 |
    |
 |
Imrével való barátság Igazi székely góbi, aki mindenhez ért. Nagy ritkán szoktam meglátogatni őket, ha véletlenül Vasváron járok. A vasvári időmnek nagy részét Imrével szoktam eltölteni. Imre szülei nagyon jómódú paraszt emberek voltak, az édesapja inkább olyan Túri Dani típus, aki ki akar törni a paraszti sorból, otthagyja az ekeszarvát, és tisztviselő székbe ül bele. Fogyasztási Szövetkezetbe lesz valami pénztáros. János bácsi igazi példaképem volt, aki nagyon szerette gyermekeit. Főleg Imrét. Ha együtt iszogattunk egy-egy pohár sört a Zsilinszky vendéglőben, jártasak voltunk ide, sohasem engedte az én poharamat kifizettetni, mindig ő fizette ki a számlánkat. Nagyon becsült engem is, Édesanyjuk csendes, mosolygós, kis vékonyka asszony volt, József Attila nyugodtan róla is mintázhatta volna a Mama c. verset, mert nap, mint nap csak otthon dolgozgatott, vasárnap csak a templomig és vissza, ennyi volt a szabadideje. Sokszor jött a könny a szemembe, úgy augusztus vége fele, amikor már Imrének minden fehérneműjét kimosva, kivasalva rakosgatta, majd hogy nem csókolgatta őket, úgy szerette a fiát. Bezzeg nem vasalja, mossa senki sem az én ruháimat. Mindig nagyon nehéz napok voltak ezek a készületek, hogy az egyiknek ennyi szeretet jár, a másiknak pedig még egy szikra sem?… A János bácsi ismerete, na meg a pénze folytán sikerült Imrét Déneslakra (Egervár mellé) megválasztatni. Nagy volt az öröm, valóságos hozományt kapott az Imre (kb. 1931-ben), tetejébe egy nagyon szép pianínót is, ami nagy érték volt ebben az időben. Nagyon sokszor mentem Imréhez, a nyár folyamán együtt kerekeztünk (1930-1940 között), Dénaeslakra, nagy domb mielőtt bejuthattunk volna a faluba. Desics tanító úr volt a főtanító, vagy nyolc gyerekkel, lányok hátán lány, na Imre lesz itt dolgod. Többször mentem tanítás alatt is, Rábakovácsitól vagy negyven kilométer, ha nem több, de mi az? Szerettem őszi időszakban menni Imréhez, amikor már érett volt a szőlő, na meg gesztenye éréskor. Baráti köreinek volt a hegyen pince, a pince mellett tüzet raktunk, ettünk, ittunk, sütöttük a finom gesztenyét, remekül éreztem magamat. Mindenképpen jobban tetszet ez a környék, ez a táj, mint a sík Rábakovácsi, de még az emberek mentalitásában is volt különbség, a szőlősvidéki emberek barátságosabbak, emberszeretőbbek voltak, tudtak jól enni, inni, szóval élni, míg az én falubeli parasztjai nem mertek még csak enni sem, mert a szomszéd rétje eladó lesz, azt kell megvenni. Örökösen gyűjtötték a holdak számát igyekeztek növelni, kapzsibbak, élhetetlenebbekké váltak. Melegebb szívűek voltak a hegyi emberek, amiér bizony sokszor gondoltam állásváltoztatásra, de csak elmaradt. Imrével nagy bicikli túrákat is hajtottunk végre, Balaton körül, na meg máshová is, hiszen más utazási lehetőség nem volt. Külföldre is beszerveztem egy alkalommal Imrét, emlékszem a következő esetre. Akkoriban Ausztriában volt a rundfakarte, magyarul a retúrjegy. Mit jelentsen ez? Ha én megváltottam Grazig a jegyet, akkor visszautazásnak számított, Klagenfurt-Innsbrcuk-Bécs, csak ki volt kötve, hogy Grazban egy hetet kell eltölteni. Mivel Grazot teljesen kiéltük, menjünk tovább jelszóval, folytattuk utunkat Klagenfurt felé. Klagenfurti letartóztatás Mint akik a legszabályosabban utaznak, rázott bennünket a vonat, amikor a konduktor, a kalauz nézegetni kezdte a jegy dátumait, megállapította, hogy nem szabályosan jártunk el, mert előbb elindultunk visszafelé, mint nyolc nap. Az Imre jobb németes volt, mint én, de közben én nagyon tanultam a németet, Imre odahív, mit magyaráz ez a kalauz? Nagy nehezen megértettem, hogy szabálytalanul jártunk el, amiért is leszállít bennünket a vonatról. Így is történt ...valahol kiszállított, büntetni is akart, de mondtam egy büdös fillérünk nincsen.... Az állomáson