 |
    |
 |
Fészekrakás története ...fickó, ödöngölt a ház körül, kocsmáros volt, pénzre volt szüksége, tán ez volt a legnagyobb visszataszító lépés. Paralel futottunk fej-fej mellett, amikor mégiscsak egy sárvári bálon, talán legjobban imponáltam és akkor rendeződött a szívben a kaosz, jött a komoly udvarlási időszak, fészekrakásnak minden szépsége. Egy alkalommal Apáék, Pista bácsiék el is jöttek hozzám háztűznézőbe Rábakovácsiba, persze itt nem talált istállót, nagy pajtát, lovakat, és még nagyobb trágyadombot, ami egyben mértéke is volt a gazdagság, nagyságának, és a gazda gazdagságának. De nagyon szépen elbeszélgettünk, kellemes órákat töltöttünk együtt. Nem is kell mondanom, hány kíváncsi szem, kukucskáló tekintetek keresték az alkalmat, hogy valahogyan meglássák azt a földi tüneményt, akit a Czeglédy feleségül akar venni. A szomszédok is permanenciában voltak, csak egy kis pislantás az „A R Á R A” és már a véleményt ki is alakították magukban, jé...szép? -csúnya? -magas- szőke?...stb. Akkor volt káderezés, főleg a lányos házaknak a szokása szerint, lekáderoztak már mindent a Böszke felől, tudtak mindent róluk, hisz kicsi a világ. Főleg a levélcímeken látott írása tetszett még az öreg Mári néninek is, mondván, ez iskolázott lányka, mert csak azok tudnak ilyen szépen írni. Tény, szép írása volt Böszkének, sajátságos egyéni írás. Mindazok, akik számítottak esetleg nősülésre részemről, tudomásul vették a tényt, igyekeztek más irányban ismerkedni, nehogy az egyház szent gyermeke maradjon. Meglátni és megszeretni, igen, ez nem mindennapi adomány, ami részemről beteljesedett. Sokszor mentem már ekkor a Märay puchon, ami akkoriban státusz szimbólum is volt, -hol voltak a motorok? -és kinek volt?... Sok jó szolgálatot tett ez a kis motor az utazási viszonyokban. Érdekes jelenség, nemcsak a lányok, hanem főleg a már meglévő asszonyok lettek nagyon kíváncsiak, na milyen lesz Gyuszi felesége? -Igen ez már messzebbre mutató kíváncsiskodás, hiszen nem mindig találkozik az ember olyannal, aki örülne a mások szerencséjének -jobb sajnálkozni rajta. Jó névnapot tartottunk Életünk megújuló tavaszának legszebb napjait éltük együtt nagyon sokszor, hiszen több alkalommal mentem Rábakovácsiból Répceszentgyögyre. Ennek az örömünnepnapnak volt egy elővigilliája is, Kozák Feri bácsi, valamint Dr. Desics Imre Sárvári barátaim, mondván, ha már itt tartunk, akkor illik is ezt az alkalmat nálam is megünnepelni. Közeledett egy kellemes nap, amikorra jelezték a jövetelüket hozzám (1940. április 12.). Bevásároltam szépen, főleg italokból. A malac ekkoriban nagyon olcsó jószág volt, vettem egy malacot és a Horváth mama szép pirosra pirította a bőröcskéjét. Remek illat, finom ízek, már nyálcsordogálásra bírták a nézőt is. Horváth mama sütötte a finom falusi pogácsáját, a legszebb zsomborba rakta őket, mint a hímes tojásokat és úgy hozta el hozzám. Minden rendben volt már az érkezéskor, terített asztalka, ízekre ízek mentek le a torkon, kedv és mámorkeltő italok kiváltották a nótát is, bizony csakhamar közeledett a hajnal. Ekkor a vendégeim útra kerekedtek. Elkísértem őket a Horváthék házáig, akik már ekkor teljes reggeli munkában voltak, itattak, etettek, hiszen indulni kell a mezőre. Antal volt a legidősebb családtag, akit rávettem, hogy egy kis papramorgóra ugorjon el hozzám, hiszen sok minden megmaradt. Nem is volt rest, hamarosan eljutottunk a legénylakásba, ahol még teljesen ott díszelgett a sok itóka, ennivaló. Kezdtük kóstolgatni hol az egyik üvegnek a nedűjét, hol