Esküvő története

Boldog percek, napok, hetek folytán csak közelgett az esküvői pillanatnak szent áhítata. Hogyan is lesz az esküvő és főleg a lakodalomnak a lefolytatása. Ebben is a nagymama bölcsen határozott, haladó szellemű asszony, nem fog odahaza felfordítani semmit, nem lesz készület és csibe, tik tojás összehordás, nem kell sátor az udvarra, az egész lakodalmat a Savária étteremben fogjuk megrendezni, mindenki odagyülekezik, eszik és mehet a maga útjára. Nagyon okos találmány volt, így nem borult fel az otthonnak a rendje, a család megtalálja a nyugodt otthonát, nem kell a lakodalom után mosni, súrolni.
Az esküvő 1940. nov. 19-én zajlott le Szombathelyen a Ferencrendi templomban. Maga az esküvő, mint ebéd, pedig a Schmal Gyula bácsinál nagy pompával, finomabbnál finomabb ízek fogyasztásával. Gyönyörű volt a terítés, vagy hat pincér szolgált fel egyszerre, fehérkesztyűben. Vendégek száma is kb. ötven felett volt, bizony ennyi embert nem lehetett volna elhelyezni anyáéknál.
Böske nagyon szép menyasszony volt, igazi szépség, hiszen húsz éves volt. Ragyogott a szépségtől és boldogságtól. Örök emlékezetes órák voltak amely, egy életnek rakták le, vagy a laza, vagy a szilárd fundamentumát. Mint minden építmény, pl. egy híd, bármilyen szép, de ha nem bírja ki a teherpróbát, statikailag összeomlik, vagy szerkezeti összefüggésben változások állnak be. Na most nem is erről akarok beszélni, hiszen ez a szent percek órája, tán nem is adott ilyen gondolatokat, tán csak utólag bugyborékolnak ki a emlékezetemből.
A Ferences templom fogadott bennünket orgonaszóval, fényben úszó oltárhoz lépkedtünk. Édesapám, mostohám, na meg a Böske szeretett szülei, testvérek kara, barátok, rokonok áhítata övezte e frigy ünnepélyességét, Dancsecs Imre Répceszentgyörgyi plebános, Böske falubelije jött papi ornátusban, szent kereszttel a kezében, hogy Isten és ember előtt, ásó és kapa, holtomiglan összekösse szívünk szeretetét, megerősítsen lelkileg a jók és főleg a rosszak elviselésének kálváriájában (ebből az utóbbiból aztán akadt is elég)

Imák, áldások, csókok, gyűrűk váltása után a szokásos családi és baráti gratulációk özöne, ami tán egy kicsit egészségtelen is, boldog, boldogtalan, egészséges, beteg, egyre önti szájának és ölelésének az özönét, valamiképpen ez egyben fertőző hely is, legalább is ebben a formában.
Minden ölelés csókolódzás befejeztével indultunk a tett helyére, hiszen a lélek üdeségét kell a testnek is táplálni. Gyönyörűen megterített lakodalmi terem fogadott mindnyájunkat, már ez egymagában elég volt a sok színpompájával egyetemben, hogy a nyálmirigyek kellőképpen fungálni kezdődjenek. Nem is kellett sokat várakozni, a sok mosoly, s derűs arcok leültével, vagy hét-nyolc pincér, ünnepi ornatusukban, ritka látványosság, már hozták is a párolgó előételt, amikor is egy kicsit alább hagyott az ünnepi hangzavar, kíváncsi volt minden éhes száj, na mit is kell most itt megenni? Remek étlapot állított össze Böske a Schmal főnökasszony segítségével, bizony a legfinomabb somlói borok locsolgatása után ismét hangosabb lett a sok éhes száj, jött a dal, a móka, a felköszöntők egész sora, tényleg jó és szép egy ilyen társadalmi szokás, csak a szenvedők a menyasszony és vőlegény az van a legnagyobb feszültségben, hiszen mindez csak ő érettük van.
Igazán csak dícsérni tudom a Böske szüleit, most utólag is, akik ilyen bölcsen és okosan tudtak gondolkodni, nem kell a háznál semmi parádé, rengeteg haragnak az okozója lenne, az a sok ingyen eszegető, kéregető gyerekek hada, cigányok viszonya, -az egész ház háborítatlanul és tisztán maradt, esküvő után semmi munka, édes szülők ugyanúgy birtokolhatják otthonukat, mint máskor. Az a rengeteg kóstoló küldés ami ilyenkor szokás a faluban. Ugyanis illik, azoknak az ismerősöknek, fél rokonoknak, barátoknak lakodalmi maradékból kóstolót küldeni, vagy húsz helyre lagalább, de még így is marad ki olyan, aki utólag sértődöttséggel honorálja az elhanyagolását, na meg az a sok ételvesztesség, ami közben elromlik.
Ilyenkor szokás meghívni a közvetlen szomszédokat, keresztszülőket, na meg az előkelőségek közül a főjegyzőt, tanítót, papot, na meg a mindkettő szülőknek a közvetlen testvéri hozzátartozóit. Részemről ott volt édesapám, a mostoha anyámmal, nővérem az Ilus, Bátyám a Jani, húgom a Gizus, persze a családjaival egyetemben, na most jöttek a Főzők –Károly, Miklós...aztán a Böskéék rokonai

