 |
    |
 |
Ravatalozóból leventeotthon Ekkor pattant egy szikra ki a fejemből, megvan! Van a temető mellett egy házikó, hullaháznak mondották, de lakták is egykor, elhagyatott öreg néninek adott hajlékot, külsőleg nem is volt elhagyatott, volt benne egy kb. 3x3-as szoba, előtér, fűthető, hiszen kéménye is van a háznak, a község nem használja semmire se. Ezt a gondolatot közöltem a leventékkel, többen magukévá tették a megvalósulási tervet, közöltem velük, bizony lesz ott munka bőven, meszelés, takarítás, parkosítás a környéken, vállalták a jövő érdekében, talán a név találkozott valami nagy szimpátiával. Hullaház-leventeotthon, de egye meg a fene, nagyon szépre kipúderozták a fiúk, külsejét, belsejét, valami padot, elhagyatott széket, na még asztalt is találtunk valahol. Talán az én székeim is idekerültek-képekkel, díszítettek a szoba falazatát, és most jön a legnagyobb és legizgalmasabb hozomány, valahonnan szereztem egy kis rádiót, ami szólt, hozta az esti szórakozást, nem kellett a Juszt bácsi ablaka alatt meghúzódni, hogy a rádió kiszűrődő hangját beszívhassák, maguknak van rádiójuk. Pompás! Aki ez idáig húzódozott a jöveteltől, még az is eljött kíváncsiskodni, na mi van itt. Szereztem napi lapot, a kiolvasott újságokat elvittem magammal, hiszen aki nem olvasta annak minden újság friss. Hidegben tudtunk fűteni, fát a fiúk hozták a hónuk alatt esténként, hiszen nem utalt ki senki sem, egy fillért sem, nem volt költségvetésünk, nem volt állami dotációnk, de vallom, hogy nagyobb becsben tartotta ez az ifjúság ezt a kis otthont, mint a mai legdrágább kultúrintézményt. (Kb. 1936-37-ben) Rendbontó akkor is akadt, akinek a fegyelem gúzst jelentett, csak rabolni /Galambos Lajos/ verekedni, betyármódra viselkedni. Azért megszerveztem az otthon vezetőségét, akik kezelték a nyitva tartást, zárást, a házirend szabályainak pontjait kifüggesztettük a szoba falára, aki ide betette a lábát, arra nézve kötelező volt a háziszabály minden pontja, ellenkező esetben a vezetőségnek jogában áll kizárni egy időre az otthonból az ifit, vagy véglegesen kitiltani az otthon látogatásától. Nagyon szigorúan őrködtek a fiúk a házirend minden pontjának a betartásáért. A téli estékre beterveztem számtant, olvasást, szerelmes levelek írását, bizony a szülők is örömmel könyvelték el a kulturális megmozdulást, természetesen egy fillért nem kaptam mindezekért, de ki is fizetett volna. Nem kellet plakát, nem kellett agitáció, jöttek az ifjak, sőt később egy pár szülőt is meghívtunk ebbe a kis otthonba, lássa meg mi is történi itt esténként, mivel tölti el szabad idejét a fia. Örömmel nyugtázták a vendégek a látottakat, és nem is ellenezte az otthoni életet. Nagy baj volt, hogy a lányok teljesen magukra voltak hagyatva, nem volt azoknak semmi szervezettségük, éltek csak a hagyományos semmiben, pedig talán nekik lett volna elsősorban mondanivaló, hiszen a jövendő anyák szerepe, hivatása nem közömbös, a gyerek nevelés nem születése után kezdődik, hanem születése előtt már húsz éve, azaz az anyának leánykorában kell már nevelni, majd az egykor megszületendő gyermekét. Istenkáromlás lett volna, ha lányokat hívtunk volna meg ebbe az otthonba. Összeegyezhetetlen lett volna egyházi és világi méltóságok előtt ez a természetesnek látszó keveredés. Megyei tanács dísztermében ifjúsági kérdések története Nagyon büszke vagyok mai is erre az otthonra, a klubok ősére, s amikor ma az óriási adottságok mellett hallom siránkozni a gazdagon felszerelt kultúrotthonok igazgatóját, milyen nehéz helyzetben van, nem tudja