 |
    |
 |
Pistit agyonverik ...előttem, köd utánam, irány Ikervár. Büszkeséggel telitett mellel hajtott Pisti, már előre érezte a nagy meglepetést a barátai körében. Biciklid van?... Biciklin jöttél???? ... Na meg a lányok előtt akart egy kicsit több lenni azoknál, akik gyalogszerrel jöttek csak el a búcsúra... Ez a büszkeség valóságos pulykavörösre izzította arcát és hajtott-hajtott a köves döcögős ikervári úton, nem számított semmi, csak mielőbb odaérjen. Ahogy a közmondás tartja: Isten nem ver bottal.... amint Pisti közeledett volna Ikervár felé, egyszer csak azt veszi észre ám, hogy zökög a kerékpár, nehezen gurul, nem tudja hajtani sem. Az agyában valami orkánszerű érzés, a szíve hevesebben dobogott... Mi a baj?… Leszáll, akkor látja ám, hogy a hátsó kerék lapos, kilyukadt, sőt egy nagy patkószeget húz ki a hátsó gumiból, ami a végzetét okozta, Pisti elvesztett az öröm pírját, a vér kiszökött az arcából, megjelent előtte az otthonnak minden előrelátható csapása, mit lehet tenni, nincs búcsú, nincs hencegés, gyorsan megfordult az országúton és tolta-tolta a lyukas biciklit hazáig. Nem ért haza váratlanul, mert eközben a család felfedte Pisti lopását… nincsen a kamrába a bicikli.... lesték várták a testvérek a kapuban, honnan tűnik elő az öcsi a lopott biciklivel, a család féltett járgányával. Jön-jön, hangzik Jenő hangja, de nem ül a biciklin, úgy tolja, ez még szép tőle, ha úgy félti, kíméli, volt az enyhítő körülmény, de amint közeledik Pisti a portájukhoz, mind jobban felismerték a család tagjai a tragédiát, hiszen ez a kerékpár nem jó, tönkrement, lyukas... Szegény Pisti, hogy mennyi pofont, ütést kapott, maga sem számolta meg de nem is lehetett megszámolni, hiszen nem egyesével, hanem kollektíve utalványozták ki számára ezt a szigorú Folyik a katonai kiképzésem rögtönzött családi statárium ütlegeléseket. Hol van már a tavalyi hó...? Azóta Pisti is, meg a Jenő is csak nevetnek ezen a történeten, de igaz volt. Pl. Jenő az elmúlt években Mongóliában járt vadászni, autóit cserélgeti, hol ilyenre, hol olyanra, s bizony a kerékpár is álom volt akkoriba, egy autó meg még a mesében szerepelhetett, ugyan volt egy autó a faluban gróf Arz Nándornak, de ugyanezt kérdezhetném, hol vannak már ezek a grófok, hiszen helyükbe Jenők, Pistik lettek az új grófok... Csak azt nem tudom, miről álmodoznak ezeknek a gyerekeik? Mi van, ami után vágyakoznak? Mi az, amit meg szeretnének maguknak nyerni életük folyamán? Ma már minden kívánság valósággá válik. Minket abban az időben két összekötött taliga igazi örömet adott. Mercédeszi utazási gyönyört nyújtott, amikor a dombról leszaladtunk vele, ma pedig a világ távoli országait bejárva, s minden földi örömtől telitetten is valami boldogtalanság, nyugtalanság, szívinfarktus lett a népi betegség, a régi tüdővész helyett. Hol van az, hogy már elég? Nem kell több!!! Megfordult a világ, valaha kis dolgok nagy örömet adtak, ma pedig nagy dolgok sem hozzák meg a boldogságot, Mi is történt a továbbiakban velem?... Katonai leszerelés után, 1933, nyaranta többször behívtak katonai szolgálatra. Bizony nem volt könnyű és behízelgő a katonai idő, hiszen szigorú katonai kiképzésben volt részünk, sőt sokat kellett tanulni, mert egyszer tartalékos tisztek lesznek belőlünk. Mivel