a másikét, na most ebből egy kicsit, na most abból egy kicsit, bizony valamiképpen kiment az Antal agyából, hogy indulni kellene a mezőre. Csakhamar kopogtatás az ajtón, Pista az öccse jött nagy kéréssel, Antal menjünk már, az ökröket is befogták már, az udvaron teljes menetkészen áll minden. Jó-jó... megyünk. Na Psita melyikből igyunk? -csak egy kicsit, ne sokat, mert megárt.., na csak egy kicsit... Pista is leült már ekkor, és csak, iszogattunk. Erős kopogás, hát uramisten… a Mári néni jött meg a maga délceg, kapitányos fellépésével és már mondja is -Antal! …gyere már hát, hiszen a reggel is elköszön tőlünk és még mi nem mentünk el a mezőre dolgozni. Istenkáromlás, ilyen szép reggelén itt iszogatni és nem dolgozni, mondja a család úrnője. Ezzel én ismét adok neki egy kis itókát -na csak egy keveset- és hogy mi lett azután nem tudom, csak később tudtam meg az egész család a pajtában a friss szénán aludta ki magát a nap hevében, magam is délután ébredtem fel, amikor a Mári néni könyörögve kér, igyam meg ezt a kis feketét... Ébredeztem volna, de még nagyon mélyen elaludtam, Mári néni könyörögve kér igyak csak egy kortyot, nagyon jól esik ezek után...ő meséli el közben, hogy persze a gyerekek is vártak rám, állítólag a Szombath plebános a maga baráti kedélyével benézett az ablakon és látva, hogy én az álmok mély sűrűjében járok, nem is ezen a világon vagyok, mosolyogva elintézte ezt a tanítási napot. Megelőztük a korunkat, mert már ekkor bevezettük a szabadnapot, ugyanis kifogták az ökröket is, pihenőre tért az egész Horváth család. Teljes munkaszüneti napot éltünk ezen a napon, emlékére legyen mondva Erzsike létének. Nagyon emlékezetessé vált ez a szép nap, amikor teljes munkaszünet követte a vendégjárást. (Amikor ez történt, akkor írtak 1940-et, most írnak 1978-at, és akikről már itt megemlékeztem, örök munkaszünet birodalmában pihennek, soha vissza nem térnek az élők honába. Az események gyorsan követték egymást, bizony már az esküvő napját is megjelöltük a naptárban, 1940. nov. 18. Persze sok minden megelőzte azt a szép napot. Elsősorban hát hol is fogunk lakni? -hol lesz a lakásunk, házunk? Korábban már vettem egy házhelyet a Papszeg dűlőben, mondván, ha kell akkor majd oda építünk egy hajlékot. De ennek nem volna nagy távlata, maradt a házhely ház nélkül. Ellenben találtunk egy teljes három szobás házat a faluban, Bugovics féle ház, amit kiadnak árendába. Remek szép hely lesz, egy kicsit helyre kell pofozni, festeni, udvart rendezni, parkérozni és kész a Czeglédy kúria. Így is lett, a nagy renoválási és felújítási munkálatoknak befejeztével nagyon szép lett a lakásunk. Volt egy remek déli hal, és abból nyílott a három szoba, nagy méreteivel. Szanatóriumi élet Persze több minden történt ezidő alatt. Böske, aki akkoriban ugyan tudott már valahogyan főzni, hiszen az édesanyja nagyon sütő-főző asszony volt, mégis úgy határozott a családi konzul, jó lesz, ha Böske bemegy Szombathelyre Schmalékhoz -Saváriába- és ott a híres konyhai művészetet is tanulja meg. Így is lett, Böske nagy szorgalommal szívta magába a remek recepteket, volt is kedve hozzá, na meg ugye a véletlenek hogyan jönnek össze, ekkor voltam én ismételten katona, zászlós úri rangban, bizony a szabad időnket kettesben töltöttük el. Emlékezetes napok maradnak számunkra, na persze ehhez járult hozzá a "Szikra szanatórium" már a nővérem otthona, aki a sógorommal egyetemben nagyon szerették Böskét. Itt történt meg, hogy a Böske fényképét (heccből) kitették a WC-be, engem akartak