hívja a rendőrt, a vasutast, megállapítják nacio, nálunkat, tudunk fizetni, kérdik. Nem ,Közben a vonatunk elment, a kalauz is felszállt, mi pedig mint az ázott madár álltunk, vártuk a döntést, mit fognak velünk csinálni. Már úgy nézett ki a dolog, hogy a rendőrség addig zárva tart bennünket, amíg nem jár le várakozási idő, tehát vagy három nap még és akkor tovább eresztenek bennünket. Nagyon meglepett ez a hír, és borzalmasan féltem a rendőri fogdától, bizony nagy esengéssel néztem a vasúti főnök úrra, aki többször megkérdezte, mik vagyunk, és mit akarunk. Mi nem akarunk semmit, csak tanulmányi útra jöttünk, ismerd meg a szomszédaidat is ...mozgalom szavával. Csak teltek az órák, míg végre megjött a határozat, mehetünk a követező vonattal, de csalt Klagenfurtig, ott várjuk be a retúridőt és mehetünk tovább. Nagyon köszöntük ezt az emberies döntést és tény már füstölt is a vonat, felszálltunk, boldogan integettünk a főnök úrnak, aki mosolyogva fogadta két ártatlan ifi kalandját, integetését. Bizony hamarosan Klagenfurtba érkeztünk, itt megpihentünk pár napot. Mindig izgalmas volt a szálláskeresés, de majd minden ház ablakában ott díszelgett a cédula: Ein Möblirtes Zimmer zufermiten. Müncheni sörház, Spion jelentkezik Imrével jó volt együtt lenni, sohasem veszekedtünk, nem volt nézeteltérés. Érdekes eset történt mindjárt az állomáson. Amint ballagunk az aluljáróban, közeledik felénk hasonló koru magyar turistacsoport, tán hatan voltak, amint elértek bennünket csodálkoztunk azon, hogy magyar szót is hallani itt, mert bizony akkoriban csak kis ezreléke utazgatott külföldre a magyarnak. Amint beszélgetünk ezekkel a fiúkkal, elmondjuk a terveinket, az egyik mindjárt arra kér bennünket, hogy ő úgy látja mennyire jó köztünk a megértés, a barátság, hadd jöjjön velünk, ők hatan vannak, hatfelé húznak, mindig veszekednek, ezt már nem bírja. Ekkor megérlelődött bennem a gondolat, nem szabad utazni, többed magával az embernek, legfeljebb négynek, mert akkor már nagyon nehéz közös nevezőre jutni. Nagyon kellemes napokat töltöttünk el Klagenfutrban, Wörti tónál, majd folytattuk utunkat Innsbruck-Salzburg-München felé.... A Müncheni utunkban is van mire visszaemlékezni. Szállás megkeresés után, városnézésre indultunk. Majd úgy estefelé beütemeztük a Hochbraunhaus /Nagysörház/ megtekintését, ahol sörözni fogunk. Így is lett. Amikor esteledett magunkhoz vettük a Pick szalámit, mert volt még a tartalékban, és keresgettük a hitleri otthont, hiszen itt kezdte Hitler a szónoklatait, rengeteg munkás gyülekezz ide sörivásra, így volt tömeg, közönség, volt kinek öblögetni. Amint belépünk ebbe a nagy terembe, az emberek kezében egy literes korsó, majd a csapos felé mennek, fizetnek és viszik a sörüket a helyükre. Egy korsót elhoztam, ma is a vitrinben van. Amikor már helyismeret megvolt, hasonlóan mi is vettük a korsókat / egyet emlékül el is hoztam, meg is van a vitrinben/ leültünk egy nagy asztalhoz, iddogáltunk. Hogy jobban csússzon a bajori sör, előkerült a csomagból a Pick szalámi, paprika, bicska, egy kenyér, egy szalámi, egy paprika, egy korty sör. Nagyszerű volt ez a művelet, mások is felnéztek ránk, szalámi? Paprika? Csakhamar odatelepedett egy nő is közénk, megkívánta a szalámit, kért és falatozott velünk. Enyelgésével engedékeny volt, tán így akarta leróni az adósságát, mindjárt megadta a lakás címét is, feltétlenül keressük meg a városban. Na jól van... eszegettünk tovább, és élveztem ezt a hatalmas csarnokot, tele emberekkel, söröskancsókkal bűzzel, hamarosan jön felénk egy pincér, majd nekem mondja: Vigyázzunk erre a nőre, mert spicli, kém... Hát mire megy velünk?