 |
    |
 |
Főző Miklós hízott ökröket vizsgálgatja Jóska volt a falu első legénye majd, a Polgár a másod, nekem már csak a harmadik hely jutott osztályrészül. Hát bizony, amikor ez a három legény végig ment a falun, bizony-bizony sokan estek gondolati bűnbe, mert ritkaság volt egy faluban három ilyen derék legény. Emlékszem egy alkalommal, akkor már hadapródőrmester voltam, felöltöztem hadapród ruhába, kardot kötöttem, majd így lejtettünk végig a kovácsi korzón. Mindvégig nagy szeretetben, kölcsönös tiszteletben dolgoztunk együtt. Szombath gazdálkodott, azaz a testvére jött el, lett a gazdaság vezetője. Édesanyja már meghalt Józsinak, a mostoha mamája nagyon szépen vezette a háztartást, habár sokszor voltak gomolyfelhők a plébánia egén. Józsi az gavallér, mulatós, tán ekkor egy kicsit kicsapós is volt, amit a mamája nem szívesen nézett el, mert a mama az nagyon spórolt. Nagyon kedves emlék maradt fenn, amikor a Főző Miklós jött el hozzám telelni (kb. 1938-38 telén). Miklósnak nagyon jól menő csemegeboltja volt Szhelyen. Karácsony utánra nagyon elfáradt és kért engem, pár napot had töltsön el nálam, úgy szereti a falusi életet, azt a csendet. Józsi jól ismerte a Miklóst, többször volt az üzletében, nagyon örült a jövetelének. Kocsit küldött a rumi állomásra és elegánsan jött Miklós az eszterházi kocsin. Amint megérkezett, kipakoltunk, hát bizony volt ott nagyon sok finom étel, ital. Úgy estefelé felüzentem Józsinak, jöjjön le hozzám. Amint megérkezett Jóska, mivel már jó volt a hangulat azonnal a szőnyegre ült le és mi is ott foglaltunk helyet. Jobbnál-jobb borokkal öntözgettük a finom ízű falatokat, biz nagy lett a hangulat úgy éjfél utánra. Jóskának kedve szottyant e magas nyomásra, menjünk be Sárvárra. Feri a kocsis befog és ott folytatjuk a dáridózást. Igen ám az udvaron való készülődést a mama észrevette, hozta ám az öregkést, ha el akarunk menni, bizony elvagdalja az estrángokat...Előzetesen Miklósnak boldogan mutogatta a Józsi a hízott ökröket, és kérdi Józsi. Tudod e Miki mikor jó már a hízott ökör? Na gyere ide és fogd meg az ökrök tökeit, ha már jó zsíros tapintatú, akkor extrém lesz. Miklós húzódozott ezen sex mozdulatoktól, de Józsi csak biztatta, ne félj, hát fogd meg ! Miklós csak rászánta magát ezen fogásokra, de közben reszketett, hiszen ilyen ökör tököket soha az nem fogódzott. A mama győzött, na meg a józan eszem, tényleg hiszen már éjfél után vagyunk, hová menjünk ebben az éjszakában?... Lassan lecsillapodott a menetelési szándék és szépen pihenőre tértünk, sokáig emlegettük Miklós éjszakai bika tökfogását. Sok-sok kedves emlék és igazi barátság tartott együtt bennünket Szombath Jóskával, aki nem csak velünk való kapcsolata de az egész faluval való emberies, szívélyes és kedélyes emberi orgánuma nagyon nagy tisztelettel járt. Szerette őtet mindenki, szerette a cigány, a szegény, a gyerek, mindenkihez volt kedves szava, vagy adománya. A kocsmába, ha betért néha, bizony az utolsó fillérét is a cigánynak adta, nem volt fukar-neki azért van több, hogy másoknak adjon. Szónoklatával, gondolatainak ékességével nagyon le tudna kötni a templomi ájtatos híveket. Öngyilkos jelölt A köztünk levő barátság, a kölcsönös megbecsülés továbbra is megmaradt közöttünk, bizony nagyon nagy szeretettel mentem mindig R.kovácsiba, mert ha Jóskához mentem, akkor hazamentem. Nagyon megszerettem R.kovácsit, így biz azzal a gondolattal barátkoztam, már itt fogok letelepedni, házat fogok építeni. Ennek a gondolatnak a megvalósítására vettem kb. háromszáz négyszögnyi területet, amit mindjárt fákkal be is ültettem, mire otthonomul szolgál, legyen árnyas és főleg széltől védett helyem. Ma is megvan ez a terület, rajta a nagy diófákkal, amit később Vargha Józsi /kőmíves/ vett meg. Azóta csak emlékem a hely, nem otthonom. A falu