hergelni, s bizony ki is vertem a huppot érte. Sorozatosak voltak a legszebb viccelődések, amik az akkori szegénységnek is tudtak fényt adni. A családot kitöltötte Főző Miklós és Czeglédy János a „ Hosszi” személye is, akik minden földi humornak a szerkesztőségét szívesen vállalták, főleg ha engem akartak húzni. Soha semminemű hosszantartó harag nem jött utána. A Szikra igyekezett mindig úgy alakítani a hangulatot, hogy abból valami szülessen is. Pl. a Hosszinak nem volt szép zoknija, persze az enyémből elvett az én kis nővérem egy párat, azzal az utasítással adta oda a Hosszinak, húzd fel és ha az öcséd, a zászlós úr megjön, akkor húzd fel jobban a nadrágod szárát, vetesse észre, és várjuk a kirobbanásomat, bizony ez néha sikerült is, de másnemű ruhadarabok kikölcsönzése is kiváltotta ezt a hangulatot. Csak a szegények tudnak igazán csak kacagni, mert tudnak kacagni teljes szívükből. Pl. ha a Szikra megfőzött kb. öt literes lábas mácsikot, a hosszú ölébe vette és leköpködte, mondván ezek után már úgysem eszik belőle senki sem. Vagy a Miki, aki akkoriban nagyon gazdag kerskedő, de legény ember volt, szép legényotthona volt, de képes volt pár fillért adni az Istvánnak és a Gézának, hadd feküdhessen melléjük, nem akart hazamenni az üres legényotthonba. Na és ekkor jöttek a legjobb hahoták sorozata, és jött a reggel, kezdődött a nap, ismételten a maga munkájáva1 és mókájával. Egyszer kapok én egy levelet a helyi rendőrkapitányságáról -idézés- olvasom: valami nőügyben keveredtem volna bele és a sértett kislányka gyerektartásügyben akar perelni. Amikor ezeket a sorokat olvasom, nézem az idézést, hivatalos rendőri szabványos űrlap, fejbélyegző és körbélyegző aláírások, egy kicsit megszédültem, nézem-nézem miről van itt szó, becsület sértés stb., ...na aztán nekem vér szökött az agyamba, na majd megnézzük közelebbről ezt az ügyet, hiszen akkoriban nagy tekintélye volt a katona tisztnek. Persze csak később tudtam meg a lesipuskások, sógor, Miki, Hosszi, Varga Gyuri, lesben álltak és figyelték a hatást. Csak kérdezték tőlem, -olyan szomorú vagyok, valami történt? ...Ezzel én kipakoltam, hogy milyen levelet kaptam, de majd bemegyek a rendőrségre és megnézzük miről is van szó. Olvassák a levelet, hát ez bizony nagy dolog és becsületbeli ügy, nem lehet csak elnézni felette. Később tudtam meg, nagyon beijedtek, amikor megtudták az elhatározásomat, megyek a rendőrségre, nagy nehézségbe került, mire le tudtak beszélni a szándékomról és nagy szégyen mellett beismerték, ez teljesen az ő művük. Valahol szereztek ügyirat blankettot, pecsétet pedig valahogyan áthamisították, mosódottan, és várták a hatást. Hatás meg is volt, de majd ők kerültek bele a kellemetlenségbe. A humorizálás, heccelődés egész láncolata sorakozott fel naponta, mindig volt valami szellemi szikra, ami a másikat fel tudta hozni. Egyszer is bálra készül a Miki és a Jani. Szikra tudott erről, de sajnos a Janinak nem volt báli inge, és most mit is lehetne csinálni, semmi vész, van a Mikinek. Janinak adott a Szikra egy nagyon szép báli inget, kemény mellű, ma már nem látni ilyeneket, de ismét visszatér majd a divatja, igen ám a Miklós is készülődik a bálba, amit be is jelent szegény Mujdernak, édesanyjának. A Mujder is készíti a báli ruhadarabokat, minden meg is van, csak a báli inget nem találja, hol lehet?...keresi szegény Mujder égen és földön, de csak nem jön elő az ing...A Szikra látva, hogy itt nagy disznóság lesz, kérdezi a Mujder, te Szikra, nem láttad a Miki báli ingét? -nem láttam