a szép otthon betölteni érdeklődőkkel, nem állítom, ma sok akadályba ütközik a kultúr igazgató, de a dolgozó is, de mégis jó volna a múltat is megismerni, hogy építhesse a jelent, vagy a jelenből a jövőt. Volt abban az időben nagyon sok negatívum, sokszor maguk a papok voltak a legnagyobb maradisággal felfegyverzett elöljárók, akik nem szívesen látták a nép kulturálódni való, kielégülését, maradjon a paraszt parasztnak, annyi esze legyen csak, ha esik az eső, az eresz alá álljon... volt a közmondás. Nem érzem magamat elhivatottnak arra, hogy most a levente mozgalmat haladónak, vagy fasiszta mozgalomnak nevezzem meg. Nem is ezen a nézőponton álltunk, egy volt a központi kérdés, amire válasz kaptam egyszer. Kb. 1965 tájában a megyei tanács nagy termében voltunk vagy kétszázan, nem tanítók, csak igazgatók is kb. tizenöten lehettünk, vagy még annyian sem. Jobban a KISZ szervezet, az ifjúsági kérdés az új ifjúsági törvény bölcsőjénél való meditálás, a munka, maga az ifjúság hozzáállása a szociális tevékenységben... mi igazgatók csak meghívott vendégek voltunk, a hallgatóság üzemek és egyéb szervek kiküldötteiből állott. A megyei KISZ szervezet titkára majd egy órán át mondta a meséjét, hogy így az ifjúság, így a KISZ szervezet, a fegyelemmel baj van... a munkához való viszony: Úgy állj a munkához, hogy más is hozzáférhessen... stb.... A szónok igyekezett tárgyilagos lenni, nem kendőzte el a hibákat sem, és ha valahol talált dicsérni valót, hát akkor dicsért is, de mégis az egész beszédből kiérződött a mai ifjúság feletti aggodalom, habár maga az ifjúság, mint gyűjtőfogalommal, nincsen baj, hanem az egyes ifjakkal, lógósokkal, munkakerülőkkel, költöző vándormadarakkal, szarkákkal... szóval majd egy órán át töltötte a hallgatáság fejét az i ifjúsági kérdéseknek megoldandó feladataival, és ezt szolgálja majd az új ifjúsági törvény is, ami majd egykor a parlamentben megfogalmazás alá esik. Na végre, nagy taps, vége az előadásnak, kifújta magát egy kicsikét az előadó is, és jött a megszokott soron levő pont, na ki kíván hozzászólni? Itt is, ott is nyújtogatták a kezüket a hallgatók és vagy hozzátettek vagy kiegészítették-... Ismét szólásra emelkedik egy magyar, aki nagyon élesen bírálta, majd egy kicsit el is marasztalta az egész KISZ szervezetnek az ifjúság felé való tehetetlenségét. Csak szavakban, de nem tettekben mérhető le a szervezet tehetetlensége, majd folytatja kb., negyven és ötven közti magyar, egyszer csak visszatér a maga ifjúságára, főleg az iskolai és leventevilág eredményes nevelésére, sőt folytatja, volt nekünk egy tanítónk: Czeglédy Gyula, erre magam is odafigyeltem erre a jámbor lélekre, mondván, ha kellett meg is pofozott bennünket, mint rossz tanulókat. Azt akarta, hogy minden cseléd okos legyen, végezzen el hat osztályt, tanuljon, nagyon keményen és igazságosan nevelt bennünket, nem tett különbséget gazda és cseléd gyerek között... … ma is sok Czeglédy kellene a KISZ szervezetbe, az ifjúsági életbe, akik tudtak tanítani, nevelni, példát mutatni, és én mindenkor hálás vagyok azokért a pofonokért amit nekem, mint rossz tanulónak adott Czeglédy tanító úr Rábakovácsiban... Minden igazgató és ismerős rám szegezte a tekintetét, kérdvén, ki ez?... honnan jött, mit tudom én ki ez?... nem ismerem... amikor a pofonokat emlegette az én jóakaróm, húztam a nyakam, ami igaz az igaz volt... de ma már ez nem dicséretre méltó, leült az én bírálóm is, majd jöttek a válaszadások a felszólalóknak. Amikor az én ismeretlenem felszólalását értékelték, a szigort és minden mást jóváhagytak, de a pofonok már a szocialista nevelésének a szótárából törölték, helyette a meggyőzés, a megnevelés, azaz a ránevelés módszerével kell élni... Ezzel kezdődött is a szünet. Nagyon igyekeztem csapázni a kimenők után, főleg az ismerős ismeretlen felé, majd előtte megállok, rámnéz, felismer, majd köszönt illedelmesen, én pedig nem tudtam hová helyezzem el, mikor és hol voltunk együtt... s ekkor bemutatkozik: ő a vasszilvágyi gépüzemegység igazgatója, Rába József /vagy István...?