három legényének /pap, Polgár és én/a híre messze elment, s bizony a férjhez kívánkozó lánykák örömmel vették volna az esetleges udvarlásunkat. Részemről, ez sohasem volt komoly dolog, ebben a fiatal korban, hiszen amint mondom, majd minden nyáron külföldön jártam, utazgattam, így nem gondoltam a korai házasságra. Egy alkalommal csendben olvasgatok a szobámban, majd kopogás és hirtelen előáll egy lány, aki minden bekezdés nélkül bejelenti elvetemült szándékát, öngyilkos lesz, de nyomban. Nem valami épületes cselekedet ez, és csak néztem rá olyan furcsán, egy cseppet sem döbbentem meg, sőt azon nyomban felajánlottam neki pisztolyomat, kardomat akaratának a keresztülvitelére, ha pedig kötéllel akarja megváltani a túlvilágot, az nekem nincsen, de otthon biztosan akad egy erős faág. A lányka csak néz-néz, hát engem nem döbbent meg a bejelentése? Még pár szót váltunk, mi okozza ezt az elhatározását? Majd igyekeztem a normális gondolkodási mederbe téríteni. Még egy kevés párbeszéd, vigasztalás és elment a kislány, de a harangot az elkövetkező napokban sem húzták meg, hogy valaki átváltotta magát e földi életből, a szebbik honba. Később, mások beszélték el, ez a szegény pára nagyon szerelmes volt belém, nem bírta tovább már elrejteni érzelmeit, valamiképpen így akarta a figyelmemet feléje felébreszteni, vegyem észre, tán még a további kapcsolatoknak a felvételére is gondolt. Sajnáltam szegény lánykát, de akkor nagyon sok lányka iránt kellett volna találkoznom, ami az akkori erkölcsi normába nem fért bele, na meg sohasem voltam konjunktúra lovag, nem használtam ki a lehetőségek lehetőségét. Nem is gerjesztettem fel szív parazsának lángját, de nem voltam szerelmek tűzoltója. Mai szemszögből nézve naivitás az ilyen elmélet, tán maradisággal is egyenlő, de ahogyan az almafa almát, a körtefa körtét terem, és nem fordítva, nekem ilyen volt a beállításom, amin nem változtattam és főleg nem játszottam olyanokkal, akik tényleg nem jöhettek számításba a családi fészek betöltéséhez. Maga a község, nem tudta megadni a napit, sőt a heti szórakoztatást, habár sokan esténként a kocsmában találtak ivó cimborákra, majd egy-egy kártya csatára, de ez engem mindig lehúzott, még a gondolta is. Inni nagyon keveset ittam ebben az időben. Ha ittam is, akkor pedig valami jót, egy dl tokajit, a kocsmai boroktól legtöbbször megfájdult a fejem. Baráti szórakozást a falun kívül kellett megtalálni, meg is volt, nyáron, Vasváron, tanítás alatt pedig Rumban. Ha édesanyám nem is élt, azért minden nyáron szabadidőmben Vasváron voltam. Vasvári élet Na nem a szülői ház adott melegséget, az csak szállást adott, még talán ételt sem, mert apám és mostoha bizony nagyon fukar kezekkel mérte ki a földi napi kosztot, sovány és sivár volt. Mégis Vasvár, mint gyermekkoromnak bölcsője, iskolai éveknek emléke, valamint ismerősök tisztelete, baráti körök melegségem, mindig idevonzott a nyári időszakban. Nagyon kedves barátom is itt tanyázott a nyári időszakban, Mester Imre. Nagy tiszteletben és szeretetben, főleg megértésben töltöttük el a nyári napoknak óráit, nagy-nagy sétákban leltük örömünket, majd melegebb időszakban a Rába vize adott szórakozásra lehetőséget, sokat jártunk ide fürdeni. Nagyon sokan jöttek ide fürdeni, közel a vasúti hídhoz, ott ütöttük le a tanyánkat. Magyar órás még hangos rádiót is hozott ki magával, ami abban az időben legalább volt akkora szenzáció, mint ma a holdrajutás, kedves és szép melódiákkal töltötte be a Rába völgyét. Naponta több mint ötvenen, vagy százan is ünnepnap alkalmával sétáltak ki, vagy kerekeztek ide Vasvárról. Még szerelmi találkák is voltak e szép természet ölében, pl. dr. Bánsági Pista, vasvári ügyvéd, bojtár, itt találkozott a jelenlegi párjával, Kovács Böskével, hajdani szerelmemmel, akihez oly sok verset írtam. Na ez csak