- gondoltam... eszegettünk tovább. Majd búcsúzáskor még egyszer megköszönte a nő a kedves vendéglátást, és feltétlen látogassuk meg. Időben milliomosok voltunk, másnap gondoltunk egyet, tegyük tiszteletünket az esti barátunknál. Hamarosan meg is találtuk az adott címet, amikor becsöngettünk egy nénivel közöltem jövetelünk célját, nagyon sajnálja, de a hölgy kora reggel már eltűnt, elment. Majd a néni közölte, hogy ez a nő zsidónő, aki Hitler ellen kémkedik, mindig változtatja a helyét... Na, még csak ez hiányzik, ruházzanak meg bennünket egy ilyen kémnő miatt, hamarosan távoztunk és eltűntünk. Meglátogattuk a deutsches-t /a világ majd legnagyobb múzeumát/ oly nagy és gazdag volt a tárlat, csak futva, de még így sem tudtuk egy nap alatt bejárni. Örök emlékül marad fenn számomra ez a Salzburg világhírű múzeumi látogatás. Azóta bizony a háború romboló keze nagy kárt tett benne, de amint hírlik, újra felépült. Meglátogattuk a bajor kir. herceg / sárvári/ rezidenciáját, magát a kastélyt is, de a parkja elragadó, ritka szép látvány a kertészetnek művészi magaslata. Nincsen értelme, hogy tovább írjam ennek a szépségét, hiszen minden útikönyvben szebben van megírva, mint ahogyan én azt le tudnám írni. Nem mindennapi látvány volt a szökőkutak pompás sorozata, zenélő orgonájával, különböző vízsugarak cirádájával. München nagyon ragyogó és szép város abban az időben, a művészetek otthona. Pár napi bolyongás után indulunk Salzburgba. Szemtől-szembe találtam magamat Mozart otthonával, muzsikájával, a világhírű művész szülőhelyével. Mint első látvány, nagyon tetszett a parkoknak a kivilágítása, alul elrejtve a színes égők meseszerűvé vált az esti fényben a különböző színű varázslatos fény. Azóta már nálunk is alkalmazzák ezt a kivilágítást. Borzalmat keltett a salzburg-i várnak a kínzóeszközei, amelyek a vallatást csikarták ki a vallatóból, valóságos tanulmány a sok-sok kínzóeszköz, amely vért izzasztó, fogcsikorgatást kiváltó hatásfokot értek el a foglyoktó1. Ha meg tudtak volna szólalni ezek a kínzó-vasak, mennyi ártatlan embernek szolgáltak halálául, talán csak egy igent, vagy egy nemet nem tudtak kimondani, azaz nem tértek el az igazságtól és ez lett a haláluk oka. Ember-embernek a gyilkosa, mit ki tud találni a másik ember életének a kioltására, vagy vallatására. Muzikális ősi város, amely minden évben megrendezi a nagy zenei heteket, amikor világhírű művészek találkozóját rendezik itt meg. Kettős kereszt története Majd Bécsen át, folytatva utunkat hazafelé, mert a beütemezett pénzünknek már csak a foszlányai voltak a birtokunkban, így irány hazafelé. Nagyon kellemesen emlékszek vissza ezekre az utazásokra, én többször mentem Ausztriába, nagyon szerettem utazni és főleg kulturáltabb körülmények közt tölteni a napjaimat. Nagyon sajnálom azokat, akikben nem ébred fel az utazási vágy, vagy ha felébred, akkor nincsen rá mód, hogy álmait végrehajthassa. Mindenesetre fiatalabb korban kell ezeket megtenni, mert most már hetven felé járva, az öregség mind több nehézséget támaszt egy hosszabb kirándulásnak az útjába. Utazva tanulni, látni, élményeket szerezni, egy könyvtári készlet, élmény. Talán, mielőtt más témát választanék, el kell mondanom a következő élményemet, amit Innsbrukban azaz annak kirándulóhelyén szereztem. A várostól pár Km-re feltétlen csak gyalogolva szép a fenyvesek honában mind feljebb-feljebb kerülni, útközben az ózondús levegőtől részegnek lenni, a vidám /gemütlich/ osztrák emberekkel beszélgetni, majd duettban, vagy trióban dalokat csodálni, és ami legjobban tetszett, tiroli kis manzartos sörözők, vendégfogadók. Egy-egy szoba csak négy-öt embernek való intim beszélgetésekre nagyszerű. Ebben az időszakban kb. /1936/ már javában kotyvasztották a második háborúnak a kovászát, megindult Ausztriának is a bekebelezése, nagy volt a propoganda. Itt fenn a magaslaton a vendéglőssel beszélgetek hasonló témáról, mi lesz Hitlerrel? Az anschlusszal? Ekkor figyelmeztet egy pillanatra, nézzek... | |
