben, tehát már ismét úton vagyunk. Amikor már a szerelmeskedésnek minden fokozatát eljátszottuk, mint akik a legjobban viselkedtek, életjelt adtunk kifelé, a barátom meg is értette, mondván, na bemegyek, megnézem, mit csinálnak ezek a szerelmesek? Az öreg Szálikának is felragyogott a szeme, hiszen még ő is fiatal, bizony nem vetne meg egy kis bűnbeesést.
Szerelmi mámor, persze csak színleg, na meg a finom borocskák, bizony nagyon hangulatossá tették az együttlétünket.
Közben már hallom is a tányércsörömpöléseket a szomszéd szobában. Három-négy-öt szoba is gazdagon berendezve tanúskodott a jólétnek, a vagyonnak legmagasabb státuszszimbólumáról.
Mi lehetne ilyenkor? Kacagás, derű és végtelenül nagy színlelés a távlatoknak a megteremtéséről. Jobban csak hármasban maradtuk a szalon süppedő epedái közt, hiszen a háznak asszonya a vacsora feltálalásában intézkedett, a ház ura pedig seft, az seft, igyekezett a kinti üzleti spekulációknak vezérkari szerepét betölteni.
Így volt csak lehetséges, amikor csak hármasban maradtunk Szálikát a szívtáji, parlagon hevert szerelmi ugart igyekeztem kezelésbe venni, ami oly tavaszi üde illatos mámori kábításában élvezte a fiatalságának érzéki világát. Barátom pontosan figyelte a külső zajoknak a közeledtét, s akkor mindenkor a tisztesség legmesszebbmenő álláshelyzetben folytattuk a párbeszédeket.

Boldog szolnoki vacsorázások (kb. 1940)

Nem kellett sokáig várakozni, amikor a boldog anyósjelölt a legnagyobb bájossággal tudtul adta számunkra, fáradjunk át az ebédlőbe, egy szerény kis vacsorának legyünk a sírásója, hiszen a napnak már része a hátunk mögött van, a testet is kell táplálni.
Táncteremnek is beillő ebédlőnek a küszöbén álltam meg egy pillanatra, a falak roskadoztak a legszebb festmények alatt, majd gobelin képek gazdagsága ékesítette az ebédlőt, bárszekrény tükrös ajtaja tárva, csak külföldi ízektől roskadozott a belseje, az asztalon ötágú gyertyatartó, persze színezüst köntösben ragyogott felénk. Bámulatos gazdag dohányszínű huzatok minden ülőalkalmatosságon, ezüst evőeszközök labirintusa, tudja isten hány féle kanál, kés ...hát ez valóságos kincstár, ékszerkiállítás, kristálypoharak nagyságbeli sorrendben sorakoztak a tizenkétszemélyes asztalon, persze ez csak a pillanatok töredéke alatt zajlott le, s talán csak annyit, na aztán ebből alkalomadtán lehet majd vámot szedni, még akkor is marad bőven.
Semmi feltűnés, csak egy kis tetszelgés a házasszonya felé, mily ízléses és gazdag tálalás, egy-két műkincsnek a dicsérete, de oly külső taglejtéssel, na mily boldog lehet az, aki ilyen gazdag helyre benősülhet,... vagy tán ehhez hasonló gondolatoknak a melegével dicsértük a ház lakóit.
A papa is már teljesen ünneplőben jelent meg e díszes vacsorára, és javasolta az étvágygerjesztő „aperitif" italozását, hiszen ez protokolláris előírás, ily gazdag helyen.
Nem szabadkoztunk, mindent úgy fogadtunk, ahogyan a házbeliek kívánták, mondta Karcsi... és főleg arra nagyon vigyáztunk, mindenkor tartottunk magunkban annyi fölény érzetet, ne vegyék észre helyzeti energiánk mély pontját, lépést kellett tartani az adott lehetőségeknek magaslatához. Ahogy volt, úgy volt jó, nem is képzelhető el kisebb szögállásban a vagyoni helyzetük, s nekünk a lány szerelmével, Szálika szívén keresztül kellett célba érni, de majd mikor? Ez volt a kérdés.
A vacsora minden emberi képzeletet felülmúlott, ott bizony a sült libamájon kezdve, ízesebbnél-ízesebb falatok halmaza került elibénk, hatalmas ezüst tálakon át, bóbitás felszolgáló sürgölődött körülöttünk, aki többször is rám bámulva egy kicsit megállt szemekkel figyelt rám, na fene... mondom magamban, csak nem ismer? Vagy neki is tetszem, tetszik az uniformisom, vagy a fizimiskám?....egy kicsit meg is lepődtünk a felszolgáló lánykának ezen éber tekintete miatt...Csak nem sejt valamit... vagy a házúrnőjének drukkol már előre, milyen szép és derék ágyastársa lehet majd egykor... ki tudja, sohasem tudtuk meg, hogy mi rejtőzött ezen tekintet mögött...
Ahogyan a megásott sir nyeli el a mellette levő földkupacot, mi úgy temettük magunkba a vacsorának delikátesz darabjait, de szintén ügyelve az etikettnek minden kis megíratlan törvényére, légy józan és mértékletes, nem azért kínálnak, hogy gyomormosás legyen a vége, inkább kínáljanak, mint böszme marhának nevezzenek... figyelve a papa elfogyasztott adagját és valamiképpen ehhez szabtuk a normánkat, egy kicsinnyel kevesebbre, hiszen ez a mértékadásnak a fokmérője.
Szálika mellett vacsorázgattam, majd a hangulat hevében térdemmel felfedezés útjára indultam, nem is sikertelenül, csakhamar egymásra talált a térdünk kalácsa, s netán bolha lett volna e szent helyen, abból is csak palacsinta válhatott volna. Egyelőre csak ennyi jelzéssel oszthattuk meg a bennünk felhalmozódott szerelmi feszültséget, de már ez is a feloldásnak, a lelki vágyaknak egyik sikere volt.