én, a Jani meg ott feszelgett már felöltözve a szép kemény ing feszült rajta és már indulni is akar a bálba. A Mujder valahogyan ránézett a Janira és egy pillanat, egy ugrás és már kopassza is a Mujder a janit, lehúzza róla a szép inget, na most mi lesz a janinak? Hogyan megy el a bálba? Ekkor ismét akcióba jött a Szikra, na majd a Gyulus ingei közül jó lesz egy, ami bálinak is megfelel, csak ezt meg ne tudjam, mert akkor Jani ismét ing nélkül marad. Ez mind nevetéssel, kacagással járt, egy ing és egy fuszekli mekkora hiánycikk volt ekkor, de nevetésből milliomosok voltunk. És talán ez volt a legnagyobb kincs, ma minden van, nem kell egymás ingét ellopni egy iccakára, vagy annak zsebkendőjét, de hol van a kacagás a nevetés? , a jó humoros estek, amikor a család maga volt a színtársulat és mindig volt valami új téma, amit a családtagok le is játszottak a család tűzhelyén, színpadán, annak konyháján, magunk voltunk a szereplők és egyben a nézőközönség is. Ma elnémultak a családi esték, fáradtak a család színészei, szerepkörük legtöbbször a félőrültek drámáját kell játszani, idegfeszültség hullámzik át a családi fészekben, ne szólj hozzám-ot játszák egymás között, elég volt az üzemben, a munkahelyen, legalább itthon lenne csend és nyugalom, de nem sikerül, mert a többi szereplő is kiborult a napi nyolc órai főpróbán, az igazgatóval, az oszt. vezetővel, a munkatárssal vívott nyolc órás szereplésben. Mindenki egymásra neheztel, mindenki a másikban találja csak meg a hibát, feszit a napi norma, de ki is feszül az ideg. Így lesz bolondok háza a családi élet, nincsen benne mosoly, derű -a technika vívmányainak zenedobozai, gépjei szállítják a szórakoztatást, nem kell beszélni, hiszen már majd minden ház tetején ott van a kereszt, az antenna, jelezvén ebben a házban is eltemették a családi dödörgést, jön a masina a tv. és csend honol a házban, ha honol, akkor még jó. Emlékezetes marad mindenkorra ez az időszak, fiatalság, bolondság, tréfa, csíny terítve mindenből, de csak a tisztesség határáig, senkit sem megbántva, senkit sem megsértve. Bizony, csakhamar elérkezett a tettek ideje (1940 nov.), amikor is bútort, egyéb berendezést kellett megvenni. Ez aztán igen gavallérosan ment, mert a Kozák nagymama azzal az utasítással lett elengedve, mondván neki a Kozák nagyapa: aztán mindenből a legszebbet és a legjobbat. Bevásárlás csodái Gondosan összerakta a százasokat a kozák nagymama, akkor még csak anyós jelölt, belerakta a nagy ritikülbe és indult Szombathelyre. A vásárláson mindannyian ott voltunk. Kezdtük a porcelános boltban. A főtéren volt Edelényi nagy kereskedő, aki a legszebb árukkal, szolgálta ki az igényes vevőket. Amikor megtudta a zsidó kereskedő, hogy itt bizony valami szép étkészletet kell e1ővenni, hozta ám a gyönyörű szép „Rozentál” étkészletet, tizenkettő személyeset, hiszen hat nem elég, biztosan lesz majd tizenkettő vendég is és az nem lehet, hogy felemás tányérok legyenek a terítésnél. Ebben a készletben a nagytáltól kezdve, ami valami művészi, iparművészet csodája volt, benne volt a kis mokkás poharaktól végig. Valósággal egy nagy ládát, vagy kettőt tett ki a készlet, amikor becsomagolták valamennyit. Ma is van belőlük még pár darab, mert háború után a jó orosz magyarok és a jó szomszédok bizony megdézsmálták őket. De mégis maradt emlékezetül pár darab, ami ma muzeális értéket képvisel a porcelánok között. Jöttek az üvegpoharak sokasága. Csiszolt, valóságos kristályszámba menő, szintén mindenből tizenkettő, pezsgőstől a kupicáig, kis