nem maradhatott el Rábakovácsiból Szombath plebános, az Antal, akiknél majd tíz évig kosztoltam és is még mások, bizony hamar elérte a létszám az ötvenet, ha nem többet. Nem is ez a lényeg most, gyönyörű volt és feltétlen a maga idejében elegáns és roppant előkelő, és ami legfőbb szempont kényelmes.
Ebéd volt, -mondván, aki mégis el akar utazni estefelé, vagy dolga van, hát intézze el a szokott módon.
Böskével úgy határoztunk kb. tizenhat óra után, lassan lelépünk, persze ezen időközben felkötötték neki a menyecske fejkendőjét és ropták a táncot, eladó a menyasszony! -de nem arra ment a tánc, na most aztán ami belefér, mindenki dobálja a nagy pénzeket, ekkor még itt nem volt akkora divat, mint mostanában kezd lábra kapni faluhelyen.
Étel-ital bősége alatt roskadozott az asztal, honoráriumként volt a felemelkedő jókedv, viccelődés, ének...örök szép emlék marad számunkra e nap eseménye.
Na mégis menni kellene, de ekkora fény mellett csak egy lehetőség volt Rábakovácsiba eljutni, ha vonattal megyünk Rumig és onnan kocsin haza. Igen ám, de ez már valami illúziórontó lenne a nagy szivárványos esküvővel kapcsolatban, és jött az ötlet a remek megoldás. Főző Károly bácsinak a cukrásznak van autója, fel is ajánlotta, hogy hazaszállít bennünket. Na aztán ez volt ám csak igazán nagy fénypont, hiszen autón menni ekkoriban, legalább uraságnak kellett lenni, vagy valami nagyon pénzes embernek. Remek a gondolat, méltó lesz a napnak a befejezése. Készülődtünk is a hazamenetelre, hiszen itt a faluban nagyon vártak már bennünket, na milyen lesz az új asszony, kit hoz a Czeglédy? -hogyan jönnek. Mári néni, az igazi gondviselőnk a jövendő otthonunkban mindent hajszálnyi pontossággal, igazi szemlére elkészítette már a lakást, ragyogott az új bútor, kíváncsiskodó jó asszonybarátainak meg is engedte, hogy az ajtón át bekukucskálhassanak a szobába, bizony még nem láttak a faluban hasonló rangú lakást, nagy volt a várakozás. A tanítványaim is felsorakoztak az útvonalra, virággal a kezükben, hogy köszöntsék az új jövevényt, az ifi asszonyt.