/ Hát Józsi, mit beszélt össze-vissza rólam? Nem volt igaz?- feleli. Nem azért ütött, mert cseléd voltam, hanem azért, hogy mint cseléd csak akkor tudok kimelkedni a cselédsorsból, ha tanulok, több leszek. Ez igaz is, így volt, még elbeszélgettünk egy darabig, majd folytatódott az értekezlet. Az igazsághoz tartozik, nem tettem sohasem különbséget szegény, gazdag, cseléd gyerek között, tán a hátrányos helyzetben levőket jobban segítettem a felemelésben. Ez a Józsi is leventém volt, nem beszélt gyűlöletről, talán a jelenkorában élő fiatalok neveletlenségét, tiszteletlenségét akarta ellensúlyozni egy fegyelmezettebb, helyüket jobban megálló ifjúsággal. Hogy a lányok se maradjanak ki teljesen a foglakozásból, részükre szerveztem csuhé tanfolyamot, nagyon szép táskákat, lábtörlőket készítettek kukoricafosztásból. Már az ősz folyamán kihirdettem, hogy ne estessék fel a kukoricacső levélzetét, mert a tél folyamán "cekker" kötős tanfolyamot rendezek, és ott szükség lesz erre a fosztásra. Bizony nagyon sokan jelentkeztek erre a tanfolyamra, zömmel lányok, akik egy erre alkalmas, hozatott vezető tanítása mellett sajátították el szép házi kézimunkát. Ebből a kész munkákból rendeztünk kiállítást, egy kis teaestélyt, tánccal összekötve. Öröm volt eljárni erre a tanfolyamra, hiszen szólt a rádiói, könyvből egy-egy kis novellát olvastattam fel menet közben... közösen énekelgettek, nagyon sajnálták később a tanfolyamot, mert nem volt hová menni az ifilányoknak. Persze a fiúk is kíváncsian nézegették a kész tárgyakat, dicsérték az ügyes kezű Marikát, Pannit,...akit már talán akkor magáénak érzett, csak még várnia kellett egy kicsit... mire megérik a szerelem gyümölcse. Az egyház részéről szorgalmazták a KALOT ifjúsági szervezetet, de utólag úgy érzem mivel tiszta katolikus községben, katolikus tanítók mellett nem igen volt szükség papi szervezetre, hiszen ezt is, ahol volt, csak tanítók vezették. Legmaradandóbb élményt mindenkor a színdarabok nyújtották. Minden évnek meg volt a maga darabja, amit oly nagy körültekintéssel kellett megszervezni, hiszen egy jól megválasztott színjátszógárda már fél siker volt, vagy veszteség, ha nem Csuhé tanfolyam sikerült jól összeszervezni a gárdát. Nagyon sokat kellett egy-egy darab betanításánál fáradozni, nekem kellett lejátszani a darabot, ha kellett, akkor sírtam, ha kellett nevettem, vagy a gügyét játszottam, meg többször megfigyeltettem magamat és utána begyakoroltuk a test, arcjátékot. Bemutatás alkalmával megmozdult a falu, hiszen nem volt még akkor faluszínház, TV, na meg saját gyermeküket látták a színpadon, még akkor is kedvesebb volt, ha botlott, vagy tévedett, ezt is megbocsátották a nézők. Polgár is tanított többször színdarabot, főleg a tűzoltókkal, mert ő volt a tűzoltó parancsnok és volt a nemes verseny, kik lesznek a jobbak? Persze csak a tanterem volt az egyedüli hely, ahol be tudtuk mutatni a színdarabot, ez is kicsi volt, habár lehetett volna tanterem nagyobbítás, ha a pap is akarta volna. Főleg, Pintér plébános nem mindig örvendezett a