borostól a nagyfröccsöt igénylő pohárig minden együtt, de szép volt ez a készlet is. Remekművek voltak szintén, de az utókor ebből is csak pár darabot kegyeskedett meghagyni emlékezetül. Nagyon gavallér módjára fizetett a kozák mama. Érdekes jelenség volt a Kozák mama egyszerű falusi asszony létére nagyon kiművelt volt a szép iránt, nagyon igényes volt a különleges felismerésében. Így nem kellett rábeszélni semmire sem, hiszen maga is megismerte mindenben a legszebbet. Bizony a kereskedő is, látva ezt a gavallérságot, nagyon nagy megtiszteltetésben részesített bennünket. Ritka vendég az ilyen a boltjában. Mindnyájan örültünk az első nagy bevásárlásnak. Nem is lehetne valami olcsó vásári bóvlit megvenni, hiszen a majd hozzánk eljáró baráti körök előtt nem lehetne harmadrendű készletet elővenni, habár előre is mondhatom, azaz utólag le kell szögeznem, a rumi főjegyzőn kívül, na Dr. Krenner Béla körorvoson kívül aztán a magam fajta tanítóság körében sehol sem találkoztunk ilyen értékes étkészlettel és pohár garnitúrával. Jött a bútorvásárlás is. Ekkoriban csak maszek helyek voltak, ahol bútorzatot árultak, azaz csináltak. Legnagyobb és legszebb bútorkészlet akkoriban Popper cégnél lehetett volt, hát odamentünk vásárolni. Találtunk is ízlésünknek megfelelő, nem olcsó háló és ebédlő bútort. Nagyon rangos, remek formájú kombináció volt összességében, amit szintén a nagymama hamarosan kifizetett. Aztán jöttek a szőnyeg és egyéb, konyhai felszerelések, kislábostól a nagylábosig, teljes komplett háztartási kiszolgálás. Mindnyájan nagyon boldogok voltunk ennek a kezdeti nagy adománynak és már alig vártuk, hogy mielőbb Rábakovácsiban lehessen az új otthonunkban. Mindezekután, amikor hazaértünk a nagyapához, kérdezte: na Margit mindent megvettél? minden szép? -nem remegett a kezed a fizetésnél? Nem-nem volt a válasz. Nagyapa is örült, hogy egyetlen szép kis lányának ilyen értékes hozománya lesz. Na persze híre ment ennek a vásárlásnak Rábakovácsiban is, legfőképpen a Mári nénit, érdekelte ezeknek a szép tárgyaknak a mikéntje. Leírhatatlan meglepetéseknek sortüze futkozott át rajta, amikor kezdi kibontogatni az, általa még sohasem látott gyönyörű Rozentál tálakat, majd sírt örömében, nahát ilyen szépeket?... mondogatta el sokszor, úgy fogta meg őket mint valami ereklyét és mindent letörölgetve hordott a maga helyére. Ki tudott volna venni ilyen értékeket, senki sem, a Terka soha, de a többi lányismerős sem volt ilyen adottságban és velem együtt gyönyörködtünk a sok-sok csiszolt pezsgőspohárnak, amit meg is kérdezte, hát ebből meg mit kell inni, miért ilyen magas és hosszú? -hogy a pezsgő ki ne follyon, miért az hát kifoly?- ő még sohasem ivott pezsgőt. Na majd egyszer iszunk belőle. Böske nem volt jelen a kirakodásnál sohasem, azt mindig a mama intézte, gyönyörű volt a lakás, és később megtudtam, titokban meg-megmutogatta a legjobb asszonyainak, ilyen csodálatos dolgokat még úgysem láttatok, gyertek, nézzétek meg. Bizony hamarosan híre ment a ritka szép staférungnak. Magam is többször titokban elgyönyörködtem a művészi ki vitelezésükön. Magam sem ettem ilyen szép tányérokból, és sohasem ittam csiszolt poharakból. Az árukra nem em1ékszem, de bizony nem lehettek olcsók, a számla végösszege felért egy-két tehén árával, de jó szívvel mindent elkövettek az édes szülők, hogy lányukat kellő képpen és méltóan engedjék el a háztól. Ma ilyen nem létezik, azaz nagyon ritka valami, mert a mai lányok egy bőrönddel és csupasz seggel mennek férjhez, mondván majd