Jó hangulat ide, jó hangulat oda, mégis csak ez kettőnk ünnepe és főleg kettőnk titkos vágya, induljunk, jött a búcsúzkodás, itt-ott megeredtek a gyémánt csillogású könnyek a búcsú pillanatában, tán ők tudták miért kell ilyenkor sírni, már én is tudom, mindenkitől érzékeny búcsút vettünk, még pár integetés vissza, Böskét szemmel végissimogatták az éhes férfiszemek, -ilyen szép kislánnyal elindulni? Meseautóval színezüst országútján repültünk is már Rábakovácsi felé. Leírhatatlan boldogságnak minden öröme túlfeszítette az ereimet, egymásba bújva, még az utaknak kilométereit sem vettük észre, jé! -már itthon is vagyunk. Integetés, virágszórás, éljenzések közepette szállt ki elsőben Böském, aki még ilyen ünneplésben nem vett részt, egy kicsit, mint kislány tán zavarban is volt, jöttek gratulálni-csóklózni, na és ki fogadott bennünket anyánk helyett, a jó öreg Mári néni, aki már kinyitott minden ajtót, virágpompával minden váza, és beléptünk családi fészkünk, várunk, boldogságunk szent templomába. Ez mind a. mienk? - el sem akarom hinni, hiszen
a bakterház supnija után ruganyos ágy, három szoba, stb.. Nem tudunk felocsúdni, az örömtől, végtelen nagy tisztelettel mosolyogtak vissza a bútorok az új gazdájukra, ragyogtak fényes tekintetükkel és ígérték, nagyon jól akarnak bennünket szolgálni. Nagyon szép ez az otthon, mindezt pedig azért mondom, mert majd ötven évvel ezelőtti hangulat, kivitelezésnek a visszhangja csendül fel, persze ma 1978-ban már ez nem tudna ekkora lelkesedéssel feltörni belőlem, mert majd minden volt, földes szobában lakó volt cseléd, és főleg azoknak leszármazottjai, legalább ilyen lakásba, de azt mondhatnám még különbbe é1 ma, legfeljebb nem használja, de van és néha búcsú napján, de még akkor sem mindig megmutogatja a vendégeknek.
Mári néni sokáig mutogatta Böskének, mi hol van, azaz már ekkor rangot is kapott Böske „tekintetes asszonyi” cím, megszólítás járt ki neki, az én állásom után. Így is maradt a mai napig „tekintetes asszony” és sokat is így emlegetik, nem merik Erzsi néninek szólítani, megszokták.

Reggeli kakasok csipogása

Mári néni, amint végig mutogatta az elrakott konyhai és szobai szekrény tárgyakat, mint nagyon intelligens asszony ugyan megkérdezte, hogy zajlott le az esküvő, Antal mikor jön haza? -majd késő este- és már vette is a kis kendőjét kellő illemadás közepette nagyon
boldog életet, nagyon boldog nászéjszakát kívánva elbúcsúzott, magunkra maradtunk, két idegen egy testben, két szív egy dobbanással.
Hogy mi következett, mi volt a protokoll, már nem emlékszem, csak annyit hogy Antal késő este kopogott, aki még beszámolt a vendégsereg elmeneteléről és hangulatról
Boldog kettesnek mámoros ölelése közben ért bennünket az álom, aki nagyon finoman csukta le pislákoló szemünk, de érezve a két test és szív harmonikus lüktetését, álmot lopott a csend az új honba, amíg csak valami szokatlan és furcsa hangra nem figyeltünk fel. Mi lehet ez a szokatlan köpörcülés, mi zavarja meg álmunk tündérvilágát? Ki mer itt élni rajtunk kívül? Csend egy darabig, majd ismét kezdik a szokatlan és főleg teljesen ismeretlen halk, de mégis valami élő valaminek a hangja lehet. Egér? -nem- patkány? –nem. Na majd reggel körül nézünk, mi lehet ebben az új lakásban.
Amint édes csókjaink elnémultak, szintén hallatszott a hang, de valamivel hangosabban és élesebben, de mi is lehet? -nagyon bántó nem volt a zavar, szüneteket tartott, így csak a várakozási helyzetre helyezkedtünk. De ahogyan belopódzott a hajnalnak első pirkadása a szobába, mind erősebb hang töltötte be a szobát, és a hang iránya az ágy felé, azaz az ágy alá vezetett. Mi lehet az ágy alatt?
Amikor már törhetetlen és főleg idegesítő volt az idegen vendéghang, csak felkeltem és indultam a hang irányába. Lesek ide, lesek oda, csend ismét, nincsen semmi, egyszer csak ismételten jelentkezett