Később, amikor az eltemetett zsíros falatokat öntözgetni kellett a balatoni, csókai boroknak a nedűjével, volt alkalom, amikor már észrevétlenül nem a villát, sem a kést kellett fogdozni, juthatott alkalom egy kis időre karmozgásra, egy-egy nagyon finom pendelysimogatásra, amikor Szálikában a szerelem ionjai teljes feszültségi, szikrázó állapotába került. Mama is, na meg a papa a hangulat mámoros hangulatában mit sem nézett, látta a boldog lányának szemragyogását, látta bennem a lányának védő angyalát... támaszát, vagyonának a megmentőjét, az örököst, talán már az unokák folytatását vélte a jövendőben elképzelni.
Hogy mi volt az estnek az étlapján? Nem lehet felsorakoztatni, főleg annak valutáris értékét felszámítani, de kit is érdekelt, hiszen egy csepp a tengerből, hiányzik ez valakinek, főleg a tengernek? Beszélgetéseink tarkaságában, a papa csak kitért a következőkre.
Te édes Karcsikám honnan is való vagy? Hol laknak a szüleid? Mi a foglalkozásuk? Hol élnek a szülők?...és milyen alakulatnál szolgálsz?... Mi a beosztásod?...na itt nagyon kellett vigyázni...és még ehhez hasonló kérdések özöne áradt felém...de igazán csak finoman és minden célzatosság nélkül, mintha nem is volna ez kérdés, csak az időtöltésnek az egyik formája lenne.
Nagyokat iddogáltam, de azért nagy mértékkel... és ezen közben mesélgettem el életem történetét, amit akkor hirtelen szedtem össze a mese világából.
Csicsikán lakunk Fehér megyében, ott is születtem, szüleim nem gazdagok, kb. harminc holdon gazdálkodnak, egyedüli gyermek vagyok, jó tanuló voltam az elemiben, amiért is a kedves tanítóm könyörgéséra adtak szüleim a fehérvári gimnáziumba, majd jeles érettségi után kerültem fel a műszaki egyetemre, de pechemre, ezen idő alatt be kellett öltözni a katonai mundérba. Apám mindent elkövet, hogy mérnök legyek, a Szenci utcában vettek ki számomra két szobás lakást, ott élek, és ha leszerelek, folytatom egyetemi tanulmányaimat.
Weis Samu bácsi teli, tátott szájjal hallgatta rövid életrajzom igazságát, semmi kétséget nem hagytam ki, teljes öntudattal és meggyőzően hangsúlyoztam annak minden szavát, ki kételkedhetne ezek után annak igazságában, hitelében.
Hol is laktok Karcsikám? Kérdi ismételten a Samu bácsi, hiszen már ekkor megengedték a szimpátia kedvéért, ne urazzam őket... és meg csak Karcsi, a barátom meg Elek volt, ismét el kellett mondanom, hol és merre van,… közel fehérvárhoz, stb-stb...
A szellemi magazinon barátomnak feltűnt ez a megismételt kérdés...valami szikra pattant ki az agyából, ejnye, de igen pontosan leíratta a lakóhelynek a földrajzi fekvését, mert a szülői káderlap, paraszt, harminc hold birtok, egyedüli gyerek... egyetemista... ez mind édes, mézes madzag volt Samu bácsi szájában...de hol is laknak a szüleid?... ennek volt valami furcsa íze...na majd később el is mondom...mert így is volt.
Az asztal alatt csak játszottuk mi Szálikával a szerelem néma színjátékát, szemmel látható volt a kipirult arcnak a tüzessége, ragyogó, égő szemeknek a boldogsága...tán a színdarabnak az első felvonása nagyon jól sikerült, tán túlságosan is behízelgő volt, na most már csak a folytatása legyen gazdagon megjutalmazott.
Búcsúzáskor, cuppanós kézcsókok, hangos köszönések, na aztán nem feledkeztünk meg utolsó tételünk feladásával is, ugyanis ilyenkor szokás a felszolgáló lánynak busás borravalót adni, hiszen nem közömbös a személyzetnek a kialakult véleményezése a ház úrnője felé.
Margitka, a felszolgáló, csinos kis falusi fruska szabadkozott a borravalónak az elfogadásáért, nem szabad, ezt nem fogadhatja el... de biz ilyenkor ez dukál, ez illik, így vagyon megírva a vendégjárás nagykönyvében, protokoll, és ismételten ez a kis lány amint nagy pironkodás közepette elrejtette kötény zsebébe a kapott húszast, még jobban a szemembe nézett, valamit ez keres? Ismer?... cikázik bennem a gondolatoknak sokasága... vagy tán elfogadna egy kis cirógatásra.... ki tudja, mit rejt a szempillája alatt.
Búcsúzáskor központi kérdés volt Samu bácsitól, majd az idősebb Száli nénitől, na meg az én aranyos kis arámtól is, mikor jönnek el ismét?... feltétlen szombaton várjuk ismét őket, hozzák el a barátaikat is...ezen hangzavar közepette, egy kis szesz nyomása alatt lépegettünk kocsink felé...majd még egy utolsó édes csókra intő mozdulat, felberreg a kocsink, a kerekeknek csak a nyoma maradt már csak utánunk, irány Budapest…
Útközben jó nagyokat derültünk az est sikerén, majd teljesen kiértékeltük eredményeinket, sikerünket, na és hogyan tovább, hiszen csak egy hónapra van rendezve a kocsi, a lakbér...tehát az idő sürget, tömöríteni kell az események sorait, mielőbb nagy pénzzé kell beváltani a serelem gyönyörét.