délibábos időszak volt, amirő1 Böske sem tudott, bennem ébresztette fel a múzsák dalát, és írtam-írtam a verseket. Ahogyan jött, úgy el is ment, tovaszállt nyomtalanul. De közben idejárogatott Baán Klára is a vasvári iskola igazgató lánykája is, aki bizony nagy epekedés közepette várta a nyilatkozatomat a nősülésre. Valamiképpen roppant szőke volt, majd fehér, valamiképpen színével nem tudtam megbarátkozni Baán Gézáék pedig minden tekintetben hivatott volt betölteni egy asszonyi állást, mert a szülői ház, továbbá szintén tanítónő lett, mindenképpen kiérdemelte az elismerést. Ebben is volt egy, tán annak a kornak egy rossz szemlélete. Ugyanis megrögzötten vallottam, hogy a feleségem ne tanítson, azaz nem jó ahol mindketten tanítanak, távol vannak az otthontól, a gyerekek nevelésétől. Na meg még az is belejátszott, abba az időben egy állást elnyerni, annyi volt, mint ma egy ötös nyereményt kihúzni. Kimondottan meg csak egy fizetésből megélni, csak igazán megélni lehet, úgy tapasztaltam, ahol egy kereset van a házban, ott nagy a szegénység is. Én pedig sokat voltam szegény, nem szeretném ezt a főszerepet továbbra is az élet színpadán megjátszani, valamiképpen nem tudtam magamévá tenni egy keresetű családfői tiszt betöltését. Később, tán tíz év elmúltával más lett a helyzet, főleg napjainkban. Volt bennem egy kis dac is, ugyanis, amikor még Klári kislány volt, tanulgatott, csupa tiszteletből elmentem párszor Bánékhoz, akik abban az időben igazán minden tekintetben betöltötték a tanítói tekintély hatáskörét, bár a Baán igazgató árnyékába sem léphetett a volt Barabás István igazgatónak, de mégis kül és belcsín teljes összhangban volt. Baán Géza bácsi a közeli vasvári képtalapnak egyik majorjában tanított, mint igazi vallásos tanító, és amikor Barabás Istvánt a domonkos papok a tizenkilences kilengéseiért belistázták, akkor Géza bácsit hozták be igazgatónak Vasvárra a papok. Nagy döbbenést is keltett az behelyezés, majorból, semmi előzetes munkaérdem, csak azért mert valaki nagy hithű, sokan csodálkoz- tak a papok ebbéli határozatán, de mivel az iskola egyházi iskola, hatalmat, a kinevezést a papok végzik, ám ellene vitát nem lehet felvetni, azaz fellebbezésnek helye nincsen. Jó pár év eltelte után azért Baán igazgató úr, ha nem is munkájának, de a becsületességének, na meg a borzalmas nagy vallásos beállítottságának folytán kiérdemelte a majorból való bejövetelét és a vasvári hívek tiszteletét. Mint általában sok-sok ember eldolgozgatott, munkáját igyekezte jól végezni, emlékszem mindig az elsősöket tanította, tán erejéből ennyi tellett, habár legnehezebb osztály mindenkor. A szép igazgató otthon, lakás nagyon csinos és ízléses volt. Kettő lánya volt és egy fia a Géza. Tudtommal a Géza háborúban elesett. A kisebbik lánya férjhez ment Balatonfüredre, ma úgy mondjuk, hogy agronómushoz, úgy tudom Klári nagyon szépen zongorázott, amivel felüdítette a család egyhangúságát. Ismétlem, amikor kezdetben járogattam oda, valamiképpen úgy éreztem, én csak egy bakter gyereke vagyok, hiába járok képzőbe, azaz lettem tanító, kevesellettek a szülők, nagyobb halra vágytak. Ez valamiképpen nyomot hagyott a barátságunk mélyebb magalapozásába, pedig évek elteltével, főleg amikor állásba kerültem, nagy lett a karátom, főleg Klári előtt. Ahogyan az évek teltek úgy a szülők is változtatták szemléletüket, de nem tudtam levetni a korábban kialakult, tán téves nézetemet, így bizony nem lett házasság, későbbi évek folyamán Klári barátnőivel egyetemben el is jött R.kovácsiba meglátogatni. Nyaranta többször találkoztunk-beszélgettünk, semmi más, és az idő mindenre meghozza az emlékezés oxidációját, ma már csak emlék mindez Sokára ment férjhez, úgy tudom Erdély visszaadásakor talált rá a mostani urára Zöldi Gábor, aki nagyszerűen fest, farag... | |