az éles csipogó hang. Lehajolok az ágy alá és ott látok valami zsombor félét. Hogyan kerül a zsombor az ágyunk alá? -húzom kifelé a zsombort, de közben nagyon megijedtem, mert a kezem valami tollas félét tapintott, felkiáltottam, itt valami van! –erre fel a kis párom is felnéz, hát nézd már meg mi lehet az. Nagy óvatosság mellett tovább húzom kifelé a titokzatos zsombort, és amint teljes fénybe kerül, Uram Isten! -kettő kis japán kakas egymásba bújva pislognak felénk gyönyörű szemeikkel, és továbbra is adják a maguk csipogó hangjukat. Hát ez meg mire való volt? -és ki tette?
Más dolgunk nem lehetett, kitettük őket a konyhára, ott aztán majd megvárják a további sorsukat, mi pedig aludtunk édes álmunkat továbbra is.
Reggeli időtájban, amikor már teljesen készen is voltunk, remek reggelit ettünk, első reggelén, jött ám a Mári néni, mint aki semmiről sem tudva, na hogyan aludtak? -megszámolták este a szoba sarkait? -és így cseveg továbbra is.
Majd én elkezdem, jó volt minden, de hajnaltájban szokatlan csipogásra ébredtünk, erre Mári néni nagyon mosolyog, majd nevet, hát ő volt a ludas a dologban, ugyanis a néphit azt tartotta, ha a nászéjszakát olyan ágyban töltik aminek az aljában kakasok vannak, akkor annak a házas párnak gyerekei lesznek és főleg „fiúk”. Akár babona, akár nem, az élet őtet igazolta, lettek is gyerekek, kettő, mint a kakasok. Hogy előbb, nem csipogtak a kakasok, ennek meg az a fortélya, este a kakasokkal pálinkás kenyeret etettek meg, és a kábultságtól csendesek maradnak egy jó darabig, amikor a pálinka veszti az erejét, tehát józanodni kezdenek, akkor hangok adásával ébrednek a kakasok is.
Persze jót nevettük rajta, meg is tartottuk az ajándékba kapott kakasokat, sokáig a virágos kertnek voltak a díszei és mindig emlékeztettek az első éjszaka krimi perceire.
Mári néni meg nagyon kérte a bocsánatadást, nem akart zavarni, de ő már ezt szüleitől hallotta és most ezt a népszokást tovább adta. Megköszöntük a szép ajándékot.