színdarabnak, valami ellenszenet, allergiát érzett minden ilyen megmozdulásra, volt amikor meg is nézte a színdarabot, de volt amikor nem engedélyezte annak bemutatását, mert ünneprontó volt, vagy csak a belépődíjat adta át meghívottaknak, mondván vendégei lesznek ebben az időben. Nagyon kellet vigyázni, vagy elhagyni azokat a jeleneteket, amikor csók, vagy valami ölelést kellett a szereplőnek megjátszani... ezt a rész teljesen át kellett simítani, ki kellett venni ezt a kis ártatlan sexet is, mert akkor meg még a szülőket is ellentámadásba hozta, hogy ilyen istentelen, erkölcstelen darabokat akarunk bemutatni. Mi is volt akkor a repertoárunkban? A cigány, Falu rossza, Huszárcsákó, Juhászlegény, A csikós, és ki tudná mindezt felsorolni, sok-sok este majd éjfélig ment a próba, a mamák meg ott voltak a próbán ,vagy jöttek a lányukért hiszen ilyen késő este hogy mehetett volna garde nélkül haza a serdülő kislány? Teljesen ellentéte a mai nevelési irányzatnak, amikor ki keresi a lányát este? Hiszen van esti műszak is, amikor huszonkettő órára megy szegény halandó munkás, és ki tudja ellenőrizni a titkos utakat, tekervényes esti randik labirintusát. A színdarabok tanulásával a szép magyaros kifejezőízlést, modort, illemet, esztétikát, kollektivitást, bátor kiállást, és még mennyi lelki és szellemi többletet nyert a hosszú próbák felkészítése alkalmával. Nagyon sokszor, ha nem kaptam meg a színdarabnak a dalkottáját, magam zenésítettem meg, s ha meghallottam a faluban valahol dalolni ezt a dalt, vagy a mezőn, tollfosztásban, akkor tudtam, na sikerült jó dallammal felöltöztetni a szöveget, mert dalolják a faluban. Hegedülni tudtam, majd minden alkalommal a kulissza mögül kísértem az énekest, hiszen nagyobb bátorsággal, hangbiztonsággal tudta visszaadni hangjának csengését. Nagy örömömre szolgált, ha egy-egy dal sokáig élt a faluban, megkönnyítette munkájuk verejtékezését. Mily nehéz volt összeválogatni egy színjátszógárdát, valóságos kutatást kellett végezni, különösen a lányok körében, ki-kinek udvarol, azaz ki a lány gavallérja, mert sokszor kellett párosítani szerepköröket akként, na ha a Mariska játszik, akkor Pistát is szerepeltetni kell, hiszen a kettőt elválasztani nem lehet, azaz csak együtt, ez pedig sokszor több gondot okozott, hiszen nem biztos, hogy a kettő együtt használható a színjátszásban. Ekkor kellett elővenni a kevés szövegű szerepeket, de bizony önkritika hiányában pársoros szereplésre nem vállalkozik, érdekes, mindig megolvasták kinek hány mondatos szerepe volt. Kivéve a lány és fiúszereplőket, hiszen ezeknek a mondanivalójuk, bizony erőt kívánt, na meg nagy hozzáállást, hiszen ezen bukott, vagy nyert a szerep sikere. Volt amikor a legnagyobb megértésben, összetartásban sikerült a színjátszógárdát egybetartani, de előfordult a szétesés is, de ebbe beleszólt az ellenség haragja is, ugyanis mindig voltak féltékenységben szenvedők, aláaknázók, akik a munkámat igyekeztek megsemmisíteni. De ez nagyon ritka eset volt. Általában a leventekorú ifjúság vállalkozott erre a nagy szerepkörre, habár a nősök is szívesen vállalkoztak volna egy-egy színjátszásra, igen ám, hogyan lehetne összeereszteni egy nős embert, lány, vagy más asszony szereptárssal? Ez egyben kivihetetlen volt, pedig a házasok közt volt nagyon jó tehetség, akik ifjúkorukban sikereket értek el, kevesebb csiszolással magasabb szinten lehetett volna velük szerepeltetni. A falu, az falu, különösen még az akkori szigorúbb családi erkölcsök talapzatán állva, ez halálos bűnnek a legsúlyosabb kárhozatát