menetközben mindezeket megveszik. Van is aztán mindjárt a mézeshetek után gond, na kezdjünk egy lábast és egy fazekat venni, amiből ihatunk, azaz főzhetünk. Persze a kivételek nem ide számítanak, de nagyon ritka manapság a kivétel. Ha mai szemszögből nézem mindazokat, amit a Böske kapott csak induláskor, bútor, edények-konyhai felszerelés, stb., akkor kb. százötvenezer forintba kerülne mindez, és hol van ma ilyen szemlélet, na meg após és anyós, aki a lányukért ekkora hozományt kívánnának adni. Eziránt nagyon megváltozott a mai kornak a szelleme, úgy gondolkodnak a szülők, na meg a lányok is, mindketten dolgozunk, keresünk, és majd apránként megszerezzük a napi élet folytatásához szükséges felszerelést. Nem csinálnak belőle nagy ügyet, nem is lehet sokszor csinálni, mert a házasság sokszor a szülők tudta, akarata, beleegyezése nélkül jön létre, úgy néz ki a dolog. Mint sokszor faluhelyen egy szép nap előáll a kendermagos tyúk egy csomó csibével, lopva keltette ki a csibéit, csak már mint befejezett tényt szemlélteti, ennek örül is a gazdaasszonya, semmi fáradozás mellett kapott egy halom csirkét, de nem biztos az öröme a lopva szerezett házassági levélnek. Ma ilyen eset nem is ritkaságba menő. Magam is nagyon örvendeztem az értékes és ritkaszépségű bútorzatnak, sokáig el tudtam bennük gyönyörködni. Mutatós volt a konyhai készlet is, ami akkoriban létezett, mint konyhai dolog, az mind együtt volt. Böske szorgalmasan tanult a Savária konyháján, szükség volt a sokféle sütőnek, formának, hiszen majd ezek mind egykor használatba kerülnek. Minden szobai és konyhai garnitúrákból csak a legszebbet és legmodernebbet vásárolt meg a mama, amiért nagyon boldogok voltunk valahányan. Most még volt egy titkos álmunk, ami abban az időben bizony nem státusz szimbólumnak számíott, hanem többnek, ki sem lehet fejezni, de az biztos nagy tekintélyt adó és diktáló jószágnak számított az autó. A rokonságban már volt az acsádi Böskének, Lajos Kálmánnak, na meg a gazdag Főző Károly cukrásznak, na meg Szentgyörgyi főjegyzőnek Márkus Aladármak, rumi főjegyzőnek -Fülöp-nek, hát hogyan lehetne lemaradni a Kozák Erzsikének. Így bizony a nagyapa elhatározta, mire meglesz az esküvő, az autó is ott álljon az udvaron. Ford Tanunusz volt akkoriban sláger, hát vegyünk egy taunuszt, mondta a nagyapa, akkor még csak após. Csupa szív és lélek volt nagyapa, minden öröme a lánya boldogsága, és főleg az unokájának a reménye. Amikor az Endre megszületett azt mondta, legalább már tudom, hogy kiiért dolgozom. Nem tudhatta előre, mennyi szenvedés és üldözés éri majd a szorgalmas munkájának gyümölcse miatt. Hát szóval komolyra fordult az autóvétel. Jött is a képviseleti ügynök aki lebonyolítja majd a vásárlást. Ez pedig a következő vasárnapra volt kitűzve. Hogy-hogy ugyanazon a héten az újságban olvasom a következőket: az autók gumiját zárolták, nem lehet szabadon kapni... mi van itt készülőben? -mi is lehetne, jött a háború szele- a béke arra való, hogy a háborúra felkészüljünk- Hü, itt baj lesz, ha most zárolják a gumik vételét, zárolnak itt benzint is, meg még sok mindent. Nem tanácsos autót venni. Meg is tárgyaltuk odahaza, el kell halasztani a vételt majd a háború befejeztével, amikor már nem lesznek ilyen szorítások az alkatrészek közt. Na meg úgyis besorozzák az autókat is, tehát nem kell autó. Megérzésünk valóra is vált, a háború kirohanása szekereket, lovakat, embereket, autókat elsodorta. Jó hogy nem vettünk ebben a vérzivataros időkben autót, nem soká tudtuk volna használni. | |