újonc korunkban távbeszélő kiképzésben Lovaglás öröme részesültem, így ebben a szakban folyt a katonai kiképzésem, ami nagyon szép volt, hiszen szebb volt távbeszélőnek lenni, mint közönséges bakának, gyalogosnak. A távbeszélő kiképzés foka a századoktól, a zászlóaljtól, az ezredig kellett a távbeszélői, rádiós összeköttetést biztosítani, ez volt az én feladatom. A kiképzés az akkor Szily János /most Alkotmány/ utcában volt, ma is meg van az az épület, ami akkoriban távbeszélő laktanya volt. Szilágyi Imre fhdgy volt a távbeszélő pk., Körmöczy Mihály hdgy /Gombás ügyvéd lányát vette el/ voltak a parancsnokok, velem volt Mészáros Laci és én mint jövendő tartalékos tiszt. Mészáros Laci állítólag meghalt már, öngyilkos lett, apró emberke volt, de annál büszkébb lett. A háború alatt felvitte szds. Rangig, mert ő bezupátlt. továbbszolgáló lett. Hamarosan hadapróőrmester lettem, bizony ekkor már kard is járt a ranghoz, na meg a távbeszélő szakasz pk. is lovasaival volt, tehát lovagolni is meg kellett tanulni, lóháton vonultam ki mindig a gyakorlótérre. A nagy laktanya lovagló termében tanítottak meg bennünket lovagolni, bizony sokszor többet voltam a fűrészporban, mint a ló hátán, mert akkoriban mindig a legvadabb lovakat adták alánk, és az őrmesterek már előre röhögtek, na lesz máma zuhi, a hadaprókat ledobálják a lovak. Igen kezdetben volt esés, de bizony a szemtanuk alapján nagyszerű lovas lettem, tényleges tisztek is elvesztek mellettem... Nem is kell mondanom, amikor szereztem hadaprói ruhát, amihez kellett piros csíkos fekete nadrág, cúgos fekete cipő, ezüstgombos keki extra zubbony, hadaprói rangjelzés- karpaszomány a zubbony ujján... fényes kard, ezüst kardbojttal, fehér keménygallér, majd csákó vagy keki sapka, bizony, amikor elsőben láttak ilyen fess öltözékben, nagyon örültek a falubeliek, hiszen magam voltam egyedül ebben az időben ilyen rangú katona a faluban. A főtanító úr, a kántortanító úr fénye talán kisebb, lux-fényerőséggel tündökölt mellettem, hiszen ő még katona sem volt ebben a tájban, pedig ő is elmondhatta párszor magában Toldi szavait: ”Bárcsak én is köztetek lehetnék aranyos vitézek, aranyos Leventék"... A tényleges őrmestereknek, nekik, nekünk kellett előre tisztelegni, ez nagy sérelem volt abban az időben rájuk nézve, s mivel tudták ezt, azért kiképzés idején a legtöbbje, ha csak volt rá mód és lehetőség, nagyon izzadmányos perceket, órákat igyekeztek felejthetetlenné tenni. Azért hangzott így a nóta búcsúzáskor, leszereléskor: Őrmester úr magáról is megemlékezünk, Igaz hogy csak jóviszonyban ritkán volt velünk… De mi aztat elfeledjük, mert mi elmegyünk Ne adj Isten, hogy civilben összekerüljünk… Soha nem jutott volna eszembe hadapród, vagy már később is zászlós koromban, na most valamit törlesztek az én őrmester uramon, mindig a legnagyobb szeretettel köszöntöttük egymást, a bosszúnak még csak halvány árnyéka sem jelentkezett, hej pedig de sok kimenőtől, pihenéstől, eltávozástól fosztottak meg több esetben. A katonaság az nem apácazárda, komoly, férfias szívós gárdanevelés, nem pedig puhány, pipogya sértődött lelkek gyülevész hadserege. Az 1936-37-es időkben többször hívtak be katonának, amikor már, mint oktató, kiképző szerepeltem a távbeszélő szakasznál. Jó dolgom volt-... | |