váltotta volna ki, hamarosan az esti tollfosztóknak remek csemege lett volna egy-egy estét ezen elrágódni. Ebben az irányban nem is tapogatództam, pedig érettebbekkel, jobb megértéssel könnyebb lett volna a munka. Csak akkor sikerült ilyen szerepkört összeállítani, ha tényleg a nős embert asszonyával sikerült páros szereplésre alkalmazni. Főző tanfolyam A heti egy délutáni, hivatalos és az egész népművelés, ami még abban az időben nem nyert hivatalos formát, nem volt róla törvény, minisztere, ez kimondottan társadalmi munka, hivatásszerű heteknek teljes belevetése, ezeknek a művelődési iskolán kívüli aktivitásnak az eredménye meglátszott a falu arculatán, az ifjúság egész mentalitásán, fellépésén. Természetesen magában véve nem volt mindig jaj de jó, és teljes napsütéses ez a munka, bizony ez a sok, serdülő akkor is zabolátlan volt magatartásában, tettében, ha kellett agressziójában, amit nagyon erős kézzel, vagy szép szóval, de ha semmi sem használt, akkor a hivatalos fórum besegítésével kellett normális menetrendet biztosítania az egész falu kulturális felemelésében. De mégis azt kell mondani, valami mégis tetszett az egészből ennek az ifjúságnak, hiszen magára szabott kiképzés magam problémája, a maga útkeresése volt a tanmenet, ami írásos formát kapott, havi és heti felbontásban, a falu dolgozói is, habár egy délutánt kihagytak a termelésből, de ez pótolható volt. Látta a fegyelmezett ifjaknak a falun való délceg, büszke, énekes hadát, látta fiát, amint ütemesen megy a csapat kürtös hangjára, nem támasztott ellenhangulatot az egész mozgalom iránt, sőt évek teltével szükségesnek látta a csapat munkáját. Több alkalommal tapasztaltam, milyen rosszul vagy íztelenül tudnak faluhelyen főzni, hiszen a koszt kérdésében nagyon igénytelenül élt a falusi ember, csirkét is már csak akkor vágtak le, valaki haldoklott, szokták mondani. Hiába volt a sütéshez, főzéshez minden alapanyag, de valamiképpen magának az ételnek az elkészítése nagyon primitív volt. „Csöpög a jóságtól"- szoktuk mondani. Pl. a lakodalomban levő torták összeállításában benne volt aránytalanul sok a tojás, vaj... de bizony az egész egy gej volt, gusztustalan kompozíció. Ugyan minden faluban volt egy-két sütő-főző asszony, aki aztán ilyen nagy alkalommal főztek-sütöttek. Ez a gondolat támasztotta bennem fel azt a lehetőséget, meg kellene tanítani a falu pár lányát, asszonyát sütni-főzni. Hangot adtam ezen gondolatomnak, csakhamar jelentkeztek is az igénylők. Hozattam Szhelyről valakit, aki ilyen tanfolyam levezetésére alkalmas, megindult a napi főzés-sütés, a nyersanyagot maguk a tanfolyamisták hozták, meg mindig elosztva egyenlőképpen a hozamot, és amit főztek, azt meg is kellett enni. Több alkalommal magam is ott ebédeltem, nagyon ízletes és változatos menük elkészítésére oktatta ki az asszonyokat a vezető. Pár hetes volt a tanfolyam, főleg főzelékek elkészítése volt a fontos, mert még csak mácsikot valahogyan tudtak főzni az asszonyok, de azt se jól, pl. egy jó túrós tészta az fogalom volt előttük, na meg pár süteményt is kipróbáltak, s végül tortareceptek készültek, valamint annak feldíszítése volt a nagy munka. A tanfolyam végére nagyon összeszoktak a főző-sütő asszonyok, nagyon szép ünnepséggel, jó kész ételekkel, süteményekkel mutatták be a tudásukat, még tánc is lett a végén. Nekem nem fizette ezt a fáradozásomat senki sem, csak a köszönet és nagy tisztelet volt a fizetség érte, de valahogyan nem is vártunk ezért mi akkoriban fizetést, benne volt az oklevelünkben, a hivatásszeretetünkben. | |