Mint hogyan minden csoda csak három napig tart, így hamarosan bekövetkezett a mindennapi élet sorozata, és mentek a napok a maguk rendjében és kedves hangulatában. Kihúzott sorsjegye lettem én is, kiestem a számítások kombinációjából, dolgos, nős emberként foglaltam el helyemet a társadalmi munka területén. Ilyenkor szokás mondás „miért legyen jobb sora, mint nekünk, főleg a nősöknek” mondván a szavajárásuk.
Az új asszonynak nagyon tetszett a független szabad asszonyi élet, maga asszonya lett, tetszése szerint oszthatta be napi programját. Volt is dolga, hiszen maga a lakás rendben tartása, három-négy helységnek takarítása, főzés és egyéb háztartási munkálatok, és főleg velem való törődés biz felért egy nagyon erős műszakkal.
Ebben az időben nem kellett külön munkát vállalni egy asszonynak, elég volt a férj kereste is és főleg ha még valami kis segítséget kapott is hazulról valamelyik fél, Böske pedig bőven kapott, nem kellett valami állás után nézni, mindenre jutott okos és takarékos beosztás mellett. Így is volt jó. Hiszen ahol az asszonynak el kell járni dolgozni, akkor valami rendbontásra kerül a sor, mert pl. hiába van ma egyenjogúság, azaz női egyenlőségdiség, azért az asszony a műszak mellett még mindig otthon elvégzi a második műszakot is, habár a mai fiatal férjek már részt vállalnak a házi teendőkben. Ez a mi időnkben teljesen ismeretlen fogalom volt, férfi nem takarított, mosogatott, vagy mosott, háztartási munkálatokban nem olvadt bele, mert évszázadok hagyománya szerint ezek a dolgok mindig asszonyi személyéhez tartozók voltak és a férfiak ezt el is könyvelték, de maguk az asszonyok sem várták el a besegítést, hiszen ők voltak egész nap otthon, a férj pedig, a házon kívül valahol munkában.
Magam is ezeket az elveket vallottam, nem is kellett sohasem segíteni, Böske nem is engedte volna, teljes kiszolgálást kaptam, nekem csak az iskola diktált, a munkahely adta a teljes elfoglaltságot.
Házasság előtt is ez a szemlélet központi kérdés volt, mert ahol a családban az asszony dolgozott, pl. tanított, ott valami kiesés volt a háztáj körül, habár akkoriban cselédlányt fogadni nem volt nehéz, sőt nagyon szívesen jöttek ilyen munkakörben az akkori lányok, mert nagyon sokat tanultak

szolgálati idejük alatt. Megtanultak komoly háztartást vezetni, sütni, főzni, olvasottak lettek, hiszen volt alkalmuk olvasgatni a munkahelyükön, nagyon meg lehetett látni faluhelyen azokban a családokban, ahol az anya valaha, mint lány úri háznál szolgált. Egy jó szolgálat, felért egy középiskolával, főleg annak gyakorlati anyagával.
Anyunak is volt mindig besegítő asszonya, főleg mosónője, akkoriban a mosógép, patyolat, ismeretlen fogalom volt és ez a munka nagyon fárasztó volt. Mosóteknő, bordás mosólap, „rampli” németül, ez egy hullámos fémlap volt, amit fakeret övezett körül és a beszappanozott ruhát ezen a bordás hullámos fémen többször dörzsölték, nyomkodták. Bizony egy nagymosás egy teljes napot vett igénybe, amikor is a mosónő fáradtan indult hazafelé, persze bérével egyetemben.
Remekül éltünk, nem hiába tanult az anyu főzni, de tudott is remek ételeket készíteni és főleg süteményt sütni. A leírt szakácskönyvét vette elő, ahogyan sorjában írták Schmaléknál, nem törődve azzal, hogy most már hideg van, a parfé akkorra volt beütemezve, hát az anyu bizony jó hideg időben készítette el, fagyasztotta meg, de mese nincsen, sorrendet betartottuk, akár mi volt a menü jellege. Hogy jól tudott sütni, azt bizonyította az akkor nagy „Römi” kuvasz kutyánk is. Anyu gyönyörű tálat készített csokoládé suhajdát. Betette az ebédlő asztalra. Hamarosan halljuk, hogy valami ham-ham, mi lehet ez?- amint benézünk az ebédlőbe-hát a Römi az asztalra feltámaszkodva egyenként nagy étvággyal és tetszéssel eszegette a suhajdákat, azért pár darabot sikerült megmenteni. Ma bizony ez nagyon drága sütenény, nem is igen készítünk hasonlót.
Mi életünk sem volt különb, mint általában másoké, reggelre jött az est, estre jött a hajnal, édes kettesben dödörögtünk, olvasgattunk. Na már ekkor volt rendes rádiónk is, ami szórakoztatott bennünket unalmas perceinkben.