 |
    |
 |
Imre sorsa, változása a kabátjának kihajtókájára, odanézek, mutatja nekem az osztrák hacker keresztet, de amint mutatja, ügyesen húz rajta egy kicsit, és amint feljebb húzta, az osztrák kereszt alatt ott látható horogkereszt. Majd gyökeret vert a lábam ennek láttán, amit nagy büszkeséggel mutatott a kocsmáros. Hát már itt tartunk? Gondoltam magamban. Hát igen, azóta már minden történetté vált, mindenki tudja kinek volt igaza, ki volt jó színlelő. Amint mondám, a nyaramnak nagy részét Vasvárott töltöttem, mert az akkori vasvári intelligencia nagyon kedvesen fogadtak be közibük, s bizony esténként remek kugli partikban szórakoztuk ki magunkat. Nem fejeztem be teljesen Imre családi dolgait. Desicsék, a helybeli kollégák, főleg az asszony, csak megetette Imrét valamivel, mert bizony fellobban benne a szerelem lángja és csak kiválasztott egyet sok lány közül. Valami nem a legjobban sikerült a dolog, mert Joli, aki a felesége lett közben elment nevelőnőnek is, amit Imre nagyon fájlalt, egy éjszakán át sírt és képes volt rávenni, menjünk el Siófokra és lessük a vonatot, mikor megy a Joli. De csak nem láttuk meg a vonatban az imádott kis arát, és az éjszakát végig könnyezte, nem győztem vigasztalni. Jó párszor meglátogattam, amikor már nős lett, de a kapcsolat mind lazább lett, s valami változás állott be Imrénél, teljesen fád lett, kedvtelen, kiveszett belőle a múlt, s bizony kínos volt vele együtt lenni. Talán a családi tragédiák is besegítettek, ugyanis édesanyja öngyilkos lett, bátyja, aki külföldön meghalt, édesapja valóságos szegényházi töltelék lett, elhagyatva, mint a koldus úgy halt meg, senki sem volt gondozója, csak úgy hírből hallottam ezeket az eseményeket. Nagyon fájt nekem is, hiszen János bácsi végtelenül gavallér, és gyerekszerető volt, de bírta a nagyközönség tiszteletét is. Tán ezek a dolgok is megviselték Imre idegzetét, amiért igen búskomor lett. Soha nem jött el egy találkozóra sem, sőt még annyira flegma volt, hogy nem is válaszolt a levelemre. Mondhatnám, gyogyós lett, tán egy kicsit hülye is, ha már valaki itt tart a szemtelenségben. Legutoljára kb. 74-ben találkoztam vele Pózvára /Zalaegerszeg mellé költözött/ de teljesen rideg, közömbös, érdektelen arccal bámult rám, még azt sem mondta, üljél le, vagy hogy vagy?... Tudtommal kettő fia van, pontosan nem tudom, hogy hol helyezkedtek el. A barátságot mindig szerettem, és valamiképp raktam is a szeretetnek a fészkét, hiszen e nélkül nincsen igazi élet a földön. Iskolai évek alatt minden hét szerdáján Rumba mentem, Pados féle vendégfogadóba, ahol fedett kuglipálya volt. Itt tornázhattuk ki magunkat. A helybeli kollégák, élen a körjegyzővel dr. Krenner Bélával, állomásfőnökkel, Pavlics Károly bácsi Balozsából, Polgár Jenő, bizony voltunk majd tizenöten, mindig nagyszerű volt a játék, közben a beszélgetés. Ekkor még csak nagyon kevés szeszt ittam, egy-egy fröccs és semmi más. Mindig féltem a rundoktól, ugyanis a jó ivók szívesen hozatták az első liter bort, majd annak folytatásaként hozatni kellett a másik és hetedik stb. litert. Nem bírtam én ekkor egy litert meginni, és ha lehetett kihagytam ezt a fölösleges borivást. | |
